„Nyilvános telefon” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése

[ellenőrzött változat]

← Régebbi szerkesztés Újabb szerkesztés →

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva

VizuálisWikiszöveges

Sorban

A lap 2017. március 31., 01:33-kori változata

A nyilvános telefon olyan telefon, mely bárki által használatba vehető, feltéve, hogy a használó a szolgáltatást megfizeti.

A telefonokra hatalmas igény volt kezdetekben, a kielégítésük műszakilag nehezen volt megoldható. Az előfizetői telefonok viszonylag kis forgalmat bonyolítottak le. Telefontulajdonos vállalkozók a telefontársasággal olyan szerződést kötöttek, mely szerint dupla előfizetői díjat fizettek, ugyanakkor kitáblázták, hogy nyilvános telefon. Az alkalmi telefonálók némi pénz fejében telefonálhattak. A társaságok külön készülékeket fejlesztettek ki, melyek kibírták az időjárás viszontagságait, a vandálok rongálásait, ezen kívül védett persely és érmebeszedő is tartozott hozzá. Voltak beltéri (üzlethelyiségben, szállodák halljában) és kültéri (utcai) telefonállomások. A kültéri telefonok páncélozottak voltak, a beltérieknél felügyelet volt, tehát nem volt szükség védelemre.

A kültéri telefonokat elsősorban fülkékben szerelték fel, később költségmegtakarítás miatt a buborékos, azaz csak fedett és némi oldalfallal ellátott fülkéket is gyártottak.

A hőskorban az alkalmi telefonáló felvette a kézibeszélőt, a kezelőnek megmondta a kért számot. A kezelő meggyőződött róla, hogy a hívott beszélgetésre kész (otthon van), majd felszólította a hívót, hogy dobjon be egy megfelelő érmét. Ennek a hangját bizonyos szerkezetek eljuttatták a kezelőhöz, aki ezután összekapcsolta a 2 vonalat.

Az érme vagy fémpénz vagy tantusz volt. A tantusz egy külön megvásárolható érme volt. Egy egység először az érme méretét állapította meg, majd következett a súlymérés. A nem megfelelő érme kihullott a nyíláson. A segélykérő hívások ingyenesek voltak, azon kívül a hívott költségére is lehetett telefonálni. Automata központok esetén az érmét előre kellett bedobni, majd tárcsázni. Ha nem történt beszédkapcsolat, az érme a kidobónyílásba került.

A 20. század végén a kártyás telefonok is elterjedtek.

Leesett a tantusz

Ez a szólás meggyökeresedett a magyar nyelvben. Eredete onnan származik, hogy az illető bedobott egy tantuszt, tárcsázott, majd várt az összekapcsolásra. A hívott jelentkezésekor egy csengő-bongó hang volt hallható. Az érme beleesett a perselybe. A szólás akkor használatos, ha valaki csak sokára ért meg valamit, vagy sokára jön rá valamire, pl. "Hirtelen nem ugrott be, ki is az a Kovács Pista, de végül leesett a tantusz, hogy 20 éve kollégák voltunk"^[3]

Jegyzetek

Források

További információk

A Wikimédia Commons tartalmaz Nyilvános telefon témájú médiaállományokat.

Nyilvános telefonok listája (turistautak.hu)

[1] ttp://library.hungaricana.hu/hu/view/Postamuzeum_Evkonyv_1999-2000/?pg=198&layout=s

[2] ttp://www.eremtar.eoldal.hu/cikkek/zsetonok_-barcak/zsetonok_-barcak.html

[3] Hogymondom - szleng szótár

[1]

[2]

[3]

@@ 2. sor: / 2. sor: @@
 A '''nyilvános telefon''' olyan [[Telefonkészülék|telefon]], mely bárki által használatba vehető, feltéve, hogy a használó a szolgáltatást megfizeti.
-A telefonokra hatalmas igény volt kezdetekben, a kielégítésük műszakilag nehezen volt megoldható. Az előfizetői telefonok viszonylag kis forgalmat bonyolítottak le. Telefontulajdonos vállalkozók a telefontársasággal olyan szerződést kötöttek, mely szerint dupla előfizetői díjat fizettek, ugyanakkor kitáblázták, hogy nyilvános telefon. Az alkalmi telefonálók némi pénz fejében telefonálhattak. A társaságok külön készülékeket fejlesztettek ki, melyek kibírták az időjárás viszontagságait, a vandálok rongálásait, ezen kívül védett persely és érmebeszedő is tartozott hozzá. Voltak ''beltéri'' (üzlethelységben, szállodák halljában) és ''kültéri'' (utcai) telefonállomások. A kültéri telefonok páncélozottak voltak, a beltérieknél felügyelet volt, tehát nem volt szükség védelemre.
+A telefonokra hatalmas igény volt kezdetekben, a kielégítésük műszakilag nehezen volt megoldható. Az előfizetői telefonok viszonylag kis forgalmat bonyolítottak le. Telefontulajdonos vállalkozók a telefontársasággal olyan szerződést kötöttek, mely szerint dupla előfizetői díjat fizettek, ugyanakkor kitáblázták, hogy nyilvános telefon. Az alkalmi telefonálók némi pénz fejében telefonálhattak. A társaságok külön készülékeket fejlesztettek ki, melyek kibírták az időjárás viszontagságait, a vandálok rongálásait, ezen kívül védett persely és érmebeszedő is tartozott hozzá. Voltak ''beltéri'' (üzlethelyiségben, szállodák halljában) és ''kültéri'' (utcai) telefonállomások. A kültéri telefonok páncélozottak voltak, a beltérieknél felügyelet volt, tehát nem volt szükség védelemre.
 A kültéri telefonokat elsősorban fülkékben szerelték fel, később költségmegtakarítás miatt a buborékos, azaz csak fedett és némi oldalfallal ellátott fülkéket is gyártottak.
-[[Fájl:Hungarian telephone token.JPG|right|150px|thumb|A tantusz egy külön megvásárolható érme volt. [[Boldogfai Farkas Sándor]] szobrász- és éremművész alkotása.<ref>http://library.hungaricana.hu/hu/view/Postamuzeum_Evkonyv_1999-2000/?pg=198&layout=s</ref><ref>http://www.eremtar.eoldal.hu/cikkek/zsetonok_-barcak/zsetonok_-barcak.html</ref> ]]
+[[Fájl:Hungarian telephone token.JPG|right|150px|thumb|A tantusz egy külön megvásárolható érme volt. [[Boldogfai Farkas Sándor]] szobrász- és éremművész alkotása.<ref>http://library.hungaricana.hu/hu/view/Postamuzeum_Evkonyv_1999-2000/?pg=198&layout=s</ref><ref>http://www.eremtar.eoldal.hu/cikkek/zsetonok_-barcak/zsetonok_-barcak.html</ref>]]
 A hőskorban az alkalmi telefonáló felvette a kézibeszélőt, a kezelőnek megmondta a kért számot. A kezelő meggyőződött róla, hogy a hívott beszélgetésre kész (otthon van), majd felszólította a hívót, hogy dobjon be egy megfelelő érmét. Ennek a hangját bizonyos szerkezetek eljuttatták a kezelőhöz, aki ezután összekapcsolta a 2 vonalat.