„Condorcet-módszer” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a http helyett https a referenciában |
→Hatása a jelöltek stratégiájára: {{CitPer}} használata |
||
| 70. sor: | 70. sor: | ||
A jelenleg használt plurális szavazási módszereknél a jelöltek számára a nyerő stratégia az, hogy másoktól elhatárolódnak, őket támadják, minél közelebb áll az ellenfél ideológiailag, annál inkább. |
A jelenleg használt plurális szavazási módszereknél a jelöltek számára a nyerő stratégia az, hogy másoktól elhatárolódnak, őket támadják, minél közelebb áll az ellenfél ideológiailag, annál inkább. |
||
A Condorcet módszer ezzel szemben a megegyezésre való hajlandóságot, a különböző nézetek összehangolását honorálja<ref> |
A Condorcet módszer ezzel szemben a megegyezésre való hajlandóságot, a különböző nézetek összehangolását honorálja.<ref>{{CitPer |aut=Gary W. Cox |tit=Electoral Equilibrium under Alternative Voting Institutions |per=American Journal of Political Science |tom=31 |fasc=1 |date=1987-02 |pag=82-108 |url=https://www.jstor.org/stable/2111325 |accd=2017-09-09}}</ref> |
||
== Jegyzetek == |
== Jegyzetek == |
||
A lap 2017. szeptember 9., 13:12-kori változata
A Condorcet-módszer (ejtsd: kondorszé, francia) azoknak a választási rendszereknek a gyűjtőneve, amelyek eleget tesznek a Condorcet-kritériumnak: ha az egyik alternatíva egy-az-egyben bármelyik másikat megverné (ún. Condorcet-nyertes), az lesz a választás győztese. Előfordulhat, hogy nincs ilyen alternatíva (ez a Condorcet-paradoxon), ezt a különféle Condorcet-módszerek más-más módon oldják fel. Néhány ismertebb Condorcet-módszer a Kemény–Young-módszer, a rendezett párok módszere és a Schulze-módszer.
A Condorcet-módszer eredménye a közösség számára leginkább elfogadható alternatíva.
A Condorcet-módszer használata - a jelenleg használt plurális módszerekkel ellentétben - a politikai kultúrát a megegyezésre való törekvés irányába tolja el.
Egy Condorcet-módszerű szavazás összeszámlálásakor a szavazók rangsorolják az összes alternatívát, majd az összeszámolás során az alternatívákból az összes lehetséges módon párokat kell képezni, és megnézni, hogy az ilyen egyéni mérkőzéseknek a pár melyik tagja a győztese (melyik szerepel többször elöl az egyes szavazók által adott rangsorokban).
A Condorcet-módszerek a 18. századi matematikus és filozófus, Nicolas de Condorcet nevét viselik, habár a Condorcet-kritériumot már Ramon Llull is kidolgozta 1299-ben.[1]
Példa
Aladár, Béla és Cecil szavaznak, hogy a biciklitároló színe zöld, kék vagy sárga legyen. A következő szavazatokat adják le:
- A: zsk (inkább legyen zöld, mint kék, és inkább sárga, mint kék)
- B: ksz
- C: s (inkább legyen sárga, mint bármi más; a másik két alternatíva között Cecil nem tesz különbséget)
| 1. | 2. | 3. | |
|---|---|---|---|
| Aladár | zöld | sárga | kék |
| Béla | kék | sárga | zöld |
| Cecil | sárga | - | - |
A három alternatívának három lehetséges párosítása van: z-s, z-k, s-k. A zöld egyszer előzi a sárgát (Aladárnál), a sárga kétszer a zöldet, így a z-s mérkőzés kimenetele 1-2. Hasonlóan a z-k párosítás eredménye 1-1, a s-k párosításé 2-1, így a sárga minden párosításból győztesen kerül ki, tehát a szavazás eredménye a sárga szín.
| zöld | sárga | kék | Helyezés | |
|---|---|---|---|---|
| zöld | X | 1 | 1 | 2. (holtversenyben) |
| sárga | 2 | X | 2 | 1. |
| kék | 1 | 1 | X | 2. (holtversenyben) |
A Condorcet-módszer, mint etalon
A Condorcet módszer eredménye nem más, mint a közösség számára leginkább elfogadható alternatíva.
Emiatt a téma kutatói a szavazási rendszerek elemzésekor azokat a Condorcet-módszerrel szokták összevetni[2].
Hatása a jelöltek stratégiájára
A jelenleg használt plurális szavazási módszereknél a jelöltek számára a nyerő stratégia az, hogy másoktól elhatárolódnak, őket támadják, minél közelebb áll az ellenfél ideológiailag, annál inkább.
A Condorcet módszer ezzel szemben a megegyezésre való hajlandóságot, a különböző nézetek összehangolását honorálja.[3]
Jegyzetek
- ↑ G. Hägele – F. Pukelsheim: Llull’s writings on electoral systems. Studia Lulliana, XLI. évf. (2001) 3–38. o. Hozzáférés: 2017. február 27.
- ↑ Stanford Encylopedia of Phylosophy: Voting Methods
- ↑ Gary W. Cox: Electoral Equilibrium under Alternative Voting Institutions. American Journal of Political Science, XXXI. évf. 1. sz. (1987. február) 82–108. o. Hozzáférés: 2017. szeptember 9.
Forrás
- Mészáros József – Szakadát István: Választási eljárások, választási rendszerek. Budapest: BME. 1993. 14–24. o. = BME Szociológia Tanszék kiadványai, 2.
|
Ez a matematikai tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |