„Gempaaton” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Új oldal, tartalma: „A '''Gempaaton''' épületkomplexum az első olyan templomegyüttes volt, melyet Ehnaton – uralkodása első éveiben még IV. Amenhotep – építtetett Aton ti...”
 
aNincs szerkesztési összefoglaló
1. sor: 1. sor:
A '''Gempaaton''' épületkomplexum az első olyan templomegyüttes volt, melyet [[Ehnaton]] – uralkodása első éveiben még IV. Amenhotep – építtetett [[Aton]] tiszteletére, még mielőtt belefogott volna új fővárosa, [[Ahet-Aton]] építésébe. Az épületegyüttest a [[karnaki templom]] közvetlen szomszédságában építették fel, és a Gempaatonon, valamint a ''Hut-benben, Rud-menu'' és ''Teni-menu'' nevű templomokon kívül tartozott hozzájuk egy palota is, ahol a királyi család élt az Ahet-Atonba költözés előtt. Ehnaton halála után a későbbi fáraók leromboltatták az épületeket, eredeti formájuk nem nagyon rekonstruálható.<ref>{{AldredAkhenaten}}, p.83</ref> A területen [[1966]] óta [[Donald Redford]] vezetésével a [[University of Toronto]] ''Akhenaten Temple Project''je keretében végeznek feltárásokat.<ref name="Wilkinson">{{Wilkinson}}, p.164</ref>
A '''Gempaaton''' épületkomplexum az első olyan templomegyüttes volt, melyet [[Ehnaton]] – uralkodása első éveiben még IV. Amenhotep – építtetett [[Aton]] tiszteletére, még mielőtt belefogott volna új fővárosa, [[Ahet-Aton]] építésébe. Az épületegyüttest a [[karnaki templom]] közvetlen szomszédságában építették fel, és a Gempaatonon, valamint a ''Hut-benben, Rud-menu'' és ''Teni-menu'' nevű templomokon kívül tartozott hozzájuk egy palota is, ahol a királyi család élt az Ahet-Atonba költözés előtt. Ehnaton halála után a későbbi fáraók leromboltatták az épületeket, eredeti formájuk nem nagyon rekonstruálható.<ref name="A83">{{AldredAkhenaten}}, p.83</ref> A területen [[1966]] óta [[Donald Redford]] vezetésével a [[University of Toronto]] ''Akhenaten Temple Project''je keretében végeznek feltárásokat.<ref name="Wilkinson">{{Wilkinson}}, p.164</ref>


Az épületkomplexum felépítését IV. Amenhotep nem sokkal trónra lépése után megkezdte, és az építkezésekhez új homokkőbányákat nyittatott [[Gebel esz-Szilszile|Gebel esz-Szilszilénél]], valamint gránitot hozatott [[Asszuán]]ból. A vállalkozások felügyelői közé tartozott Maja, a seregek írnoka, és [[Bek]] királyi főszobrász.<ref>Aldred, op.cit., p.262</ref>
Az épületkomplexum felépítését IV. Amenhotep nem sokkal trónra lépése után megkezdte, és az építkezésekhez új homokkőbányákat nyittatott [[Gebel esz-Szilszile|Gebel esz-Szilszilénél]], valamint gránitot hozatott [[Asszuán]]ból. A vállalkozások felügyelői közé tartozott Maja, a seregek írnoka, és [[Bek]] királyi főszobrász.<ref>Aldred, op.cit., p.262</ref>


