„Szerkesztővita:Kreamar” változatai közötti eltérés

Az oldal más nyelven nem érhető el.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Linkoman 7 évvel ezelőtt a(z) Új Jobbközép témában
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Jkp29 (vitalap | szerkesztései)
→‎Új Jobbközép: (új szakasz)
3 873. sor: 3 873. sor:


Helló. Van ez az olasz párt, aminek a neve Új Jobbközép. Az angol Wikipédián olvastam, hogy a párt nevét megváltoztatták Népszerű Alternatíva névre, és ugyan úgy jobbközép és az Európai Néppárt parlamenti csoport tagja. Az olasz Wikipédián is ezt olvastam. – [[Szerkesztő:Jkp29|Jkp29]] <sup>[[Szerkesztővita:Jkp29|vita]]</sup> 2017. március 18., 19:21 (CET)
Helló. Van ez az olasz párt, aminek a neve Új Jobbközép. Az angol Wikipédián olvastam, hogy a párt nevét megváltoztatták Népszerű Alternatíva névre, és ugyan úgy jobbközép és az Európai Néppárt parlamenti csoport tagja. Az olasz Wikipédián is ezt olvastam. – [[Szerkesztő:Jkp29|Jkp29]] <sup>[[Szerkesztővita:Jkp29|vita]]</sup> 2017. március 18., 19:21 (CET)


:Köszi, hogy tájékoztattál, bár én eddig nem szerkesztettem ezt a szócikket.

Én is megnéztem az olasz Wikipédiát, és ennek megfelelően javítottam a cikket. A "Popolare" jelentése a politikai nyelvben nem "népszerű", hanem "Népi". Érdemes figyelni, hogy az MTI stb. milyen szöveggel fordítja majd le az új nevrt. Üdv.--[[Szerkesztő:Linkoman|Linkoman]] <sup>[[Szerkesztővita:Linkoman|vita]]</sup> 2017. március 18., 19:29 (CET)

A lap 2017. március 18., 20:29-kori változata

Ez a lap csak azért van, mert kötelező, hogy legyen.
Kérlek, lehetőleg ne ide írj üzeneteket, hanem inkább az adott téma lapjára. Egyéb témákban ezen a lapon nem válaszolok senkinek.
Kizárólag konkrét szócikkek témájában válaszolok, az adott vitalapon.


Kabaré kategória

Szia!

Zavarba jöttem, hogy válaszolhatok-e itt. Dióhéjban azért.

A kategorizálás elég sok problémát jelent, a kabaré sem lenne erre kivétel. Szerintem a legtisztább a "Kabarészínházak" kifejezés lenne. Van ugyanis "Humor", vagy például "Magyar humoristák" kategória. Ezek sok mindent lefednek, csak a használatuk nem igazán következetes.

Egyébkén ajánlom figyelmedbe a Humorlexikont. Antikváriumban még elérhető. Amikor sikerült megszereznem azt hittem, többet tudom használni. Sajnos az időm véges, így elsősorban csak kiegészítéseket -főleg színházi cikkebe- írok. Ha te szívesen foglalkoznál ezzel a műfajjal behatóan, szívesen kölcsönzöm a kötetet, egy-két hónapra.

Üdv.! – Kispados vita 2010. július 29., 13:31 (CEST)Válasz

Tokaji

???Jirka62 vita 2010. augusztus 1., 00:54 (CEST)Válasz

Is this according to you? Local discussion seems to be preferable before reverting next time, cya ;) – Jirka62 vita 2010. augusztus 11., 09:17 (CEST)Válasz

Martini

Üdv. Felvetettem pár problémát a cikk vitalapján, amit most nincs kedvem ide még egyszer bemásolni. Lásd ott. – Madridista Ideírjad 2010. augusztus 5., 14:14 (CEST)Válasz

Auersperg

Nem nem tartozok közéjük csak azért tettem ki mert a Forrásnál az van írva, hogy a Pallas nagy lexikona.– U'd'T vita 2010. augusztus 7., 14:41 (CEST)Válasz

Öncikk

Megtisztelsz, bár nekem éppenhogy úgy tűnt, hogy téged az zavar, hogy miért nem szólt az "újonchoz" senki 5 napig. Ha egyetértenél velem, minden szavammal, akkor ez nem zavart volna. – Perfectmisside írj! 2010. augusztus 9., 22:14 (CEST)Válasz

Azonnali

Én egy baromállat vagyok, ezt tükrözi a véleményem, amit illik figyelembe venni. (Milyen jogon kételkedhet benne bárki?) Ennek ellenére elolvastam mindkettőt, és Veled értek egyet. A törlési megbeszélésen is megírtam, és Bennónak is, akinek a visszavonásával nem értek egyet. Ha a többség úgy határoz, hogy a kisebbség akassza fel magát, én nem szeretnék benne résztvenni. Arra gondoltam, egy sima tőrléssel meg lehetne oldani. Úgy látom, itt minden túl van dramatizálva, álokoskodva. Ha így marad, kénytelen leszek én is írni egy "esszét". Remélem, azért nincs harag? Tambo vita 2010. augusztus 11., 21:03 (CEST)Válasz

Anton Buttigieg

Szia,

egyrészt amit írsz, az jogos, ellenben a hangnem, ahogy írod, az nem. Belejavítottál egy épphogy létrehozott cikkbe, miközben még láthatóan alakult, ráadásul "olvasmányosabb" és "stílusosabb" kategóriákra hivatkozva, ami ízlés kérdése, tehát nem vita tárgya. A szerkesztési ütközésnél átvettem azt, amit jónak tartottam a változtatásaidból, a többit kijavítottam. Egyébként a fejezetcímekre nincs egységesen kötelező forma, tehát erre kár hivatkoznod.

Másrészt változtattad mindezt úgy, hogy a sablont működésképtelenné tetted. Ha már így kioktattál, akkor biztosan tudod, hogy a sablon egy program, nem tud gondolkodni. Egy sablon meghatározásainak milyensége pedig nem ízlés, hanem közmegegyezés kérdése. A sablont nem én készítettem. Ha ez problémás, akkor a sablongyárosoknál vesd fel a problémát, ne a sablon kategóriáit írd át egyetlen oldalon, mert ott nem fog működni, az összes többi oldalon pedig a számodra nem megfelelő formában marad!

Jó munkát! Sudika Messaġġ 2010. augusztus 17., 12:13 (CEST)Válasz

Re: Ne légy baromállat!

Szia! A difflinked ugyan nem működik, de láttam az előzményeket. Ezzel együtt sem gondolom, hogy a baromságok túltengését a baromságok szaporításával lehetne hatékonyan orvosolni. Részemről benne lennék az összes hasonló száműzésében is a wp névtérből. – Antissimo vita 2010. augusztus 24., 21:11 (CEST)Válasz

Bocs

Természetesen nem személyes, inkább elméleti alapon közelítettem meg a kérdést. Javaslatom: tegyél bele egy utalást, hogy (valójában) minek kapcsán, mivel szemben született ez az írás. Így értelmezhető lesz a cikk iróniája és szándéka a wiki-vitákban kevésbé elmélyült szerkesztők számára is. És bocs, nem munkát akarok adni, ha nincs ellenedre meg teszem én is...– B.andinsky Ceterum censeo 2010. augusztus 24., 21:56 (CEST)Válasz

Eszperantó Park

Hi! Igazad van, közben ez már nekem is eszembe jutott, a nem szorosan odatartozó részeket a helyükre fogom vinni. Már tervbe vettem.– Mártiforrás 2010. augusztus 26., 14:42 (CEST)Válasz

Re.: vandál

Már megkapta a 3 napot, hadd legyen ideje magába szállni. – Burrows vita 2010. augusztus 27., 12:34 (CEST)Válasz

Re: Wikiszokvány a szócikkből a dr. elhagyása?

Szia! A doktori cím elhagyása a név mögül nem egyszerűen wikiszokvány, egyetlen életrajzi lexikon sem alkalmazza. Vö. Magyar életrajzi lexikon, Új magyar életrajzi lexikon, továbbá Magyar nagylexikon, Szinnyei, Révai nagy, Révai új, Pallas, Akadémiai kislexikon ésatöbbi. (Példának itt egy orvosdinasztia a Pallasból, sehol a dr.) A magyar és nemzetközi Ki kicsoda-család dettó. A doktorságot a szócikk szövegében jelezzük az iskolai végzettségek taglalásánál. Hogy mást ne mondjak, olyan lexikont te nem nagyon fogsz találni, amelyben ez áll: Prof. Dr. Albert Einstein. Üdv, Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2010. augusztus 28., 09:21 (CEST)Válasz

A doktori cím nem része a névnek. A nemesi előneveket bizonyos lexikonok hozzák, bizonyosak nem, mi az előbbi csoporthoz tartozunk. Ezzel nem törjük meg a magyar lexikonírászati hagyományt, mivel az ölég vegyes képet mutat ebben a kérdésben. Engem speciel nem zavarna, ha abban maradnánk, hogy ezt is a szövegben jelezzük. Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2010. augusztus 28., 09:29 (CEST)Válasz

Hogy ki, mikor, kinek a hozzájárulásával változtatott, arra sajnos nem tudok válaszolni. Úgy látszik, két hagyomány él egymás mellett a Wikin: amikor tavaly ősszel szerkeszteni kezdtem, megnéztem három-négy akadémikus-életrajzot, hogy tájékozódjam a formázási szokásokról. Nulla darab doktori vagy professzori címet találtam a bevezetőkben, ami teljes mértékben összhangban állt az általam más lexikonokban tapasztaltakkal. Számomra tehát ez a szokvány. :-)

A vitalapom mindenki előtt nyitva áll, minden jóféle kritikát, ötletet szívesen látok ott. Szerintem érdemes lenne a problémát a kocsmafalon is felvetni, ez közösségi megbeszélést és döntést igényel. (Ami a doktori címet illeti: az OH egészen pontosan úgy fogalmaz, hogy „be lehet jegyeztetni az anyakönyvbe”, de „nem válik a név szerves részévé”.) Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2010. augusztus 28., 10:06 (CEST)Válasz

Én a világon senkit semmire nem akarok kényszeríteni. Az azonban tagadhatatlan, hogy a jelek szerint két hagyomány között őrlődünk, de egyik sem nemesedett még irányelvvé. Jó lenne rendezni a kérdést. Ha a közösség úgy határoz, hogy kellenek a doktori címek, nem nagy örömmel, de természetesen elfogadom a döntést, és bedoktorozom az összes utamba kerülő doktort. Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2010. augusztus 28., 11:40 (CEST)Válasz

Szerintem vesd fel te, én majd csatlakozom. Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2010. augusztus 28., 11:48 (CEST)Válasz

Szia! Összeszedtem minden bátorságom, és kiírtam, itt olvasható. Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2010. szeptember 18., 23:17 (CEST)Válasz

BBR

Szívesen, de ha már ilyen alaposan utánajártál, miért nem szavaztál te is? :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2010. augusztus 29., 13:36 (CEST)Válasz

Ákos

Szia! Mivel a törölgetős mániát én írtam, gondolom rám céloztál. Nem vagyok a hatalom csúcsán, de én sokat beszélgettem Ákossal a wikiről, ezért is mertem leírni így. Olvasd el Ákos korábbi vitalapját, amit már törölt. Talán akkor megértenéd miért is írtam ezt. üdv Szajci pošta 2010. augusztus 30., 20:01 (CEST)Válasz

Köszönöm a válaszod! Doncsecz törlési szavazásának háttere a lényeg az ő esetében. Ugyanis van ennek előzménye, ezért fontos, hogy azokkal is tisztába legyünk. Más személy esetében más a szituáció.

Igen teljesen igazad van. Doncsecz is levédhetné a lapot, mert a cikk korrektül meg van írva, de ő úgy gondolja, hogy később itt a wikin az adminok és az emberek bántani fogják. Én ebben nem hiszek. Én írtam pár horvát íróról, aki itthon tevékenykedett és eddig még nem vandalizálták. Nagyon mellékesek ugyanis ezek a cikkek. Én nem tartok attól, hogy bárki is bántaná. Ha így lenne, azonnal le lenne védve. Doncsecczel sokat beszéltem, megmondtam mit kellene tennie, de sajnos nem ezt tette. Ez lett a következménye.

Szajci pošta 2010. augusztus 31., 12:31 (CEST)Válasz

OK, köszi.--Linkoman vita 2010. augusztus 31., 12:34 (CEST)Válasz

Új

[1] Tambo vita 2010. szeptember 3., 08:22 (CEST)Válasz

Ha nem értettem volna egyet veled, biztosan nem állok neki új kategóriát gyártani. Nincs mit megköszönnöd, mert én is ugyanazt gondoltam az egész törlési megbeszélésről, mint Te. Feltehetőleg a Jedlik Ányos-díj szócikket hétfőn tovább bővítem, mert ez jelenleg csak a Találmányi Hivatal részével foglalkozik. Tambo vita 2010. szeptember 5., 15:31 (CEST)Válasz
Ezt láttad már? Jedlik Ányos-díj (egyértelműsítő lap) Megszereztem a Jedlik Ányos Társaság engedélyét. Ezt: [2] Tambo vita 2010. szeptember 10., 20:14 (CEST)Válasz

Szabó Zoltán

Szia! Kérlek, ne irányítsd át a cikket sehova, amíg erről közösségi döntés nem születik. A többség pillanatnyilag a szöveg megtartása mellett áll, átirányításról egyetlen szó sem esett eddig. Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2010. szeptember 3., 19:38 (CEST)Válasz

Hát, én csak év eleje óta figyelem a törlési vitákat, de ennél sokkal csúnyábbakat is láttam már, nem is egyet. :-) Én annyit látok, hogy néhányan nincsenek meggyőződve Sz. Z. nevezetességéről. Ehhez joguk van, speciel nem értek velük egyet. A vita lezárása nem úgy történik, hogy az egyik részvevő fogja magát, és átirányítja a cikket máshová. Már eddig is sokan hozzászóltak, várunk még kicsinyt. Átirányításról ráadásul szó sem esett az eddigiek folyamán. (A törlési megbeszélés egyébként nem szavazás, nem kilóra megy. Mellesleg kilóra a „maradjon” vezet.) Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2010. szeptember 3., 19:53 (CEST)Válasz

Sem a pályát, sem a szakmát nem becsmérelte itt a világon senki. A törlés mellett állók számára kétséges Sz. Z. nevezetessége, mivel álláspontjuk szerint nincs róla elegendő független forrás. Ez nem egyenlő az iparjogvédelem gyalázásával. Pasztilla pedig nem eltüntetni akarta a témát, hanem megakadályozni, hogy átirányítás jöjjön létre az egyértelműsítő lapon. (Ráadásul miért pont a díjra mutasson a zöld link? Miért ne a szakmájára vagy egy szakmai egyesületre?) Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2010. szeptember 3., 20:12 (CEST)Válasz

Semmi gond; örülök, hogy megnyugtatóan zárult az ügy. Üdv, Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2010. szeptember 5., 22:14 (CEST)Válasz

Jogsértő

Kedves Szerkesztőtárs! Egyetlen "nemásolj" sablont helyeztem el, így csak egyetlen sablont tudok eltávolítani. Személyes megjegyzésem: ha nem is jogsértő, de nem tartom elegáns dolognak bemásolni elérhető internetes anyagot - továbbá felesleges is... Üdvözlettel: – Petej vita 2010. szeptember 7., 17:55 (CEST)Válasz

Szerkesztő:Copylaw

Szép befejezés. Tambo vita 2010. szeptember 7., 21:36 (CEST)Válasz

Jedlik Ányos-díj

Mint már jeleztem, egy kicsit belemásztam. A meglévőt nem barmoltam szét, inkább csináltam egy egyért2-t. Tambo vita 2010. szeptember 8., 10:58 (CEST)Válasz

Eredetvédelem

Mindössze annyi, hogy nem létező kategória volt. Bárki felkarolhatja, akár te is. – Antissimo vita 2010. szeptember 8., 16:57 (CEST)Válasz

Baike,

az áldatlan csörtéket figyelemmel kísérem. Két dolog, így kapásből: a Pallas-beli átemelések jók, hiszen azt korábban a szerkesztői közösség már megvitatta. Még ha Malatinszky úr szerint feleslegesek, akkor is. A sablonokat, ahogy rátették, ugyanúgy le is lehet venni...

Az "obskurus" Malatinszky szavajárása, nem ellened találta ki, hanem több dolgot is ezzel a szóval jelöl, amit esetleg nem ismer. Ez az ő egyik sajátossága. Egyébként nagyon fontos és eredményes munkát végez, de elismerem, hogy a Te munkásságod valahogy tüske a szemében.

A jogszabályszöveg bemásolásával kapcsolatban biztosan emlékszel, hogy én is szóltam. Sem jogszabályszövegnek, sem verseknek, novelláknak, egyezményeknek nincs helye a Wikipédiában, ezekre van kitalálva a Wikiforrás. Itt természetesen nem arról beszélek, hogy egy vagy két igen jellemző paragrafus nem szerepelhet a szöveg illusztrációjaként, de pl. azt, hogy a vámhatóság bűnüldöző szervei feladatait a jogszabályszövegének bemásolásával adjuk meg, nem gondolom enciklopédikusnak. Az enciklopédia ismertessen, de magyarázzon is, a száraz jogszabályszövegek sokakat eltántorítanak a cikk elolvasásától. Természetesen az adott helyen lehet(ne) hivatkozni a forrásra. Én ezt nem gondolnám száműzésnek, hiszen az egy darab szócikk itt is megmarad (vagy négy) de maga a forrásszöveg nem itt lenne, hanem a helyén a Wikiforrásban. Ez az én véleményem ezzel kapcsolatban.

Szóval: sajnos látom a helyzet mérgesedését, és valamikor beszélni is fogok Malatinszkyvel erről. Az a bajom, hogy egyre kevesebbet vagyok... Üdvözlettel, – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. szeptember 13., 06:54 (CEST)Válasz

la Budapestier

Jogos. nem teszek be több ilyet. Batman666 vita 2010. szeptember 14., 14:35 (CEST)Válasz

Re: Jogszabályszövegek

Köszönöm a tájékoztatásodat, ezek szerint félreértelmeztem a WP:NEM-ben írottakat. Pontosabban ezt a részét: „A szócikk nem közkincsek vagy egyéb forrásanyagok tárolóhelye, mint amilyen könyvek teljes szövege, forráskódok, történelmi dokumentumok, levelek, törvények, beszédek és egyéb olyan források, amik az csak eredeti formájukban és nyelvezetükkel idézve hasznosak.” (Kiemelés tőlem.) Joggal kapcsolatos cikkekbe inkább nem folyok bele, mert nagyon nem vagyok képben, ráadásul ezt a cikket egy olyan területnek érzem, amit nagyon nehéz valóban semleges szemlélettel megírni. Kiváltképp nulláról, mert - ha jól láttam a dolgot - a jogszabály szövegét elvéve egy üres oldalt kapnánk. Nálam meg egy üres oldalból rendszerint valami egyiptomi lesz… :-) --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. szeptember 21., 07:39 (CEST)Válasz

Eltér ugyan az álláspontunk, de semmi kibékíthetetlen ellentétet nem látok. Abban teljesen igazad van, hogy a félmondatos szubcsonkoknak hosszabb időt hagyni nem fair az ilyen idézetekkel szemben, és ez valóban az azonnali törlés ellen szól.
  1. Az én megközelítésemben (amivel nem ellent akarok mondani a tiednek, csak tájékozódási pontként felmutatni) az ilyen szó szerinti szövegtömböknek inkább a WikiForrásban lenne a helye, az enciklopédiában pedig a leghasznosabb talán az lenne, ha a törvény lehetséges megközelítéseit, értelmezési lehetőségeit lehetne kifejteni - ez lenne a közönség legnagyobb hasznára a jelenlegi viszonyok között. De ha jól belegondolok, még ez sem enciklopédiába való megközelítés.
  2. A hosszabb ideig fent hagyott törvényszöveg esetében nem sok esélyt vélek látni arra, hogy az kibővüljön valódi cikké, mert maga a jogi nyelv elég elrettentő. Talán ha te, vagy más jogász felvállalná az ilyen cikkeket, lehetne előrelépés benne, de ha magamból indulok ki, ez sem várható el. Nekem legalábbis éppen elég a hétköznapi munkám alatt a munkaterületemmel foglalkoznom, és nem szeretnék szabadidőmben is a bent megszokott dolgokkal bíbelődni. Ennek ellenére semmi kifogásom az ellen, hogy hosszabb időt hagyjunk az ilyen cikk-kezdeményeknek, főleg, ha később a gyakorlat téged igazol. ;)
  3. Ha csak az én türelmemen múlik a dolog, nyugodtan adhatunk akár egy-két hónapos türelmi időt is, ha ettől jó cikkek születnek, bár az a gyanúm, hogy ha egy-két napon belül nem mutatkozik meg a folytatási szándék, akkor nem sok jót várhatunk. Talán érdemes lenne erre valamiféle irányelvet létrehozni, és az ilyen cikkeket egy új sablonnal jelezni, amely a türelmi idő lejárta után nem törli, hanem a Wikiforrásba mozgatja át a cikket (ha ez technikailag lehetséges).
Nem tartom teljesen járható útnak az idézhető sorok számában korlátozni a jogszabályi szövegek idézését, mert teljesen eltérő lehet a megértéshez szükséges szövegmennyiség. Valójában az ideális az lenne, ha a szerkesztők mindig igyekeznének a lehető legkevesebbet idézni, de még ez is szubjektív. Én azonban hajlamos vagyok jóindulatot feltételezni, és bízom a közösség együttes bölcsességében. Ez gyakran látszik vakvágánynak, de mintha nagy léptékben nézve igaz lenne.
Igen, ki lehetne alakítani egy használható megoldást, és szerintem az eszmecserénkkel már egy elég jó lépést meg is tettünk felé. Azt hiszem, hogy innen leginkább kocsmafalra való a kérdés, hogy végül irányelv lehessen belőle. Ha el lehet érni, hogy így a hasonló esetek kezelésére megfelelő kereteink legyenek, örömmel támogatom a magam kókler szintjén! :) --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. szeptember 21., 17:08 (CEST)Válasz

csak nyugodtan, attól még nem változik a dolog. :-)VadszederkeMágika 2010. szeptember 25., 11:22 (CEST)Válasz

Vállalati stratégia (Telekom)

Szia! Pont azért raktam rá a sablont, mert az egyéb problémákon kívül – amelyek elvileg akár orvosolhatók is lehetnének – nekem is az a gondom, hogy (szerintem) egyáltalán nem kellene ilyen címmel szócikknek léteznie... De ha ennyien gondoljuk így, miért nem vetjük fel a kérdést kocsmafalon (vagy jelöljük törlésre)? Üdv: Szaszicska vita 2010. szeptember 26., 22:07 (CEST)Válasz

EMG

Szia! A tataroz sablont nem véletlenül tettem rá! Az eddigi cikk teljes marhaság volt. Most meg szerkütk. Tambo vita 2010. október 6., 11:08 (CEST)Válasz

Wikipédia:Konszenzus

Ami ezt illeti, kérlek, idézd emlékezetedbe a fenti lapot, valamint azt a tényt, hogy a WP döntéshozatali eljárása a konszenzusra alapszik. A szavazás csakis az előbbi csődje után jön szóba, messze nem a legoptimálisabb megoldásként, és végképp nem elsődleges döntéshozatali eljárásként. Ha tehát valamit számon kérsz, az lehetőleg tartalmi legyen, és ne eljárásjogi. Azt, hogy egy-egy megállapítás vagy álláspont nem konszenzuális, leginkább onnét tudhatják meg a többiek, hogy kifejted az ellenvéleményedet. Wikipédia-lapon forrást kérni, nos, minimum az aránytévesztés jele. Miféle eredményt vársz tőle? BennóFolybeszt a WP-be! 2010. október 6., 12:21 (CEST)Válasz

szócikkek felépítése

Kedves Linkoman! Amihez beírtad a forrás megjegyzést, az egy 2008-as szöveg, szerintem se lett ez megszavazva. Ennek a vitalapján jelenleg próbálunk olyan változatokat körvonalazni, amik esetleg már a közösség elé kerülhetnek szavazásra. Valami elképzelést ki kell alakítani, éppen azért, mert még az azonos tematikájú cikkek lábjegyzete sem egységes. Ogodej vitalap 2010. október 6., 12:23 (CEST)Válasz

Neked is ajánlom figyelmedbe az 1 szakasszal fentebb írottakat: az egy sajnálatos téveszme, hogy a WP elsődleges döntéshozatali mechanizmusa a szavazás volna. Nem az. Az irányelveink elsöprő többségét soha nem vittük szavazás elé, éppen azért, mert a szavazás a konszenzusos problémamegoldás csődje esetére van fenntartva. BennóFolybeszt a WP-be! 2010. október 6., 12:27 (CEST)Válasz

re Bennó és Ogodej
Köszönöm az észrevételeket.
  1. re Bennó: nem arról van szó, hogy mindenáron formalizált megoldásokat szorgalmaznék, ám nem tartom megnyugtatónak azt a módot, ahogy a különböző útmutatók, nem vitatottan jószándékú és értő szorgalommal készülnek.
  2. az általam felvetett kérdés a legitmiáció kérdése. Vajon legitimek-e az így létrejövő szövegek, azaz: kötelezőek-e azokra nézve is, akik nem foglaltak állást ezekkel kapcsolatban, sőt, akár nem is ismerik. Még az is előforult, hogy az angolból jól-rosszul átültetett, meg sem vitatott szövegetr nevezte valaki "irányelvnek".
  3. Az "irányelv" fogalmilag nem kötelező norma, ráadásul egy irányelv pont arra bíztat, hogy rúgjuk fel az irányelveket, ha zavarnak minket.
  4. A jelen esetben a "kell" (have to) csak "kellene" (should) értelemben köt (kivéve, ha én is egyetértek vele, akkor "must"). A Bennó által vázolt eljárás ugyanis konszenzus építésére csak korlátozott körben alkalmas. A konszenzus valóban létrejön a viták korlátozott számú rásztvevője között, csakhogy a szerkesztők többsége ezt csak utólag veszi észre, akkor, amikor egy másik szerkesztő kötelező normaként hivatkozik a szabályra.
  5. A nem formalizált eljárás oda is vezet, hogy elvesznek egyes gondolatok, amelyek a konkrét vitáktól függetlenül, "menet közben" felemrülnek. Ezekre az érvekre senki sem emlékszik. Én pl. több fenntartásomat közöltem a bevezető koncepciójával kapcsolatban - ezek mára süllyesztőbe kerültek, ha nem bányászom ki, kutya sem emlékszik rájuk.
Mindezeket azért mondtam el, mert az irányelvalkotás nyilvánosságát legalább olyan garanciákkal kellene ellátni, mint egy egyszerű törlési szavazást. Ahogy nyilvánvaló az, hogy a szavazás lezárása után nem vehető figyelembe a szavazatom, úgy tartok attól, hogy a nem kellően legitimált irányelvek gyúrás-gyavarása rendületlenül folyik, akár a "konszenzus" elérése után is.
Érdekelne a véleményetek erről.--Linkoman vita 2010. október 6., 12:47 (CEST)Válasz
  1. Ráadásul a normaalkotáshoz láthatóan egyeseknek monopóliumuk van - számos esetben eredménytelenül szorgalmaztam: alkossunk irányeleket.--Linkoman vita 2010. október 6., 12:47 (CEST)Válasz

Újpest

Szia! Nincs ellentmondás közöttünk. A IV. kerület volt meg előbb. Még nincs kigyomlálva. Tambo vita 2010. október 8., 11:34 (CEST)Válasz

AGFA

A visszavonást megértem, de szeretnék azért egy kis ellenvéleményt hozzátenni (halkan).

A wikipédia célja, hogy bárki, aki érdeklődik egy téma után, megtalálhassa a számára szükséges információt. Ez lehet belső link, külső link, egyéb forrás. Természetes, a magyar wikinek magyarul kell készülnie. Ám a források gyakran idegen nyelvűek. Sőt, nagyon gyakran az angol wiki szócikk alapján készül egy-egy magyar lap, mert semmi egyéb forrás nem áll rendelkezésre.

Tovább megyek. Sajnálkozva látom az angol wikin, hogy a szócikkek java részének mindenféle nyelven megvan a változata (még katalánul is); a magyar konzekvensen hiányzik. Nincs elég kapacitásunk követni őket. Én magam kipécéztem egy fontos cikket magyarításra, és azalatt nem szeretnék mással foglalkozni. Az ORWO filmet rengeteget használtam, de wiki-cikket írni róla nem tudok, nincs elegendő forrásom hozzá.

Szóval, amíg el nem készül az igazi cikk, mi legyen? Legyünk tele piros, a semmibe mutató linkekkel? Mi a javaslatod? Üdv, ZJ vita 2010. október 8., 13:50 (CEST)Válasz

Értek mindent, amit írtál. Egy kis apróság: a piros link keresőkérdésként nem használható. Ha ugyanis rákattintok, nem másolja be a keresőpufferbe, hanem megnyitja a wikipédia szerkesztőablakát. Én például hetekig irtottam a linkeket a Térhatású filmek listája szócikkből (amely az angol wikiből származik), mert tudtam, hogy a piros linkek végén levő – Magyarországon be nem mutatott – filmekről soha senki nem fogja megírni a szócikket. Én magam is csak akkor, ha különlegességre bukkanok, és van hozzá elegendő információm. És időm. ZJ vita 2010. október 10., 19:07 (CEST)Válasz

Re:Talamusz

Igen persze, tedd azt. Csak időközben elkalandoztam... (Szerintem a belső hivatkozásokkal ellátott Talamusz és kapcsolatai cikk szövegét kellene átvinni a Talamusz cikkbe.)Hannababa86vitalap 2010. október 13., 09:43 (CEST)Válasz

Főv. Önk.

Vitalapomon válaszoltam. Cassandro Ħelyi vita 2010. október 13., 11:07 (CEST)Válasz

Klados Gusztáv

Szia! A "metróguru" jelzőt nem én találtam ki. A szakmában így emlegetik. Eredetileg a világ első tíz helyét írtam, amit Ő módosított húszra. Tambo vita 2010. október 14., 20:34 (CEST)Válasz

Help please!

Kérlek, ha nem gond, írj nekem egy teszt e-mailt a markusbobo kukac gmail tocska com címre. Valamit szeretnék kérdezni, nem wikis ügy. Üdv és kösz, – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. október 19., 17:21 (CEST)Válasz

Tompa Gábor

Kedves Linkoman,

Azért írok, mert telesablonoztad az általam létrehozott Tompa Gábor lapot. A következő észrevételeim volnának ezzel kapcsolatban: 1. Bár eleve nem szeretem a sablonozgató (bélyegezgető) szerkesztőket (ehelyett inkább a hibákat kijavító szerkesztőtársakat becsülöm - őszintén), de természetesen elismerem a dolog jogosságát (főként, hogy nem is tehetek mást, mivel ez - sajnos - bevett gyakorlat). Ugyanakkor azt gondolom, hogy ha valaki besablonoz egy lapot, legalább vegye fel a figyelőlistájára és kövesse nyomon, hogy mi történik vele a továbbiakban (!), ha pedig olyan változás történik, ami ezt indokolja, akkor távolítsa el a sablont. 2. Nem hiszem, hogy amit írtam, kimerítené a kulturális reklám fogalmát. Mégpedig a következő okok miatt nem hiszem:

  • Mindenekelőtt előrebocsátanám, hogy semmi közöm a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz, sem Tompa Gáborhoz, semmi érdekem nem fűz ahhoz, hogy reklámozzam (mellesleg nem is értek egyet minden lépésével, de ez már magánügy).

És most vegyük sorra a bevezetőben foglaltakat:

  • Tompa Gábor erdélyi magyar. Ez tény. Tompa Gábor világhírű. Ez is tény. Tompa Gábor igazgatója és főrendezője a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak, egyetemi oktató (több egyetemen is), színészpedagógus és költő is. Ezek is tények. Az szintén tény, hogy igazgatása alatt a kolozsvári színház európai hírű színházi műhellyé vált (lásd a díjakat és a tényt, hogy az Európai Színházi Unió egyetlen magyar tagszínháza), hogy olyan alkotókat vonzott, akik európai színvonalra emelték, az megint csak tény (hogy csupán a rendezőket említsük: Tompa Gábor, Ascher Tamás, Silviu Purcărete, Andrei Șerban, David Zinder, stb. - kétségtelenül ilyen alkotók. Ennek belátásához nem kell szakmabelinek lenni (bár én személy szerint az vagyok), elég a minimális tájékozottság is ehhez). Az utolsó állításhoz (amely idézet) négy forrást is beiktattam.
  • Nem gondolom, hogy reklámszerű volna a fenti tényeket leírni. Nem több ez puszta ténymegállapításnál. Valaki, akit Kisinyovtól Londonig, Párizstól Budapestig, Bukaresttől Stuttgartig magasan elismertek, díjaztak/kitüntettek, aki megkapta a legmagasabb (elnöki) kitüntetést Romániában, ugyanakkor a magyar kultúra követe és "A francia kultúráért"-díj tulajdonosa (nem besszélve az év legjobb külhoni rendezéséért járó brit díjról), akit Nagy Britanniába, Franciaországba és Spanyolorsszágba hívnak worksopot-tartani, aki Freiburgban, Barcelonában és Terassában is tanít, akinek 31 külhoni rendezése volt eddig (4 az USA-ban, 3 Nagy-Britanniában, 1 Kanadában, 2 Németországban, 2 Ausztriában, 2 Franciaországban, 3 Spanyolországban, 3 Szerbiában, a többi Magyarországon) - nos szóval nem gondolom, hogy az ilyen alkotót világhírűnek nevezni reklám volna (vagy több puszta tényközlésnél).

3. Az általad nehezményezett problémák jelentős része megoldódott (!) mióta - mint aki jól végezte dolgát, és örök időkre besablonozott egy oldalt - felé sem nézel a szócikknek. Több állítást alátámasztottam és forrásokkal láttam el én magam. Rajczi.zoltan kategorizált, Alensha a forráshivatkozásokon pontosított, Damibot bővítette a forráshivatkozásokat, DeniBot formai javításokat hajtott végre, Pasztillabot kisebb változtatásokat eszközölt. Mindezek ellenére a sablonocskák - természetesen - változaqtlanul ott "díszelegnek" a szócikkben. Meg kell jegyeznem, ezzel a jelenséggel nem először találkozok: valaki bőszen teleaggat egy szócikket (persze javítani esze ágában sincs rajta), aztán soha többet nem néz vissza, hogy ellenőrizze, javítottak-e a szócikk állapotán. Kérlek, te légy kivétel ez alól és fusd át a cikket, megfelel-e igényeidnek. Ha igen, légy szíves, távolítsd el a sablonokat. Üdvözlettel, – Iegeb vita 2010. október 24., 16:19 (CEST)Válasz

Szerkösszefoglaló

Szia, ha már ilyen zordan kommentálod, illett volna üdvözölnöd is járőrként. Megköszönöm, ha máskor megteszed. – Pagonyfoxhole 2010. október 24., 21:58 (CEST)Válasz

???

Mutass olyan esetet, amikor ezt az üzenetet másik járőrnek is megküldted. Csodálkoznék, ha tudnál ilyet.
A figyelmeztetésedeidet pedig tartogasd másnak. Én évekkel előbb kezdtem a wikizést, mint Te és mindenkitől megkövetelem, hogy ne kezeljen kezdőként. Tőled is.--Linkoman vita 2010. október 24., 22:03 (CEST)Válasz

Mindent el kell kezdeni egyszer. – Pagonyfoxhole 2010. október 24., 22:06 (CEST)Válasz

Vagyis el kell kezdeni engem kezdőként kezelni??? Megyünk a WP:AÜ-re.--Linkoman vita 2010. október 24., 22:12 (CEST)Válasz

Szerkesztési összefoglaló kitörlése

Hali! Amikor szerkesztesz egy oldalt, nagyon sokszor előfordul, hogy a szerkesztési összefoglaló ablakba előre kikészített linket kitörlöd (ilyenkor írod a szerk összefoglalót helyette), ami igen kellemetlen tud lenni másoknak. Nekem pl. a figyelőlistámon van jó pár közösségi oldal, érdekel, hogy miket írogatnak oda, és ha te írtál utoljára, nem tudom, hogy milyen témához írtál, és odaugrani sem tudok, hanem meg kell nyitnom az oldalt, és le kell scrolloznom az aljára. Erre az apróságra figyelj majd oda, légy szíves. Remélem nem veszed kioktatásnak, nem annak szántam! Peligro (vita) 2010. október 27., 18:07 (CEST)Válasz

Személyeskedés

Szia! Arra kérlek, hogy az ilyen személyeskedést mellőzd. Köszönöm. Csigabiitt a házam 2010. november 2., 18:21 (CET)Válasz

Mások felmenőinek emlegetése is szomorú. Tőled ilyent nem vártam. Csigabiitt a házam 2010. november 2., 18:29 (CET)Válasz
Bájos, hogy úgy teszel, mintha mi sem történt volna, és az üzeneted egy másik részét próbálod „nem érteni”. Az emotikon nem segít a személyeskedésen {{síró arc}}. Csigabiitt a házam 2010. november 2., 18:38 (CET)Válasz
Igen, legalább egy süket párbeszéde. Egyébként meglepődtem volna, ha egyszer egy vitában nem ragaszkodsz ahhoz, hogy tiéd legyen utolsó szó. Nyilván nem tört volna el a billentyűzeted, ha azt írtad volna, bocs, a felmenők és az öröklődő tulajdonságok emelgetése nem volt szép. Csigabiitt a házam 2010. november 3., 10:05 (CET)Válasz

Szomjas György

Vadaróval folytatott párbeszéd átmásolva a Vita:Szomjas György oldalra.
Szeretem a tiszta helyzeteket és elkerülni az esetleges félreértéseket. Ha nincs indulat, annál jobb. Én is köszönöm a válaszod. - Vadaro vita 2010. november 8., 16:07 (CET)Válasz
:)--Linkoman vita 2010. november 8., 16:46 (CET)Válasz

Felmérés

Szia! Felmérés folyik a járőrök körében az alábbi két kérdéskörben:

  1. Aktív járőre vagy-e a Wikipédiának, illetve ha nem, igényt tartasz-e a járőrjogodra? (a kérdés második fele adminisztrátorokra nem vonatkozik)
  2. Ha aktív vagy, sorold fel érdeklődési köreidet, mely témákban lehet számítani Rád a megjelölések terén.

A felmérés lényege, hogy megtudjuk, milyen témakörökben van kellő járőrlefedettség, és melyekben lenne szükség újak bevonására (is). Ezen tudsz javítani, ha az érdeklődésedbe tartozó témakörökből minél több szócikket veszel fel a figyelőlistádra.

Ha időd engedi, a Szerkesztő:RepliCarter/Járőrök lapra várom válaszodat. Előre is köszi. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2010. november 10., 21:49 (CET)Válasz

Köszi. Beírtam a táblázatba. Ha késznek vehető majd a táblázat, biztosan lesz valamiféle nyilvánosságra hozatal a kocsmafalon. Üdv. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2010. november 11., 08:40 (CET)Válasz

Pénzügyőr által alkalmazható kényszerítő eszközök

Üdvözöllek!

Értesítelek, hogy a Pénzügyőr által alkalmazható kényszerítő eszközök című, általad létrehozott cikkről törlési megbeszélést kezdeményeztem.

Malatinszky vita 2010. november 26., 21:18 (CET)Válasz

Ezt ne

Szia! Erre mi szükség volt? Kérlek tartózkodj az ilyen szerkesztési összefoglalótól. Köszi. Csigabiitt a házam 2010. december 13., 13:39 (CET)Válasz

A dolog tartalmi részébe nem kívánok beleszólni, az a ti dolgotok. A komment nélküli visszavonás sem szép, a pofátlanság szó viszont durva személyeskedés, ezt tettem szóvá. Ha bárki leírta volna, nem hagytam volna szó nélkül. Szia. Csigabiitt a házam 2010. december 13., 17:10 (CET)Válasz

Csak hogy nehogy Csigabi egyéni akciójának tűnjön ez a figyelmeztetés, elmondom, hogy szerintem sem szalonképes viselkedés más szerkesztését pofátlanságnak kikiáltani és úgy visszavonni. A Wikipédián a konfliktusokat konszenzuskereséssel, nem pedig erőszakos viselkedéssel kell megoldani. – Malatinszky vita 2010. december 13., 18:47 (CET)Válasz

Nagyszerű! Már a nagy Malatinszky is megtisztelte vitalapomat azzal, hogy egyáltalán nem pofátlan módon nem szalonképesnek minősítette a szerk. össszefoglalót.
Ti egyre jobban beleélitek magatokat a biztonsági őr szerepébe és most éppen azon fáradoztok, hogy bebizonyítsátok: Ti akarjátok megállapítani, mely szavak "szalonképesek" egy egyszerű, senkinek nem címzett (= nem személyeskedő, mert nem személynek, hanem a vandálnak nézésnek szóló) szerkesztési összefoglalóban.
Örülök, hogy ezért a semmiségért már ketten látogattátok meg a vitalapomat, azon kérésem ellenére, hogy hagyjatok békén.
Ha már ketten vagytok, jól eldiskurálhattok magatok között, tán még "irányelv" is érlelődik: nem ajánlott szavak a szerkesztési összefoglalóban.
Sokat tanulok tőletek. Most a nagy Malatinszky például azért dugta ide az orrát, hogy kijelentse: A Wikipédián a konfliktusokat konszenzuskereséssel, nem pedig erőszakos viselkedéssel kell megoldani. Tehát ő most így járt el. És ezt még komolyan is gondolja? Te nem keresed velem a konfliktust? Akkor minek írtál a vitalapomra? Csak azért, hogy a semmiből ügyet csináljatok?
További jó szórakozást hozzá, szalonképesen fogalmazó, konfliktuskerülő gyémántjai e mindenki által szerkeszthető projektnek.

--Linkoman vita 2010. december 14., 13:16 (CET)Válasz

Fazekas István János (feltaláló)

Szia!

Hozzá tudsz esetleg fűzni valamit ehhez?

Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Fazekas István János (feltaláló)

Előre is köszönöm.

Malatinszky vita 2010. december 15., 17:14 (CET)Válasz

Köszönöm üzenetedet. Válaszomat a cikk vitalapjára írtam. Üdv.--Linkoman vita 2010. december 16., 11:50 (CET)Válasz

Kellemes ünnepeket!

Kellemes karácsonyi ünnepeket, boldog új esztendőt, jó egészséget és további sikeres szerkesztői munkát kívánok – Elkágyé vita 2010. december 22., 06:48 (CET)Válasz

Kellemes ünnepeket!

Szép a fenyő télen-nyáron,
sose lepi dermedt álom:
míg az ágán jég szikrázik,
üde zöldje csak pompázik.

Nagykarácsony immár eljő,
érkezik az új esztendő.
Míg a mező dermed, fázik,
a zöld fenyves csak pompázik.
Weöres Sándor: Szép a fenyő

Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket kívánok! Istvánka posta 2010. december 23., 14:31 (CET)Válasz
Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánok!Kossuthzsuzsa vita 2010. december 26., 23:32 (CET)Válasz

Mérföldkő

Kedves Linkoman!

Kérlek szépen, hogy az itt használt, indokolatlanul indulatos hangnemet máskor mellőzd. A lapokat te magad is szerkesztheted, ne várd el, hogy más dolgozzon helyetted. Ha hibát találsz, javítsd!

Boldog új évet és további jó szerkesztéseket! Infel vita 2011. január 1., 20:58 (CET)Válasz

Én egyedül azt kértem, hogy azt a hangnemedet ne használd, amit használtál. Szerintem érthetően. Infel vita 2011. január 1., 21:26 (CET)Válasz

Egy hétig nem néztem be, BÚÉK! Most jó a Mérföldkő? – Burumbátor Speakers’ Corner 2011. január 2., 17:06 (CET)Válasz

Gyulai Gál János

Köszönöm észrevételed. Nyugodtabb, békésebb Új Évet kívánok! (A wikiben is). Üdv.! – Kispados vita 2011. január 1., 22:12 (CET)Válasz
Kedves vagy, köszönöm. --Linkoman vita 2011. január 1., 22:21 (CET)Válasz

Médiatörvény

Szia!

Látom, átnevezted a 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról című cikket 2010. évi CLXXXV. törvényre. Ezzel nincs problémám, a teljes cím valóban nehézkes, viszont a szerkösszefoglalódból úgy tűnik, hogy az új címmel sem vagy száz százalékig elégedett (és hát tény, hogy nem sokan hivatkoznak a mégiatörvényre a számával). Kíváncsi vagyok, milyen gondolataid vannak a végleges címről. Pillanatnyilag létezik egy átirányítás Médiatörvény címen, de ez meg talán túl kurta főcímnek. Esetleg Médiatörvény + évszám + valami utalás Magyarországra? Beszéljük meg!

Ha már itt tartunk, nagyon örülnék, ha részt vennél ennek a fontos cikknek a megírásában, elsősorban is a "A törvény főbb rendelkezései" szakaszban, ugyanis én egy kicsit nehezen igazodom ki a törvényszövegben, de közben nem szívesen támaszkodom a sajtóban megjelent, esetleg elfogult kivonatokra.

Előre is köszönöm.

Malatinszky vita 2011. január 7., 14:52 (CET)Válasz

Én érteni vélem Linkoman szándékát, de majd kijavít, ha nem jó. Mivel munkacímről beszél, úgy gondolom, hogy dolgozni akar rajta (a törvény szövegét majd kéretik nem ide, hanem a forrásba feltolni! :-)). Amikor a cikk elkészül, szerintem mindenképpen vissza kell nevezni a pontos, régi címére, és átirányításokkal megoldani, hogy ne kelljen véraláfutást kapnia egyetlen ujjunknak se, ha el akarjuk olvasni. Tehát a "médiatörvény", "2010-es médiatörvény" stb. egyszerű megoldásokról redirekt szülessen a megjegyezhetetlen és kimondhatatlan, de pontos és szabatos hosszú címre. – Burumbátor Speakers’ Corner 2011. január 7., 15:13 (CET)Válasz

Kedves Malatinszky és Burumbátor!
Köszönöm üzeneteiteket, néhány szempontot tennék hozzá:
  1. Szándékosan beszéltem munkacímről, mert a végleges cím tényleg megfontolást kíván.
  2. Egyetértek mindkettőtökkel, hogy a cikk hivatalos címe a legpontosabb, tehát a végleges címnek alkalmas.
  3. A médiatörvény jelenleg az új törvényre mutat, holott Magyarországon az eddigi egyetlen médiatörvény az 1996. évi I. törvény (volt) a rádiózásról és a televíziózásról - márpedig ez nincs feldolgozva cikk formájában.
  4. A fentiek miatt ajánlom, hogy a médiatörvény legyen egyértelműsítő + 2010. évi médiatörvény redirekttel is segítsük a keresést.
Mit gondoltok erről?--Linkoman vita 2011. január 7., 15:25 (CET)Válasz

Ezzel én maximálisan. Már most csináljunk redirektet? A másik: van valamink az 1996-os médiatörvényről? – Burumbátor Speakers’ Corner 2011. január 7., 15:31 (CET)Válasz

A téma iránt világszerte aktuális érdeklődés mutatkozik, ezért kivételesen már most is ajánlatosnak tartom a redirektet a 2010. évi médiatörvényről, valamint egyértelműsítő lapot a Médiatörvényről a 2010-esre és az 1996. évi, szintén elég bonyolult és hányattatott sorsú jogszabályra, amiről megpróbálok valamit összehozni. --Linkoman vita 2011. január 7., 15:41 (CET)Válasz
Egyetértek, meg is csináltam a redirt, és a Médiatörvényt is egyértelműsítővé alakítottam. – Malatinszky vita 2011. január 7., 15:51 (CET)Válasz

Azonnali

Baiké, kérlek, hogy amennyiben redirektet jelölsz azonnalira, akkor is a legfelső sorba írd a jelölő sablont, a redir sort eggyel lejjebb küldve. Köszönettel, – Burumbátor Speakers’ Corner 2011. január 10., 05:41 (CET)Válasz

Mél

Szia! Menne egy mél. Ha tudnám, hogy hova. :) – eLVe kedvesS(z)avak 2011. január 13., 19:53 (CET)Válasz

Forwardolhatom, ha erre esetleg igény van :) – Burumbátor Speakers’ Corner 2011. január 13., 19:58 (CET)Válasz

Forwardold. Csak most vettem észre. Köszi! – eLVe kedvesS(z)avak 2011. január 15., 13:16 (CET)Válasz

Mirelit

Szép hajnalt neked is! :) – Pagonyfoxhole 2011. január 14., 00:50 (CET)Válasz

Köszönöm, most már tényleg hajnal van!--Linkoman vita 2011. január 14., 05:19 (CET)Válasz

Re: Vedres

Köszi. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. január 15., 09:41 (CET)Válasz

) --Linkoman vita 2011. január 15., 12:08 (CET)Válasz

Reggel

Jó reggelt! :) Korán keltél ma... Vagy még le sem feküdtél? :) Jó munkát! :) – Burumbátor Speakers’ Corner 2011. január 27., 05:43 (CET)Válasz

Úrvacsora

Kedves Linkoman!

Az evangélikus egyházban is gyakran nevezik oltáriszentségnek az úrvacsorát (lásd. pl. a reformáció elindiítójának, Luther Mártonnak a Kis kátéját). A sákramentum kifejezést csak a magyar reformátusok használják, a többi protestáns nem. Viszont a szentség kifejezést – ha nem is olyan gyakran, mint az előbb említettet – a reformátusok is használják. – Tkarcsi vita 2011. február 1., 09:36 (CET)Válasz

Szia! Van egy kitüntetett szócikkünk Eucharisztia címmel. Szükség van erre így külön? Nem kellene bedolgozni, vagy átirányítássá alakítani? Tambo vita 2011. február 1., 09:50 (CET)Válasz
Jó ötlet. Megcsinálja valaki?--Linkoman vita 2011. február 1., 09:52 (CET)Válasz

Mi a baj az én szövegváltozatommal? – Tkarcsi vita 2011. február 2., 20:35 (CET)Válasz

Ábádán

Szia! Ha még emlékszel rá, kérlek írj forrást a címben említett cikkedhez! Előre is köszönöm! – Einstein2 ide írj 2011. február 13., 17:41 (CET)Válasz

Lukács Ervin

Szia! Most már leszedtem az {{építés alatt}} sablont. Szabad a pálya! Vigyor  … szalax vita 2011. február 21., 14:40 (CET)Válasz

tv

Épp most láttalak a tv-ben :-). Bár kimondottam rossz az arcmemóriám van, emlékeztem a hangodra. Nagyon szépen és artikuláltan beszélsz, igazán jó felolvasó/mesemondó lenne belőled!--Gothika 2011. március 9., 20:52 (CET)Válasz

sorozat?

A vitalapomon válaszoltam! --B.Zsolt vita 2011. március 10., 12:11 (CET)Válasz

Látom máris összezörrentél CsGáborral. :( Na pont erről beszéltem, amikor azt mondtam, hogy a kérdés bonyolult.

Mert:

  • amiből több volt, mint egy, az sorozat;
  • de van olyan is, amiből tényleg egy db volt, így az kivétel lesz, nem sorozat;
  • régen a sorozat helyett pedig osztályt mondtak / írtak, így ez sem sorozat;
  • sokat átneveztek, sok több országban is létezett, közlekedett.

Ha tudnám mi a helyes, már megcsináltam volna, így én ebben a vitában nem veszek részt, meghagyom a tőlem okosabbaknak. Amúgy meg a németek is alkalmazzák a sorozat tagot: DB mozdonyok. Persze csak ott, amik nem kivételek (lásd feljebb). --B.Zsolt vita 2011. március 10., 12:51 (CET)Válasz

Veszprém

Szia! Köszönöm, hogy gyorsabban válaszoltál mint én. Én egy kicsit „erőteljesebben” fogalmaztam meg. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. március 21., 11:21 (CET)Válasz

Lehet, hogy félreérthetően fogalmaztam, de jelen pillanatban nálam a köszönöm azt jelenti, köszönöm. :-) Éppen jókor jött a támogatás. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. március 21., 11:30 (CET)Válasz
):)--Linkoman vita 2011. március 21., 11:35 (CET)Válasz

virsli

??? --Livvyfan vita 2011. március 30., 14:26 (CEST) Kedves Linkoman, én vagyok tévúton, hogy időmet, energiámat pocsékolom ott, ahol sosem fognak megbecsülni, ott, ahol mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek. --Livvyfan vita 2011. március 30., 14:53 (CEST)Válasz


Kedves Linkoman ! Bejegyzésed meghatott és 75. szülinapomra tekintettel (03.19.) igazi ajándék számomra. Kösz !!! Kiss Tamás...Kit36a vita 2011. április 1., 16:19 (CEST)Válasz

Palotai és User:Popa

Ezt írtad User:Popa-nak: Hozzászólásod alapján látható, hogy Palotai Károly sohasem hívták Priskinnek, csak az édesapját. Ezt érdemes lenne javítanod. Nem hozzászólások alapján látható valami, hanem megfelelő források alapján. Kérlek ne vezesd félre az új szerkesztőket. Jelenleg csak annyit tudunk, hogy Palotai Károly lehet, hogy már Palotai Károlyként született, de erre nincs megfelelő forrás. Arra viszont van, hogy viselte a Priskin nevet (ld. Magyar Olimpiai Lexikon). Akár hónapok is eltelhetnek mire kiderül, hogy mi az igazság, de csak is a megfelelő forrásokkal. Ezeket az oldal vitalapján gyűjtjük és, ha egyértelmű a megoldás, akkor átvezetjük a szócikken is. Üdv! - Csurla vita 2011. április 16., 11:50 (CEST)Válasz

Kiemeltem mire gondoltam. - Csurla vita 2011. április 16., 12:22 (CEST)Válasz
Kellemes Húsvétot Kiss Tamás

Kívánom szívből Kit36a vita 2011. április 23., 22:09 (CEST)Válasz

Boldog húsvéti ünnepeket! Szalakóta vita 2011. április 24., 14:18 (CEST)Válasz

Csokonai Színház

Szia, azért nem az az igazán korrekt eljárás, hogy ha valaki létrehoz rontott címmel egy cikket, te újra létrehozod helyes címmel -- és az előzőt nem jelölöd törlésre, valamint az érintett szerkesztőt sem értesíted, pláne nem is üdvözlöd. --Pagonyfoxhole 2011. május 3., 13:33 (CEST)Válasz

Úgy látom, régen olvastad a járőrök kézikönyvét, lapozz bele újra! --Pagonyfoxhole 2011. május 3., 13:46 (CEST)Válasz

Wikipédia:Friss változtatások járőrözése#Javaslatok járőrözők számára. --Pagonyfoxhole 2011. május 3., 14:34 (CEST)Válasz

Kattints rá még egyszer! Nem egész oldal, alfejezet. Pont idevágó. --Pagonyfoxhole 2011. május 3., 15:05 (CEST)Válasz

Nyugi!

