Cirkáló

Mihail Kutuzov nevű cirkáló

A cirkáló egy közepes nagyságú, gyors hadihajó típus. A vitorlás hajók korában a cirkálók voltak a flotta szemei. Ekkor még nem egy bizonyos hajótípust illettek ezzel a névvel, hanem összefoglaló megnevezése volt a kisebb, gyors hadihajóknak (fregatt, schooner, brigg, korvett). A 19. század közepén alakult ki önálló kategóriaként, amelynek tagjai ekkor új feladatot kaptak: nagyobb sebességüknek és fegyverzetüknek köszönhetően önálló támadásokat hajthattak végre.

A haditengerészetek az I. világháború idején főleg gyors- és páncéloscirkálókat alkalmaztak. A két világháború között, illetve a II. világháború idején könnyű-, nehéz- és légvédelmi cirkálókat építettek. A II. világháború óta főleg rakéta- és helikopterhordozó cirkálók épülnek.

Napjaink cirkálói 7000-15 000 tonnás, ágyúkkal és rakétákkal felszerelt hajók. A 25–35 csomós sebességre képes egységek tengeralattjáró-elhárító helikoptereket is képesek szállítani. Speciális fajta még az egykori Szovjetunió Kijev-osztályú ún. ferde fedélzetű cirkálója. Ez valójában repülőgép-hordozó, de ilyen kategória nem létezett a szovjet haditengerészetnél.

Történet

Az I. osztályú hajókból (sorhajók), a magas gyártási költségeik miatt még a leggazdagabb államok is keveset tudtak gyártani. Ezért a II. osztályú páncélosokra a kezdetektől szükség volt. Ezek az 1880-as évek közepéig 3 000-6 000 tonnás kazamata, barbett, illetve alacsony oldalfalú partvédelmi toronyhajó formában éltek. A nyílt tengeri hajóknál a méretek csökkenése mellett a sebesség és a hatótáv növekedése itt is csak a páncélfelület csökkenésével valósulhatott meg. Erre két megoldás adódott.

Az első, a páncélzat jelentős csökkentése. Csak az ágyúkat és a vízvonalat páncélozták. Erre volt példa az orosz 1873-as vízrebocsátott General-Admiral (4 400 t, 14 cs), még vitorlázattal is rendelkezet. Lövegeit francia mintára barbettákban helyezték el. Ezzel utat nyitott a cirkálóknak, és az ősüknek tekinthető, az első övvértes páncélos cirkáló. A második megoldás a páncélzat teljes elhagyása volt, de a létfontosságú részeket belül páncélfedélzettel védik. Az első ilyen egység a Chile számára 1883-ban épült Esmeralda volt, mint az első páncélfedélzetes, vagy védett cirkáló. A létfontosságú részeit 25 mm-es páncélfedélzet védte, felette vízmentes cellák sora, külön védelem a kazántérnek szénnel. Vízkiszorítása 3 000 t, sebessége 18,3 csomó, ezzel a kor leggyorsabb hadihajója. Utána terjedtek el a flottákban a 3 000 – 6 000 t vízkiszorítású, már vitorlázat nélküli védett cirkálók. Főtüzérségük 200 – 230 mm-es (2-4 db), másodlagos tüzérségük 88 – 160 mm-es (6-10 db) ágyúkból állott, többségük már gyorstüzelő.

A cirkálók feladata, a nevüknek megfelelően, tengeri térségek felügyelete, felderítése, a csatahajó-kötelékek biztosítása. Az akkori sebességük 16-20 csomó, az akkori csatahajóknál 3-4 csomóval több. A britek a kiterjedt gyarmatbirodalmuk miatt igen sok cirkálót építettek. A kisebb hatalmak 1-2 csatahajójuk mellé a flottájuk gerincét erre a hajókategóriára alapozták. A nagy flottáknál a cirkálók fontos rendeltetése volt a tengeri blokád létrehozása, és a kitörések meggátolása. A blokád alatt lévőknél pont az ellenkező, kitörési kísérlet, és a háttérben a gyengébb hadihajók, valamint a kereskedelmi hajók pusztítása.

1880-as évek elejére tisztázódtak a kérdések, egy csatahajó árából, három védett cirkálót lehetett építeni, érdemes-e a nagy hajókra pazarolni a pénzt. A valódi sokkot a torpedó megjelenése okozta, amit a cirkálók fegyverzetébe is beillesztettek.

A cirkálók fejlődésének és besorolásának három fő szakasza van.

A kezdetek

Az 1880-as évektől 1922-ig három kategóriában épülnek általában, bár átfedések vannak államonként.

