„Imotski” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
új lap |
|||
49. sor: | 49. sor: | ||
== Története == |
== Története == |
||
Imotska krajina területe már a történelem előtti időkben is lakott volt. Ezt bizonyítják a [[Grabovac]] és [[Zagvozd]] területén talált kőszerszámok. A térség első ismert népe az [[illírek]] egyik törzse a dalmátok voltak. Róluk mesélnek az ókorból fennmaradt halomsírok és várak maradványai, melyekből Imotska krajina területén több is található. A [[rómaiak]] csak az [[1. század]] elejére tudták véglegesen meghódítani a térséget. Római municipium volt a mai [[Runovići]] helyén feküdt Novae, de az ő örökségük az itt áthaladó római út is, mely [[Salona|Salonából]] Imotskin keresztül [[Narona]] irányába vezetett. A [[Zmijavci]] területén levő Dikovača nevű régészeti lelőhelyen feltárt ókeresztény bazilika maradványai bizonyítják, hogy a római korban itt is egy nagyobb település állt. A római uralom egészen [[481]]-ig tartott, amikor [[Odoaker]] germán hadai foglalták el Dalmáciát. 493-ban a [[keleti gótok]] lerázva Odoaker uralmát fennhatóságuk alatt egyesítették Dalmáciát és a Drávától félre eső pannon területeket, melynek fővárosa Salona volt. Imotska krajina [[535]]-ig maradt keleti gót uralom alatt, amikor [[I. Justinianus]] császár a [[Keletrómai Birodalom]] részévé tette. Justinianus és utódai alatt a térségben valóságos erődrendszer épült ki, melynek maradványai [[Proložac]], [[Lovreć]] és Imotski területén is megtalálhatók. Ennek ellenére a [[6. század]] második felében a területet elfoglalták az [[avarok]] és szláv segédnépeik. A középkori horvát állam közigazgatásában ez a terület Fehér-Horvátországhoz, azon belül az Imoti zsupánsághoz tartozott. Imotski első írásos említése [[Bíborbanszületett Konstantin]] bizánci császárnak [[a birodalom kormányzásáról]] [[950]] körül írt művében található „Emona” alakban. Az Imoti zsupánság [[1165]]-ig volt horvát igazgatás alatt, ekkor azonban másodszor is bizánci uralom alá került. Ez az időszak 1180-ig tartott, amikortól a magyar királyok nevében a horvát bánok igazgatták. A Bribiri grófok hatalmának megtörése után a Nelipićek, majd [[Kotromanić István bosnyák bán]] uralma alatt volt. [[1357]]-ben [[I. Lajos magyar király]] visszafoglalta, majd [[1372]]-ig horvát-magyar királyi birtok volt. Ekkor a király elcserélte néhány várra Nelipić Ivánnal. [[1391]]-ben a magyar trónharcokat kihasználva [[I. Tvrtko bosnyák király]] foglalta el, de még az évben meghalt és Imotski visszakerült a horvát bánok igazgatása alá. Ura [[ |
Imotska krajina területe már a történelem előtti időkben is lakott volt. Ezt bizonyítják a [[Grabovac]] és [[Zagvozd]] területén talált kőszerszámok. A térség első ismert népe az [[illírek]] egyik törzse a dalmátok voltak. Róluk mesélnek az ókorból fennmaradt halomsírok és várak maradványai, melyekből Imotska krajina területén több is található. A [[rómaiak]] csak az [[1. század]] elejére tudták véglegesen meghódítani a térséget. Római municipium volt a mai [[Runovići]] helyén feküdt Novae, de az ő örökségük az itt áthaladó római út is, mely [[Salona|Salonából]] Imotskin keresztül [[Narona]] irányába vezetett. A [[Zmijavci]] területén levő Dikovača nevű régészeti lelőhelyen feltárt ókeresztény bazilika maradványai bizonyítják, hogy a római korban itt is egy nagyobb település állt. A római uralom egészen [[481]]-ig tartott, amikor [[Odoaker]] germán hadai foglalták el Dalmáciát. 