==A Gempaaton==
==A Gempaaton==
A fő templom, a ''Gempaaton'' (teljes nevén: ''Gem(et)-pa-Aton-em-per-Aton,'' „A Napkorong megtaláltatott a Napkorong birtokán”<ref>Aldred, op.cit., p.83</ref>) kb. 130x200 méteres területen helyezkedett el, legfontosabb eleme egy nyitott udvar volt, melyet falakkal feltehetőleg kisebb udvarokra tagoltak. Fedett folyosó vette körül, 7 méternél is magasabb, négyszögletes [[homokkő]] pillérekkel, melyek előtt a fáraó groteszk kolosszusai álltak, fején felváltva Egyiptom kettős koronájával, illetve a ''nemesz'' fejkendővel. Ezek valószínűleg a héliopoliszi háromság két tagjának megtestesüléseként ábrázolják Amenhotepet: a [[Ré]]vel, így Atonnal azonosított [[Atum]] alakjában, fején a kettős koronával és [[Su]] levegőistenként, fején a ''nemesszel.'' Nofertitit a templomban álló szobrai a háromság harmadik tagjaként, [[Tefnut]] páraistennőként ábrázolják. Az oszlopok mögött a homokkőből épült falakon a fáraó [[Szed-ünnep|''szed-''ünnepe]] adja a díszítés fő témáját.<ref>Aldred, op.cit., pp.235-235,264</ref><ref name="Wilkinson" /> Gránitból készült áldozati asztalok töredékei is vannak a leletek között.<ref name="Wilkinson" />
A fő templom, a ''Gempaaton'' (teljes nevén: ''Gem(et)-pa-Aton-em-per-Aton,'' „A Napkorong megtaláltatott a Napkorong birtokán”<ref name="A83" />) kb. 130x200 méteres területen helyezkedett el, legfontosabb eleme egy nyitott udvar volt, melyet falakkal feltehetőleg kisebb udvarokra tagoltak. Fedett folyosó vette körül, 7 méternél is magasabb, négyszögletes [[homokkő]] pillérekkel, melyek előtt a fáraó groteszk kolosszusai álltak, fején felváltva Egyiptom kettős koronájával, illetve a ''nemesz'' fejkendővel. Ezek valószínűleg a héliopoliszi háromság két tagjának megtestesüléseként ábrázolják Amenhotepet: a [[Ré]]vel, így Atonnal azonosított [[Atum]] alakjában, fején a kettős koronával és [[Su]] levegőistenként, fején a ''nemesszel.'' Nofertitit a templomban álló szobrai a háromság harmadik tagjaként, [[Tefnut]] páraistennőként ábrázolják. Az oszlopok mögött a homokkőből épült falakon a fáraó [[Szed-ünnep|''szed-''ünnepe]] adja a díszítés fő témáját.<ref>Aldred, op.cit., pp.235-235,264</ref><ref name="Wilkinson" /> Gránitból készült áldozati asztalok töredékei is vannak a leletek között.<ref name="Wilkinson" />


A keleti tájolású templomnak egyetlen bejárata volt, a nyugati falon, ez feltehetőleg a palota felé vezetett. Gempaaton a karnaki Ámon-templom kelet-nyugati tengelyének északi oldalán helyezkedett el; az egyiptomi épületek szimmetriájából kiindulva feltételezhető, hogy a déli oldalon is állt egy épület<ref>Aldred, op.cit., p.85</ref>, ennek feltárását azonban
A keleti tájolású templomnak egyetlen bejárata volt, a nyugati falon, ez feltehetőleg a palota felé vezetett. Gempaaton a karnaki Ámon-templom kelet-nyugati tengelyének északi oldalán helyezkedett el; az egyiptomi épületek szimmetriájából kiindulva feltételezhető, hogy a déli oldalon is állt egy épület<ref name="A85">Aldred, op.cit., p.85</ref>, ennek feltárását azonban megnehezíti, hogy modern kori épületek állnak rajta<ref name="Wilkinson" />. Ez a még feltáratlan épület lehetett a királyi palota, melyet feliratok említenek a Gempaatonban<ref name="A85" />. A [[Ramosze (vezír)|Ramosze]] vezír sírjában fennmaradt ábrázolások alapján a palotában – hasonlóan az [[Királyi palota (Ahet-Aton)|ahet-atoni királyi palotához]] – volt egy ún. ''Megjelenések ablaka,'' ahol a fáraó megjelent népe előtt<ref>Aldred, op.cit., p.175</ref>.

megnehezíti, hogy modern kori épületek állnak rajta<ref name="Wilkinson" />. Ez a még feltáratlan épület lehetett a királyi palota, melyet feliratok említenek a Gempaatonban<ref>Aldred, op.cit., p.85</ref>. A [[Ramosze (vezír)|Ramosze]] vezír sírjában fennmaradt ábrázolások alapján a palotában – hasonlóan az [[Királyi palota (Ahet-Aton)|ahet-atoni királyi palotához]] – volt egy ún. ''Megjelenések ablaka,'' ahol a fáraó megjelent népe előtt<ref>Aldred, op.cit., p.175</ref>.


