„II. Oródész pártus király” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a hivatkozás áthelyezése az írásjel mögé, egyéb apróság AWB |
a Vessző utáni szóközhiány, egyéb apróság javítása AWB |
||
7. sor: | 7. sor: | ||
==Krónika== |
==Krónika== |
||
Marcus Iunius Iustinus így ír Arszakészről (Világkrónika, XLII:IV,V): |
Marcus Iunius Iustinus így ír Arszakészről (Világkrónika, XLII: IV, V): |
||
{{idézet|IV. (III. Mithridatész elmenekülése után) ''A megüresedett trónt testvére, Orodes foglalta el'' (Kr. e. 57)''. Orodes ezután sokáig ostromolta Babyloniát, ahová Mithridates menekült, és kiéheztetéssel kényszerítette megadásra a város lakóit. Mithridates pedig, bízva a rokoni kapcsolatban, önként adta meg magát Orodesnek. Orodes azonban inkább az ellenséget látta benne, mint a testvért, és a saját szeme előtt kivégeztette'' (Kr. e. 55)''. Ezek után a rómaiakkal viselt háborút, és a fővezért [[Marcus Licinius Crassus|Crassus]]t fiával és az egész római sereggel együtt elpusztította'' (Kr. e. 54, kharrai csata). ''Amikor Orodes fiát, Pacorust megbízták a római háborúban megmaradtak üldözésével, Syriában nagy haditetteket hajtott végre'' (Kr. e. 51)'', de atyja előtt gyanússá vált és visszahívták. Távollétében a parthusok Syriában hagyott seregét Cassius, Crassus [[quaestor]]a összes vezéreivel együtt lekaszabolta.''<br>[...] (új háború, majd a pártus vereség és Pacorus elestének a leírása következik) ''Amikor ezeket hírül vitték Parthiába, Pacorus atyját, Orodest, aki még kevéssel azelőtt is úgy tudta, hogy a parthusok elpusztították Syriát és elfoglalták Ásiát, és aki azzal dicsekedett, hogy Pacorus a rómaiak felett is győzedelmeskedett, most, amikor értesült fia haláláról és hadseregének romlásáról, előbb a fájdalom, majd az őrület kerítette hatalmába: hosszú napokon keresztül senkihez sem szólt, nem vett magához ételt, egy hangot sem ejtett ki, úgy hogy azt hitték, megnémult. Még sok-sok nap múlva is, amikor a fájdalom már engedte beszélni, csak Pacorust emlegette, senki mást. Úgy tűnt neki, hogy Pacorust látja, Pacorust hallja, hogy vele beszélget és vele álldogál; néha meg mint elveszettet siratta. Később, a hosszú gyász után, más miatt aggodalmaskodott a szerencsétlen öreg: harminc fia közül kit jelöljön királynak Pacorus helyébe. A sok ágyas, akiktől ennyi fia született, mind a maga gyermekéért izgult, mintegy ostrom alatt tartva az öreg ember lelkét. Ám Parthia végzete úgy hozta magával, ahol már szinte szokássá vált, hogy atyagyilkosok legyenek a királyaik, hogy most is valamennyiük közül a legelvetemültebbet tegyék meg királynak. Ennek is Phraates volt a neve.<br>V. Ez tehát azonnal végez atyjával'' (Kr. e. 37) ''– mintha nem lett volna amúgy is a halálán; legyilkolja mint a harminc testvérét.''<ref name=vilagkronika>{{Iustinus világkrónikája}}, 300–301. oldal</ref>}} |
{{idézet|IV. (III. Mithridatész elmenekülése után) ''A megüresedett trónt testvére, Orodes foglalta el'' (Kr. e. 57)''. Orodes ezután sokáig ostromolta Babyloniát, ahová Mithridates menekült, és kiéheztetéssel kényszerítette megadásra a város lakóit. Mithridates pedig, bízva a rokoni kapcsolatban, önként adta meg magát Orodesnek. Orodes azonban inkább az ellenséget látta benne, mint a testvért, és a saját szeme előtt kivégeztette'' (Kr. e. 55)''. Ezek után a rómaiakkal viselt háborút, és a fővezért [[Marcus Licinius Crassus|Crassus]]t fiával és az egész római sereggel együtt elpusztította'' (Kr. e. 54, kharrai csata). ''Amikor Orodes fiát, Pacorust megbízták a római háborúban megmaradtak üldözésével, Syriában nagy haditetteket hajtott végre'' (Kr. e. 51)'', de atyja előtt gyanússá vált és visszahívták. Távollétében a parthusok Syriában hagyott seregét Cassius, Crassus [[quaestor]]a összes vezéreivel együtt lekaszabolta.''<br>[...] (új háború, majd a pártus vereség és Pacorus elestének a leírása következik) ''Amikor ezeket hírül vitték Parthiába, Pacorus atyját, Orodest, aki még kevéssel azelőtt is úgy tudta, hogy a parthusok elpusztították Syriát és elfoglalták Ásiát, és aki azzal dicsekedett, hogy Pacorus a rómaiak felett is győzedelmeskedett, most, amikor értesült fia haláláról és hadseregének romlásáról, előbb a fájdalom, majd az őrület kerítette hatalmába: hosszú napokon keresztül senkihez sem szólt, nem vett magához ételt, egy hangot sem ejtett ki, úgy hogy azt hitték, megnémult. Még sok-sok nap múlva is, amikor a fájdalom már engedte beszélni, csak Pacorust emlegette, senki mást. Úgy tűnt neki, hogy Pacorust látja, Pacorust hallja, hogy vele beszélget és vele álldogál; néha meg mint elveszettet siratta. Később, a hosszú gyász után, más miatt aggodalmaskodott a szerencsétlen öreg: harminc fia közül kit jelöljön királynak Pacorus helyébe. A sok ágyas, akiktől ennyi fia született, mind a maga gyermekéért izgult, mintegy ostrom alatt tartva az öreg ember lelkét. Ám Parthia végzete úgy hozta magával, ahol már szinte szokássá vált, hogy atyagyilkosok legyenek a királyaik, hogy most is valamennyiük közül a legelvetemültebbet tegyék meg királynak. Ennek is Phraates volt a neve.<br>V. Ez tehát azonnal végez atyjával'' (Kr. e. 37) ''– mintha nem lett volna amúgy is a halálán; legyilkolja mint a harminc testvérét.''<ref name=vilagkronika>{{Iustinus világkrónikája}}, 300–301. oldal</ref>}} |
||
A lap 2016. január 10., 14:08-kori változata
XV. Arsak vagy II. Oródész (más írásmóddal: Hürodész), (? – Kr. e. 37[1] vagy Kr. e. 36[1]) a pártus király Kr. e. 57[1]-től haláláig.