Kérem az urakat, hogy valóban higgadjanak le. Csigabiitt a házam 2011. május 6., 13:48 (CEST)Válasz

Én is jókedvű vagyok a „tartósított mozdony” láttán. Csigabiitt a házam 2011. május 6., 13:58 (CEST)Válasz

Szavazás

Szia! Felhívom a figyelmedet a következő szavazásra. Üdv! – Csurla vita 2011. május 15., 21:56 (CEST)Válasz

Médiatörvény ismét

Szia!

Visszavonnám az anon mai szerkesztését a Médiatörvény (egyértelműsítő lap) című lapon. Egyetértesz? Vagy érdemes a digitális átállásról szóló törvényt (szabályos formátumban) bevenni ebbe az egyértelműsítésbe? Nevezhető az a törvény médiatörvénynek? Várható, hogy lesz róla cikk?

Előre is köszönöm,

Malatinszky vita 2011. május 26., 13:26 (CEST)Válasz

Kösz a javítást. – Malatinszky vita 2011. május 27., 15:25 (CEST)Válasz

) Szívesen.--Linkoman vita 2011. május 27., 21:22 (CEST)Válasz

re Bariţ és a többiek

Szia! Köszönöm, hogy szóltál. Szerintem a román névalakot kellene megtartani, mert azon kívül, hogy román volt, az egész munkásságát a román művelődés érdekében fejtette ki. Ha egyetértesz vele, a másikat bedolgozom ebbe, az összes többi szükséges alakról pedig legyen átirányítás. --Hkoala 2011. május 28., 09:22 (CEST) Hoppá: Baricz György (1779–1840) mérnökkari tiszt, George Bariţ (1812–1893) pedig történész és újságíró, tehát bedolgozásra nincs szükség. --Hkoala 2011. május 28., 09:24 (CEST)Válasz

IV. Károly

A képcserémet ne vond vissza lágyszives. Eredetileg is én tettem a cikkbe, de most egy sokkal jobbat találtam a témájához. IV. károly lemondásához a koronázási eskütételének fotója jobb illusztráció szerintem, mint egy korabeli képeslap a fotójval. Üdv Dencey vita 2011. május 31., 16:47 (CEST)Válasz

Megoldva. "Megoronázása" kijavítva.--Linkoman vita 2011. május 31., 16:49 (CEST)Válasz
Hálás vagyok a megértésedért és a javításért. KöSZI Dencey vita 2011. május 31., 16:51 (CEST)Válasz
)--Linkoman vita 2011. június 1., 01:27 (CEST)Válasz

Radványi Barna

Először is, köszönöm, hogy megmentetted Radványi Barna cikkét. A neves humoristáról kell, hogy legyen cikk a Wikipédián. Amikor láttam, hogy a cikket újraírtad, kérésednek megfelelően le akartam zárni a törlési megbeszélést, de láttam, hogy aki kiírta, a szokásos allapos módszer helyett egyszerűen belefirkálta a WP:T oldalra, hogy a cikket törölni kell (arról most ne is beszéljünk hogy ez nem is törlési megbeszélésre való cikk lett volna). Ezt a hibát hárítottam el úgy, hogy a Radványi Barnáról szóló szakaszt egyszerűen eltávolítottam. Ha ezt az eljárást helyteleníted, akkor javasolj bátran másikat, csak vedd figyelembe, hogy a jelenlegi formájában a törlési megbeszélést nem lehet a szokásos módon lezárni, mert az nem a szokásos módon indult.

Üdvözlettel,

Malatinszky vita 2011. június 19., 18:41 (CEST)Válasz

Szia! Bocs a gyors törlési javaslat bejelölésért. A vártnál gyorsabban jutottam újabb forrásokhoz, ezekkel ki is egészítettem a cikket. Törlésre azért javasoltam a lapot mert szó szerint megegyezett a Humorlexikonnal. Még egyszer elnézést! Üdv.! --Kispados vita 2011. június 19., 19:02 (CEST)Válasz
Kedves Kispados, semmi gond, teljes a heppiend. (Ha szerzői jogsértésre tetted volna fel, ott a rendszer eleve felajánlja, hogy újraírható.) Szia.--Linkoman vita 2011. június 19., 19:17 (CEST)Válasz

Budapest zászlaja

Elfogadta Budapest új zászlaját a Fővárosi Közgyűlés. Az új zászló fehér színű, nemzeti színekből összeálló háromszöges díszsorral szegélyezett, közepén az eddigi címer szerepel. A változás augusztus 15-én lép hatályba. – Hírharsona

Szia! Ma mondták a hírekben, hogy új zászlója lesz nemsokára a fővárosnak. A cikket te kezdted el, ezért szóltam neked! Szajci pošta 2011. június 22., 12:10 (CEST)Válasz

Wikipédia:Veszprém-műhely

Hahó!

Szervezünk egy Veszprém-műhelyet! Ha akarsz csatlakozz! Remélem sikerül! Más szerkesztőnek is szólj! --Mihálykó PéterCsak vidáman! hírlevél 2011. június 22., 19:42 (CEST)Válasz

Sikerült! Sikerült a Veszprém-műhely! Na akkor van kedved műhely-tagnak lenni? Ha igen írd meg, vagy egyenesen írd fel a neved a tagok közé a műhely lapján! --Mihálykó PéterCsak vidáman! hírlevél 2011. július 17., 22:11 (CEST)Válasz
Na akarsz tag lenni??? --Mihálykó PéterCsak vidáman! hírlevél 2011. július 20., 21:08 (CEST)Válasz
Hahó? Írnál?--® A Mihipédia-project and Mihálykó PéterCsak vidáman! hírlevél 2011. július 22., 12:14 (CEST)Válasz
Ok! Bocs! Kicsit fura vagyok! Egyszer (2 napja) ezt írtam a Wikipédiáról helyett, hogy Wikipédiálol! Kaptam a lolos üzeneteket! QAkkor tag vagy--® A Mihipédia-project and Mihálykó PéterCsak vidáman! hírlevél 2011. július 22., 18:22 (CEST)!Válasz

Az átnevezésed után írtam a szócikk vitalapjára. Gondolom nem olvastad megjegyzésemet, nem jelölted be figyelésre a lapot. Szeretném, ha megkeresnénk a végleges megoldást, én nem vagyok híve az oda-viszza átnevezéseknek. Üdv! --Kispados vita 2011. július 20., 16:05 (CEST)Válasz

Köszönöm a válaszodat! Nyilvánvalóan a nyelvtant illetően nincs vita közöttünk, hiszen a cikkben szereplő sablonoknál én is használom a névelőt. Tudomásul veszem az átnevezést. Reménykedem, hogy a cikk neve most már véglegesen ez marad. Szeretnélek megkérni arra, hogy a cikk párját is lágy szíves átnevezni. Előzetesen is köszönöm. Üdv.! --Kispados vita 2011. július 20., 21:15 (CEST)Válasz

Cégalapítás Romániában

Kedves Linkoman!

Az adott szakaszon csak formai javítást végeztem - áthelyeztem -, de igazad van, nem figyeltem, valóban nem tartozik szorosan a cikkhez. A szakaszt azt hiszem Gendacsongi írta.--Petej vita 2011. július 27., 23:11 (CEST)Válasz

Válasz

Nem szeretném felírni én is a vitalapom tetejére, hogy Kérlek, lehetőleg ne írj ide üzeneteket, mert ezen a lapon nem válaszolok senkinek. Kizárólag konkrét szócikkek témájában válaszolok, az adott vitalapon., de vedd úgy, hogy odaírtam.

Az adott - hetek óta tartó - vitához pedig szándékosan nem szólok hozzá, mert hányingerem van jelenleg a Wikipédia egymást szapuló közösségétől. Azt pedig, hogy elfelejtesz aláírni, békésen tudomásul kell venni és legközelebb jobban figyelni. További jó beszólogatást. Másnak. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. augusztus 7., 20:30 (CEST)Válasz

Hát ha velem nem érdemes levelezni, akkor végre egy kölcsönös érzés. Remélem, ebben maradunk az elkövetkezendő néhány wikis éveinkre. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. augusztus 7., 20:47 (CEST)Válasz

Válasz RepliCarternek

Értettem. Nem írok a vitalapodra. A mondanivalómat és a stílusomat viszont továbbra is én fogom meghatározni. A rendreutasítgatások írását rád hagyom. – Linkoman vita 2011. augusztus 8., 13:34 (CEST)Válasz

Válasz Binárisnak

Értettem. Nem írok a vitalapodra. A mondanivalómat és a stílusomat viszont továbbra is én fogom meghatározni. (Én nem tettem megjegyzést a te stílusodra.)– Linkoman vita 2011. augusztus 8., 13:34 (CEST)Válasz

Wikiszülinap

Szia! Sok-sok boldog wikiszülinapot kívánok erőben, egészségben. Üdvözlettel Tambo vita 2011. augusztus 17., 07:59 (CEST)Válasz

Boldog Wikiszülinapot! A hét már nem kevés... :) --eLVe kedvesS(z)avak 2011. augusztus 17., 10:12 (CEST)Válasz

Csatlakozom! :-) Cassandro Ħelyi vita 2011. augusztus 17., 13:15 (CEST)Válasz

¡Feliz Cumpleaños! --Burumbátor Speakers’ Corner 2011. augusztus 17., 13:17 (CEST)Válasz

ELVÉnek és Cassandrónak köszönöm, Burumnak pedig muchas gracias.– Linkoman vita 2011. augusztus 18., 10:55 (CEST)Válasz

Hét? Azt a mindenségit! Gratulálok!  Karmela posta 2011. augusztus 18., 15:48 (CEST)Válasz

Teljességes csatlakozásom! OsvátA Palackposta 2011. augusztus 18., 15:58 (CEST)Válasz

Hetedik születésnapkor enyém a hetedik köszöntés. Még sokat kívánok. Köszöntést is, meg wikiszülinapot is. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. augusztus 18., 16:00 (CEST)Válasz

+1 Bennófogadó 2011. augusztus 18., 19:39 (CEST)Válasz

Indoklás

Szia,

Megkérlek írd le, hogy miért törölted ezt. Köszönöm. Euty vita 2011. szeptember 16., 11:51 (CEST)Válasz

itt folytatom. Euty vita 2011. szeptember 16., 12:10 (CEST)Válasz

Meger.szerk.

Szia!

Csupán csak erre a hozzászólásodra reagálnék:

remek kis eszmecsere alakult itt ki, vajon mit kellett volna tennem. Nekem.
Hogy egyetlen mondatban 2 helyesírási + stiláris hiba + forráshiány van (a "kalózkiadás" feltételezi a szerzői jogi oltalom fennállását, tehát magyarázatra szorul) - nos, ez senkit sem zavar? Csak mint rendesen, engem lehet kritizálni????– Linkoman vita 2011. szeptember 16., 12:32 (CEST)Válasz

Mégpedig ezt:

Idéznék a fentebbi mondatomból: ...„de szerencsére Linkoman résen volt”... Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. szeptember 16., 12:40 (CEST)Válasz


Kedves Linkoman! Szomorúan veszem tudomásul, hogy nem vetted észre ezt a hozzászólásom Csigabi lapján:

itt folytatom. Euty vita 2011. szeptember 19., 07:39 (CEST)Válasz

Skype

Kérlek, lődd be, küldenék valami nagyon szépet! ;) --Burumbátor Speakers’ Corner 2011. szeptember 18., 17:48 (CEST)Válasz

re: Jogszabályszövegek és a szerzői jog

Ok, kösz az infót.

Henrik 2011. szeptember 25., 17:18 (CEST)Válasz

) OK.--Linkoman vita 2011. szeptember 25., 17:20 (CEST)Válasz

Védjegyezett nevű készítmények

Kedves Linkoman!

Én sem vagyok iparjogvédelemben jártas, és én írtam a cikket. Ha rosszul csináltam, sajnos sokat csináltam rosszul.

Nem egészen értem, amit írsz. Annyi a kérés, hogy a Készítmények cím helyett Védjegyzett nevű készítmények legyen? Vagy más sem jó? Miért fontos, hogy védjegyzett? Dolgom nekem, hogy védjem a gyógyszergyárak érdekeit? Esetleg köteles lennék rá, és jól tunikán fognak billenteni? :-)

Ha megnézed a Betaxolol linket: az OGYI sem utal védjegyekre, pedig ő a legfőbb magyar hatóság az ügyben. Vagy nekik is írsz? (Komoly a kérdés: én már többször tettem.)--Gyimhu vita 2011. október 3., 01:54 (CEST)Válasz

Vannak a lexikon szerkesztői között iparjogvédelemben járatosak is.
A Wikipédia nem gyógyszerész-segédkönyv, hanem szélesebb látókörű lexikon - legalábbi az elképzelésem szerint. Az OGYI-t egyébként igenis érdekli, hogy az adott készítmény neve védjegy-e és ha igen, kié. Összetéveszthető nevű speciket nem engedélyez és az OGYI határozza meg, mit tart összetéveszthetőnek.
A világon százezres számban állnak különböző országokban védjegyoltalom alatt nemcsak tényleges gyógyszernevek, hanem olyanok is, amelyeket ugyan senki nem használ, de valaki számára vannak fenntartva.
A gyógyszer-elnevezések körében kiemelt jelentősége van a védjegyeknek. És nem csupán a gyártók érdekeit szolgálják, hanem a termékek azonosítására alkalmasak. Tehát egy lexikonban erre érdemes odafigyelni, ahogyan azt a komolyabb szótárak (pl. Webster) meg is teszik.
Érdemes végiggondolnod azt is, hogyan írhatsz cikket egy több hatóanyagot tartalmazó kombinációról.-Üdv.----Linkoman vita 2011. október 3., 22:55 (CEST)--Linkoman vita 2011. október 3., 22:55 (CEST)Válasz

Kannibalizmus

Szia! Nem egészen értem, hogy miért vetted ki a szakaszt a cikkből, de felőlem maradhat így is. Értem, hogy nem tartozik szervesen ez a kis kereskedelmi kitérő az emberevéshez, de mind a két szó a kannibál szóból fakad, és ha már a kannibál a cikkre mutat, akkor azt gondoltam, hogy illene erre is kitérni. Egyébként az angol nyelvű cikkben is benne van - rögtön a nyitányban - de nem akarok belemenni ebbe (tudom, hogy az enwikiben is lehetnek hibák... stb.)

--Vajta itt olthatsz le 2011. október 25., 17:05 (CEST)Válasz

Már húszmillió

Tisztelt Szerkesztőtárs!

A Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)#HÚSZMILLIÓ FELETT! című fejezetében olvashatsz az újabb mérföldkő eléréséről. Ebben a fejezetben tettem néhány -remélem nem ünneprontó- javaslatot. Ha időd engedi kérlek látogass el a platformra és írd le véleményedet! Üdvözlettel: --Kispados vita 2011. október 25., 13:36 (CEST)Válasz

Honvédelmi Tanács

Szevasz! Most nézem, hogy te kezdted tavaly ezt a címbeni cikket. Az a gondom, hogy az 1950-es években már volt egy ilyen nevű szervezetünk, az úgynevezett „trojkából” – a Rákosi–Farkas–Gerő alkotta Honvédelmi Bizottságból – alakult át 1952. november 28-án (ld. Germuska Pál, 2. o.). Mi legyen ezzel? Legyen egyértelműsítő, vagy fogalmazzam/-zuk bele ezt a mostani cikkbe? Igazából utóbbi egyszerűbbnek tűnik, de igazából édesmindegy. --Gyantusz vita 2011. november 6., 04:00 (CET)Válasz


Kérdésedre válaszolva, egyetértek azzal, hogy a Honvédelmi Tanács - Honvédelmi Bizottság egyetlen szócikkben kerüljön tárgyalásra, de az semmiképpen sem az egyértelműsítő lap.--Linkoman vita 2011. november 6., 12:29 (CET)Válasz

Déri Múzeum szerkesztése

Szia!

Csak annyiban van igazad, hogy a zárva tartás nem az "Állandó kiállítások" szakaszba való, de két, ennél lényegesebb dologról megfeledkezel: az egyik, hogy egy hasznos információt (ti. a zárva tartás időtartamát), töröltél a cikkből, továbbá hogy egy járőrnek nem feladata minden egyes rosszul megírt szócikk rendberakása. Te is elég régi motoros vagy hozzá, hogy ha visszavonok egy szerkesztést, azt okkal teszem. A cikk szerkesztőjének el kell gondolkoznia azon, hogy a visszavonás miért történhetett (úgy emlékszem, nem vontam vissza a szerkesztésedet, mert a többi hasznos volt, csak a zárásra vonatkozó mondatot másoltam vissza - a laptörténetből mindez kiderül). A fentiekben leírtam ennek indokát.

a zárva tartást a fejrészben és ha a kezdete is ismert, a múzeum történeténél kellene hozni.

Akkor miért nem raktad át oda törlés helyett? Rakd át most, ahol szerinted a helye van, szerintem inkább a bevezetőbe illik, mert elég fontos. misibacsi*üzenet 2011. november 6., 13:07 (CET)Válasz

kíván:Kit36a

Kit36a vita 2011. december 23., 01:59 (CET)Válasz

K.k.ü.!

Ezüst esőben száll le a karácsony,
a kályha zúg, a hóesés sűrű;
a lámpafény aranylik a kalácson,
a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.

Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el,
amíg a tél a megfagyott mezőket
karcolja éles, kék jégkörmivel.

Fenyőszagú a lég és a sarokba
ezüst tükörből bókol a rakott fa,
a jó barát boros korsóihoz von,

És zsong az ének áhítatba zöngve…
Csak a havas pusztán a néma csöndbe
sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.
Kosztolányi Dezső – Karácsony
Kellemes karácsonyi ünnepeket!--Istvánka posta 2011. december 24., 02:28 (CET)Válasz

Kellemes karácsonyt és boldog új évet! Szalakóta vita 2011. december 24., 17:48 (CET)Válasz

Sörpuccs

Szia!

A véleményem az, hogy a témáról lehetne egy nagyon kimerítő szócikket írni. Ehhez rengeteg forrás állna rendelkezésre (pl.: Kerekes Lajos: Hitler puccs a sörházban). A jelenleg tárgyalt létrehozás tartalma szerintem, valóban nem érdemel külön szócikket. Talán tényleg jobb lenne egy redirekt a Hitler szócikkre, vagy az NSDAP szócikkre (esetleg a kellő részeket be lehetne dolgozni a megfelelő helyre - már ha van ilyen). Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. december 26., 12:22 (CET)Válasz

Na, úgy tűnik, Laszlovszky András megoldotta a kérdést. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. december 26., 15:38 (CET)Válasz

Köszönöm a jókívánságot, én is boldog ünnepeket kívánok. A gratulációt is köszönöm, bár ez még bőven bővíthető, nem egy végleges, vagy teljes állapot. Sajnos nincs túl sok forrásom a tárgyban, a nagyját emlékezetből írtam. Most, hogy újra ránéztem, már látom, hogy a bevezetőt is át kell írnom, eddig az fel se tűnt. Üdv LApankuš→ 2011. december 26., 18:36 (CET)Válasz

Esetleges véleményed

Szia!

Volna itt egy beszélgetés. Arra gondoltam, esetleg érdekelhet, és hozzá tudnál szólni valami okosat. Ha nem, vagy nem érdekel, akkor bocsánat a zavarásért. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. február 1., 12:14 (CET)Válasz

Köszönöm a véleményedet. Igazából nem tudom, hogy milyen információkról van szó. Ezzel nem is foglalkoztam, csak magával ezzel a kérdéssel. (Amúgy az illető nem a szövegek eltávolítását akarja, hanem csak az oldalára vezető linkekét. Tehát, hogy a szócikkben szereplő állításokat ne lehessen az ő oldaláról meghivatkozni.) Vagyis itt a szövegekről úgymond szó sincs, csak a linkekről. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. február 2., 16:22 (CET)Válasz

Azt hiszem, valamit nem jól mondtam. :-) Ha jól értelmeztem, akkor másolásról jelen esetben nincs szó. Csupán arról, hogy van egy szöveg, a szócikkben, aminek a forrásolásához X lap linkjét adták meg. A nehezményező fél csupán csak ezt az X linket akarja kiszedetni, mondván, hogy ő nem akarja, hogy az oldalát forrásként felhasználják. A vita pedig arról szól, hogy van e joga ilyen indokkal kivenni a linket a szócikkből, vagy nincs. Lehet, hogy én értelmeztem félre a vitát, de szerintem erről van szó. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. február 2., 16:38 (CET)Válasz

Mechanical royalties

Szia! Tudnál segíteni ezzel? Mi lenne rá a helyes jogi terminus magyarul? Értem, hogy micsoda az angol leírás alapján, de nem tudom, van-e rá konkrét magyar jogi kifejezés. Köszönöm! Teemeah big bang is ALIVE 2012. március 6., 20:41 (CET)Válasz

Kötőjelek

Miért raktad tele kötőjelekkel? Nem tudom egyben visszavonni, mert más változtatások is vannak benne, de megnéztem néhányat szúrópróbaszerűen, és nem tartalmazzák ezeket a kötőjeleket a jogszabálycímek. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. március 7., 16:49 (CET)Válasz

Itt is. Gyanús, hogy valami külső programot használsz, ami automatikusan tesz elválasztójeleket, ebben az esetben meg kéne nézni a beállításait, illetve a korábbi szerkesztéseidet. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. március 7., 16:52 (CET)Válasz

Nem volt szándékos. Oka: a Magyar Közlönyből bemásolt jogszabálycímeket még szerkesztenem kell (kalapos u stb.). Gyakran a sortöréés ócska. A hiba nyilvánvaló oka, hogy a monitoromon javított és helyesnek látszó elválasztások a mentés után feleslesssé váltak (tip-ikus hi-ba ez ma). Bocs. Kijavítom magam, amikor ráérek.
Üdv. - Linkoman - eltűnt az aláírást egyszerűsítő gomb, tisztelettel

Hullámos ő és kalapos ű betűk

Szia! Kérlek, figyelj az ő és ű betűk helyes alakjára; az õ és û betűk nem léteznek a magyar ábécében, és már többször próbáltuk kiirtani őket a Wikipédiából, de ez nagy munkával jár, és nem automatizálható. Általában a webes szövegek bemásolásakor keletkeznek, és csak külön odafigyeléssel, kinagyítva észlelhetők. Itt láthatod, hogy a közelmúltban mely szerkesztéseid során kerültek hibás betűk a szövegbe (a „részletek” alatt van a megszokott difflink). Köszönöm! Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. március 23., 07:17 (CET)Válasz


Ez mi? "Ebben a változatban 14 változtatás vár ellenőrzésre. A közzétett változat ekkor volt ellenőrizve: 2012. március 20.."
Megválaszoltam már a kalapos betűk kérdését, egy bekezdéssel feljebb. A Magyar Közlöny online változatából kerülnek át. Ezeket egyedileg utóbb mindig javítom.
Közben úgy látom, önkényesen megvontad az ellenőrzési jogomat. Tegnap feltűnt, hogy hiába javítok valamit, hiába jelölöm az ellenőrzést, az ellenőrzetlen változtatások száma növekszik.
Tiltakozom a jogaim korlátozása miatt. A fenti észrevételed erre semmi alappal nem szolgál. Eddig is tudtam a hibáról, nem vitatom a létezését és javítom a hibákat.-- Linkoman - ismételten kérem, hogy az aláírás-gomb minden szerkeszthető felületen legyen elérhető.

Szerintem ugyanolyan jogaid vannak, mint korábban, nézd csak meg ezt. A 2012 a jogalkotásban szócikkbe egy anon március 19-én 13:19-kor beleszerkesztett, attól vált ellenőrizetlenné. Utána nem elegendő, ha te is szerkeszted, meg kell jelölnöd ellenőrzöttnek. Csigabiitt a házam 2012. március 23., 09:59 (CET)Válasz

Nem vontam meg semmit, kis utánanézéssel azt is tudnád, hogy nincs is jogosultságom senkitől megvonni az ellenőrzési jogot, mivel az a bürokraták dolga. Kérlek, ha nem értesz valamit, akkor ne alaptalan vádaskodással reagálj rá, hanem nézz utána vagy kérdezzél. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. március 23., 16:45 (CET)Válasz

Re:Csigabi - Köszönöm kedves válaszod, tudomásul vettem.--Linkoman vita 2012. március 24., 13:02 (CET)Válasz

--Linkoman vita 2012. március 24., 13:02 (CET)Válasz

Szeretnélek megdicsérni ezért a korrekt és udvarias eljárásért, amiről mindenki példát vehetne. Nagyon szép tőled, hogy megköszönöd Csigabi válaszát, és erkölcsi szempontból kiemelkedő helytállásnak számít, hogy tőlem nem kérsz bocsánatot az alaptalan rágalmazásért, hiszen ha kaptam, akkor ebből következik, hogy nyilván meg is érdemeltem. Nem beszélve arról, hogy már máskor is így viselkedtél, és a következetesség elsőrangú erény, és még folt esne a becsületeden, ha egy nyilvánvalóan alaptalan rágalomért bocsánatot kérnél – joggal foglalkozó ember hogy is tehetne ilyet? Arra szeretnélek biztatni, hogy ha a jövőben bármit nem értesz, lusta vagy utánanézni vagy elgondolkodni róla, vagy ennyi év wikipédiázás után halvány segédfogalmad sincs róla, hol kéne utánanézni vagy megkérdezni, vagy egyszerűen csak nem vagy olyan állapotban, hogy gondolkodni próbálj, akkor azonnal és visszakézből kezdjél kiabálni, hogy én önkényeskedtem veled szemben, még akkor is, ha ez első ránézésre képtelenségnek látszik, hiszen ha segít levezetni a feszültségedet, amiért alapvető wikifogalmakkal sem vagy még tisztában, az mindenkinek sokkal jobb, mint ha frusztráltan szerkesztenél csak azért, hogy ne kelljen belém rúgnod. Azt az egyet kérem, hogy legközelebb még vastagabb betűkkel tedd! A szokott barátsággal: Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. március 30., 08:52 (CEST)Válasz

re:Civil társaság

Szia válaszoltam! – PallertiRabbit Hole 2012. május 10., 14:18 (CEST)Válasz

Machete

Szia!

Egyrész válaszoltam magamnál, mert közben Pagony is fejtett ki véleményt a dologról. Másrészt visszaneveztem az általad létrehozott változatra. Remélem, jól értelmeztem, amit mondtál és sikerült aszerint eljárnom! Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. május 12., 21:02 (CEST)Válasz

Véleményeznéd?

Wikipédia:Adminisztrátorok üzenőfala#Ezmiez? – Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. május 28., 09:27 (CEST)Válasz

Jognyilatkozat

Üdv!

Érdekelne a véleményed a Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Jognyilatkozat lapon folyó vita kapcsán.

--Malatinszky vita 2012. május 28., 17:20 (CEST)Válasz

Kérésednek megfelelően lezártam a törlési megbeszélést. Előre is köszönöm, hogy átírod a cikket. --Malatinszky vita 2012. június 6., 17:27 (CEST)Válasz

Köszönöm az ügyben tanúsított előzékenységedet! Átírtam, ahogy tudtam. Üdv.----Linkoman vita 2012. június 7., 03:52 (CEST)Válasz

sablon

Lehet, hogy neked nem tetszik a sablonozás, de a vitalapra írogatás vajnmi keveset segít. legtöbbször észre sem veszik, és évekig úgy is maradhat a mésolt szöveg, ha éppen egy járőr nem szúrja ki. A sablon pontosan azért van, hogy ne tűnjön el szem elől és 5 napon belül töröljék a másolmányt. A te módszereddel semmit nem érsz el, lesz egy megjeyzés a vitalapon, miközben a jogsértés továbbra uis fennáll, bár tudom, hogy te ezt a szót nem szereted használni. Attól még az ilyen szövegeket el kell távolítanunk, de ha nincs felsablonozva, erre nincs mód sem, és úgy marad. A sablon használata nem több idő, mint a vitalapra írni az információt, a járőrscripttel használva pedig gyakorlatilag egyetlen kattintás. A te módszered viszont semmire se vezet, hasznot nem hajt, csak kreaál egy felesleges vitalapot. Teemeah big bang is ALIVE 2012. május 29., 16:28 (CEST)Válasz

Menyasszonyi ruha

Igen, nincs forrás. nem a definícióra, hanem pl. a szokásokra, a népviseletre, a története részre. ezek igenis kívánnak forrást, pl. hogy az ókori Rómában milyen volt a menyasszonyi ruha. Teemeah big bang is ALIVE 2012. május 30., 12:40 (CEST)Válasz

szerintem nem jó helyen kopogtatsz :) nézd meg a cikket most, szerintme elég sokat javítottam rajta. Egyébként meg nem lehet mindig mindent kijavítani a szerző helyett, ugyanis nincs minden szócikkre ideje az embernek, pláne a hosszabbakra. A járőrözésnek az a lényege hogy megtaláld a problémát és jelezd a szerzőnek, nem az, hogy mindent kijavíts helyette. A problámasablon pedig ennek a kelléke. Utána a szerzőnek elmagyaráztam, hogy nem ehet másolni és hogy forrás kellene. Pontosan ez a járőr teendője. Egyébként csak egy szakasz volt másolmány, tehát nem állja meg az állításod a helyét, miszerint volt forrása, a másolt oldal. A többinek nem a másolt weboldal a forrása, egyébként is, mivel a forrás nincs feltüntetve a szócikkben, ezért kell a nincs forrás sablon. A sablon sem azt mondja, hogy nincs forrás az állításoknak, hanem azt, hogy nincs feltüntetve. Mindennek van forrása, nyilván, de ha nincs feltüntetve a szócikkben, akkor sokra nem megyünk a tudattal, hogy biztos vette valahonnan az infót. Na ja, de honnan? :) ezt kérdi a sablon is, nem mást. Teemeah big bang is ALIVE 2012. május 30., 14:51 (CEST)Válasz

OK, bizonyos felfogásbeli kúlönbségek ide-oda, jó kis cikk lehet ebből. Rá fogok nézni.– Linkoman vita 2012. május 30., 14:56 (CEST)Válasz

Mail

Küldtem egy linket. --Burumbátor Húzd, ki tudja meddig húzhatod 2012. május 30., 15:31 (CEST)Válasz

6:3 film, hibák

Kedves Linkoman, csak fél év után vettem észre, hogy a jórészt általam írt szócikk vitarovatába beleírtál egy kritikai észrevételt. Mivel a túró se foglalkozott a dologgal fél évig, nekem kell reagálnom. Nohát, valszeg azért írtam, hogy hiteles képet festett a korszak KÜLSŐSÉGEIRŐL, mert az apja lehetnék a wikipédisták 90 százalékának, ennek megfelelően nem csak könyvből vannak tapasztalataim régebbi korszakokról. Szerintem annak a kihangsúlyozása, hogy a film nagyjából hiteles volt, valamint akkoriban az utcák 90 szalékában kockakő volt és nem aszfalt, valamint DRASZTIKUSAN más volt az utcavilágítás, egy FONTOS dolog, figyelembe véve a mai ifjak nulla ismeretét arról a korszakról. Sajnos az az észrevételem, ha valakinek lövése sincs valamiről, akkor áll neki forrást kérni. De most komolyan, hajtsak fel 1954-ből való akármit, miszerint a Bakáts téren nem aszfalt volt, hanem kockakő? Minek, ha TUDOM, mert LÁTTAM, hogy az volt. Én azért írom a szócikkeimet, javítom mások b...ságait, hogy jó értelemben azt okosságot terjesszem. Szerintem azért van az egész Wikipédia, nem pedig végeláthatalan, felesleges, az esetek túlnyomó részében alibijellegű forrásmegjelölésekre. Netán a film cselekményét is forrásoljam meg? Ilyen alapon minden második mondatot forrásolásra lehet jelölni minden szócikkben. Ha viszont valakinek valami gondja van egy láthatóan általam írt szócikkel, akkor vegye a fáradtságot, hogy írjon a vitalapomra, figyelj hé, szerintem ez nem jó. Túlzott elvárás attól tartok. De ha akarod, tőlem aztán az egész szócikket ir törölheted, írd újra a szájízed szerint oszt jónapot. Kezd a púpom telelenni a 90 százalékban csak kötözködni tudó szerkesztőtársaimmal. Jelzem, már nem vagyok nyeretlen kétéves még itt sem, pontosan tudom, mit és miért írok. De az efféle, beszólás jellegű dolgokat nem segítségnek, hanem kötözködésnek tudom csak véleményezni, ami nem előre viszi a dolgokat, hanem vissza, mellé a helyi szociális közérzetet is csak rontja. Nem várok elismerést, de nincs szükségem az általam írtak vegzálására sem. Csak annyit kértem volna, reménytelenül, hogy HAGYJATOK BÉKÉN ÍRNI!!! Nagyon kezdek gondolkodni, hogy kiszállok ebből az egészből. Amit én írtam és összetartozik, belerakom egy saját honlapba oszt ismét csak jónapot. Nem kell rá válaszolni, nem azért írtam. Üdv, – Livvyfan vita 2012. május 30., 21:11 (CEST)Válasz

Kedves Livvyfan! Mit szólsz ehhez a forráshoz? Csigabiitt a házam 2012. május 30., 21:44 (CEST)Válasz

Kedves Linkoman! Elő a farbával. Mi a kifogásod nevezett szócikk szövegezésével? Egyáltalán miféle körmönfont megállapítás részedről, hogy körmonfont (hátulról jövő, aljas, rossz szándékú) szándékkal szócikket, szerinted kritikát írok egy filmről, bizonyára valamelyik politikai irányzat megbízásából (azon töprengek, vajon melyikre gondoltál, komolyan nem tudok rájönni)... Álljon már meg a fáklyásmenet, mégis, hogyan képzeled ezt? Ez a legteljesebb mértékű inszinuáció. Milyen alapon merészeled egy szerkesztőtársad maximálisan jóindulatú szerkesztését, netán őt magát körmönfontnak nevezni, pláne egy szócikk területén? Ha ez a véleményed, írd meg a vitalapomon, vagy privát emailban. Egyébként miért is nem tartozik a wikipédia hatáskörébe néhány egyértelmű rendezői hiba bemutatása? Azon felül mi a kifogásod az ellen, ha leírom az általam időt és fáradtságot nem kímélő és jórészt teljesen értelmetlen szócikkírások közepette, hogy a film egy szatírikus görbetükör? Miért, tán nem az a műfaja? Azon felül nem lehet leírni, hogy a díszletek, ruhák, belső terek stb. legnagyobb része korhű és hiteles, az aszfalt és az utcavilágítás kivételével? De tessék, töröld az egészet és írj jobbat. Nemn kell rá válaszolni, az előzőre sem kellett volna. Pláne nem ilyen, a probléma lényegét sem felismerő választ. Üdv, --Livvyfan vita 2012. május 31., 12:03 (CEST) ui. ha már többen berágtak rád "irónikus" megjegyzéseidért (most pölö Livvyfan szerkesztőtársadat egy ló szintjére szállítottad le), tán benned van a hiba. Ha nálad ez a humor, én sem vagyok vevő rá. --Livvyfan vita 2012. május 31., 12:16 (CEST)Válasz

Bocs

Elnézést, egy érintőképernyős gépen véletlenül visszavontam a legutóbbi szerkesztéseidet a szerkesztői lapodon. Azt hiszem, a kárt sikerült helyreállítanom, de örülnék, ha ezt ellenőriznéd. Malatinszky vita 2012. június 8., 13:40 (CEST)Válasz


Köszi, semmi gond, minden pontosan helyre van állítva. --Linkoman vita 2012. június 9., 11:09 (CEST)Válasz

Wikiszülinap

Szia! Sok-sok boldog wikiszülinapot kívánok erőben, egészségben. Üdvözlettel Tambo vita 2012. augusztus 17., 07:09 (CEST)Válasz

Gratulálok! --Karmela posta 2012. augusztus 17., 07:41 (CEST)Válasz

Gratulálok! Peligro (vita) 2012. augusztus 17., 15:27 (CEST)Válasz

Kedves Szerkesztőtársaim! Köszönöm a kedves figyelmességet és valamennyiőtöknek még sok örömöt kívánok a közösségi oldalak, főleg a Wikipédia szerkesztésében!----Linkoman vita 2012. augusztus 18., 11:08 (CEST)Válasz

Jogszabály címének megváltoztatása

Tudomásul vettem a felszólításodat. A szerintem helyesírásilag hibás Megállapodás kezdő nagybetűje akkor maradjon, megvan a véleményem a jogászok bogarasságáról... Viszont a Costa Ricai Köztársaság belső hivatkozásának javításában nem értünk egyet, mert attól a jogszabály neve ugyanúgy nem változott, mint korábban a [[]] karakterektől. Vagy netán van olyan megállapodás, hogy a [[]] karaktereket lehet használni, de láthatatlan módosító linkcímet nem? – Porrimaeszmecsere 2012. augusztus 23., 13:07 (CEST)Válasz

Addig is, amíg ebben dűlőre juttok, csináltam egy átirányító lapot Costa Rica-i Köztársaság címmel. Le a piroslinkekkel! --Malatinszky vita 2012. augusztus 23., 13:25 (CEST)Válasz

A Wikipédiában természetes a helyesírási szabályok betartásának igénye.
A Wikipédiában ugyanúgy jellemző a tényekhez kötöttség, vagyis akaratunktól független tényként kell elfogadnunk az esetleges nyelvi hibákat. A "megállapodás" kontra "Megállapodás" különösen nem szerencsés, mert a nemzetközi szerződés egyedi címeiben a névszókat szokás nagy kezdőbetűvel kezdeni, számos nyelvben (a német, ugye, eleve nagybetűvel kezdi a legkisebb főnevet is...)
Malatinszkyval egyetértek abban, hogy amennyiben a helyesírási eltérés akadályozná a Wikipédiában való könnyű tájékozódást, használjunk átirányítást.
Ha viszont nem okoz zavart, akkor ajánlom,ne a jogszabályok elvétve felmerülő helyesírási problémáin akadjunk ki, hanem nézzük meg, hogy pl. az angolból fordított cikkekben hogyan áll az egybeírás - különírás, vagy akár a típusosnak számító "A Január 8-i", "a Német nép", stb.
Egy jogszabálynak az a címe, ami. Ha valaki már végképp nem tudja elviselni ezt az igazságtalanságot, amire kérem - akkor kerüljön lábjegyzetbe a detektált hiba és a helyesen írt megfelelője. De a felülírástól, kérem, tartózkodjunk.----Linkoman vita 2012. augusztus 25., 10:58 (CEST)Válasz

Bocs, hogy beleszólok. De szerintem a jogászok nem alkothatnak helyesírási szabályt. Alkossanak törvényt, de helyesírást ne!!! Ha a magyar címek helyesírása azt mondja, hogy csak a kezdőbetűje, illetve a belül előforduló tulajdonnevek nagybetűsek, akkor a jogászok sem írhatják nagybetűvel a megállapodást. Márpedig az AKH éppen ezt írja. Erre az anglicizmus/germanizmusra éppen nem indok, hogy az angolok és a németek hogyan írják a címeket. Az az ő helyesírásuk, ez meg a miénk. Ők ahhoz ragaszkodnak, mi meg szintén ahhoz? Miért? Minek? Ennyi erővel átvehetjük a köznapi helyesírásban is a német mintát, miszerint holnaptól írjunk minden főnevet nagy betűvel. – LApankuš 2012. augusztus 25., 11:11 (CEST)Válasz

Nagyon ügye propagandaszöveg, hogy "a jogászok nem alkothatnak helyesírási szabályt. Alkossanak törvényt, de helyesírást ne!!!" Ügyes, mert senki nem foglalt el ilyen álláspontot.
Az anglicizmusokat hagyjuk, nem ide tartoznak.
A helyesírás szempontja nem ír felül mindent, bármennyire is tetszene ez egyeseknek! Vannak szövegek, amiben nem javítjuk. Egy költeményben ugyanúgy nem, mint egy történeti forrásszövegben.
A felülírás = az eredeti meghamisítása . Másként jelölje bárki bárhogy, ahogy akarja. Ilyen egyszerű.
A Porrima által javított "Megállapodás" külön vitát érdemelne. --Linkoman vita 2012. augusztus 25., 11:22 (CEST)--Válasz

Ennél sokkal egyszerűbb a kérdés. Azt a bizonyos eredetit kellett volna helyesen írni. Normális esetben (értsd: ha a mai magyarok többsége képes lenne helyesen írni), közröhej lenne egy ilyen. Ha alkotnának egy törvényt „A hüjeségek ellen” címmel, akkor teljesen nyilvánvaló lenne, hogy itt nem kell ragaszkodni az eredeti szöveg hülyeségéhez. Ez pont olyan, csak sajnos ma az emberek többsége minden cím minden szavát nagy kezdőbetűvel írja, mert az angol szövegekben mindenhol így van, és megszokták. Ez az internetkultúra egyik hátulütője. Mindenesetre ha egy idézetben helyesírási hiba van, akkor azt legalább a (sic!) formulával jelezni szokta az idéző, hogy ő ugyan észrevette, de az idézet miatt nem javíthatja. Ezek a szövegek azonban még véletlenül sem minősülnek olyan irodalmi terméknek, amit csak betű szerint lehet idézni. Nem lehet egy költeményhez hasonlítani. – LApankuš 2012. augusztus 25., 11:54 (CEST)Válasz

No, látom, itt csak publicisztikai érvelések várhatóak, a merev álláspont ügyes népszerűsítésére.
Mivel természetesen LA árnyékkal bokszol, vegyük elő az igazi problémát: mitől kellene a Megállapodás szót egy konkrét nemzetközi egyezmény címében nagy kezdőbetűvel írni? Tovább megyek, a helyesírás merev értelmezése ugyanúgy hibásnak nyilváníthatja azt az évszázados szokást, hogy periratokban a már ismertetett nevű felperest "a Felperes"ként aposztrofálják vagy egy szerződésben az eladót "az Eladó"ként emlegetik.
Nem kellene összekeverni a dolgokat az internetkultúrával stb. Én Sem Vagyok Híve A Nagybetűs Mondatoknak.
De fenntartom, hogy Porrima helytelenül javított egy "Megállapodás"t, "megállapodás"ra. A hivatalos szövegek helyesírását lehet kommentálni, felülírni viszont helytelen.
Keserűen jegyzem meg, hogy 150 év magyar törvényeinek a címét másoltam be pont azért, hogy rendelkezésre álljon a Wikipédiábam mint lexikonban, mi a jogszabály hivatalos megnevezése.
A társaságot ez eddig minimálisan érdekelte. Viszont most végre jól megoldhatunk egy álproblémát, amit magunknak keltettünk.
Mert erre a magyar Wikipédia közössége hajlamot látszik mutatni. --Linkoman vita 2012. augusztus 25., 12:07 (CEST)Válasz

Persze, természetesen igazad van. Én árnyékbokszolok, az pedig teljesen rendben van, hogy a jogászaink tojnak a helyesírásra. Vagy nem tudnak magyarul. Egykutya. A helyesírásnak nincs merev és rugalmas értelmezése, helyesírási szabály van, amit a helyesírási tótumfaktumok leírnak. Csak alkalmazni kell. Kéne. A jogszabályok címét Magyarországon magyarul és a magyar helyesírás szabályainak megfelelően kell leírni. Ha erre politikus atyafiaink nem képesek, akkor sem kell őket majmolni egy rosszul értelmezett idézet, vagy hivatalosság téves nézőpontjából. A történelmi jogszabályokat nem kell ide keverni, egyfelől a helyesírás változik, ezért a ma már helytelennek minősíthető törvénycímek egy része a korábbi helyesírásból következik, másfelől a magyar helyesírás nem is volt mindig kodifikálva, így a legkorábbi törvények címei olyanok, amilyenek. Ebből nem következik, hogy a mai jogászoknak joguk vagy lehetőségük volna eltérni a magyar helyesírás aktuális szabályaitól. – LApankuš 2012. augusztus 25., 14:53 (CEST)Válasz

Kedves LA, első esetben tapasztalom, hogy az általam leírtak semmiféle nyomot nem hagynak a véleményeden, miközben olyasmit tulajdonítasz nekem, amit nem mondok.
A jogszabályok hiteles címe ugyanolyan bánásmódot igényel, mint bármi, ami hivatalos.
Ez nem a helyesírási szabályok "felülírása" a jog részéről.
A felülírás viszont két ellentétes szempont közül (pontos vs hiteles írásmód) csak az egyik, holott mindkét szempont egyaránt fontos.----Linkoman vita 2012. augusztus 25., 15:52 (CEST)Válasz

Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Ambrusics Róbert

Szia! Véleményedet ide várjuk! Köszi! - Csurla vita 2012. augusztus 27., 17:11 (CEST)Válasz

A véleményemet természetesen legközelebb is a vitalapra fogom írni, a törlési indítványhoz csak a szavazatomat. --Linkoman vita 2012. augusztus 27., 22:04 (CEST)Válasz

Re Sebastián Coates

Nem igazán jöttem rá hogy mit is akarsz mondani. Először, nem szept. 1-jén, hanem aug. 28-án volt. Egy órát állt a cikk egy-két mondattal formázatlanul, s ekkor ellenőriztem és jelöltem meg szubcsonknak és figyelmeztettem az újonc szerkesztőt, amely utána nem is szerkesztette szept. 1-jéig. És az hogy szerepelt rajta a szubcsonksablon nem jelent semmi akadályt egy szerkesztőnek sem a szerkesztésben, ha valaki kibővíti, eltávolíthatja a sablont. Nézd meg a lap történetét hogy lásd a dolgokat. Micky levél 2012. szeptember 3., 11:57 (CEST)Válasz

Üzenet

Szia, bár törölted a bejegyzésedet, azért reagálok rá. Gyakran fordul elő, hogy utánanézek az olyan üzeneteknek, amelyben egy hibára hívják fel valamely szerkesztő figyelmét. Többnyire azért teszem ezt, hogy én magam tanuljak belőle. Mivel Micky esetében nemcsak azt vettem észre, hogy tévedés történt, hanem azt is, hogy annak mi volt a valószínű oka, meg is írtam. Nem az volt a szándékom, hogy rád pirítsak (ha esetleg így jött le neked), hanem hogy tisztázódjon a helyzet. A szubcsonknál pedig úgy gondolom, aszerint jártam el, ahogy te is jónak látnád, miszerint ne riaszgassuk ok nélkül az új szerkesztőket. Nem hiszem, hogy veszítünk azzal, ha megadjuk az öt napot. --Regasterios vita 2012. szeptember 3., 19:05 (CEST)Válasz

Bermann Miksa

Szia! Most ennyire futotta. Lehet, hogy még visszatérek rá. Rántott galvanizált békacombra gondoltál? Üdv. Tambo vita 2012. szeptember 10., 13:00 (CEST)Válasz

Havířov

Az átirányítást megcsináltam. Valóban nem voltam benne biztos, melyik alakot kéne használnunk, és mivel valaki már átnevezte egyszer, nem tettem meg újra. Köszi, hogy szóltál. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2012. szeptember 16., 20:54 (CEST)Válasz

Afrojack

Nagyszerű. Az anon biztos örülni fog neki. - Dominó Vitalapom 2012. szeptember 17., 17:34 (CEST)Válasz

Messzebbrenyúló gondolatok Carl Johan Arthur Bernadotte kapcsán

Kedves Linkoman!

Kezdjük ott, hogy ez volt az első szócikkemet 2012. március 22-én kezdtem el írni (Angyal Ádám), ez a szócikk pedig 2012. május 7-től kezdve íródott – vagyis amúgyis friss szerkesztő voltam (lényegében ez volt az első hosszabb lélegzetű szócikkem, igaz, az utána lévők vagy rövidebbek voltak, vagy mint a Vágvölgy szócikk félbemaradt, remélem nem örökre).

Megemlíteném azt is, hogy amikor ez a szócikk megszületett, néhány sor megírása után tartottam egy kis pihenőt (16.55), majd meglepődve láttam Therefour fenyegetését (17.03), hogy nem éri el a szócikk a csonk szintet és öt napot adott rá, hogy kibővítsem, máskülönben eltávolítják azt a néhány sort is, amit leírtam (azért volt meglepő, mert a magyar wikipediában máshol is van több éves, néhány soros szubcsonk is). Mindezek után sietve el kezdtem írni, reménykedve, hogyha nem oda valót írok, csak szólnak. Másnap Therefour el is törölte a megjegyzését és volt is valamennyi segítség, pl. helyesírási vagy hogy megfeleljen a wikipédia formai kinézetének, de mivel a skandináv műhely inaktív, igazából a dolog oroszlánrésze rám várt.

Részlet a Kocsmafalra írt levelemből (2012. június 2.), amikor a skandináv műhely elérhetőségét kerestem (Carl Johan Bernadotte szócikk a kocsmafalon): „Az se baj, ha belejavítanak esetleg azért, mert nem érzik elég lexikálisnak a szöveget. Éppen ezért a szócikk végére odatettem a "nyúlj bele"-t. Ezenkívül még azt fontos elmondanom, hogy a szócikk kiegészítésén is dolgozom és már 9 változtatás vár ellenőrzésre benne.” A „nyúlj bele” szöveget egyébként a lap aljára írtam, ma már arról is van sejtelmem, hogy a lap tetejére szokás ilyesmit írnom (Itt található a nyúlj bele bizonyítéka és annak eltávolítása), amely nem az én kérésemre történt, bár legalább hálás voltam azért, hogy még egy egyén segített a szócikk teljesebbé tételében, hiszen nemcsak itt javított Antissimo, hanem máshol is kijavította a Carl Johan Bernadotte-t érintő változásokat (átirányítás, halálozási dátuma Carl Johan Bernadotte-nak más szócikkben).

Hónapokig vártam, hogy valami lényegesebb átnézése történik a szócikknek, viszont nem történt. Konkrétan azt sem tudtam, hogy mennyire ellenőrzik azt, amit írok, mert a lektorálás gondolata is elvetődött (ilyen szempontból, bármily meglepő, örülök a megnyilvánulásodnak), én pedig vágytam a lektorálás intézményére: "A lektorálásnak persze van egy olyan hasznos része, hogy vannak szócikkek, amelyeknek megkérdőjelezésébe más szerkesztők amiatt nem mennek bele, mivel annak vizsgálata annyi utánajárással vagy utánafordítással járna, hogy inkább elfogadják (pl. ha valaki négy olyan cikket tesz bele, mint hivatkozást, aminek a leellenőrzéséhez egy könyvtár mikrofilmtári anyagát kell átböngészni, valószínűbb, hogy látatlanban inkább meg próbálnak bízni, hogy az adott szerkesztő mindent jól csinált. Vagy ha valaki négy külföldi szócikket tesz be hivatkozási forrásként, akkor se lehet bizonyosan tudni, hogy aki leellenőrizte, az tényleg mind a négy szócikket átolvasta, vagy megint csak meg próbált bízni a másikban)." (A vita végén található a megjegyzésem: 2012. június 29., 11:41)

Máskülönben önmagadnak is ellentmondsz, mert ami nem érdekes, csak érdekesnek látszik, na az a bulvár. Ami pedig a találkozás körülményeit illeti, muszáj volt kiemelni azt, hogy élt egy herceg egy meglehetősen szigorúan zárt rendszerben, ám volt egy rés ezen a zárt rendszeren, ahol mégiscsak kilépett ebből a zárt rendszerből és utána onnan nem lehetett visszaterelni. És mivel a herceg volt hercegként is bizonyos fokig megbecsült személy maradt a társadalom számára, így a nagybetűs visszavonult színésznő számára is önmagában ez biztosítékot jelentett – nem tudván, hogy a feleség viszont újságíró volt.

Az pedig, hogy azt írtam, hogy „két nap volt egy évben, amikor a svédek hajlamosak voltak az öngyilkosságra: szenteste és nyári napforduló” – azon kívül, hogy egy távoli nép gondolkodásába is betekintést ad – azért is jelentőséggel bírt, mert a zárt rendszerből való kilépéshez egy nem részletezett tragédián keresztül vezetett az út.

Egyébként ha nem tetszik, rád is vonatkozik a belenyúlás lehetősége, még ha el is távolították azt érthetetlen okból, én is minden kritikámat szerkesztéssel is egybekötöttem. Üdv Apród vita 2012. szeptember 20., 17:45 (CEST)Válasz

U.i.: Válaszom nem igazán hiszem, hogy ki fog elégíteni, részben mert tapasztalatom szerint, ha hosszan írok, akkor csak a levél egy részét próbálják megragadni mások – persze biztos, erről is én tehetek, miért nem írok csak négy sorban. Ja és ha egy szót írás közben nagybetűvel írnak (lexikon) egy vitában, azt véletlenül nem ordibálásnak szokták tekinteni az interneten? És az aláírás hiánya a szócikk vitalapján véletlen?

Itt válaszoltam– Linkoman vita 2012. szeptember 21., 10:15 (CEST)Válasz

Ami a bulváros fogalmat illeti

Egyébként ennyi erővel a Habsburg György magánéletéről írtakat is minősíthetnéd bulvárosnak: "1995-ben ismerte meg egy bajorországi találkozó alkalmával a protestáns Eilika oldenburgi hercegnőt (* 1972), János Frigyes oldenburgi herceg leányát. Eljegyzésüket 1997 februárjában jelentették be; a menyegzőt 1997. október 18-án tartották a budapesti Szent István-bazilikában." Apród vita 2012. szeptember 20., 23:05 (CEST)Válasz

Országspecifikus

Szia, nem értek egyet az ilyen jellegű átnevezéseiddel, ezért felvetettem a dolgot a kocsmafalon. Üdv, --Regasterios vita 2012. szeptember 22., 22:06 (CEST)Válasz

Már két helyen jelezted, hogy nem értesz egyet velem, ám a véleményem indokolására nem voltál kíváncsi.
Viszont a véleményedet nem indokoltad.
Ezek után kérdéses, részt vehetek-e a téma vitájában.--– Linkoman vita 2012. szeptember 22., 22:13 (CEST)Válasz

Már miért ne indokoltam volna? Azt írtam mindkét esetben, hogy az általad kifogásolt problémára lett kitalálva az {{Országspecifikus/hu}}(?) sablon. A KFT vitalapján reagálhattál volna, de nem tetted. --Regasterios vita 2012. szeptember 22., 22:30 (CEST)Válasz

Szöveg felhasználása

Szia! Belefutottam egy érdekes kérdésbe: a Magyar állatfajták szócikk egy Országgyűlési határozati javaslatból van bemásolva. Az ilyen jellegű javaslat a szerzői jogi törvény hatálya alá esik? Egyelőre jogsértőre tettem, de nem vagyok biztos a dologban. Most próbálok utána olvasni, de kíváncsi lennék a véleményedre. --PallertiRabbit Hole 2012. szeptember 22., 23:44 (CEST)Válasz

...hát úgy tűnik nekem eddig – ha jól értelmezem a 1999. évi LXXVI. törvény 1.§ (4)-es pontját, – hogy a szöveg szabadon felhasználható, tehát nem jogsértő a Wikipédiában történő felhasználás. --PallertiRabbit Hole 2012. szeptember 22., 23:49 (CEST)Válasz
Egyetértek veled. A jogszabály szövege már tervezeti formában jogszabályként fogható fel, annak megfelelően,ahogyan te idézed a szerzői jogi törvényt.--Linkoman vita 2012. szeptember 23., 10:47 (CEST)Válasz
Köszönöm szépen szépen a válaszodat – már Burumbátor is megerősítette a kilistázáson. --PallertiRabbit Hole 2012. szeptember 24., 19:38 (CEST)Válasz

Allapod

Szia! Ide áttoltam, kérlek, itt dolgozz rajta tovább. --Burumbátor Zengj nekem ódát! 2012. szeptember 24., 19:31 (CEST)Válasz

Szerkesztés visszaállítása

Szia! Köszi, hogy szóltál, de azóta még egy változtatást elfogadtam, úgyhogy visszakeresem. Nem tudtam róla, de figyelni fogok rá a jövőben. Üdv, nyiffi csillagkapu 2012. szeptember 26., 17:52 (CEST)Válasz

Beck. Ö. Fülöp

Szia! A Beck Ö. Fülöp szócikket még Te hoztad létre anno, és a bevezetőben Beck Ötvös Fülöp szerepel. Légyszi nézz be a vitalapjára, én úgy tudom az Ö. Ödönt rövidít, de ha van forrásod az Ötvösre, linkeld be pls. Köszönöm, szia! Csakjavitok vita 2012. szeptember 27., 13:10 (CEST)Válasz

A jog

Szia!

