„Nesztorianizmus” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
→Források: tagolás |
|||
| 12. sor: | 12. sor: | ||
== Az eretnekséggé nyilvánítás története == |
== Az eretnekséggé nyilvánítás története == |
||
Nesztorioszt azzal vádolták, hogy két fiút vall és két Krisztust, az embert és az Istent, ezáltal felelevenítve [[Szamoszatai Pál|Szamoszatai Paulosz]] ([[3. század|3. sz.]]) [[adopcianizmus]]át. [[Alexandriai Kürillosz]] fellépésében politikai és tanbeli elemek is keveredtek, de magatartásában valójában az [[Alexandria (Egyiptom)|Alexandria]] és [[Antiokheia|Antiochia]] közötti hagyományos versengés éledt fel. Tipikusan alexandriai volt: Kürillosz álláspontja Krisztus emberi természetét alárendelte az isteni természetnek, jobban megragadta az egységet, az emberi és az isteni tulajdonságok különválasztása érdekében pedig kevésbé mutatkozott következetesnek. Kürillosz Nesztorioszhoz intézett 2. levele, valamint Nesztoriosz válasza ([[430]]) egyúttal a két iskola különbözőségét is tükrözte. A válságról mindketten tájékoztatták [[I. Celesztin pápa|I. Celesztin]] római pápát († [[432]]), aki - kevéssé ismerve a kérdést - Kürillosznak fogta pártját. A pápa [[430]] aug-ban egy római zsinatra hívta Nesztorioszt, hogy tévedése beismerésére bírja, és Kürilloszt bízta meg, hogy rendelkezését eljuttassa hozzá. Kürillosz ezt csak nov-ben adta át, a ''Tizenkét anatémá''val együtt. |
Nesztorioszt azzal vádolták, hogy két fiút vall és két Krisztust, az embert és az Istent, ezáltal felelevenítve [[Szamoszatai Pál|Szamoszatai Paulosz]] ([[3. század|3. sz.]]) [[adopcianizmus]]át. [[Alexandriai Kürillosz]] fellépésében politikai és tanbeli elemek is keveredtek, de magatartásában valójában az [[Alexandria (Egyiptom)|Alexandria]] és [[Antiokheia|Antiochia]] közötti hagyományos versengés éledt fel. Tipikusan alexandriai volt: Kürillosz álláspontja Krisztus emberi természetét alárendelte az isteni természetnek, jobban megragadta az egységet, az emberi és az isteni tulajdonságok különválasztása érdekében pedig kevésbé mutatkozott következetesnek. Kürillosz Nesztorioszhoz intézett 2. levele, valamint Nesztoriosz válasza ([[430]]) egyúttal a két iskola különbözőségét is tükrözte. A válságról mindketten tájékoztatták [[I. Celesztin pápa|I. Celesztin]] római pápát († [[432]]), aki - kevéssé ismerve a kérdést - Kürillosznak fogta pártját. A pápa [[430]] aug-ban egy római zsinatra hívta Nesztorioszt, hogy tévedése beismerésére bírja, és Kürilloszt bízta meg, hogy rendelkezését eljuttassa hozzá. Kürillosz ezt csak nov-ben adta át, a ''[[Tizenkét anatéma|Tizenkét anatémá]]''val együtt. |
||
Ezek a legradikálisabb módon képviselték az alexandriai [[Krisztológia|krisztológiá]]t, egyebek között Krisztus emberi és isteni természetének egysége is szerepelt köztük, melyet egyetlen antiochiai teológus sem írt volna alá. Közben Kürillosz a császártól zsinat összehívását kérte. |
Ezek a legradikálisabb módon képviselték az alexandriai [[Krisztológia|krisztológiá]]t, egyebek között Krisztus emberi és isteni természetének egysége is szerepelt köztük, melyet egyetlen antiochiai teológus sem írt volna alá. Közben Kürillosz a császártól zsinat összehívását kérte. |
||
A lap 2017. május 21., 13:01-kori változata
| A kereszténység története | |
|---|---|
| |
A nesztorianizmus egy krisztológiai tanítás, amelyet Nesztoriosz 5. századi konstantinápolyi pátriárka által alapított és a katolikus egyház által eretnekségnek nyilvánított irányzat lett.
Ellentmondások alapjai
Isten és ember
Nesztoriosz azt tanította, hogy Jézus Krisztusban az isteni és emberi személy csak külsődlegesen egyesült.
Istenszülő vagy Krisztus anyja
Ennek következtében Mária nem is Isten anyja (theotokosz), hanem csak az ember Krisztus anyja. Az antiochiai iskola Krisztusban úgy szétválasztotta az isteni és emberi tulajdonságokat, hogy Máriát csak az ember Krisztus anyjának lehetett tekinteni.[1] Nesztoriosz előnyben részesítette a khrisztotokosz vagy anthrópotokosz (=Krisztus anyja) címet.
Az eretnekséggé nyilvánítás története
Nesztorioszt azzal vádolták, hogy két fiút vall és két Krisztust, az embert és az Istent, ezáltal felelevenítve Szamoszatai Paulosz (3. sz.) adopcianizmusát. Alexandriai Kürillosz fellépésében politikai és tanbeli elemek is keveredtek, de magatartásában valójában az Alexandria és Antiochia közötti hagyományos versengés éledt fel. Tipikusan alexandriai volt: Kürillosz álláspontja Krisztus emberi természetét alárendelte az isteni természetnek, jobban megragadta az egységet, az emberi és az isteni tulajdonságok különválasztása érdekében pedig kevésbé mutatkozott következetesnek. Kürillosz Nesztorioszhoz intézett 2. levele, valamint Nesztoriosz válasza (430) egyúttal a két iskola különbözőségét is tükrözte. A válságról mindketten tájékoztatták I. Celesztin római pápát († 432), aki - kevéssé ismerve a kérdést - Kürillosznak fogta pártját. A pápa 430 aug-ban egy római zsinatra hívta Nesztorioszt, hogy tévedése beismerésére bírja, és Kürilloszt bízta meg, hogy rendelkezését eljuttassa hozzá. Kürillosz ezt csak nov-ben adta át, a Tizenkét anatémával együtt.
Ezek a legradikálisabb módon képviselték az alexandriai krisztológiát, egyebek között Krisztus emberi és isteni természetének egysége is szerepelt köztük, melyet egyetlen antiochiai teológus sem írt volna alá. Közben Kürillosz a császártól zsinat összehívását kérte.
A zsinat 431-ben Epheszoszban ült össze. Az epheszoszi zsinat elítélte Nesztorioszt, majd az ő hívei pedig Kürilloszt. II. Theodosius bizánci császár mindkét elítélést elfogadta.[1]
Nesztoriosz lemondott pátriárkai hivatalától, kolostorba vonult, majd végül egy egyiptomi sivatagi oázisba (Kharga) száműzték. Követőit is száműzték a Római Birodalomból, de Perzsiában, Arábiában és Indiában továbbra is fennmaradtak. Nesztoriosz hívei csatlakoztak az ottani keresztény közösségekhez. Innen és ettől kezdve terjedt el az Asszír Keleti Egyház elnevezése mint Nesztoriánus Egyház. A mozgalom eljutott egészen Kínáig.
Kapcsolódó cikkek
Források
- Kránitz Mihály, Szopkó Márk: Teológiai kulcsfogalmak szótára, 2001
- Gecse Gusztáv. Vallástörténeti kislexikon, 1975