„Rainer Werner Fassbinder” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Huckleberry (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
1. sor: 1. sor:
'''Rainer Werner Fassbinder''' (Bad Wörishofen, [[1945]]. [[május 31]]. – [[München]], [[1982]]. [[június 10]].) német filmrendező, producer, színműíró, az ''anti-színház'' (Antitheater) megalapítója.
'''Rainer Werner Fassbinder''' (Bad Wörishofen, [[1945]]. [[május 31]]. – [[München]], [[1982]]. [[június 10]].) német filmrendező, producer, színműíró, az ''anti-színház'' (Antitheater) megalapítója.


== Élete és munkássága ==
Fassbinder homoszexualitását nyíltan vállalta,<ref>Gary Morris: [http://www.brightlightsfilm.com/21/21_fassbinder.html Fassbinder] ''(Bright Lights Film Journal,'' 1998. május)</ref> filmjeiben gyakori szereplők a homoszexuálisok, mint ahogy más, a társadalom peremére szorult emberek is.
Édesapja orvos, édesanyja fordító (Liselotte Eder). A szülők válása után édesanyjánál nőtt fel, testvérei nem voltak. 16 évesen abbahagyja a gimnáziumot (St. Anna Gimnázium, Augsburg) és apjához költözött [[Köln]]be.

Korán kezdett érdeklődni a filmek iránt. Kétéves magánoktatás után nem sikerült letennie az állami színészvizsgát és a felvételije sem sikerült az akkor újonnan alapított [[berlin]]i Film és Televizió Akadémiára (''Deutsche Film- und Fernsehakademie Berlin'').

1965 és 1967 között rendezte első [[rövidfilm]]jeit ''Der Stadtstreicher'' (A város kóbora) és ''Das Kleine Chaos'' (Kis zűrzavar) címmel. 1967-ben rendezőként és társulati tagként felvették az [[action-theater]]be. Emellett több szabad színtársulattal együtt dolgozott, amiből később a híres ''Antiteater'' ([[antiszínház]]) fejlődött ki. Ennek a társulatnak írta 1968 és 1971 között színdarabjai többségét.

[[Jean-Luc Godard]], a [[Nouvelle Vague]], amerikai krimik és legfőképpen [[Douglas Sirk]] melodrámáinak hatása alatt kezdte el a csoport az első filmek forgatását. Így készült el a krimi ''Liebe ist kälter als der Tod'' (A szerelem hidegebb a halálnál, 1969) és ugyanabban az évben a ''Katzelmacher'' (A vendégmunkás, más fordításban: A digó). A csoport ezután intenzíven kezdett foglalkozni a filmezéssel, aminek következtében 1969 és 1971 között a szindarabok mellett számtalan alternatív film is elkészült.

1970 és 1972 között a homoszexuális Fassbinder a színésznő és énekes [[Ingrid Caven]]nel élt házasságban, akinek több sanzon-szöveget is írt. Fassbinder homoszexualitását nyíltan vállalta<ref>Gary Morris: [http://www.brightlightsfilm.com/21/21_fassbinder.html Fassbinder] ''(Bright Lights Film Journal,'' 1998. május)</ref>, filmjeiben gyakori szereplők a homoszexuálisok, mint ahogy más, a társadalom peremére szorult emberek is. A házassága mellett folyamatosan voltak kapcsolatai férfiakkal, pl. a marokkói színésszel, [[El Hedi ben Salem]]-mel. Ennek ellenére haláláig szoros kapcsolatban volt Ingrid Cavennel, aki a producer és zeneszerző [[Peer Raben]] mellett a szorosabb "Fassbinder-csoportot" alkotta.

1971 és 1974 között filmjei, mint a ''Die bitteren Tränen der Petra von Kant'' (Petra von Kant keserű könnyei, 1972), ''Angst essen Seele auf'' (A félelem megeszi a lelket, 1973), ''Faustrecht der Freiheit'' (A szabadság ököljoga, 1974), valamint színházi rendezései Bochumban és Frankfurtban nemzetközi sikereket értek el, alkotásai ekkor érték el a nyilvános figyelem tetőfokát.