Lehet ezzel valamit kezdeni? Jobb híján összevonandó sablont tettem rá. Köszi előre is. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. október 2., 15:23 (CEST)Válasz

Már a címe is rossz. A névelő használata miatt nem vette észre a felküldő, hogy jog szócikkünk már van. Köszönöm, hogy felhívtad erre a figyelmemet és felraktad az összevonandó sablont. A jövő héten jobban ráérek majd és bedolgozom, amint és amit lehet.--Linkoman vita 2012. október 3., 11:13 (CEST)Válasz

Köszönöm szépen a közreműködésedet. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. október 10., 12:34 (CEST)Válasz

Nincs mit. Folytatni fogom.– Linkoman vita 2012. október 10., 12:47 (CEST)Válasz

Twist Olivér

Szia, kinn van rajta az építés sablon, jó lenne, ha nem szerkesztenél bele, mert ez is a szépirodalmi versenyre készül, ahol cikkíró szerkesztőket díjaznak majd. --Pagonyfoxhole 2012. október 9., 16:34 (CEST)Válasz

Vitéz János studiolója

Üdv! A vitalap után a cikket is érdemes lenne átnevezni. --Pagonyfoxhole 2012. október 11., 11:33 (CEST)Válasz

Szelíd unszolás

Bárcsak lenne egy tapasztalt, a joghoz értő szerkesztőnk, aki ezt a horrisztikus állapotban lévő, de amúgy alapvető fontosságú cikket gatyába tudná rázni! :-) --Malatinszky vita 2012. október 13., 15:25 (CEST)Válasz

Színtársulat

Köszönöm a figyelmet és a javító szándékot! A vitalapon reagáltam, a forrást odaraktam (figyelmetlen voltam, pedig ref-elni akartam azt is. mégeccer köszönöm!) Fauvirt vita 2012. október 18., 13:35 (CEST)Válasz

Őőőő... most hogy újra olvasom a javításod... "A színtársulatokat a szükségleteiknek megfelelő módon szervezik. " -> hm... kik? A szerveződnek szerintem helyes forma, hiszen sok - de még ha úgy vesszük, akár minden - esetben tényleg maguk szerveződnek, vagyis a társulatok önmagukat alakítják és szervezik... hacsak nem produkciós irodák által létrehozott produkcióról beszélünk... de nem tudom, hogy az belepasszol-e a szócikk tartalmába...?vélemény?

Na ezt egyszerre írtuk! :oDD

Áthelyezés: Mit szólsz ahhoz a megoldáshoz, ahogy anno egyszer Farkasgergely tett "velem" ;o) a Rajz János-díj-al kapcsolatban? Fauvirt vita 2012. október 18., 14:44 (CEST)Válasz
A szócikket korábban nem szerkesztettem és nem feltétlenül értek egyet minden megállapításával.
A Rajz János-díj példáját nem igazán értem. Én az == Emlékezete == címen szoktam alfejezetet nyitni és ott megemlítem, hogy ekkor és ekkor díjat neveztek el az illetőről.
Ha a példa csak arra vonatkozna, hogy a cikk címe alá be nem férő, de kapcsolódó témákat csak a bővebben sablonnal jelöljük, azzal természetesen egyetértek.
A fő kérdésnek azt tartom jelenleg, hogy a színháztörténeti anyagok hová kerüljenek. Ennek számos vonatkozása lehet, pl. a Színház csak a köznyelvben azonos a Színjátszással vagy a Színművészettel, szűkebben az épületet v. a társulatot jelentheti.
Azt tartom fontosnak, hogy az egyes, kapcsolódó szócikkek ne follyanak össze. Üdv– Linkoman vita 2012. október 18., 15:05 (CEST)Válasz

Bocs, nem gondoltam, h ide reagálsz és csak most vettem észre.

Mármint a társulatos szòcikk nemszerkesztésére gondolsz? ..vagy másra?

A Rajz János-dìjnál természetesen a "sablonos"megoldást gondoltam ide átvenni. Az, hogy emlékezés alcímbe kéne besorolni az ilyesmiket nem is hülyeség... lehtne egységesíteni a szòcikkeket és azon belül is van lehetőség akár ===-ra.. :o))

Amit én ìrtam, az csak a színjátszás alá stimmel, mivel csak a "társulat"ot érintő változásokat gyűjtöttem ki/össze. Sztem még át is rakom oda ma a most még szinhazmuveszetnek nevezett szocikkbe. Fauvirt vita 2012. október 19., 10:26 (CEST)Válasz


No, a változtatásokat megejtettem itt:Színtársulat és itt:Színházművészet. Lesd meg, mondj véleményt! :o) (ok, már megint előbb járnak az ujjaim, mint a zagyam...jav. Fauvirt vita 2012. október 19., 14:08 (CEST))Válasz

Viszont azt még mindig nem tudom, hogy annak kapcsán amit a szerveződik-szervezik változtatásról feljebb idejegyeztem, mi az álláspontod (hű ez de hivatalosan hangzik ;o) ). Mondjuk ez juttatta azt is az eszembe, hogy azt a részt, ahol a szervezeti felépítés függhet .... szerepel, ki lehetne egészíteni azzal, hogy: és típusától (állandó-, ideiglenes-, és vándortársulatok) is... bár ehhez forrásanyagot (legalábbis még) nem tudok. Üdv, Fauvirt vita 2012. október 19., 14:03 (CEST)Válasz

fölfedezés a Színházművészet szócikknél

Ezzel vajh mit lehet kezdeni... nem uaz a kettő (szinte)? Színházi maszk <-> Maszkolás (az előbbi a lapaljai link-gyűjteményben, az utóbbit én találtam és belső-linkeltem a történeti részben) Fauvirt vita 2012. október 19., 14:20 (CEST)Válasz

A tettek embere
Az eddigi együttműködésért is, de most azért ez a kis elismerés, mert a maszkolásos kérdést így megoldottad! :o) Eddigi tapasztalatom, hogy azok közé a szerkesztők közé tartozol, akikkel jó együtt dolgozni! :o) Köszönöm! Fauvirt vita 2012. október 20., 10:47 (CEST)Válasz

Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ

Kedves Linkoman! Örülök, ha átírod a cikket, de most még komplett mondatok egyeznek meg a vistahungary oldalán szereplő szöveggel, azért jelöltem meg a sablonnal. Tudtommal még ideiglenesen sem szerepelhet a Wikipédián engedély nélkül másolt szöveg.

(Egyébként mire gondoltál a hétköznapi tevékenységemmel és Rákosborzasztóval kapcsolatban? Nem egészen értem.) – Rlevente vita 2012. október 18., 21:52 (CEST) Sejtem, hogy mire (kire) gondolsz. Rákoscsabán lakom, azért érdekelnek az itteni cikkek, de a vezetéknevem nem hárombetűs. --Rlevente vita 2012. október 19., 17:38 (CEST)Válasz

Engedelmeddel kicsit színesítettem a cikket. – Rlevente vita 2012. október 19., 17:54 (CEST)Válasz

Béke Nobeldíj

Én nem teszem sehova, mert ha valóban kimazsoláznám az egykor terrorista díjazottakat, egyből kitiltás lenne belőle.

Radice vita 2012. október 23., 19:47 (CEST)Válasz

legitimizmus

a nyelvtani hibákat és értelmetlen mondakat nagyon megköszönném ha ki tudná javitani, hiszen a magyar nem az anyanyelvem. Kardos lett beirva, hiszen egyetlenegy legitimista politikus nem volt megemlitve, még Andrássy Gyula se, tehát muszáj volt javitani rajta és a forrás ami kéznél volt, az a Kardos műve, amely jó összefoglalást ad a felfogásról. Tehát, ha lehetséges, nagy segitség lenne ha kibővithetené is a cikk forrásait, és a nyelvtani hibákat kijavithatná, hogy nagyobb és ténylegesebb legyen az együttműködés. köszönöm szépen Farkasven vita 2012. október 24., 13:06 (CEST)Válasz

Paul Wallot és AÜ

Szia!


A Paul Wallot szócikkel kapcsolatban Szerda vitalapján hagytam üzenetet, mert visszaállította az egyik szerkesztésedet. Ez az egyik. A másik, hogy kérlek, nézzél rá az AÜ-re, hogy az ott kért kérésednek megfelelően jártam-e el. Köszi szépen! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. november 13., 19:29 (CET)Válasz

Üzenet

Reskontó

Annak, amit te írtál valóban helye van az enciklopédiában, de ugye azt megérted, hogy ennek a tartalomnak nincs: „blabla bla XDDD”? :-) Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. november 23., 15:29 (CET)Válasz

Békenyilatkozat

Ha egyetértesz azzal, hogy a magyar Wikipédián ne legyen több személyeskedésbe, egymás sértegetésébe torkolló vita, akkor kérlek jelezd a WP:Kocsmafal Egyéb oldalon szereplő "Szavazás a magáncélú viták kizárásáról a magyar Wikipédián" alcímen szereplő Békenyilatkozat támogatásával ( támogatom sablon+aláírás).


  • Megjegyzés: Ezt az üzenetet a következő időszakban nem csak te kapod meg, hanem megpróbálok minél több szerkesztőt megkeresni ez ügyben. Célom az, hogy Wikipédia eredeti céljainak megfelelő, kúltúrált hangvételű viták jöjjenek létre a szerkesztők közt, amelyek többé ne irányulhassanak az egymás gyalázására. Az ilyen típusú vitáknak nincs helye a Wikipédia egyetlen oldalán sem. Üdvözlettel:Rextacskó vita 2012. december 7., 13:00 (CET)Válasz

Örömmel vettem a hozzászólásodat. Fontos, hogy ne fogadjunk el mindent fenntartások nélkül. Anélkül sajnos sok esetben átverések áldozataivá válnánk. Tartsd meg ezt a jóféle önvédelmi mechanizmusodat, mert a kritikus hozzáállás nélkül nincs fejlődés. Minden egyes kritikusabb, kétkedőbb hozzászólás segíthet normálisabb, átfogóbb és részletesebb keretek közé terelni az erről, vagy bármi másról szóló dolgokat. További jó szerkesztést kívánok!Rextacskó vita 2012. december 7., 14:31 (CET)Válasz

Valhalla Páholy

A Valhalla Páholy szócikknél -mint a forrásolt szócikkeknél általában a "források" szekcióban találhatóak a források.

A konkrét kérdésedre: "a korai jogdíjtörvényi zavarok"??? mik ezek?" ennek az átfordítása: "...a Valhalla házi szerzői (a hangzatos angolszász álnevek mögé bújó Gáspár és Nyulászi Zsolt) a rendszerváltás körüli zűrzavaros szerzői jogi szabályozást kihasználva,..."

Akkoriban elég hiányos volt a nemzetközi jogok hazai szabályzása ennek számos példája van az akkori termékekkel kapcsolatban. Lektor sablont kár ki tenned, mert megfelelő közvetlen ismeretekkel rendelkezek az időszakról. A forrást már nehezebb volt összeszedni, mint általában a internet korszak előtti (és akkor befejezett) dolgokról, szóval ez esetbe be kell érni az ott lévőkkel. --Szente vita 2012. december 10., 15:41 (CET)Válasz

A kérdéses részt átírtam. A sablonozási módszereddel nem értek egyet (pont erről is megy egy vita éppen).

Ezt viszont nem tudom, honnak következteted le: "Ez most annyi, hogy "nem tartottuk be a törvényeket, mert azok zűrzavarosak voltak" és még dicséretet is kap érte???" Ez csupán annyit jelent, hogy meg merték tenni, mivel tudták, hogy nem lesz következménye. Ez nem dicséret egyáltalán hanem egy tényállás. Ennek semmi köze amúgy az álnevekhez, az csak a vásrlók megtévesztése volt a cél. A szerzői jog nem a nevekre szólt hanem a termékre (Star Wars) licenc jogaira. – Szente vita 2012. december 10., 16:10 (CET)Válasz

Na most már én se értem mi a problémád. Arra vársz tőlem igazolást, hogy a rendszer váltás után a nemzetközi szerzői jog védelme hiányos volt? Amúgy meg a forrás forrását nem kötelező vizsgálni. --Szente vita 2012. december 10., 18:11 (CET)Válasz

Bocs, nem volt hiányos. A jogokat meg kellett vásárolni hazai alügynökségeken keresztül vagy közvetlenül a jogtulajdonosoktól. A Valhalla egyszerűen lopott, sorozatban, miközben a kiadók 99%-a fizetett. --Pagonyfoxhole 2012. december 10., 18:16 (CET)Válasz

Pedig magam is emlékszem, hogy anno az amerikai érdekképviselet kéréssel fordult a magyar kormányhoz, hogy rendezze a viszonyokat vagy ellenkező esetben lesz olyan film, amit nem fognak forgalmazni nálunk. Minden esetre kérdem én, hogy egy forrás állítását külön szükséges még alátámasztani? --Szente vita 2012. december 10., 18:32 (CET)Válasz

Hogy jön a film a Valhallához? Kiadói jogokról van szó, nem? Ott pedig minden szabályozott és tudható volt. --Pagonyfoxhole 2012. december 10., 18:41 (CET)Válasz

Félreértés van. Már itt jeleztem, a probléma gyökere nem az írói jogokkal volt hanem a licenc (szerzői) jogokkal. Az valóban igaz, hogy a kiadók ügyei 99%-ba rendezett volt ha az összes témát megjelenítő kiadót idevesszük. Ami viszont problémás volt az a sci-fi fantasy szektor és a kapcsolódó jogok. A Valhalla nem engedély nélkül fordított le könyveket hanem maga írt a SW és Alien licenc engedély nélkül. Ez a licensz jogok figyelmen kivűl hagyása olyan általános jelenség volt a témára, hogy tömegével jelentek meg nálunk a SW kártya és műanyag figura másolatok (mást nem is igen lehet kapni). De ez igaz volt a ET műanyag figurákra és a Moncsicsire is.

A szűkebb műfajban ez amúgy már erősebb arányban voltak jelen a licencet megszegők mint 1%. Például sci-fi Fantasy-val a Kuczka Péter) addigra jelentéktelené zsugorodott kiadója, a Valhalla, a Cherubion és Griff könyvek foglalkoztak zömében a többiek csak úgy-ahogy. A Valhalla és Cherubion rendre megszegte a licensz jogokat és övék volt akkor a műfaj piacának túlnyomó része. Amikor az amerikai lobby a filmekkel fenyegetőzött az csak egy eszköz volt a nyomásra. – Szente vita 2012. december 10., 19:11 (CET)Válasz

A (szerzői) zavarosban való halászás jó példája még Fazekas Attila SW képregénye ahol a megbízó és szerzői jog sértő maga a MOKÉP volt. Bár igaz ez valamivel még a rendszer váltás előtti időre nyúlik vissza. – Szente vita 2012. december 10., 19:16 (CET)Válasz

Egyetértek Pagonnyal és továbbra sem vagyok meggyőzve, hogy a szerzői jogi jogszabályok konkrét hiányosságának megemlítése nélkül ez a szöveg elfogadható lenne. Valóban voltak, vannak és lesznek hiányosságok a jogszabályokban - de konkrétum nélkül ez csak felelősségelhárításra jó. --Linkoman vita 2012. december 10., 21:08 (CET)Válasz

Én pedig rendkívül sajnálom, hogy ezt a mondatot, hogy "kihasználva a korai nemzetközi szerzői jog szabályozás hiányosságát" mentegetőzésnek veszed. Messze nem az, hisz nem etikus "kihasználni" valamit nyerészkedésre. Én az eredeti forrás szövegbe se vettem annak és itt se az a célja. Mindezek mellett állításomat forrásoltam. Te is megteheted volna, hogy cáfolatként felmutatsz egy olyan forrást egy törvényről vagy szabályozásról, ami már a rendszer váltáskor létezett és a szerzői jogokat nem csak a fő mű esetén védte hanem azzal kapcsolatos másodlagos szerzői jogokat is, mint a mű világában létrehozott új regényekre vonatkozóan. Ez szerintem elvárható lenne ebben a felállásban nem?

Azt is sajnálom, hogy számomra nagyra becsült Pagony által újabb két súlyos tartalmi hiba sablonnal "gazdagodott" a szócikk (ez már akkor négy így egy nap alatt). Bevallom nem értem, hogy miért problémás a "a kiadó töretlenül sikeres" mondat, ami lényegében eladási adatokkal alátámasztható állítás vagy a "...Novák aggódva – az esetleges jogi viták miatt – 1992-93-ban úgy dönt..." mondat, amikor ez volt az indoka a Pendragon kiadásoknak (szintén forrással igazolható).

Most várok délutánig, hogy esetleg érkezik e más meglátás az ügyben és ha nem akkor kénytelen leszek levonni a kézenfekvő következtetést, hogy a súlyos hibák az valóban az én írásomban és írás módszeremben vannak. Ez esetben holnap korrigálom a hibás tartalmat. --Szente vita 2012. december 10., 22:52 (CET)Válasz

Az általad és Pagony-által felvetett problémás szöveg részt töröltem. Tisztelettel, – Szente vita 2012. december 11., 17:10 (CET)Válasz

Köszönöm

Köszönöm szavaidat. Azzal nem is lenne problémám, hogy ha kiderül, hogy az általam használ forrás hülyeséget írt és az korrigálod forrással, de ez a sablonos eljárás és annak intenzitása elgondolkodtatott. Egyszerűen a hideg kirázz a gondolatra is, hogy idővel az általam írt szócikkere (amelyet gyermekeimnek tekintek) sablonok tömkelege kerüljön. Sajnos wiki körülmények között egy ilyen sablon rendre évekre ott ragad. Van ami persze jogos sablon, de egy horror sablont képtelen lennék megemészteni (ez nem a te hibád persze). Eddig sok jó szándékú segítséget kaptam, ezt hozzájárult hogy örömmel szerkesszek, de az a jövőbeli eshetőség egyáltalán nem vonz. Ez egy komplex probléma, csak most jött ki. Már Bináris egy korábbi sablonozásával kezdődött (nem azzal amit írtam a vitában) és most Pagony horror sablonjával csúcsosodott. Persze arról nem ti tehettek, hogy diszlexiás vagyok, nyilván ez is egy összetevője a problémának. – Szente vita 2012. december 11., 17:43 (CET)Válasz

re:Móricka-viccek

Tudom, hogy tényleg vannak ilyen viccek, de úgy gondoltam, hogy nem valóak a wikipédiába. Ami meg a "cikket" illeti, trágár tartalom volt. Köszönöm a figyelmeztetést, Aros Távírda 2012. december 20., 14:49 (CET)Válasz

Boldog karácsonyt!

Boldog karácsonyt, kellemes pihenést és jókedvű 2013-at kívánok! --Rlevente vita 2012. december 22., 14:25 (CET)Válasz

Karácsonyi jókívánságok

Boldog ünnepeket kívánok! Aros Távírda 2012. december 22., 14:31 (CET)Válasz

Boldog karácsonyt! Szalakóta vita 2012. december 25., 21:30 (CET)Válasz

Kellemes Ünnepeket! OsvátA Palackposta

A Larrey cikk

Vitalapjára írt megjegyzésedet értem, és jogosnak is tartom. A cikk viszont fordítás franciáról és ott van Biographie alcím, amit azért nem sikkaszthattam el. Most módosítottam Élete és munkássága alcímre. Vagy szerinted hagyjam el teljesen? Üdvözlettel:Lji1942 vita 2012. december 29., 12:18 (CET)Válasz

Re:A Depretis szócikk "vázlatos"???

Áttettem bővítendőre, mert tényleg határeset. Kösz, hogy szóltál üdv. Andrew69. 2013. január 22., 10:41 (CET)Válasz

Határsáv

Szia!

Kérésednek megfelelően visszaállítottam. Sok sikert hozzá! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. január 23., 11:12 (CET)Válasz

Töröltem, kérésednek megfelelően. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. január 23., 12:10 (CET)Válasz

Gyökeres jog

Nem tudom, miért kellett visszavonnod a szerkesztésemet. A {{Pallas}}(?) sablon, amit annak idején te helyeztél a lap aljára, egyike a problémajelző sablonoknak, és mint ilyen, a lap tetején a helye. Ezzel szemben szükség van arra, hogy megjelöljük a cikk forrását; erre praktikus megoldást nyújtana a lap alján a {{Forrásjelzés-Pallas}}(?) sablon, amit te a visszavonásoddal eltávolítottál. Most visszateszem ezeket a helyükre. Remélem, mostanra elpárolgott az indulatod, és másodszor már nem vonod vissza a szerkesztésemet. --Malatinszky vita 2013. január 23., 15:34 (CET)Válasz

Kioktatás??????

Nem nevezném „világos hasonlatnak” ha szerinted „inkvizitori hév” az, hogy egy törlési megbeszélésen védem az álláspontomat. Az álláspont védelme szokott a viták lényege lenni és az általad kért mérlegeléshez („Nem ez a célja a nevezetességi szabályoknak, amiket úgyis mélegelve kell alkalmazni.”) pont az általad elutasított („Semmi hasznunk nincs abból, hogyha megoszlanak a vélemények, akkor is egyesek "érvelni" akarnak”) érveket szoktuk használni.

Azt a megjegyzésedet pedig végképp nem tudom hova tenni, hogy: „Ha nem érdekel az illető tevékenyssége, ne olvasd el a cikket.” Gyökeresen ellentmond mindannak, ami a saját szerkesztői lapodon szerepel a törléssel kapcsolatban például a A delecionizmusról szakaszban. Nekem legalább annyira fontos a Wikipédia minősége mint neked. Megköszönöm, ha ezt felfogod és tiszteletben tartod. Most igen lapos válasz lenne, ha a felvetésedre azt írnám, amit te írtál nekem a megbeszélés során: ha nem tetszik a véleményem, akkor ne olvasd a TMB-t...

Az ilyen kioktatást kezdő vagy anonim szerkesztőktől esetleg elfogadom, mert kezdők. De azt nem tudom értelmezni, ha egy veterán, nálam is régebben itt lévő szerkesztőtől látok ilyesmit. Piraeus vita 2013. február 11., 15:54 (CET)Válasz

Szia Linkoman! Nem csak, és alapvetően nem a szóhasználatodat kifogásoltam, hanem azt, hogy felszólalsz az ellen, hogy elmondjam vagy bárki elmondja a véleményét. Számomra csak plusz bosszantó elem volt, hogy ezt úgy tetted, hogy közben minősítettél is.
Akkor bizony csúnyán félreértettem a szerkesztői lapodon az adott bekezdést: úgy ítéltem meg, hogy azonosulsz az ott leírtakkal. Bocsánat.
És akkor a konkrét kérdésedre a válaszom: azért sérelmezem a „ha nem tetszik ne olvasd” felvetést, mert ezzel arra szólítasz fel, hogy ne szerkesszem a Wikipédiát, ne mondjam el a véleményemet. Az egész projektnek pedig pont az a lényege, hogy szerkesszem bátran és mondjam el szabadon a véleményemet. (Nyilván a szabályokat betartva.)
Mindenkinek megvan az a néhány témája, amit intenzívebben, sőt esetleg kizárólagosan szerkeszt. Én pl. konkrétan meg tudom határozni azt a négy-öt területet. De ettől még egészében érdekel a projekt, és ha olyan cikket, látok, amiről határozottan el tudom dönteni, hogy nem való ide a szabályok alapján, akkor bizony törlésre fogom jelölni és ki is állok a véleményem mellett. Akár tetszik ez neked vagy másnak, akár nem. Egyrészt azért mert fontos nekem ez a projekt és az a sok ember, akivel együtt játszom benne, másrészt mert nem akarok egy színvonaltalanul felhíguló telefonkönyvet gazdagítsak a sok munkámmal. Ennek az egésznek akkor van értelme, ha tényleg enciklopédia marad. És ezért az a célom, hogy amiről úgy látom, hogy nem teljesíti a feltételeket, az hulljon ki.
Lehet, hogy ebben nem fogunk egyetérteni, esetleg fogunk is még ütközni, mert te „befogadó-pártibb” vagy ebből a szempontból de végül is gyanítom pont az motivál téged is mint engem. Úgyhogy csak annyit kérek, hogy ez utóbbit tartsd szem előtt, mielőtt inkvizítorhoz hasonlítasz egy ilyen vitában, és ne vond kétségbe a jó szándékomat.
Kösz a választ és szép napot! Üdv: Piraeus vita 2013. február 12., 10:41 (CET)Válasz
Szia! „nem álltál le, amikor Karmela stb. ellenérvet hozott fel” – Én kérek elnézést, hogy egy megbeszélés során érvelek és válaszolok a felvetésekre, érvekre.
„Jellemző, hogy a mondanivalómmal nem is igen törődtél.” Khm... Azt hiszem az itt fent olvasható hozzászólásom több mint háromnegyede konkrétan a mondandódról szólt... De akkor bizonyára elbeszéltünk egymás mellett.
„De Karmelán nem lehetett olyan jól megsértődni, mint az én eredeti, nem mások sablonjaiból összeollózott megfogalmazásommal.” – Ha te mondod, akkor bizonyára így volt. :-) Szerintem én ezt itt akkor most el is engedem. Kösz, a válaszokat és szép napot. Piraeus vita 2013. február 12., 11:45 (CET)Válasz

Vezér

Ez egy specifikusan K-pop-terminológia, lásd K-pop-idol. A K-pop-együttesekben ezt így hívják. Nem frontember, mert az tök mást jelent. Ezt az egész fogalmat a koreai popipar magának találta ki. Meg még vannak a lead dancerek és alead vocal-ok, meg a subvocalok, meg a subdancerek, meg a main dancerek és a main vocalok - és mind tök mást jelent, mint a hagyományos angol szó átlagjelentése. Folytassam vagy inkább elhiszed, hogy valamivel többet foglalkozom ezzel a dologgal, mint te? :-) Teemeah 편지 2013. február 14., 12:41 (CET)Válasz

Ha nem látod az eredeti feliratot, soha nem is jössz rá, mi volt az, ahogy eddig sem jött rá senki a többi szócikkben sem, pedig konzisztensen mindenütt vezér szerepel, lásd K-pop és a többi mér 100 fölötti szócikk a témában. Egy listában nem kell külön magyarázgatni semmit, mert nem oda való, a K-pop-idolban pedig meg van magyarázva, hogy mit jelent a kifejezés. Külön magyarázgatni úgysem tudom a szócikkben, hogy miért nem vezető a fordítása, hanem vezér, mert erre nincs és nem is lehet forrást találni, lévén, hogy magyar nyelvű szakirodalom nincs a témában. Egyszerűen a "vezető" szó nem fejezi ki azt a kultuszt, amit egy K-pop-banda vezérének lenni jelent Koreában. Egy együttes vezetője a nyugati fogalom szerint teljesen más. Koreában a "leader" gyakorlatilag hatalommal rendelkező személy az együttesben. G-Dragon például hetente átnézi az együttese tagjainak sms-ezéseit, nehogy baj legyen abból, amit írogatnak másoknak, a 2NE1 vezére pedig megtilthatja a többi lánynak a randizást. Olyan vezérről is tudunk, aki akár fizikailag is érvényre juttathatja az akaratát, és ez ellen a többieknek nincs felszólalási joguk. Ez egy komplett más világ, mint amit itt szórakoztatóipa néven Európában vagz akár Amerikában művelnek. ezért éreztem jobbnak a vezér kifejezést, mert jobban kifejezi, hogy mit is takar a pozíció, mint a semleges "vezető". De mint mondtam, erre a magyarításra nincs forrás, mert egyszerűen nincs magyar szakirodalom. Most vagy az angol "leader" kifejezést használjuk egy az egyben, vagy ha fordítunk, akkor a fordítóra van bízva, hogy mit érez jobbnak a szövegkörnyezetben. Teemeah 편지 2013. február 14., 13:23 (CET)Válasz
Hálás lettem volna, ha rögtön ezzel kezdted volna a vitalapomon.
Remélem, nem gondoltad komolyan, hogy én jártasabbnak gondolom magamat a Te témádban.... Erről szó sincs, és nem hiszem, hogy bántóan kérdeztem volna!
Sejtettem, hogy az itteni az első próbálkozás a magyarításra! Én csak kérdeztem, nem foglaltam állást.
Ha nincs más magyar kifejezés, akkor azt is tudomásul veszem.

(Off:Az jutott eszembe, hogy a kereskedelmi nyelvben szerintem jól megoldották a "market leader" piacvezetőként való fordításat, amihez nyilvánvalóan valah kellett egy ötlet.)

Köszönöm, hogy megosztottad a gondolataid velem. Szép napot!--Linkoman vita 2013. február 14., 13:31 (CET)Válasz

Okés, megértettem. Csak a rengeteg kérdőjelezés, meg a vitalapon ez a "nem tudsz magyarul" kijelentés kissé rosszul vette ki magát nálam. Nem éppen "nem állásfoglalás". :) Teemeah 편지 2013. február 14., 15:21 (CET)Válasz

Előzmény

Szia! Előzmény (többek között ) itt Üdv. Tambo vita 2013. február 18., 15:59 (CET)Válasz

Szia! Valóban! Változnak az idők (és az emberek) Tambo vita 2013. február 19., 21:10 (CET)Válasz

Ha már nevetni sem tudsz

a nyilvánvaló (rendszerfüggetlen) hülyeségeken, ostobaságokon, fenyegetéseken, sóhivatal szintre süllyesztett közösségi oldalakon; akkor el kell menni. És így kell tenni akkor is, ha észreveszed, hogy figyelik minden lépésed, nyilvántartják kapcsolataidat és nem tudsz úgy nevetni, mint anno, a besúgásra szakosodott vice vagy hivatásos házmesterek fürkésző, kioktató baromságain.

Tisztelt Linkoman!

Nálam most jött el ez a pillanat, amikor úgy döntöttem, hogy befejezem a szerkesztéseket. Nem akarok belépni március 1.-után ezzel a névvel, nem akarom összeszűkölő gyomorral megnyitni a figyelőlistámat.


Nagyon hálás vagyok Neked, hogy figyelmembe ajánlottad a lapodat és így ismét elolvastam bölcsességeidet. Az írásaid megnyugtattak, arról, hogy még nem veszítettem el humorérzékemet és a velem történtek nem egyedi piszkálódások; kicsit ezek fölé emelkedve csak kacagtató pitiánerségek.

Szeretném kérni hozzájárulásodat ahhoz, hogy az alábbi szösszenetedet, a forrást megjelölve a képek közösségi oldalán az értelmetlen vita végére biggyesszem:

Sohasem lehet tudni, kinek van igaza, de mindig lehet tudni, ki a főnök. Forrás: Limkoman userlapja.


További jó szerkesztést és jó egészséget kívánok! Üdvözlettel: – Kispados vita 2013. február 22., 08:36 (CET)Válasz

Ui: Szerinted segíthetne bármit a magyar wikipédia jelenlegi helyzetén, ha az ügyemet a WT figyelmébe ajánlanám, természetesen nem a saját igazságkeresésem szándékával.

2008–2009-es gazdasági világválság átnevezése

Szia! A cikk vitalapján felvetetődött az újbóli átnevezés. A kérdéshez korábban te is hozzászóltál. Klassz lenne, ha most is elmondanád a véleményedet ott és eldöntenénk az új címet. Üdv: Piraeus vita 2013. február 24., 12:12 (CET)Válasz

Húsvét

Boldog, szeretetteljes húsvétot kívánok! Szalakóta vita 2013. április 1., 17:22 (CEST)Válasz

Eliel Saarinen

Légy szíves nézd át ezt a cikket. Nem akarok belekotorni, látom, hogy most szerkeszted, de mivel ellenőrzött változat, így nem maradhat. --PallertiRabbit Hole 2013. április 14., 18:22 (CEST)Válasz

Szia, igazán nincs mit – pont szerkesztetted amikor láttam és nem akartam úgy neki állni, hogy nem szólok, kerülendő az ütközést. --PallertiRabbit Hole 2013. április 15., 15:45 (CEST)Válasz

Új Btk.

Jó, akkor fegyvert letéve, örülök, hogy megismerkedtünk, fogjunk össze. A július 1-től hatályba lépő új Btk.-val kapcsolatban lenne számos feladat. Úgy látom, te vagy a - nálam - komolyabb szerkesztő, tehát a te tapasztalatodra, és ismeretségedre lenne szükség. A jogszabály változás szerintem komolyan érinti a wikit. Mindenekelőtt át kell írni a büntetőjogi sablonokat - megváltoznak a fejezetek mind az általános, mind a különös részben. Minden büntetőjogi cikket aktualizálni kell, közben eldönteni olyan elvi kérdéseket, hogy pölö az eddigi erőszakos közösülés cikkel mi legyen, ilyen bűncselekmény fogalom nem lesz, de a Btk. 2. § szerint egy darabig mégis élni fog, kérdés, mi a teendő ilyen esetben. Meglepve láttam, hogy nincsen semmiféle jogi műhely, büntetőjogi meg pláne, nem lenne botorság ilyet létrehozni. Ha a wikit komolyan vesszük, ez egy nagyon fontos, és komoly meló lenne most az elkövetkező hónapokban. Találjuk ki, hogy ezt hogyan csináljuk - én nagyon komolyan gondolom a részvételemet. Mozgósítsd légyszives az általad ismert szakos szerkesztőket, azután találjunk ki valamit. --Kisregina vita 2013. április 16., 19:01 (CEST)Válasz

Kedves wiki főszerkesztő

Nagyon örülök, hogy ellenőrizeted és jóváhagytad a Világosi fegyverletétel szócikknél a módosításomat, megkérlek nézzél rá az eddigi szerkesztéseimre, talán elnyerik jóindulatú figyelmeset és ellenőrizetté teszed. Köszönöm szépen.

Limona22 kezdő szerkesztő.

Teleki Ilona

Köszönet érte! Láthatóan nagy volt az igény rá, ugyanúgy, mint korábban Dobrányi Géza szócikkére – köszönöm szépen, hogy időt és energiát szántál rá! --PallertiRabbit Hole 2013. május 10., 12:05 (CEST)Válasz

Nagyságos, tekintetes, méltóságos

Kedves Linkoman, a közreműködéseidből gyanakszom, hogy értesz a joghoz. Nem tudod, hogy a háború előtti címek vajon csak szokásjogon vagy tételes jogszabályon alapultak-e? Szörfözésem közben ráakadtam néhány hivatkozásra, de ezek hiányosak, ellentmondóak, sőt részben hamisak voltak. Annyit tudok, hogy egy 1947. évi törvény megtiltotta a használatukat. Érdekes lenne írni belőle egy szócikket, hiszen a mai olvasók többsége el sem tudja képzelni ezeket a viszonyokat.Kaboldy vita 2013. május 13., 11:40 (CEST)Válasz

Majd nemsokára, újra, kisvártatva, várhatóan lesz majd erre jogszabály megint. És majd jól megtanuljuk. Én már nem...., de vannak utódaim. OsvátA Palackposta 2013. május 13., 14:58 (CEST)Válasz

"meggondolatlan, ésszerűtlen átirányítás"

Nagyon sokat gondolkoztam rajta, hogy nem a Magyar Autóklubra kellene-e átirányítani. Aztán mégiscsak a kerékpár tűnt kézenfekvőbbnek. Párszáz cikk hivatkozik kerékpározásra, amíg nem ír valaki egy ilyen cikket, addig szerintem a kerékpár egy elég jó jelölt a kerékpározás iránt érdeklődők kiváncsiságának kielégítésére. --K0zka vita 2013. május 15., 22:39 (CEST)Válasz

Egy díj neked!

A diplomácia csillaga
Hali!

Köszi, hogy megírod a kerékpározás cikket! K0zka vita 2013. május 16., 10:43 (CEST)Válasz

Törlési sablon javítása

Remélem, nem gond, de javítottam a törlési sablonodat (betettem a két oldalra egy { és egy } jelet). Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. május 18., 13:53 (CEST)Válasz

Köszönöm!

Szia! Köszönöm, amit írtál. Mint láthatod szándékváltás következett be. Üdv. Tambo vita 2013. május 21., 07:37 (CEST)Válasz

AquaRelaxacio

Háát szerintem nagyon bonyolólt e rendszre, legalábbis nekem az!

Az oldalamon hagytál egy üzenetet hogy ha kérdéem van erre a linkre kattitntva... itt meg azt olvasom hogy itt ne kérdezzek...

Szóóval tényleg nem értem...

Ezt irtam a saját vitalapomra tegnap:

Szia! Nem ismerem a rendszert, es nem ertem hogy most mi a kovetkezo teendom. Azt sem ertem hogy most 2 szerkesztotol is kaptam levelet es akkor ezek szerint barki barmikor leveheti amit irtam? ha most atirom a te kereseid szerint holnap valaki mas leveszi? es hanyan vagytok tulajdonkeppen? Es tudjatok hogy tobben is foglalkoznak ugyanazzal?

Remelem igy kapok valaszt bar mint mondom nem ismerem a rendszer mukodeset.

Vélelem

Szia! A Vélelem szócikkben azt írod, hogy a vélelem latinul egy jogalkotási eszköz. Ha vicceskedni akarnék, akkor azt kérdezném, hogy „és magyarul mi”? De nem akarok, csak szólok, hogy szerintem kimaradt egy latin szó, de fogalmam sincs mi az. Csigabiitt a házam 2013. május 23., 17:30 (CEST)Válasz

Re: Pécsi közlekedés

Szia, a Pécsi Közlekedési Zrt. szócikket azért szüntettem meg önálló cikként, mert a tartalma a Pécs tömegközlekedése szócikkből lett kiemelve, viszont nem lett gondozva, elavult, téves információkat tartalmazott + még csonk-sablon is volt rajta, így műhelytársam javaslata alapján (ld. a vitalapomon a korábbi megbeszélés) csináltam az oldalból átirányítólapot, mivel azon az oldalon jóval részletesebb és naprakészebb információk vannak az érintett cégről.

Mivel a PK Zrt. több éve megszűnt, így a kérdéses szócikk a korábbi formájában nem vállalható, de mivel az elmúlt években nem lett pontosítva, így nem látom esélyét a külön rendbetételére.

Szerintem a legjobb a Tüke Busz Zrt. szócikkét volna megcsinálni, és abba bedolgozni elődként a PK Zrt-t, talán egyszer valaki meg is csinálja, én most legalább átirányítólapként létrehoztam a szócikket. De addig is hitelesebbnek tartom, ha a PK Zrt-s szócikk a naprakészebb szócikkre mutat, mintha teljesen hamis információkat ad (ha töröljük belőle a nem igaz info-t, akkor teljesen kiürül).

De ezzel együtt nyugodtan állítsd vissza, ha úgy látod jónak, csak akkor kérlek hozd is szintre.-- EniPort eszmecsere eszmecsere 2013. május 24., 13:58 (CEST)Válasz

Bár szerintem elfér egy szócikkben a pécsi tömegközlekedés múltja és jelene, de valóban logikus megoldás lehet a dicső múlt és a gyanús jelen kettéválasztása is külön szócikkekbe. Ehhez viszont mindenképpen alapfeltétel volna, hogy ne csak egy diszkrét utalás szóljon a jelenleg éppen szolgáltató vállalatról.
A tömegközlekedés vs. közösségi közlekedés kifejezésekkel kapcsolatban szintén nyitott vagyok: bár szerintem általánosabb a tömegközlekedés használata, de nem vagyok a fejlődés ellen, ha úgy gondoljátok jobbnak akkor szívesen megváltoztatom és átjavítom a rámutató linkeket, csak akkor ezt jó volna minden városban egységesíteni (pl. Debrecen, Miskolc, Budapest, stb. tömegközlekedése). Amúgy Pécsett a "tömegközlekedés" kifejezést szó szerint is lehet értelmezni :D
A közlekedési kérdésekkel a műhelyünkben vampeare szerkesztőtársunk foglalkozik, érdemes volna őt közvetlenül megkeresned a javaslataiddal, én nem vagyok a téma nagy ismerője, csak azért folytam bele a dologba, mert próbálom megoldani a műhely szócikkeinek régről húzódó problémáit (most viszont visszaveszem eggyel kettővel a cikk besorolását).-- EniPort eszmecsere eszmecsere 2013. május 24., 14:33 (CEST)Válasz
Köszönöm válaszodat és ettől kezdve a műhelyre hagyom, javaslataimat karják a hasznosítani.
"elfér egy szócikkben a pécsi tömegközlekedés múltja és jelene". Persze. Én sem mondtam mást, általánosságban.
A jó lexikont fa-szerkezetűnek látom, vagyis mást veszünk bele a legáltalánosabb című cikkbe és nem megismételve, csak rövidebben összefoglalva vesszük bele a következő szinten írott cikkekbe. Mindig a cím határozza meg, mi az előnyösebb.
Jó munkát.--Linkoman vita 2013. május 24., 14:42 (CEST)Válasz
Köszi a jelzést, megírtam vampearenak a javaslataidat.-- EniPort eszmecsere eszmecsere 2013. május 24., 15:02 (CEST)Válasz
OK, köszönöm.---Linkoman vita 2013. május 24., 15:13 (CEST)Válasz
Annyit tennék hozzá a témához, hogy a Pécs tömegközlekedése cikk gyakorlatilag végig a Pécsi Közlekedési Zrt. jogelődjeiről szól, így egy külön szócikkben kb. egy az egyben ugyanazt kellene leírni. (Ráadásul az a felütésed, a pécsi közlekedés gazdasági szereplőit annyira lényegtelennek tekinted, hogy szerinted ezekről nem is kell külön szócikk annak tükrében, hogy Pécs többi gazdasági szereplőjéről (Vízmű, Tettye Forrásház, Pannonpower stb.) még ennyi sincs, elég furcsa. Az átirányítással nem tűnt el egyetlen lényeges karakter sem, sőt, sokkal több PK Zrt-t érintő információhoz lehet így jutni, mint az eddigi, minősíthetetlen állapotú cikkel. Valóban jó lenne, ha minden tökéletesen meg lenne írva, de addig a kisebbik rosszat választottuk.) – vampeare vita 2013. május 24., 15:50 (CEST)Válasz
Ezért kár volt billentyűzetet ragadni:)... - vampeare vita 2013. május 24., 17:18 (CEST)Válasz
Én a Pécsi Közlekedési Zrt. törlésére/átirányítására írtam, amit írtam (próbáltam reagálni, és érvelni, te erre annyit tudtál írni, hogy tegyek, amit jónak látok), a többivel nem foglalkoztam, gondoltam Enviporttal megdumájátok, ebbe is csak azért szóltam bele, mert én javasoltam, és meg is lettem nevezve. Na de akkor most:
  • Járat mozgásukban korlátozottak részére a hivatalos megnevezés, abszolút jogos a felvetés, de akár te is kijavíthattad volna, a Wikipédia erről szól szerintem (tudom, kemény melód van a Wikiben, de most azt hiszem több fölös kört spóroltál volna úgy, mint így), a polgármesteres rész dettó.
  • A múlt és a jelen szétszedése még talán nem aktuális, a jelenbe amúgy is csupán a buszparkot és a járatok listáját lehetne betenni, folyószöveg nélkül, ilyet viszont nem szívesen hoznék létre. Egyébként (most már sajnos évek óta) ígérik, hogy lesz új menetrend, új buszokkal, ezt szerettem volna kivárni a szócikkek reformjával, de lassan látom, hogy naiv voltam.
  • A fa-szerkezet pedig addig nem aktuális, amíg egy cikk van. Amúgy egyetértünk (én azért sokszor szeretem, ha egy helyen megvan minden, ágak csak akkor örvendetesek, ha azok is dús hajtásúak (talán érthető a képzavar). Tervben van egy külön villamosos cikk is, most meg amúgy is mindent át kell nyálazni, mert a fő forrás pkrt.hu megszűnt, majd ha egyszer meg lesz írva minden, a fa-szerkezet se marad el. vampeare vita 2013. május 24., 23:24 (CEST)Válasz
Köszönöm kedves válaszod. Ezárt árdemes volt klaviatúrát ragadnod! További jó munkát, sok örömöt a Wiki szerkesztésében (és természetesen az általam felvetett egy-két dolgot javítani fogom. Üdv--Linkoman vita 2013. május 25., 09:35 (CEST)Válasz


DRKG

Bár leírtam a szócikk vitalapján is, de biztosra szeretnék menni, így ide is leírom: A két intézmény (DRK és DRKG) egybefonódása miatt ezt az anyagot az iskola jelenlegi igazgatójának beleegyezésével tettem ide fel, és hamarosan bővítjük is. Kiemelném, hogy a Kollégiumban ma már nincs tényleges tanítás, azt az alárendelt intézményeiben végzik (a gimnázium így egyféle jogutód). Ugyanakkor a Kollégium szócikke is teljes rendbetételre kerül napokon belül. Ercsaba74 vita 2013. május 26., 18:08 (CEST)Válasz

Kedves Ercsaba74,
Köszönöm reményt keltő válaszodat. Bizakodom. Üdv--Linkoman vita 2013. május 26., 20:29 (CEST)Válasz
Szia! Nem igazán értem azt, hogy „ismét ott vetetted fel a lista kérdését”, mivel én csak egyszer vetettem fel azt, majd megoldódása után – a következő napokban – nem is nagyon tértem vissza a kocsmafalra, mivel gőzerővel dolgoztam! A Ha egy ismeretterjesztő szöveg megfelel a céljának, az még nem jelenti azt, hogy változtatás nélkül jó lexikoncikk lesz belőle., illetve Ami nem lexikoncikknek készült, azt adaptálni KELL. mondatokra, hadd reagáljak emígy: 3 darab könyvből dolgozom, és az internetről. A könyvek mindegyike 800 oldal feletti. Úgy gondolom eléggé jó kivonatot sikerült szerkeszteni belőle, de ezt hadd ítéljék meg azok, akik információkat keresnek majd. A felesleges vitákról meg az a véleményem, hogy az az idő alatt rengeteg szócikket meg lehetne írni, kijavítani, feljavítani, stb. Elvégre a kollégium szócikkén is már régóta rajta voltak a hibáit jelző sablonok, de sajnos senki sem vette a fáradságot, hogy rendbe rakja. Ellenben most mindenkinek kerül ideje, hogy belekössön, amibe csak lehet. Ercsaba74 vita 2013. június 9., 00:25 (CEST)Válasz
Semmiképpen nem vettem rossz néven a kritikádat, és ha ránézel az irodalmi lapra, láthatod, hogy megfogadtam és végre is hajtottam a szócikk névváltoztatását! Ercsaba74 vita 2013. június 9., 00:38 (CEST)Válasz
-) --Linkoman vita 2013. június 9., 00:40 (CEST)Válasz

Szabványosítás

Üdv! Ugyan kissé félbemaradtam vele, de ránéznél erre: Szerkesztő:Fauvirt/szabvány és erre Szerkesztővita:Fauvirt#Szabványosítás? Ha esetleg úgy gondolod, nyugodtan nyúlj bele (ahogy a lap tetején is olvasható), hogy haladjon a dolog vagy írj akár a vitalapomra, ha van véleményed, ötleted... :o) Fauvirt vita 2013. május 29., 13:25 (CEST)Válasz

Lázár Zsuzsanna -> kérlek várj!

Zajlik egy mentorálási folyamat, csak nem jutottunk még oda, hogy tataroz sablont tegyen a cikkre az új kolléga. Egyébként van egy Lázár Zsuzsa cikk, ezért lett a cikk neve az ami. Üdv: Piraeus vita 2013. május 29., 16:15 (CEST)Válasz

Ebben bizony van valami. Viszont most csináltam valamit, amivel nem biztos, hogy egyetértesz. Ezért inkább én szólok róla: visszaneveztem és csináltam egy egyértelműsítőt az összes érintett oldal módosításával. Máris van egy Zsuzsánk meg egy Zsuzsannánk. Idővel lesz ebből több is. Piraeus vita 2013. május 29., 16:56 (CEST)Válasz

Linkoman mi ez a stílus? Mi szükség van rá? Én magam hívtam fel a figyelmedet a változtatásra, erre arrogáns, kioktató stílusban elkezdesz fenyegetőzni AÜ-vel arra az esetre, ha nem teszem azt amit szeretnél... Szerinted szóltam volna a változtatásra ha nem együttműködni szeretnék? És egyébként: megengedtem én magamnak azt a hangot veled szemben, amit te megengedtél magadnak velem szemben? Piraeus vita 2013. május 29., 17:33 (CEST)Válasz

Bájos, ahogy kioktatsz, aztán amikor ezt visszautasítom, akkor közlöd, hogy „nincs erre időd”. Majd törlöd a durva hozzászólásodat és írsz a helyére egyet amiben nem akarod érteni hogy mi a problémám, „leálproblémázod” az egészet és megint csak az fontos, hogy én „ígérjem meg”... Még egyszer leírom: én jöttem ide azzal, hogy megtettem ezt a változtatást és inkább szólok róla. Kifejezetten azért, hogy veled együttműködve alakuljon ki a cím.
Sajnos most viszont leakadtam a stílusodnál, az oktalan fenyegetőzésnél és nem fogok fenyegetőzés hatására megígérni semmit.
Ha úgy gondolod, hogy valami nem jó, bátran módosítsd! Szívesen veszem az infót és a jó és főleg jóindulatú tanácsot, javaslatot a cikkek elnevezésével és bármi egyébbel kapcsolatban. Hiszen ezért jöttem ide egyenest mentorálásból.
Durva légkörben viszont nem tudok, sőt nem is fogok szerkeszteni. Ez van.
Szívesen megyek az adminisztrátorok üzenőfalára, ha úgy érzed, hogy valami sérelem ért. Biztos vagyok benne, hogy hasznunkra válik a véleményük. Minden jót neked. Piraeus vita 2013. május 29., 18:01 (CEST)Válasz
Befejeztem a vitát. --Linkoman vita 2013. május 29., 18:08 (CEST)Válasz

KiWi

Köszönöm szépen! Igyekszem megszolgálni! :-) Ogodej vitalap 2013. május 31., 18:20 (CEST)Válasz

Harmada

Ezt miért? - Tündi vita 2013. június 1., 09:32 (CEST)Válasz

Látom

Nem kellett volna a Tréler szócikkbe belefogni, csak valahol pirosként szerepelt. A nyakatekert mondatomat valami jobbra javítottam. Nem szívesen töltöm vele az időt, mert a hivatkozott szócikkekben magyarul is nagyjából minden megvan. Arra meg nincs energiám, hogy az angol szócikket most lefordítsam. Nem akarok egy csomó félbemaradt szócikket. Ez így kétségtelen nagyon szűkszavú, de a meghatározás benne van, és a mellékelt videók se rosszak. Üdvözlettel:Lji1942vita 2013. június 6., 12:55 (CEST)Válasz

Köszönöm a segítséget. Üdvözlettel:Lji1942vita 2013. június 6., 19:08 (CEST)Válasz

Kösz, hogy ránéztél

Köszönöm, hogy ránéztél a finanszírozás szócikkre és a refinanszírozásban kerekíteni próbáltad. Apród vita 2013. június 8., 01:02 (CEST)Válasz

Válasz

Szia!

Először is nem nézlek hülyének, sőt. Mások ez irányú véleményét nem tudom, de nem is érdekel. A véleményedet azért nem kértem ki, mert nem néztem, hogy ki tette a sablont a szócikkre. Ott volt én meg kivettem, mert a sablon szövege a teljes szócikkre vonatkozik, nem pedig egyes részeire. A szócikk közepén viszont elég rosszul is mutatott. Na ezekért vettem ki. A többi érvedet még átgondolom, de eddig úgy érzem, egy esetleges tmb felé pislog a dolog. Mondjuk Principnek megvan a nevezetessége. Ez természetesen vitathatatlan. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. június 10., 18:06 (CEST)Válasz

Szélsőjobboldal egy kitörölt mondatáról

Kedves Linkoman! Most vettem észre, hogy a szélsőjobboldal szócikkben változtatásokat hajtottál végre és kitöröltél egy mondatomat: Másrészt 2002-ben a politikai és civil csoportosulásokat egészen más vizuális környezet vette körül (az internet robbanásszerű elterjedése később következett be ugyanis).

A kibővítésed többi mondatának behelyezésével máskülönben egyetértek, de ezt minek kellett kivenni, hiszen az internet megjelenése egy egészen újszerű szituációt eredményezett?

Ha a google-n beírja valaki, hogy szélsőjobboldal internet, akkor ilyen szalagcímekkel találkozik:

  1. A neten harcol a francia szélsőjobboldal. 2002.aug.8. (http://www.origo.hu/techbazis/internet/20020808aneten.html)
  2. A szélsőjobboldal az interneten kampányol. 2009. júl. 29. (http://www.sg.hu/cikkek/68892/a_szelsojobboldal_az_interneten_kampanyol) A cikk itt a német szélsőjobboldalra vonatkozik.
  3. Meg kell védeni a fiatalokat: Harc a szélsőjobb ellen a világhálón. 2012. július 24. (http://www.ger-mania.hu/nemetpolitika/nemetorszag-neonacik-internet-fiatalok-99836.html)

Magyarországi viszonylatban pedig: (http://www.poltudszemle.hu/szamok/2012_1szam/jesko.pdf. A RADIKÁLIS JOBBOLDAL WEBES HÁLÓZATAI: (Jobbik: Egy network-párt természetrajza)). Ez ugyan jelen körülmények között abból a szempontból bizonyosan kifogásolható, hogy mit mondott a bíróság, viszont ha mást tekintünk szélsőjobboldali tömörülésnek, akkor sem változtat rajta az, hogy az internetnek megvan a maga hálózati hatása.

Az már megint más kérdés, hogy több kiegészítést is érdemel a téma (ezt meg lehet tenni a két bővebben adott szócikkben is), de az internetnek igen is volt robbanásszerű terjedése - mert igenis volt robbanás a lakosság internethez való viszonyulásában és ezáltal való terjedésében, amihez a kommunikációs ötletek (Facebook, iwiw, híressé vált nemszeretem-portálok, freemailezés stb.) adtak impulzust ill. az, hogy az emberek elhitetik magukkal, hogy őket most nem látja senki sem, így nincs, aki megvesse őket.