493-ban a [[keleti gótok]] lerázva Odoaker uralmát fennhatóságuk alatt egyesítették Dalmáciát és a Drávától félre eső pannon területeket, melynek fővárosa Salona volt. Imotska krajina [[535]]-ig maradt keleti gót uralom alatt, amikor [[I. Justinianus]] császár a [[Keletrómai Birodalom]] részévé tette. Justinianus és utódai alatt a térségben valóságos erődrendszer épült ki, melynek maradványai [[Proložac]], [[Lovreć]] és Imotski területén is megtalálhatók. Ennek ellenére a [[6. század]] második felében a területet elfoglalták az [[avarok]] és szláv segédnépeik. A középkori horvát állam közigazgatásában ez a terület Fehér-Horvátországhoz, azon belül az Imoti zsupánsághoz tartozott. Imotski első írásos említése [[Bíborbanszületett Konstantin]] bizánci császárnak [[a birodalom kormányzásáról]] [[950]] körül írt művében található „Emona” alakban. Az Imoti zsupánság [[1165]]-ig volt horvát igazgatás alatt, ekkor azonban másodszor is bizánci uralom alá került. Ez az időszak 1180-ig tartott, amikortól a magyar királyok nevében a horvát bánok igazgatták. A Bribiri grófok hatalmának megtörése után a Nelipićek, majd [[Kotromanić István bosnyák bán]] uralma alatt volt. [[1357]]-ben [[I. Lajos magyar király]] visszafoglalta, majd [[1372]]-ig horvát-magyar királyi birtok volt. Ekkor a király elcserélte néhány várra Nelipić Ivánnal. [[1391]]-ben a magyar trónharcokat kihasználva [[I. Tvrtko bosnyák király]] foglalta el, de még az évben meghalt és Imotski visszakerült a horvát bánok igazgatása alá. Ura [[Hrvoje Vukčić Hrvatinić]] bosnyák nagyvajda, majd horvát bán, [[1408]]-ban pedig a Radivojević család lett. A [[Oszmán Birodalom|török]] 1463-ban meghódította a közeli [[Bosznia|Boszniát]], majd [[1493]]-re már ez a terület is uralmuk alá került. A török uralom idején Imotski a Hercegovaci [[szandzsák]]ban az azonos nevű [[náhije]] központja volt, ennek területe lényegében megegyezett a középkori zsupánsággal. Az [[1699]]-es [[karlócai béke]] török kézen hagyta. Végleges felszabadulása csak az újabb velencei-török háborút lezáró [[pozsareváci béke|pozsareváci békével]] [[1718]]-ban történt meg. Ezután a [[Velencei Köztársaság]] fennhatósága alá tartozott. A velencei uralomnak [[1797]]-ben vége szakadt és osztrák csapatok vonultak be Dalmáciába. [[1806]]-ban az osztrákokat legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon lipcsei veresége után [[1813]]-ban újra az osztrákoké lett. A településnek 1857-ben 871, 1910-ben 1511 lakosa volt. [[1918]]-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. 1941. áprilisában a Független Horvát Állam része, majd 1943. szeptemberétől 1944 októberéig német megszállás alatt volt. A háború után a szocialista Jugoszláviához került. 1991 óta a független Horvátországhoz tartozik. 2011-ben a településnek 4757 lakosa volt. |
||
== Lakosság == |
== Lakosság == |
A lap 2016. október 13., 17:27-kori változata
Imotski | |||
A városháza épülete | |||
| |||
Közigazgatás | |||
Ország | Horvátország | ||
Megye | Split-Dalmácia | ||
Község | Imotski | ||
Jogállás | város | ||
Polgármester | Ante Đuzel | ||
Irányítószám | 21260 | ||
Körzethívószám | (+385) 21 | ||
Testvérvárosok | Lista | ||
Népesség | |||
Teljes népesség | 9153 fő (2021. aug. 31.)[1] | ||
Földrajzi adatok | |||
Tszf. magasság | 398 m | ||
Időzóna | CET, UTC+1 | ||
Elhelyezkedése | |||
é. sz. 43° 27′, k. h. 17° 13′Koordináták: é. sz. 43° 27′, k. h. 17° 13′ | |||
Imotski weboldala | |||
A Wikimédia Commons tartalmaz Imotski témájú médiaállományokat. | |||
Sablon • Wikidata • Segítség |
Imotski város és község Horvátországban Split-Dalmácia megyében.
Fekvése
Splittől légvonalban 62, közúton 87 km-re keletre, Makarskától légvonalban 23, közúton 39 km-re északkeletre, a dalmát Zagora területén, Imotska krajina középső részén, a Biokovo-hegység és a hercegovinai határ között fekszik.
A község települései
Közigazgatásilag Imotskin kívül Donji Vinjani, Glavina Donja, Glavina Gornja, Gornji Vinjani és Medvidovića Draga települések tartoznak hozzá.