[[Horemheb]] uralkodásának végére a Gempaatont a többi épülettel együtt teljesen lebontották, építőköveiket ([[talatát]]ok; összesen több mint 36&nbsp;000) több más épületben találták meg, köztük a nagy Ámon-templom oszlopcsarnokában, illetve a 2., 9., és valószínűleg a 3. és a 9. [[pülón]]ban.<ref name="Wilkinson" />
[[Horemheb]] uralkodásának végére a Gempaatont a többi épülettel együtt teljesen lebontották, építőköveiket ([[talatát]]ok; összesen több mint 36&nbsp;000) több más épületben találták meg, köztük a nagy Ámon-templom oszlopcsarnokában, illetve a 2., 9., és valószínűleg a 3. és a 9. [[pülón]]ban.<ref name="Wilkinson" />


==A Hut-benben==
==A Hut-benben==
A ''Hut-benben'' („A benben-kő palotája”) központjában a [[benben-kő]] állt, a napkultusz fontos jelképe, mely piramis alakjával az ősvízből elsőként kiemelkedő szárazföldet idézte, itt azonban nem szokásos formában, kis piramisként jelenik meg, hanem sztéléként vagy obeliszkként<ref>Aldred, op.cit., pp.83,265</ref>. A Hut-benben IV. Amenhotep karnaki épületei közül utolsóként épült, a 4. uralkodási évben.<ref>Aldred, op.cit., p.85</ref> Szokatlan módon a templom díszítésén a fáraó nem jelenik meg; a szertartások ábrázolásain a főszerepet a minden addigi királynénál nagyobb jelentőségre szert tevő [[Nofertiti]] játssza, akit két legidősebb lánya, [[Meritaton]] és [[Maketaton]], valamint templomi zenészek és énekesek kísérnek.<ref>Aldred, op.cit., pp.225,</ref> A királyné és a hercegnők [[szisztrum]]ot ráznak. Lehetséges, hogy Nofertitit ábrázolja az a kolosszus, melyet itt találtak, és fáraói jelképeket viselő emberalakot ábrázol.<ref>Aldred, op.cit., p.265</ref>
A ''Hut-benben'' („A benben-kő palotája”) központjában a [[benben-kő]] állt, a napkultusz fontos jelképe, mely piramis alakjával az ősvízből elsőként kiemelkedő szárazföldet idézte, itt azonban nem szokásos formában, kis piramisként jelenik meg, hanem sztéléként vagy obeliszkként<ref>Aldred, op.cit., pp.83,265</ref>. A Hut-benben IV. Amenhotep karnaki épületei közül utolsóként épült, a 4. uralkodási évben.<ref name="A85" /> Szokatlan módon a templom díszítésén a fáraó nem jelenik meg; a szertartások ábrázolásain a főszerepet a minden addigi királynénál nagyobb jelentőségre szert tevő [[Nofertiti]] játssza, akit két legidősebb lánya, [[Meritaton]] és [[Maketaton]], valamint templomi zenészek és énekesek kísérnek.<ref>Aldred, op.cit., pp.225,</ref> A királyné és a hercegnők [[szisztrum]]ot ráznak. Lehetséges, hogy Nofertitit ábrázolja az a kolosszus, melyet itt találtak, és fáraói jelképeket viselő emberalakot ábrázol.<ref>Aldred, op.cit., p.265</ref>


A Hut-benben ahet-atoni megfelelője a [[nagy Aton-templom]] szentélye volt, melyet szintén Hut-benbennek hívtak<ref>Aldred, op.cit., p.275</ref>.
A Hut-benben ahet-atoni megfelelője a [[nagy Aton-templom]] szentélye volt, melyet szintén Hut-benbennek hívtak<ref>Aldred, op.cit., p.275</ref>.
20. sor: 18. sor:
A ''Rud-menu-en-Aton-er-neheh'' („A Napkorong örökké álló építménye”) és a ''Teni-menu-en-Aton-er-neheh'' („A Napkorong nagy becsben álló építménye”) épületekről keveset tudni. A díszítések stílusából következtetve a két épület a Gempaaton után épült fel, de még a 4. év vége felé épült Hut-benben előtt. Talatátjaikat nagyrészt a karnaki 9. pülónba beépítve találták meg; a
A ''Rud-menu-en-Aton-er-neheh'' („A Napkorong örökké álló építménye”) és a ''Teni-menu-en-Aton-er-neheh'' („A Napkorong nagy becsben álló építménye”) épületekről keveset tudni. A díszítések stílusából következtetve a két épület a Gempaaton után épült fel, de még a 4. év vége felé épült Hut-benben előtt. Talatátjaikat nagyrészt a karnaki 9. pülónba beépítve találták meg; a


