„Hungária körgyűrű” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Infobox: "ország" rész beillesztése / javítása; + "település"
19. sor: 19. sor:


A körgyűrű ma Budapest egyik legfontosabb, ennélfogva legforgalmasabb útvonalainak egyike. [[1987]]-ben az Árpád hídtól kezdve fokozatosan építették ki a villamospályát az út közepén, ami csak [[2000]]-ben ért el a Lágymányosi hídig (lévén a ferencvárosi útszakasz sem volt meg rendesen, nemhogy a villamossín, nagy részén pedig mindössze 2x1 sávos szélességű volt). Ezen a pályán halad ma az [[1-es villamos (Budapest)|1-es villamos]], immár a körgyűrű teljes szakaszán, illetve az Árpád hídon a kiépülése óta, valamint 2015. március 20-tól a körút folytatásának számító Rákóczi hídon is.<ref>http://hvg.hu/itthon/20150320_mar_ujbudaig_jar_a_fovarosi_1es_villamos</ref> Szintén a villamossínnel egybekötött szélesítés során cserélték fel az egykori [[macskakő|macskaköves]] burkolatot modern [[aszfalt]]tal. Az úgynevezett „Dohánygyári aluljáró” a [[Budapest–Hatvan-vasútvonal]] alatt a körgyűrű rosszul megépített műtárgya. Hibája, hogy az út belső oldali, dél felé vivő közúti aluljáróját túlságosan sekélyre építették meg, az alacsony belmagasság miatt az átlagnál magasabbra rakodott járművek számára nem átjárható.
A körgyűrű ma Budapest egyik legfontosabb, ennélfogva legforgalmasabb útvonalainak egyike. [[1987]]-ben az Árpád hídtól kezdve fokozatosan építették ki a villamospályát az út közepén, ami csak [[2000]]-ben ért el a Lágymányosi hídig (lévén a ferencvárosi útszakasz sem volt meg rendesen, nemhogy a villamossín, nagy részén pedig mindössze 2x1 sávos szélességű volt). Ezen a pályán halad ma az [[1-es villamos (Budapest)|1-es villamos]], immár a körgyűrű teljes szakaszán, illetve az Árpád hídon a kiépülése óta, valamint 2015. március 20-tól a körút folytatásának számító Rákóczi hídon is.<ref>http://hvg.hu/itthon/20150320_mar_ujbudaig_jar_a_fovarosi_1es_villamos</ref> Szintén a villamossínnel egybekötött szélesítés során cserélték fel az egykori [[macskakő|macskaköves]] burkolatot modern [[aszfalt]]tal. Az úgynevezett „Dohánygyári aluljáró” a [[Budapest–Hatvan-vasútvonal]] alatt a körgyűrű rosszul megépített műtárgya. Hibája, hogy az út belső oldali, dél felé vivő közúti aluljáróját túlságosan sekélyre építették meg, az alacsony belmagasság miatt az átlagnál magasabbra rakodott járművek számára nem átjárható.

==Nevezetes épületek==
[[Kép:Hungarian Police HQ.JPG|thumb|right|150px|National Police HQ]]
[[Kép:NYFI.JPG|thumb|right|150px|National Pension Insurance]]
[[Kép:Papp_László_Budapest_Sportaréna.jpg|thumb|right|150px|[[Papp László Budapest Sportaréna]]]]
[[Kép:Stade_Budapest_08667.jpg|thumb|right|150px|[[Groupama Aréna]]]]
* [[Dagály fürdő]]
* [[Europe Tower]] ([[Erste Bank (Magyarország)|Erste Bank Hungary Zrt.]] székház)
* [[Duna Tower]]
* Árpád híd buszpályaudvar – [[Árpád híd (metróállomás)]]
* [[József Attila Színház]]
* ''Országos Rendőrfőkapitányság'', ''Budapesti Rendőrfőkapitányság'', ''Pest Megyei Rendőrfőkapitányság''
* [[Magyar Államkincstár]]
* [[Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság]]
* [[Országos Egészségbiztosítási Pénztár]]
* Állami Egészségügyi Központ - Magyar Honvédség Központi Kórháza
* ''Posta Biztosító'' székház
* [[Nyírő Gyula Kórház]]
* [[Városliget]]
* Gropama Garancia Biztosító Zrt. székház
* [[Vakok Állami Intézete]]
* [[Papp László Budapest Sportaréna]]
* [[Puskás Ferenc Stadion]]
* Stadion autóbusz-pályaudvar – [[Puskás Ferenc Stadion (metróállomás)]]
* [[Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem]]
* [[Hidegkuti Nándor Stadion]]
* MÁV - Északi Járműjavító
* ''Ganz Művek''
* [[Népliget]]
* [[MÁV Magyar Államvasutak Zrt.]] székháza
* Népliget autóbusz-pályaudvar – [[Népliget (metróállomás)]]
* [[Groupama Aréna]]
* [[Szent László Kórház]]
* [[Ferencváros pályaudvar]]
* Lurdy-ház
* ''Millenniumi Városközpont''
* [[Müpa]] (korábban: ''Művészetek Palotája'')
* [[Nemzeti Színház]]


==Források==
==Források==

A lap 2016. január 3., 18:37-kori változata

Hungária körgyűrű
Közigazgatás
OrszágMagyarország
TelepülésBudapest
Földrajzi adatok
Elhelyezkedése
Hungária körgyűrű (Magyarország)
Hungária körgyűrű
Hungária körgyűrű
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 30′ 09″, k. h. 19° 06′ 28″Koordináták: é. sz. 47° 30′ 09″, k. h. 19° 06′ 28″
A Wikimédia Commons tartalmaz Hungária körgyűrű témájú médiaállományokat.

