Palmanova

Palmanova
Palmanova térképe 1600-ból (Georg Braun és Frans Hogenberg művében)
Palmanova címere Palmanova zászlaja
Közigazgatás
Ország	Olaszország
Régió	Friuli-Venezia Giulia
Megye	Udine (UD)
Rang	comune
Frazionék	Jalmicco, Sottoselva, San Marco
Irányítószám	33057
Körzethívószám	0432
Forgalmi rendszám	UD
Népesség
Teljes népesség	5280 fő (2023. jan. 1.)
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	27 m
Terület	13 km²
Időzóna	CET (UTC+01:00)
Elhelyezkedése
é. sz. 45° 54′ 00″, k. h. 13° 19′ 00″45.9, 13.316667
Elhelyezkedése Udine térképén
Palmanova weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Palmanova témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Palmanova város Északkelet-Olaszországban, Friuli-Venezia Giulia autonóm régióban, Udine megyében, az Adriai-tenger partjához közel, sík területen. Lakóit, a palmanovaiakat olaszul palmarininek nevezik. A várost a 16. században alapították, amikor Friuli vidéke a Velencei Köztársaság fennhatósága alatt állt. Erődvárosnak épült, szabályos 9-szögletű alaprajzát máig épségben megőrizte. A város a hozzá tartozó társközségekkel együtt 13 km² területen fekszik, 27 méteres tengerszint felett magasságban. Palmanova erődje 2017. júliusa óta szerepel az UNESCO Világörökségi listáján.

Fekvése

Palmanova városa Udine megye székhelyétől, Udine városától 27 km-re délre, a tengerparti Gradótól 28 km-re északra, Trieszttől 55 km-re nyugatra, Velencétől 115 km-re északkeletre található. A szomszéd települések Bagnaria Arsa, Gonars, San Vito al Torre, Santa Maria la Longa, Trivignano Udinese és Visco.

Megközelítése

A város közvetlenül az A4-es számú „Serenissima” autópálya Trieszt–Velence szakasza mellett fekszik, amelybe itt csatlakozik be északról az A23-as számú „Alpe–Adria” autópálya, amely az osztrák Karintia (Villach) felől, Tarvisióból kiindulva érkezik ide. Mindkét autópálya az E55 nemzetközi főútvonal részét képezi. A városon áthalad még a SS 352 állami autóút, amely északnak Udine felé visz, délnek Cervignano del Friulin keresztül a tengerparti Gradóba vezet.

Az Udine–Trieszt–Velence vasútvonal is elhalad Palmanova mellett. A vasútállomás a városközponttól nyugatra, San Marco településrészben van. A legközelebbi repülőtér, Ronchi dei Legionari 21 km-re van.

Történelme

Palmanova tervrajza, 1610-ből.

Az Osztrák Hercegség, azaz a Habsburgok már 1511-ben elragadták Velencétől Gradiscát, és ők uralták a szomszédos Görz tartományt is. Friuli területe kisebb-nagyobb enklávékra szakadozott, Velence, Ausztria és a német-római császár birtokaira. Saját területének védelmében a Velencei Köztársaság egy erődhálózat kiépítését határozta el a friuli síkságon. Ez egyszerre szolgálta a Bosznia felől fenyegető török betörések és az északi osztrák szomszéd terjeszkedése elleni védelmet.

A város alapkövét Leonardo Donato (Donà) dózse uralkodása alatt, 1593. október 7-én helyezték el. Ekkor nevezték ki a város első kormányzójává (Provveditore Generale) a velencei Marc’Antonio Barbarót. Ez a nap az 1571-es lepantói tengeri győzelem 22. évfordulója volt, egyben Pádovai Szent Jusztinának (Santa Giustina di Padova), Palmanova egyik kijelölt védőszentjének emléknapja, aki 304. október 7-én halt mártírhalált. Marc’Antonio Barbaro kormányzó egy velencei főemberekből álló csoport élén felügyelte az építést, Marc’Antonio Martinego építőmester vezette az építkezést, Guilio Savorgnan katonai tanácsadó közreműködésével. A velenceiek államuk legnagyobb szárazföldi támaszpontjává akarták fejleszteni a várost, de ez a terv kudarcba fulladt. Az eredeti szándékról csak az óriási méretű Főtér (Piazza Grande) tanúskodik, amelynek kiterjedése a kisváros méreteihez képest aránytalanul eltúlzott.

