Flór Ferenc

Flór Ferenc
Rusz Károly metszete
Született	1809. október 10. Váradolaszi
Elhunyt	1871. július 7. (61 évesen) Pest
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Foglalkozása	orvos, orvosi szakíró, sebész, katonatiszt, egészségpolitikus
Halál oka	közúti baleset
Sírhelye	Fiumei Úti Sírkert
A Wikimédia Commons tartalmaz Flór Ferenc témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Flór Ferenc (Váradolaszi, 1809. október 10. – Pest, 1871. július 7.) orvos, orvosi szakíró, honvéd alezredes, az 1848–49-es szabadságharcban a hadügyminisztérium egészségügyi osztályának vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

Életpályája

Nagyváradon és Nagykárolyban végzett tanulmányok után, 1827-ben iratkozott be a pesti egyetem orvostudományi karára. 1833-ban orvosi, 1834-ben sebészi és szülészmesteri oklevelet szerzett. 1834-ben tanulmányutat tett német és osztrák egyetemeken, ahol elsajátította az újabb sebészeti és műtéttant. Hazatérése után a pesti egyetem állatgyógyászati tanszékének tanársegéde, majd 1835-től a az egyetem orvostudományi karán Stáhly Ignác sebészprofesszor tanársegéde lett. 1837-től a pesti Rókus Kórházban tiszteletbeli, majd 1840-től rendes osztályos főorvossá nevezték ki. 1847-től Pest város tiszti főorvosa, egyúttal a Rókus Kórház igazgatója lett. A világosi fegyverletétel után másfél év börtönre és állásvesztésre ítélték. Büntetésének letöltése után tápiószelei birtokán – rendőri felügyelet alatt – visszavonultan élt. 1861-ben ismét Pest város tiszti főorvosa és kórházigazgató lett, de tíz hónap múlva tiltakozásul a kormányzati rendszer megváltoztatása miatt lemondott állásairól és csak a kiegyezés után tért vissza. Közlekedési baleset áldozata lett (halálra gázolta a lóvasút).

Tevékenysége a szabadságharcban

Marastoni József litográfiája (1871)

1848 tavaszán jelentkezett a nemzetőrségbe. 1848 őszétől őrnagyi rangban a honvéd hadsereg törzsorvosaként szolgált. A főváros feladása után egységével Egerbe vonult vissza. 1849. január 22-én a Budán maradt Stáhly Ignác utódaként alezredesi rangban a hadügyminisztérium egészségügyi osztályának főnökévé nevezték ki, ezzel ő lett a honvédség katonai egészségügyének irányítója. Vezetése alatt fejeződött be a magyar honvédség egészségügyi szervezetének kiépítése. A katonai egészségügyben számos, nemzetközi viszonylatban is újnak számító módszert vezetett be. A magyar honvédség az elsők között volt Európában, ahol a hadisebészetben bevezették a kloroform alkalmazását. Többek között irányítása alatt szerveződött a tábori kórházak rendszere, a front- és hátországi betegellátás, az újoncozás orvosi ellenőrzése és a rokkantak utókezelése. A műszer és gyógyszerhiány enyhítésére – a külföldről való becsempészés mellett – kísérletet tett a magyarországi gyártás megszervezésére. 1849. április 16-án indítványára nevezték ki Kossuth Zsuzsannát országos főápolónőnek, ennek nyomán számos női önkéntes állhatott a katonai betegápolás szolgálatába. Flór Ferenc személyes érdeme, hogy a tavaszi hadjárat megindulásakor a honvédség korszerűen megszervezett katonai egészségügyi szolgálattal rendelkezett.

Görgei Artúr miniszteri kinevezése után átszervezték a minisztériumot, és az egészségügyi osztály élére Lumniczer Sándort nevezték ki. Flór Ferenc a fegyverletételig a tartalék hadtest főorvosa lett.

Orvosi és szakírói munkássága

Már negyedéves orvosnövendékként, 1831-ben koleraorvosnak nevezték ki Kalocsára. Kisdedápolás című orvosi disszertációját – Magyarországon elsőként – magyar nyelven írta és védte meg, 1833-ban. A későbbiekben is erőfeszítéseket tett az egységes magyar orvosi szaknyelv megteremtéséért, 1833-tól 1848-ig Bugát Pál mellett társszerkesztője lett az e területen úttörő munkát végző Orvosi Tár című folyóiratnak. E mellett 1840-től 1848-ig szerkesztette a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűléseinek Munkálatok című kiadványát. 1838-ban a Magyar Tudós Társaság levelező tagjául fogadta. 1842-től tagja lett az első magyar orvosi társaságnak, a Budapesti Királyi Orvosegyesületnek és a bécsi orvosi társulatnak. 1845-től lett tagja a Királyi Magyar Természettudományi Társulatnak. A gyakorlati sebészetben törekedett az új, a korban modernnek számító eljárások alkalmazására, 1847-ben az elsők között volt, aki a kloroformnak a sebészetben való használatával kísérletezett.

Flór Ferenc sírja Budapesten. Kerepesi temető: J. 116

A szabadságharcot követő internálása lejárta után figyelme a közegészségügy és az orvosi érdekvédelem felé fordult. 1861-ben elnökletével alakult meg az ország első helyhatósági közegészségügyi bizottsága, így őt tekintik a magyarországi közegészségügy egyik megteremtőjének. Egészségügyi okokból szorgalmazta a főváros vízvezeték-hálózatának kiépítését, illetve új közvágóhíd építését. 1863-ban egyik kezdeményezője volt az orvosi érdekvédelmi mozgalom elindításának. 1869-ben a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Országos Egyesülete másodelnökévé választották.

Főbb művei

• Kisdedápolás (orvosi értekezés, latinul és magyarul, Pest, 1833)
• A tetszhalottak felélesztéséről szóló tanítás (Pest, 1835)
• Magyarországi Orvosrend Névsora 1840-re (Bugát Pállal, Pest, 1840)
• Húgykő-metszés és morzsolás (Pest, 1842)
• Hivatalos tudósítás a hagymáz-járványról, mely szabad királyi Pest város polgári kórházában 1846–47. évben uralkodott (Buda, 1848)

Családja

A Flór Ferenc-díj (ifj. Szlávics László alkotása)

Feleségétől Tröschner Eleonorától 1846-ban született Gyula nevű fia, aki 1862-ben meghalt. Emlékére végrendeletében a Magyar Tudományos Akadémiánál 20 000 forintos alapítványt létesített.

Emlékezete

Nevét viseli a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház. Ez utóbbin található bronz domborműves emlékmű Tóth Béla szobrászművész alkotása (1983). 1992-ben a magyar honvédelmi miniszter a katonai egészségügyben szolgálók jutalmazására Flór Ferenc-díjat alapított.

• Poór Imre: Emlékbeszéd Flór Ferenc felett.

Források

• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái III. (Fa–Gwóth). Budapest: Hornyánszky. 1894.  
• Dr. Kapronczay Károly: A „legmagyarabb magyar” orvos emlékezete. Flór Ferenc
• Flór Ferenc (Vasárnapi Ujság, 1871. július 16.)
• Új magyar életrajzi lexikon II. (D–Gy). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2001. 707–708. o. ISBN 963-547-414-8