I. Osztályú, vagy páncélos cirkálók

A páncélozott sorhajóknál kisebbek, általában 10 000 tonnáig terjedő vízkiszorítással. Főtüzérségük 4- 6 db 254-305 mm-es ágyú, közepes tüzérségük 120-150 mm-es ágyúk. Sebességük nagyobb, mint a sorhajóké, általában 20 csomó feletti. Részt vesznek a döntő csatákban a sorhajók mellett.

II. osztályú, vagy védett cirkálók, vagy nagycirkálók

Az I. osztályúaknál kisebbek, páncélzatuk gyengébb, vízkiszorításuk 5 000 t körül mozog. Tüzérségük 203 mm-ig terjed, sebességük 20 csomó feletti. Feladatuk a hajókötelékekkel részvétel a csatákban, vagy önállóan működve ellenséges hadihajók és kereskedelmi hajók pusztítása.

III. osztályú, vagy kiscirkálók

2 000 – 4 000 t vízkiszorításúak, gyenge páncélzattal, vagy páncélzat nélküli gyors hajók. Tüzérségük 152 mm-es ágyúkig terjed, torpedóvetőket is kaphatnak. Feladatuk többnyire a II. osztályú cirkálókéval azonos.

1922-1945 közötti időszak

Az 1922-es washingtoni flottaegyezményben tisztázták a méreteket. Két kategóriát állapítottak meg, nehéz- és könnyűcirkálókat. Az előbbiek 203 mm-es ágyúkig, az utóbbiak 152 mm-es ágyúkig terjedő tüzérséget kaptak, a könnyűcirkálókból fejlesztették ki az amerikaiak a légvédelmi cirkálót.

Nehézcirkálók

Általános felfogás szerint a 6-8 vagy 10 db 203 mm-es ágyúval felszerelt 7 000 – 12 000 tonnás vízkiszorítású cirkálókat nevezik nehézcirkálóknak. A második világháború folyamán igen jelentős légvédelmet is telepítettek a fedélzetére, melyek101 – 127 mm-es ágyúkból (6-12 db), illetve 20 – 40 mm-es gépágyúkból (akár 40- 60 db), és géppuskákból állt. Kiegészítő fegyverzetként 6 – 12 db torpedóvetőt használtak, ill. 1-2 db katapultot és repülőgépet a tüzérség irányításához és felderítéshez. A nehézcirkálóknál is beindult a méretnövekedés, a háború végére a vízkiszorításuk és méretük elérte az első világháborús sorhajók méreteit. A csúcs az amerikai Des Moines-osztály három egysége, vízkiszorításuk 17 000 – 21 500 t, fegyverzetük 9 db 203 m-es ágyú és több légvédelmi ágyú, valamint gépágyú, teljesítménye 120 000 LE, sebessége 33 cs. Mára már megszűnt ez a kategória, a háború után fokozatosan kivonásra kerültek, vagy egy részüket átalakították rakétás cirkálókká. Jelzésük Amerikában CA (páncélos cirkáló).

Könnyűcirkáló

A könnyűcirkálók 3 000 – 8 500 tonnás vízkiszorításúak, tüzérségük 8-10 vagy 15 db 152 – 155 mm-es ágyúkig vannak korlátozva, légvédelmi ágyúk és gépágyúk, 4-10 db torpedóvető, 1-2 db katapult és repülőgép egészíti ki. Páncélzatuk csak a lövegtornyon és a vízvonalon védik a hajót, vékonyabb, mint a nehézcirkálóknál. Sebességük 30-38 csomó. Amerikai jelzésük CL. Mára megszűnt ez a kategória, a háború után selejtezésre kerültek, ill. átépítették rakétás cirkálókká.

Légvédelmi cirkálók

A második világháború csendes-óceáni kíméletlen légi csatái hozták ezt a kategóriát. Az amerikai repülőgép-hordozó kötelékek támadására a japánok már az öngyilkos repülőgépeket a kamikazékat is bevetették, ez ellen csak egy áthatolhatatlan tűzfüggönnyel lehetett védekezni. Ezt a hordozókon elhelyezett gépágyúk tömege, a kísérő rombolók légvédelme, ill. a cirkálók légvédelme biztosította. A hatásfok növelésének céljából kifejezetten erre a célra tervezett könnyűcirkálókat terveztek, fedélzetükön a légvédelemre kihegyezett fegyverzettel. Két hajóosztály épült, a Juneau-osztály 6 000 – 8 000 t vízkiszorítással 12 db 127 mm-es ágyúval és 40 db 20-40 m-es légvédelmi gépágyúval. A másik a Worcester-osztály két egysége 12 db 152 mm-es ágyúval, 24 db 76 mm-es légvédelmi ágyúval és 12 db 40 mm-es légvédelmi gépágyúval. A rakétás cirkálókkal megszűnt a kategória. Jelzése CLAA.