Nem szívesen mentem bele a témába, 2008. szeptember 2. óta - a Lánczy András által mondott kifejtés óta - senki se módosított rajta lényegesen, aztán amikor adok neki egy óvatos megközelítést, az is ki lett törölve.

Egy mondattal kibővíteni egy olyan jellegű szakaszt, amely "bővebben"-el van ellátva, egyáltalán nem lépi át azt a határt, amely a szócikket hosszúvá tenné. A korrektség jegyében én mindenesetre meghagytam azokat a mondatokat, amiket te írtál, azokat a jegyzetszerű hivatkozásokat, amik mindkét oldal álláspontját megvilágítják, sőt még azt az általad írt szót is, hogy "szélsőjobboldaliznak", bár egy korrekt lexikonban (muszáj így írnom, mert az Új Magyar Lexikon pl. nem a korrektség jegyében íródott) szerintem ezt még jobban körülírnák, viszont a kifogásolt mondatomat a helyzethez módosítva visszatettem. Kellemes napot! Apród vita 2013. június 14., 00:28 (CEST)Válasz

Miért nem

Oda írod a cikkekről az észrevételeidet ahova tartoznak? Lásd Élettan szócikk vitalapja. Nem tudom pártolni a zavarosban halászást, bármennyire becsülöm a hyperaktivitásodat. (Munkanélküli vagy?) Üdvözlettel:Lji1942vita 2013. június 20., 17:34 (CEST)Válasz

Lji1942: Kérlek, hogy tartózkodj az ilyen minősítgető, személyeskedő megnyilvánulásoktól a wikipédiás kommunikációban. Függetlenül attól, hogy az első két mondatban igazad van-e, nem konstruktív a szerkesztőtársak tevékenységére a „zavarosban halászás” kifejezést használni, hogy a munkanélküliségre vonatkozó gúnyos kérdésről ne is beszéljek. Malatinszky vita 2013. június 20., 17:48 (CEST)Válasz

Kancellár szócikk

Szia! Nem tudom mennyire érdekel még, hogy 2005. december 3-án elkezdtél egy Kancellár szócikket, amely általad lektori sablont kapott (itt is elmaradt a vitalapon tett indoklás, ráadásul kezdetben még a lektori sablon a lap alján volt) illetve a források hiányának és a szubcsonkjellegnek a kritikáját. Ez azóta is ezekkel kiegészítve néz ki. Maradjon úgy szerinted? Apród vita 2013. június 21., 01:11 (CEST)Válasz

Válaszok?

Kedves Linkoman! Szerkesztéseidből látom, hogy visszatértél a szerkesztői munkába, viszont két felvetésem egyikére sem reagáltál mindezidáig.

Vagyis: 1. Másrészt 2002-ben a politikai és civil csoportosulásokat egészen más vizuális környezet vette körül (az internet robbanásszerű elterjedése később következett be ugyanis) mondatomat miért kellett kivenned a Szélsőjobboldal szócikkből (lásd indokaim fentebb)?

2. Az általad kezdett Kancellár szócikk vitalapja üresen maradt, annak ellenére, hogy a lektori sablon azt is tartalmazza, hogy "Ha nincs indoklás a vitalapon, bátran távolítsd el a sablont!" (Ezzel kapcsolatban csak annyit módosítok előző hozzászólásomon, hogy Hkoala tette oda 2009-ben a források hiányának meglétét, ennek ellenére továbbra is bizarrnak tartom, hogy az teszi ki saját szócikkére a lektori sablont, vagyis mint fentebb írtam te, aki a szócikket szubcsonk formájában elkezdte). Üdv, szép napokat Apród vita 2013. július 2., 22:56 (CEST)Válasz

Zichyújfalu - vasútállomás szócikk

Reagáltam a Zichyújfalu - vasútállomás szócikk vitalapján levő üzenetedre.

MLM kritika

Kedves Linkoman!

Köszönöm az elismerést. Igyekszem. Eddig csak falakba ütköztem a kritikai résznél. Az MLM-et is elég nehéz volt átvinni a moderáláson. Belevághatunk. Kulimasz vita 2013. július 3., 13:57 (CEST)Válasz

Kistérség - járás

A Gárdonyi járás vitalapján röviden leírtam a véleményemet. Lehet hogy kellene egy jobb helyet találni ennek a megbeszélésnek, de nem tudom hol lenne az.

– Peyerk vita 2013. július 4., 00:38 (CEST)Válasz

Köszönöm szépen :)

Szerintem érdemes ránézned néhány másik járáscikkemre is. Még a hazai újrabevezetés előtt kezdtem el néhányat, formálgatni próbáltam, hogy hogyan is nézhetnének ki. Nyilván akkor kizárólag történelmi aspektusból és lezárt sztoriként kezeltem. Aztán amikor kiderült hogy lesz megint járás, akkor leálltam a cikkekkel, mert arra vártam, hogy a történeti és a jelenkori adatokat szépen egyben bemutathassam. Itt van néhány példa:

Ezekben a kategóriákban (szinte) minden cikket én írtam, de egy ideje nem néztem végig, melyikben milyen változások történtek, a laptörténetükre érdemes lehet ránézni:

Ezeken kívül beillesztettem egy szakaszt minden megye cikkébe, ahol a tanácsrendszer alatti közigazgatási beosztásukat elég részletesen leírtam, például itt: Pest megye#Közigazgatási beosztás 1950–1990 között. Ezt teljeskörűen megcsináltam, minden megyénél egységes tartalommal és formával.

Ha mindez elég meggyőző az elszántságom és a hozzáértésem ügyében, és van kedved munkacsoporttá formálódni, akkor folytathatnánk a munkát. Nagy kapkodást nem tudok ígérni, de mivel a legtöbb adat megvan excel táblá(k)ban, ezért a formai és tartalmi kérdések tisztázása után viszonylag egyszerűen elő tudom állítani az egyes cikkeket.

--Peyerk vita 2013. július 4., 19:57 (CEST)Válasz

Zichyújfalu vasútállomása

Üdv! A kiemelt státuszú Zichyújfalu szócikkben hibás adat szerepel, mely a www.velenceitonal.hu oldalról való. Az oldal szerkesztőjét ismerem, már szóltam neki erről, rengeteg a dolga, ezért nem tudta még átírni. A 450 fős utasforgalmat a Zichyújfaluban szolgálatot teljesítő állomásfőnökök számolták fél év alatt. A Zichyújfalu vasútállomása oldalt pedig bővíteni szeretném, mert vannak oldalak, ahol még találni némi infót róla és jómagam is tudok egy-két dolgot, de csak olyan információkat fogok közzé tenni, melyeket bizonyítani is tudok. üdvözlettel: --Lálálá999999 vita 2013. július 4., 15:14 (CEST)Válasz


Én kösz, hogy írtál, és ki fogom javítani a hibát. --Lálálá999999 vita 2013. július 4., 19:44 (CEST)Válasz

OK. Jó munkát.--Linkoman vita 2013. július 4., 19:50 (CEST)Válasz

Tűzvihar

Szia, rosszul használod a törlés sablont. --Pagonyfoxhole 2013. július 5., 20:31 (CEST)Válasz

Gárdonyi járás

Kedves Linkoman! Én tudomásul vettem, hogy a Wikipédián már jóval előttem is léteztek szerkesztők! De azt is tessék tiszteletben tartani, hogy én alkottam meg a Gárdonyi járás szócikket, és nem kell gyökerestül megváltoztatni az egészet, ahogy ezt Peyerk nevű szerkesztőtársunk tette, ezért volt az, hogy visszavontam szerkesztéseit és ötvöztem az enyémet az övével... csak ő fennakadt apróbb problémákon, amelyeket nem vettem észre, annak ellenére, hogy figyelmeztetett azokra. De már minden olyan szövegrészletet felszámoltam, amire nincsen az interneten bizonyíték, pedig a Wikipédia szabályai szerint lehet ötvözni a szerkesztő tudását az interneten fellelhető anyagokkal... na mindegy. üdvözlettel: --Lálálá999999 vita 2013. július 6., 13:51 (CEST)Válasz

Tépőzár

Kedves Linkoman, miután sajnos nem írtad alá a Tépőzár vitalapjára ([3]) írt bejegyzésedet, itt hívom fel szíves figyelmedet az ott írt válaszomra. Üdv. --Elkágyé vita 2013. július 10., 19:12 (CEST)Válasz

Szégyellem

Egyszerűen mindenféle hazug ürüggyel akadályoztak a szerkesztésben, és provokáltak. Végül sajnos elszakadt nálam a cérna. Látom, hogy direkt és rosszindulatúan ezt akarták elérni. (Blokkot is mindig többször annyi időre kapok, mint mások.) Minden jóindulatú szerkesztőtárstól elnézést kérek. Azt hiszem elhúzok innen. További jó szerkesztést. Egyébként nézd meg a Sárgatesthormon (Progeszteron) cikket és vitalapját. Azt hiszem azóta valakinek a begyében vagyok. További jó szerkesztést, Üdvözlettel:Lji1942vita 2013. július 11., 13:26 (CEST)Válasz

Köszönöm kedves soraidat

Nem megyek el. Indulatosságom már korábban is sok kellemetlenséget okozott másoknak és magamnak is. Tudom olyan állapotban ki kellene kapcsolni a gépet. Persze ez pont olyankor nem megy. A blokkolás pedig mindig felbőszít. Egyszerűen nem értem mi ennek a haszna. Kizökkent a gondolatmenetből, és a wikipédiát sem gazdagítja. Ha pedig szerkesztés közben belebeszélnek és provokálnak, az nagyon bosszantó tud lenni. Persze el szoktam menni allapra, sőt world-re. (Ott most is van jónéhány félig kész anyagom.) Ebben az esetben a programozott sejthalálról szóló két cikket akartam összedolgozni, gondoltam pillanatok alatt meglesz, ezért maradtam a fő névtérben. Rettentően feldühített, hogy állandóan beszólt valaki, akinek igaza is lehet, de várja már meg, hogy kész legyek a szerkesztéssel. Utána is elfogadom, ha igaza van. Köszönettel és Üdvözlettel:Lji1942vita 2013. július 12., 10:42 (CEST)Válasz

Nem is vagyunk szellemi teljesítmény és tűrőképesség szempontjából mindig egy állapotban (Ezt a vitézségre vonatkoztatva már Balassi Bálint is megírta, pedig hol volt akkor még a modern orvostudomány mindenféle biológiai ritmusaival). Kétségtelen a a szóhasználatom is erős bántó olykor, bár ez mindig egyéni/eseti megítélés kérdése. Ilyen alapon néhány nagy költőnk és írónk jónéhány megnyilvánulása sem volna itt idézhető. Az orvosi szakmában a prüdéria szigorúan tilos, és minket tanítottak is azokra a népi kifejezésekre, amivel megérthetjük az egyszerű emberek panaszait. Az orvosok egymás közötti kommunikációját pedig hagyjuk, ahhoz meg kellene tapasztalni egy-egy nehéz műtét feszült hangulatát. Engem zavar az itteni finnyás finomkodás, különösen, ha ráadásul az adott szövegkörnyezet és a vita hevének figyelmen kívül hagyásával történik. (Sőt azt hiszem kitiltanának a női vagy férfi nemiszervek, a nemi együttlét, vagy a széklet egyszerű magyar nevének használatáért is. Pedig azok a köznyelvben ugyancsak elterjedtek.) Ez egyszerűen szemforgatás, és a wikipédia jelentőségének túlértékelése. És ki dönti el, hogy valami nem "szalonképes". Minősítéssel már sokszor találkoztam, de érdemi indoklással soha. Üdvözlettel:Lji1942vita 2013. július 12., 11:44 (CEST)Válasz

Őszintén köszönöm

Jóindulatú segítségedet. A türelmetlenségből vagy indulatból elkövetett, Rád vagy másokra sértő beírásaimért pedig elnézést kérek. Üdvözlettel:Lji1942vita 2013. július 12., 12:23 (CEST)Válasz

Nem én döntöttem

Valami mondvacsinált okkal sebtében meghosszabították a blokkomat. Itt őszintén beszélni nem lehet. Nagyon unom már az állandó zaklatást. Nagyon zavar az állandó koldulás is. (Mi talán nem magunk fizetjük az áramszámlát és a gépkarbantartást?) Ha egy portál nem tudja eltartani magát, vonja le a megfelelő következtetést. Ha valamit keresni akarok ott van az angol, francia, német és orosz wiki. Ilyen cikkszám (amiből rengeteg a hiányos) mellett nem sok a haszna. Az orvosi témák nagyobb része magyar kereskedelmi portálokon is simán elérhető. Nem én ásom a magyar wiki sírját. Üdvözlettel:Lji1942vita 2013. július 13., 09:05 (CEST)Válasz

Naívság azt hinni, hogy ennek valami köze volna a tudományhoz, vagy a tudományos ismeretterjesztéshez. Így lehet gyakorlatilag semmiért összegereblyézni egy viszonylag nagy nemzetközi adatbázist. Én is elég késő jöttem rá. A cégek is ezt csinálják, csak kisebb volumenben. Ha valamikor kapcsolatba lépünk egy céggel, utána nem győzzük törölgetni a reklámjaikat a levelezési listánkról. Üdvözlettel:Lji1942vita 2013. július 13., 13:33 (CEST)Válasz

Amt der Europäischen Union für die Eintragung von Marken

Üdvözöllek!

Hogy hívják magyarul a címben jelölt hivatalt? Egyáltalán ez így egy hivatalos név, vagy csak körülírása egy hivatalos névnek? Válszodat előre is köszönöm.

--Malatinszky vita 2013. július 20., 05:09 (CEST)Válasz

Ne haragudj, tényleg el kellett volna mondanom a részleteket. Konkrétan a Fucking Hell nevű sörmárka kapcsán merült föl a kérdés. Az egyik forrásban az áll, hogy a gyártók be akarták jegyeztetni a márkát „beim Amt der Europäischen Union für die Eintragung von Marken und Geschmacksmustern”, de ez csak némi huzavona után sikerült. Arra vagyok kíváncsi, hogy konkrétan van-e egy ilyen EU-intézmény, amit németül Amt der Europäischen Union für die Eintragung von Marken und Geschmacksmusternnek hívnak (és ha igen, ennek mi a magyar neve), vagy ez csak amolyan körülírása valamilyen más nevű EU-intézménynek (és ha az utóbbi a helyzet, akkor mi annak az intézménynek a magyar neve).

A vitalapomra írtak alapján valószínűnek tartom, hogy valóban a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalról van szó.

--Malatinszky vita 2013. július 21., 21:49 (CEST)Válasz

Köszönöm a választ. Malatinszky vita 2013. július 22., 15:34 (CEST)Válasz

:-)– Linkoman vita 2013. július 23., 13:24 (CEST)Válasz

Zichyújfalu vasútállomása

Szia! A(z) Zichyújfalu vasútállomása egyesek szerint nem felel meg a Wikipédia követelményeinek, a törléséről megbeszélés folyik a Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Zichyújfalu vasútállomása címen. Ha nem értesz egyet, ott tudsz hozzászólni.

Ha eddig nem vettél még részt törlési vitában, a Wikipédia:Törlési irányelvek és a Wikipédia:Törlési javaslatok megbeszélése lapokon olvashatsz róla bővebben. --Vuk vita 2013. augusztus 9., 19:40 (CEST)Válasz

Oltalom alatt álló eredetmegjelölés

Szia! A Wikidatákat rendezgetem és találtam egy szócikket, aminek a megfelelőjében nem vagyok biztos. Megnéznéd, hogy az oltalom alatt álló eredetmegjelölés megfelel-e a en:Geographical indications and traditional specialities in the European Union szócikknek illetve a kapcsolódó Wikidata bejegyzésnek? Köszi. Csigabiitt a házam 2013. augusztus 13., 21:36 (CEST)Válasz

Wikiszülinap

Szia kedves Linkoman! Mivel holnap nem leszek gépközelben, ezúton kívánok sok-sok boldog wikiszülinapot erőben, egészségben! Üdvözlettel Tambo vita 2013. augusztus 16., 11:08 (CEST)Válasz

Szívből gratulálok!--Szilas vitalapom 2013. augusztus 17., 16:34 (CEST)Válasz

Jogos védelem – tatarozod még?

A július eleje óta változatlan maradt Jogos védelem cikkről levettem az {{tataroz}} sablont, hiszen az azt kéri, hogy más ne nyúljon bele a cikkbe. Persze ha majd újra indíttatást érzel hogy azon a cikken dolgozz, akkor tedd rá a {{tataroz}}-t, de addig is jobb így szerintem. Hátha esetleg kedve támad valakinek a cikk javítgatásához, továbbfejlesztéséhez, ne riasszuk vissza. --Karmela posta 2013. szeptember 17., 12:23 (CEST)Válasz

Határsáv

Megint van Határsáv szócikk. Van kedved foglalkozni vele, vagy vélemény alkotni róla, hogy mi legyen vele? Köszi. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. október 10., 12:45 (CEST)Válasz

A véleményedet mérlegelve egyetértek azzal, hogy törlendő. Feltételezem, hogy indokolt lenne egy törlési megbeszélés... Ha gondolod, kiírom én, de úgy vélem, mivel a Te érveid, jobb lenne, ha te írnád ki. Mindenképpen megtámogatom a törlésin. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. október 10., 13:09 (CEST)Válasz

A határsáv a pártállami korszak egyik legfontosabb intézkedése. Nélküle alig érthető meg enek a koszaknak az elmebajos felépítése. A szócikkre szükség van, persze, nem ilyen formában. El sem tudom képzelni, hogy található róla forrás, de meg kell írni. Ami van, azt nem törölni kell, hanem a Wikipédia szabályai szerint átírni. (Én magam csak ismerősök elbeszélése alapján tudok ról.) MZ/X vita 2013. október 10., 18:27 (CEST)Válasz

Egyetértek MZ/X-szel! Annál inkább, mivel magam is határsávban éltem gyerekkoromban. Jól emlékszem, hogy a jugoszláv határ felé vezető közút mellett állandóan két határőr állt, és jobbára igazoltatták is az arra járókat. Persze át kell fogalmazni, de erre nem vállalkozom. --Porrimaeszmecsere 2013. október 11., 10:12 (CEST)Válasz

Brazília földrajza

Kár volt átirányítani, mert külön cikk kell róla, ezért is volt kért cikknek jelölve. Mint ahogy kért cikknek lehetne jelölni a világ bármely országának földrajzáról szóló cikket. Egyébként vannak is ilyen cikkek, pl. Magyarország természetföldrajza, Franciaország földrajza, Dánia földrajza stb. Ezeket is inkább átirányítanád? A "részletesen le van írva a Brazília cikkben" indoklásod pedig viccnek veszem, elég csak ránézni a cikk megfelelő szakaszára... - Tündi vita 2013. november 1., 17:07 (CET)Válasz

Ha jól sejtem, valami olyasmit akartál írni, hogy addig ne írjunk Brazília földrajzáról cikket, amíg abban a cikkben nem lesz több, mint ami a Brazília cikkben jelenleg van. Ez szép elképzelés, meg a piramis-elv is, de ha ezt követnénk, akkor kábé 20 000 cikk lenne ma a huwikin. Az "X ország földrajza" típusú cikkekre szükség van, mint ahogy az "X ország történelme" témájúakra is. De ha te - találomra - átirányítod őket, mert zavar, hogy valaki a kért cikkek közé írta valamelyiket, akkor az a cikk hiányozni fog a rendszerből. Ugyanis ha a Brazília földrajza átirányítás lesz, akkor kisebb az esélye, hogy valaki megírja, hiszen nem piros. VAGY: minden ország föcis cikkét át kell irányítani az ország cikkére. Pl. Venezuela földrajza --> Venezuela. Stb. Persze ezzel nem akartam tippet adni, hogy most ilyen redireket gyárts. :-) - Tündi vita 2013. november 1., 18:16 (CET)Válasz
Rossz hírem van, a Wikipédián mindenki szisztematikus csonkokat gyárt. :-) Vagy úgy gondolod, hogy kizárólag kiemelt színvonalú cikkeket kellene csak feltölteni? A te rendszered értem, csak nem tudom elfogadni, mert indokolatlanul megbolygat egy már létező rendszert (hiszen már vannak "X ország földrajza" típusú cikkek) azzal, hogy az átirányított link nem piros, mint a többi hasonló link. De erről kár (itt) vitatkozni, mert úgysem győzzük meg egymást. Kértem az átirányítás azonnali törlését, meglátjuk, mi lesz belőle. - Tündi vita 2013. november 1., 20:41 (CET)Válasz

Egyáltalán nem értettelek félre. Igazad van abban, hogy a Brazília földrajzában legyen több, mint a Brazília cikkben. Csakhogy azt, hogy több van-e benne, azt csak akkor tudjuk meg, ha valaki egyszer megírja Brazília földrajzát. :-) Azt meg nem írhatod ki a szerkesztőablak fölé, hogy kedves szerktársak, résztémáról csak akkor indítsatok cikket, ha többet tudtok róla írni, mint ami a főcikkben van. A Wikipédia egyszerűen nem így működik. Hanem úgy, hogy valaki létrehoz egy cikket, és utólag döntjük el, hogy abban a formában jó-e az a cikk, vagy sem. Azzal, hogy a Brazília földrajzát létrehozod átirányításként, nem tudod meggátolni azt, hogy valaki akár ma létre ne hozza azzal a tartalommal, hogy "Ez egy tág téma. XD" Ellenben aki komolyan akar írni róla, azt pedig megzavarhatja, hogy a cikk linkje nem piros. Ettől még a Brazília földrajza típusú cikkeknek nagyon is van létjogosultsága, de sajnos nem minden szerkesztő ír a mi (az én) minőségi elvárásaink(im)nak megfelelő cikket. - Tündi vita 2013. november 2., 11:44 (CET)Válasz

Magay Klementina

Visszavontam a forrásmegjelölést, ugyanis ez egy 2009-es blogbejegyezés volt, aminek a szerzője tőlünk másolt (a cikkünk 2008-ban jött létre), ráadásul hivatkozik is a szócikk wapediás változatára. A másik, hogy az Élete és Életrajz átjavítása Életpályára miért szükséges? Egységesítés és ad valamilyen többletet? A másik kettő kifejezés elavult, félreértelmezett vagy nem fedi le teljesen a szakasz tartalmát? Gyurika vita 2013. november 17., 21:46 (CET)Válasz

Köszönet

Én pedig a köszönetet köszönöm. Apród vita 2013. november 24., 21:13 (CET)Válasz

GmbH

Szia!

Ezt a GmbH-t töröltem, mivel átirányítás volt a Korlátolt felelősségű társaság a német jog szerint lapra. Kell átirányításként a Korlátolt felelősségű társaság szócikkre? Visszaállítsam? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. december 3., 15:41 (CET)Válasz

Rendben. Köszönöm. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. december 3., 16:52 (CET)Válasz

Bécsi klasszika

Szia! Helyesen nem klasszicizmus, hanem klasszika. Bécsi klasszicizmust emlegetni közkeletű tévedés. A zenetörténetben a 18-19. században nem beszélünk klasszicizmusról. Amúgy sem hiszem, hogy a http://www.audioland.hu/cikk/kultura/102-a-becsi-klasszicizmus linken található cikk elégséges forrás lenne az átnevezés alátámasztására. Üdv: --SzekelyGa Parla… 2013. december 5., 22:41 (CET)Válasz

Kiemelési javaslat

Szia! Megköszönném, ha elolvasnád a Debreceni Református Kollégium szócikket és szavaznál itt, hogy érdemesnek tartod-e a kiemelésre. Üdv. Ercsaba74 vita 2013. december 16., 18:28 (CET)Válasz

Peregrináció és Debreceni Református Kollégium

Január második felében sort kerítek rá, mivel pont ebben a témában kell kutakodnom egyéb okok miatt. Ercsaba74 vita 2013. december 17., 12:38 (CET)Válasz

Ok, akkor majd januárban visszatérünk rá. Üdv.--Linkoman vita 2013. december 17., 14:21 (CET)Válasz

Karácsony Szilveszter

Boldog karácsonyt és örömökben gazdag, szerencsés Új Évet és sok-sok szerkesztést kívánok! Szeretettel:Kossuthzsuzsa vita 2013. december 26., 22:12 (CET)Válasz

Szia Linkoman!

Kellemes ünnepeket: boldog szentestét, boldog karácsonyt, még egyszer boldog karácsonyt, boldog szilvesztert és boldog új évet kívánok neked, (szívesen). --Vakondka vita 2013. december 20., 12:52 (CET)Válasz

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Újévet Kívánok! --Texaner vita 2013. december 23., 18:47 (CET)Válasz

Békés karácsonyt és boldog új évet kívánok! Szalakóta vita 2013. december 24., 19:35 (CET)Válasz



Kedves Kreamar!

Azok közé tartozol, akik 2013-ban gazdagították a Wikipédia cikkanyagát, és ezáltal egy kicsit hozzáférhetőbbé tették a világra vonatkozó ismereteket.

Köszönetet mondunk a munkádért, és bízunk benne, hogy továbbra is kitartasz a közösen szerkesztett enciklopédia mellett.

Viszontlátásra az új évben is!

Wikimédia Magyarország Egyesület

BUÉK és köszi a minapi üzenetedet!--Szilas vita 2014. január 1., 09:21 (CET)Válasz

Fort-de-France

Kijavítottam. Az a helyzet, hogy szoktam másnak is javítanivalót hagyni. Az egész infobox nem jó Franciaország térképével. Sőt törlöm az angol nevét is, van értelme, de nem sok. Üdvözlettel: --Sepultura vita 2014. január 13., 12:23 (CET)Válasz

Ott nem térkép van, hanem olyan sablon. Elárulom, most munkaidőben vagyok, úgy látom Szerkesztő:Új épületek TV követte ezt el. Inkább oda kellene üzenni, csak róla nem hiszem, hogy javítani tudja. Majd talán hétvégén. --Sepultura vita 2014. január 13., 12:38 (CET)Válasz

hasonló usernevek

Szia, tudsz-e ezekről, és van-e kifogásod ellenük?

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Lunkiman

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Lenkoman

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Lincoman

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Linkomann

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Lonkiman

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Lincomann

--Pagonyfoxhole 2014. február 21., 16:53 (CET)Válasz

Nem akarom blokkolni őket, ha már a rendszernek tetszettek, és a zoknik alapvetően egyébként sem tiltottak. Csak azért szóltam, mert nem tudhattam, hogy te hoztad létre őket. --Pagonyfoxhole 2014. február 21., 17:32 (CET)Válasz

Rendben, akkor maradnak. --Pagonyfoxhole 2014. február 21., 22:52 (CET)Válasz

Nekem még lenne egy kérdésem: mégpedig, hogy milyen eredményre jutottál a teszteléssel? Már persze, ha nem titok az eredmény. Puszta kíváncsiságból kérdezem. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. február 22., 15:21 (CET)Válasz

Köszönöm szépen a kimerítő és részletes választ! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. február 22., 18:01 (CET)Válasz

Szia! Komolyan érdekelne, hogy a Linkomán nevet sikerülne-e regisztrálnod. Természetesen magam is kipróbálhatnám, de úgy gondolom, nem lenne ízléses. Csigabiitt a házam 2014. február 22., 18:09 (CET)Válasz

re Csigabi: Megpróbáltam. Eredmény:

"Fióklétrehozási hiba| A megadott név „Linkomán” túl hasonló a következő azonosítóhoz:| Linkoman|Kérlek válassz egy másik nevet."

Próbálkozzam más hasonlókkal is?----Linkoman vita 2014. február 22., 23:10 (CET)Válasz

Nem szükséges. Csak annak a gyanúmnak az igazolására voltam kíváncsi, - amit megerősített a fenti próbálkozásod - hogy mit tekint a rendszer nem túl hasonló névnek. Vagyis a hasonló ékezetes betűket, kis és nagybetűket „túl” hasonlónak tekinti (ld. CarMen - Cármen), de ha egyéb karaktereltérés van a névben, akkor már nem. Csigabiitt a házam 2014. február 25., 13:19 (CET)Válasz

Balassagyarmat-műhely

Szia! Láttam, hogy foglalkozol a városokkal. A közeljövőben meg szeretném nyitni a Balassagyarmat-műhelyt, ami a várossal és a térségével kapcsolatos szócikkeket tartaná karban, írná meg. Ha érdekelne a csatlakozás, bátran írj. Balint36 vita 2014. február 23., 13:50 (CET)Válasz

Horror sablon -demokrácia

Kérlek, segítsd megmagyarázni a demokrácia vitalapján tárgyilagosan, hogy mik a kifogások a Demokrácia szócikkel kapcsolatosan, ami indokolja a sablont. Állítólag csak én nem értem az okát. Guzolt vita 2014. március 1., 16:33 (CET)Válasz

Itt várom a választ. Guzolt vita 2014. március 8., 08:54 (CET)Válasz

Jó lenne lezárni a vitánkat. Sajnos az utolsó felvetésemre nem válaszoltál, lehet hogy elkerülte a figyelmedet. A másik lehetőség, hogy a hallgatásodat egyetértésként értelmezzem és bátran töröljem a definíciódat. Guzolt vita 2014. március 10., 06:54 (CET)Válasz

Hat pontban megindokoltam az álláspontomat erre vártam véleményedet, esetleg az ellenvetésedet.

Nem értem, ésszerűtlennek tűnik, hogy miért kell egy források alapján szerkesztett szócikk összefoglalójára vagy meghatározására egy újabb forrás? Miért nem foglalhatja ezt össze „SAJÁT” szavaival a szerkesztő, hogy meglegyen az összhang a szócikk és a bevezető között?

A demokrácia mostani meghatározása érvényes Észak–Koreára és Iránra is, mert ott is vannak választások, ahol a „nép” átruházza a közügyek intézését a hatalomra, még sem nevezik az ottani rendszereket demokráciának. Miért ragaszkodsz a mostani meghatározáshoz? Guzolt vita 2014. március 13., 19:31 (CET)Válasz

Válasz: https://hu.wikipedia.org/wiki/Vita:Demokrácia#Staatsform_kontra_r.C3.A9gime_politique Guzolt vita 2014. március 19., 08:34 (CET)Válasz

Kikérem magamnak! Ez volt a válaszom: "A különböző fordítások, pedig a források esetleges pontatlanságait bizonyítják, legyen lexikon, szakdolgozat vagy bármi. Ezért kell használni a józan észt is." Guzolt vita 2014. március 20., 06:56 (CET)Válasz

Demokrácia

Üdv!

A legutóbbi szerkesztéseid elkezdtek végre a lényegbe vágni. A forrásaidból is kiderül, hogy a modern köznapi szóhasználatban és a modern társadalomtudományokban a demokrácia elsősorban nem politikai rendszert vagy formát jelent, hanem eszmét, ideált, amelyhez képest neveznek többé-kevésbé vagy épp ellenkezőleg egyáltalán nem demokratkusnak konkrét rendszereket, szervezeteket vagy működési módokat.

Ez nyilván meg kell majd jelenjen a definícióban is a bevezetőben, de ennél sokkal fontosabb, hogy a cikk eddigi szerkezete kártyavárként omlik össze, hiszen rossz alapra van építve. Nekem sajnos nincs most időm részletesen foglalkozni a cikk írásával, de megvan egy könyv otthon, ami kiindulópontnak kiváló lehet. Ennek a demokrácia cikke 4,5 oldalas, és az eszmetörténeti vonatkozást is jól kifejti a politikatörténeti mellett. Ha valahol a kezedbe kerül, használd bátran: Politikai Filozófiák Enciklopédiája.

Persze van pár hasonlóan jó politikai-filozófiai enciklopédia ma már magyar nyelven, szinte bármelyik megfelel a célra. A lényeg az, hogy a cikk szerkezete az ilyen átfogó enciklopédikusmunkák logikáját kövesse, ne egyik vagy másik iskola sajátos nézőpontját kövesse.

Peyerk

De kérlek, ne írj még oda, nagyon kíváncsi vagyok, mások érdeklődését egyáltalán felkelti-e a dolog.

vita 2014. március 15., 19:51 (CET)Válasz

Üdv!
Túl sok időt én sem tudok erre a fontos, izgalmas témára szánni, csakhogy szorgalmas szerkesztőtársunkkal való céltalan vitatkozás helyett helyesebbnek láttam kicsit bővíteni a cikket. A meghatározást is csak azért alapoztam a Magyar nagylexikonra, hogy ne egy forrástalan süketelés legyen az eleje.
Köszönöm a javasolt forrást. Nekem is van még egy-két, használhatónak látszó anyagom.
A cikk felépítésén lehet javítani, nyilvánvalóan. Elhatározás kérdése hogy végül mi maradjon ebben a cikkben és mi kerüljön máshová. Pl. a Hatalmi fékek és egyensúlyok lehetne egy külön cikk, itt csak a lényegét kellene hozni.
Ha időd engedi, jó lenne, ha Te is ránéznél az anyagra., pl. a horror-sablon levételének időszerűsége szempontjából.
Üdv.--Linkoman vita 2014. március 15., 20:03 (CET)Válasz


Neked is szia! Hogy történt-e valami? Ha megnézted a laptörténetet, nem értem a kérdésedet, ha nem nézted meg, akkor tájékoztatásodra: igen, szerkesztési háború alakult ki, amelynek eszkalálódását igyekeztem megelőzni. Mivel a józan érvelés nem biztos, hogy hatásos a szerkesztők közti véleménykülönbség visszavonogatással történő elintézésének megállítására, az egyetlen eszköz, amivel élhetek az a lapvédelem. Nem hosszú, csak egy napos, aminek talán elegendőnek kell lennie a véleménykülönbségek tisztázására. Amúgy remélem méltányolod, hogy a szerkesztésed után és nem előtte éltem a szerkesztési háború megelőzésének e sajátos eszközével. Csigabiitt a házam 2014. március 18., 20:06 (CET)Válasz

Ezt írod: Esetleg el is olvastad, amit a cikk vitalapjára írtam?. Válasz: hogy a fenébe olvashattam volna előre, 19:32-kor, amikor az oldalt levédtem, hogy mit fogsz írni 19:34-kor? Csak úgy mondom. Csigabiitt a házam 2014. március 18., 20:12 (CET)Válasz

Figyelmedbe ajánlom ezt a szakaszt. De, hogy ne fáradj vele, idézek belőle: „A legfontosabb szabály: mindig fűzz magyarázatot a visszaállításaidhoz!”. Ezt te nem tetted meg, ezek után kérlek ne engem vádolj ellenséges csúsztatással, hanem nézz egy pillanatra a tükörbe. Az általad emlegetett laptörténet pedig akkor használható, ha a szerkesztési összefoglalókat a figyelmes szerkesztők kitöltik. Az összefoglaló arra való, hogy másokat tájékoztass szerkesztéseidről. Ismét idézek: „Ha szépen leírod, hogy az adott esetben mit, miért változtattál, azzal segítesz a többieknek figyelemmel kísérni a módosításokat, azok okát, célját.” Úgyhogy most én kérlek, ne beszélj önkényességről és csúsztatásról. Csigabiitt a házam 2014. március 19., 21:52 (CET)Válasz

Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)#Demokrácia Peyerk vita 2014. március 20., 10:02 (CET)Válasz

Papírkivágás

Szia! Úgy látom, Vakondka költőtárs a papírkivágásos animációs filmről akart egy szócikket összehozni és megtalálta a leggyengébb, óvodásoknak szánt leírást. Annak véleményezését kérte tőlem, amire azt válaszoltam, hogy felejtse el. Már az elnevezés se jó, ugyanis azzal az alapszínten primitív technikával is mindenféle anyagból, nem csak papírból készítik a fázisképecskéket, és elképesztően bonyolult és nagyszabású, sőt zseniális filmek is készültek ezzel a módszerrel: mint például a világszám Jurij Norstein összes filmje. Üdv! OsvátA Palackposta 2014. április 3., 08:31 (CEST)Válasz

Szia Linkoman, értem arra gondoltál, egy lexikon cikk követelménye, hogy pontos, enciklopédiába illő formában jelenjen meg, de sajnos ilyen technikai készítést, ennél a gyermeki formánál én se tudtam volna, pontosabban fogalmazni. --Vakondka vita 2014. április 3., 08:50 (CEST)Válasz

спасибо: Hogy, megpróbáltál segíteni. nem baj, ha OsvatA-nak igaza volt, akkor írja meg, majd egyszer más helyettem az egészet, ha majd akarja valaki. Meg sohse többé nem is linkelek olyant piros szöveget, ami nem létező cikk, legyen fekete, majd ha megírja valaki kék lesz. Nem tuti, ugyanazzal a kifejezéssel, akarja megírni, ahogy előre teszem. :@ --Vakondka vita 2014. április 4., 10:48 (CEST)Válasz

Függőben lévő cikkek

Szia Linkoman! Van néhány cikk, amit elkezdtél, de kb. negyed éve nem szerkesztetted őket. Fogod-e folytatni ezeket? Ha nem, akkor levenném róluk az építés alatt sablont, hogy fejlődhessenek, ha akarnak.

Üdv: Piraeus vita 2014. április 4., 11:36 (CEST)Válasz

Re: Arsène Lupin

Örömmel, bánom is egyet nem én javítottam, hiszen semmi fáradtság volt az egész. :D De akkor a port-on is következetesen elrontotta valaki, mert Arsene Lupin ékezet sincs, azt tudtam ékezettel írják, de nem tudhattam a magyar cikkben is a francia ékezetet kell használni, mert mikor tettem be a neveket a portól, ott is magyar é-nek láttam, ezért így csináltam. Ha csak javítani kell, kérni kell és abban a pillanatban javítom nagyon szívesen mindenhol. Láttam megköszönted, az összefoglalóban, ezért szívesen. De nehogy haragudj rám, emiatt, hogy elrontottam a francia è betűt. --Vakondka vita 2014. április 11., 14:36 (CEST)Válasz

Ja, hát Arésne Lupin ezzel az írásformával olvastam valahol, azt arra emlékeztem most. De azt hittem a francia írás ékezet formát itt magyaros alakban használjuk. Annyiból úgy gondoltam jobb volt, hogy én legalább használtam valahogyan mégis az ékezetet, a port viszont azt sem. --Vakondka vita 2014. április 11., 15:13 (CEST)Válasz

Akkor ha a rossz írásforma, az törölhető, akkor ha kérem szépen, letörlöd a rossz címmel írtakat, hogy ne legyenek fölöslegesen, ha mégis törölhetőek és törlöd ezeket, akkor köszönöm azt is. --Vakondka vita 2014. április 11., 15:16 (CEST)Válasz

Egy díj neked!

Az eredeti barnstar
Jutalmul, hogy jelezted a javítandót. Vakondka vita 2014. április 11., 14:46 (CEST)Válasz

Ha megköszönted, azért szívesen. --Vakondka vita 2014. április 11., 15:14 (CEST)Válasz

Helyesírás - védjegy

Szia! Nagyon köszönöm a mai támogatásod. Megválaszoltam LA tételes pontjait. Tudom, hogy nekünk van igazunk, mert a szabály, az szabály. Kérlek, folytassuk, amíg meg nem értik, hogy javítani lehessen a cikket. Köszönöm. Ha tudsz esetleg más nyelvtani/jogi szakértő szerkesztőt, kérlek, őt is vond be! Köszi, előre is. Ib11 vita 2014. április 17., 07:19 (CEST)Válasz

Igen. A szabály az szabály. A szabály pedig az, hogy a köznevek kisbetűsek. – LApankuš 2014. április 17., 08:11 (CEST)Válasz

Nos, ha valaki sejti, hogyan kell értelmezni az OH-t, akkor az egyik szerkesztője nyilván. A véleményét tolmácsoltam a cikk vitalapján. – LApankuš 2014. április 17., 10:53 (CEST)Válasz

Húsvét

Szervusz Linkoman!

Boldog nagypénteket, nagyszombatot, húsvétvasárnapot és húsvéthétfőt! --Vakondka vita 2014. április 17., 08:17 (CEST)Válasz

Új téma nyitása gomb

Drága, kedves Linkoman! Hányszor kértünk már, hogy új üzenet létrehozásához használd a lap tetején látható „Új téma nyitása” gombot? Ezzel elkerülhetőek az olyan esetek, mint ez, és szerkesztőtársaid sem lesznek félrevezetve azt gondolván, hogy a 2010-es F1 világbajnoksághoz szóltál hozzá:

09:38 Szerkesztővita:Laszlovszky András‎ (eltér | történet) . . (+399)‎ . . Linkoman (vitalap | szerkesztései | blokkolás) (→‎2010-es Formula–1 világbajnokság: == Szabály az szabály? ==) [visszaállítás | bot]

Barátsággal. Csigabiitt a házam 2014. április 17., 09:54 (CEST)Válasz

Akkor a „hányszor szóltuk már” kommentért én kérek elnézést, de úgy éreztem, hogy ha azt kihagytam volna, akkor olyan rádszólás íze lett volna a dolognak, pedig a célom csak egy kérés volt. Őszintén érdekelt, hogy mit akartál mondani az F1-ről, és kiderült, hogy nem is ahhoz szóltál hozzá. Csigabiitt a házam 2014. április 17., 10:10 (CEST)Válasz

Krakkói cikk

Szia! Mivel újonnan regisztrált szerkesztők nem szerkeszthetik a vitalapodat, ezért Dosz nem tud itt felelni, de szerintem véletlenül kétszer hozta létre a lapot (Szerkesztő:Dosz/Krakkói Képzőművészeti Akadémia és Krakkói Képzőművészeti Akadémia) és az egyiket törölte, hogy ne legyen belőle baj. De ezt csak feltételezem. Az üres cikk törlésével várok kicsit, hátha megtelik. nyiffi vita 2014. április 27., 23:42 (CEST)Válasz

tanárképzés

Oké, meggyőztél, bár én abból indultam ki, hogy hátha valaki feljavítja. :-) - Tündi vita 2014. április 29., 12:35 (CEST)Válasz

Meszöly

Szia, bocs, nem vettem észre, automatikusan a rontott című duplikátumot töröltem. Akkor most törlöm a másikat, ezt pedig utána átnevezed? --Pagony vita 2014. április 30., 23:25 (CEST)Válasz

Már csak ez van (mármint újra), úgyhogy átnevezhető. :) --Pagony vita 2014. április 30., 23:37 (CEST)Válasz

Vashonvéd

Hibás szerkesztést, bocs törlést vontam vissza, nem minősítésért vitázgatom. Ha új szócikket szánsz neki annak csak örülök. Az hogy Pozsony szócikkében a nevezetességek szakasz látnivalók néven fut, persze elég csonka formában, még nem jelenti azt hogy egy ma nem álló emlékhely ne szerepeljen benne. Taz vita 2014. május 9., 01:50 (CEST)Válasz

Komáromi György

Köszi, közben már rendeztem a helyzetet. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. május 22., 13:10 (CEST)Válasz

Minek az "album" egyértelműsítés?

Értelek. Naivan azt gondoltam, hogy ezt minden album után ki illik tenni (album), nem voltam elég körültekintő, köszi. --Bajnoczki vita 2014. május 23., 10:29 (CEST)Válasz

Fordítás szerintem

Azzal teljesen egyetértek, hogy nem azért jó egy cikk, mert lemásol egy másik nyelvűt! Nem is mondtam ilyet, hogy akkor jó, ha lemásoljuk! Csak annyit, hogy ha már valaki lemásolta (lefordította), akkor legyen fordítás sablon és ne máskor. Zerind üzenőlap 2014. május 23., 20:33 (CEST)Válasz

Csak tisztázásképpen

Szia!

Csak megnyugtatásképpen, ugye nem rám céloztál az utolsó hozzászólásodban az első bekezdésben? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. május 24., 01:25 (CEST)Válasz

Huh, köszi. Maga a szöveg nem volt félreérthető csak az okozott zavart, hogy kicsit beljebb lett húzva mint az alatta lévő szövegrész. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. május 24., 01:41 (CEST)Válasz

260 ezer

Vigyor Most látom hogy újból 259.999 cikk van, mert a "Béltisztítás" c. cikket törölték. Ilyenkor mi a helyzet? Két 260.000-ik cikk lesz? --XXLVenom999 vita 2014. május 24., 21:50 (CEST)Válasz

Anyák napja Japánban

Hát most nem tudom mit mondjak. Visszaállítsam és megcáfoljuk az állítást? Vigyor Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. május 25., 16:19 (CEST)Válasz

Nem értettelek félre. Tudtam, hogy poénnak szántad az észrevételt. Ezt jelzi az üzenetem végén lévő szmájli. Ide is teszek egyet, mert tetszenek. :-) Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. május 25., 16:28 (CEST)Válasz

Magyarország és az euró

Miért ne érdekelne, bár átnevezéshez semmi közöm. Ha szerinted átnevezésre szorul, nevezd át a Wikipédia:Átnevezés szabályai szerint. Ha esetleg az így létrejövő dupla átirányításra akartad felhívni a figyelmem, köszönöm szépen. --Vander vita 2014. május 29., 21:33 (CEST)Válasz

Logók jogi kérdései

Úgy néz ki, hogy tömeges, botos törlés nem lesz, viszont gyanítom, hogy lassan beindul az egyesével törölgetés. Sajnos jelenleg a szerzői jognak való erőltetett megfelelés előrébb való, mint a Wikipédia tartalmi minősége és használhatósága. Az én véleményem az, hogy egy logót azért alkotnak meg, hogy használva legyen, mint egy szervezet ikonikus megjelenése. A megfelelő használatuk pedig az lenne, ami a német, francia, spanyol wikin megy, hogy feltüntetik, hogy védjegyi oltalom alatt áll + ne töltsd fel a Commonsba. A Coca Cola klasszikus logója szerzői jogi szempontból közkincsnek minősül, mert lejárt a védelmi ideje, viszont védjegyi oltalom alatt áll (ez ugye végtelenszer meghosszabbítható). Egyébként hamarosan elkészül a WP:NEMSZABAD normálisabb változata és elvileg lesz róla szavazás is, ott majd ki lehet fejteni a véleményeket. --Sasuke88  vita 2014. június 19., 14:27 (CEST)Válasz

Leírtam a véleményemet a kocsmafalon. Szerintem minket a védjegyoltalom nem köt, mivel nem termékmegjelölésként, hanem illusztrációs céllal használjuk az adott cég, szervezet, termék cikkében. --Sasuke88  vita 2014. június 20., 21:36 (CEST)Válasz

Logók

Ha lesz az ügyben érdemi vita, hozzá fogok szólni. Mint jogi kérdésekben dilettáns (=tökhülye), csak egyféle módon tudok gondolkodni. Ismerem ezeket az ódon fogalmakat: a törvény betűje és a törvény szelleme. Az utóbbihoz vonzódom. Az előbbi holt betűhalmaz. Üdv! OsvátA Palackposta 2014. június 20., 20:48 (CEST)Válasz

Sajna

Kérlek, archiválj, hogy válaszolni tudjak. Előtte nem tudok. ( :) ) --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2014. június 20., 20:56 (CEST)Válasz

Könnyen másolható szakaszlinkek

Szia!

Ha bemész a Beállítások -> Segédeszközök -> Szerkesztést könnyítő segédeszközök részbe, ott találsz egy ilyet: Könnyen másolható szakaszlinkek. Másoláshoz kattints a szakaszcím melletti # jelre.

Ha ezt bepipálod akkor minden szakasz mellett megjelenik egy #, amire ha ráklikkelsz, előjön a másolható szakaszcím. Azt bemásolhatod a kívánt lapra és belső hivatkozással egyszerűen megadhatod a kívánt szakaszt. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. június 20., 21:27 (CEST)Válasz

Re: James Rodriguez

Miért lenne vállvonogatás? A vb-n játszó 736 játékost meg kéne normálisan írni. Első lépésben csak egy "születő" besorolású szócikket írunk (mások is), utána lehet őket bővíteni. Ha nem így lenne, sose végeznénk. Egyébként úgy tudom a wikipedia szerkesztésébe bárki bekapcsolódhat, amire még nem volt időnk, azt más megírhatja. A csonk sablont rátettem, nem tudom láttad-e (bár ezt is nyugodtan megteheti bárki). A táblázattal meg nem tudom mi a bajod, maximum annyi, hogy az infobox alatt található, mert túl széles (ezt mindjárt megpróbálom helyrehozni). Kemenymate vita 2014. június 30., 10:56 (CEST)Válasz

jogsértő

Szia! Köszönöm a segítséget! Amelyik szerintetek jogsértő, tegyetek rá egy másolmány sablont, és máris átírom. Üdv. Tambo vita 2014. július 7., 15:21 (CEST)Válasz

"E-mail küldése ezen szerkesztőnek". Tambo vita 2014. július 7., 15:30 (CEST)Válasz
Nem kell a Te címed. Rámész a szerk lapomra, és rákattansz a linkre. Senki nem látja a címedet, mert az a wikin keresztül megy. Csak én fogom látni. Tambo vita 2014. július 7., 15:36 (CEST)Válasz
OK:----Linkoman vita 2014. július 7., 15:45 (CEST)Válasz

Az "E-mail küldése ezen szerkesztőnek" csak akkor látszik, ha a feladó is megadta a címét a beállításoknál, de ezt biztonságosan meg lehet tenni, én még 8 év alatt nem kaptam spamet. Vagy meg lehet adni arra az öt percre, amíg elküldi a levelet, és utána törölni. A Wikimédia Alapítvány rendkívül kényes az adatvédelemre, biztosan nem élnek vissza vele. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2014. július 7., 15:50 (CEST)Válasz

OK, köszönöm.----Linkoman vita 2014. július 9., 10:12 (CEST)Válasz

re Szentpéteri templom és Mária-oszlop

Szia! Teljesen egyetértek, a templomnál elég lenne csak megemlíteni az oszlopot (főleg, hogy eredetileg nem is oda készült), és a saját cikkébe átvinni a részletezést. Van kedved foglalkozni vele, vagy majd szerkesszem át én, amikor oda jutok? --Hkoala 2014. július 15., 19:07 (CEST)Válasz

Rá fogok rövidesen nézni a cikkre, de természetesen a Te közreműködésed is biztos hasznos lesz. Üdv.----Linkoman vita 2014. július 20., 23:05 (CEST)Válasz

Fajtanévvé vált védjegy

Szia! Ezt nem lenne érdemes felvenni a fajtanévvé vált védjegy magyar példái közé? Kevesen tudják, hogy honnan ered a név. Csigabiitt a házam 2014. július 17., 11:56 (CEST)Válasz

Énekes

– „...és akinek nem "veleszületett" a tehetsége, az ne is próbálkozzon?”

Próbálkozhat, de minek?

OsvátA Palackposta 2014. július 28., 17:49 (CEST)Válasz

Valóban. Ha a szerénysége és önkritikája is "veleszületett", akkor erre maga is rájön. Ha nem, nem. (hihihi)----Linkoman vita 2014. július 28., 17:52 (CEST)Válasz

Állattenyésztés

Szia!

Köszönöm szépen a segítséget, akkor az új szócikket bővítem tovább! A mezőgazdaságból ki is vettem a táblázatokat, meglesznek akkor a részletes adatok a másikban. Köszi --Zizzi Üzenet 2014. július 30., 12:27 (CEST)Válasz

Traubisoda törlési megbeszélése

Szia!

Éppen írni akartam. :-) Egy pár frissítés (esetleg Ctrl+F5 gomb megnyomással a törlési listázón) után látszódni fog a listán, hogy melyik szócikkről volt szó. Nekem sem jött be azonnal. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. július 30., 19:59 (CEST)Válasz

Azzal, hogy csatlakozott az indítványodhoz? :-D Más módosítást nem láttam tőle, amely megoldotta volna a helyzetet. Szerintem csak pont akkor állt helyre a dolog, amikor Osvát úr írt.Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. július 30., 20:07 (CEST)Válasz

Nagyon szívesen! Máskor is! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. július 30., 20:20 (CEST)Válasz

Traubisoda

Szia! Szívesen írtam át a cikket, mivel úgy gondoltam, hogy fontos, hogy egy ilyen, viszonylag keresett témáról normális szócikk legyen a Wikipédián. Az igazság az, hogy nem nagyon értek a jogászathoz, szóval köszönettel veszem, ha átnézed és javítod az esetleges hibákat/pontatlanságokat. Üdv, ✮ Einstein2 vitalap 2014. július 31., 11:27 (CEST)Válasz

OK.----Linkoman vita 2014. július 31., 11:53 (CEST)Válasz

Állam elismerése

Szia, az általad létrehozott Állam elismerése átirányítás önmagára mutat. Tudnád javítani? Köszönöm, ✮ Einstein2 vitalap 2014. augusztus 2., 16:31 (CEST)Válasz

Re: Stade Brestois 29

Szia! Nem igazán értem a kérdést. Ez a cikk egy csapatról szól, az hogy egy játékos mettől meddig játszott ott, az a játékos saját szócikkébe tartozik szerintem. Legalábbis az egyik irányelv ezt biztosan tartalmazza. Kemenymate vita 2014. augusztus 5., 20:06 (CEST)Válasz

Ezt minden szerkesztőnek leírod? :) Én azt csinálom, amit eddig láttam a többiektől, nem találok ki új dolgokat. Nem értem miért kéne a törölt játékosokat megtartani, ha valakinek neve van, azt be lehet írni a híresebb játékosok közé, de szerintem senkit nem érdekel, hogy pl. 1980-ban melyik francia játékos játszott 20 percet a Brest csapatában. Majdnem minden csapat cikkében van egy jelenlegi játékosok bekezdés, nem értem miért baj, hogy frissítettem őket. (ráadásul egy elavult sablon is ott volt, ha jól emlékszem) Az hogy számodra lényegtelen információ, nem jelenti azt, hogy mások számára is. Gondolom nem véletlenül van ott majdnem minden csapatnál a jelenlegi kerete. Egyébként értem miről írsz, azt viszont nem, hogy miért nekem. Kemenymate vita 2014. augusztus 5., 23:19 (CEST)Válasz
Igen, egy lexikon nem csak aktuális információkat tartalmaz, viszont tartalmaz azt IS. A legjobb az lenne, ha minden egyes csapatnál lenne korábbi játékosok összesített listája (pl: A Tottenham Hotspur játékosainak listája), de ezt valószínűleg senki nem fogja megcsinálni minden egyes csapatnál, kezdve Angliától Németországon keresztül Oroszországig, az első osztálytól a harmadosztályig. És akkor még csak Európa lenne kész. A nagy csapatok szurkolói egy-kettőt elkészítenek, de hogy ilyen a Brest-nél nem lesz, az egész biztos. Ja és ha szerinted nem kell jelenlegi játékoskeret, akkor az elavult sablon felhelyezése helyett akár törölhetted volna az egész szakaszt. Na de látom nem akarsz erről vitázni. Kemenymate vita 2014. augusztus 5., 23:34 (CEST)Válasz

Megyei város és a többi

Szerintem nem helytálló, hogy (akár csak lényegileg is) azonos lenne a három. A megyei város része volt a megyének, előtte a megyei jogú város viszont nem. Az új mjv. pedig területileg és államigazgatásilag része (volt) a megyének, csak önkormányzatilag nem, az idei választástól azonban már önkormányzatilag is a része lesz, csak cím marad, meg néhány speciális szervezeti előírás, ami megkülönbözteti.

