„Fátimidák” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
38. sor: 38. sor:


== A fátimidák felemelkedése ==
== A fátimidák felemelkedése ==

[[Fájl:Fátimida kalifátus.jpg|thumb|350px|A Fátimida kalifátus a 11-12. században]]
A Fátimidák eredete ma is viták tárgyát képezi. Feltételezések szerint a 9. század végén a síita [[iszmaelita]] mozgalomban tűntek fel Dél-Irakban ([[Huzisztán]]). A Fátimidák úgy tartották, hogy az uralkodójuk, a mindenkori imám a Próféta lányától, Fátimától származik, és hittek a [[rejtőzködő imám]]ban (al-[[Mohammed Ahmed al-Mahdi|Mahdi]]), aki letaszítja majd a trónbitorló abbászida kalifát és megteremti a muszlimok egységét.
A Fátimidák eredete ma is viták tárgyát képezi. Feltételezések szerint a 9. század végén a síita [[iszmaelita]] mozgalomban tűntek fel Dél-Irakban ([[Huzisztán]]). A Fátimidák úgy tartották, hogy az uralkodójuk, a mindenkori imám a Próféta lányától, Fátimától származik, és hittek a [[rejtőzködő imám]]ban (al-[[Mohammed Ahmed al-Mahdi|Mahdi]]), aki letaszítja majd a trónbitorló abbászida kalifát és megteremti a muszlimok egységét.


59. sor: 59. sor:


== Hanyatlás és bukás ==
== Hanyatlás és bukás ==

[[Fájl:Fátimida kalifátus.jpg|thumb|350px|A Fátimida kalifátus a 11-12. században]]


Közigazgatási apparátusukat nagy mértékben építették a nem mohamedán hivatalnokokra. Ezt a hagyományt csak egyetlen uralkodójuk, [[al-Hakim]] (996–1021) szigorú törvényeivel törte meg, aki önmagát Isten eszméinek tökéletes megtestesítőjének tartotta. Ezt az eszmét két perzsa származású térítő, Hamza és ad-Darazi is támogatta, és hirdette, hogy al-Hakim Allah reinkarnációja. Ezekhez a tanokhoz egy dél-szíriai helyi nép is csatlakozott, akik duruzoknak ([[drúzok]]) nevezték magukat. Al-Hakimot valószínűleg a testőrsége gyilkolta meg, és hívei azóta is a visszatérésére várnak.
Közigazgatási apparátusukat nagy mértékben építették a nem mohamedán hivatalnokokra. Ezt a hagyományt csak egyetlen uralkodójuk, [[al-Hakim]] (996–1021) szigorú törvényeivel törte meg, aki önmagát Isten eszméinek tökéletes megtestesítőjének tartotta. Ezt az eszmét két perzsa származású térítő, Hamza és ad-Darazi is támogatta, és hirdette, hogy al-Hakim Allah reinkarnációja. Ezekhez a tanokhoz egy dél-szíriai helyi nép is csatlakozott, akik duruzoknak ([[drúzok]]) nevezték magukat. Al-Hakimot valószínűleg a testőrsége gyilkolta meg, és hívei azóta is a visszatérésére várnak.

A lap 2016. február 21., 17:51-kori változata

Fátimidák
Fátimida Kalifátus
9091171
Fátimidák zászlaja
Fátimidák zászlaja
Általános adatok
Fővárosa
Vallásiszlám
PénznemDénár
Kormányzat
ÁllamformaMonarchia
UralkodóKalifa
ElődállamUtódállam
 AbbászidákAjjúbidák 
A Wikimédia Commons tartalmaz Fátimida Kalifátus témájú médiaállományokat.

A Fátimida-dinasztia, (arabul الفاطميون, al-Fátimijjún, szó szerint fátimidák) síita uralkodóház volt, amely a Magreb, Egyiptom és a Levante különböző területeit uralta 910. január 5. és 1171 között. A fátimida szót különböző nyelvekben a kalifátus alattvalóira is alkalmazzák. Az állam uralkodó elitje a síita iszlám iszmáilita ágához tartozott. Az uralkodók egyben imámok, tehát vallási vezetők is voltak, sőt egyesek magukat Mahdínak, azaz Megváltónak nevezték.

Az uralkodóház a mai Tunézia akkor Ifríkija néven ismert részéből eredt, de miután 969-ben elfoglalták Egyiptomot, új fővárosuk Kairó lett és így Egyiptom lett a birodalom középpontja. Hatalma csúcsán a birodalom magába foglalta Észak-Afrikát, Szicíliát, Palesztinát, Szíriát, Afrika vörös-tengeri partvidékét, Jement és a mai Szaúd-Arábia Hidzsáz régióját.