Zsebcsatahajók

A második világháborút közvetlenül megelőző időben épült három hadihajó népszerű elnevezése. Létrehozásukra a németeket egy igen sajátos helyzet kényszeríttette. Az első világháborút lezáró flottaegyezmény szerint hajóik mérete csak 10 000 t lehetett. Ebbe a méretbe egy könnyű páncélzatú, de a nehézcirkálóknál erősebb tüzérségű hajót terveztek, modern vegyes építésű olajtüzelésű és dízelmotoros hajtóművel voltak felfegyverezve. Sebességük és hatótávolságúk nagyobb, mint a csatahajóké, hasonlít a cirkálókéra, tüzérségük 9 db 280 mm-es ágyú, 6 db 150 mm-es, 6 db 105 mm-es ágyú, és több légvédelmi gépágyú, 8 db torpedóvető, 1 db katapult és 2 db repülőgép. Igen erőssé tették a hajókat. Feladatuk a hadviselő országok kereskedelmi flottájának gyengítése, ezt igen sikeresen tették. A háború folyamán nehézcirkáló besorolást kaptak a német flottában. Sorsuk igen érdekes volt. Az Admiral Graf Spee a La Plata torkolatában vívott csata után, súlyos sérülésekkel Montevideoba menekült, majd onnan kifutva önelsüllyesztést végzet. Az Admiral Scheer kieli dokkban bombatalálatok után elsüllyedt, a háború után kiemelték és szétbontották. A harmadik egység a Lützow (ex-Deutschland) több torpedótalálat után kijavításra került, majd a háború vége felé kikötőben bombázták a britek, és önelsüllyesztették. A háború után az oroszok Kalinyigrádba vontatták, ott szétbontották.

1945 utáni időszak

A régi nehéz és könnyűcirkálók hatalmas mennyiségére, amik a háború pusztító csatáira készültek kevésbé volt szükség. Megjelenő rakéták és elektronikai rendszerek jelentősen átalakították a hajók fegyverzetét. Eleinte a régi építésű cirkálók egy részét építették át rakétás cirkálókká, de fokozatosan kifejezetten ilyen hajók épültek. A fejlődés következő lépcsőfok a rakéták elrejtése a hajótestben. Felderíthetőségének csökkentése. Az új hajók már lopakodó technológiával fognak készülni. A hajtórendszerben előrelépést a gázturbinák használata jelenti a legújabb hajókon, kissé mellékvágány a nukleáris meghajtású cirkálók megjelenése, de a korlátlan hatótáv mellett az iszonyatos költségek még a két szuperhatalom számára is elviselhetetlenek, ezért csak kevés ilyen hajó épült. A lokátoroknál a csúcs az AEGIS rendszer megjelenése, mellyel egyszerre több célt lehet követni és megsemmisíteni. Az 1960-as években a cirkálóit visszaminősítette rombolókká az USA haditengerészete, majd 1975-től újra cirkálók lettek, az orosz haditengerészetnél is van olyan osztály, ami romboló megjelölésű, de inkább cirkáló fegyverzetű. Ezek a minősítési csúsztatások a fegyverellenőrzés kijátszása szolgálnak. A cirkálók összetett fegyverrendszer miatt igen drága harceszközzé váltak, ami csak kevés államnak engedhető meg. A háború után megjelent néhány különleges rendeltetésű cirkáló, parancsnoki, tengeralattjáró vadász, ill. helikopterhordozó.

Átalakított, irányított rakétás cirkáló

Az 1950-es évek közepétől jelentek meg a régi nehézcirkálók és könnyűcirkálók átalakításával a rakétás cirkálók. A régi tengeri hatalmak néhány háborús cirkálóját építették át, többnyire a lövegtornyok egy részének eltávolításával alakítottak ki rakétaindító állásokat, lokátor antennákat helyeztek el az árbocokon. Ezeken a hajókon kísérletezték ki a későbbi rendszereket. A rakétás cirkálók megjelenésével kivonásra és selejtezésre kerültek. Amerikai jelzésük: CAG = irányított rakétás nehézcirkáló, CLG = irányított rakétás könnyűcirkáló.

Parancsnoki cirkáló

Különleges rendeltetésű cirkáló. A nagy flották irányítási és a partraszállási feladatok vezetési feladatát látja el. Közvetlenül a háború után jelent meg, a régi építésű hajók áttervezésével. Fegyverzetük már teljesen más, mint a cirkálókra jellemző volt, inkább jelképes, viszont kiterjedt elektronikával rendelkezik. A műholdas hírközlés elterjedésével szükségtelenné vált. Jelzése: CLC.

