Álkaszáspókfélék

Álkaszáspókfélék
A nagy álkaszáspók (Pholcus phalangioides)
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda) Altörzs: Csáprágósok (Chelicerata) Osztály: Pókszabásúak (Arachnida) Rend: Pókok (Araneae) Alrend: Főpókok (Araneomorphae) Család: Álkaszáspókfélék (Pholcidae) C. L. Koch, 1851
Szinonimák
Elterjedés
Elterjedési területük
Hivatkozások
Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Álkaszáspókfélék témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Álkaszáspókfélék témájú kategóriát.

Az álkaszáspókfélék (Pholcidae) a pókszabásúak (Arachnida) osztályának, a pókok (Araneae) rendjének, ezen belül pedig a főpókok (Araneomorphae) alrendjének egyik családja, ahová mintegy 80 család körülbelül 1500 faja tartozik. Az Antarktisz kivételével minden kontinensen megtalálhatók. Főleg trópusi elterjedésű pókok, a mérsékelt övben kevesebb fajuk él, de mivel igen jól alkalmazkodnak az ember közelségéhez, igen gyakoriak.

Elnevezésük

Az magyar álkaszáspók elnevezés arra utal, hogy a családba tartozó pókok külleme megtévesztően emlékeztet a kaszáspókokéra: testükhöz képest lábaik rendkívül hosszúak és vékonyak. Valójában azonban nincsenek szorosabb rokonságban a kaszáspókokkal, amelyek a pókszabásúak osztályán belül különálló rendet alkotnak, nem tartoznak a szűkebb értelemben vett pókok közé, azaz Araneae rendbe. Elég jól megkülönbözteti az álkaszás- és a kaszáspókokat, hogy míg az előbbiek elő- és utótestét nyélszerű szűkület választja el egymástól, addig az utóbbiaknál széles alappal kapcsolódik egymáshoz a két testtáj. Továbbá a kaszáspókok potrohán szabad szemmel is felismerhető a szelvényezettség, amely az álkaszáspókoknál egyáltalán nem jellemző.

Az álkaszáspókfélék tudományos elnevezése, a Pholcidae a Pholcus nem nevéből származik, amely a görög pholkosz ’csámpás, sánta’ szó latinosított változata. A név vélhetően arra utal, hogy az álkaszáspókok eléggé ügyetlenül mozognak hosszú, szétálló lábakkal.

Megjelenésük

0,6–10 mm hosszúságú testük – mint más pókoknál is – jól elkülönülő elő- és utótestre tagolódik. Az utótest rövid, keskeny nyéllel ízesül az előtesthez. Az előtest jellemzően kerek, az utótest alakja lehet gömbölyded vagy nyúlánk, hengeres. Az előtest elülső részén található 6 vagy 8 szemük, amelyek általában három csoportban helyezkednek el: két oldalsó és egy középső csoportban. Némely fajnál a középső szemek hiányoznak. Alapszínük szürkésbarna, amelyen különböző alakú és intenzitású sötétebb foltok vannak.

Az előtestről erednek rendkívül hosszú – legfeljebb 50 mm-es – és vékony lábaik. A lábaik hosszúságát annak tarsus (lábfej) részén lévő álízületek (álszegmensek) adják, amelyek egyben a láb rugalmasságát is nagyban megnövelik. A lábakon tüskék nincsenek, de dús, finom, rövid szőrzet található rajtuk. A lábak végein három-három karom és fűrészes serték találhatók.

A nőstények utótestének hasi oldalán található a sötétebben pigmentált petelemez (epigynum). A hím tapogatólába (pedipalpus) viszonylag nagy méretű , feltűnő, komplex felépítésű.

Légzésük egy pár légzőnyíláson keresztül történik, amelyek a tracheatüdőbe (lemezes tüdőbe) vezetnek. Légcsőrendszerük nincs.

Életmódjuk

Különösen kedvelik a sötét és páradús zugokat: barlangokat, sziklarepedéseket, omladékokat, kövek és fakéreg alatti részeket. A hidegebb területeken élő fajok szinantrópok: főleg az ember közelében, lakásokban fordulnak elő, ahol különösen kedvelik a pincéket, kamrákat, istállókat, de a melegebb és szárazabb levegőjű szobákba, padlásokra is beköltöznek.

Kusza hálót szőnek, amelyben hasukkal felfelé helyezkednek el, és itt várnak a táplálékukat jelentő kisebb repülő rovarokra. Ha zsákmány akad a hálóba, utótestükkel közelednek feléje, hosszú hátsó lábaikkal vezetett fonállal sűrűn körülszövik, majd az így mozgásképtelenné tett áldozatot utólag bénítják meg harapásukkal, majd annak pusztulása után kiszívják.

A nőstények lerakott petéiket hálóval lazán körbevett kokonba helyezik, amelyet a kis pókok kikeléséig hordoznak.