1972-től Fassbinder folyamatosan továbbfejlesztette filmjeinek stílusát. A filmek nagyobbak és professzionálisabbak lettek. 1978-ban forgatta a ''Despair - Eine Reise ins Licht'' (Despair - Utazás a fénybe) c. filmet, melyet angol nyelven forgatott. A forgatókönyvet [[Tom Stoppard]] brit drámaíró írta [[Vladimir Nabokov]] regénye alapján. Ez a legnagyobb költségvetésű filmje. Habár a film nagy színészekkel készült (pl. [[Dirk Bogarde]] játszotta a főszerepet), a moziban nem aratott nagy sikert. A következő években a kritikusok mindig elismerően írtak a filmjeiről, ennek ellenére, habár mindig részt vett a [[Berlinale|Berlinalén]], egyszer sem kapott díjat. Egyedül utolsó előtti filmje, a ''Die Sehnsucht der Veronika Voss'' (Veronika Voss vágyakozása, 1981) aratott nyilvános sikert: elnyerte az [[Arany Medve|Arany Medvét]] a [[Berlinale|Berlinalén]]. A filmek mellett Fassbinder a színházban is aktív maradt. 1972 és 1973 között a [[bochum]]i színházban (''Schauschpielhaus'') rendezett, melyet a [[frankfurt]]i ''Theater am Turm'' (TAT) követett.

Fassbinder a 70-es évek végén fontos női karaktereket filmesített meg, melyek beírták magukat a filmtörténetbe: ''Die Ehe der Maria Braun'' (Maria Braun házassága, 1978) és ''Lili Marleen'' (1980), a főszerepben [[Hanna Schygulla|Hanna Schygullával]] vagy ''Lola'' (1981, [[Barbara Sukowa]]). A színésznők ezen filmeken keresztül világhíresek lettek és később Fassbindertől függetlenül is folytatni tudták a karrierjüket.

Televíziós sorozata, a ''Berlin Alexanderplatz'', mely [[Alfred Döblin]] regénye nyomán készült szintén oriási sikert aratott. A 15½-órás sorozatot nemrégen felújították és máig rendszeresen mutatják be marathon filmként filmfesztiválokon vagy Fassbinder retrospektív rendezvényeken. Fassbinder híres volt munkatempójáról (volt olyan év, hogy 7 filmet rendezett). Azt tervezte, hogy életműve több filmmel rendelkezzen, mint ahány évet élt (a célt elérte, 37 évet élt és 43 filmet forgatott).

Fassbinder 1982. június 10-én, utolsó filmjének (''Querelle'', 1982) vágása közben, 37 évesen halt meg Münchenben [[kokain]] és [[altató szer]]ek túladagolása következtében. A különböző elbeszélések alapján felmerülő öngyilkosság soha nem bizonyosodott be, habár köztudott, hogy alkohol- és drogfüggősége életének utolsó hónapjaiban súlyosbodott<ref>[http://www.zeit.de/2007/22/Caven-Interview DIE ZEIT 22/2007 vom 24. Mai 2007: „Man kann uns nicht einfach ausradieren“]</ref>. A münchen-bogenhauseni St. Georg temetőben temették el (a sír száma: 1-4-2)

Édesanyja, Liselotte Eder alapította a '''Rainer Werner Fassbinder Foundationt (RWFF)''', mely Fassbinder örökségét kezeli és melynek az igazgatását Fassbinder vágója, Juliane Lorenz végzi. Az [[alapítvány]] tulajdonában van Fassbinder minden alkotásának a joga.


==Filmek==
==Filmek==

A lap 2007. június 19., 13:11-kori változata

Rainer Werner Fassbinder (Bad Wörishofen, 1945. május 31. – München, 1982. június 10.) német filmrendező, producer, színműíró, az anti-színház (Antitheater) megalapítója.

Élete és munkássága

Édesapja orvos, édesanyja fordító (Liselotte Eder). A szülők válása után édesanyjánál nőtt fel, testvérei nem voltak. 16 évesen abbahagyja a gimnáziumot (St. Anna Gimnázium, Augsburg) és apjához költözött Kölnbe.

Korán kezdett érdeklődni a filmek iránt. Kétéves magánoktatás után nem sikerült letennie az állami színészvizsgát és a felvételije sem sikerült az akkor újonnan alapított berlini Film és Televizió Akadémiára (Deutsche Film- und Fernsehakademie Berlin).

1965 és 1967 között rendezte első rövidfilmjeit Der Stadtstreicher (A város kóbora) és Das Kleine Chaos (Kis zűrzavar) címmel. 1967-ben rendezőként és társulati tagként felvették az action-theaterbe. Emellett több szabad színtársulattal együtt dolgozott, amiből később a híres Antiteater (antiszínház) fejlődött ki. Ennek a társulatnak írta 1968 és 1971 között színdarabjai többségét.

Jean-Luc Godard, a Nouvelle Vague, amerikai krimik és legfőképpen Douglas Sirk melodrámáinak hatása alatt kezdte el a csoport az első filmek forgatását. Így készült el a krimi Liebe ist kälter als der Tod (A szerelem hidegebb a halálnál, 1969) és ugyanabban az évben a Katzelmacher (A vendégmunkás, más fordításban: A digó). A csoport ezután intenzíven kezdett foglalkozni a filmezéssel, aminek következtében 1969 és 1971 között a szindarabok mellett számtalan alternatív film is elkészült.