Irányított rakétás cirkálók

Gyakorlatilag mára egyeduralkodóvá vált cirkáló kategória. Fegyverzetét a különböző kategóriájú irányított rakéták adják, kiegészítve többcélú könnyű ágyúval és légvédelmi gépágyúkkal, valamint tengeralattjárók elleni hadviselési fegyverrendszerekkel, torpedókkal, rakétatorpedókkal, rakétás vízibombákkal. Elektronikai rendszere a folyamatos fejlődésnek köszönhetően mára igen kifinomulttá vált. Teljes légi célfelderítési és követési képességgel, elektronikai zavarással, ellentevékenységgel, műholdas hírközlési rendszerekkel, szonárokkal készülnek. Rakétáival alkalmas egy cirkáló egyaránt megsemmisíteni a légi, felszíni és a felszín alatti célokat. A hajók 1-2 db helikoptert is hordozhatnak, felderítési, tengeralattjáró vadászati célokra. A hajók fő feladata a hagyományos cirkáló feladatok mellett a repülőgép-hordozó kötelékek védelme. Egy-egy modern rakétás cirkáló fegyverrendszere felülmúlja a hajdani csatahajók tüzérségi erejét. A hajtóművük mára gázturbinás, ami halkabb, illetve olcsóbb, mint a régi olajtüzelésű. Jobb a gyorsulásuk és nagyobb a hatótávolságuk, kisebb a működtetési költség, olcsóbb az üzemeltetés. Amerikai jelzésük: CG.

Nukleáris meghajtású, irányított rakétás cirkálók

Az irányított rakétás cirkálók különleges hajtóműves változata. Az amerikaiak építették az első ilyen meghajtású hadihajót, a Nautilus tengeralattjárót követte az Enterprise repülőgép-hordozó, majd, aztán a Long Beach cirkáló. Elgondolásuk szerint az atomhajtóműves repülőgép-hordozókat hasonló meghajtású cirkálók és tengeralattjárók védenék, így korlátlan hatótávolságú csapásmérő csoportosítást hozhatnának létre. Az elgondolás szépséghibája az iszonyatos költségek. A repülőgép-hordozóknál ezt kiegyenlíti a csapásmérő képesség nagysága, a repülőgép állományuk mennyisége. A tengeralattjáróknál szintén a hatékonyság a döntő, nehezen felderíthetőek, függetlenek és a rakétahordozók iszonyatos csapásmérő képességűek. A cirkálóknál már kevésbé lett kifizetődő az új meghajtási rendszer, ezért 9 hajó építése után ezt megszüntették, ráadásúk közben azért készültek hagyományos meghajtású cirkálók is. További hátrányuk a sebezhetőségük, míg a hordozókat egész különítmény kíséri, a cirkálók önállóan is tevékenykedhetnek, ill. maguk a kísérők. Igen kellemetlen lenne egy telitalálat egy nukleáris reaktorú cirkálóban. Az oroszoknál csak egy ilyen nukleáris meghajtású osztály épült, de az is vegyes meghajtású és méreteiben jóval nagyobb, mint az amerikai, sokkal több rakétát szállíthat, ezzel pótolva a hadászati csapásmérő képességgel a drága előállítást. Egyelőre kicsi a valószínűsége a nukleáris meghajtás elterjedésének a felszíni hadihajók között.

Helikopterhordozó cirkálók

A cirkálók általában hordoznak 1-2 helikoptert, de ez csak kiegészítő fegyverzet. A helikopteres cirkálók viszont egy különleges kialakítású kategória. Többféle elgondolás alapján készülnek, a legjellegzetesebb példa az olasz Andrea Doria testvérhajója a Caio Duilio és a Vitorio Veneto. Mindkét osztálynál a hátsó részt alakították át helikopterek üzemeltetésére, a mellsőrész rakétás cirkálók fegyverrendszereit használja. Hasonló kialakítású a francia Jeanne D’Arc és az orosz Moszkva-osztály két egysége. Ennek az elgondolásnak a továbbfejlesztése az orosz Kijev-osztály. Itt már ferde fedélzetet alakítottak ki és helyből felszálló repülőgépeket is tud üzemeltetni, igaz az orosz gépek igen rossz hatásfokúak és többnyire csak helikoptereket használ. A hajók főfeladata a tengeralattjáró-vadászat, helikoptereikkel és rakétarendszereikkel. Az oroszoknál ezt a megnevezés is tükrözi ott tengeralattjáró-elhárító cirkálónak, nevezik. A Kijev-osztályt besorolják, mint ferdefedélzetű cirkáló, mint VTOL repülőgép-hordozó, ezt a zavart az oroszok szokásos egyedi gondolkodás módja és szándékolt dezinformálása is okozza. A helikopteres cirkálók a szegényebb államok flottáiban, mint segédhordozók jelennek meg.

Források

• Sárhiadai Gyula: Arzenál '85 – A tengeri harc fegyverei (Zrínyi Katonai Kiadó, 1985)