Szerintem a külön cikkek, amikben mindez nagyjából benne is van, teljesen indokoltak, az összevonásukkal csak egymás után lehetne írni a külön szövegeket, aminek nincs sok értelme.

--Peyerk vita 2014. augusztus 6., 10:48 (CEST)Válasz

Köszönöm a választ. Megértettem.----Linkoman vita 2014. augusztus 6., 11:07 (CEST)Válasz

AMC (televíziós csatorna)

Szia! Ez a cikk másolmány innen. Átdolgozod, vagy sablonozzam fel? --Regasterios vita 2014. augusztus 9., 18:02 (CEST)Válasz

Megtettem, köszönöm a választ. --Regasterios vita 2014. augusztus 9., 22:12 (CEST)Válasz

Határozatlan névelő használata

Szia!

Örülök, hogy meglepődtél, ez az első lépés a fejlődés felé. Most rákerestem, és ezt a szösszenetet találtam, ami éppen erről szól, idézek belőle egy részt, de az egész írást érdemes elolvasni (itteni formázás tőlem):

"A szabályt szépen összefoglalja Horváth Katalin docens:
Az egy határozatlan névelőt a következő esetekben használjuk szabályosan: a) ha határozatlan, közelebbről nem ismert dologról, fogalomról, személyről van szó – Találkoztam egy régi barátommal. b) határozatlan mértéket, mennyiséget kifejező szavak előtt – Egy kicsit megijedtem. Evett egy keveset. c) ha olyan tulajdonnév előtt áll, amely köznévként szerepel magasztaló vagy lekicsinylő értelemben – Egy Ady veszett el benne. d) hasonlító mondatokban – Mint egy veszett kutya, úgy viselkedik. "

Filmes szócikkeknél szerintem egyik eset sem áll fenn, tehát az "egy" használata szabálytalan.

http://csakazolvassa.hu/2012/09/12/tanuljunk-magyarul-19-ez-egy-hatarozatlan-nevelo/

misibacsi*üzenet 2014. augusztus 13., 16:28 (CEST)Válasz

Az idézett szöveget én is olvastam nemrégiben. Nem tetszik. OsvátA Palackposta 2014. augusztus 13., 16:56 (CEST)Válasz
Re:Misibacsi:: Csodálkozom, hogy az idézett felfogás miért rekeszti ki az "egy" határozatlan névelő szabályos használatából azt a logikai kapcsolatot, amely számos, általam ismert nyelvben megvan: azt fejezi ki egy meghatározásban, hogy valamely megnevezett fogalom (név stb.) valamely logikai vagy egyéb kategóriába tartozását fejezi ki, pl. a "b" egy betű az ábécéből. Vagy csak az a magyaros hogy "a b betű az ábécé betűinek egyike"? Vagy az, hogy "a b az ábécé egyik betűje"?
Más szavakkal: az idézett meghatározás nem számol azzal, hogy a beszélő ismeri ugyan, amiről beszél, de azt valamely köznév által meghatározott, több tagú csoportba sorolja?----Linkoman vita 2014. augusztus 14., 19:19 (CEST)Válasz

Szia!

Nem vagyok a magyar nyelv tanára, sem nyelvész, ezért nézd el, ha nem magyarázok elég szakszerűen, és kissé szubjektív dologról van szó.

Az "egy" határozatlan névmással önmagában nincs baj, tehát nem "mindenhol irtandó" kategória. A példádban szereplő mondat szerintem az angol vagy a német nyelv kötelezően előírt használatának hatása lehet, tehát túl jól tudsz ezeken a nyelveken és a tudatalattidban benne van, hogy ezt vagy azt a mondatot hogyan kell helyesen mondani azon az idegen nyelven. Például németül: "Das ist ein Apfel." Nem írhatod így: *"Das ist Apfel." (írhatod, de helytelen). Vagy angolul: "He is a teacher." Nem írhatod így: *"He is teacher." (írhatod, de helytelen). Spanyolul: "Ella es una perra". Hibás: *"Ella es perra". Magyarul: "Ez alma." "Ő tanár." "Ez egy (lány)kutya."

Valóban megkülönböztetésre is szolgálhat az "egy", ahogy mondod. Az utolsó mondatban hangsúlyozni akarjuk, hogy nem "macska" vagy akármi más, hanem "kutya". A többinél nem akarjuk kiemelni, tehát nem kell az "egy".

A filmek bevezető mondatára visszatérve: természetesen kicsit szubjektív a dolog, hogy helyes-e vagy helytelen, de a fentiek alapján én úgy érzem, hogy az "egy" beszúrása túlhangsúlyozást okoz, ami anglicizmus/germanizmus következménye, és ezért helytelenné teszi a mondatot. Én úgy közelítem meg a kérdést, hogy elhagyható-e az adott szó a mondatból úgy, hogy a mondat értelmes maradjon. Szerinted értelmes vagy értelmetlen az alábbi mondat?:

"Az "XY" 1988-ban bemutatott romantikus film." Vagy: "Az 1988-ban bemutatott romantikus film címe "XY"."

Vagy mi van, ha így fogalmazunk?:

"Az "XY" című romantikus filmet 1988-ban mutatták be." Ide sem kívánkozik az "egy", nem is lehetne hova beszúrni.

misibacsi*üzenet 2014. augusztus 15., 16:48 (CEST)Válasz

Én abból indulnék ki, hogy "A József és testvérei (a címet helyettesítsük A-val) egy Thomas Mann által írott, bonyolult körmondatairól emlékezetes regény". (a Thomas Manntól kezdődő szavakat nevezzük B-nek).
Vagyis a tőmondatos okfejtéseddel teljes mértékben egyetértek.
A jelen esetben azonban nem "A egy B" jellegű tőmondatról van szó. Az én érzésem szerint itt nem magyartalan az "egy", a funkciója az, hogy nem határozott névelő áll helyette (Tehát "A József és testvérei a nagy német írót leginkább fémjelző regény".)
Mindenesetre köszönöm, Misibacsi, sokat tanultam az eszmecseréből.----Linkoman vita 2014. augusztus 15., 18:47 (CEST)Válasz

Wikidata-összevonások

Szia! A véleményedet szeretném kérni. A Wikidatán folyik a párhuzamosan létrehozott, ugyanarról a témáról szóló bejegyzések összevonása. Van kb. 40 jogi témájú oldalpár a magyar és a francia wikiben, melyek nagy mértékben hasonlítanak egymásra, de nem vagyok biztos abban, hogy összevonhatók. Példának, kérlek nézd meg ezt és ezt, illetve ezt és ezt. Mit javasolsz? Első gondolatom az volt, hogy a magyar nyelvű szócikkeknek a xxxx a magyar jogalkotásban cím lenne a legjobb, és akkor nem is lenne kérdés a kérdés. Csigabiitt a házam 2014. augusztus 14., 19:03 (CEST)Válasz

Köszönöm a válaszod. Ezek után összevonom a párhuzamos WD-lapokat. Csigabiitt a házam 2014. augusztus 14., 20:04 (CEST)Válasz

Tegnap lettél tízéves

Te jó ég, tíz év! Isten éltessen! :) --Pagony foxhole 2014. augusztus 18., 09:52 (CEST)Válasz

Eddig is a magyar wikipédiások fiatalosan nagy öregjei közé tartoztál, most már kétjegyű szám is jelzi ezt! Sok boldog wikiszületésnapot kívánok! Apród vita 2014. augusztus 18., 10:10 (CEST)Válasz

Köszönet

a kedves megemlékezésért.--Szilas vita 2014. augusztus 30., 11:21 (CEST)Válasz

Az ókori Görögország

Szia. Erősen kétlem, hogy nyelvileg nem elhagyható ebben a kifejezésben a névelő. A Wikipédia:Elnevezési szokások#Ne használj névelőket szakasza a birtokos szerkezeteket emeli ki, ahol kell, de itt még akkor se kéne, ha Görögország ókora lenne a cím. Ha nem értesz egyet, felteszem a helyesírási kocsmafalra. – LApankuš 2014. szeptember 4., 20:49 (CEST)Válasz

Persze, nem kell felfújni, a helyesKF-et csak azért említettem, hogy ne az legyen a látszat, hogy egymagam akarom eldönteni a kérdést. A véleményem az, amit fentebb írtam: ókori görögök, ókori Egyiptom, ókori Athén, de az ókori Közel-Kelet kronológiája. Szerintem ezek a jelzős szerkezetek nélkülözhetik a névelőt. – LApankuš 2014. szeptember 4., 21:09 (CEST)Válasz

Piknik

Nahát!!! Örülök... :) --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2014. szeptember 6., 19:34 (CEST)Válasz

MTK logó

Szia! Meg lehetne jeleníteni a név és színváltozások szakaszok alatt egy galériában a meglévő logókat. fausto vita 2014. szeptember 8., 18:04 (CEST)Válasz

Sajnos ötletem sincs, hogy lehetne megoldani a problémát anélkül, hogy bárki kötelezve lenne plusz feladatra. Valószínűleg felmerülne az is, hogy a laptörténet alapján, aki ehhez kedvet érez, újra elérhetővé teheti az elavult, de információ értékkel bíró tartalmat.fausto vita 2014. szeptember 9., 18:03 (CEST)Válasz

Ez megoldható lenne, a szerkesztésre megnyitott szócikk alján, ahol egyébként is üzenetek vannak a szerkesztőknek. De kétséges, hogy aki csak ideszalad, gyorsan csinál valamit (mint pl az MTK logó esetében), el fogja-e olvasni. De biztos lesz olyan, aki ennek megfelelően fog szerkeszteni.fausto vita 2014. szeptember 10., 06:00 (CEST)Válasz

Krokett

Ahhoz lusta vagyok, hogy egyedül megírjam a Krokett (labdajáték) cikket, de ha besegítesz, talán egyesült erővel... --Malatinszky vita 2014. szeptember 11., 16:15 (CEST)Válasz

Idegen név nem kell

Egyrészt ez így szokás, másrészt meg mi alapján emeled ki pont ezt a két nyelvet? Ha „semlegesek” akarunk lenni, akkor oda kellene írni a világ több ezer nyelvén a rúdugrást. Zerind üzenőlap 2014. szeptember 15., 12:38 (CEST)Válasz

Ja és „Extra Hungariae non est vita? Ennyire idegenkedsz a nem magyar világ nyelvi jelenségeitől?” – nézd már meg légyszíves, milyen témákban írtam szócikkeket :) Épp most dolgozom (közel két hete) a mam nyelv szócikkén. Az sem túl magyar. Zerind üzenőlap 2014. szeptember 15., 12:44 (CEST)Válasz

LouisBB vita 2014. szeptember 20., 00:45 (CEST)== Adalékanyag == Kissé megkésve: köszönet az üzenetedért a vitalapomon. Ennek jelenlegi helyzete kissé zavaros, mert se nem normális cikk, se nem egyérteműsítő, így igen csekély nemzetközi kapcsolata van. Talán egy egyért lapot kellene készíteni ezen a címen és akkor a különböző a témákhoz járulhatnánk hozzá. Nem tudom, hogy mennyit kellene ebből a cikkből abba áttenni? Az angol nyelvú Additiv egyért lap egy jó minta lehetne? Talán neked több a gyakorlatod egyért lapok készítéséhez, én meg nem akarok zavart okozni. Mi a véleményed? Üdv LouisBB vita 2014. szeptember 17., 07:59 (CEST)Válasz

Kedves Linkoman, Nem tudom minden feltétel nélkül elfogadni a nézetedet. Az angol nyelvű Wiki legalábbis nem veszi az egyért cikkek fogalmát annyira szorosan mint te. Az "Adalékanyag" ill "Additive" egyért lapja ugyanis besorolja átvonatkoztató cikkjei listájára a következőket: Food additiv, Feed additiv (állatélelmezés), Gasoline additive, Oil additive, Polymer additive, és Paint additive cikkeket, ugyanakkor magában foglalva az additiv szó egyéb értelmezéseit is. Igy az egyért lapból tudomásodra hozza, hogy hol használnak adalékanyagokat. Üdv
Megismétlem: az egyértelműsítő oldal több, egymástól lényegesen különböző fogalom, név stb. között egyértelműsít. Ha ezek a szavak azonosak (homonimák), akkor zárójelben hozzuk az egyértelműsítést.
Fenntartom, hogy az adalékanyag általam ismertetett fogalma minden egyes adalékfajtára igaz. Minden egyes adalékanyag adalék. Emellett csoportosítottam az adalékanyagokat, amelyek bővebb kifejtése más szócikkekre tartozik.
Az egyértelműsítő lap nem arra való, hogy osztályozzuk az azonos fogalmakat. Viszont láthatóan nem értetted meg, hogy az adalék szóra indokolt az egyértelműsítő lap létrehozása, mivel az adalékanyag és az írásokra vonatkozó "adalék" kifejezés valóban egyértelműsítést érdemelnek.
Szokásaink szerint az egyértelműsítő lapok nem tartalmazzák az egyértelműsített kifejezések teljes értelmezését, csupán annyit írnak ezekről ,amennyi az egyértelműsítéshez szükséges.
Remélem, végre megérted, hogy nem az egyéni véleményemmel vitatkozol, csupán nem veszel tudomásul egy lexikonszerkesztési szabályt.----Linkoman vita 2014. szeptember 19., 18:11 (CEST)Válasz
Megismételheted makacsul a véleményedet, de az általam idézett mintát megtekintve csak akkor nem látod ha csukott szemmel olvasod a példát, hogy az egyért lap általad felállított előfeltételei nem kizárólagosak. Ha az angol lap helytelenül használja az egyért elvet, akkor vitatkozz velük. A magam részéről a vita le van zárva. Az Adalékanyag cikkhez nincs semmi szándékom hozzájárulni, de egy olajiparra vonatkozó cikkhez igen. Persze egy erre vonatkozó cikket belesorolhatsz az adalék egyért cikkek közé, amit már elkezdtél, de szerintem ha valaki példának okáért egy motorolaj készítéséhez szükséges adalékanyagokra kíváncsi az nem fogja az adalék szót keresni, de talán az adalékanyag szót igen. Mi más az értelme az egyértelműsítő lapnak, ha nem az, hogy az olvasót jó irányba terelje? Üdv LouisBB vita 2014. szeptember 20., 00:45 (CEST)Válasz

Próbalapom

Kedves Linkoman! Ha már felmerült ez a próbalapos dolog, az alapján, amit tőled kocsmafalakon látok (szócikk-szerkesztéseknél még nemigen "futottunk össze"), lehet, hogy tudnál segíteni... már rég óta a próbalapomon van egy téma... mert nem tudtam elnevezni... aztán Karmela azt írta, hogy legyen Rendszeres pedagógiai és képző foglalkozások jogi szabályozása Magyarországon, ami végül is önálló szócikk lett, de csak egy részét tartalmazza annak, ami eredeti szándékom volt... továbbra is jónak tartanám, ha lenne egy általánosabb szócikk a "Foglalkozás" szó jelentéséről, értelmezéséről (értelmezéseiről), de ehhez lehet részben át kéne fogalmazni a próbalapi szöveget (hogy ne legyen duplán az információ), részben pedig egy jó szócikkcímet kéne neki találni... de az is lehet, hogy azt mondod, fölösleges, vagy butaság egy ilyen szócikk... elmondanád a véleményed, esetleg, ha van ötleted, segítenél? Fauvirt vita 2014. szeptember 18., 15:59 (CEST)Válasz

Köszönöm a gyors választ! :o)) Az nem vettem észre, hogy nem lett rózsaszín az egyért-re átirányító Foglalkozás... közben megtaláltam a régi diskurzust is: Szerkesztő:Karmela/Archívum 100#Foglalkozás továbbgondolva... még pontosabban: Szerkesztő:Karmela/Archívum 100#Címadás, egyért... Ott is fölmerült a Foglalkozás (pedagógia), úgyhogy valószínűleg tényleg ez lenne a jó, a Foglalkozás (munkakör)-t már megírtam... még akkor... ;o))) (úgy látszik, hasonló ebben a gondolkozásunk.) És pont ez a "foglalkozás valamivel" az, aminek nem találom a helyét... illetve hogy annak megfelel-e az, ami a próbalapon olvasható. :o))) Fauvirt vita 2014. szeptember 18., 16:52 (CEST)Válasz

Részemről rendben... Vita:Foglalkozás (egyértelműsítő lap)#A "foglalkozás valamivel" tartalmú szócikk. :o) Fauvirt vita 2014. szeptember 18., 17:14 (CEST)Válasz

Bagdad bevétele (1917)

Kedves Linkoman!

Köszönöm jelzésed a címmel kapcsolatban. A szócikk témáját mint úgy az eredeti címet (Bagdad ostroma (1917)) az I. világháborús műhelytől vettem át, de szerintem is szükséges feltüntetni az évszámot a címben, mert mind a középkorban, mind az újkorban történtek olyan jelentős hadi események, amik Bagdad ostromát ill. bevételét vonták maguk után. Egyelőre ezek a cikkek nem születtek meg, de a cikk addig is csak lógna a levegőben évszám nélkül. A közelmúlt közel-keleti eseményei miatt (Amerika-Irak) különösen megtévesztő lenne évszám nélkül hagyni. üdvözlettel, Allegra d'Avignon vita 2014. szeptember 24., 20:03 (CEST)Válasz

Én akkor már inkább a "Bagdad 1917-es bevétele" címet preferálnám. Allegra d'Avignon vita 2014. szeptember 25., 13:43 (CEST)Válasz

Csábi Bettina

Mit szólnál, ha a Szerkesztő:Timex/próbalap lapot (az eredeti törlésével) átnevzném Csábi Bettina névre. (A formaság kedvéért értesítem Timex szerktársat, bár úgyse fogja nézni a vitalapját.)

Ezután, ha jónak látod, törlésre jelölheted a lapot, aztán vagy feljavítják, vagy törlöm öt nap múlva.

Ez persze az általános problémát nem oldja meg, de a konkrét esetben kimozdulást jelent a holtpontról. --Malatinszky vita 2014. szeptember 30., 18:55 (CEST)Válasz

Kész: Csábi Bettina --Malatinszky vita 2014. szeptember 30., 20:23 (CEST)Válasz

Kategória:Magyarország tárca nélküli miniszterei

Szia! Van egy ilyen kategória. Ott találhatsz neveket. Üdv. Tambo vita 2014. október 5., 18:39 (CEST)Válasz

Nem lenne jobb átnevezni Magyarország tárca nélküli minisztereinek listája névre. Általában ez a szokvány. Tambo vita 2014. október 5., 19:22 (CEST)Válasz
Köszönöm a felvetésedet. elvileg egyetértek. Lehet ebből listát csinálni, ha megvannak a megfelelő adatok. A kategóriában ugyanis csak azoknak a neve szerepel, akikről szócikk van a Wikipédiában. Van még tennivaló, azt gondolom.----Linkoman vita 2014. október 5., 19:40 (CEST)Válasz
Ha megnézed a Pesten születettek listája cikket, akkor belátod, hogy ennél többen születtek ott. Később hozzá lehet írni, aki most még nincs benne, vagy a jövőben lesz kinevezve. Tambo vita 2014. október 5., 19:48 (CEST)Válasz
Vagy lehet csinálni egy navboxot. Ha gondolod, holnap megcsinálom. Tambo vita 2014. október 5., 20:06 (CEST)Válasz

Egy navboxba nem fér bele ennyi. Lásd pl. ezt Sablon:A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányai Tambo vita 2014. október 5., 20:14 (CEST)Válasz

Érdekes, de az említett sablonban 8 rovat van. --Linkoman vita 2014. október 5., 20:22 (CEST)Válasz
A 8 rovatot lehet bővíteni. Az csak valamilyen szisztéma szerint rendez. Lehet például a rendszerváltás után, 1956-1989, stb. Ha elküldesz egy excel táblát, olyanra csinálom. Tambo vita 2014. október 5., 20:51 (CEST)Válasz

Tárca nélküli miniszter

Szia!

Köszönöm, hogy megírtad ezt a szócikket! Én tettem be a sablonba, mert érdekelt, hogy mit takar ez a kifejezés. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. október 5., 20:42 (CEST)Válasz

Hát nem mondom, hogy teljesen értem, amit mondasz. Politika terén teljesen tudatlan vagyok, viszont Sas Józsefnek volt egy olyan poénja, hogy ő nem tárca nélküli minisztert, hanem miniszter nélküli tárcát szeretne látni. :-) Érdeklődve fogom olvasni a továbbiakban is a szócikket. Amúgy a tárcáról nem lenne jobb egy külön szócikk? Vagy nem lehet róla annyit írni, hogy külön is megálljon? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. október 5., 21:06 (CEST)Válasz

Rejtő Jenő is megírta "Maga lesz az én tárca nélküli miniszterem. De ebben tévedett, mert amikor ment kifelé megnézte magának az új tárcáját" Tambo vita 2014. október 5., 21:11 (CEST)Válasz
-:)----Linkoman vita 2014. október 5., 21:26 (CEST)Válasz

Alma együttes

Szia! Szeretnélek tájékoztatni, hogy törlésre jelöltem a szócikket, mivel nem találtam elegendő független forrást hozzá, és nem találom feltétlen nevezetesnek.

Megértésedet köszönöm: Oppashi Mesélj csak 2014. október 6., 18:54 (CEST)Válasz

Magyar kultúra

Szia! :) Honnan veszed, hogy 'megsértődtem' volna? :) Szerintem senki nem érti így, a lényeg, én csak tökre örülök, ha már is belefejleszt végre ebbe a lapba, ami amúgy rá van linkelve az angolra meg másokra is, hajrá! :) (a saját művészi munkám mellett sokat dolgozom rajta, és sok átfogó anyagot olvasok el hozzá, meg keresek, meg médiát, meg az egészet szeretném megmutatni 1 hónap múlva Varsóban, mikor a delegáció élén képviselem Magyarországot a CopyCamp konferencián, úgyhogy előre is köszönök Tőled is minden segítséget, amit írsz bele! :))) SZERVÁC Attila vita 2014. október 8., 11:25 (CEST)Válasz

Szent Mária

Nagyon sok a tükörfordításból származó hiba. Módszeres javításukra nem tudok vállalkozni. Üdv. Sepultura vita 2014. október 9., 20:33 (CEST)Válasz

Nem vagy egyedül, természetesen. Számíthatsz rám is.----Linkoman vita 2014. október 9., 21:33 (CEST)Válasz

Feladás

Szia! Többen reménykedtek, hogy itt hagyom a wikit! Ezeknek csalódást okoztam. Csak azért is maradtam. A botjogomat ugyan elfelejtették megvonni, de azt nem használom, mert az automatikusan ellenőrzött, és nem szeretném, ha csalással vádolnának. Tudod, nem az a baj, ha valaki buta, hanem az, ha szorgalmas is. Sajnos itt vannak egy páran, akik ilyenek. Nekem nagyon megfelel, hogy nem vagyok megerősített, csak a járőröket sajnálom. Én biztosan nem kértem volna a megerősítettet, mint ahogy nem szeretném kérni a járőrbitet sem. Van aki ilyenekben éli ki magát, de én nem tartozok ezek közé. Köszönöm a biztatásodat. Nekem nem létszükséglet a megerősített jog. Ha mégis megadják, maguknak segítenek. Üdv. Tambo vita 2014. október 12., 18:21 (CEST)Válasz

Kedves Linkoman!

Tudom, nehezen hihető el egy adminisztrátortól, de képzeld, ez nem azért történik, mert az adminok arra élveznek el, hogy más szerkesztőktől megvonatják a megerősített szerkesztői jogukat, vagy eltiltatják a képek szerkesztésétől. Ha olyan szemét lennék, ahogy azt Tambo (és mások) igyekeznek beállítani, akkor se nem győzködtem volna, hogy járőr legyen, se nem támogattam volna, hogy másodszorra is megkapja azt. A Wikipédia védelme néha megköveteli, hogy egyes szerkesztőkkel szemben eljárjunk. Például ha többszörös kérés, figyelemfelhívás ellenére is jogsértő képeket jelöl meg a Commonsba másolandónak, vagy járőr létére jogsértő képeket és szövegeket tölt fel. Talán nem látszik, de mint szerkesztőt nagyra tartom Tambót, mert valóban sok szócikkhez/kiemelt cikkhez járult hozzá. Persze könnyebb azt kiabálni, hogy a szemét Hungarikusz Firkász rászállt Tambóra meg másokra, mint az, hogy az állítólagos üldözött munkájában és önmagában is körülnézzen egy kicsit. Senki sem akarta/akarja Tambót elüldözni (én biztosan nem). Persze ezt úgyis hiába írom le, mivel admin vagyok, csak is rosszat akarhatok. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. október 12., 18:40 (CEST)Válasz

Valamit félreértettél. Én nem érzek megbántottságot. A magam részéről tisztában vagyok azzal, hogy jogosan jártam el, amikor eljárást indítványoztam Tambo ellen (a WT által befogadásra került, és el is járt az ügyben) , és most is jogosan érveltem a megerősítettségének visszaállítása ellen (amit azóta – meggyőződésem ellenére – ki is húztam). Én nem a sértettségemet taglaltam itt, hanem a tényeket. Ugyanis ez megy, ha egy adminisztrátor valakivel szemben eljár, még akkor is ha jogosan, akkor rögtön jönnek „a szemét adminisztrátor így üldözi a szerkesztőt, a szemét adminisztrátor úgy cseszegteti szegény szerkesztőt” felkiáltások. Na mindegy, szerintem már így is több szót/időt/betűleütést emésztett fel ez a dolog, mint amennyit kellett volna. Részemről nem állok a megerősítettsége útjába. Remélem, ezzel segítve a dolgokat és bízva abban, hogy mindenki jól döntött azok közül, akik támogatták. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. október 12., 20:06 (CEST)Válasz

Wikipédia:Kocsmafal (javaslatok)

Gyors megjegyzés: a sablonod nem jelenik meg itt. Gondoltam szólok. Halász János üzenet 2014. október 23., 21:47 (CEST)Válasz

Norvég Alap

Köszönöm, válaszoltam. Egyetértek. Megcsinálom. Piraeus vita 2014. október 24., 19:58 (CEST)Válasz

rokonság

Szia Linkoman! Azt szeretném krédezni, a rokonság cikkbe, amit az anon beírt az valótlan volt? Csak mert nem tudtam, mert nem hallottam olyant, ezért függőben is hagytam. --Vakondka vita 2014. október 30., 13:04 (CET)Válasz

Akkor vissza tettem, amit elgutóbb beírtak, csak forrás kérővel, így jó ideiglenesen? Vagy így se legyen benne? Ha így sem akarod, nyugodtan kiveheted. --Vakondka vita 2014. október 30., 15:28 (CET)Válasz

Akkor rendesen ne legyen bent? Mert ha kéred máris kiveszem. --Vakondka vita 2014. október 30., 15:40 (CET)Válasz

Ki is vettem, mert úgy láttam, biztosan így látod jónak. --Vakondka vita 2014. október 30., 15:43 (CET)Válasz

Azt miből gondolod, hogy nem fogadnám el? --Vakondka vita 2014. október 30., 15:44 (CET)Válasz

Nme tudom miből gondoltad, de miért ne fogadnám el? :) Csak egyedül nehezen tudok dolgozni vele, viszont bérmelyikőtök, bármiben segíthet, vagy dolgozhat rajta, szívesen fogadom, remélem örülsz, az elfogadásnak. --Vakondka vita 2014. október 30., 15:57 (CET)Válasz

Darvas Ferenc (gyógyszerész)

Kösz, jót tett a cikknek, nagyon kevés volt. Ogodej vitalap 2014. október 31., 22:28 (CET)Válasz

Ja, csak aztán előbb-utóbb jön majd valaki és azt mondja, hogy még így is másolmány, nincs eléggé átdolgozva. Más már az új változatra is jogsértőt tett volna, lásd. Gyurika vita 2014. október 31., 22:55 (CET)Válasz

@Gyurika: Ha jön valaki majd elbeszélgetek vele... -:)--Linkoman vita 2014. október 31., 23:00 (CET)Válasz

Stílus

Válasz nálam. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. november 1., 12:10 (CET)Válasz

köszöneted

Szia Linkoman! Szívesen, amit az egyik anon vitalapján a laptöri összefoglalóban megköszöntél. --Vakondka vita 2014. november 7., 10:44 (CET)Válasz

Véres vasárnap (1905) --> 1905-ös orosz forradalom

Szia!

Nem értek egyet ezzel az átirányítással. Két okból sem:

  1. Erről külön szócikket lehet írni és - szerintem - kellene is, hogy legyen, de legalábbis jó lenne, ha lenne.
  2. Az 1905-ös orosz forradalom A véres vasárnap szakaszában bővebben sablon mutat a Véres vasárnap (1905)-re, ami így most visszavisz az 1905-ös orosz forradalomra, azaz körbeviszi az olvasót. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. november 7., 21:31 (CET)Válasz

Kiegészítés: az enwikin és ~39 nyelvi változatban is külön szócikk van erről az eseményről. Hungarikusz Firkász Ide írkássz!

Tudom, hogy ott volt, én tettem bele :-). Azért köszönöm, hogy foglalkoztál a kérdéssel és a megoldással! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. november 7., 23:33 (CET)Válasz

Mikroszkóp Színpad

Üdv! Némiképp kiegészítettem és átformáltam a ref-jeidet, remélem nem baj... a forrásoknál megteszed, hogy a {{Bplex}} sablont a felhasznált forrás tükrében kiegészíted a megfelelő rövidítéssel (ALL: 1993-as; OLD: 1973-as)? Köszönöm! Fauvirt vita 2014. november 7., 23:54 (CET)Válasz

Köszönet

Köszönöm a segítségedet! Apród vita 2014. november 8., 13:40 (CET)Válasz

Thália

Szia! Épp a színház szócikkét szerkesztem, látam tettél egy linket hozzá, azt is beleszerkesztem, de ez az iszonyatos kavar... na majd ha elkészülök, meglátod, miről beszélek... remélem hamar befejezem és utána átengedem, csak annyit kérek, hogy addig már ne szerkessz hozzá... köszönöm! (és a Mikroszkópos kiegészítést is!!! :-) ) Fauvirt vita 2014. november 8., 22:30 (CET)Válasz

Kérlek! Az 1995-ös Thália nem visszaköltözött, az egy teljesen új színház. Hadd rendezzem! Fauvirt vita 2014. november 8., 22:41 (CET)Válasz

No... először is ne haragudj, csak megrémültem, amikor megláttam, hogy alakul általad a szócikk, miközben sok-sok ablak meg volt már nyitva a képernyőmön és szedtem-írtam össze a gyűjtögetett információt... A fenti kijelentés annak köszönhető, hogy nem volt egészen egyértelmű eleinte számomra... a Mikó-féle társulatnál azt tudtam, hogy átalakult (ilyenkor általában nem jogutódlással szokott ez történni), azt viszont nem, hogy hogyan... de végül megtaláltam, hogy az össze-visszaalakulással még ugyanaz maradt, csak átnevezgették... remélem rendben van így a szócikk, számítok a Te véleményedre is! Elfáradtam, kidőlök... most már szabad préda a szócikk...; Remélem nincs harag! Fauvirt vita 2014. november 9., 02:32 (CET)Válasz

Őőőőm... olyasmire gondolsz, mint amit épp csinálok? ;-) Fauvirt vita 2014. november 9., 12:14 (CET)Válasz

Hú... tényleg az a hét mondatból álló egy plusz most egy mondatosra rövidített még egy bekezdés verte ki így a biztosítékodat, ami az épület alsó traktusának használatáról szól? Szerintem az éppen annyira hozzátartozik egy színház előéletéhez, hogy amiben játszik épület mennyire látja és látta el a múltban azt a funkciót, amire használják... de ha neked ez itt nem fér el, tőlem átköltöztetheted máshova, ha megvan a helye, átkattintható, csak ne kapjak szívinfarktust, hogy a sok-sok órás kutatási anyag amivel amúgy semmi más problémát nem jelzel, eltűnik... én azért ide írtam, mert ezzel az anyaggal kapcsolatban szedtem össze. Máskor sem problémáztam, ha áttették, vagy akár önálló szócikket kreáltak az általam írottakról (sőt, van, amit büszkén jegyzek is a szerkesztői lapomon).... tény, hogy ez a rész még koránt sincs kész, hiszen építészeti adat még nemsok van benne... ha áthelyezed, felhívnám a figyelmed, hogy a történeti részben és a Mikroszkóp Színpad szócikkben is vannak elszórva dolgok az épületről.

Tehát nyugalom, bár néha pánikolok, lehet velem beszélni. ;-) Fauvirt vita 2014. november 9., 14:00 (CET)Válasz

Egyelőre wiki-jegelem magam, szóval ha gondolod... Fauvirt vita 2014. november 9., 14:44 (CET)Válasz

Hopp, egy újabb fordulat... nem hagyott nyugodni... jogi katyvasz ez a színház, de azt hiszem, most tiszta. Na tényleg hagyom...%S Fauvirt vita 2014. november 9., 16:37 (CET)Válasz

Jogsértő

Igazad van. Átírom azonnalira. Wikizoli vita 2014. november 8., 23:13 (CET)Válasz

OK, köszi.----Linkoman vita 2014. november 8., 23:16 (CET)Válasz

Játék határok nélkül 2014

Szia! Természetesen ez magyar verzió hivatalos neve, az összes hazai médium így hivatkozik rá. A JHN rövidítés egy mozaikszó, amely Játék határok nélkül névre utal. Üdv, Zsaron üzenet 2014. november 9., 13:34 (CET)Válasz

Egy alapvető dolgot tudnod kell: ez a műsor nem az eredeti Játék határok nélkül folytatása, az már régen megszűnt és abban a formájában nem fog újraindulni. A francia köztelevízió évek óta készít egy hasonló produkciót, Intervilles International címmel. Ebbe a műsorba kapcsolódott most be az MTVA. Viszont a műsort (kizárólag) Magyarországon Játék határok nélkül címmel vetítik (különböző okok miatt), erről a magyar készítők már a kezdeteknél megállapodtak a francia jogtulajdonossal, a Mistral Production-nal. Így teljesen legális, hogy hazánkban Játék határok nélkül 2014 névvel fut a műsor, és az is, hogy a hazai médiumok erre a névre hivatkoznak. Tehát nálunk csak a cím más, a magyar változat is az Intervilles International hivatalos lógóját használja, és ezért került a cikkbe a bikás lógó. Remélem így már minden érthető. Zsaron üzenet 2014. november 9., 16:16 (CET)Válasz

Jégkorongozók

Kérlek, világosíts fel, miért írtál? Mert valahogy nem értettem meg. Vagy csak úgy megírtad a rövid véleményedet? Engusz vita 2014. november 11., 14:41 (CET)Válasz

re: Dupla albumok

Szia! Igazából lövésem sincs, mit lehetne kezdeni ezzel a szócikkel. Akár lehet dupla albumok listája is. Tényleg nem tudom, mert az meg végtelen lista is lehetne. Mondjuk létezik az enwikin is: https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_double_albums --Ary vita 2014. november 14., 10:08 (CET)Válasz

Jó így a cím. --Ary vita 2014. november 14., 13:49 (CET)Válasz

Re:Allap

Szia! Igaz, a „Magyar diplomácia” allapot tényleg elhanyagoltam. A források meg vannak, de valahogy nem kerül rá idő, hogy pontosítsam. Viszont még nem érzem/éreztem alkalmasnak szócikknek. Gulyastorm vita 2014. november 15., 16:42 (CET)Válasz

Dunaújváros Victory allapja

Óriási mázli, hogy éppen az FV-t olvasgattam, és észrevettem rajta a nevem, hogy megszólítottál a Szerkesztővita:Dunaujvaros_Victory/Szekszárdi_Evangélikus_templom lapon. Ha legközelebb kérdezni akarsz tőlem valamit, légy szíves, a vitalapomon tedd.

Ami pedig a kérdéses cikket illeti. Ha a laptöriben nem csak a nevemig jutottál volna, hanem feljebb is, akkor láthattad volna, hogy a cikket Karmela botja berakta a Kategória:Soknevű szerkesztései kategóriába. Ezért van rajta cikkjelölt sablon. Ha érdekel, ki volt Soknevű, lapozgasd az adminok és az IP-ellenőrök üzenőfalát. Találsz néhány beszélgetést az illetőről és tevékenységéről. Az említett kategóriát később Sphenodon eltávolította. Tőle kérdezd, hogy miért. - Tündi vita 2014. november 16., 20:18 (CET)Válasz

A bonyolult hókuszpókuszra azért volt ebben az esetben szükség, mert annak a bizonyos Soknevű szerkesztőnek a szerkesztései totál megbízhatatlanok voltak. Ha rajtam múlik, egy az egyben töröltem volna minden cikkét. De nem rajtam múlt. :-( - Tündi vita 2014. november 17., 16:26 (CET)Válasz

Info

Köszönöm a jelzést –, esetleg, ha gondolod érdemes lenne kétirányú IP ellenőrzést kérni blokkijátszás gyanújával (az eredeti nicket már blokkoltam). --PallertiRabbit Hole 2014. november 20., 10:22 (CET)Válasz

Wikipédia:IP-ellenőrzési kérések#Laszlobela1973 --PallertiRabbit Hole 2014. november 20., 10:33 (CET)Válasz

Szakáts mesterségnek könyvetskéje

Elkezdtem írni a cikket, de te visszavontad a szerkesztésemet, így most már nem hivatkozik rá semmi :( Mire volt ez jó? --Tomázia vita 2014. november 24., 20:59 (CET)Válasz

Nem világos. Nem írtam be többször ugyanazt a szöveget több cikkbe, és azt sem értem, hogy erről a könyvről miért nem lehet önálló cikket írni. De töröltesd nyugodtan, én már itt sem vagyok. --Tomázia vita 2014. november 24., 21:08 (CET)Válasz

Köszönöm, most már értem. --Tomázia vita 2014. november 25., 11:00 (CET)Válasz

Szakátskönyv

Szia! Tudom, hogy Tomázia félreértett téged. Ezért tettem a szócikkre az azonnali-várj sablont, indoklással. Csigabiitt a házam 2014. november 24., 21:20 (CET)Válasz

A szócikkről levettem a sablonokat, ugyanis – szerintem – egyértelműen nem azonnali kategória. Úgy gondolom, aki töröltetni akarja, az vigye törlési megbeszélésre, de meglátásom szerint, oda sem való. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. november 24., 21:32 (CET)Válasz

Esztergom+másolmány

Hello! Az Esztergom szócikkel kapcsolatban írok.

A probléma Imoti szerkesztő friss változtatásaival van, mert szerintem egyszerően bemásolt egy szakaszt valamilyen külső oldalról. Nem egy-két mondat egyezésérről van szó, hanem szinte a teljes szakaszról. Most írom a megjegyzést.

A cikk kiemeltsége: szerintem ezzel is bajok vannak, mivel több fejezetben egyáltalán nincs forrás megadva.

Üdv, Pkunkpalackpošta 2014. november 26., 10:54 (CET)Válasz

Szia! Szerintem félreérted az egészet. A sablont visszajavítottam, hogy ne legyen hibás, azóta meg a laptörténetet túrom, hogy kiderítsem mi mikor került a szócikkbe. Arra tényleg nem emlékeztem, hogy figyelmeztettem volna, de ha kiderül, hogy tényleg másolt és ezért megyek majd a vitalapjára, akkor azt úgyis látni fogom. A korábbiakban megszokott baráti üdvözlettel: Puskás Zoli vita 2014. november 26., 11:30 (CET)Válasz

Végeztem, levettem a sablont, mert szerintem egyértelműen minket másoltak és nem fordítva. Imoti95 javításait egyébként másolás szempontjából nem is néztem, mert nem új szövegrészeket illesztett be, hanem mondatokba javított bele, ami nem tipikus „kopipészt” viselkedésminta. (Utólag, a sablon kihelyezésének hatására, a történelmi fejezetet érintő javításait is átnéztem ilyen szempontból is, de azt is rendben találtam.) A korábbi „figyelmeztetést” (szándékosan írtam akkor „kérést”, mert nem figyelmeztetésnek, hanem tényleg kérésnek szántam) egyébként a szövegből való törlésért írtam neki, nem másolásért. --Puskás Zoli vita 2014. november 26., 12:29 (CET)Válasz

Nem tudok nem admin lenni? :-) Szerkesztőként és járőrként dolgoztam a cikken, adminfeladat – eddig legalábbis – nem volt vele. Ez különösen vitás esetekben lehet lényeges, mert nagyon fontosnak tartom, hogy ha egy vitába beléptem, akkor végig abban a szerepben maradjak, ami a kiindulási állapot volt. Tehát ha szerkesztőként kezdtem, akkor az is maradok, még ha el is küld valaki oda ahova nem szeretnék menni, és nem fogom kitűzni magamra a „csillagot”, hogy rendreutasítsam az illetőt, ha pedig elfajult vitába adminként lépek közbe, akkor nem fogok szerkesztőként beállni egyik vagy másik oldalra, még akkor sem, ha van kialakult véleményem a vitás kérdést illetően. Szócikk szerkesztésénél meg amúgy sem lényeges, hogy admin vagyok-e vagy sem, ott a tapasztalat számít, abból meg messze nem nekem van a legtöbb. (A javaslatod egyébként megfontolandó, azt hiszem alszom még rá egyet.) --Puskás Zoli vita 2014. november 28., 11:46 (CET)Válasz

Hello Linkoman! Szerintem "csámcsogás"ról szó sincs: ha van egy ötleted, akkor jogodban áll ezt föltenni, és mindenki a saját képességei szerint reagál rá. A kezdetet illetően: hát igen, tényleg elhamarkodott volt az a sablonkirakás, és nem is néztem nagyon alaposabban utána, hogy mi is történt valójában. Számomra a tanulság, hogy ezentúl alaposabbnak és körültekintőbbnek kell lennem (ez persze nem újdonság számomra :)). Oké. A javaslatodat láttam, és azt hiszem, hogy támogatom, de úgy érzem, hogy ez még nagyobb vitát fog gerjeszteni. Üdv, Pkunkpalackpošta 2014. november 28., 19:49 (CET)Válasz

Schmitt Pál 2x

Rendben, de a második bekezdés viszont oda tartozik, ezért azt visszatettem. --Vander Jegyzettömb 2014. november 28., 19:41 (CET)Válasz

Vének tanácsa

Elfelejtetted bekategorizálni a cikket, ezenkívül a bevezetőben valami formázási anomália van, és kivenném a "kedélyeskedő" szót. :-) - Tündi vita 2014. december 2., 10:59 (CET)Válasz

Azért nem kell leharapni a fejem. :-) A cikk benne van a Wikipédia:Kategorizálatlan szócikkek listában, mert nincs bekategorizálva sehova. Ezért írtam neked. Aztán, ha már itt voltam, megemlítettem a formázási hibát. A kedélyeskedő szó pedig szerintem akkor sem illik ide, mert a kontextusból az jöhet le, hogy mai politológia szóhasználat úgy en bloc kedélyeskedő, ahelyett, hogy komoly és szakszerű lenne. Egyébként én pont a múltbeli, valós vének tanácsával kezdeném a cikket, és csak a végén említeném meg, hogy mára a kifejezés kiüresedett, és már csak "vicceskedve" használják. És lécci, tedd be valamilyen kategóriába! - Tündi vita 2014. december 2., 15:56 (CET)Válasz

Szerintem így már sokkal jobb lett a cikk. Köszi! - Tündi vita 2014. december 3., 13:08 (CET)Válasz

Re: Poliuretán

Kedves Linkoman!

A közel jövőben meghalni se lesz időm, de még csak aludni se nagyon, úgyhogy bátran fejezd be az általam megkezdett cikket, nyugodtan szerkesztheted az allapomon is. Előre is nagyon köszönöm. Ha lesz időm, amire leginkább a januári államvizsga után fog csak sor kerülni, maximum kiegészítem. Szintén az allapomon van a Folyadékkristály és az IG Farben szócikk, illetve egy ideje rágják a fülemet, hogy írjam meg a cianno-akrilát szócikket. Ha van kedved, időd, energiád, stb. ezekben is örömmel veszem becses közreműködésedet.

Baráti üdvözlettel: Hirannor Postaláda 2014. december 3., 22:52 (CET)Válasz

Szia! A továbbiakban a saját vitalapomon válaszolok, hogy egy helyen legyen a téma. Üdv: Hirannor Postaláda 2014. december 4., 21:40 (CET)Válasz

Kiemelésre javasolt szócikkhez tett javaslatok

Szia, válaszoltam a vitalapon. Üdvözlettel, --KovacsDaniel vita 2014. december 10., 21:52 (CET)Válasz

Mokkáscsésze

Én sem tudhatok mindent, ráadásul, mikor létrehoztam, akkor még úgy gondoltam, hogy ez egy tulajdonnév lesz. Amúgy jobb, ha magyar megfelelőre van javítva.2014. december 13., 16:10 (CET)

Karácsony

Boldog karácsonyt! Szalakóta vita 2014. december 24., 20:58 (CET)Válasz

Ünnepélyes vállveregetés és

"Öreg róka" elismerés
A tíz éves kitartó szerkesztői munkáért, mellyel elhivatottságodat bizonyítottad a magyar kultúra és ismeretterjesztés terén.
A Wikipédia szerkesztő-közösség nevében: --Rodrigó 2014. december 25., 01:34 (CET)Válasz
Ünnepi és ünnepélyes egyetértésem! OsvátA Palackposta 2014. december 25., 20:46 (CET)Válasz
Kedves Rodrigo és kedves valamennyien!
Nagy meglepetés és határtalanul jó érzés számomra ez a nagy megtiszteltetés. Köszönöm szépen!
A kor önmagában nem érdem, az öregedés pedig időnként egészen kellemetlen tud lenni...
Büszke vagyok, hogy közreműködhettem abban, hogy néhány ezres adatbázisból kifejlődött a legnagyobb magyar nyelvű lexikon.
És hiszek benne, hogy a projekt a közösség munkájával töretlenül fejlődik továbbra is...--Linkoman vita 2014. december 25., 20:19 (CET)Válasz

Wikiképes de nem akart

Kedves Linkoman! Az gondolom, egyformán értjük, mit jelent/jelenthet az, ha egy szócikk wikiképes, de az érintett mégsem akar a Wikipédián megjelenni. Jó lenne kidolgozni egy lehetőség szerint visszaélésmentes lehetőséget arra, hogy ez ne torkoljon kellemetlenségbe. Azt jónak tartom, hogy törlési megbeszélésre (és/vagy nagyobb közösség elé) kerüljenek az ilyen esetek, hiszen tényleg volt már példa (bár más módon), hogy sikerült meggyőzni valakit arról, hogy maradhasson... de legyen lehetőség a licenc-engedélyekhez hasonló OTRS-hez beküldhető "létrehozás elleni védelemre". Nem tudom, jogilag ennek milyen háttere lehet/van, hol lehetnének/vannak a határok, ezért fordulok hozzád, kíváncsian a véleményedre, mielőtt nagyobb publikum előtt is előállnék ezzel a javaslattal. Fauvirt vita 2015. január 3., 17:47 (CET)Válasz

Köszönöm, kíváncsian várom! Fauvirt vita 2015. január 4., 23:15 (CET)Válasz

Wikidézet

Szia! Támogatásra van szükség a Wikidézetben itt: https://hu.wikiquote.org/wiki/Wikid%C3%A9zet:Kocsmafal#t.C3.A1mogat.C3.A1s_2 Egyetértő aláírásod fontos lenne. Kösz! OsvátA Palackposta 2015. január 15., 08:30 (CET)Válasz

OTRS?

Szia!

Válasz nálam! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. január 16., 02:41 (CET)Válasz

Levél

Szia! Írtam neked levelet. Megnéznéd? Csigabiitt a házam 2015. január 20., 17:59 (CET)Válasz

Fiatalkori bűnözés

Szia! A figyelmeztetés meg volt már nyitva nekem is szerkesztésre, csak nem mentettem még el, közben meg el is kellett mennem. Érdekes, hogy nem ütköztünk. Ogodej vitalap 2015. február 16., 20:52 (CET)Válasz

Közéleti szereplő

Kedves Linkoman!

Annak idején valami olyasmit írtál, hogy Kérlek, lehetőleg ne ide írj üzeneteket, hanem inkább az adott téma lapjára. és azt is, hogy Kizárólag konkrét szócikkek témájában válaszolok, az adott vitalapon. Vagyis ezt úgy fordítottam le, hogy ezek szerint mivel konkrét szócikkről írtam ezeket, ezek szerint ne a lapodra menjek, ha a lektor sablonról van szó. Hát hova? Az adott téma lapjára. Az adott téma lapján fel is tüntettem a lektor sablon okát és mivel azt hittem, hogy a te lapod jelzi, hogy az általad írt szócikkeken milyen változások mennek végbe, ezt is érzékeled. A kocsmafalon szándékot jeleztem, mert akkor még azt tudtam, hogy nem azonnal cselekszem, nem volna ugyanis szerencsés az azonnali döntés, mivel a szócikk a felvetés nyomán módosulhat, kiegészülhet. Utólag még szerencsésebbnek találom, hogy nem jelöltem törlésre még, mivel rájöttem, hogy jóval több hét múlva teszem ezt, ha teszek bármit is, mivel jelenleg technikai problémáim is vannak a laptopommal és a laptopom megjavítása után érdemes bármit tennem. Ha kiegészítenéd, örülnék neki. Egyébként pedig ha a Kovács László (pedagógus) szócikkben nem a Közéleti szereplő szócikkel példálóztak volna és már a Kovács László (pedagógus) szócikk törlési megbeszélése alatt is jeleztem a Kocsmafalon, hogy ne használják példaként a szócikket, részben mert formailag is rendezetlen (pláne, ha a külföldi társzócikkek formai elrendezésével összevetem) és tartalmilag is hiányos. Most pedig hozzátettem, hogy országspecifikusan is leszűkül és a túl a szócikk törzsében tett túl sok szakaszolás is elrondítja. Ami őszintén szólva, azért lep meg, mert korábban a Korlátolt felelősségű társaság szócikknél pedzegeted, ha a szócikk magyarországi vonatkozású, akkor azt a szócikk címe is tükrözze. Vagyis azt hittem, hogy következetes emberként más szócikk esetében is osztod ezt a véleményt. Szép napokat kívánva! Apród vita 2015. február 28., 18:18 (CET)Válasz

AEIOU

Szervusz, Linkoman!

Nincs mit megköszönnöd! Kellemes hétvégét! --Ronastudor a sznob 2015. március 15., 11:05 (CET)Válasz

Közéleti szereplő

Még valami: 1. Tapogatózások néven a Közéleti szereplő kocsmafalán feltüntettem két linket, mellékelve idézetet belőle. 2. Az Alkotmánybíróság határozatainak szakaszait egy szakasszá tettem és 3. külön Jegyzetek szakaszt, sablont készítettem. 4. Egyébként a "Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok"-ra az a válaszom, hogy "addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik". Ja és "amit megtehetsz, ne halaszd holnapra". Más közmondás, szólás, szállóige :-)? Apród vita 2015. március 17., 18:17 (CET)Válasz

re: Dejavu

Szia! Láttam, hogy újra létrehoztad, ekkor az egyértelműsítő lap gondolata megfordult az én fejemben is, de gyorsabb voltál. Köszi! Üdv, nyiffi üzenj! 2015. március 21., 15:51 (CET)Válasz

Re: Glarus

A sorrend ellen nincs kifogásom, de az átrakással teljesen egymásra torlódtak a képek, csinálj azzal is valamit. --Hollófernyiges vita 2015. március 21., 22:58 (CET)Válasz

Húsvét

Boldog húsvéti ünnepeket! Szalakóta vita 2015. április 5., 21:05 (CEST)Válasz

Fr. riviéra

Pontosíts légyszives melyik átnevezés-átirányítás volt az? A franciás Cote D'Azur nem létező lap volt. --Milei.vencel vita 2015. április 24., 13:47 (CEST)Válasz

Részemről nevezd át nyugodtan a cikket. Én csak létrehoztam a Côte d’Azur lapot és átirányítottam a Fr. Riviérára, ami előbbi eddig -máig- nem létezett. Üdv, --Milei.vencel vita 2015. április 24., 17:38 (CEST)Válasz

50000

Gratulálok! --Malatinszky vita 2015. április 24., 14:56 (CEST)Válasz

Tatiana Alves dos Santos

Szia!