Rud-menu építőköveiből a [[luxori templom]]ban is találtak. Nem tudni pontosan, az épületek önálló templomok voltak, vagy egy nagyobb templom valamely részét képezték – Rud-menu néven Ahet-Atonban is ismert egy épület, itt azonban a nagy Aton-templom részét képezte. Teni-menu nevű épület nem ismert Ahet-Atonból; felépítése és funkciója ismeretlen. A két építmény eredeti helye később feltehetően beépült; valószínűleg a karnaki templom déli részén, a 9. pülón környékén álltak, ahol építőköveiket megtalálták.<ref>Aldred, op.cit., pp.83-85</ref> Díszítésükben nagy szerepet kapott a katonaság és a rendőrség ábrázolása<ref>Aldred, op.cit., p.265</ref>.
Rud-menu építőköveiből a [[luxori templom]]ban is találtak. Nem tudni pontosan, az épületek önálló templomok voltak, vagy egy nagyobb templom valamely részét képezték – Rud-menu néven Ahet-Atonban is ismert egy épület, itt azonban a nagy Aton-templom részét képezte. Teni-menu nevű épület nem ismert Ahet-Atonból; felépítése és funkciója ismeretlen. A két építmény eredeti helye később feltehetően beépült; valószínűleg a karnaki templom déli részén, a 9. pülón környékén álltak, ahol építőköveiket megtalálták.<ref name="A83" /><ref name="A85" /> Díszítésükben nagy szerepet kapott a katonaság és a rendőrség ábrázolása<ref>Aldred, op.cit., p.265</ref>.


==Források==
==Források==

A lap 2007. június 5., 01:35-kori változata

A Gempaaton épületkomplexum az első olyan templomegyüttes volt, melyet Ehnaton – uralkodása első éveiben még IV. Amenhotep – építtetett Aton tiszteletére, még mielőtt belefogott volna új fővárosa, Ahet-Aton építésébe. Az épületegyüttest a karnaki templom közvetlen szomszédságában építették fel, és a Gempaatonon, valamint a Hut-benben, Rud-menu és Teni-menu nevű templomokon kívül tartozott hozzájuk egy palota is, ahol a királyi család élt az Ahet-Atonba költözés előtt. Ehnaton halála után a későbbi fáraók leromboltatták az épületeket, eredeti formájuk nem nagyon rekonstruálható.[1] A területen 1966 óta Donald Redford vezetésével a University of Toronto Akhenaten Temple Projectje keretében végeznek feltárásokat.[2]

Az épületkomplexum felépítését IV. Amenhotep nem sokkal trónra lépése után megkezdte, és az építkezésekhez új homokkőbányákat nyittatott Gebel esz-Szilszilénél, valamint gránitot hozatott Asszuánból. A vállalkozások felügyelői közé tartozott Maja, a seregek írnoka, és Bek királyi főszobrász.[3]

A Gempaaton

A fő templom, a Gempaaton (teljes nevén: Gem(et)-pa-Aton-em-per-Aton, „A Napkorong megtaláltatott a Napkorong birtokán”[1]) kb. 130x200 méteres területen helyezkedett el, legfontosabb eleme egy nyitott udvar volt, melyet falakkal feltehetőleg kisebb udvarokra tagoltak. Fedett folyosó vette körül, 7 méternél is magasabb, négyszögletes homokkő pillérekkel, melyek előtt a fáraó groteszk kolosszusai álltak, fején felváltva Egyiptom kettős koronájával, illetve a nemesz fejkendővel. Ezek valószínűleg a héliopoliszi háromság két tagjának megtestesüléseként ábrázolják Amenhotepet: a Rével, így Atonnal azonosított Atum alakjában, fején a kettős koronával és Su levegőistenként, fején a nemesszel. Nofertitit a templomban álló szobrai a háromság harmadik tagjaként, Tefnut páraistennőként ábrázolják. Az oszlopok mögött a homokkőből épült falakon a fáraó szed-ünnepe adja a díszítés fő témáját.[4][2] Gránitból készült áldozati asztalok töredékei is vannak a leletek között.[2]

