Dobay József (altábornagy)

Dobay József
Dobay József portréja. Rusz Károly metszete
Született	1820. április 16. Erzsébetváros
Meghalt	1898. június 22. (78 évesen) Tarcadobó
Állampolgársága	magyar
Rendfokozata	altábornagy
Iskolái	Theresianum Katonai Akadémia
A Wikimédia Commons tartalmaz Dobay József témájú médiaállományokat.

Dobay József (Erzsébetváros, 1820. április 16. – Pétermező, 1898. június 22.) honvéd ezredes, a Magyar Királyi Honvédség altábornagya.

Tizenegy éves korától a bécsújhelyi Theresianum Katonai Akadémián végezte tanulmányait, majd 1837-ben zászlósi rangban lépett a császári hadsereg 15. (2. székely) határőr gyalogezredébe.

1848-ban főhadnagyi rangban még ennél az alakulatnál szolgált és egy zászlóaljjal a Délvidékre, a szerb felkelők ellen harcoló csapatokhoz vezényelték. Szeptember végétől átkerült a dél-dunántúli hadszíntérre, és részt vett a Jellasics elleni hadjáratban. A schwechati csatában a magyar csapatok jobb szárnyán harcolt és szerepe volt Mannswörth falu bevételében. A csata után teljesítményéért századossá léptették elő. 1848 novemberében közreműködött a 31. honvédzászlóalj felállításában, majd annak parancsnokává nevezték ki. Decemberben őrnagyi rangban átkerült az újjászerveződő erdélyi sereghez, és alakulatával részt vett Bem vezérőrnagy erdélyi hadjáratában. Különösen kitűnt 1849. január 21-én, Nagyszeben első ostromakor, amikor zászlóaljával a visszavonulást fedezte. Részt vett a piski ütközetben, majd közreműködött a Borgói-szoroson át ismételten betört Karl von Urban kiverésében, majd a szoros védelmére hátrahagyott dandárban szolgált. Májustól alezredesi rangban a besztercei dandár, majd az abból létrehozott mintegy hétezer fős besztercei hadosztály parancsnoka lett.

Június 21-én és 22-én a Borgói-szorosnál súlyos harcokat vívott Grotenhjelm altábornagy orosz hadosztálya ellen, ezután feladta Besztercét és harc nélkül Désig vonult vissza. Az indokolatlan visszavonulás miatt Bem leváltotta, és személyesen vette át a hadosztály parancsnokságát. Dobay ezután kiválóan harcolt a Beszterce környéki harcokban, ezért Bem ezredessé léptette elő és kinevezte a „Ríkai különítmény” – a Székelyföldet a Ríka-folyó felől védő különítmény – parancsnokának. Alakulatával július 30-án, a kőhalmi ütközetben súlyos vereséget szenvedett Dyck vezérőrnagy orosz csapataitól, majd dandárja maradékával Kolozsvárt csatlakozott Kazinczy Lajos hadosztályához. Az augusztus 25-i zsibói fegyverletételkor esett fogságba.

November közepén az aradi haditörvényszék golyó általi halálra ítélte. Az ítéletet később hét év várfogságra változtatták. Büntetését az olmützi várbörtönben töltötte. 1852 júniusában kegyelmet kapott. 1869-ben ezredesként belépett az újjászerveződő honvédséghez és a pozsonyi honvédkerület parancsnoka lett. 1875-ben vezérőrnagyi, 1880-ban altábornagyi rangot kapott. 1885-ben nyugdíjazták. Ezután haláláig pétermezői birtokán élt.

Források

• Hermann Róbert: 1848–1849 – A szabadságharc hadtörténete, Korona Kiadó, Budapest – 2001, ISBN 9639376213
• Bona Gábor: Az 1848-49-es honvédsereg vezetői (Rubicon 1999/4)
• Új magyar életrajzi lexikon II. (D–Gy). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2001. 180. o. ISBN 963-547-414-8