A zöld mező közepén, jóformán a semmiből felhúzott új várost az ott állomásoztatott katonaság mellett – a velencei vezetés szándéka szerint – önálló iparosoknak, kereskedőknek és földműveseknek kellett volna benépesíteniük. A maga korában fényűzőnek számító ingatlankínálat ellenére azonban polgári lakosok nem akartak odaköltözni. 1622-ben Velence arra kényszerült, hogy elítélt bűnözőknek kegyelmet és ingyen lakóhelyet ígérjen azzal a feltétellel, hogy végleg az új városban telepednek le. A mesterségesen alapított város erőltetett betelepítése bizonyos fokig ma is érezteti hatását, Palmanova napjainkban is inkább katonaváros, szerves városi közélet nélkül.

Palmanova 200 éven át sikerrel állta útját a Habsburg terjeszkedésnek. A francia forradalom után, 1797-ben, Velence hatalmának végnapjaiban egy nagyobb osztrák haderő sikeresen bevette Palmanovát, de a rövidesen oda érkező Bonaparte Napóleon tábornok csapatai kiűzték őket, és elfoglalták egész Velencét. 1797 októberében a Campo Formió-i békeszerződés értelmében Bonaparte ezt a várost is átengedte a Habsburg Birodalomnak. A harmadik koalíciós háborútt lezáró pozsonyi békeszerződés értelmében Napóleon, már császárként a várost, Velencével együtt betagolta saját Itáliai Királyságába.

1814-ben a bécsi kongresszus Velencét és szárazföldi birtokait, Friulit és Venezia Giuliát Ausztriának ítélte. A Velencei Köztársaság kapitulációját Palmanovában írták alá, a város a Lombard–Velencei Királyság részévé vált. Az osztrák „elnyomó” hatalom felépítette a város Népszínházát (Teatro Sociale), ahol a Risorgimento szellemét ébren tartó színműveket is játszottak. 1848-ban az erődváros olasz lakossága, Carlo Zucchi tábornok (1777–1861) vezetésével felkelt az osztrákok ellen, birtokba vette a várost, amelyet az osztrákok hosszú ostrommal szereztek vissza.

1866-ban a porosz–osztrák–olasz háborút lezáró prágai békeszerződés alapján Friuli tartomány, az egész Venetóval együtt végleg az Olasz Királysághoz került. Az első világháborúban Palmanova az Isonzo-fronton harcoló olasz haderő fontos ellátó támaszpontja volt. A városban és környékén raktárak, katonai gyakorlóterek, hadikórházak működtek. 1917-ben a caporettói offenzíva nyomán a menekülő olasz katonaság felégette maga mögött a várost, amely átmenetileg ismét az Osztrák–Magyar Monarchia kezére jutott. A második világháború végén a visszavonuló németek el akarták pusztítani az egész várost, de Giuseppe Merlino palmanovai főpap (arciprete) közbenjárására letettek erről. 1960-ban az Olasz Köztársaság elnöke rendeletében nemzeti műemlékké nyilvánította Palmanovát.

• 
  A Főtér (Piazza Grande) és a Duomo.
• 
  Házak a Főtéren.
• 
  A zászlórúd a Főtéren.
• 
  A város egyik erődített kapubástyája.

Látnivalók

Régi laktanya a falakon belül.

Palmanovát – az „ideális szerkezetű erődvárost” – sugárirányú és koncentrikus utcahálózattal tervezték és építették, alapvetően katonai célokra. A széles és egyenes utcák arra szolgáltak, hogy ostrom idején a központi téren állomásozó katonaság a leggyorsabban kijuthasson a városfal veszélyeztetett részére. A város központjában laktak a parancsnokló tisztek, a külső háztömbökben a sorozott katonák, és legkívül, az erődfalak mentén voltak a hivatásos zsoldosok szállásai.

A városba három nagy erődített városkapun – Porta Aquileia, Porta Udine és Porta Cividale – keresztül lehet bejutni. Ezek megóvott állapotban ma is megtekinthetők, még korai barokk előépítményeik egy része is fennmaradt. A városkapukat a hírneves vicenzai építőmester, Vincenzo Scamozzi építette. Három koncentrikus védőfalrendszert építettek, előbb a legbelsőt, innen haladtak kifelé. A védőfalak szabályos 9-oldalú sokszöget alkotnak, illetve a füles bástyáikkal együtt egy szabályos 9-ágú csillag-alakot. A legbelső városfalat a vizesárok-rendszerrel („fossato”) együtt 1593–1620 között építették. 1665–1683 között a már meglévő 9 bástya közeibe újabb 9 előretolt, különálló lapos védelmi szigetet („ravellini”) iktattak be. A 18. század végén Bonaparte Napóleon a meglévő erődfalakat még kilenc előreugró füles bástyával („lünettával”) egészítette ki.