Először is, köszönöm a sablonozást! Teljesen egyetértek azzal, hogy ez azonnali. Annak indoklását, hogy az azonnali miért nem azonnali itt olvasható. Ami pedig ott említésre került az itt és itt. A magam részéről örülök, hogy egyetértesz a szócikk jelenlegi helyzetével, de azt sem bánnám, ha meggondolnád magad (nem szeretném, ha rád sütnék, hogy benne voltál a szócikk gyors kicsinálásában, vagy ilyesmit). Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. május 1., 23:36 (CEST)Válasz

Szia Kérlek segíts megoldani a problémát, mert nem bírok ezzel, hogy nem enged be a Rábasömjén szócikkbe, helyette elütéssel csináltam egyet, amit át akartam nevezni jóra. Az útmutatásod alapján sajnos nem sikerült. ÜdvPan Peter vita 2015. május 19., 15:06 (CEST)Válasz

Nagyon köszönöm!!! Üdv: Pan Peter vita 2015. május 20., 08:10 (CEST)Válasz
örülök, hogy örülsz...----Linkoman vita 2015. május 20., 10:18 (CEST)Válasz

Hármas szövetség (1882)

Üdv! Kösz a jó híreket. Az idézőjelbe (vagy sem) tett jelzőket kevésbé. S ha beleolvasok/tam? S ha feltűnik/t? S hogy mit nem árt tudni s hogy mit árt tudni: ez messzire vezetne. (Nem hiszem, hogy annyiszor találkoztunk volna, hogy ennek nekimenjünk.) --Vépi vita 2015. május 24., 19:19 (CEST)Válasz

Most vettem észre a szerk. összefoglalóban, hogy két szócikkre is reagálsz. Hogy jön ide a másik? --Vépi vita 2015. május 24., 19:28 (CEST)Válasz

Szia! Iskolában (is) fontos a szemléltetés. Egy angol nyelvű térkép is jobb, mint a semmilyen. Akik tanulnak erről a korszakról azoknak a földrajzi tájékozódást segíthet(né) a térkép. --Jávori István Itt a vita 2015. május 30., 12:51 (CEST)Válasz

Nemzeti Színház

A Nemzeti Színház forrásai között található: "Dr. Hiller István: [http://www.nefmi.gov.hu/letolt/minisz/alapito_okirat/nemzeti_szinhaz_alapito_090203.pdf Az intézmény alapító okirata], Nemzeti Erőforrás Minisztériuma - 2008. december 23." illetve a Pesti Magyar Színház forrásai között található: "Rockenbauer Zoltán: A Magyar Színház alapító okirata a Nemzeti Színház alapító okiratának módosítása, magyarszinhaz.hu - 2001. Szeptember 1." Biztos, hogy nem úgy van, ahogy írtam? Elvileg te jobban értesz a jogokhoz, szóval komolyan kérdezem! (amúgy a vitalapra a sablon alapján meg kell írni a kétségeidet: "Ha nincs indoklás a vitalapon, bátran távolítsd el a sablont!" - csak azért mondom, hogy nehogy megtörténjen a tisztázás előttig...) Fauvirt vita 2015. május 30., 17:28 (CEST)Válasz

Szóval ha az iratokat nézem:

  • 1 az 1837-ben Pest vármegye által alapított Pesti Magyar 1840-től "mint nemzeti tulajdon országos pártolás alá" kerülve Nemzeti Színház lett. Ez a színházi társulat, mint intézmény, ideiglenes helyekre kerül, előbb a Blaha Lujza térre, majd a Nagymező utcába, végül a Hevesi Sándor térre. 2000 szeptember 1-i hatállyal ez, a "Nemzeti színház elnevezésű központi költségvetési szerv" a Pesti Magyar Színház, röviden Magyar Színház nevet kapta.[4]
  • 2 1996. június 19-i kormányhatározatot követően szeptember 1-én megalakult új Nemzeti Színház Kormánybiztosi Iroda. Ekkor még az Erzsébet téri építkezésre, majd felmerülnek a Dózsa György téri, aztán a "Dél Duna" (azóta Millenáris) területek is. 1999. január 1-jén a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma létrehozta az Új Nemzeti Színház Megvalósítási Iroda (Új Nemzeti) Kht.-t, majd 2000. augusztus 1-jével jogutód nélkül megszüntette azt és megalapította a Nemzeti Színház Rt.-t, mely lebonyolította az építkezést. 2002. március 15-én megtartották az ünnepélyes nyitóelőadást. A Nemzeti Színház Rt.-t az állam alapította és közvetlenül az NKÖM irányítása alá tartozott. (Forrás: ÁSz jelentések: 1997 és 2004) A fenti[5], 2008-as zártkörű részvénytársaság alapító okirat szerint (mivel korábbi nem áll rendelkezésemre, de egy 2010-es közhasznúsági jelentés és a PMSz szintén 2008-as nefmi.gov.hu-n található államháztartási módosító alapító okirata sem mond ennek ellent) az alapítás dátuma: 2000. augusztus 1.

Most akkor mi a helyzet? Fauvirt vita 2015. május 30., 19:07 (CEST)Válasz

Plusz ez az MTI hír(sor) 2002-ből: http://www.ma.hu/tart/rcikk/f/0/6281/1 (ez sem mond ellent egy linkelt dokumentumnak sem). Na de befejezem, várom a válaszod. :o) Fauvirt vita 2015. május 30., 19:30 (CEST)Válasz

Ezt esetleg nem egy "(lektorálandó - a Nemzeti Színház Budapesten nem 2000-ben jött létre, stb. stb.)"-vel kellett volna megtenni. Hosszú idő után nyúltam újra a cikkhez, amiket említesz, azok eddig is fönnálltak, megtehetted volna eddig is, de most sem mondom, hogy ne tedd meg. Véleményem szerint a szócikk címe több szempontból is rossz, hiszen az általad írottak szerint az "új" Nemzetinek nincs szócikke, ehhez képest a szócikk arról szól. Két színháznak (aminek ugyan van közös vonatkozása) hogyen lehetne egy szócikke, hiszen akkor szerinted a Pesti Magyar Színház micsoda? Esetleg a nemzeti/magyar színjátszás létrejötte?... de az sem stimmel az alapján, amit írsz... Az egyérten pirosan virító nemzeti színházi státusz (nem a magyar 2013-ban létrehozott, hanem azt is és a nem csak magyarokat magába foglaló, mielőtt ezt is félreérted) megint más téma... szóval attól tartok, nem értem, mit szeretnél. Fauvirt vita 2015. május 30., 20:42 (CEST)Válasz


Amúgy én lennék a legboldogabb, ha forrással alátámasztva tisztázni lehetne az elnevezés körülményeit. Azért úgy írtam bele a szócikkbe, mert az általam elérhető források alapján ezek az információk álltak rendelkezésemre. De ismétlem, már vagy egy éve írtam azt a részt. Ki akadályozott abban, hogy segíts a szócikk minőségét javítani... mert hogy nem én, az biztos, most mégis engem támadsz... Tehát kérlek szépen, hogy ami úgy ítéled meg, hogy nem fedi a valóságot, hozz forrást és javítsd ki, ahogy a jelenlegi igazgatóhoz való hozzáírásban sem vagy akadályoztatva. Személy szerint azért nem írtam még róla semmit, mert nem telt le a mandátuma és nem vagyok annyira tisztában a Nemzeti dolgaival, hogy a jelen idejű dolgokat semlegesen megírjam. (Egyéb iránt egy szóval nem mondtam Alföldiről, hogy "megosztó személyiség"... azt írtam, hogy "személyisége megosztotta a szakmát és a közönséget". Kissé mást jelent, ha nem akarsz mást belelátni.)

Közben meg válaszoltál a vitalapomon és igen, azt többedszer tapasztalom, hogy a nagy segítség kimerül a "Jó munkát, sok sikert hozzá"-ban. Köszi... én legalább tényleg azon vagyok... És nem szét akarom darabolni, hanem több dologról van szó, amiket nem szerencsés összemosni. Fauvirt vita 2015. május 30., 21:18 (CEST)Válasz

re:VW-Porsche

Köszönöm a választ, természetesen érdekel, örülnék a kifejtenéd (a Karmann-Ghia meg abszolút hiánypótló cikk lenne, majdnem furcsállom, hogy nincs még megírva)! --PallertiRabbit Hole 2015. június 5., 22:16 (CEST)Válasz

Neuschloss Kornél

Azért vontam vissza, mert téves adatokat írtál. Mindjárt beírom a helyes változatot.

--Lalo5555 vita 2015. június 13., 20:57 (CEST)Válasz

Összekeverted a Bálunt Jámbor építészpárost Neuschloss Kornéllal:

"Bálint 1897-ben társult Jámbor (Frommer) Lajossal (1869-1955), akivel 37 éven át, 1934-ig közösen alkottak. ... 1900-ban tagja lett a Demokrata szabadkőműves páholynak, ahova Jámbor Lajos is követte. Mestermunkájukként a nagyváradi László király páholyházát 1901-ben tervezték."

Ez volt a te forrásodban: http://varosvedo.hu/jeles-evfordulok/2013-a-szecesszio-eve/

A Neuschloss Kornél cikk itt van:

http://varosvedo.hu/jeles-evfordulok/neuschloss-kornel/

Ebben semmi olyasmi nincs, mint amit te írtál.

--Lalo5555 vita 2015. június 13., 23:06 (CEST)Válasz

Állami ifjúsági díj

Heló! Szívesen folytatnám a lap szerkesztését, de sajnos nincs további forrásom, hogy kik kapták még meg ezt a díjat. Üdv. S.Josh vitalap 2015. június 18., 11:33 (CEST)Válasz

Kémkedés

Kedves Linkoman!

Remélem, nem veszed rossz néven, az általad jegyzett Kémkedés cikket átneveztem és néhány értelmező szót fűztem hozzá. Láttam, hogy nincs még meg a wikidatás kapcsolata a cikknek, ezt akartam pótolni, és rájöttem, hogy a wikidatában is óriási összevisszaság van a témával kapcsolatban. Ezt nem is remélhetem rendbe tenni, de azért a magyar wikin szeretném egy kicsit jobban rendszerbe szedni a vonatkozó fogalmakat. Ennek érdekében szeretnék írni egy külön cikket a hírszerzésről – ami mint az általad idézett jogi szövegek is bizonyítják, szinonimája a kémkedésnek.

Üdvözlettel: Szilas

Transindex

Szia! Nem én helyeztem fel rá a sablont, hanem egy másik szerkesztő, szűk két hónappal ezelőtt, hibás paraméterezéssel, azóta ellenőrizetlen volt a szerkesztése. Átfutottam a cikket, feltételezem, a "népszerű" és hasonló szavakkal és a sűrűn szórt külső, szövegtörzsön belüli linkekkel volt problémája, de ez tényleg csak feltételezés, tőle kellene megkérdezned. Szerkesztő:Viktorpp

A kategóriára vonatkozó kérdésedet nem értem, jóváhagytam a változtatást és létrehoztam az azóta már törölt májusi karbantartó kategóriát. Gondolhatod, hogy nem ez a kedvenc foglalatosságom. Azt meg végképp nem értem, hogy miért kell üvöltve nekem esni egy jószándékú járőrtevékenység okán. --Mameilon vita 2015. június 28., 18:26 (CEST)Válasz

Ne haragudj, de ez nem igazságos. Odaírtál egy számos kérdőjellel és nagybetűvel díszített (interneten ordibálásnak hívják az ilyet) felelősségrevonást a vitalapomra, amiben pár dologgal meg is gyanúsítottál egy olyan szerkesztéssel kapcsolatban, amit nem én hajottam végre, és amelynek kifogásolására olyan jó másfél hónapod volt - nem nálam, másnál, annál, aki végezte. Én azt értettem meg, hogy nem szeretsz elnézést kérni. Ne aggódj, nem járok túl sokat ide, zavarni nem hiszem, hogy foglak bármivel. Szia. -Mameilon vita 2015. június 28., 21:47 (CEST)Válasz

Jeli arborétum

A másolmány sablont én tettem a cikkre, azt ne az új szerkesztőn kérd számon! A kirakás után ő törölte az egész általa beírt szöveget. Üdv: --Sir Morosus vita 2015. július 14., 22:49 (CEST)Válasz

Jogszabályokról szóló cikkek aktualizálása

Szia Linkoman!

Van benne ráció, hogy a Wikipédián megőrizhetnénk egy-egy jogszabály korábbi állapotait is, hiszen ez valóban érdekelhet olvasókat. Ugyanakkor – az általad írottakat megfordítva – elképzelhető, hogy ezek a szakemberek nem a Wikipédián fogják ezeket az adatokat keresgélni. ;-)

A másik nehézség ezzel az, hogy a hazai jogszabályok olyan elképesztő sebességgel változnak, hogy azzal a Wikipédián lépést tartani lehetetlenség. A számviteli törvény pl. 5 év alatt 20-szor módosult (lásd: njt.hu). Mivel az egyes módosításokat követni nem tudjuk (és ha tudnánk sem lenne sok értelme, hiszen borzasztó hosszúra és túl szakmaira híznának a szócikkek), talán érdemes legalább arra törekedni, hogy a Wikipédia legalább aktuális legyen.

Gondolja --Dzsi vita 2015. augusztus 3., 23:05 (CEST)Válasz

Gyógyteakeverék

Úgy gondoltam, törlési megbeszélésre viszem: Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Gyógyteakeverék. A Gyógyteakeverék szócikk vitalapján írtak miatt írtam meg neked.

Egyébként szerintem ritka, hogy valaki öt év anyagát (298 szakasz) nem archiválja, de ahogy gondolod, csak nehezebb lejutni a végére :-). Apród vita 2015. augusztus 16., 02:17 (CEST)Válasz


köszönöm, hogy feltetted törlésre a Gyógyteakeverék lapot - legalább történt valami az észrevételem alapján.
A vitalapom karbantartásának viszont semmi köze ahhoz a megjegyzésemhez, hogy egy konkrét szócikk gyengeségeire évekig nem történt reakció. ----Linkoman vita 2015. augusztus 16., 15:47 (CEST)Válasz

Wikiszülinap

Szia! Sok boldog wikiszülinapot kívánok! Üdv. Tambo vita 2015. augusztus 17., 07:35 (CEST)Válasz

Én is boldog wikiszülinapot kívánok! 11. szülinapodat ünnepled itt a wikin, ha jó számoltam. Üdv. – Mártiforrás 2015. augusztus 17., 12:03 (CEST)Válasz

Márkanév

Üdvözöllek a Magyar Wikipédiában! Az általad létrehozott Márkanév szócikk témáját tekintve fontos lehet a Wikipédiának, de sajnos a lap jelenleg annyira kevés információt tartalmaz, hogy nem éri el még a csonk szintet sem. Az ilyen rövid cikkeket szubcsonknak hívjuk, és ha 4-5 napon belül senki nem bővíti ki őket legalább elfogadható csonk szintre, akkor töröljük. Ha szeretnéd, hogy megmaradjon, nosza, bővítsd ki! Keress megbízható forrásokat, ügyelj arra hogy megfeleljen a nevezetességi kritériumoknak is! Ha mindezek stimmelnek, bátran bővítsd a cikket! Ha a szócikk már elég sok információt tartalmaz, kérlek, távolítsd el a {{szubcsonk}}(?) jelzést a szócikk elejéről. Ha bármilyen kérdésed támadt, nézd meg az útmutatót, amiből legtöbb kérdésedre választ kaphatsz, de hozzám is nyugodtan fordulhatsz segítségért! Köszönöm! Piraeus vita 2015. augusztus 22., 23:04 (CEST)Válasz

Midas

Értem. Láttam. S ilyenkor mi a teendő? Marad a szó szerinti egyezés? Mi az eljárás? Üdv, – Vépi vita 2015. szeptember 1., 09:37 (CEST)Válasz

Köszönöm kérdésed.
Természetesen nem oldja meg egy szöveg összes problémáit csupán az, hogy jogtiszta.
A szerzői jogi sablon "időzáras", tehát ha senki nem nyúl hozzá néhány napon belül, a cikk vita nélkül törlésre kerül - a sablon levétele csupán ezt teszi elkerülhetővé.
A cikk szövegén ezek után bármelyik figyelmeztető sablon elhelyezhető. A legegyszerűbb a "lektorálandó", amivel a jelenlegi szöveggel való elégedetlenségünket fejezhetjük ki és a cikk vitalapján indokolhatjuk is.
Üdv, jó szerkesztést.----Linkoman vita 2015. szeptember 1., 12:47 (CEST)Válasz

Technikai észrevétel kapcsán

Apród kizárólag technikai észrevételt tett. másodlagos jelentőségű Eredetileg hosszabban akartam írni a szócikk vitalapjára, de aztán tartottam magamat ahhoz, amit néhány hete határoztam el, hogy amíg az adminisztrátorok között olyanok is lesznek, akik szerintem emberi természetüket vagy türelmi fokozatukat nézve már alkalmatlanok (nem rád gondoltam, hanem másik két adminra), függetlenül attól, hogy szakmailag alkalmasak-e még az adminisztrátorságra vagy sem, addig vitázok ugyan, de nagyon alacsony fokon. Lehet persze rám is mondani rosszat, de egyet tudni kell: emberi természetet illetően sok szerkesztő esetében az aminisztrátor mindenkori mentalitásán is múlik, hogy mi ragad rá erősebben a szerkesztőre.

Elgondolkoztatott az is a mostani napokban, hogy míg Hidas Pál adminválasztásánál volt olyan, akit az riasztott meg a megválasztásától, hogy hirtelenharagúnak mondta magát, addig a valóságban vannak olyan adminisztrátorok, akiknek az emberi természete sokkal riasztóbb jó ideje, mint Hidas Pálé volt egész életében. Apród vita 2015. szeptember 18., 15:21 (CEST)Válasz

Nem sértődtem meg és nem rád gondoltam. Ha még ez is sok volt, sajnálom. Ezt muszáj volt megírnom félreértések helyett. Apród vita 2015. szeptember 18., 15:46 (CEST)Válasz

Nyugalom!

Hé-hé! Ne kapj már egyből a szívedhez! A vitalapon tettem egy ártatlan megjegyzést, miért kell ezt úgy felfújni? Tiéd a mérföldkő, sőt direkt odafigyeltem, hogy ne én hozzam létre. Nem történt semmi se, nem változtak meg a szabályok! Nem kell ezt úgy a szívedre venni. Ráadásul nem is én adminisztrálom a mérföldköveket, csak gondoltam írok a szerkesztőknek egy-egy gratulációt. Ennyi történt, semmi más! --B.Zsolt vita 2015. szeptember 28., 16:55 (CEST)Válasz

Köszi, nyugodt vagyok....
Csak azért szóltam, mert a hasonló jelenség több mérföldkőnél előfordult korábban. Javasoltam, hogy az új szócikk listájában minden egyes szócikk kapjon egy sorszámot, amely automatikusan képződik és nem változik. Ha ilyen lenne, akkor nem keletkeznének hasonló félreértések. – Linkoman vita 2015. szeptember 28., 17:07 (CEST)Válasz

Én is a tiédet láttam kereknek! Még írtam is a vitalapodra, aztán tettem egy ártatlan megjegyzést egy másik cikknél is, amit te nagyon félreértettél. Ha mégis elvettem volna a mérföldkövet, azt nagyon sajnálom! :( A mérföldköveket mindig meghagyom másoknak, amire legalább annyira kell figyelni, mintha meg akarnám szerezni! :) --B.Zsolt vita 2015. szeptember 28., 17:15 (CEST)Válasz

Strém István

Szia! Lehet, hogy én vagyok tájékozatlan, vagy értetlen, de mik ezek az oldalszámok a cikkben? :) Pl. Magyar irodalmi lexikon, 3.97. old.. Üdv: Halász János vita 2015. október 10., 13:05 (CEST)Válasz

Szia! Ezek a Zala Megyei forrásban vannak; talán egyszerűbb, ha ezeket töröljük. kösz, hogy szóltál.--– Linkoman vita 2015. október 10., 13:43 (CEST)Válasz

Köszönet

Köszi a mentorálást! Minden tanácsot szívesen veszek! Shakes 2015. október 23., 22:38 (CEST)Válasz

Bozsik Yvette

Szia! Persze, sőt, köszi, hogy utánajártál a dolognak. :) Az elgépelésedbe nem merek belenyúlni, mert eddig 3 különböző névváltozatot olvastam, inkább kiszállok a témából. Üdv, nyiffi üzenj! 2015. november 9., 20:12 (CET)Válasz

Sztornó, korábbi változatot láttam, minden szuper, azt hiszem. :) - nyiffi üzenj!

Segítség

Szia! Köszönöm a segítséget az Automobil Motorsportnál. Azt szeretném kérdezni, hogy jóvá tudnád hagyni a többi szerkesztésemet is ami ellenőrzésre vár? Mindegyikbe zömével linkeket tettem be, ami a Szegedi Egyetemi könyvtár digitalizált anyagainak adatbázisára mutat. Szakdolgozatomban a digitalizál anyagok elérhetőségéről írok. Gyakorlati részeként megpróbálom elérni, hogy minél több emberhez eljuthasson. Előre is nagyon köszönöm a segítséget.- Milgand vita

Jogsértő címer/szöveg

Üdv! Nem értem pontosan, minek kellene örülnöm, hiszen én nem képet jeleztem jogsértőnek, hanem szöveget, azt, ami abban a szócikkben áll. (Általános érvényű, hogy képekhez soha, semmilyen formában nem szólok hozzá.) Viszont ha mégis félreértek valamit, távolítsd el nyugodtan a sablont, nem érdemes újabb köröket mennünk miatta. – Vépi vita 2015. november 16., 17:21 (CET)Válasz

Muriel Degauque

Szia! Az infoboxban Bagdadot írtál Bakúba helyett, de én, sajnos, nem tudom javítani. Dudva vita 2015. november 19., 12:58 (CET)Válasz

Javítás

Szia! Kész! Üdv. Tambo vita 2015. november 19., 14:00 (CET)Válasz

Lymphatic filariasis

Bocs, remélem nem ütköztelek le. --PallertiRabbit Hole 2015. november 20., 20:59 (CET)Válasz

Dehogy, sőt, köszönöm szépen a hozzájárulásodat.--– Linkoman vita 2015. november 20., 21:07 (CET)Válasz

Prága

Szia! Tegnap jötünk meg Prágából, az idegenvezetőm pedig egy feltelepített kiwixes offline Wikipédia volt. De ezt a templomot nem találtam benne, pedig mindenhol láttam. Akkor megfogadtam, hogy legalább egy csonkocskát írok róla. De tudod a templomok műfaja nem az én világom, így csak ezt a kicsi személyes élményt tudtam belerakni. A bővítést kíváncsian várom, mert a templom tetszett nagyon! :) --B.Zsolt vita 2015. november 22., 13:20 (CET)Válasz

Müller

Szia! Átnevezted a brazil Müller labdarúgó szócikkét és most a Müller szó az egyért lapra mutat. A hivatkozásokat javítod vagy javíttatod? Üdv, Csurla vita 2015. november 23., 18:23 (CET)Válasz

A labdarúgóra vonatkozókat javítottam. A többi nekem sem egyértelmű. - Csurla vita 2015. november 24., 13:01 (CET)Válasz

Herminamezői Szentlélek-templom

Ez a forrás nevezi így, és azt akarja jelenteni, hogy a templom megépülése előtt a Hermina-kápolna töltötte be azt a funkciót, amit később a templom, vagyis a környező terület, Herminamező lakosai hitéleti feladatainak ellátását. Az egyházmegye honlapja szerint a plébánia 1919-től létezik, de istentiszteleti helye a Hermina műemlék kápolna volt 1937-ig, a templom elkészültéig. – Rlevente üzenet 2015. november 26., 17:06 (CET)Válasz

Még egy forrás a kápolnához: http://www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=14,490,0,0,1,0 – Rlevente üzenet 2015. november 26., 17:24 (CET)Válasz

Thomas

Szia Linkoman! Az a kép ha nem jogvédett, vagy engedélyezett a wikin, akkor csak javítani kéne rajt. Valahogy úgy nem áll jól. Vagy a box képét cseréld át, vagy tedd a box alá, hogy a box-ban levő bent marad. --Vakondka vita 2015. december 2., 13:31 (CET)Válasz

Szívesen, amit megköszöntél. Először is pontosítsuk le még egyszer. A benne látható logónak ki kéne kerülnie, a másik az elfogadható ha bent van? Akkor a lógó helyett az bekerülhet, de sohse tettem be képet még, így egyedül nem tudok segíteni. De van pár, akit megkérhetek tegye át. De ha engedett a kép, azt valahogy fel kéne tüntetni, hogy tudják maradhat. --Vakondka vita 2015. december 2., 21:00 (CET)Válasz

Akkor Sepultura segített, nézd meg jó így neked? Akkor engedett a kép, az legyen feltüntetve. --Vakondka vita 2015. december 3., 11:20 (CET)Válasz

Akkor nagy szív, hogy tudtam neked kérésedre segíteni, Sepultura munkáját kérve, leginkább a szívesen őt illette meg. --Vakondka vita 2015. december 3., 13:18 (CET)Válasz

Terry Black

Szia! Rácz Filip szerkesztőtárs apja jegyzetei alapján írta a cikket. A wikipédia nem az első közlés helye, ezért is érdemes a törlésre. Szajci pošta 2015. december 16., 07:43 (CET)Válasz

C418/01 szellemi- és tulajdonjog védelme

Szia!

Szerinted a fenti cikket honnan másolták? Nagyon nem lexikális, olyan mint egy egyetemi esszé, vagy könyvfejezet. Köszi. OrsolyaVirágHardCandy 2015. december 19., 17:11 (CET)Válasz

Magas szintű jogászi összefoglaló, ritkán kapunk ilyesmit. A vitalapodon válaszolok.--– Linkoman vita 2015. december 19., 22:34 (CET)Válasz

Courage kontra Crehan ügy

Per fenti. {sóhaj} OrsolyaVirágHardCandy 2015. december 19., 19:37 (CET)Válasz

Európai Unió: Versenypolitika: 1997.C-157/94 ügy - Áramimport-ügy

Képzeld, van egy 3. is! Vigyor

Asszem kezdem kapisgálni: ez egy ELTE-s kötelező feladat lehetett. OrsolyaVirágHardCandy 2015. december 19., 21:13 (CET)Válasz

Karácsony eljövetelén

BETLEHEMI JÁSZOL Mürzzuschlag Hofk.

Szívből kívánok Boldog és kellemes ünnepeket ! Kit36aKit36a vita 2015. december 24., 13:29 (CET)Válasz

Boldog karácsonyt! Szalakóta vita 2015. december 25., 21:35 (CET)Válasz

Simon Pál

Ahogy gondolod, ebben nem fogunk összeveszni. Halász János vita 2015. december 25., 00:05 (CET)Válasz

Szent Egyed-bazilika (Bártfa) - ezt befejezed még? A sablon miatt kérdem. Halász János vita 2015. december 25., 00:13 (CET)Válasz

Most látom, hogy a Sárándi Imre cikked másolmány a nevpont.hu-ról. Légy szíves fogalmazd át a szöveget, mert így jogsértő. Annak is jelöltem. Halász János vita 2015. december 25., 00:21 (CET)Válasz

"Számomra egyértelmű az, hogy közérdekű adatok halmazát életrajzokból mindenféle engedélykérés nélkül át szabad emelni egy lexikoncikkbe." - ugye ez csak vicc? És akkor ez mire való? Ctrl-c ctr-v-vel vetted át, egyébként szerinted a nevpont.hun a "© Névpont, 2015." mit jelent? Esküszöm erre nem tudok mit mondani csak azt, hogy lehet el kéne gondolkodni a megerősített szerkesztői jogodon, Tambótól hasonló másolások miatt vonták meg anno. A te szöveged:

"Polgári joggal, polgári eljárásjoggal, tulajdonjoggal, szövetkezeti joggal, elsősorban a mezőgazdasági termékforgalom jogi kérdéseivel foglalkozott. Különösen értékes az új gazdasági mechanizmus jogi kérdéseinek vizsgálatával kapcsolatos tevékenysége, Visszaélés a joggal (1965) c. munkája a magyar polgári jog kiemelkedő alkotása."

És a nevpont.hun megjelent:

"Polgári joggal, polgári eljárásjoggal, tulajdonjoggal, szövetkezeti joggal, elsősorban a mezőgazdasági termékforgalom jogi kérdéseivel foglalkozott. Különösen értékes az új gazdasági mechanizmus jogi kérdéseinek vizsgálatával kapcsolatos tevékenysége, Visszaélés a joggal (1965) c. munkája a magyar polgári jog kiemelkedő alkotása."

Egytől egyig ugyanaz, mi az hogy nem copypasteltél? "A szerzői jognak nem az a célja, hogy rákényszerítsen ezeknek az adatoknak az átfogalmazására." - erre már nem is reagálok. Akkor mondd, mi a célja? Halász János vita 2015. december 25., 12:03 (CET)Válasz

Elég flexibilisen tudsz értelmezni, nekem erről az jut eszembe amikor meginterjúvolták a tárgyalóteremből megszökő vádlott ügyvédjét, aki a "nem szökött meg, csak úgy hagyta el a termet, hogy az nem volt megengedve" összetett mondattal oszlatta el a közvélemény esetleges kételyeit. A többire nem akarok reagálni, igazából van jobb dolgom - remélem ezzel nem sértelek meg, fogjuk a vizsgaidőszakra. Üdv: Halász János vita 2015. december 26., 00:28 (CET)Válasz

Félbehagyás

Félbehagytál egy mondatot: Nem kellene annyira dé Apród vita 2015. december 27., 00:11 (CET)Válasz

Penny - köszönet :)

Szia! Köszönetet akarok nyilvánítani abban, hogy segítesz a Penny-cikket fejleszteni. Folytassuk ott! :) Üdv, --Ivoa vita 2015. december 27., 20:57 (CET)Válasz

Franz Xaver Lössl

Elég nehéz eset vagy. A fordítás sablon nem azt mondja, hogy teljes mértékig fordítás a cikk, hanem hogy - ha elolvastad volna, te is látod - "részben vagy egészben" a német fordítása. Nem értem, miért vetted ki. Halász János vita 2015. december 28., 13:59 (CET)Válasz

Rendben, feladtam. Működjenek a cikkeid a Te saját szabályaid szerint, nyilván úgy kell feltüntetni a más wikiből szerzett információ forrását hogy beírod kézzel a források közé "A német Wikipédia cikke" mondatocskát. Szakmai. Mindjárt jelölöm is törlésre a {{fordítás}}(?) sablont. Halász János vita 2015. december 28., 14:12 (CET)Válasz

Abban igaza van Halász Jánosnak, hogy az idegen nyelvű WP-k nem lehetnek egymás forrásai, tehát jogosan vette ki azt a részt, hogy a szócikk forrása a német Wikipedia szócikke. Azt, hogy a cikk mennyire fordított vagy nem fordított, nem mérlegeltem, így erre nem térnék ki. Egy napra levédtem a szócikket, hogy a 3VSZ megsértéséért (azt megelőzendően) egyikőtöket se kelljen blokkolni. A levédési állapot nem szempont, mert úgy védtem le, ahogy sikerült (amikor elkezdetem a procedúrát még Halász János változata volt, a beállítás végére már Linkomané). Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. december 28., 14:18 (CET)Válasz

IP-ellenőrzés

Tájékoztatlak, hogy IP-ellenőrzési kéréssel fordultam az IP-ellenőrök felé esetleges zoknibábjaiddal kapcsolatban (Millisits, Piszterka). Halász János vita 2015. december 29., 00:24 (CET)Válasz

Re Összecsukható esernyő

Szervusz, Linkoman, megpróbálom rendbe tenni a cikket, felhasználandó (fúj, micsoda igealak!) a vitalapon lévő hivatkozásokat. Békés, boldog új esztendőt kívánok (ha még nincs túl hamar, akkor is)! Üdvözlettel: – Ronastudor a sznob 2015. december 29., 09:43 (CET)Válasz

Áltudomány

Ő forrással alátámasztott mondatokat törölt. Ezt vontam vissza. A wikineveknek semlegesnek kell lenniük. Engem amúgy hidegen hagy ez a turanizmus, csupán a wikiszabályokat igyekszem betartatni. Szajci pošta 2015. december 30., 20:49 (CET)Válasz

Miskolc 1944. június 2-i bombázása

Igyekeztem pontos címet adni. A Kassa bombázása szócikk címével szerintem az a probléma, hogy a város a középkorban is több ostromot megért, így a cím nem mindenki számra egyértelmű, hogy a második világháborúban történt eseményre utal. („Az 1670-es években többször eredménytelenül ostromolták a kurucok.” „1706-ban Rabutin sikertelenül ostromolta, végül 1711. április 27-én foglalták el a császáriak.”) Én inkább beépíteném a címekbe a dátumot, vagy utalnék a második világháborúra: Hajdúböszörmény bombázása a második világháborúban. --Jávori István Itt a vita 2015. december 31., 14:17 (CET)Válasz

Nyugodtan átnevezheted. Boldog új évet kívánok! --Jávori István Itt a vita 2015. december 31., 14:28 (CET)Válasz

Bzensky / Bzenszki

Szia! Kitöröltem a Bzensky Rudolf cikkben végzett szerkesztésedet, mert nem azonos a két személy: Bzensky jezsuita, és 1631-ben született, Bzenszki minorita, és 1530-ból maradt fenn kézirata. – Hkoala 2016. január 10., 15:56 (CET)Válasz

Én pedig a Bzenszki Rudolf cikkben tettem hasonló értelmű javítást. --Malatinszky vita 2016. január 10., 16:07 (CET)Válasz


Egymillió éve nem láttam tőled semmit

Örülök, hogy ismét jelentkeztél !!! PLATERESZK !!!

Kit36a vita 2016. január 16., 11:45 (CET) Kiss Tamás (építész)Válasz


Küldöm: tamaskiss36@freemail.hu

Kit36a vita 2016. január 19., 02:05 (CET)Válasz

re Fehér Könyvek

Szia! Ezt a feladatot passzolom, mert inkább Pasztillának való. Egyébként úgy emlékszem, hogy a könyvsorozatok nevét nagybetűvel kell írni; kérdés viszont, hogy a könyvsorozatoknak ez volt-e a neve, vagy csak úgy emlegették őket, de a kiadó nem tartotta számon sorozatként. A romániai sorozat emlékeim szerint nem volt pl. sorszámozva, az egyes könyvek borítóján nem utaltak a sorozat korábbi tagjaira, viszont mindenki a "Kriterion fehér könyvek"-ként hivatkozott rájuk. – Hkoala 2016. január 19., 21:11 (CET)Válasz

Bocs

Szia. Bocs hogy nem tudtam forrást csinálni, az angol Wikipédián láttam, hogy van görög Demokratikus Koalíció, itt van a linkje: https://en.wikipedia.org/wiki/Democratic_Coalition_(Greece,_2015) Ne haragudj hogy ezt írtam neked, gondoltam elmondom neked hogy ilyen görög párt is van Görögországban. Ennyit akartam mondani, szia. – Marec2 vita 2016. január 25., 21:27 (CET)Válasz


re:Némi kiegészítés

Kedves Linkoman! Biztosíthatlak, hogy nem értettelek félre. Mivel én inkább a színházak, dolgozóik, a művészek és a művészetkedvelők érdekeit együttesen tartom szem előtt, abban is biztos lehetsz, hogy ha jogtalanul került fel egy kép a Wikimédia bármely projektjébe és az eltávolításra kerül nemhogy szívinfarktust fogok kapni, hanem öröm fog eltölteni, hogy egy jogtalan helyzet feloldásra került. Amennyiben pedig módom és lehetőségem adódik, ahogy eddig is, jogszerű képekkel igyekszem pótolni. Amennyiben én magam vétek, akkor pedig még jobban örülök, hogyha valaki ezt észrevéve korrigálja a tévedésemet ugyanúgy, ahogy a szócikkek szöveges részeinél is öröm fog el és hálát érzek, ha tévedtem és kijavítanak.

A logók esetében te magad említed a majd 10 évet, ami alatt a fennálló jogtalanságokat lehetett volna kezelni, tehát hirtelenségről szó sincs, ezt többen is elmondták, csak te nem így látod, illetve akarod látni, szíved joga. DE a logók kigyűjtésre kerültek, tehát látható, hogy mik voltak fönn. Amit nekem leírtál (és nem értem, hogy miért nem ezzel kezdted az ördögűző-kikiáltás helyett) én a helyedben annyival módosítanám - ha megengeded - hogy Először összegyűjteném, hogy mik azok a szervezetek, amik - ahogy te fogalmazol - különlegesen jelentősek, majd magam, vagy megkérve másokat is megnézném, melyikekhez tartozik/tartozott már kép. Aztán mérlegelném, honnan van esély engedélyt kérni és kapni, ezeket helyreállíttatnám (mert mint tapasztaltad és el is mondtuk neked, ennek ép érvek mellett nincs akadálya) és megkérném - akár mások bevonásával is - rájuk az engedélyt. Ez után lehet kétségbeesni, de még itt sem feltétlenül muszáj, hogy azokhoz, amikhez nem sikerült engedélyt szerezni, milyen megoldással lehetne mégis megszerezni. Ez már egy javaslat lenne.

Véleményem még mindig az, hogy semmi olyan nem történt, ami miatt ennyire ki kéne akadni.

Ami a másik dolgot illeti, az adminüzenőn tett bejegyzésedben te magad keverted bele a törléses ügybe, nem én... én épp szétválasztani próbáltam és nyugalmasabb mederbe terelni azt a megbeszélést, mert mint már a jogi kocsmafalon is kifejtettem, szerintem abban egyértelműen igazad van (ami nem jelenti azt, hogy a törlésesnél "ellened" lennék, csak szerintem nem jó módszert választottál és talán kicsit túlértékeled a törlések jelentőségét, hiszen a Wikipédiában a törlés csupán egyfajta elrejtés, ami visszaállítható). A törvényt pedig csupán azért idézgetem mindenhol, hogy egyben látható legyen a kiindulási alap, vagyis amit a Wikimedia Fundation annak vett még 2007-ben és ami nyomán nyolc év után (mivel fenyegetve volt a magyar Wikipédia, hogy az irányelv további halogatásával minden, de minden jogvédett képünket törölné a nemzetközi alapítvány (WF)) megszavazta a közösség az irányelvet fél évvel ezelőtt, amikor is megkezdődött néhány szerkesztő közreműködésével néhány, a kapacitásukba beleférő logó engedélyének beszerzése (erre írtam, hogy amit hiányolsz, működik, csak csatlakozni kell).

Szóval én azt gondolom, mind erre van megoldás, felesleges nagyon kiakadni és mások munkáját (az előbb említett kis csapat, akik engedélyeket szereznek be már fél éve) semmibe venni a törlések jelentőségének nagyításával (remélem, hogy ezúttal te is megérted, miért gondolom így). Fauvirt vita 2016. február 3., 01:12 (CET)Válasz

Nyíregyháza

Nyíregyházi születésű vagyok. Nem akartam, hogy nyíregyházi témában helyesírási förmedvény díszelegjen napokig.

Egy Miskolc-műhelyhez tartozó tag se hagyná, hogy miskolci témában napokig helyesírási hibáktól hemzsegő szócikket bámuljanak. Apród vita 2016. február 11., 18:08 (CET)Válasz

Nem vagyok admin, úgyhogy nem én döntök erről, hanem a záró admin. Biztosan új dolgot írtam ezzel :-). Apród vita 2016. február 11., 18:18 (CET)Válasz

Komolyan pedig: törlésire nem járok, úgy döntöttem, hogy amig egy bizonyos személynek a korsója el nem törik, amivel a kútra jár, addig nem érdemes járnom. Apród vita 2016. február 11., 18:20 (CET)Válasz

Re:Hungarikum

Örülök neki, bár nagy fába vágtad a fejszéd. Andrew69. 2016. február 16., 06:21 (CET)Válasz

Nagyon jók a meglátásaid. Én magam is észrevettem már, hogy (főleg az állatvilág egyes fajainál van erre példa) szeretik a hungarikum kifejezést akkor is használni, ha nem is kapta meg ezt a kitüntető jelzőt. Nemrég Weekee00 is érdeklődött aziránt, hogyan fogjon bele rendszerezni. A válaszomat viszont nem vette figyelembe. Véleményem szerint vedd fel vele a kapcsolatot, mivel szívesen dolgozna ezen a téren. Az egyértelműsítő lapra visszatérve, a Hungarikum nevű rajzfilm nem hungarikum, de gyakorlattá vált az, hogy az ezzel a névvel kezdődő egyéb szócikkeket is beleírják. Vadszederke' 2016. február 17., 15:49 (CET)Válasz

Különben, ha van rá energiátok, csináljatok egy Hungarikum-műhelyt, máris a tagja vagyok! :) Vadszederke' 2016. február 17., 15:53 (CET)Válasz

Köszönöm kedves válaszodat.--– Linkoman vita 2016. február 18., 12:31 (CET)Válasz

Az egyértelműsítetlen alapforma, a „Hungarikum” nem egyértelmű a rajzfilm miatt, ezért megtoldottam a cikk címét azzal, hogy „(tulajdonság)”. Ha ügyesebb toldalékot találtok, akkor persze legyen az, nekem jobb nem jutott eszembe. --Karmela posta 2016. február 18., 12:59 (CET)Válasz

@Karmela: - Kérlek, folytassuk az egyértelműsítő lap vitalapján. Ott válaszolok neked.--Linkoman vita 2016. február 18., 13:11 (CET)Válasz

Polgármesterek

Üdv! Szajci szerkesztőtárs kérésére kezdtem aktualizálni a polgármestereket az infoboxokban még valamikor Újév táján; kezdetben csak a baranyai településeknél, majd miután felfedeztem, hogy a települések elenyésző hányadát leszámítva az infobox-adatokat máshol sem aktualizálták a 2014-es adatokkal, haladtam tovább (eddig Tolna, Somogy, Fejér és most a Pest megyei járásokon megyek végig, ráérő időmben). A felvetésedről az a véleményem, hogy az infoboxban az aktuális polgármesternek kell szerepelnie, de természetesen az is értékes információ, hogy kik voltak a korábbi településvezetők – éppenséggel nem is feltétlenül csak 1990-ig visszamenően, hanem akár korábban is, ahol ez tudható. Láttam, hogy vannak települések, ahol van ennek is kialakítva külön szakasz a szócikkben, sőt néhány városnál, nagyobb községnél külön szócikket is kapott a korábbi településvezetők listája, de ezt összegyűjteni nyilván egy teljesen más jellegű munka, mint amit most csinálok. Azt tudom vállalni, hogy ha az infobox-aktualizáláskor polgármesterváltásra találok adatot, akkor a korábbi polgármester nevét egy ilyen témájú szakaszcsonk megnyitásával egyidejűleg átdobom a szócikk szöveges részébe, aztán majd fejleszti tovább az adott szakaszt, aki tudja / akarja. Jó így? Üdv: Sellyei lakos vita 2016. február 18., 12:33 (CET)Válasz

Úgy alakult, hogy köztes megoldást dolgoztam ki; ezzel a szócikkek szövegrészébe nem kerül most be a jelenlegi és korábbi polgármesterekre vonatkozó adat (ami nem sürgős) csak az infoboxba (ami viszont sürgetőbb, hiszen csaknem másfél éves késésben vannak az infoboxok), viszont nem is törlök a szócikkekből értékes információt. A megoldás lényege, hogy az infoboxban rejtett adatként benn hagyom a lecserélésre kerülő polgármesteri adatokat (név, pártállás, hivatkozási link), további feldolgozásig. Így most gyorsabban tudok haladni az infoboxok aktualizálásával, ha viszont valakinek lesz majd energiája feldolgozni a települések közigazgatástörténetét, akkor ennyivel kevesebb adatot kell majd külső forrásokból kiböngésznie. Az utóbbi fél napban feldolgozott települési szócikkeknél már nagyjából eszerint a módszer szerint dolgoztam. Az infoboxok aktualizálása eddig (részemről) Baranya, Tolna, Somogy, Fejér, Pest, Veszprém és kb. felerészben Békés megyét illetően történt meg, aztán majd folytatom (vélhetően keddtől), ahogy az időm engedi. Üdv: Sellyei lakos vita 2016. február 20., 00:46 (CET)Válasz

re:Színházas

Először is köszönöm a válaszod! :o) Azt viszont kérlek fejtsd ki bővebben, mire gondolsz pontosan a néhány kialakítandó általánosító "ökölszabály" alatt, érdekel. Fauvirt vita 2016. február 19., 23:21 (CET)Válasz

Nem sürgetlek! Tudom, hogy nem egyszerű, én is sokat agyalok ezeken. Az a baj, hogy ami egyik szempontból egyszerűsítené vagy logikusabbá tenne dolgokat, az más szempontból nehezítés, ráadásul a (rossz) szokásokat is nehéz megváltoztatni (lásd, nekem is mennyi időbe telt, amíg végre sikerült megértenem, hogy mi nem stimmel a Nemzetivel kapcsolatban - pedig éreztem is, ezért is gondolkodtam rajta folyamatosan, de a látszólag működő rendszer miatt nehéz volt átlátni). Fauvirt vita 2016. február 20., 12:30 (CET)Válasz

Lech

Szia, Baike! Kár volt törölnöd a hozzászólásodat. Bár indulatos volt, de nagyon is helyénvaló. Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert nem azt feszegeti, hogy ki lehet-e/kell-e törölni a forrásolatlan tartalmat, hanem hogy a járőr vajon felelőssé tehető-e a források felkutatásáért. Nos, itt vontuk meg a választóvonalat, és én ebben is Levente álláspontjára helyezkedem. A járőr kihajítja a cikkből a vandalizmust, hibát vagy az adott helyzetben a forrásolatlan, kényes adatokat, információkat tartalmazó állítást. Nem tehető dolgává a kategóriakeresés, vagy a források felkutatása.

Ezt el kell fogadni, Baike!

A lehető legnagyobb tisztelettel, – Burumbátor Súgd ide! 2016. február 22., 19:21 (CET)Válasz

Rántás

Üdv! Viszont van még egy Rántás (fizika), akkor pedig át kellene ezt is nevezni, és kellene egy egyértelműsítő lap is? – Vépi vita 2016. február 25., 06:25 (CET)Válasz

Kobold

Szia! Én csak a vitalapot jelöltem törlésre. Üdv Tambo vita 2016. február 27., 15:15 (CET)Válasz

A cikket a többi jelentésre való tekintettel átneveztem Kobold (lény) címre és létrehoztam a Kobold (egyértelműsítő lap)-ot is. Ha ügyesebb toldalékot találsz a cikkcímhez, semmi kifogásom az átnevezés ellen. --Karmela posta 2016. március 5., 23:27 (CET)Válasz

Kedves Karmela! Én a Kobold (mesealak) toldalékot javasolom inkább. Üdv.--Linkoman vita 2016. március 5., 23:33 (CET)Válasz

RE:Disszertáció

Köszönöm az észrevételt, valamikor tényleg meg kellene csinálni, de az jó, hogy Te elkezdted.Peadar vita 2016. március 4., 18:24 (CET)Válasz

Fehér könyv

Szia, ezt még folytatod? Steinbrück Ottó Panaszfüzet 2016. március 6., 11:58 (CET)Válasz

Szia, levettem az "építés alatt" sablont. Üdv.--– Linkoman vita 2016. március 6., 12:02 (CET)Válasz

nagy bettina

köszi a többi nagy bettinás írásomat törölitek a héten? Bela1994

hol tudom a kategóriákat változtatni? Bela1994

Jelentkezés

"A címzett nem létezik vagy a felhasználónév érvénytelen." A Wikin keresztül nem lehet jelentkezni? Csak 'hagyományos' E-posta által? --Holdkóros vita 2016. március 11., 17:06 (CET) Én itt próbálkoztam: 'Wikipédián kívüli kapcsolat a szerkesztőkkel' oda írtam a címet - és akkor jelent meg az üzenet. --Holdkóros vita 2016. március 11., 18:26 (CET)Válasz

Válasz Linkomannak

Megküldtem, amit megkövetelt a haza jómaga! Steinbrück Ottó Panaszfüzet 2016. március 12., 19:28 (CET)Válasz

Húsvét

Boldog húsvétot kívánok! Szalakóta vita 2016. március 28., 17:55 (CEST)Válasz

Kiss László

Szia! Kétségtelenül igazad van abban, hogy jó lenne, ha lenne egy tudományos munkássága szakasz is a cikkben. Ami a fejrészben (azaz bevezetőben) szerepeltetését illeti a kutatási terület rövid felsorolásának az oka az, hogy Kiss László alkotmánybírói megbízatása nélkül is nevezetes volna, viszont szerepelnie is kell, hogy miért. Mivel jogtudós, így egyes egyetemi vezető pozíciók mellett a kutatási területnek is helye van. Cassandro Ħelyi vita 2016. március 31., 13:16 (CEST)Válasz

Párizsi sikk

Egyetértek, ha valaki megcsinálja. Üdv, – Vépi vita 2016. április 7., 12:38 (CEST)Válasz

Yessir.--– Linkoman vita 2016. április 8., 20:43 (CEST)Válasz

Libatömés

Szia! Megérne egy szakasznyit a libatömés problémája a libamáj cikkben, mert ez egy balhés, időről időre fellángoló állatvédői ügy. EU, satöbbi. Szubjektíve meg: imádom a hízott libamájat, tejjel zsírjára sütve; csak ne lenne rohadt drága :-) OsvátA Palackposta 2016. április 8., 12:23 (CEST)Válasz

Yessir.--Linkoman vita 2016. április 8., 20:44 (CEST)Válasz

Ganz vállalatok

Szia! Ha megnézed a laptörténetet, láthatod, mielőtt először belenyúltam, csak a Ganz Mávag utódjairól szólt. Ki kellene törölni a rengeteg piros linket. Jó pár kék linket megírtam, és a commons is tele van képekkel. Nem vagyok ellenére az átdolgozásnak, de előbb meg kellene nézni a kék linkeket. Elég bonyolult történet. Ami a Ganz nevet illeti kezdettől fogva ez volt a neve. Ráadásul olyan világmárka volt, ami miatt badarság lett volna nem továbbvinni. Üdv. Tambo vita 2016. április 26., 14:08 (CEST)Válasz

Komolyzenei csűrcsillag, köszönettel

Csűrcsillag a zenei tárgyú szerkesztői munkádért !
Köszönettel ! ... :-) – Rendes Kis beszéljük meg 2016. május 5., 11:25 (CEST)Válasz

Vezérszó építés alatt

Szia! Immáron három és fél hónapja nem történt szerkesztés a Vezérszó szócikken, amelyre még te tettél építés alatt sablont. Ha úgy érzed, még írnál hozzá, kérlek tedd meg, ha nem, akkor vedd le a sablont. Ez a sablon a többi szerkesztőt arra kéri, hogy ne szerkesszen a cikken addig, amíg te nem végeztél, de ezt ilyen hosszú távon nem jó fenntartani. Köszönöm! Nl vita 2016. május 8., 07:00 (CEST)Válasz

Fürdőhelyiség építés alatt

Szia! Immáron majdnem négy hónapja nem történt szerkesztés a fürdőhelyiség szócikken, amelyre még te tettél építés alatt sablont. Ha úgy érzed, még írnál hozzá, kérlek tedd meg, ha nem, akkor vedd le a sablont. Ez a sablon a többi szerkesztőt arra kéri, hogy ne szerkesszen a cikken addig, amíg te nem végeztél, de ezt ilyen hosszú távon nem jó fenntartani. Köszönöm! Nl vita 2016. május 8., 07:02 (CEST)Válasz

Szent Egyed-templom (Prága) építés alatt

Szia! Már három hónapja nem történt szerkesztés a Szent Egyed-templom (Prága) szócikken, amelyre még te tettél építés alatt sablont. Ha úgy érzed, még írnál hozzá, kérlek tedd meg, ha nem, akkor vedd le a sablont. Ez a sablon a többi szerkesztőt arra kéri, hogy ne szerkesszen a cikken addig, amíg te nem végeztél, de ezt ilyen hosszú távon nem jó fenntartani. Köszönöm! Nl vita 2016. május 8., 07:46 (CEST)Válasz

Schneller István (építész) építés alatt

Szia! Csaknem másfél hónapja nem történt szerkesztés a Schneller István (építész) szócikken, amelyre még te tettél építés alatt sablont. Ha úgy érzed, még írnál hozzá, kérlek tedd meg, ha nem, akkor vedd le a sablont. Ez a sablon a többi szerkesztőt arra kéri, hogy ne szerkesszen a cikken addig, amíg te nem végeztél, de ezt ilyen hosszú távon nem jó fenntartani. Köszönöm! Nl vita 2016. május 8., 07:48 (CEST)Válasz

Tangóharmonika

Kérlek nézd meg újra a Tabányi Mihály szócikket! A tangóharmonika kérdést, itt már kiveséztük:Vita:Akkordeon

Köszi – Matepyt V.I.T.A. V.I.T.A. 2016. május 8., 15:56 (CEST)Válasz

Nincs közöttünk félreértés, te kérdeztél valamit, én válaszoltam. Közben rendeződött a dolog. Amúgy a harmonika szócikkben benne van az eredeti kérdésre a válasz. További szép estét!– Matepyt V.I.T.A. V.I.T.A. 2016. május 8., 20:50 (CEST)Válasz

Re: Kérés

Ismerve a szerkesztők sokféleségét tudtam, hogy amikor belekezdek egy ilyen feldolgozásba, a szerkesztők nagy többsége köszönetet mond, megörül, hogy szóltam, mások pedig csendben teszik majd a dolgukat. Azt is tudtam, hogy lesz pár szerkesztő, akik vagy azon háborodnak fel, ha jelzést kapnak, vagy azon, hogy ha jelzés nélkül leszedem a sablont. Azt is tudtam, van olyan szerkesztő, akinél bármelyik megoldást választom, a másik kapcsán lesz felháborodva, mert ilyen a természete. Ezért aztán úgy döntöttem, hogy mindenkinek egyformán szólok, nem mérlegelek. Már csak azért is, mert a sablon levétele bár nem nagy munka, de az eredeti szerkesztőt emlékezteti egy egykor félbe hagyott munkájára. Amikor elkezdtem az értesítéseket, láttam, hogy 140 cikken van rajta a sablon. ezek egy jó részén frissen, egy-két héten belüli szerkesztésben, jó egyharmadát sok szerkesztő egy-egy ottfelejtett sablonja adja ki. És van olyan szerkesztő, akinek legalább 15-20 olyan cikke van, amit hónapokkal ezelőtt megsablonozott, majd otthagyott. Nl vita 2016. május 9., 12:14 (CEST)Válasz

Ja, azt elfelejtettem írni, hogy tökéletesen be is jött amire számítottam... Nl vita 2016. május 11., 09:20 (CEST)Válasz


Külön, csak neked szóló exkluziv kérés

Kérlek, nézd végig a Kategória:Építés alatt álló lapok oldalt, mert rengeteg cikket hagytál félbe ezzel a sablonnal, takarítsd ki őket, ez még az ilyen régi és nagyon megbecsült szerkesztőknek is menni fog, mint te vagy. Ha sokáig várattad a többi szerkesztőt, hogy hozzányúljanak a cikkhez, ne tőlük várd, hogy utánad takarítsanak. Esetleg mozgasd saját allapodra, ahogy az útmutató is mondja. Szerkessz bátran! Nl vita 2016. május 11., 09:24 (CEST)Válasz

re: Sinus caroticus és Glomus caroticum

Szia Linkoman!

Nagyon jó kérdés. Elolvastam őket, és egyikből sem derül ki számomra, hogy mi a fene a tárgya. Annyit tudok kihámozni, hogy az érrendszer valamilyen eleme mind a kettő, de ez így nem cikk.

Szerintem mindkettő törlésre jelölendő. Talán a TMB-vel sikerül felhívnunk egy hozzáértő figyelmét rájuk, és akkor talán megírja őket normálisan. Ha meg nem így lesz, akkor törlendőek. Jelöljem őket? Piraeus vita 2016. május 24., 22:52 (CEST)Válasz

Rendben, köszönöm, megtörtént. Üdv: Piraeus vita 2016. május 25., 10:35 (CEST)Válasz

Gratula

Szia! Köszönöm! Üdv. Tambo vita 2016. május 26., 09:58 (CEST)Válasz

RE: Frissítés és "elavult" adatok

Szia!

A "Magánszemélyek"-et átírtam "Magánszemélyeknek nyújtott szolgáltatásra". :) A Történeti érdekességek kapcsán csak sejtem, hogy a Postafonra gondolsz. Azt a részt azért gondoltam törölni, mert a forrás, amire hivatkozik már megszűnt.