A fátimidák felemelkedése

A Fátimidák eredete ma is viták tárgyát képezi. Feltételezések szerint a 9. század végén a síita iszmaelita mozgalomban tűntek fel Dél-Irakban (Huzisztán). A Fátimidák úgy tartották, hogy az uralkodójuk, a mindenkori imám a Próféta lányától, Fátimától származik, és hittek a rejtőzködő imámban (al-Mahdi), aki letaszítja majd a trónbitorló abbászida kalifát és megteremti a muszlimok egységét.

Feltételezések szerint a dinasztiát 909-ben alapította Abdullah al-Mahdi Billa, aki a Prófétától származtatta családját: Mohamed lányától Fátima az-Zahrától (illetve férjétől, a negyedik kalifától, egyben az első síita imámtól, Ali ibn Abi Tálibtól). Innen ered a dinasztia neve.

Mivel ezekért a tanokért a szunnita Abbászidák üldözték őket, Dél-Irakból a szíriai Szalamíjjába menekültek, és ott térítettek. Ubaddialláh, a Fátimidák vezetője a monda szerint elküldte Abú-Abdalláh as Síi misszionáriust az ifríkijai Aglabida Birodalomba, aki a hegyi pásztorok és parasztok csapataival 909-ben megszállta Kairuánt, és letaszította az aglabida uralkodót a trónról. Ubaddialláh Abú-Abdalláh után Ifríkijába ment, és itt alapította meg a Fátimidák dinasztiáját 910-ben. Fővárosuk akkor még a Kairuán melletti al-Mahdíja volt. Abú-Abdalláh as Síi eltávolításával Ubaddialláh kalifának kiáltotta ki magát. Ekkor fordult elő először, hogy a kalifátusi egység megbomlott, és ellenkalifátus alakult az iszlám világban.

Abdullah al-Mahdi gyorsan kiterjesztette uralmát a középső Magrebre (a mai Marokkó, Algéria, Tunézia és Líbia). A mai Tunézia területén új fővárost építtetett, Mahdiát.

A fátimidák 969-ben hódították meg Egyiptomot, ledöntve a trónról a rövid életű Ihsídida-dinasztiát. Új fővárost alapítottak al-Káhira néven (Kairó). A név jelentése „a Győzedelmes”, utalás a Mars bolygó megjelenésére. A dinasztia ezután lendületesen folytatta a terjeszkedést a Földközi-tenger térségében. A fátimida kalifa eredetileg a ketama berber törzsre támaszkodva alakította ki hatalmi centrumát, eredményes adópolitikával megtöltötte a kincstárat, ám szövetségeseit nem volt képes meggyőzni a síia eszméinek. A ketamák elégedetlenségét kihasználva a rivális háridzsita berber törzs, Abú Jazíd („a szamaras ember”) vezetésével lázadást szított al-Manszúr (946–953) kalifa ellen, amelyet 947-ben levertek. Ez a győzelem megszilárdította a Fátimidák hatalmát és valójában ez tette lehetővé Algéria, Tunézia és Líbia meghódítását. Al-Muizz kalifa (953–975) uralkodása alatt a szláv származású Dzsahuár csapatai 969-re eljutottak a Nílus völgyébe, ahol hamarosan kialakították a Fátimida Birodalom hatalmi központját. Dzsahuár Fusztát közelében új várost épített, és „A győzedelmes”-nek (al-Káhira =Kairó) nevezte el. 973-tól, amikor al-Muizz áthelyezte székhelyét Egyiptomba, ez lett a birodalom fővárosa. 970-ben Mekka és Medina elismerte a Fátimida fennhatóságot, és hatalmukat Jemenre is kiterjesztették. Ezt követően Abd al-Aziz kalifa (971–996) Észak-Mezopotámiáig hatolt be az Abbászidák területére.

Dénárok a fátimida korszakból, al-Musztanszir (1036–1094) uralkodásának idejéből

A Fátimidák berber segítőiket fokozatosan török, arameus és afrikai rabszolgákra cserélték, akiknek egyre nagyobb befolyásuk lett az udvaron belül. Az elpártolni igyekvő afrikai provinciák ellen két beduin törzset (Banú Hilál és Banú Szulejmán) küldték birodalmuk egységének helyreállítására. A beduinok véres bosszúhadjáratukban elüldözték földjükről a gazdálkodó parasztokat, tönkretették az öntözőberendezéseket. Ezzel utat nyitottak a sivatag terjeszkedésének, amely jelenleg is elválasztja a Magreb államokat a Nílus völgyétől.

1073-ban Kairóban az örmény származású Badr al-Dzsamáli hadat üzent az emírek uralmának, majd győzelme után nagymértékben kedvezett az örmény származású főuraknak. Al-Dzsamáli és főúri köre nem törődve az iszmaelita tanokat meghatározó és befolyásoló öröklési renddel, különböző származású kalifákat ültettek a fátimida trónra, amely az iszmaelita egységet megbontotta (1094). Az iráni és szíriai iszmaeliták elfordultak az egyiptomi al-Muszta Ali kalifától, és az úgynevezett asszaszinok szektájában egyesültek.