Élete
Fivérével, III. Mithridatésszal részt vett édesapja, III. Phraatész meggyilkolásában,[1] de később kiszorította testvérét a hatalomból.[1] Amikor Mithridatész elfoglalta Szeleukeiát, és Bebilónt, Oródész lerohanta ezeket a városokat, és azonnal kivégeztette fivérét.[1] Kíséretével sem bánt kíméletesebben; kivégeztette tábornokát is,[1] aki Észak-Mezopotámiában, Carrhae (Haran[1]) mellett Kr. e. 53-ban szétverte Marcus Licinius Crassus római triumvir seregét.[1] A római Syriába indított pártus betörések Oródész kedvenc fia és feltehetően társkirálya, Pakorosz halálával hirtelen véget értek.[1] A fia elvesztése miatt megtört Oródészt másik fia, a későbbi IV. Phraatész ölette meg.[1]
Krónika
Marcus Iunius Iustinus így ír Arszakészről (Világkrónika, XLII: IV, V):
„IV. (III. Mithridatész elmenekülése után) A megüresedett trónt testvére, Orodes foglalta el (Kr. e. 57). Orodes ezután sokáig ostromolta Babyloniát, ahová Mithridates menekült, és kiéheztetéssel kényszerítette megadásra a város lakóit. Mithridates pedig, bízva a rokoni kapcsolatban, önként adta meg magát Orodesnek. Orodes azonban inkább az ellenséget látta benne, mint a testvért, és a saját szeme előtt kivégeztette (Kr. e. 55). Ezek után a rómaiakkal viselt háborút, és a fővezért Crassust fiával és az egész római sereggel együtt elpusztította (Kr. e. 54, kharrai csata). Amikor Orodes fiát, Pacorust megbízták a római háborúban megmaradtak üldözésével, Syriában nagy haditetteket hajtott végre (Kr. e. 51), de atyja előtt gyanússá vált és visszahívták. Távollétében a parthusok Syriában hagyott seregét Cassius, Crassus quaestora összes vezéreivel együtt lekaszabolta.
[...] (új háború, majd a pártus vereség és Pacorus elestének a leírása következik) Amikor ezeket hírül vitték Parthiába, Pacorus atyját, Orodest, aki még kevéssel azelőtt is úgy tudta, hogy a parthusok elpusztították Syriát és elfoglalták Ásiát, és aki azzal dicsekedett, hogy Pacorus a rómaiak felett is győzedelmeskedett, most, amikor értesült fia haláláról és hadseregének romlásáról, előbb a fájdalom, majd az őrület kerítette hatalmába: hosszú napokon keresztül senkihez sem szólt, nem vett magához ételt, egy hangot sem ejtett ki, úgy hogy azt hitték, megnémult. Még sok-sok nap múlva is, amikor a fájdalom már engedte beszélni, csak Pacorust emlegette, senki mást. Úgy tűnt neki, hogy Pacorust látja, Pacorust hallja, hogy vele beszélget és vele álldogál; néha meg mint elveszettet siratta. Később, a hosszú gyász után, más miatt aggodalmaskodott a szerencsétlen öreg: harminc fia közül kit jelöljön királynak Pacorus helyébe. A sok ágyas, akiktől ennyi fia született, mind a maga gyermekéért izgult, mintegy ostrom alatt tartva az öreg ember lelkét. Ám Parthia végzete úgy hozta magával, ahol már szinte szokássá vált, hogy atyagyilkosok legyenek a királyaik, hogy most is valamennyiük közül a legelvetemültebbet tegyék meg királynak. Ennek is Phraates volt a neve.
V. Ez tehát azonnal végez atyjával (Kr. e. 37) – mintha nem lett volna amúgy is a halálán; legyilkolja mint a harminc testvérét.[2]”
Jegyzetek
- ↑ a b c d e f g h i j k Uralkodók és dinasztiák (kivonat az Encyclopædia Britannicából), Magyar Világ Kiadó, 2001, szerkesztette: A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János, ISBN 963-9075-12-4, 522. oldal
- ↑ Marcus Iunianus Iustinus: Világkrónika a kezdetektől Augustusig: Fülöp királynak és utódainak története. Szerk. Adamik Lajos, ford. Horváth János. Békéscsaba: Helikon Kiadó. 1992. ISBN 963 208 056 4 , 300–301. oldal
Egyéb hivatkozás
- Encyclopædia Britannica Eleventh Edition
- Plutarch, Dio Cassius
Előző uralkodó: XIII. Arsak |
|
Következő uralkodó: XVI. Arsak |