Igen jellegzetes vibrotropizmusuk a megrémült, veszélyt érzékelő álkaszáspók gyors lengő-köröző mozgásba kezd hálójában, és így szinte láthatatlanná válik. Ezzel igyekszik megzavarni támadóját.

Nemeik

Az alábbi nemeket soroljuk az álkaszáspókfélék családjába.

Aetana Huber, 2005 Anansus Huber, 2007 Anopsicus Chamberlin & Ivie, 1938 Artema Walckenaer, 1837 Aucana Huber, 2000 Aymaria Huber, 2000 Belisana Thorell, 1898 Blancoa Huber, 2000 Buitinga Huber, 2003 Calapnita Simon, 1892 Canaima Huber, 2000 Carapoia González-Sponga, 1998 Cenemus Saaristo, 2001 Chibchea Huber, 2000 Chichiriviche González-Sponga, 2011b Chisosa Huber, 2000 Ciboneya Pérez, 2001 Codazziella González-Sponga, 2005 Coryssocnemis Simon, 1893 Crossopriza Simon, 1893 Enetea Huber, 2000 Galapa Huber, 2000 Gertschiola Brignoli, 1981 Guaranita Huber, 2000 Holocneminus Berland, 1942 Holocnemus Simon, 1873

Hoplopholcus Kulczy?ski, 1908 Ibotyporanga Mello-Leitão, 1944 Ixchela Huber, 2000 Kambiwa Huber, 2000 Khorata Huber, 2005 Leptopholcus Simon, 1893 Litoporus Simon, 1893 Mecolaesthus Simon, 1893 Mesabolivar González-Sponga, 1998 Metagonia Simon, 1893 Micromerys Bradley, 1877 Micropholcus Deeleman-Reinhold & Prinsen, 1987 Modisimus Simon, 1893 Nerudia Huber, 2000 Ninetis Simon, 1890 Nita Huber & El-Hennawy, 2007 Nyikoa Huber, 2007 Ossinissa Dimitrov & Ribera, 2005 Otavaloa Huber, 2000 Panjange Deeleman-Reinhold & Deeleman, 1983 Papiamenta Huber, 2000 Paramicromerys Millot, 1946 Pehrforsskalia Deeleman-Reinhold & van Harten, 2001 Pholcophora Banks, 1896 Pholcus Walckenaer, 1805 Physocyclus Simon, 1893

Pisaboa Huber, 2000 Platnicknia Özdikmen & Demir, 2009 Pomboa Huber, 2000 Priscula Simon, 1893 Psilochorus Simon, 1893 Quamtana Huber, 2003 Queliceria González-Sponga, 2003 Savarna Huber, 2005 Sihala Huber, 2011 Smeringopina Kraus, 1957 Smeringopus Simon, 1890 Spermophora Hentz, 1841 Spermophorides Wunderlich, 1992 Stenosfemuraia González-Sponga, 1998 Stygopholcus Absolon & Kratochvíl, 1932 Systenita Simon, 1893 Tainonia Huber, 2000 Teuia Huber, 2000 Tibetia Zhang, Zhu & Song, 2006 Tolteca Huber, 2000 Trichocyclus Simon, 1908 Tupigea Huber, 2000 Uthina Simon, 1893 Wanniyala Huber & Benjamin, 2005 Waunana Huber, 2000 Wugigarra Huber, 2001 Zatavua Huber, 2003

Hazai fajaik

Közép-Európában, illetve Magyarországon 6 fajuk fordul elő.

A Holocemus nemből egyetlen faj ismert hazánkban 2006 óta:

• a márványos álkaszáspók (Holocemus pluchei).

A Hoplopholcus nem egyedüli magyarországi faja:

• a mintás álkaszáspók (Hoplopholcus forskali).

A családnévadó Pholcus nem két faja él nálunk:

• a nagy álkaszáspók (Pholcus phalangioides),
• a kis álkaszáspók (Pholcus opilionides).

A Psilochorus nem egyetlen hazai faja 1992 óta ismert Magyarországról:

• a pincés álkaszáspók (Psilochorus simoni).

Irodalom

• Crome, W. (1971): Álkaszáspókok családja. In Urania Állatvilág. Gondolat, Budapest, 441—442.
• Kenyeres Z., Szinetár Cs. (2003): Magyarország álkaszáspókjai. Állattani Közlemények 88 (1): 51—60.
• Kovács G., Szinetár Cs., Eichardt J. (2006): A márványos álkaszáspók (Holocnemus pluchei [Scopoli, 1763]) (Araneae: Pholcidae) Magyarországon. Állattani Közlemények 91 (1): 9—18.
• Loksa I. (1984): Ál-kaszáspókok. In Állathatározó (szerk.: Móczár László), Tankönyvkiadó, Budapest, 527.
• Loksa I. (1969): Pókok I. Araneae I. In Magyarország Állatvilága, Fauna Hungariae 97, Akadé-

miai Kiadó, Budapest, 67–71.