Adminisztrációjukra a térség más államaitól eltérően az örökletes tisztviselői pozíciók elutasítása és a vallási tolerancia volt a jellemző. Az iszlámnak az uralkodóktól eltérő ágaihoz tartozók, mint a szunniták ugyanúgy hivatalhoz juthattak, mint a síiták, sőt keresztények és zsidók is kerülhettek magas állami hivatalokba. A kivétel ez alól "az őrült kalifa", al-Hákim bi-Amr Alláh uralkodása volt.

Hanyatlás és bukás

A Fátimida kalifátus a 11-12. században

Közigazgatási apparátusukat nagy mértékben építették a nem mohamedán hivatalnokokra. Ezt a hagyományt csak egyetlen uralkodójuk, al-Hakim (996–1021) szigorú törvényeivel törte meg, aki önmagát Isten eszméinek tökéletes megtestesítőjének tartotta. Ezt az eszmét két perzsa származású térítő, Hamza és ad-Darazi is támogatta, és hirdette, hogy al-Hakim Allah reinkarnációja. Ezekhez a tanokhoz egy dél-szíriai helyi nép is csatlakozott, akik duruzoknak (drúzok) nevezték magukat. Al-Hakimot valószínűleg a testőrsége gyilkolta meg, és hívei azóta is a visszatérésére várnak.

Az 1040-es években Észak-Afrika kormányzói, a Zíridák kikiáltották függetlenségüket és áttértek az „ortodox” szunnita iszlám hitre. A szakítás vezetett a fátimidák feltüzelte Banú Hilál törzsek pusztító észak-afrikai inváziójához. 1058-ban Al-Musztanszir kalifának (1036–1094) az abbászida kalifa elüldözése mellett átmenetileg még Bagdadot is sikerült elfoglalni, azonban ezek a harci cselekmények azzal jártak, hogy a határ menti településeik ellenőrzés nélkül maradtak. 1070 után Egyiptomon kívül már csak alig több, mint a Levante maradt a fátimidák ellenőrzése alatt. Szíriai birtokaikat a török invázió szakította el, majd Palesztinában megjelentek a keresztesek. A fátimidáknak végül csak Egyiptom maradt.

Ekkor jelentek meg a Közép-Ázsia felől terjeszkedő szeldzsuk török csapatok is, akik miután az abbászida kalifát megfosztották maradék hatalmi pozíciójától (a bújidákat elüldözve védelmezőjeként léptek fel, gyakorlatilag azonban gyámság alá helyezték) elfoglalták Jeruzsálemet, majd öt évvel később Damaszkuszt. Ez a folyamat a keresztesek nagy arányú aktivitását vonta maga után. Miután a fátimidák politikai rendszere az 1160-as években összeomlott, 1169-ben a szeldzsuk török Zengida-dinasztiából származó Núr ad-Dín szíriai uralkodó hadvezére, a Jeruzsálemért vívott harcok kiemelkedő alakja a kurd származású Szaladin elfogalta Egyiptomot is, majd megalapította saját uralkodó dinasztiáját, a szunnita Ajjúbida-dinasztiát. Ezzel megdőlt a Fátimida kalifátus, és 1171-ben az Abbászidák mint formális kalifátus visszakerült a hatalom centrumába.

Kultúra

A fátimida korszak kulturális szempontból az arab történelem egyik legfényesebb időszaka volt. Ekkor épült fel (971) az al-Azhar mecset is, amely al-Aziz uralkodása alatt a síita hittérítők legfontosabb képzési intézménye volt. Rendkívül fejlett kézműipart alakítottak ki, amelyek termékei ajándéktárgyakként nyugat-európai kolostorokba is eljutottak. A Túlúnidák örökségét hamarosan nemcsak Észak-Afrikában, hanem Szicíliában, Dél-Itáliában is átvették. Ezek a tartományok mintegy 1061-ig fátimida provinciák maradtak. Bár az iszlám síita megközelítésére nem jellemző, a Fátimidák rendkívüli vallási türelemmel voltak a helyi lakossághoz, vallási felekezetekhez.

Fátimida imámok

Források

  • Francis Robinson: Az iszlám világ atlasza. Ford. Dezsényi Katalin. Budapest: Helikon; Magyar Könyvklub. 1996. ISBN 963-208-384-9  
  • Karen Armstrong: Az iszlám rövid története (2005) (ISBN 963-07-7833-5)
  • Brentjes, Burchard. Izmael fiai. Budapest: Kossuth (1986). ISBN 963-09-2759-4 
  • Brentjes, Burchard. Kánok, szultánok, emírek. Budapest: Kossuth. ISBN 963-09-2546-X (1985) 
  • Iszlám művészet és építészet, Peter Ferienabend (ed.), Budapest: Vince (2005. március 29.). ISBN 963-9552-61-5 

További információk