Története
Imotska krajina területe már a történelem előtti időkben is lakott volt. Ezt bizonyítják a Grabovac és Zagvozd területén talált kőszerszámok. A térség első ismert népe az illírek egyik törzse a dalmátok voltak. Róluk mesélnek az ókorból fennmaradt halomsírok és várak maradványai, melyekből Imotska krajina területén több is található. A rómaiak csak az 1. század elejére tudták véglegesen meghódítani a térséget. Római municipium volt a mai Runovići helyén feküdt Novae, de az ő örökségük az itt áthaladó római út is, mely Salonából Imotskin keresztül Narona irányába vezetett. A Zmijavci területén levő Dikovača nevű régészeti lelőhelyen feltárt ókeresztény bazilika maradványai bizonyítják, hogy a római korban itt is egy nagyobb település állt. A római uralom egészen 481-ig tartott, amikor Odoaker germán hadai foglalták el Dalmáciát. 493-ban a keleti gótok lerázva Odoaker uralmát fennhatóságuk alatt egyesítették Dalmáciát és a Drávától félre eső pannon területeket, melynek fővárosa Salona volt. Imotska krajina 535-ig maradt keleti gót uralom alatt, amikor I. Justinianus császár a Keletrómai Birodalom részévé tette. Justinianus és utódai alatt a térségben valóságos erődrendszer épült ki, melynek maradványai Proložac, Lovreć és Imotski területén is megtalálhatók. Ennek ellenére a 6. század második felében a területet elfoglalták az avarok és szláv segédnépeik. A középkori horvát állam közigazgatásában ez a terület Fehér-Horvátországhoz, azon belül az Imoti zsupánsághoz tartozott. Imotski első írásos említése Bíborbanszületett Konstantin bizánci császárnak a birodalom kormányzásáról 950 körül írt művében található „Emona” alakban. Az Imoti zsupánság 1165-ig volt horvát igazgatás alatt, ekkor azonban másodszor is bizánci uralom alá került. Ez az időszak 1180-ig tartott, amikortól a magyar királyok nevében a horvát bánok igazgatták. A Bribiri grófok hatalmának megtörése után a Nelipićek, majd Kotromanić István bosnyák bán uralma alatt volt. 1357-ben I. Lajos magyar király visszafoglalta, majd 1372-ig horvát-magyar királyi birtok volt. Ekkor a király elcserélte néhány várra Nelipić Ivánnal. 1391-ben a magyar trónharcokat kihasználva I. Tvrtko bosnyák király foglalta el, de még az évben meghalt és Imotski visszakerült a horvát bánok igazgatása alá. Ura Hrvoje Vukčić Hrvatinić bosnyák nagyvajda, majd horvát bán, 1408-ban pedig a Radivojević család lett. A török 1463-ban meghódította a közeli Boszniát, majd 1493-re már ez a terület is uralmuk alá került. A török uralom idején Imotski a Hercegovaci szandzsákban az azonos nevű náhije központja volt, ennek területe lényegében megegyezett a középkori zsupánsággal. Az 1699-es karlócai béke török kézen hagyta. Végleges felszabadulása csak az újabb velencei-török háborút lezáró pozsareváci békével 1718-ban történt meg. Ezután a Velencei Köztársaság fennhatósága alá tartozott. A velencei uralomnak 1797-ben vége szakadt és osztrák csapatok vonultak be Dalmáciába. 1806-ban az osztrákokat legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon lipcsei veresége után 1813-ban újra az osztrákoké lett. A településnek 1857-ben 871, 1910-ben 1511 lakosa volt. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. 1941. áprilisában a Független Horvát Állam része, majd 1943. szeptemberétől 1944 októberéig német megszállás alatt volt. A háború után a szocialista Jugoszláviához került. 1991 óta a független Horvátországhoz tartozik. 2011-ben a településnek 4757 lakosa volt.