1970 és 1972 között a homoszexuális Fassbinder a színésznő és énekes Ingrid Cavennel élt házasságban, akinek több sanzon-szöveget is írt. Fassbinder homoszexualitását nyíltan vállalta[1], filmjeiben gyakori szereplők a homoszexuálisok, mint ahogy más, a társadalom peremére szorult emberek is. A házassága mellett folyamatosan voltak kapcsolatai férfiakkal, pl. a marokkói színésszel, El Hedi ben Salem-mel. Ennek ellenére haláláig szoros kapcsolatban volt Ingrid Cavennel, aki a producer és zeneszerző Peer Raben mellett a szorosabb "Fassbinder-csoportot" alkotta.

1971 és 1974 között filmjei, mint a Die bitteren Tränen der Petra von Kant (Petra von Kant keserű könnyei, 1972), Angst essen Seele auf (A félelem megeszi a lelket, 1973), Faustrecht der Freiheit (A szabadság ököljoga, 1974), valamint színházi rendezései Bochumban és Frankfurtban nemzetközi sikereket értek el, alkotásai ekkor érték el a nyilvános figyelem tetőfokát.

1972-től Fassbinder folyamatosan továbbfejlesztette filmjeinek stílusát. A filmek nagyobbak és professzionálisabbak lettek. 1978-ban forgatta a Despair - Eine Reise ins Licht (Despair - Utazás a fénybe) c. filmet, melyet angol nyelven forgatott. A forgatókönyvet Tom Stoppard brit drámaíró írta Vladimir Nabokov regénye alapján. Ez a legnagyobb költségvetésű filmje. Habár a film nagy színészekkel készült (pl. Dirk Bogarde játszotta a főszerepet), a moziban nem aratott nagy sikert. A következő években a kritikusok mindig elismerően írtak a filmjeiről, ennek ellenére, habár mindig részt vett a Berlinalén, egyszer sem kapott díjat. Egyedül utolsó előtti filmje, a Die Sehnsucht der Veronika Voss (Veronika Voss vágyakozása, 1981) aratott nyilvános sikert: elnyerte az Arany Medvét a Berlinalén. A filmek mellett Fassbinder a színházban is aktív maradt. 1972 és 1973 között a bochumi színházban (Schauschpielhaus) rendezett, melyet a frankfurti Theater am Turm (TAT) követett.

Fassbinder a 70-es évek végén fontos női karaktereket filmesített meg, melyek beírták magukat a filmtörténetbe: Die Ehe der Maria Braun (Maria Braun házassága, 1978) és Lili Marleen (1980), a főszerepben Hanna Schygullával vagy Lola (1981, Barbara Sukowa). A színésznők ezen filmeken keresztül világhíresek lettek és később Fassbindertől függetlenül is folytatni tudták a karrierjüket.

Televíziós sorozata, a Berlin Alexanderplatz, mely Alfred Döblin regénye nyomán készült szintén oriási sikert aratott. A 15½-órás sorozatot nemrégen felújították és máig rendszeresen mutatják be marathon filmként filmfesztiválokon vagy Fassbinder retrospektív rendezvényeken. Fassbinder híres volt munkatempójáról (volt olyan év, hogy 7 filmet rendezett). Azt tervezte, hogy életműve több filmmel rendelkezzen, mint ahány évet élt (a célt elérte, 37 évet élt és 43 filmet forgatott).

Fassbinder 1982. június 10-én, utolsó filmjének (Querelle, 1982) vágása közben, 37 évesen halt meg Münchenben kokain és altató szerek túladagolása következtében. A különböző elbeszélések alapján felmerülő öngyilkosság soha nem bizonyosodott be, habár köztudott, hogy alkohol- és drogfüggősége életének utolsó hónapjaiban súlyosbodott[2]. A münchen-bogenhauseni St. Georg temetőben temették el (a sír száma: 1-4-2)

Édesanyja, Liselotte Eder alapította a Rainer Werner Fassbinder Foundationt (RWFF), mely Fassbinder örökségét kezeli és melynek az igazgatását Fassbinder vágója, Juliane Lorenz végzi. Az alapítvány tulajdonában van Fassbinder minden alkotásának a joga.

Filmek

Színdarabok

Rádiós hangjátékok

Jegyzetek

  1. Gary Morris: Fassbinder (Bright Lights Film Journal, 1998. május)
  2. DIE ZEIT 22/2007 vom 24. Mai 2007: „Man kann uns nicht einfach ausradieren“

Külső hivatkozások