A keleti tájolású templomnak egyetlen bejárata volt, a nyugati falon, ez feltehetőleg a palota felé vezetett. Gempaaton a karnaki Ámon-templom kelet-nyugati tengelyének északi oldalán helyezkedett el; az egyiptomi épületek szimmetriájából kiindulva feltételezhető, hogy a déli oldalon is állt egy épület[5], ennek feltárását azonban megnehezíti, hogy modern kori épületek állnak rajta[2]. Ez a még feltáratlan épület lehetett a királyi palota, melyet feliratok említenek a Gempaatonban[5]. A Ramosze vezír sírjában fennmaradt ábrázolások alapján a palotában – hasonlóan az ahet-atoni királyi palotához – volt egy ún. Megjelenések ablaka, ahol a fáraó megjelent népe előtt[6].

Horemheb uralkodásának végére a Gempaatont a többi épülettel együtt teljesen lebontották, építőköveiket (talatátok; összesen több mint 36 000) több más épületben találták meg, köztük a nagy Ámon-templom oszlopcsarnokában, illetve a 2., 9., és valószínűleg a 3. és a 9. pülónban.[2]

A Hut-benben

A Hut-benben („A benben-kő palotája”) központjában a benben-kő állt, a napkultusz fontos jelképe, mely piramis alakjával az ősvízből elsőként kiemelkedő szárazföldet idézte, itt azonban nem szokásos formában, kis piramisként jelenik meg, hanem sztéléként vagy obeliszkként[7]. A Hut-benben IV. Amenhotep karnaki épületei közül utolsóként épült, a 4. uralkodási évben.[5] Szokatlan módon a templom díszítésén a fáraó nem jelenik meg; a szertartások ábrázolásain a főszerepet a minden addigi királynénál nagyobb jelentőségre szert tevő Nofertiti játssza, akit két legidősebb lánya, Meritaton és Maketaton, valamint templomi zenészek és énekesek kísérnek.[8] A királyné és a hercegnők szisztrumot ráznak. Lehetséges, hogy Nofertitit ábrázolja az a kolosszus, melyet itt találtak, és fáraói jelképeket viselő emberalakot ábrázol.[9]

A Hut-benben ahet-atoni megfelelője a nagy Aton-templom szentélye volt, melyet szintén Hut-benbennek hívtak[10].

A Rud-menu és a Teni-menu

A Rud-menu-en-Aton-er-neheh („A Napkorong örökké álló építménye”) és a Teni-menu-en-Aton-er-neheh („A Napkorong nagy becsben álló építménye”) épületekről keveset tudni. A díszítések stílusából következtetve a két épület a Gempaaton után épült fel, de még a 4. év vége felé épült Hut-benben előtt. Talatátjaikat nagyrészt a karnaki 9. pülónba beépítve találták meg; a

Rud-menu építőköveiből a luxori templomban is találtak. Nem tudni pontosan, az épületek önálló templomok voltak, vagy egy nagyobb templom valamely részét képezték – Rud-menu néven Ahet-Atonban is ismert egy épület, itt azonban a nagy Aton-templom részét képezte. Teni-menu nevű épület nem ismert Ahet-Atonból; felépítése és funkciója ismeretlen. A két építmény eredeti helye később feltehetően beépült; valószínűleg a karnaki templom déli részén, a 9. pülón környékén álltak, ahol építőköveiket megtalálták.[1][5] Díszítésükben nagy szerepet kapott a katonaság és a rendőrség ábrázolása[11].

Források

  1. a b c Aldred, Cyril. Akhenaten, King of Egypt. London: Thames and Hudson (1991). ISBN 0-500-27621-8 , p.83
  2. a b c d e Wilkinson, Richard H. Az ókori Egyiptom templomai. Pécs: Alexandra (2006). ISBN 963-369-556-2 , p.164
  3. Aldred, op.cit., p.262
  4. Aldred, op.cit., pp.235-235,264
  5. a b c d Aldred, op.cit., p.85
  6. Aldred, op.cit., p.175
  7. Aldred, op.cit., pp.83,265
  8. Aldred, op.cit., pp.225,
  9. Aldred, op.cit., p.265
  10. Aldred, op.cit., p.275
  11. Aldred, op.cit., p.265