Jean Charles Léonard de Sismondi

Sismondi, teljes nevén Jean Charles Léonard de Sismondi (Genf, 1773. május 19. – Genf, 1842. június 25.) svájci közgazdász és történész. A gazdasági romanticizmus egyik képviselője.

Korában Genf önálló kis köztársaság, melyet laza szövetség fűz Svájc többi kantonjához. Az ipari forradalom szétzúzta a kistermelést, a kézműves átadta helyét a gyári termelésnek, a saját mesterségére és szerény jólétére büszke, független kézműves pedig a nyomorgó proletárnak.

Tagja annak a tudós és író körnek, amely Madame de Staël írónő körül csoportosult. Az egyensúlyi jövedelem elméletének egyik korai megfogalmazója, az első algebrai növekedési modell megalkotója.

Fájl:Sismondi.jpg

Közgazdasági nézetei

Sismondi módszere – A kapitalizmus bírálata

A kispolgári értékek szószólója. Az angliai ipari forradalom társadalmi következményeit látva kiábrándult a laissaiz faire elvéből és a kapitalista rendszer bírálója lett. Elméletének középpontjába a piac, a realizálás és a válságok problémáját állította. Felhívja a figyelmet arra, hogy a tőkés tulajdonviszonyok gazdasági szabadság esetén súlyos bajokat idéznek elő. Tagadja, hogy az egyéni érdekek szabad érvényesülése megvalósítaná a társadalmi jólétet. Úgy képzeli, hogy az államhatalom gazdasági beavatkozása azzal, hogy szembeállítja minden magánérdekkel a közérdeket, kiküszöbölheti a tőkés társadalom ellentmondásait. A Smith-Ricardo iskolával ellentétben, amely a kapitalizmus kulcsproblémájának a felhalmozást tekintette és figyelmen kívül hagyta a realizálást, Sismondi a termelés és a fogyasztás közti ellentmondást és ezzel kapcsolatban a piac- és realizálási problémát állította előtérbe. A gépipar kialakulásának következményeként vezeti le a túltermelési válságok szükségszerűségét, s Malthushoz hasonlóan „harmadik személyek” fogyasztásában látja a kiutat. Csakhogy Sismondi számára Malthustól eltérően ezek elsősorban a kisárutermelők, a parasztok, a kézművesek. A szabad verseny szerinte pusztító gazdasági és társadalmi következményekkel jár. Ezért a közgazdaságtan fő feladatát abban látja, hogy megvizsgálja, miként kellene a kormánynak a termelést és a forgalmat irányítania és szabályoznia, miként kellene igazságos módon a vagyont elosztania.

A tőkés gazdaság alapvető ellentmondásai Sismondinál

Rámutat arra, hogy a tőkés kizsákmányolja a munkást és célja ezért a termelés állandó fokozása. Emiatt a kapitalizmus fő ellentmondásának a termelés és a piac viszonyát tekintette. Úgy képzelte, hogy mivel a kisárutermelő nem zsákmányol ki senkit, ezért a kisárutermelésnél nincs termelés-piac probléma.

A tőkés felhalmozás folyamatának ábrázolása

Sismondi szerint a konkurenciaharc növeli a munkanélküliséget, a munkanélküliek szaporodása a túlnépesedést. A munkásosztály elnyomorodik, a csökkenő bérek pedig növelik a tőkés nyereségét. A cég üzemszüneti pontjával kapcsolatos tétele szerint rövid távon akkor is érdemes termelni, ha veszteség van, feltéve, hogy ez kisebb, mint az állandó költség.

A válságok

Sismondi elfogadja Adam Smith dogmáját, mely szerint az érték jövedelmekre oszlik, s ezek vásárlóerőt jelentenek a termelés számára, de szerinte a vásárlóerőt a korábbi jövedelmek jelentik. Ezért a gazdasági válságok okát abban látja, hogy a jövedelmek növekedése elmarad a termelés növekedése mögött. (Ha ez így lenne, akkor a kapitalizmusban állandó túltermelési válság lenne.Sismondi és Smith a termelést csak fogyasztási cikkek termelésének tekintette.)A Say-törvény kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy az egyik lényeges jószág a szabadidő, amely határt szab a cserére termelt termékek mennyiségének (a jövedelmeknek).Az újratermelés azonban mégis lehetséges, ha léteznek kisárutermelők és külső, nem tőkés országok. Vagyis a tőkés termelés csakis harmadik, kívülálló, nem tőkés személyek létezésével fejlődhet.

A Sismondi által ajánlott reformok

Eszményképe az ipari és mezőgazdasági kisárutermelés. A céhek példája nyomán a munkások tőkéssé válásának lehetőségét, illetve a munkanélkülivé, beteggé vált munkások segélyezését akarta elérni. Az állam segítségével a spontán gazdasági erők megfékezését és a technikai fejlődés korlátozását sürgette. Támogatta a protekcionizmust.

A sismondizmus történelmi sorsa

Sismondi nézeteiből kiindulva azonosította Rosa Luxemburg az imperializmust a gyarmathódító politikával, mivel azt vallotta, hogy ezt a politikát a belső értékesítési piacok csökkenése és a realizálási probléma kiéleződése diktálja a tőkés országok számára.

Az orosz liberális narodnyikok szintén Sismondi nézeteire alapozták Oroszország külön, nem kapitalista fejlődési útjának programját.

Sismondi gondolatait felhasználta az angol Hobson is, aki azt kívánta, hogy a termelést és a gazdagságot az „emberi hasznosság” álláspontjáról értékeljék, s olyan társadalmi reformprogrammal lépett fel, amelyben a munkabér minimumának meghatározása mellett megtalálható volt a monopóliumok feletti szigorú állami ellenőrzés is. Hobson szerint is elkerülhetetlenek az általános túltermelési válságok, melyek oka az, hogy állandó a törekvés a túlzott felhalmozásra és ugyanígy állandó a vásárlóképesség elmaradása. Ennek eredménye a tőkefelesleg, valamint a beruházási és fogyasztási cikkek belső, hazai kereslethiánya, ami a külgazdasági expanzió oka.

Művei

• De la richesse commerciale (A kereskedelmi gazdagság) 1803.
• Histoire des républiques italiennes du moyen áge (Az olasz köztársaságok története)1809-1818.
• Histoire des Français (A franciák története( 1821-44.
• Études sur l'écinomie politique 1837-38.

Források

• Közgazdasági kislexikon. Kossuth Könyvkiadó 1977.
• Magyar Nagylexikon. Magyar Nagylexikon Kiadó Budapest 2003.
• A.V.Anyikin:Egy tudomány ifjúkora. Kossuth Könyvkiadó 1978.
• Dr.Mátyás Antal: A polgári közgazdaságtan története a marxizmus megjelenése előtt. Tankönyvkiadó, Budapest 1976.