A Hungária körgyűrű Budapest harmadik körútja a Kiskörút és a Nagykörút után, a belvárosból kifelé haladva. Ma a főváros egyik legforgalmasabb útja. Északról dél felé haladva a Róbert Károly körút, a Hungária körút és a Könyves Kálmán körút alkotja.

Története

A Fővárosi Közmunkák Tanácsa már 1871-ben kiírt egy nemzetközi pályázatot a hamarosan (1873-ban) létrejövő Budapest fejlődésének koncepciójára. Lechner Ödön az erre írt pályázatában vetette fel először egy külső pesti körút ötletét, ami messze kívül az akkori Pest város határa mentén futott volna. Pest, Buda és Óbuda lakossága ekkor együttesen volt háromszázezer fő körül, a terv mégis már ekkor milliós várossal számolt, évtizedekkel előre gondolkodva. A Közmunkatanács 1872. június 2-i ülésén fogadta el saját műszaki osztályának tervezetét egy „külső nagykörútra”, ami félkörívben ölelte körül Pest városát.

A párizsi körgyűrűrendszer mintájára kigondolt utat egyben egy új városfal nyomvonalának is gondolták. A korabeli terv fő hiányossága az volt, hogy nem gondolta tovább az utat Budán, mindkét végén a Dunának ütközve végződött.

Ugyan egészen az 1896-os millenniumi ünnepségekig nem épült meg rendesen az út, a helyet a kezdetektől meghagyták neki. Ezt persze nem mindenki vette figyelembe, például ezért törik meg a szabályos, egyenes szelvényekből álló, végig ugyanazon irányba kanyarodó szerkesztett körív a Közvágóhídnál. Ezt akkoriban egyszerűen a kijelölt útvonalra építették, ami miatt a Ferencváros pályaudvarnál az egyenes szelvény kénytelen volt az ívvel ellentétes irányú kanyarban megtörni.

A két végpontja a mai Árpád híd pesti hídfője, illetve a mai Rákóczi híd pesti hídfőjétől északra voltak (pontosabban az akkor még nem létező hidak helyén a Dunapart). A budai folytatást hamar kigondolták, már 1903-ban pályázatot írtak ki rá, ám a forráshiány, majd az első és a második világháború is hátráltatták elkészültét, így az Árpád híd csak 1950-re készült el. A körút déli, ferencvárosi részét már csak a rendszerváltás után építették ki rendesen, Budára pedig csak 1995-ben vezették át; ekkor készült el ugyanis a Rákóczi (Lágymányosi) híd. Mai, 2x3 sávos alakját is csak a motorizáció berobbanása után, a 20. század folyamán nyerte el. Teljes kiépülése az 1871-es kigondolásától egészen az 1990-es évek közepéig, azaz valamivel több, mint 120 évig tartott.

1937-ben a Fővárosi Közmunkák Tanácsa döntése nyomán a körgyűrű egyes részei külön nevet kaptak,[1] így azóta a XIII. kerületi szakasz teljes hosszában a Róbert Károly körút, a ferencvárosi és részben józsefvárosi-kőbányai szakaszok (a Budapest–Hatvan-vasútvonaltól a Dunáig) pedig a Könyves Kálmán körút nevet viselik. Az eredeti elnevezést már csak a XIV. kerületi szakasz őrzi, illetve a józsefvárosi-kőbányai rész a Budapest–Hatvan-vasútvonalig a XIII. kerülettől.

A körgyűrű ma Budapest egyik legfontosabb, ennélfogva legforgalmasabb útvonalainak egyike. 1987-ben az Árpád hídtól kezdve fokozatosan építették ki a villamospályát az út közepén, ami csak 2000-ben ért el a Lágymányosi hídig (lévén a ferencvárosi útszakasz sem volt meg rendesen, nemhogy a villamossín, nagy részén pedig mindössze 2x1 sávos szélességű volt). Ezen a pályán halad ma az 1-es villamos, immár a körgyűrű teljes szakaszán, illetve az Árpád hídon a kiépülése óta, valamint 2015. március 20-tól a körút folytatásának számító Rákóczi hídon is.[2] Szintén a villamossínnel egybekötött szélesítés során cserélték fel az egykori macskaköves burkolatot modern aszfalttal. Az úgynevezett „Dohánygyári aluljáró” a Budapest–Hatvan-vasútvonal alatt a körgyűrű rosszul megépített műtárgya. Hibája, hogy az út belső oldali, dél felé vivő közúti aluljáróját túlságosan sekélyre építették meg, az alacsony belmagasság miatt az átlagnál magasabbra rakodott járművek számára nem átjárható.

Nevezetes épületek

National Police HQ
National Pension Insurance
Papp László Budapest Sportaréna
Groupama Aréna

Források

Budapest teljes utcanévlexikona. Szerk. Ráday Mihály. (hely nélkül): Sprinter. 2003. 238–239., 303 és 424. o. ISBN 963 9469 06 8