Lakosság
Lakosság változása[2][3] | |||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1857 | 1869 | 1880 | 1890 | 1900 | 1910 | 1921 | 1931 | 1948 | 1953 | 1961 | 1971 | 1981 | 1991 | 2001 | 2011 |
871 | 1.954 | 1.182 | 1.331 | 1.446 | 1.511 | 1.697 | 1.457 | 1.701 | 1.808 | 1.874 | 2.422 | 3.234 | 4.000 | 4.347 | 4.757 |
Nevezetességei
- Assisi Szent Ferenc tiszteletére szentelt plébániatemploma tulajdonképpen kolostortemplomként épült az 1736-ban emelt régi templom helyén, melyet az új templom építése előtt 1861-ben lebontottak. Az építés 1863-ban kezdődött és 1881-ben fejezték be. Felszentelése 1904-ben történt. A templomot a velencei Francesco da Vicenzo tervei szerint építették neoromán stílusban. Háromhajós monumentális épület. Homlokzatán három bejárat található, a főbejárat felett kereszt, efelett pedig nyolcágú rozetta látható. A homlokzat feletti oromzaton kereszt áll. Szentélye emelt szintű, az apszisban található a szerzetesi kórus. A templomnak öt oltára van. A márvány nagyoltár 1902-ben készült a spliti Bilinić-műhelyben. A szentségtartó felett három angyal tartja a kereszt alapzatául szolgáló építményt. A hajóban négy oltár áll. A Gyógyító boldogasszony tiszteletére szentelt márvány oltár ugyancsak Bilinić alkotás, az oltárt díszítő ezüst keretes képet Filip Grabovac atya vásárolta 1738-ban Velencében, a híres velencei Mária-templom kegyképének másolata. Ezzel szemben áll a Szent Ferenc oltár a szentet ábrázoló képpel, amint a keresztre feszített Jézust öleli. A kép Murillo festményének másolata. A másik két oltár Szent Paszkálnak és Szent Antalnak van szentelve, mindkettő szentnek 1785-ben készített, a régi templomból származó szobrával. A keresztút képei és a szószék Tirolban készültek. A Lourdes-i barlangot 1958-ban készítették. Az orgonát 1907-ben vásárolták, a csehországi Rieger üzem építette. A kórust 1978-ban bővítették. A templomot 1982-ben védőszentje születésének nyolcszázadik évfordulójára renoválták. 1988-ban a kolostor építésének kétszázötvenedik évfordulóján a templom előtti teret burkolták, 1990-ben pedig felállították az első kolostor építőjének Stjepan Vrljićnek a bronzszobrát. 1995-ben a templom tíz ablakát festett üvegablakokra cserélték, melyek a horvát szenteket és boldogokat ábrázolják, Josip Botteri Dini munkái. A harangtorony 1847-ben még a régi templomhoz épült, 1850-ben toronyórát kapott. 1999-ben egy emelettel magasították és teljesen felújították.
- A templom melletti ferences kolostorban értékes régészeti és néprajzi gyűjtemény látható, melynek létrehozója Vjeko Vrčić atya volt. A város másik múzeuma a városi múzeum az egykori dohányelosztó épületében működik, szintén jelentős régészeti és néprajzi gyűjteménnyel.
- Az Angyalok Királynője tiszteletére szentelt temploma a vár alsó részén található. 1717-ben a török uralom alóli felszabadulás idején építették. Építése idején ez volt a település és a plébánia egyetlen temploma. Vitatott, hogy a helyén állt-e török dzsámi. Alaprajza alapján megállapítható, hogy eredetileg is templomnak építették. 1997-ben teljesen felújították. Belső terének rendezése során új oltárt, padokat és színes üvegablakot kapott. Az oltár Vene Jerković szobrászművész alkotása. A templomban különös tisztelet övezi Szűz Mária képét, melyet a templom építésével egy időben készítettek. Ismeretlen festő fára festett olajképe.
- A temetőben található a Kármelhegyi boldogasszonynak szentelt kápolna, melyet 1866-ban építettek. Alsó része egykor halottasházként szolgált. Oltára fából készült, a helyi Rako műhely alkotása. A Kármelhegyi boldogasszony képét ismeretlen festő készítette.
- A város két természeti látványossága a Kék-tó (Modro jezero) és a Vörös-tó (Crveno jezero). A Kék-tó a várostól néhány száz méterre levő hosszúkás mélyedésben található. A színe sötétkék, sekélyebb részein zöldes, mintegy száz méter mély. A Vörös-tó a várostól másfél kilométerre fekszik. Nevét a körülötte levő vöröses talajról kapta. Falai csaknem függőlegesek, mélysége 285 – 320 méter. Ezzel Európa legmélyebb karsztvizű tava, melynek mélysége csaknem a tengerszintig ér.