Köszönöm az észrevételeket. Üdv, – MP2016 vita 2016. június 2., 11:49 (CEST)Válasz

Baj

A baj csak az, hogy az anonok ismét vissza fogják tenni, egyes járőrök pedig ugyanúgy áldásukat fogják rá adni, hogy reklámokkal tarkítsák a szócikket az anon szerkesztők :-(. Apród vita 2016. június 3., 23:30 (CEST)Válasz

A római katolikus egyház élő bíborosainak listája

Szia! A fenti cikket ˙(A római katolikus egyház élő bíborosainak listája) jelöltem jó cikknek. Kérlek nézz rá, hogy tudod-e támogatni. – Némo (Morgóhely) 2016. június 6., 13:29 (CEST)Válasz

Egyenlőre

Egyenlőre komolyabb gondom, hogy a Halálozások 2016-ban listában tett kritikusan kezelhető forrásolási tendenciák (Wels Péter Mátyás, Cserhalmi Erzsébet, Tariska Zoltán) tekintetében eléggé magamra hagyott az aktív szerkesztők kilencvenvalahány százaléka a kocsmafal egyében május eleje óta. Ez most erősen lefoglal, mert ezek a kritikusan kezelhető forrásolási tendenciák a magamra hagyás miatt bizonyosan szaporodni fognak. Apród vita 2016. június 6., 23:32 (CEST)Válasz

Sopron, Baja], Kaposvár: itt töröltem az áruházreklámokat. Rájöttem, hogy mivel az rendszeres, hogy Áruházak szakasznevet adnak neki, így város plusz Áruházak szóval meg lehet találni a wiki keresőjében ezeket - ha más dolgokkal keverten is. Apród vita 2016. június 7., 02:19 (CEST)Válasz

Ferenczy Endre (egyértelműsítő lap)

Tessék: Ferenczy Endre (egyértelműsítő lap). Apród vita 2016. június 9., 21:10 (CEST)Válasz

Jó, akkor átneveztem a jogászt. Apród vita 2016. június 9., 21:19 (CEST)Válasz

Előre is köszönöm.--Linkoman vita 2016. június 9., 21:23 (CEST)Válasz

Re: Soylent

Szia, egy (új) szócikket több lépcsőben szoktam átnézni (ezt egyrészt a munkamódszerem, másrészt az időbeosztásom indokolja). Pl. azt, hogy miért van egyértelműsítve, még nem ellenőriztem. Sem azt, hogy tartalmilag mennyire tartom reklámjellegűnek. Viszont ha törlésre jelölöd, annál alaposabban fogom átnézni... – Vépi vita 2016. június 11., 14:06 (CEST)Válasz

Széchenyi-család mauzóleuma

Szia, mivel erre nevezted át, megkérdem: miért Széchenyi és nem Széchényi, ha mindkét névvel fekszenek benne? A kötőjel pedig nem szükséges, ha nem uralkodóházról van szó. (Egyébként megtaláltam a helyeket, ahonnan összemásolgatta, de mivel több helyről van szó, meg néha módosította is – nem mindig –, nem tartom lényegesnek.) – Vépi vita 2016. június 12., 15:41 (CEST)Válasz

@Vépi: -- Szia! Csak arra koncentráltam, hogy a Széchenyi István gróf nevét ebben az alakban használjuk.

A cikkben elhelyezheted - ha akarod -, hogy a mauzóleum Széchényi mauzóleumnak is tekinthető. (Azt viszont határozottan ellenezném - ha erről lenne szó, de persze Te nem írtál erről- , ha pl. Széchenyi (Széchényi) család mauzóleuma lenne a cím - a Wikipédia linkelési lehetőségei miatt az ilyen címadást snassznak tartom.

"A kötőjel pedig nem szükséges, ha nem uralkodóházról van szó." Ez egy vicces szabály. Ha egy országban a főherceg az uralkodó, akkor a családját kötőjellel írjuk, ha csak simán főherceg, akkor nem? Felőlem javítsd.--Linkoman vita 2016. június 12., 23:04 (CEST)Válasz

Megkérdeztem a nyelvi falon. – Vépi vita 2016. június 13., 06:43 (CEST)Válasz

Melyik szakaszba?

Jól gondolom, hogy a Kocsmafal (egyéb)en egy szakasszal feljebb akartad elhelyezni és nem a Botos cikkek műhelyébe a hozzászólásodat (egyébként rejtély, hogyan került a hozzászólásod a botos cikkek műhelye útmutatójának lezárásáról szóló szakaszba, mikor más szakaszt nyitottál meg szerkesztéskor)? A vicc az, hogy eredetileg azt hittem, hogy a botos cikkek műhelyét akartad útmutatóstúl a fenébe elküldeni és arra vonatkoztak a tematikus szabadságról írottak :-). Csak később fogtam gyanút, hogy akkor miért nem a Botos cikkek műhelye útmutatójának lezárását kezdeméyező szakaszt nyitottad meg. Apród vita 2016. június 16., 12:40 (CEST)Válasz

Így jó lesz: Visszavonás lapváltozata? Apród vita 2016. június 16., 12:51 (CEST)Válasz

Remélem nem baj, hogy a válaszodba utólag betettem a kimaradt zárójeleket és a szögletes zárójeleket. Apród vita 2016. június 19., 18:17 (CEST)Válasz

Re: Visszavonás

Kedves Kolléga! Szándékos volt a visszavonás, mivel időközben megírtam a cikket csonk minőségűre... Nincs harag, további jó szerkesztést! :-) - Gaja     2016. június 16., 16:54 (CEST)Válasz

Meghívás a Komolyzenei műhelybe

Komolyzenei műhely

Kedves Kreamar!

Örömmel láttuk, hogy Wikipédia-szerkesztéseid során klasszikus zenével kapcsolatos szócikkel is foglalkoztál.

Szeretnénk felhívni figyelmedet a Komolyzenei műhelyre, mely a klasszikus zenével kapcsolatos témák iránt nyitott szerkesztőket igyekszik összefogni.

A műhely működését nem kívánjuk túlszabályozni, az elsődleges cél egy közös felület biztosítása a témával kapcsolatos kérdések megbeszélésére, egymás kölcsönös segítése, illetve a komolyzenével kapcsolatos tennivalók, megoldandó problémák számbavétele.

Jelen üzenetünkkel szeretnénk meghívni a műhelybe, örömünkre szolgálna, ha műhelyünk tagjaként segítenéd munkánkat. A műhelytagság pusztán a téma iránti nyitottság, érdeklődés, szimpátia kimutatása, semmilyen kötelezettséggel nem jár.

Amennyiben elfogadod meghívásunkat, nincs más dolgod, mint beírni nevedet és a Téged érdeklő témákat a műhelylapra vagy annak vitalapjára.

Reméljük, hamarosan tagjaink között tudhatunk. További jó szerkesztést kívánunk.

(Társműhelyeink: Zenei műhely (műfajtól független zenei fogalmak (pl. kotta, hangszerek), illetve önálló műhellyel nem rendelkező zenei témák (pl. népzene, tánc) összefogása), Opera műhely, Könnyűzenei műhely.)

Kedves a meghívás, szívből köszönöm a bizalmat.

Kérem megértéseteket, de engem számos tárgykör érdekel párhuzamosan, ezért egyetlen műhelyhez sem csatlakoztam.

A jövőben is örömmel támogatom a az ért, jó komolyzenei cikkek létrehozását. Ebben bármikor számíthattok rám.

A műhely munkájához sok sikert kívánok!--Linkoman vita 2016. június 21., 11:23 (CEST)Válasz

Terápia wikipédia oldal

Hello,

Sajnos nincs időm rá (50+ óra munka per hét, bárcsak lenne), és kezdő Wiki szerkesztő vagyok (de gyorsan tanulok :) ). Tettem kb. 11 változtatást, változtatási javaslatot, mert felidegesítettek ezek a Spammerek nagyon. Lényeg, hogy a hibás források eltűnjenek, mert ezeknek a spammereknek a Wikipedia link kell. Segíti az SEO-t nagyon, értékes és ezért pénzt fizetnek cégek embereknek, hogy teleszórják a Wikipediát ezekkel a SPAM linkekkel. Ha azok eltűnnek, meghiúsul a tervük és akkor nem kapnak majd több megrendelést. -> kevesebb SPAM

Még egy dolog. Ezt a weblapot, NAGYON nehéz szerkeszteni, mert eszméletlen lassú. Nincs valami közvetlen mód arra, hogy üzenetet küldjek?

SimonThSorcerer vita 2016. június 22., 21:58 (CEST)Válasz

Áruházak

Én is meglepődtem, mert azt hittem, hogy helyesled az áruházlisták törlését. Akkor ezek szerint félreértettelek. Azt hittem, hogy az áruházlisták hatékonyabb törlésére volt javaslatod. Várom javaslatodat akkor. Apród vita 2016. június 30., 19:29 (CEST)Válasz

Én sem értek egyet az áruházlisták teljes törlésével. – Lálálá9999 vita 2016. július 1., 00:38 (CEST)Válasz

@Linkoman: és @Lálálá9999:, az áruházlisták törlésével kapcsolatban megbeszélést kezdeményeztem. – Rosszkornyifog vita 2016. július 5., 17:31 (CEST)Válasz

Mayseder

Köszönöm, hogy feljavítottad a Mayseder-cikket. Említetted, hogy nem tudod, hogy kell beileszteni a litográfia szerzőjének a nevét, úgyhogy megcsináltam. – Malatinszky vita 2016. július 1., 07:33 (CEST)Válasz

IKEA

Szia! Látom tatarozod a cikket. Jó munkát! Az "Áruházak a világon" talán csak jobb változat, mivel a cikk első sorában írja, hogy "multinacionális bútorkereskedelmi hálózat". A "külföldön" így valahogy elveszti az értelmét. Nem? ;-) – Pegy22 vita 2016. július 1., 14:13 (CEST)Válasz

A "külföldön" kifejezésnél valóban egyértelműbb lenne a "Svédországon kívül", mivel a magyar olvasó hajlamos a "külföld" kifejezést mindig és kizárólag Magyarországra vonatkoztatni.

Sokkal nagyobb gond van a legtöbb kiskereskedelem témájú szócikkel, úgy látom. Az IKEA szócikk még a jobbak között van.

Külföldi (= nem magyar) Wikiken a kiskereskedelmi tárgyú szócikkek a magyar cikkeknél sokkal tárgyszerűbbek - és pl. nem tartalmazzák az üzletek címlistáit.

Kifejezetten komolytalan pl. a magyar IKEA szócikkben az éttermi kínálat ismertetése. Alsó tagozatos szinten "és akkor bementünk papival mamival az ikeába, ahol nagyon finomak a húsgolyók, amiket az étteremben kapni. Persze, evés előtt mostunk kezet, mert van mosdó is. És a Jancsika se ugrált sokat, mert papai mami beadták a gyerekmegőrzőbe, ami nagyon muris: golyók vannak a padlón..." stb. stb.

Arra készülök, hogy összefoglaljam ezeket a gondokat. Üdv.--Linkoman vita 2016. július 1., 15:13 (CEST)Válasz

Lehet gyerekesnek tűnik az éttermi kínálat, de hozzá tartozik az IKEA koncepcióhoz, ugyanúgy mint a játszóhely (lekrum). Kötelező minden új áruházra. A vendéglőben néhány tipikus svéd ételt (pl. húsgombócot) is lehessen kapni. A húsgombóc (köttbullar) olyan hagyományos kaja a svédeknél mint pl. a gulyásleves a magyaroknál.
Ami a "Svédországon kívül" meghatározást illeti, nem látom miért kell belekeverni Svédországot? Azért mert innen indult el? Már régóta multinacionális vállalat, amelynek a központja nem Svédországban van. – Pegy22 vita 2016. július 1., 16:07 (CEST)Válasz

Gyakorikérdések

Szia!

Itt a téma róla. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. július 1., 15:36 (CEST)Válasz

Széche(')nyi

Én eddig úgy tudtam, hogy Széchényi István hagyta el édesapja iránti tiszteletből az ékezetet. De a források már a korábbiakat sem csak "é"-vel írják. Nem tudom, olyan ez, mint Eszterházy Károly. (Holott "s"-sel szokták írni.) 12akd vita 2016. július 3., 14:12 (CEST)Válasz

WC

Van olyan egyért.lap, az angol Wikipédián meg különösen, ahol a kifejezések fejezetekre vannak szedve, mint „fogalom, média, személyek” stb., itt is meg lehet ezt tenni, mert véleményem szerint ez így belefér. Ha W. C. Handy is elég ismert személy ahhoz, hogy legalább egy link legyen róla miért ne lenne érdemes beírni? Az meg hadd ne legyen már mindig etalon, hogy mi van az angol Wikipédián, ők sem mindenhatóak! A lapot közben megcsináltam. – Vander Jegyzettömb 2016. július 12., 08:54 (CEST)Válasz

Felcser

Annyira jó ez a középkori horrorkép File:Amputation 1540.jpg. Kár volt kidobni. Vagy csak kihullott véletlenszerűen? OsvátA Palackposta 2016. július 13., 17:13 (CEST)Válasz

Persze, hogy nem csak csonkoltak. De az volt a show. :-) Különben egy kép két cikkben is benne lehet. (Mindegy, csak sajnálom. Egy kép jót tesz egy szócikknek. A jó képek meg pláne). Üdv! OsvátA Palackposta 2016. július 13., 17:26 (CEST)Válasz

Budapest XIII kerülete

Szia! A Budapest XIII Kerület cikket meg tudod javítani ? Mert az országgyűlési képviselői választáson (2014-es országgyűlési választás) Hiszékeny Dezső nyert, és Budapest XIII kerülete már a 7 egyéni választókerülethez tartózik. Gondolom olvastad hogy a 2011-es változás miatt már minden megváltozott. A Magyar Wikipédián rajta van, hogy a 2011-es változás miatt már Budapest egyéni választó kerületeinek már csak 18 országgyűlési választó kerületei vannak. A 2014-es országgyűlési választás eredményei az Indexen vannak. Íme: http://index.hu/belfold/2014/valasztas/eredmenyek/egyeni/

Ez igazi, mivel csak az Indexen láttam és be linkeltem a linket a te Szerkesztővita lapodon. Gondoltam elmondom és megmutatom neked. Szóval meg tudod javítani ? – ViceCity343 vita 2016. július 14., 17:02 (CEST)Válasz

Re: Friss hírek

Szia! Hogyne, bármit nyugodtan átvehetsz, idézhetsz. Szerintem itt a Wikipédián ez egyébként is természetes. Üdv. – Vadaro vita 2016. július 16., 11:58 (CEST)Válasz

Textilmúzeum

Szia! Mire nevezted át a Textilmúzeumot? Nem találom. – Elkágyé vita 2016. július 16., 14:31 (CEST)Válasz

@Elkágyé: Szia! íme. Üdv.--Linkoman vita 2016. július 16., 14:56 (CEST)Válasz

Köszönöm, így már világos. – Elkágyé vita 2016. július 16., 15:04 (CEST)Válasz

Lektor – Metropol

Kérlek, a cikk vitalapján egy „Lektor” című szakaszban is indokold a lektor sablon kihelyezését, különben nagyon bonyolult rátalálni (kibogarászni a laptörténetből), különösen ha sokáig rajta marad. Köszönöm! – Tacsipacsi vita 2016. július 23., 10:48 (CEST)Válasz

Dr Török Lajos

Szia! Vagy indokold meg a vitalapon a lektor sablon okát a törlésre jelölt Dr Török Lajos szócikknél vagy ne tedd ki rá ("A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi. Ha nincs indoklás a vitalapon, bátran távolítsd el a sablont!") Üdv, Csurla vita 2016. július 23., 12:29 (CEST)Válasz

Útnyilvántartó program

Szia! Ne haragudj, hogy kíváncsiskodok, de ez az igéret hogy áll: Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Útnyilvántartó program június 24-i lapváltozata? Apród vita 2016. július 25., 01:48 (CEST)Válasz

új szakasznyitásról kérdés

Ne haragudj hogy megkérdezem: Te sok éve szerkesztő vagy, hogyan csinálod, hogy a hozzászólásaid nem új fejezetként, hanem az előző címén jelennek meg, holott írsz fejezetcímet? Ez nekem eléggé zavaró, mert a figyelőlistában úgy jelenik meg, mintha az előző fejezethez szólnál hozzá. – Porrimaeszmecsere 2016. július 26., 10:38 (CEST)Válasz

Szerkesztések

Szia!

Bár úgy látom, nem vagy járőr, tehát nem a magad nevében beszélsz, amikor egy kezdő szerkesztőt nagy tömegű szerkesztések végzésére biztatsz, és ezzel munkát adsz a járőrök számára, de azt megtehetnéd, hogy tartalmilag és formailag átnézed a Általános relativitáselmélet‎ szócikkben történt, szóban forgó szerkesztő által végzett, ellenőrzetlen módosításokat, mivel konkrétan erről van szó. Nekem erre most nincs sem időm, sem kedvem.

Mivel a WP szerkesztése alapvetően csapatmunka, jó lenne, ha ezt valamilyen szinten tudomásul vennéd, és nem propagálnád ennek ellenkezőjét. misibacsi*üzenet 2016. július 27., 17:54 (CEST)Válasz

Feltüntethetnéd a személyes lapodon, hogy "járőr" vagy, van erre egy kis grafikus jel, és azt hiszem, ea "járőrök kategóriába" is besorol.
Én is biztatom a kezdőket a szerkesztésre, de nem hallottad még, hogy mindenben mértéket kell tartani?? A túlzás semmiben sem egészséges, és ha tapasztalatlan valaki, könnyen beleesik ebbe a hibába (túl sokat eszik vagy iszik, túl sokat ül a számítógép előtt, túl sokat tévézik, túl sokat szerkeszt egyszerre, stb, a sort vég nélkül lehet folytatni, hogy milyen hibákat lehet elkövetni).
Mivel járőrnek tartod magad, hadd kérdezzem meg, ez részedről milyen ellenőrzést jelent egy cikknél? "Formailag rendben lévőnek látszik, reklámmentes, spammentes", és kész?
Lehet, hogy én vagyok túl igényes, de én a tartalmat is át szoktam olvasni (mivel a szócikk a Figyelőlistámon van, tehát érdekel a sorsa, és valamilyen szinten értek hozzá, vagy utána tudok nézni).
A "túl sok szerkesztés" ellenőrzése az erőforrások helytelen felhasználását jelenti - legalábbis számomra túl nagy falat egy szakmailag nehezebb szöveg ellenőrzése, ha azt egy kezdő szerkesztő 2 kB szöveggel módosította, hiszen gyakorlatilag minden szót át kell olvasnom és ellenőriznem kell, hogy rendben van-e, ráadásul figyelni kell arra is, hogy a módosítással a tartalom hogyan változott meg. Nem mondanám könnyű feladatnak, főleg nem egy "relativitáselmélet"-szintű témánál, ahol nem nagyon lehet megengedni a pongyola fogalmazást. Ennél a szócikknél ezt nem is vállaltam be. Te neki mersz vágni?
Ha csak 2-3 szót módosít az illető kezdő, azt hamar jóvá lehet hagyni, ha rendben van. Képletnél már gondban vagyok és a WP szoftvere sem támogatja még, hogy egymás mellett lehessen látni a szöveg kétféle verzióját.
misibacsi*üzenet 2016. július 28., 17:04 (CEST)Válasz

Ellenőrzés

Szia!

Ha szerkesztesz egy cikket, miért nem nézed át és teszed ellenőrzötté? A Speciális:Elavult_ellenőrzött_lapokat időnként szoktam böngészni, annak első oldalán találtam a Tokaj szócikket, az például ilyen. misibacsi*üzenet 2016. július 30., 09:09 (CEST)Válasz

Járőr

Szia! Látom betetted a Járőr kategóriát a lapodra. Lenne egy javaslatom, ha beteszed a {{Userbox/Járőr}} sablont akkor a kategória is automatikusan megjelenik. Üdv. – Pegy22 vita 2016. július 30., 14:06 (CEST)Válasz

Utólagos engedelmeddel áthelyeztem a Járőr-sablont. A legutolsó userboxban megadott kép "Plume.png" már nincs a Commonsban. A Plumé.png-re gondoltál? – Pegy22 vita 2016. július 30., 14:44 (CEST)Válasz

Vagy inkább egy ilyenre? – Pegy22 vita 2016. július 30., 15:23 (CEST)Válasz

re Halaszmerci cikkei

Szia! Még egyet megnéztem, az is másolmány, de most látom, hogy van vagy húsz, annyit nem vállalok egyedül. – Hkoala 2016. augusztus 2., 19:34 (CEST)Válasz


Szia!

Köszi! Nem akartalak terhelni a kérésemmel, de fontos infó, hogy megerősítetted: az illető "copy-only" üzemmódban dolgozott - bemásolta, amit talált.

Végül is akkor is mást kényszerít munkára, ha szerzői jogosra jelöljük és aztán valaki újraírja. A témákat fontosnak tartom a Wiki szempontjából

Megnézem, mennyi munkával járna rendbe hozni a cikkeket. Aztán meglátjuk, mit tehetünk. Akkor most rajtam a sor. Üdv.--Linkoman vita 2016. augusztus 2., 19:43 (CEST)Válasz

Ellenőrzési javaslatok

Szia!

Nagyon rosszul fogalmazhattam, vagy túl sokat írtam, ha számodra csak ennyi jött le belőle, hogy "delecionizmus". Ráragasztottál egy címkét a mondanivalómra, ezzel hozzátettél valamit? Egy csomó egyéb dologról írtam.

Mi legyen a műhelyekkel, amik hatékonyabbá tehetnék az ellenőrzést; a kategóriák ellenőrzési statisztikáival, amikből lehetne látni, hogy milyen témakörökben van elmaradás? Ezek talán nem lennének hasznosak?

Talán nem értesz vele egyet, hogy szócikkek egy része értéktelen, illetve témájuk senkit nem érdekel, még a készítőiket sem? Nézegesd a Speciális:Elavult_ellenőrzött_lapok listáját, látod benne a "(nem figyelt)" megjegyzéseket? Az első 100-ban pillanatnyilag 20 ilyen szócikk van. Annak is volna értelme, ha ezen szócikkek tartalmát "rögzítenénk" és csak nagyon indokolt esetben módosítanánk, akkor kikerülhetnének ebből a listából jó esetben hosszabb időre. misibacsi*üzenet 2016. augusztus 3., 11:47 (CEST)Válasz

Re:Járőrözés

Én benne vagyok, néhány lapot ma is leellenőriztem, de egyedül nem kezdek neki, csak ha minimum 10-12 főt (vagy még többet) össze lehet rá verbuválni. A "tűzoltást" követő részt rád bízom, nekem édesmindegy hogy milyen módon vagy hány lépésben, csak végeredményben minden lap legyen leellenőrizve. :-) – XXLVenom999 vita 2016. augusztus 3., 16:04 (CEST)Válasz

Ericsson

Helló! Látom kitetted a {{forrás}} sablont két helyre is. A „Források” szakaszban utalás van a honlapjukra, onnan vannak az adatok és kijelentés (világvezető). Ezen kívül a „Története” szakasz címét is megváltoztattad. Ha tudsz jobb címet rá, akkor nyugodtan írd azt be. Üdv. – Pegy22 vita 2016. augusztus 3., 23:38 (CEST)Válasz


Helló!

Sablonokat egyelőre töröltem, mert nincs időm a cikkel mélységében foglalkozni, főként a cégnév- és cégformaváltozások ellenőrzésével.

Feltűnt, hogy megoldásszállítóként world leader. Márpedig nincs szócikkünk a megoldásszállítóra. Vajon mindenki tudja, mit takar ez?

A "Története" a "történelme" helyetti javítás (a typo-t azóta javítottam). Egy országnak, egy népnek van történelme - egy cégnek története van.

Üdv.--Linkoman vita 2016. augusztus 4., 11:19 (CEST)Válasz

  1. Biztos nem mindenki nem tudja, de hátha valaki megírja a cikket róla. Ki lehet venni az utalást [[]], ha úgy jobb.
  2. Nem igazán értem, eddig is „Története” volt a szakasz címe!? Üdv. – Pegy22 vita 2016. augusztus 4., 12:47 (CEST)Válasz


Szia!

Ha eddig is " története" volt a cím, akkor bocs, félreértettem. (Attól még tartom, amit leírtam.)

A megoldásszállítónál viszont nagyon fontosnak tartom, hogy igenis, legyen piros a link, virítson, hogy itt van egy kérdőjel.

Hadd indokoljam meg:

Gyakran fókuszálok olyan, számomra új szavakra, amelyeket más leír, anélkül, hogy törődne vele, vajon rajta kívül bárki más érti-e, hogy miben is világelső az Ericsson?

A Wikipédia fejlődésében fontos szerepe lenne azoknak a cikkeknek, amelyek az ilyen, "észrevétlen" fogalmakat világítják meg.

Ha az ilyen szavakról nem készülnek szócikkek, csak zsargonhasználatból lesz világelső {forrás} a Wikipédia.

Köszi a választ. Ha ráérek, talán elkezdem majd a megoldásszállító szócikket. Üdv.--Linkoman vita 2016. augusztus 4., 14:19 (CEST)Válasz

Domino

Szia!

Hozzászólásodat átmásoltam az illető szerkesztő vitalapjára, hiszen neki szól. misibacsi*üzenet 2016. augusztus 7., 14:02 (CEST)Válasz

Mesterkélt

A törlésre jelölésed alapján töröltem a lapot, de egyúttal üdvözöltem is a létrehozóját és elmagyaráztam a problémát, hiszen nyilvánvaló az építő szándék. --Karmela posta 2016. augusztus 7., 21:48 (CEST)Válasz

Jóváhagyás

Szia!

Légy szíves, hagyd jóvá az ilyen módosításokat, ha nincs velük probléma: Idegen tulajdonnévi eredetű, magyar írásmód szerinti írású, köznevesült jövevényszavak listája

Nem is értem, hogy miért hagyod ki. Vagy valamit nem vettem észre. Én csak kérdéses módosítás esetén, többnyire anon módosítás szoktam másra hagyni az ellenőrzést, de gondolom ez a fenti nem az az eset.

misibacsi*üzenet 2016. augusztus 11., 15:23 (CEST)Válasz

A cikk vitalapját nem bogarászom át emiatt, mert nem a konkrét témával van kérdésem, hanem ahogy nem ellenőrzöl rendben lévő szerkesztéseket. Egyébként a látszattal ellentétben nem a te szerkesztéseidet figyelem (erre jelenleg nincs is mód), hanem szinte kizárólag a Figyelőlistámon lévő cikkek változásait szoktam nézni. Úgy látszik, néhány témát mindketten figyelünk, de ez szerintem inkább kivétel, mint szabály. misibacsi*üzenet 2016. augusztus 11., 16:06 (CEST)Válasz

A témával kapcsolatban: egyrészt Peggy22 jóváhagyta helyetted a te módosításaidat is, másrészt ha tartalmi problémád van egy cikkel, azt a cikkben például a "lektor" sablon kihelyezésével célszerű jelezni, különben a kutya sem veszi észre, hogy a vitalapra írtál-e valamit vagy sem.

ne értékeld, ne kommentáld, mit ellenőrzök és mit nem

Ez nem úgy működik, hogy te viszont előírod nekem, hogy mit tegyek és mit ne tegyek.
Egyszerű dolgod van: tartsd be a Wikipédia szerkesztési szabályait, és írd fel egy A4-es lapra nagy betűkkel, hogy
a Wikipédia szerkesztése csapatmunka
Rögzítsd a lapot egy számodra jól látható helyen és elmélkedj rajta, hogy mit jelent.
misibacsi*üzenet 2016. augusztus 11., 19:09 (CEST)Válasz

@Misibacsi: javaslom, hogy te pedig egy A4-es lapra írd fel nagy betűkkel, hogy a Wikipédia szerkesztését – amint azt a bevezető mondat is sugallja azok számára, akik értik is, amit olvasnak – önkéntes közösség végzi, és elmélkedj rajta, hogy ez mit is jelent. Csigabiitt a házam 2016. augusztus 11., 20:27 (CEST)Válasz

Az ország tortája

Kérlek ellenőrizd a cikk utolsó állapotát újra, mert valmi nem jó.– Dencey vita 2016. augusztus 12., 07:22 (CEST)Válasz

Kérlek fogadd el, hogy a laptörnénetben mást mutat, mint amit közöltél.

Fájl:Linkoman tortája.jpg

Valóban nem vettem észre, hogy egyszer ellenőrzöttnek jelöltem a cikk valamelyik állapotát.

Ezt ekkora bizonyíték nélkül is lehittem volna.

Viszont kezd nagyon elegem lenni az utóbbi napok "ellenőrzési pszichózisából", ami, úgy látszik, ragadós.

Minden szerkesztő azt szerkeszti és úgy, ahogy akarja.

Az ellenőrök pedig azt ellenőriznek és úgy, ahogy akarják.

Ezt a cikket pedig nem kívánom ellenőrizni. Nem az én tortám. Üdv.--Linkoman vita 2016. augusztus 12., 11:22 (CEST)Válasz

Nincs gond, a szócikk elfogadott része most rontott hivatkozást jelez a te belejáröződésed után és a tortacikk a te akciód hatására attól a dátumtól kezdve tudományosan is és hivatalosan is elfogadott státuszban van. Ez azért zavaró, mert saját magad szerint nem értesz hozzá. Kérlek jelezd a vezetőség felé, hogy nagy probléma van, ami a te járőrőzésed közben keletkezett, akaratod ellenére. Üdv szerkessz bátran, járőrözz gondosan! Érdemes! – Dencey vita 2016. augusztus 12., 12:14 (CEST)Válasz


Nem értem értetlenkedésedet. Az általad elfogadott, lejárőrözött, megjárőrtöződött cikk állapota technikailag hibás, kérlek nézz rá. fogalmam sincs hogy keletkezhetett a járőrködött állapot, amire nem emlékszel és csak álmodban történhetett. Kérlek oldd meg ahogy kell, hisz te járőr vagy és kompetens.– Dencey vita 2016. augusztus 12., 12:21 (CEST)Válasz

Ok megoldotta egy kivülálló főnök szerkesztő, most már rendben van a cikk. Remélem nem csinál ilyet máskor a rencer. Üdv. – Dencey vita 2016. augusztus 12., 14:43 (CEST)Válasz

Kispályás

Mint a kispályás foci. Nincs értelme a vitádnak, mert ha tudnád hogy mi folyik a hátad mögött az angol wikipédiában akkor azonnal elmennél. :) – OlimPIA vita 2016. augusztus 12., 13:39 (CEST)Válasz

Válasz

Hülyén érzem magam. Takács Marikát nem nevezhetem vissza békességgel Takács Mária (tévébemondó)ra, a Judaisztikai szakirodalom átnevezéséről viszont ki van kérve a véleményem, mert törlési eljáráson esett át. Közben pedig a gépem lemerül. Apród vita 2016. augusztus 16., 23:57 (CEST)Válasz

Re: Judaisztikai szakirodalom

Szia! Írtam egy címjavaslatot a szócikk vitalapjára. – Dodi123 vita 2016. augusztus 17., 10:38 (CEST)Válasz


Szia! Köszi. Nekem tetszik. Apródnak is írtam mivel hármunkat szólítottak meg (nagyon helyesen).--Linkoman vita 2016. augusztus 17., 10:43 (CEST)Válasz

mivel hármunkat szólítottak meg. Egyébként Timi volt a harmadik megszólított, nem én, de azért hozzászóltam, mert én vetettem fel a szócikk törlését eredetileg és menet közben is hozzászóltam néhányszor: Vita:Judaisztikai szakirodalom. Apród vita 2016. augusztus 19., 20:03 (CEST)Válasz


OK. Akkor megkérném Dodi123 szerkesztőtársunkat, nevezze át a cikket. Üdv.--Linkoman vita 2016. augusztus 19., 20:09 (CEST)Válasz

Én pedig pingelem @Dodi123:-t, bár volt egy másik igérete is Dodinak a sakkműhelyben július elején (Indiai védelmek), abból sem lett semmi. Apród vita 2016. augusztus 22., 15:03 (CEST)Válasz

Bocsánat, de nyaraltam, illetve szabad perceimben az olimpiával foglalkoztam. Pótolom az elmaradásaimat. – Dodi123 vita 2016. augusztus 22., 15:07 (CEST)Válasz

Pótolta. Köszönet értük! Apród vita 2016. augusztus 24., 20:38 (CEST)Válasz

Köszönet mindkettőtöknek.--Linkoman vita 2016. augusztus 24., 20:40 (CEST)Válasz

Kfc válasz

A 16000 étterm a kfc hivatalos oldalán van megjelölve. Itt megtalálod: http://kfc.hu/ismerj-meg-minket/ ÉS természetesen értem, amit írtál és köszönöm, a tanácsokat amit leírtál. Üdv:Sancaaa

Válasz:Csokigyár

Rendben, megfontolom ;) – Adenes1995 vita 2016. augusztus 21., 11:28 (CEST)Válasz

Tűzeset a salgótarjáni csokoládégyárban megfelelő cím esetleg? – Adenes1995 vita 2016. augusztus 21., 11:35 (CEST)Válasz


Köszi a választ.

Ha nincs más salgótarjáni csokoládégyár, akkor szerintem jó ez a cím. Ha viszont több csokoládégyár lenne (bocs, én nem tudom, hogy így van-e), akkor pontosabb, hogy "egy" csokigyárban.--Linkoman vita 2016. augusztus 21., 11:47 (CEST)Válasz

Ez az egy volt. :) – Adenes1995 vita 2016. augusztus 21., 12:34 (CEST)Válasz

re Kálvinizmus

Szia! A cikk az infobox nélkül is rémes állapotban volt, a hiányos anyagban számos helyesírási hibával. Az infoboxból kivettem az egyértelműen megtévesztő dolgokat, de a nagyjavításra idő hiányában nem vállalkozom. – Hkoala 2016. augusztus 26., 17:39 (CEST)Válasz

Egy sör neked!

Köszönöm a segítséged! Igyekszem minél többet tanulni :) Kreator 001 vita 2016. szeptember 5., 10:30 (CEST)Válasz

RE: AMC

Szia! Szerintem érdemes lenne egyesíteni a kettőt. – Bolondkamion vita 2016. szeptember 11., 18:07 (CEST)Válasz

Egyetértek. Javaslom, hogy a magyar cégnév legyen a cím, a többi ide irányítson át. Megcsinálnád?--Linkoman vita 2016. szeptember 12., 00:23 (CEST)Válasz

AMC

Szia! Szívesen elmagyarázom. Van a török TV2 és a magyar TV2. Ez esetben helyes a TV2 (Törökország) és a TV2 (Magyarország) elnevezés, hiszen semmi közük egymáshoz. Azonban, ha valamelyik csatornának van lokalizált feedje (adásváltozata), azt már zárójel nélkül írjuk, így jelezve, hogy a Cartoon Network tulajdona a Cartoon Network Közép- és Kelet-Európa.

Az viszont, hogy a cég nevére nevezel át egy csatornáról szóló cikket, minimum azt jelzi, hogy nem értesz a témához. A cég közép-európai lapja itt található. – Ákos97 почта 2016. szeptember 12., 18:35 (CEST)Válasz

Vérvád

https://hu.wikipedia.org/wiki/Vita:V%C3%A9rv%C3%A1d#Az_elfogult_szerkeszt.C5.91i_beavatkoz.C3.A1s_ellen

Dani

Csak jelzem, hogy bátorítottad ezt a cikket hozta létre: Luan Guilherme de Jesus Vieira. Ha húsz alatt marad az egysoros cikkben vétett hibák száma, vendégem leszel egy pohár dzsúszra. Számolásra fel! :) – Burumbátor Súgd ide! 2016. szeptember 17., 10:20 (CEST)Válasz

Már megbocsáss, ez mentorkérdés. Én csupán a személyeskedésre és az illető visszavonulására figyeltem fel, a dolog érdemi részét a megfelelő műhelyre bíznám.

És azt elég nehéz a szavaimból azt kiolvasni, hogy rossz munkára bátorítottam volna... (Hacsak a "hasznos" jelzőt nem tekinted ennek..)--Linkoman vita 2016. szeptember 17., 10:27 (CEST)Válasz

Sajnos, csak nehezen tudok megbocsátani egy olyan szerkesztőnek, aki egy alkalmatlan szerkesztőt bátorít további szerkesztésre, de azt eleve kizárja, hogy mentorálja őt, vagy hogy takarítsa utána a dzsuvát. Ez így a más farkával a csalán verése, nagyon sajnálom a kifejezést. – Burumbátor Súgd ide! 2016. szeptember 17., 10:33 (CEST)Válasz

Nem sejtettem, hogy ekkora vihart kavar a lelkedben, hogy le akartam beszélni a távozásról....

Mielőtt elharapózna az "Immer wieder Lajos52" érzés, ami szerint szerkesztési hibákért el lehet valakit tiltani, hangsúlyozom, hogy eszembe sem jutott az illetőt védeni.

Végül, bocsánat, mit kellene "megbocsátani"?--Linkoman vita 2016. szeptember 17., 10:37 (CEST)Válasz

Te írtad: "Már megbocsáss...". A Lajos52-ügyet ezek szerint Te nem érted; nem a szerkesztési hibái miatt van amott a szavazás, hanem a közösség fásultságát mutatja meg, miszerint évek óta próbáljuk jobb belátásra bírni a szócikkeivel kapcsolatban, és egy szemernyit sem közelített a kiindulási állapotától az enciklopédia részére emészthető állapot irányába. Egyszerűen bele vagyunk fáradva utána dolgozni. Mondjuk, ha megcsinálnál utána két cikket, értenéd, miről beszélünk. – Burumbátor Súgd ide! 2016. szeptember 17., 10:48 (CEST)Válasz

Jó, most nem fogok vitatkozni arról, vajon értem-e a Lajos52 ügyet. Elég ehhez elolvasni, amit az "immer wieder" vitában világosan írtam.

Nekem eljárási gondjaim vannak: nem tartom megfelelőnek, hogy egy-egy admin döntsön az ilyen kérdésben. Ezért javasoltam, hogy a Wikitanács döntsön az ügyben.

A "fáradtság" ellen pedig nem ártana, ha írásban alkotnánk szabályozást a hasonló esetek kezelésére. Elő lehetne írni, pl., hogy egy admin adhasson figyelmeztetőt a makacsul hibázó szerkesztőnek, határidőt adva a javításra (!) - x számú eredménytelen felhívás esetén pedig keményebb szankció is alkalmazható lenne. --Linkoman vita 2016. szeptember 17., 10:58 (CEST)Válasz

Kiwi TV

Miért vette ki az egyik anon a linkedet? Ha egy név egy egyértelműsítő lapra mutat, még jó, mert közte lehet, a ki kell, vagy ha nincs közte, még később felkerülhet közéjük. – Vakondka vita 2016. szeptember 18., 11:55 (CEST)Válasz

Blaskó Balázs

Szia, véletlenül bukkantam erre a lapra, s már éppen rá akartam tenni a szubcsonksablont, amikor megnéztem a laptörténetet, s az egyik szerk. összefoglaló hatására („van, aki csak...”) inkább úgy döntöttem, megkérdezlek... Elnézést a zavarásért (ezt már a vitalapod tetején olvasható szöveg miatt írom). – Vépi vita 2016. szeptember 18., 17:10 (CEST)Válasz

Felsablonoztam... Üdv, – Vépi vita 2016. szeptember 19., 09:36 (CEST)Válasz

Általános tartalmi segély

Mivel te foglalkoztál az Útnyilvántartó program átírásával, átirányításával, emiatt tőled kérdezem, hogy a Vita:Útnyilvántartó programról le lehet venni a 2013-as általános tartalmi segélyt? Apród vita 2016. szeptember 20., 13:22 (CEST)Válasz


Szia! Én csak azzal foglalkoztam, hogy megmentsem az Útnyilvántartó program témát a nyomtalan törléstől. Ennek érdekében összevontam két cikket.

Mivel senki sem szolgált tartalmi segéllyel, a forrás nélküli és részben elavult, de nyilvánvalóan gyakorlott szerkesztő által felküldött szöveg továbbra is ellenőrzendő. Üdv.--– Linkoman vita 2016. szeptember 20., 17:19 (CEST)Válasz

Köszönöm a választ. Akkor nem veszem le a sablont. Apród vita 2016. szeptember 22., 20:28 (CEST)Válasz

Duplikátumok

Na szóval, gondoltam ide akkor leírom. Véleményem szerint akkor itt is egyértelműsítsünk. A Az év angol labdarúgója és az FWA az év labdarúgója szócikkek a jobb felépítésű, tartalmilag jobb szócikkek. Van az év labdarúgója (PFA) és a Az év labdarúgója (FWA) szócikkek, akkor ezeket (mivel utóbbit összevontam az általam létrehozottal) törölni kellene, vagy átirányítani, ezt rád bízom, ebben jártasabb vagy.

Gerry89 vita 2016. szeptember 23., 17:29 (CEST)Válasz

Kedves Gerry89, én csupán a cikk címével törődtem. megcsináltam az egyértelműsítő lapot, most már átngedem neked a kezdeményezést. Üdv.--Linkoman vita 2016. szeptember 23., 17:47 (CEST)Válasz

Cimzés / Megszólítás

Köszönöm a kommentárokat!

Talán tanácsosabb lenne inkább enneka a cikknek a tartalmát a nem létező "Megszólítás" cikkbe áttenni? Ilyen módon nem lenne összeütközés a mai "címzés" fogalommal, és tulajdonképpen még jobban is illene maga a Megszólítás kifejezés hozzá. Ha egyetértés lenne ebben, kérnék segítséget ezt a változást végrehajtani, mivel még sose csináltam ilyesmit a Wikipédián. köszönöm! :) – Farkasven vita 2016. október 1., 20:36 (CEST)Válasz

Építés alatt

Sziaǃ

Kérlek, hogy a cikképítést jelző sablont mindig hagyd a cikk tetején és ne vidd a cikk végére, hogy látszódjon. Az előbb majdnem módosítottam a Szívkórház cikkén, amikor észrevettem, hogy alul még ott van a sablon. Szóval lehetőle vigyázz erre. Köszönömǃ – Rakás vita 2016. október 5., 19:37 (CEST)Válasz

Váltó (értékpapír) vitalapja

Szia!
felhívom szíves figyelmedet, hogy a vitalapok célja a szerkesztők közötti eszmecsere és nem a szerkesztők jegyzetfüzetének biztosítása. Ez utóbbi célból nyithatsz például új allapot, amit csak Te szerkeszthetsz. üdv. -- Linkoman vita 2016. október 7., 09:38 (CEST)

Szia,
szerencsére váltóügyben nincs vitapartnerem, ezért használom jórészt szöveggyűjteményként (és kisebb részt, ideig-óráig jegyzetfüzetnek). Megköszönöm, ha nyitsz nekem egy allapot; akkor átrakom oda a cuccot. Én még nem értem oda...Csak terveztem.
Üdv.
Teofil
2016. október 07., 10:11


Szia!

Íme: Szerkesztő:Teofil/Váltó (értékpapír).

Jó szerkesztést, üdv.--Linkoman vita 2016. október 7., 11:27 (CEST)Válasz


Kedves Linkoman.

Nem mondtam, hogy így marad (vagy így hagyom).
Miért baj az, hogy én - momentán - így használom?
Csak mert van egy bevett szokása a 99-nek? Ne akadj fenn formaságokon (a sablonügyön).
A tartalom többet ér.
Már úgy se tudok ezzel a szócikkel sokat foglalkozni.
/Menj el Porrima vitalapjára./

2016. október 08.
Teofil

Nyitva tartás

Szia. Azt vettem észre, hogy helytelenül vannak írva a Nyitva tartás szakaszcímek több cikkben. Ezt javítottam éppen sorban. Keress rá, hogy nagyon sok cikkben ez szerepel a wikipédián. Forrással helyeztem be az Erzsébet-kilátó cikkbe helyesen és nem egybeírva a nyitva tartás szavakat. -Dencey vita 2016. október 8., 20:12 (CEST)Válasz


Persze, csakhogy miután én töröltem ezt a kisokosba vágyó adatot, valaki visszaállította. Különben nem szóltam volna...Linkoman vita 2016. október 8., 20:13 (CEST)Válasz

Megértelek egyébként, nekem a saját projektem miatt kellett visszaállítani, mert zavart, hogy helytelenül egybeírta valaki a nyitva tartás szavakat, ráadásul nem észleltem főhatározati fődöntést arról, hogy nem lehet ilyen információ egy fontos idegenforgalmi nevezetesség szócikkében. Mindenesetre szerintem nagy feladatot vállaltál azzal, hogy a szócikkekből kigyomláld ezeket a nyitvatartási időket, mert jó sok van. Jó munkát és szerkessz bátran.
nyitvatartás
-Dencey vita 2016. október 8., 20:20 (CEST)Válasz

Re: Thomas & friends epizódjainak száma

Szia Linkoman! Hát nem is tudom, most mi legyen, kérjük ki BloggerHU véleményét is, ő már adott egyszer egy jó tanácsot nekem, ezzel a mesével kapcsolatban. (De ha jók az infók, akkor jó, amit írtál, írjunk Londonnak, hogy jobban tudjuk.) :D – Vakondka vita 2016. október 10., 21:04 (CEST)Válasz

Látod, kiválóan leírta a választ. :D – Vakondka vita 2016. október 10., 22:08 (CEST)Válasz

Szívesen, a segítésével. – Vakondka vita 2016. október 11., 09:46 (CEST)Válasz

Parafrázis(retorika)

Szia! Áttettem az allapjára. Köszi, hogy szóltál! Üdv. Tambo vita 2016. október 11., 14:13 (CEST)Válasz


Én köszönöm neked, hogy foglalkozol vele. Kedves, nagyon művelt személyiség, aki meglepően nehezen tájékozódik a lexikon követelményei között.

Esetleg mélen küldök majd neked egy-két észrevételt a cikkel kapcsolatban, ha lesz kis idő. Üdv.--Linkoman vita 2016. október 11., 17:21 (CEST)Válasz

Tangentopoli-ügy

Kedves Linkoman!

Az rendben van, hogy törlöd az idegen nyelvű idézetet, csak mert "terjedelmes", amit szerintem nem ártana konkrétabban kifejteni, hogy a "terjedelmes" mit takar valójában. Ha viszont már törlöd, akkor arra figyelj már oda légyszíves, hogy az ahhoz kapcsolódó forrást ne töröld ki és ne kelljen újra keresnem. Nem haragszom, csak nem szeretem az ilyen "meglepetéseket". A cikket természetesen még bővítem és kiegészítem.– Valentino19901 vita 2016. október 11., 20:44 (CEST)Válasz

A Kórusok szócikk javítása

Tisztelt Linkoman járőr Úr! Köszönöm tanácsát a „Kórusok” szócikk javításához. Igyekszem megfelelően javítani. Sajnos járatott napilapom, a „NÉPSZABADSÁG” LEFAGYOTT, így onnan nem tudok Önnek jót idézni. Első ittlétem, az Ön lapján a „foltozás” művészetéről szólt. Később ráébredtem, hogy csak azt lehet foltozni, amit nem törölnek. Sajnos a latint hiába tanították, idegen maradt. Po russzki govorju, no vü(i) nye na etom jazüke bugyetye szo mnoju perepiszüvatysza.(Oroszul beszélek, de ön nem e nyelven fog velem levelezni.) Partmoso vita 2016. október 12., 16:32 (CEST)Válasz

A "Hevederzár" című cikk

Kedves Linkoman! Hálás vagyok a segítségéért. Az nem baj, hogy az én cikkemet használta fel az írás alapjául, az viszont igen, hogy az írás nem felel meg a szakmai (biztonságtechnikával kapcsolatos) követelményeknek. Számomra fontos, hogy a ZetDigital neve alatt szakmailag pontos írások jelenjenek meg (a ZetDigital egy független honlap, amelynek a társalapítója vagyok). A Wikipédián található írás jelenlegi verziója rossz fényt vethet a ZetDigital-ra, hiszen azt gondolhatják, hogy pontatlan írásokat közlünk - mindegy, hogy ki a Wikipédiaszerkesztő, az írás forrása/alapja a ZetDigital (sajnos nem mindenki ellenőrzi le, hogy pontos-e a forrás). A szaklektorálás hiányáról szóló figyelmeztetés (a lap tetején), nem megoldás - pontos írásokat kell közölni. Egy szakmailag pontos írás akkor is érthető, ha egy kicsit hosszú (nem lehet egy szakmai írást csak úgy "lebutítani" - az átlagos intelligenciaszinttel rendelkező emberek a hosszabb [szakmai] írásokat is képesek megérteni). A biztonságtechnikában a részletek sokat számítanak - ugyanez a helyzet pl. egy rendőrségi felhívás esetében is. Az egyes hevederzárak jellemzése pedig nem marketing, hanem kritika, hiszen a védelmi szint szempontjából nem mindegy, hogy milyen márkájú hevederzárat vásárolunk.

Tisztelettel: Gergő333333 UI.: Kezdő szerkesztő lévén egyelőre nem mozgok otthonosan a Wikipédia "világában." Őszintén szólva, nem tudtam, hol lehet felvenni a kapcsolatot egy másik szerkesztővel, ezért írtam a jogi kocsmafalra.

Demokratikus Koalíció

Szia! Én láttam először, hogy az egyik felhasználó oda írta hogy Ultraliberalizmus és Szélsőbaloldal a Demokratikus Koalíció cikkhez! Én visszavontam, de ő újra le írta, és te is visszavontad, mert nem volt hozzá forrás. Gondoltam én vonom vissza először, és utána más valaki a Magyar Wikipédián. Gondoltam segítek egy kicsit ebben. – ViceCity343 vita 2016. október 16., 22:54 (CEST)Válasz

Párbeszéd Magyarországért

Szia. Biztos te is láttad az interneten, hogy a Párbeszéd Magyarországért megváltoztatta a nevét Párbeszédre. Én megtudnám változtatni a nevét Párbeszédre, de először üzenetet hagytam a Párbeszéd Magyarországért vitalapján, hogy megbeszéljem veletek, hogy a Párbeszéd Magyarországért nevet megváltoztassuk Párbeszédre. Én láttam az RTL Klub híradót, hogy az egyik politikust, aki nyilatkozott a híradónak, őt úgy hívják hogy Béres András, a Párbeszéd Magyarországért politikusa, aki a Budapest 3 kerület képviselője, igaz hogy nem ő a polgármester, de ő képviseli a kerületet. És az volt kiírva, hogy Párbeszéd, ez a Párbeszéd Magyarországért új neve, mivel ez a párt megváltoztatta a nevét Párbeszédre. Gondoltam megbeszélem veletek ezt, hogy megváltoztassuk a párt nevét Párbeszédre. Mit gondolsz erről ? – ViceCity343 vita 2016. október 17., 22:16 (CEST)Válasz

@ViceCity343: Szia!

Azt gondolom, kitaposott útja van már az ilyen címváltoztatásoknak.

A megfelelő hivatkozás a bírósági bejegyzés lenne, ennek hiányában a sajtóra lehet hagyatkozni (például).

A szócikk új címe viszont egyértelműsítést kíván, hiszen a párbeszéd fő jelentése egy közhasználatban levő köznév. (pl. Párbeszéd (párt).

Üdv, jó szerkesztést!--Linkoman vita 2016. október 18., 15:38 (CEST)Válasz

Vecsei

Szia! Reagáltam az oldal vitalapján. Szerintem így használja a nevét. Pl. [6]... Solymári vita 2016. október 18., 16:13 (CEST)Válasz

Nevezd át nyugodtan, ha szerinted úgy jobb. Kiszálltam a téma vitájából. Solymári vita 2016. október 18., 22:38 (CEST)Válasz

Én személy szerint egy pillanatig nem mondtam, hogy ő döntse el. Én azt ajánlottam, hogy a névhasználatának a tendenciáját fogom megkérdezni, mégpedig e miatt: Wikipédia:Elnevezési szokások#A leggyakrabban használt magyar elnevezést használd ill. Wikipédia:Elnevezési_szokások#Művésznevek. Tehát ha ő maga leginkább a Hasi megnevezést fogja használni, akkor nyilván az lesz a legelterjedtebb, ha viszont tudatosan elhagyja, akkor meg az a változat lesz a javallott, amit te favorizálsz... (ha azt szeretnéd, hogy ez az irányelv megváltozzon, kezdeményezhetsz szavazást róla.) Tehát nem az a kérdés, hogy te és Solymári miben egyeztek vagy nem egyeztek meg... Fauvirt vita 2016. október 19., 00:08 (CEST)Válasz

Vétlen és ártatlan Pilátusnak érzem itt magam egy sajátságos Krédóban, a dolgok minden képzavarával együtt. Kérem, hogy ne hivatkozzatok rám többet ezzel az átnevezési felvetéssel kapcsolatban! Legyen a szócikk címe az, ami a szerkesztők és az irányelvek többségének is megfelel; én nem fogom átnevezni, de visszanevezni sem, ha valaki valóban átnevezi. És úgy képzelem, hogy tényleg utoljára szóltam hozzá ehhez a vitaszakaszhoz. Solymári vita 2016. október 19., 00:24 (CEST)Válasz

Politikai élet

Üdv!

Szerintem arról az általános, nem csak a politikai életre vonatkozó adatokat érintő problémáról van itt szó elsősorban, hogy némely szerkesztők meggondolatlanul mindig mindent "aktualizálni" akarnak, és ilyenkor simán kitörölnek olyan részeket, amik történeti adatként nagyon értékes részei volnának a Wikipédiának. Ilyen szerkesztéseket látva szoktam szólni az illető szerkesztőnek, és általában nem szokták rossz néven venni, és a továbbiakban helyesen járnak el. (Vagy legalábbis próbálkoznak ezzel.) A problémát inkább azok az anonok vagy csak keveset szerkesztő lelkes lokálpatrióták okozzák, akik egyszer bejönnek "aktualizálni", aztán nem látjuk őket többé.

Ahol a cikkekből hiányoznak a történeti adatok, mint a városoknál a korábbi polgármesterek, ott mindenképp érdemes ezeket pótolni. De ezek talán nem a politikai élet, önkormányzat szakaszba valók, hanem a történeti szakaszba. De ez nekem nagyjából mindegy.

Szóval persze, teljesen igazad van, de megváltani nem lehet a világot könnyen :)

Ivachnófalu

Hi Linkoman! I would like just explain why I deleted this citation (Fényes Elek szerint „Iváknófalva, (Ivancsina), tót falu, Thurócz vmegyében, a Thurócz vize mellett: 32 kath., 252 evang. lak. Evang. anyatemplom. Határa róna és termékeny; rétjei igen jók. F. u. Prónay, Nyáry család.”[1]). The article is about a village Ivachnofalu (Ivachnová, Ružomberok District) and the citation talks about Ivánkafalva (Ivančiná, Turčianske Teplice District). So It is completele different village. Do you undersand? I will not touch your Wikipedia, but if you have intention to have right information there, delete that mistake. Thank you. PosoniumAster vita 2016. október 22., 21:42 (CEST)Válasz

– Peyerk vita 2016. október 19., 21:10 (CEST)Válasz

  1. Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.  

Onódy-ügy

Üdvözöllek!