A palmanovaihoz hasonló, tervezőasztalon szerkesztett, barokk időkből való szabályos városszerkezet igen kevés helyen maradt fenn eredeti állapotában. Hasonlóan tervezett erődvárosokat épített később a francia Vauban mérnök-tábornagy: Neuf-Brisachot, Mannheim óvárosát, Saarlouist.

A Duomo homlokzata.

A város főtere, a Piazza Grande tökéletes hatszöget formáz, közepén zászlórúd, isztriai kőből készült magas kőtalapzaton, az erőd harci lobogójával. A téren találhatók a város legfontosabb középületei, köztük a Városháza is.

A városnak 3 temploma volt. Az 1600 körül épített apró Szent Ferenc-templom a 19. században városi fegyvertárként szolgált. Az 1660-ban a ferencesek által épített Szűz Mária születése-templomot a francia megszállók alakították fegyverraktárrá.

A palmanovai Városháza

A főtérre néző székesegyház (Duomo di Palmanova) építését 1603-ban határozták el, az építési munkák 1605-ben kezdődtek Girolamo Cappello velencei felügyelő ellenőrzése alatt, valószínűleg Vincenzo Scamozzi és Baldassare Longhena építőmesterek vezetésével. A Duomo 1636-ban készült el, egyhajós belső térrel, belső tartóoszlopok alkalmazása nélkül, 3 kóruskápolnával, 4 mellékoltárral. Az épület a velencei korai barokk építészet egyik remeke. A Duomo harangtornyát 1776-ban fejezték be. Tudatosan alacsonyra építették, hogy a falakon kívül álló ellenséges tüzérség ne láthassa, és ne használhassa célzási pontként. A Duomót csak 1777-ben szentelték püspöki székesegyházzá, amikor a várost az udinei érsekséghez csatolták.

A Városi Múzeum (Civico museo storico) Palmanova város építészeti történetét mutatja be, a velencei, a napóleoni, az osztrák és az olasz főhatalom korszakai szerinti időrendben.

A Hadtörténeti Múzeum (Museo storico militare), amely a Porta Cividale kapubástya alatti kazamatákban kapott helyet, egyenruhákat, fegyvereket és eredeti dokumentumokat mutat be a város katonai szerepéről, az 1593-as alapítástól a második világháborúig. Innen kiindulva lehet körbejárni a várost az erődítményrendszer mentén, jelzett „túraútvonalat” követve.

További, figyelemre méltó épületek: a színház (Teatro Gustavo Modena), 6 oszlopon nyugvó homlokzatával (1841); a Velencei Köztársaság helytartójának 1598-ban épült palotája (Palazzo del Provvedittore Generale); a Városi Gárda szállása; épülete die Loggia der Großen Garde; a városi szegények ispotálya és segélyező háza (Santo Monte de Pietá), előtte egy 17. századi Pietá-szoborral; a katonai kormányzó (erőd-főparancsnok) palotája (Palazzo Del Governatore dell’Armi); és a Kincstartói Palota (Palazzo del Ragionato).

• 
  Palmanova a NASA szatellit felvételén (2004)
• 
  Külső elővédsánc (baluardo).
• 
  Vizesárok a sáncrendszer előtt.
• 
  Galeria veneziana: az előretolt bástyákhoz vezető alagút.
• 
  Külső védőbástya.
• 
  Erődített városkapu.

A város híres szülöttei

• Giuseppe Bernardino Bison (1762–1844), klasszicista festőművész,
• Ardito Desio (1897–2001), hegymászó, olajkutató, felfedező, térképész.

Irodalom

• Roberta Costantini – Fulvio Dell’Agnese – Micol Duca – Antonella Favaro – Monica Nicoli – Alessio Pasian: Friuli-Venezia Giulia. I luoghi dell’arte, Bruno Fachin Editore, Trieszt, pp. 224–225.

Külső hivatkozások

A Wikimédia Commons tartalmaz Palmanova témájú médiaállományokat.

• Palmanova a Google Maps honlapon.
• Légi felvétel a városról, jól látható a hatszögletű főtér.
• Légi felvétel a városról, nagyobb méretű.
• A Civitates orbis terrarum térképészeti mű 1598-ból, szerzői Georg Braun és Frans Hogenberg.
• NASA Obszervatórium, Palmanova szatellit-képe.