- A Kék-tó feletti hegyszorosban, a mai Imotski központjától mintegy fél kilométerre északnyugatra található Topana vára, Dalmácia belső részének egyik legjelentősebb középkori erődítménye. E körül az erőd körül fejlődött ki a 13. és 14. században fokozatosan a település, majd a város. A vár az ágyúk (top) számára különlegesen kialakított északkeleti bástyájáról kapta, mely 1663-ban a Kandiai háború idejében épült. A török „tophana” szó ágyúállást jelöl. A vár 83 méter hosszú és 27-től 56 méter széles, területe mintegy 3800 m2. Elhelyezkedésénél fogva három oldalról megközelíthetetlen az ellenség számára. A nyugati és északi oldalon a Kék-tó feletti meredek sziklák, keleten pedig a Jelavića dolacnak nevezett kasztos víznyelő határolja. A vár kétszintes. Az alsó várat kezdetben cölöpfalak, ún. paliszádok védték. Utána építették a magas erődfalakat, melyek a tó feletti sziklaperemtől nyugat felé a főkapuig nyúltak lehetetlenné téve az erről az oldalról való bejutást a várba. A lőréses keleti fal a mai napig jó állapotban fennmaradt. Az alsóvárban volt az őrség szállása, a kovácsműhely és a dzsámi, melyet később katolikus templommá építettek át. A török távozása után a templom közelében álló falak alatt alakították ki a temetőt. A felsővár egy magas sziklás platón épült, melyhez az északkeleti oldaltól lépcsők vezetnek fel. A falakkal együtt mintegy 20 méterre magasodik az alsóvár fölé. Minthogy északról és nyugatról mély szakadék határolja itt nem volt szükség magas falakra. A plató felső részén volt három kút, a személyzet szállása és a fegyverraktár. 1911-ben a felsővár déli és középső részét a víztározó építése miatt felrobbantották, így a régészeti lelőhelynek ez a része megsemmisült. Az 1970-es években végzett régészeti feltárások megerősítették, hogy a vár egyetlen bejárata régen a déli oldalon volt, melyhez falépcsők, illetve rámpa vezetett fel. A román stílusú kapuzat küszöbénél fonott motívumokkal díszített ószláv oltárelőépítmény pilasztere került elő, melynek stílusa a 9. századi rusztikus kidolgozású kőplasztikák sorába illeszkedik. Ez a lelet arra enged következtetni, hogy a közelben valahol ószláv templom állt. Az új főkaput a félköríves ágyús bástyával velencei mérnökök tervei szerint Kandiai háború idején alakították ki. 1729-ben a velencei hatóságok az ilyen munkákban jártas trogiri Ivana Macanovićot hívták el a vár felújítására. Az általa felújított várkapu és a lőréses várfal a mai napig fennmaradt. A török veszély megszűnése után a vár már elveszítette korábbi jelentőségét és az elhagyott váron az idő vasfoga megtette a hatását.
- A vár alatti Gospin dolacon építették fel 1989-ben a négyezer férőhelyes labdarúgó stadiont.
- A vár közelében emelték a délszláv háborúban elesett imotskiak emlékművét Kruno Bošnjak helyi származású szobrászművész alkotását.
Gazdaság
A helyi gazdaság alapját a kivi-, olajbogyó-, szőlő- és fügetermesztés adja. A jellegzetes helyi fehérszőlő fajta a kujundžuša.
Kultúra
- Gradska glazba Imotski - városi fúvószenekar
- Mandolina Imota – mandolinzenekar
- IMOart – művészeti egysület
- Imota fotóklub
- Helytörténeti múzeum
- Pismo moja kórustalálkozó
- Blue Jazzero jazzfesztivál
Oktatás
Alapiskolák
- "Stjepan Radić" alapiskola
- "fra Ivan Glibotić" zeneiskola
Középiskolák
- "dr. Mate Ujević" Gimnázium
- Imotski Gazdasági iskola
- Imotski Technikum
- Obrtničko ipari iskola
Sport
- NK Imotski labdarúgóklub
- Imotska krajina bocsaklub
- KK Imotski kosárlabdaklub
- KK Rhea női kosárlabdaklub
- "Crveno jezero" búvárklub
- Kuglački tekeklub
- Tékvando klub
- Horvát hegymászóklub
- "Imota" női kézilabdaklub
- "Aurora" ritmikus sportgimnasztikaklub
- "Imota-Racing" autósklub
- "Ante Bruno Bušić" labdarúgótorna
Galéria
-
A vár és a Gospin dolac stadion
-
Imotski vára a Topana
-
Az Angyalok királynője templom a vár romjaival
-
Belvárosi utcarészlet
-
A Szent Ferenc plébániatemplom
-
A plébániatemplom homlokzata
-
A Kék-tó a várból nézve
-
A Kék-tó látképe
-
A Vörös-tó a vöröses sziklafallal
Jegyzetek
- ↑ Popis stanovništva, kućanstava i stanova 2021. – stanovništvo prema starosti i spolu po naseljima. Horvát Statisztikai Hivatal, 2022. szeptember 22.
- ↑ - Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001.
- ↑ http://www.dzs.hr/Hrv_Eng/publication/2011/SI-1441.pdf
Források
- Imotski város hivatalos oldala (horvátul)
- A split-makarskai érsekség honlapja (horvátul)
- A Topana-erőd története (horvátul)
További információk
- Imotski turisztikai irodájának honlapja (horvátul)
- Imotski város információs portálja (horvátul)
Irodalom
Vlade Dragun – Bože Ujević: Legende imotskog krša, Zagreb/Split 2014.