Ennek a szerkesztésednek] és a hozzá tartozó összefoglalónak a nyomán szeretném elmondani, hogy az Onódy Lajosról szóló szócikket nagyrészt én írtam, és ennek alapján eléggé részletesen ismerem az ügyet, tehát a „nem is nézünk utána” megjegyzés rám biztosan nem vonatkozhat. A forráshiány-sablont is eltávolítottam, ugyanis az eset részletes leírása szerepel Tischler János Az Onódy-ügy című cikkében, amely egyike a Bara Margit cikk három feltüntetett forrásának. Azt javaslom, ha a szakasz kapcsán további észrevételed van, beszéljük meg a dolgot a cikk vitalapján. – Malatinszky vita 2016. október 25., 15:03 (CEST)Válasz

Ha már szóba jött Onódy, szeretném a segítségedet kérni: A fentebb említett Tischler-cikk azt írja Onódyról, hogy „Feltalálóként ő jegyeztette be a kupakos sörnyitót, illetve többedmagával a Medaqua fürdősót.” Az utóbbira vonatkozó szabadalmi leírást meg is találtam az SzTNH internetes adatbázisában, de a kupakos sörnyitóról nem találok semmit. Tudsz segíteni? Malatinszky vita 2016. október 25., 16:59 (CEST)Válasz

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

Szia, ne haragudj, de vitatkozni vagyok kénytelen Veled az ügyben, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal szócikkre visszaraktad az {{Aktális}} sablont.

Az {{Aktális}} sablon pusztán egy átirányítás a {{Friss esemény}} sablonra, mely a szócikket a Friss események kategóriába sorolja. Ebbe a kategóriába olyan jellegű szócikkek gyűlnek, mint a Népszabadság, a Teréz körúti robbantás vagy a ma aktuálissá vált Győrkös István (én szívem szerint még az amúgy aktuális X-Faktor-t is kivenném innen).

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal kapcsolatban érdemi új hír utoljára több mint négy hónapja, június közepén keletkezett, ezt október végén még mindig friss eseménynek kategorizálni szerintem erős túlzás. (Szintén nem érezném helyénvalónak jövőbeni eseménynek kategorizálni sem csak azért, mert ugyanitt januárban átszervezés várható.)

Tehát azt kérem, hogy amíg nem kerül vissza a kérdés a napi hírekbe, addig ne tartsuk rajta ezt a sablont. Természetesen lehet januárban (vagy akár előtte/utána) még újra indokolt lesz. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2016. október 26., 21:32 (CEST)Válasz

@EniPort: -- Állítom, hogy a sablon pedig nem csupán a Te értelmezésed, hanem az enyém szerint is alkalmazható, vagyis a még végre nem hajtott szervezeti változtatás is aktuális, még személyi és egyéb változásokkal járhat, amik részben még nem ismeretesek. Az aktuális sablonnak fontos figyelmeztetése, hogy a cikk szövege a közeljövőben változhat. Ilyen értelemben ez a sablon rokona az "elavult" sablonnak, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a cikk szövegéhez képest változás történt, de az még nincs a cikkben feltüntetve.
Ne haragudj, de én nem kívánok tovább vitatkozni veled huszadrangú kérdésben (pl. hónapok számlálgatása), mert inkább a jogi témájú szakcikkek érdemi szerkesztésére koncentrálok.
Szerintem a cikkel kapcsolatos tartalmi kérdések érdemesek vitára, az általam kirakott sablon "metavitája" ennél többet nem.--Linkoman vita 2016. október 27., 09:16 (CEST)Válasz
Köszönöm a megértésedet.
Teljesen igazad van, hogy létjogosultsága van az “aktuális” jelzőnek a szócikkel kapcsolatban, de a “folyamatban van”, aktuális kérdés értelemben, nem mint “friss esemény” ahogy ez a sablon kategorizál (a friss események egyik változata a friss halálesetek, amelyet két hétig szoktak a szócikken tartani).
Sajnos nem ismerek olyan szócikk-sablont, amely a folyamatban lévő ügyeket megkülönbözteti a múltban történt, lezárult ügyektől. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2016. október 27., 16:02 (CEST)Válasz
Közben találtam egy {{Aktuálpolitika}}(?) sablont, amely illhetne is a szócikkre, de ez a sablon a szövegében egyből meg is kérdőjelezi az információk pártatlanságát és hitelességét, így inkább nem raktam rá. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2016. október 27., 16:21 (CEST)Válasz
Megértem és tudomásul vettem a szempontjaidat. Én sem rakom vissza a nem megfelelő sablont. Köszönöm az eszmecserét.--Linkoman vita

timon

Kedves Linkoman,

Nem kell semmit se sajnálni. A cikk szakaszai megnevezése nem érdekes számomra. Tegye úgy, ahogy gondolja, ezt természetesen tiszteletben tartom. Elnézést, hogy beavatkoztam a munkásságába. szép napot – Farkasven vita 2016. október 27., 20:37 (CEST)Válasz

re Sablonok magyarossága

Szia! Ha megnézed a Kategória:Nélkülözhetetlen szócikkeket, több hasonló is van... A rendbetételére nem vállalkozom, mert ezeket a kategóriákat a cikkértékelő sablonok helyezik el, és nem tudom pontosan, milyen automatizmusok kapcsolódnak hozzá, ezért akkor sem nyúlnék hozzá, ha több időm lenne. – Hkoala 2016. október 28., 20:55 (CEST)Válasz


Kategória:Szomorúan tudomásul vett válaszok általam. -:)--Linkoman vita 2016. október 28., 21:03 (CEST)Válasz

Panybotond

Szia Linkoman! Köszi a te visszavonásodat. – Vakondka vita 2016. október 29., 10:34 (CEST)Válasz

Szívesen a laptöris megköszönésedet. – Vakondka vita 2016. október 29., 11:12 (CEST)Válasz

Re.

Láttam. Én meg az adott szerkesztő lapjára írtam. Üdv. – Milei.vencel vita 2016. október 30., 08:40 (CET)Válasz

Nyugodtan. Nem én indítottam a lapot. – Milei.vencel vita 2016. október 30., 08:58 (CET)Válasz

Kedvesség

Szerintem vedd fel a kapcs.ot a lapindítóval, hátha bővíti, átírja a cikket.

Etika

Az Etika (egyértelműsítő lap)nak szerintem maradnia kellene, hogy hamarabb megtalálják azt, amit ezen a néven keresnek, csak át kellene írni az egész egyért. lapot. – Milei.vencel vita 2016. október 30., 09:38 (CET)Válasz

válasz+kérdés

Szia! Láttam már visszavontad a kérdésed, de ha már kérdezted akkor kíváncsi vagyok rá, hogy te végül is érted, hogy mi történt valójában? Mindenesetre leírom: eredetileg nem volt aláíratlan a hozzászólásod, és nem is lett törölve, csak Itt Vander beleírt a hozzászólásod közepébe (és később- úgy tűnik- ezt elfelejtve) a kettévágott hozzászólásod felső részének végére odarakta az aláíratlan hozzászólás sablont. Na tehát én csak ezt (az aláíratlan hozzászólás sablont) szedtem ki, +feljebb raktam a tiédet, mert eredetileg a tiéd volt előbb. De még ez előtt írtam neki erről itt de sajnos Vander azóta sem látta be sem azt, hogy mások hozzászólásának módosítása az probléma, sem azt, hogy ezzel összekutyulta a dolgokat. E helyett inkább téged vádolt itt azzal, hogy nem írod alá a hozzászólásaidat... – Neo vita 2016. október 30., 09:55 (CET)Válasz

Gulyás László

Átneveztem a Gulyás László (zeneszerző)/Új lapot Gulyás László (zeneszerző) lapra. Felteszem, hogy ez volt a szándékod; ha mégsem, szóljál. – Malatinszky vita 2016. október 31., 02:03 (CET)Válasz

Mokép

Szia! Itt: Wikipédia:Kocsmafal (nyelvi)#MOKÉP vagy Mokép? is hozzászólhattál volna, mielőtt még @Vépi: javaslatára átnevezem és bottal javíttatom a linkeket. Helyesírásilag a kisbetűs Mokép a megfelelő és nem a történelmi forma. Meg vállalatoknál általában az újabb nevet szoktuk használni a régi helyett. Mindenesetre a cikkbe beleírom a nagybetűs formát is. – Sasuke88  vita 2016. október 31., 18:47 (CET)Válasz

Pat Benatar és a Wikipédia irányelve

Szia! Nincs Piraeus-szabály. :-) WP:ÉLŐ van. Ha már visszaállítottad az anon forrás nélküli állításait az élő személyről, akkor hoznál rájuk forrásokat? Van egy szabályunk, be kéne tartanunk. Amit lehet újraírok a forrás nélküli élő személyek életrajzaiból, de az kezelhetetlen, hogy jön egy anon és változatos IP címeken teleszemeteli ilyesmivel a Wikipédiát. Üdv: Piraeus vita 2016. november 1., 20:37 (CET)Válasz

Nem az a szabályunk, amit Te ki akarsz facsarni belőle! A Te fellépésed előtt, 12 éven át fel sem merült senkiben, hogy azt a barbárságot rendszeresítsük, hogy teljesen semleges, ártalmatlan szövegeket csak azért törölgetünk, mert EGYIDEJŰLEG nincs forrás megjelölve. Aztán még röhögve ki is oktatjuk az újoncokat, hogy így kell ezt.

A Te álláspontod = FORRÁSTERROR!

Már volt erről egy vita, ahol többen is világosan kifejtettük, hogy a Te értelmezésed nem rendet teremt, hanem ROMBOL! Nem emlékszem, hogy a közösség egyértelműen állást foglalt volna erről, miszerint EZENTÚL ezt így kell csinálni.

A Te álláspontos abszolutizál egyetlen helyes célt (a "forrásoltság" elérését) számos más irányelv és alapelv teljes háttérbe szorítása mellett. Nagy árat fizetnénk, ha hagynánk, hogy mások munkáját semmibe véve, sőt, szabálysértőnek BÉLYEGEZVE kiirtsál.

A szabályoknak ÉRTELMÜK van. Valamit szorgalmaznak, mással szemben.

A Te szabályértelmezésed egyetlen célt lát:

  1. ne legyen egy percig sem olyan szöveg
  1. élő személyről
  1. amelynek szövege mellett nem tüntettek fel egyidejűleg
  1. forrást.

Ha a fenti 4 feltételt konjunktív feltételnek tekintjük (miért is ne, hiszen a legkevesebb gondolkodás mindig a checklisthez kell; tehát téged nem zavarna, ha pl. már nem élő személyről írnak be forrásolatlan szöveget, vagy nem személyről, hanem állatról, növényről vagy fogalomról, esetleg a magyar hazáról.

A fenti cél érdekében a Te álláspontos semmibe veszi

  1. a szerkesztői öntevékenységet
  1. a szerkesztők minimális szerkesztői jogait, amely szerint a forrás hiányát előbb sablonozni KELL és időt kell nekik hagyni a pótlásra.


Nem viselkedhetsz úgy, mintha a Te álláspontod szabná meg a Wikipédia kötelező gyakorlatát ebben a kérdésben. Vesd fel a megfelelő fórumokon, vitassuk meg még egyszer, de neked nincs jogod ahhoz, hogy döntés előtt és nélkül a saját erőszakos gyakorlatodat ráerőszakold másokra.--Linkoman vita 2016. november 1., 21:08 (CET)Válasz

Most már több hete azzal foglalkozom, hogy ilyen cikknek nevezett dolgokat írok újra. Tehát még egyszer leírom: újraírom őket, nem törlöm. Emellett több cikk szerzőjével kezdeményeztem beszélgetést arról, hogy a cikkét ki kellene egészíteni. Tehát még egyszer: nem töröltem, hanem megbeszélést kezdeményeztem. Ma ideszart valaki öt újabb ilyen „cikket”. Ezekből kiszedtem a forrásolatlan állításokat és szubcsonkank jelöltem őket. Tehát még egyszer: nem töröltem, hanem szubcsonknak jelöltem őket.

Legközelebb mielőtt elkezdesz kioktató stílusban nagybetűs értelemről és forrásterrorról papolni, próbálj meg egy kicsit utána nézni annak ami történik! Állításoddal ellentétben kifejezetten igyekszem ügyelni arra hogy a tartalom és a színvonal is megmaradjon és ebbe elég sok munkát teszek viszont pont nem erőszakkal.

Ezzel a prosztó stílussal pedig nem először szembesülök, és bevallom most épp rohadtul elegem van belőle. Nem elég hogy hülyeségeket beszélsz, de még kifejezetten udvariatlan stílusban is adod elő. Megkérlek, hogy ezt ne tedd a továbbiakban! Köszi és jó szerkesztést! Egyébiránt HuFinál válaszoltam. Piraeus vita 2016. november 1., 23:20 (CET)Válasz


A vita sokkal komolyabb közöttünk, minthogy személyes vitának minősítsük. Eddig sem veled vitatkoztam, hanem a véleményeddel. A lényeg: Te bejelentetted nemrég, hogy Te szigorítani akarod a létező szabály értelmezését és gyakorlatát. Volt erről vita, döntés viszont nem volt. Ezt a vitát a közösségnek kell eldöntenie.

A vita a módszereket illeti. Egy higgadt vitában tisztázni lehet, hogy a Te általad javasolt módszer jó-e, illetve mikor jó, mikor kellene mást csinálni.

Egy dolog biztos: a Te javaslatod a megoldásra számít újnak, eddig nem ismert és még nem általánosan elfogadott megoldásnak.

Nem itt kellene vitatkozni, hanem közösségi fórumon.--Linkoman vita 2016. november 2., 06:53 (CET)Válasz

Hát igen... Erre mondom, hogy jó lenne, ha olvasnál és gondolkodnál mielőtt nekem ugrasz. „Te bejelentetted nemrég, hogy Te szigorítani akarod a létező szabály értelmezését és gyakorlatát. Volt erről vita, döntés viszont nem volt.” Semmilyen ilyesmit nem jelentettem be se nemrég, se korábban... Pont azt mondtam, hogy meg kell tartani a szabályt. Azt viszont közösségi fórumon tettem. Köszi a „higgadt vitát”... Piraeus vita 2016. november 2., 20:28 (CET)Válasz

Nem lektorálok

Kedves Linkoman! Nem emlékszem, hogy valaha is lett volna komolyabb nézeteltérésünk, és mivel maximálisan tisztelem a munkádat, a véleményét és a véleménynyilvánítási szabadságát meg mindenkinek, szeretném, ha egy félreértés miatt nem maradna tüske se benned, se bennem. Ha megnézed ezt a lapváltozatot, akkor láthatod, hogy a kettőspont nem a teljes bejegyzésedet húzta be, hanem csak az első bekezdését. Ez megbontotta a hozzászólásod egységét, és úgy tűnt, mintha az első bekezdés valakinek Gyurika megelőző megjegyzésére adott válasza lenne, míg a többi a te reakciód a felvetett téma egészére. Mivel a dolog így nem volt kerek, megnéztem a laptörténetet, és összeraktam a mondandódat. Mivel így már egyértelmű volt, hogy mi hova tartozik, és amit leírtál az a felvetett téma egészéről szól, eltávolítottam a számomra félreérthető igazítást, abban bízva, hogy ezzel megspórolom másoknak a laptörténet böngészését. Máskor is csináltam már ilyen apró igazítást hozzászólásokban, sőt, engem is javítottak már így ki, eddig ebből soha nem volt problémám, de a továbbiakban a te hozzászólásaiddal ezt nem fogom megtenni, legfeljebb itt jelzem, ha valaminek a rendezése esetleg félreérthetőnek tűnik. A legnagyobb tisztelettel elnézésedet kérem, se megbántani, se „lektorálni” nem állt szándékomban téged. – Puskás Zoli vita 2016. november 2., 22:01 (CET)Válasz

Ha nem haragszol meg, mi volt a baj a munkámmal? Mi benne a vitathatatlan hiba? Hogy dolgoztam rajta? Nem lep meg mondjuk, akármit csinálok itt mindig csak lebaszást kapok, nem az első eset. Pedig számos érdekes/fontos témáról, emberről, szereplőről stb írtam ide. Mindig csak kritizálnak, fenyegetnek, blokkolnak. Így aztán legyn kedve az embernek dolgozni!– Inkvizítor vita 2016. november 4., 13:06 (CET)Válasz

A "Hevederzár" című cikk

Átszerkesztettem a cikket, így az szakmailag pontos. A Wikipédián található írás alapjául szolgáló eredeti cikk szerzőjeként csak az általam megszerkesztett wikipédia-változat közzétételére adok engedélyt. További részletekért olvassa el a ZetDigital Felhasználói Szabályzatát, amely az ott közzétett írások megosztásáról/felhasználásáról is tartalmaz tájékoztatást: http://zetdigital-eu.webnode.hu/atfsz/

Kérem, ennek figyelembe vételével járjon el.

Köszönettel: Gergő333333, a ZetDigital társalapítója, a Hevederzár című wikipédia-cikk alapjául szolgáló eredeti cikk szerzője.

A "Hevederzár" című cikk (válasz)

Tisztelt Linkoman! A tegeződés-magázódás kérdésébe nem szeretnék részletesen belemenni (én alapból nem szoktam tegeződni, de ha önt zavarja a magázódás, akkor részemről ezentúl tegeződhetünk).

Nekem nem szándékom veled vitatkozni. Én csupán azt szeretném, ha lenne a Wikipédián egy szakmailag megfelelő, pontos információkat tartalmazó cikk a hevederzárról. Te az én cikkemből kimásoltál néhány részeltet, illetve átfogalmaztad annak egyes részeit. Én azóta készítettem egy pontos, szakszerű változatot a cikkből - és azt szeretném, ha csak az jelenne meg a Wikipédián. Ugyanis: a forrásoknál fel van tüntetve az érdekeltségembe tartozó honlap, a ZetDigital.

A ZetDigital társalapítójaként nem engedem meg senkinek, hogy a ZetDigital bármely írását engedély nélkül bármilyen formában felhasználja vagy közzétegye - erről, mint már említettem, a ZetDigital Felhasználói Szabályzatában olvashatsz. Az eredeti cikk szerzőjeként jogom van dönteni annak bárminemű felhasználásáról. Nem szeretném, ha a ZetDigital neve alatt pontatlan írások jelennének meg - nem véletlenül fogalmaztam át a cikket (az eredeti cikket is át fogom szerkeszteni - igaz, csak kismértékben).

Mondok egy példát pontatlanságra: a te megfogalmazásod: "Az ajtólapot keresztben átfogó"... Ez nem helyes! A hevederzár alapból vízszintes kivitelű, vagyis alapesetben nem "fogja át" keresztben az ajtólapot. Ha forrásként a ZetDigital van megjelölve, akkor az olvasók azt hihetik, hogy az ott található cikk pontatlan - ez rossz fényt vetne a ZetDigital-ra, és rám, a biztonságtechnikai rész szerkesztőjére is! Mindegy, hogy más biztonságtechnikai weboldalakon mit írnak - ha a ZetDigital írásait szeretné bárki felhasználni, akkor a Felhasználói Szabályzatban leírtak szerint kell eljárnia.

Tehát: Én nemcsak a ZetDigital, hanem a saját jó hírem miatt is szeretném, ha csak az általam megszerkesztett cikkváltozat lenne közzétéve a Wikipédián! Ha ez Neked probléma, és nem értesz egyet az álláspontommal, akkor kérlek, töröld a "Hevederzár" című cikket a Wikipédiáról, és más biztonságtechnikai weboldalakon található írások felhasználásával írd/fogalmazd meg újra (bár nekem mindegy, hogy más weboldalak írásai alapján melyik szerkesztő írja meg az új cikket).

Szerintem Te is azt szeretnéd, ha a Wikipédián található cikk szakmailag pontos lenne; vagy tévedek?

Én nem szeretném leszólni a munkádat, csak kérlek, tartsd tiszteletben a döntésemet - ha mér az én írásom a wikipédia-cikk alapja. Válassz, mit szeretnél tenni a "Hevederzár" című cikkel kapcsolatban: az én írásomat felhasználni, vagy mások írását felhasználni?

Remélem, sikerül végre dűlőre jutnunk. Üdvözlettel: Gergő333333


Kedves Gergő333333!

Nem a tegeződés itt a fő probléma, hanem az, hogy a Te felfogásod nehezen egyeztethető össze a Wikipédia alapkoncepciójával.

  1. A Wikipédia szerkesztői szabadon szerkesztik a cikkeket. Nem akadály az, hogy valakinek nem szakmája a cikk témája. A szerkesztési szabadság engem ugyanúgy megillet, mint téged, ebből következően szó sem lehet arról, hogy a több szerkesztő által szerkesztett cikket úgy tekintsük, mintha arra neked illetve a ZetDigitalnak kizárólagos szerzői jogai lennének.
  1. Személyesen is nagyon sértőnek tartom azt az alapállást, amellyel az én laikus, de jó szándékú szerkesztéseimet sorozatosan leszólod, sőt, úgy állítod be, mintha a Te illetve a ZetDigital szakmai jó hírét veszélyeztetné az, ami a cikkben áll. Súlyosan sértő, ugyanis egyetlen szóval sem magyaráztad meg sehol, hogy a cikk általam vagy más szerkesztő által írt mely állításai, kifejezései, miért és mennyiben "vetnek rossz fényt" stb. rád?
  1. A szerkesztéseim után a cikk messze nem kizárólag a Te általad a ZetDigital honlapján közzétett szövegedből állt. A források köre a cikk fejlődése során amúgy is bővíthető, sőt, több forrás esetén még a cikk egyes konkrét állításai mellett is elhelyezhetők forráshivatkozások. Neked jogodban áll a szerkesztéseimet megváltoztatni, felülírni, azonban durva visszaélésnek tartom a Wikipédia lehetőségeivel azt az eljárásodat, hogy szinte mindent kitöröltél az én szerkesztéseimből csak azért, hogy szó szerint visszajuss a saját eredeti szövegedhez.
  1. A ZetDigitalhoz semmi közöm és fellépésed alapján nem is érdekel. Mivel azonban a neten elérhető ez az oldal, nincs jogod ahhoz, hogy letiltsd a lap megemlítését.
  1. Máris átteszem a "források" helyett a "További információk"hoz a ZetDigital említését, ezek után egyetlen olvasó sem gondolhatja majd, hogy a Wikipédia Hevederzár cikke a ZetDigitalon alapul. Nem is kell, hogy az olvasó ezt gondolja, hiszen nem Te vagy a feltalálója a hevederzárnak, Te is csak más forrásokból szerezted a szakmai tudásodat.

Ezen túlmenően magam döntöm el, fogok-e még a cikkel valaha tovább foglalkozni. Üdv.--Linkoman vita 2016. november 6., 13:16 (CET)Válasz

Gyerekszínész

Szia, indítottam volt egy szálat az Egyéb falon erről: Wikipédia:Kocsmafal_(egyéb)#Gyerekszínész. – Vépi vita 2016. november 7., 19:45 (CET)Válasz

A "Hevederzár" című cikk (utolsó válasz)

Kedves Linkoman!

Már többször leszögeztem, hogy nem akarlak téged megsérteni, sem a munkádat leszólni. Innentől kezdve legfeljebb apróbb módosításokat végzek a cikken. Egyébként te sem indokoltad meg nekem, hogy miért vontad vissza a módosításaimat - amiket nem véletlenül eszközöltem. Ha szeretnéd, akkor elmagyarázom, mit és miért módosítottam.

Mellesleg, ha te nagyon értesz valamihez, akkor kiállsz a véleményed mellett, nem? Azt sem értem, hogy a többi szerkesztő miért automatikusan a Te verziódat tartja jobbnak (arra állították vissza a cikket). De tudod mit? Kár ezen vitatkozni, nem én lektorálom a cikket.


A továbbiakban nem vitázom veled, és ha módosítom a cikket, akkor azt megindokolom (sőt, lehet, hogy csak a saját írásomból átmásolt részleteket fogom módosítani).

A hevederzár egyébként biztonságtechnikai eszköz, nem épületszerkezeti elem. És alapból nem fogja át keresztben az ajtólapot. És nem keresztpánt (mások is tévedhetnek - és természetesen én is).

Ha bármi kérdésed van, akkor írj nyugodtan. A későbbiekben talán együtt tudunk működni (az biztos, hogy nem ez volt az utolsó wikipédia-cikkem). És még egyszer mondom: ne sértődj meg, nem az volt a szándékom, hogy megsértselek. Tényleg nem. Ha van szakterületed, akkor szerintem megérted/átérzed a "tetteimet."

További jó szerkesztést! Üdv.: Gergő333333


Kedves Gergő333333,

Remélem, sikerült tisztázni a félreértéseket. A Wikipédia kötelező szabályai mellett van számos vonása, szokása, amelyek rugalmas alkalmazásával úgy készíthetők lexikoncikkek, hogy a szakmai szempontok összeegyeztethetők a lexikon formai, tagolási, linkelési stb. elveivel.

Egy tapasztalt szerkesztőtársunk feltehetően azért állította vissza a Te utolsó verziódról a szöveget az enyémre, mert Te úgy léptél fel - remélem, belátod, hogy tévedésből - szerzői jogi igénnyel, hogy előzetesen visszaállítgattad az én módosításaimat a Te eredeti publikációdnak a szövegére.

Azért módosítottam a Te honlapodra való hivatkozást "További információk"ra, mert a Te korábban elhatárolódtál a cikktől.

Való igaz, hogy a hevederzárról a neten meglehetősen kevés olvasható. Kibővítettem a cikket további forrásokkal és idéztem ezekből.

Nagyon szívesen együttműködöm veled, ha elfogadod, hogy pont azért kezdtem el a cikket (ugyanis Te eredetileg az Ajtó szócikkbe írtad a szövegedet), hogy ebben a témában szülessen a neten elérhető lexikoncikk.

Jó munkát, jó szerkesztést kívánok! Üdv.--Linkoman vita 2016. november 8., 09:47 (CET)Válasz

A "Hevederzár" című cikk - válasz

Kedves Linkoman!

Igen, belátom, hogy nem megfelelően jártam el. Tudod, még újak nekem a Wikipédia szokásai. Egyébként, nem azért módosítottam a szerkesztéseidet, hogy szerzői jogi igénnyel léphessek fel, hanem azért, mert voltak benne pontatlanságok - pl. a hevederzár alapból nem fogja át keresztben az ajtót. Sajnos sok biztonságtechnikai weboldalon valótlanságokat, pontatlan információkat állítanak - én ezt hozzáértőként nagyon jól tudom. Természetesen az én munkáim sem tökéletesek, éppen ezért folyamatosan javítom, átnézem ill. frissítem a ZetDigital-on publikált írásaimat. Az nem baj, hogy az én írásommal indítottál szócikket (és az sem, hogy szerkesztetted), csak nehéz összeegyeztetni a munkát, a véleményeket, stb.

De: én azt mondom, felejtsük el a vitát, és ezentúl működjünk együtt, elvégre közös a cél: az emberek tájékoztatása, oktatása. És igen, elismerem, hogy egy wikipédia-szócikk nem szabad, hogy túl nagy terjedelmű és túlságosan "szakmai megfogalmazású" legyen. Mellesleg - adott esetben - fontos, hogy a szócikkben ajánljunk jó márkákat, cégeket, szakembereket, stb.

A hevederzár c. cikken eszközöltem néhány apró módosítást, amelyekkel - szerintem - már egészen pontos, szakszerű a cikk. A plusz idézetek sem rosszak, bár volt bennük egy-két szakmai és helyesírási hiba is.

A továbbiakban is fogok biztonságtechnikai cikkeket írni a Wikipédiára. Ezekben is szívesen veszem majd a tanácsaidat/szerkesztői segítségedet.

Üdvözlettel: Gergő333333


Kedves Gergő333333!

Köszönöm kedves üzenetedet. Természetesen a közös munka mindenkitől alkalmazkodást is igényel, így tőlem is.

Az is természetes, hogy bármely vonatkozásban módosíthatod a cikk szövegét, ahogy jónak látod. (Mások is megtehetik ezt, persze, a Te szövegeiddel).

Ugyanakkor - sajnos - nemhogy fontos, hanem a Wikipédiában tilos, hogy "a szócikkben ajánljunk jó márkákat, cégeket, szakembereket, stb.". A Wikipédia nem "kisokos", nem szakmai ajánlófüzet stb. A Wikipédia LEXIKON. Ajánlom, olvasd el a reklámról szóló lapot. (itt). Üdv.--Linkoman vita 2016. november 9., 23:41 (CET)Válasz

re Személyes adat

Üdv! Köszönöm, hogy észrevetted, és helyreállítottad. A tartalmához sajnos nem tudok hozzászólni. – Trevor vita 2016. november 18., 08:07 (CET)Válasz

Levél

Szia! Küldtem neked mailt. Csigabiitt a házam 2016. november 20., 19:47 (CET)Válasz

Képviselőház (Olaszország)

Szia! Nem értem minek kellett átnevezned a lapot? Szerintem ez egyértelmű így, ahogyan van Francia szenátus nevű lap is és nem kell átírni azt sem Szenátus (Franciaország) lapra. Köszi.– Valentino19901 vita 2016. november 27., 21:08 (CET)Válasz

Szia!

Nos, van egy szempont a lexikonban: lehetőleg nem a köznapi elnevezés egy szócikk címe, hanem a hivatalos. A francia szenátusnak sem "Francia Szenátus" a neve, a francia csupán értelmező. A szenátus köznév, a francia szenátus pedig közhasználatú, de nem az adott intézmény eredeti neve.

Van Szenátus (egyértelműsítő lap), tehát a Szenátus szó keresőszóként való beírásakor valamennyi kijön.

Az átnevezések nem szüntetik meg az addigi elnevezések kereshetőségét, hiszen az addigi címek is megmaradnak.

Most tervezem a Képviselőház (egyértelműsítő lap) létrehozását is, hasonló okokból.

Remélem, világos magyarázatot adtam a kérdésedre.--Linkoman vita 2016. november 27., 21:42 (CET)Válasz

Szia!

Így már világos igen. Köszi. – Valentino19901 vita 2016. november 27., 22:19 (CET)Válasz

Republikánus Párt (Franciaország)

Helló. Javítottam a Republikánus Párt (Franciaország) cikkén egy kicsit. Remélem jó lett. Vannak hozzá források is. Francois Fillon nyerte az előválasztást a pártban, így ő lesz a 2017-es franciaországi elnöki választás jelöltje. A százalékokat oda írtam a neve mellé, és Alain Juppé neve mellé is oda írtam, hogy mennyit kapott. – ViceCity343 vita 2016. november 27., 22:20 (CET)Válasz

Kukiz 15

Na sikerült a Kukiz 15-nek is forrást adnom. Nézd meg, hogy jók lettek e. – ViceCity343 vita 2016. november 27., 22:39 (CET)Válasz

Köszi, így már jobb! – ViceCity343 vita 2016. november 27., 22:45 (CET)Válasz

Várpalotai vár

Kedves Linkoman, a szócikk vitalapjára írtam a kérdéseim. Üdv, Yoso7 vita 2016. november 28., 10:03 (CET)Válasz

Ex lege védettség

Szia Linkoman! Úgy látszik, nem működik a pingelés: a vitalapomon válaszoltam, illetve tettem fel kérdést neked. Üdvözlettel: --Sphenodon vita 2016. december 15., 23:43 (CET)Válasz

Kedves Sphenodon, megnyugtatlak, elolvastam a válaszodat és a kérdésedet is, ám csak most van időm válaszolni rá.

Az "ex lege védettség" szócikk egyéb részei sem jogsértőek, javításukkal kapcsolatos elképzeléseimet rövidesen megírom. Üdv.--Linkoman vita 2016. december 16., 11:54 (CET)Válasz

Köszönöm válaszod! --Sphenodon vita 2016. december 16., 12:00 (CET)Válasz

Ünnepek

Áldott karácsonyt és boldog újévet kívánok! Történelem pWas gibt's Neues? 2016. december 26., 19:22 (CET)Válasz

Hangsúly: szerkessz bátran!

Köszönöm a gyors visszajelzést. Sajnos jelenleg nem dúskálok a szabad időben, különben elvégeztem volna magam a javasolt javításokat. Ezért tettem be a sablont, hátha valaki nagyobb időmilliomos, mint én. De legfeljebb majd később találok rá alkalmat. :) Köszönöm és neked is BÚÉK! – EstendorLin vita 2017. január 1., 21:13 (CET)Válasz

Egy 2011-es aranydiplomástól

Kedves Linko ! Veled mindenkor öröm találkoznom, de most nem tudom, mit köszöntél nekem, mit követtem el már ismét a vitalapomon? Viszont minden jót kívánok az új esztendőben. S bár most igazán zord tél van, azért még jönni fog tavasz is. Barátsággal: Kit36a vita 2017. január 10., 00:13 (CET)Válasz

Nádasi-Ozsvár Andrea cikke

Üdvözöllek!

Úgy látom, megakadt a Nádasi-Ozsvár Andreáról szóló cikk építése (remélem, csak ideiglenesen). Mindenesetre a lap jelenlegi formájában eléggé szerencsétlenül néz ki, és a vitalapból ítélve konfliktus forrása is, úgyhogy ideiglenesen áthelyeztem a Wikipédia:Feljavításra váró cikkjelöltek/Nádasi-Ozsvár Andrea címre. Ha kész vagy az építéssel, jelezd, kérlek, a vitalapomon, hogy a cikket visszahelyezhessem az eredeti helyére. Előre is köszönöm, hogy megmented ezt a cikket.

– Malatinszky vita 2017. január 13., 22:29 (CET)Válasz

Köszi az értesítést!

Semmi nem akadt el. A lényeget szóvá tettem, hogy nem értek egyet értelmes adatok eltüntetésével csak azért, mert minden egyes személyes adatról "hiteles" forrást vár valaki.

A cikket nem kívánom folytatni, mert meggyőződtem arról, hogy a sablonok helytállóak. Mivel más anyagom nincs és az eredeti felküldő sem aktív, felőlem a cikk akár törölhető is.

Úgy látom, hogy nem késtünk le semmiről, hogy hagytuk így "elakadni". Csak eltelt egy "szubcsonknyi" idő. Ennyit kibírtunk, nemde?--Linkoman vita 2017. január 13., 23:59 (CET)Válasz

Idő bőven van. A cikket -- ha nem javul fel -- csak három hónap múlva fogjuk törölni. Malatinszky vita 2017. január 14., 06:24 (CET)Válasz

OK. Nem díjazom, ha egy szerkesztő megkezd egy cikket, azután vissza sem tér a témára. Ennek a mulasztásnak a következményeit neki magnak kell viselnie. A magam részéről nem találtam további infót, ezért felőlem a cikk akár már most is törölhető. Üdv.--Linkoman vita 2017. január 14., 11:08 (CET)Válasz

User:EGalvez (WMF)/Sandbox/MassMessageTest

Share your experience and feedback as a Wikimedian in this global survey (revised heading)

  1. This survey is primarily meant to get feedback on the Wikimedia Foundation's current work, not long-term strategy.
  2. Legal stuff: No purchase necessary. Must be the age of majority to participate. Sponsored by the Wikimedia Foundation located at 149 New Montgomery, San Francisco, CA, USA, 94105. Ends January 31, 2017. Void where prohibited. Click here for contest rules.
  3. This survey is primarily meant to get feedback on the Wikimedia Foundation's current work, not long-term strategy.
  4. Legal stuff: No purchase necessary. Must be the age of majority to participate. Sponsored by the Wikimedia Foundation located at 149 New Montgomery, San Francisco, CA, USA, 94105. Ends January 31, 2017. Void where prohibited. Click here for contest rules.

Őze

Van különbség a között, hogy valaminek a megfogalmazása neked nem elég lexikális és a között, hogy "B" és "C" mellől kitörlöd "A"-t... Bár azt sem egészen értem, hogy mitől lesz az a mondat affektáló... hacsak nem azért, mert fogalmad sincs mit jelent (ami alatt azt értem, hogy nem is akarod tudni), csak akkor nem biztos, hogy bele kéne nyúlni [7]... Fauvirt vita 2017. január 20., 14:20 (CET)Válasz

Sajnos engem viszont a tied (amit fentebb linkeltem) nem... Remélem a mostani kiegészítéseket nem ítéled affektáló, lexikonba nem valónak azonnali törléssel..... Fauvirt vita 2017. január 20., 15:13 (CET)Válasz

Szubcsonk sablon használata

Szia! Arra kérlek, hogy amikor a sablont használod, akkor ne kézzel írd bele az időpontot, hanem használd az öt hullámvonalas jelölést, mert a szubcsonk lapot karbantartó bot (Atobot) megzavarodik, ha a kézzel beírt dátum formátuma nem olyan, mint amit ő kezelni tud. (Utóbbi időben kijavítottam két jelölésedet.) - Gerry89 vita 2017. január 27., 08:06 (CET)Válasz

Értem. Tehát itt négy, szubcsonknál 5.Linkoman vita 2017. január 27., 15:35 (CET)Válasz

nincs hivatkozó nyíl

Kedves Linkoman!

Lehet, hogy egyszer régebben már írtam, de a helyzet azóta sem változott: hogy csinálod, hogy a hozzászólásaidnál soha nem jelenik meg az a kis nyíl, amire kattintva közvetlenül oda lehetne jutni? Nem tehetek ellene, ha ezután is így csinálod, de legalább a technikáját megismerve talán nem bosszantana annyira... Köszönettel: – Porrimaeszmecsere 2017. február 1., 13:10 (CET)Válasz

Gödi SE

Sziaǃ Én meg törlésre tettem, akkor ott jelezzem, hogy redir lett? – Gerry89 vita 2017. február 1., 16:40 (CET)Válasz

Bocs, hogy nem vártam ki a vita végét.

Igen, elég, ha ezt megállapítod, mivel a Gödi SE link továbbra is él.--Linkoman vita 2017. február 1., 16:55 (CET)Válasz

Schneller István (építész)

Szia! Látom negváltoztattad a BCE-t és helyette linkelted a SZIE lapját. Náluk nem szerepel Schneller István neve, sőt Tájépítészeti karuk sincs. Valami hiba csúszott be? Üdv. – Pegy22 vita 2017. február 14., 12:02 (CET)Válasz

Elnézést! Közben megtaláltam, hogy 2016-tól a SZIE-hez tartozik. – Pegy22 vita 2017. február 14., 12:23 (CET)Válasz

Request

Hello.

Could you create the article en:Sport in Azerbaijan in Hungarian Wikipedia, just like the article Magyarország sportélete which you created?

Thank you.

Menikure vita 2017. február 15., 22:48 (CET)Válasz


Hello,

Thank you for your confidence in me.

As a fact, I only started the article about the sporting life in Hungary, trying to build the basic structure.

With pleasure, I am going to start an article in Hungarian about the sport of Azerbaijan in the next days. However, the assistance of you and other friends will be appreciated. Hi, --Linkoman vita 2017. február 15., 23:43 (CET)Válasz


Hello,

As I had promised you, I have just started the requested article about Sport in Azerbaijan (Azerbajdzsán sportélete). I hope it is a good basis to be extended. Hi.--Linkoman vita 2017. február 23., 23:08 (CET)Válasz

Marie Claire

Szia!

Francia wiki-ről a két hiteles linket átmásoltam, beillesztettem: "nem tévesztendő össze a könyvvel, ami ihlette", az ottani első egy az írónővel foglalkozó fülszöveg (hitelesnek tűnik), a második egy blog (csak közbeveti, nem tárgyalja, nem másoltam), a harmadik folyóiratcikk (hitelesnek tűnik, nincs hozzáférésem).

– McReall vita 2017. február 17., 22:53 (CET)Válasz

Your feedback matters: Final reminder to take the global Wikimedia survey

(Sorry to write in English)

Sablon szövege

Szia!

Látom, te sem nagyon zavartatod magadat, egy-egy sablon elolvasásával, vagy az abban foglaltak értelmezésével. Például azzal, hogy mi szerepel egy szócikkben elhelyezett tataroz sablon szövegében. De megértem, hiszen érthető, hogy mennyire életbevágóan fontos volt a Pályája szakaszt módosítani arra, hogy Életpályája. Még annál is fontosabb, mint betartani a sablon szövegét, vagy annyi udvariasságot erőltetni magadra, hogy megkérdezd, hogy érdeklődj. Mielőtt azzal válaszolnál, hogy Földi Tamás azonosítóval is szerkesztették a lapot, jelzem. Az azonosító mögött a szócikk alanya van, és ő legalább egyeztetés után módosított. Szóval köszönöm, hogy megtiszteltél azzal, hogy megkerestél a módosítás előtt. Remélem, legközelebb az allapjaimon lévő munkáimba szerkesztesz bele, hiszen azokon még sablon sincs, de hát miért is tartanád tiszteletben azt, hogy azok allapon vannak. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2017. február 25., 21:56 (CET)Válasz

Deme Imre

Sziaǃ A sablonozók (járőrök) csak a munkájukat végzik, viszont akkor ha már egy ilyen megjegyzés elfért a szerköfbe, kérlek forrásold is az állításokat/WP:ÉLŐ. Azért lett szubcsonk, mert nem nagyon találtam róla semmit. Köszi amúgy a bővítést. – Gerry89 vita 2017. február 28., 12:56 (CET)Válasz

Én is járőr vagyok, de nem viselem el, hogy az ilyen szubcsonkok csak és kizárólag azért essen törlés áldozatául, mert a járőrök nem érzik feladatuknak a szócikkek megmentését. Így is lehet járőrözni, ha valakinek kedve van hozzá.--Linkoman vita 2017. február 28., 13:02 (CET)Válasz

Egyet is értünk ebben, én is számtalan szócikket forrásoltam, bővítettem, tévhitekbe ringatod velem szemben magad. No, mindegy. Források remélem akkor kerülnek majd bele..ha vannak. – Gerry89 vita 2017. február 28., 13:27 (CET)Válasz

re: Munka Törvénykönyve

Szia Linkoman! Légy szíves az adott szócikk vitalapján vitatkozni Linkoman üzenete, mert az a korrekt!Margit Kérlek, az adott szócikk vitalapjára írj! 2017. március 1., 12:47 (CET)Válasz

Az Adminisztrátorok üzenőfalának (és más vitalapoknak) használatáról

Új téma/szakasz nyitási lehetőségek
Egyik nézetben
Egyik nézetben
Másik nézetben
Másik nézetben

Üdvözöllek a Wikipédián!

Megkérlek, hogy amikor egy vitalapon vagy üzenőfalon új témát nyitsz, akkor azt az Új téma nyitása opcióval tegyed. A kép jobb oldalán láthatod, hogy ezek miképpen nézned ki. Az adminisztrátorok és a járőrök üzenőfalán pedig legyél szíves használni az alábbi sablonok valamelyikét (értelemszerű választással és kitöltéssel): {{cikk|szócikk címe}}(?) • (ha nem szócikk:) {{cikk2|névtér:lap címe}}(?){{anon|IP-cím}}(?){{szerkesztő|név}}.

Ha segítségre lenne szükséged a Wikipédia működését illetően, keress nyugodtan a vitalapomon (az új téma megnyitásának használatát ne felejtsd el), vagy tedd fel kérdéseidet a megfelelő kocsmafalon.

Köszönöm figyelmedet! További jó szerkesztést! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2017. március 3., 12:51 (CET)Válasz

Olasz sör

Üdv! Látom, hogy átnevezted a szócikket, tulajdonképpen nem nagy baj, mert szerintem sem volt a legjobb ez a korábbi cím (bár amíg futó jócikkjelölés van rá, addig lehet, hogy szerencsésebb lett volna várni az átnevezéssel). Csak azért adtam neki pont ezt a címet, mert már létezett japán sör, német sör, szlovák sör és belga sör című szócikkünk, és hogy beleilleszkedjen a sorozatba. Ezeket nem kellene átnevezni? Zerind üzenőlap 2017. március 4., 22:23 (CET)Válasz


Sorry, a jócikk-jelölésre nem figyeltem.

Az átnevezést az indokolja, hogy az "olasz sör" egyetlen idegen nyelvű Wikipédiában sem szerepel így, mivel nem önálló fogalom, mint pl. a mexikói saláta. A "német autó" is használatos a köznyelvben, pedig az is német, pontosabban németországi gyártmányú autót jelöl. Tehát a köznyelvi változat nem rossz, de a másik szerintem jobb.

A sorozat átnevezésével egyetértenék.--Linkoman vita 2017. március 5., 07:22 (CET)Válasz

Re:Műszaki átadás-átvételi eljárás

Üdv! Igen, már rég el is felejtkeztem róla. „Kicsit” változtak a jogszabályok már, de emlékeim szerint a cikk születésekor is káosz volt körülötte. Átnézem, de nem ígérek most semmit. Valahogy egyszerűbbé kell tenni, hogy ne kelljen állandóan átírkálni a kormányváltások után. --Gyantusz vita 2017. március 6., 08:11 (CET)Válasz

Wikidézet

Erre időnként ránéznél: Wikidézet:Friss változtatások?

Ezt sem tudom, hogy odavaló-e (pl. Szeles György nevezetes-e annyira, hogy így névbelileg ott legyen): Limerick 2017. március 5., 12:01-kori változata, Limerick 2017. március 5., 12:05-kori változata és azt sem, hogy miért kétszer írta be, miért kétszer írta be. Apród vita 2017. március 7., 23:55 (CET)Válasz

Köszi a bizalmadat. Megvallom, ritkán látogatom meg azt a projektet, mivel még a Wikipédián sem kedvelem, hogy a "Ma szerda van" kijelentést is "idézi" valamilyen "idézetreméltó" személytől.

Megnéztem a linkelt helyet, de nem merek állást foglalni az illető nevezetességéről. (Megjegyzem, a Wikipédia is "szegénységi bizonyítványt" állít ki magáról - az én szememben - ezek miatt a tök felesleges "nevezetességi" viták miatt, amik sehová nem vezetnek és céltalanok is, mert az "automatikus nevezetesség" miatt bármelyik pillanatban felülírhatják az addig szabályokat..)

Ígérem, hogy gyakrabban fogom látogatni a Wikidézetet. Üdv.--Linkoman vita 2017. március 8., 09:06 (CET)Válasz

Köszönöm. Apród vita 2017. március 8., 16:04 (CET)Válasz

Re:Csapda

Sziaǃ Szerintem elég világos a helyzet. Van a Wikipédia:Nevezetesség, melyet ha mereven értelmez valaki, akkor csak olyanról írhatnánk cikket amelyik téma már elég nevezetes ahhoz, hogy másodlagos források alátámasztják és hozzák a legobjektívebb bizonyítékát az egyébként nem tisztázott nevezetességnek. És itt jön be, hogy szerintük ehhez a napi híradások, a sportsajtó szintjén megjelenő cikkek, a mérkőzés beszámolói nem is elegek, sőt ha tovább gondoljuk még az is lehet a most aktív sportolókról ezek szerint nem is lehetne wikicikk. Én meg azt mondom, mint amit a sportműhely le is írt (Wikipédia:Sportműhely/Nevezetesség), hogy Egy teljesen profinak számító felnőtt labdarúgó-bajnokságban legalább egy mérkőzésen pályára lépett játékos lehet wikinevezetes. Ennek szellemében eddig az NB I-es játékosok meg az ilyen szintű bajnokságokban szereplők általában átmentek a TMB-ken. De persze ezt is lehet vitatni, meg az ez alattiak is lehetnek említésre méltók és ezt szoktam leírni, amit aztán jól megkritizálnak meg úgy ahogy mondod is egyfajta nevezetességi normának akarnak megfeleltetni és mondják és mondják, hogy nem így van és nem jó stb. Történtek is ilyen törlések főleg egy időben a játékvezetőkre szálltak rá, de mostanában meg azok amiket te is véleményeztél jönnek elő sorban. Szerintem Hauser egyébként akár vita nélkül is nevezetes lehetne az ilyenek miatt, hogy pl az első edzője Bursi Gábor a több száz gyerek közül kiemeli és név szerint említi, hogy többek között érte volt érdemes utánpótlás edzőnek lennie, meg az utánpótlás válogatottság meg az NB I-es szereplés. Meglátjuk mi lesz a döntés én ha csak lehet nem akarok újabb vitákat, mert szerintem tiszta a helyzet ezt próbálom leírni és szerintem sokaknak elege van az ilyen sehova nem vezető wikis purparlékból is. Lehet azért nem szólnak hozzá sokan, mert olyan hosszú ez a mostani, hogy komoly erőfeszítés és időráfordítás kell ahhoz, ha valaki át akarja tekinteni. Andrew69. 2017. március 12., 18:23 (CET)Válasz

Köszi a részletes választ. Én mindenesetre támogatom a szempontjaidat.--Linkoman vita 2017. március 12., 18:29 (CET)Válasz
Köszi régóta ezeket mondom, de mindig van aki másként gondolja és szavazást meg új szabályokat akar. Szerintem felesleges és minek is szigorítani. Van lassan félmillió cikkünk elviekben ez azt kellene hozza, hogy nem szigorítani, hanem engedni kellene főleg úgy hogy vannak szerkesztők akik ezeket a cikket rendre megírják. Andrew69. 2017. március 12., 18:51 (CET)Válasz
Szó szerint. Hozzátenném: jó lenne, ha sikerülne az általad kifejtett kritériumokat irányelvi szinten elfogadtatni. --Linkoman vita 2017. március 12., 18:57 (CET)Válasz

Szerintem elegendő lenne a jelenlegi szabályokat értelmezni és jól alkalmazni. Nem jó az az irány, ha valaki görcsösen azt hajtogatja, hogy egyes oldalak (pl. hlsz.hu, FIFA.com, stb.), azok tartalmától függetlenül, a WP:NEV világosan leírt szabályai ellenére csupán adatbázisok és nem alkalmasak a nevezetesség igazolására. Aztán itt van a tárgytól független források kérdése. A WP:NEV erről is egyértelműen fogalmaz: olyan művek, melyek közvetlen kapcsolatban állnak a szócikk tárgyával, mint (többek között) az önreklámozás, hirdetés, saját kiadású mű, önéletrajzok, sajtóközlemények, stb. Vagyis ha valaki saját maga érdekelt a forrásban. A labdarúgók esetében erről szó sincs. De ha így is lenne, akkor ezzel az erővel a képviselőink feléről írt szócikkek is törlendők, hiszen esetükben az egyetlen forrás a parlament.hu. Csigabiitt a házam 2017. március 12., 19:15 (CET)Válasz

Igen ez így van talán azt azért lehet meg kellene gondolni, hogy a Wikipédia:Labdarúgásműhely adjon-e valami ajánlást ezt akár meg is lehet írni viszonylag rövid idő alatt mitől lehet említésre méltó egy labdarúgó. A fejeket azonban nem lehet csak úgy átállítani és ez amit mondassz így van a celebekkel is pl. Berki Krisztián (labdarúgó) cikke simán maradhatott és erre jó példa, hogy nem lehetne forrásolni ha kivennénk a bulvárt a zenész meg közéleti személyek cikkéből. A fociban meg rendre előhozza valaki, hogy szar az egész és abból a szempontból igaza is van, hogy sajnos sok roszz cikkünk van. Azt viszont bizton állítom attól, hogy mrx, mry, mr23 cikkeit kitöröljük nem fog javulni a többi, de jó eséllyel elvesszíthetjük az egy klubhoz és a hozzá kötődő cikkeket nagy lelkesedéssel gondozó wikitársak érdeklődését. Andrew69. 2017. március 12., 19:36 (CET)Válasz

 megjegyzés :Gondolom, nem akarunk "kit tud többet (törölni)" versenyt rendezni...

Komolyra fordítva a szót: a források számának mennyiségi meghatározása, majd a források körének szigorítása öncél, mégpedig ki merem mondani: lexikonellenes öncél.

A "forrásolás" célja nem lehet több, mint annak biztosítása, hogy a VITATHATÓ adatok ellenőrizhetőek legyenek. Bizalom nélkül nincs lexikonépítés és nincs Wikipédia mint lexikonépítő mozgalom.

Az irányelvek egyesek általi önkényes átértelmezése immár hónapok óta folyik, mégpedig úgy, hogy többektől még bátorítást is kapnak azok, akiket a cikk tartalmánál jobban érdekel a cikk utólagos szubcsonkosítása, a törlés stb. érdekel.

És mindez még türelmetlenséggel is párosul. Sajnos.--Linkoman vita 2017. március 12., 20:03 (CET)Válasz

@Csigabi: Első körben nézzetek rá erre Szerkesztő:Andrew69./Allap1. Andrew69. 2017. március 12., 22:23 (CET)Válasz

Jól látom, hogy Gerry89 párhuzamosan dolgozik ugyanezen? Ha úgy lenne, célszerű lenne egyesíteni erőiteket. --Karmela posta 2017. március 13., 10:43 (CET)Válasz

Sziasztokǃ Elkezdtük @Piraeus:szal már hónap elején, csak sokáig tartott nekem megformázni, mert még sosem írtam ki szavazást semmiről. Ahogy ott megfogalmaztam, figyelembe vettem a korábbi kocsmafali megbeszélést és a mostani Hauser-vitát is, és a nevezetességek kívül belevenni a most még csak irányelvnek nevezett, de meg nem szavazott műhelyajánlásokat. Próbáltam konszerzusra törekedni (pl az adatlapokkal kapcsolatban) és egyszerűen a WPːNEV és WPːNEVSPOR alapján dolgozni, kizárva minden kivételezési formát, eshetőséget, ugyanis ez az elfogadás esetén is majd vitákra adhatna (szerintem) okot. Szerintem "szigorú" sem lett, lévén ezen feltételeknek akár egy nb2-es focista is megfelelhet, a csapatok, meccsek területén pedig úgy látom, hogy kb egyet értünk. Üdvː– Gerry89 vita 2017. március 13., 10:59 (CET)Válasz

Ki tudja, hátha még egy harmadik szerkesztői csoport is ugyanezen dolgozik?
--Karmela posta

Andrea Belotti

A fenti szócikket szubcsonkból javítottam fel. Remélem így már kevésbé tartasz "szócikkírtónak" – Gerry89 vita 2017. március 13., 20:40 (CET)Válasz

Szép tőled.--Linkoman vita 2017. március 13., 22:21 (CET)Válasz

re munkajog

Sajnálom, de a Jog szócikkben jól volt benne (a kiemeléssel elrontotta, aki tette, lehet, hogy használták jogtalanul a nevedet, mert mikor a Jogportálon dolgoztam, értelmesebbnek ismertelek meg), nincs rajta mit építeni.Margit Kérlek, az adott szócikk vitalapjára írj! 2017. március 16., 10:28 (CET)Válasz

Személyes megjegyzéseidet tartsd meg magadnak.

Más építés alatt álló szócikkét semmi alapod "nincs mit építeni rajta" szöveggel kitörölni. Ezek után az adminokhoz fordulok.--Linkoman vita 2017. március 16., 10:31 (CET)Válasz

Új Jobbközép

Helló. Van ez az olasz párt, aminek a neve Új Jobbközép. Az angol Wikipédián olvastam, hogy a párt nevét megváltoztatták Népszerű Alternatíva névre, és ugyan úgy jobbközép és az Európai Néppárt parlamenti csoport tagja. Az olasz Wikipédián is ezt olvastam. – Jkp29 vita 2017. március 18., 19:21 (CET)Válasz


Köszi, hogy tájékoztattál, bár én eddig nem szerkesztettem ezt a szócikket.

Én is megnéztem az olasz Wikipédiát, és ennek megfelelően javítottam a cikket. A "Popolare" jelentése a politikai nyelvben nem "népszerű", hanem "Népi". Érdemes figyelni, hogy az MTI stb. milyen szöveggel fordítja majd le az új nevrt. Üdv.--Linkoman vita 2017. március 18., 19:29 (CET)Válasz