Sztálin-szobor (Budapest)

Az óriási, 10 méter magas és csaknem 6 tonna súlyú Sztálin szobor 1953-ban (Fortepan)

A budapesti Sztálin-szobrot Rákosi Mátyás parancsára emeltette a magyarországi kommunista hatalom a lerombolt Regnum Marianum templom helyére, mely attól kezdve a diktatúra és a szovjet katonai megszállás egyik jelképének számított Magyarországon. 1956. október 23-án a szobor ledöntése a forradalom és szabadságharc egyik szimbolikus és jelentős aktusa volt.

A szobor felállítása

Katonai parádé Sztálin óriási szobra előtt a Felvonulási téren, a tribün a Regnum Marianum templom helyén épült

Sztálin szobrának felállításáról 1949. december 20-án, két nappal Sztálin születésnapja után döntött a magyar kommunista párt vezetése. A 25 meghívott szobrász pályázata közül politikusokból és művészekből álló zsűri választotta ki Mikus Sándor Kossuth-díjas alkotó tervét.

A szobrot eredetileg hat méter magasra tervezték, de végül nyolc méteres lett, a talapzat pedig még tíz méterrel tette magasabbá. A Dózsa György utat kiszélesítették, a villamosvonalakat áthelyezték, majd trolibusszal pótolták.

A Regnum Marianum templom 1930 körül, tornyát, egyedülálló módon a Szent Korona másolata díszítette

A tervezett szobor helyén Kotsis Iván építész kiemelkedő munkája a historizáló neoromán stílusú Regnum Marianum templom, a katolikus magyarság egyik legfontosabb temploma állt, amelyet a Városliget sarkában építettek, 1931-ben szentelték fel a Tanácsköztársaság bukása után, többek között Prohászka Ottokár székesfehérvári püspöknek, a magyar keresztényszocializmus jelentős képviselőjének, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának kezdeményezésére építettek fel. A háború óta romos templomot 1951-ben lerombolták, hogy helyet és teret biztosítsanak a Sztálin-szobornak, amely elé a politikai tömegrendezvényeken résztvevő magas rangú állami vezetők számára egy álló tribünt is építettek. Ugyanilyen sorsra jutott a Városligeti Színház is.

A szobor 1951. decemberi avatásán nyolcvanezer ember vett részt. Az akkor Sztálin térnek, később Felvonulási térnek, ma Ötvenhatosok terének nevezett terület ekkor vált a hivatalos állami ünnepségek felvonulási helyszínévé.

Eltávolítását követelik

1956-ban a forradalmi követeléslisták mindegyikének része volt a Sztálin-szobor eltávolítása. A MEFESZ október 22-ei műegyetemi gyűlésén elfogadott 16 pontot, amelyet a 23-ai tüntetéseken másolatokban nagy példányszámban terjesztettek, illetve ki is ragasztottak a városban, ezt sokan a forradalom fő követeléseinek tekintették. A 13. pontja ez volt: „Követeljük, hogy a sztálini zsarnokság és politikai elnyomás jelképét, a Sztálin-szobrot a leggyorsabban bontsák le, és helyébe az 1848–49-es szabadságharc hőseinek és mártírjainak méltó emlékművet emeljenek.”

A népítélet

A felkelők nem vártak arra, hogy a hatalom hajtsa végre a követelést. Október 23-án délután a Nemzeti Színháznál (a mai Blaha Lujza téren) összegyűlt tömegben konkrét ötletként vetődött fel, hogy a szobrot népítélettel döntsék le. Az áruház előtt lévő kis szobornál egyetemisták szavaltak, és miután felolvasták a követelések pontjait, az emberek a körúton hamarosan a Városliget felé indultak. Útközben egyre többen csatlakoztak hozzájuk, köztük teherautók, amelyek sofőrjei vállalkoztak az emberek szállítására, miután meghallották, miről van szó.

A szobor maradványa 1956. október 23. után 1956-ban

A Sztálin-szobor talapzaton rekedt csizmái a Memento Parkban (másolat)

Pongrátz András, 17 éves diák az Eötvös Loránd Gépipari Technikumban, akit nem érdekelt a politika, Soroksárra hazafelé menet a Blaha Lujza téren csoportosulást látott. Leugrott a villamosról és nem sokkal később a mai Felvonulási téren álló Sztálin-szobornál találta magát, ahol részt vett a szobor ledöntésében.

„	Végre-valahára sikerült elég helyet biztosítani és a teherautókat beindítani. Majd a nyakba kötött drótkötelekkel meghúzni a gyűlölt dromedár jelkép-szobrát. Egyszerre, megint és megint, húzd meg, vigyázz! – a szobor nem moccan. A drótkötelek egymás után szakadtak el, és mi mérgünkben és tehetetlenségünkben a sírás szélén álltunk. De azt mondtuk: ember tette oda, ember le kell tudja onnan vegye. Tovább kellett okoskodnunk. Az egyik gépipari technikumba járó fiú (mint én) azt mondja, iskolája aránylag a közelben van, s van ott gázhegesztő és vágó apparátus is. Na, mindjárt elindul vagy öt fiú, és kis idő múltán megérkeznek a vágóval. A tömeg ujjong, ahogy tovább dolgozunk – de ahelyett, hogy fogyna, egyre csak nő, nő és nő. Akad segítség bőven, többen is voltunk, akik értettünk hozzá, mert az iskolában vagy a munkahelyeken mint munkások vagy ipari tanulók dolgoztunk. Ekkor nagy hozzáértéssel, most már szinte percek alatt elvágtuk a térd alatt a szobrot – de a legnagyobb probléma megint csak az volt, hogy a segíteni akaró tömeget miként tudjuk hátrébb vonni. Ott, akkor nem volt főnök vagy beosztott, tanuló vagy tanár. Ott mindenki egyenlő volt, és mindenki segíteni akart. Úgy is történt – a tömeget végül sikerült hátrakönyörögni. S akkor a teherautók a most már meggyengített szobrot nagy recsegések és ropogások közt le tudták húzni. Talán addigi életem legörömtelibb pillanata volt, amikor a nagy tömegű, gyűlölt szimbólum nagy robaj közepette lezuhant a földre, és ott hevert. Diadalmasan felmásztunk rá, s mintha mindjárt az egész kommunizmust győztük volna le, örömmámorban úsztunk, és csak ölelgettük egymást.	”
– Pongrátz András: A Sztálin-szobor ledöntése

Az emberek a testet egészen a Blaha Lujza térig vitték, tovább darabolták, szétverték. A hatalmas talapzaton csak Sztálin csizmái maradtak, a budapestiek ezután sokáig Csizma térnek nevezték a helyet.

Kádár-korszak

1956 után a Kádár-korszak ideológiájába nem illett bele az egykori diktátor gigantikus szobrának visszaépítése. Sem az ötlet, sem a megvalósítás magas költségei nem tetszettek a pártvezetésnek. A talapzatot egyszerű dísztribünné építették át, amelyről minden év május elsején, azaz a munka ünnepén a Minisztertanács vezetői integettek a kötelezően előttük elvonuló és rendszert éltető tömegnek. A Műcsarnokhoz közelebb 1965-ben Pátzay Pál négy méter magas Lenin-szobrát állították fel a Felvonulási térre, amit 1989-ben eltávolítottak és 1993-ban a Szoborparkban állítottak ki.

A rendszerváltás után

Az 1989-es rendszerváltással funkció nélkül maradt tribün nem sokáig maradt üresen. 1991 júniusában színpadként szolgált a szovjet csapatok kivonulását ünneplő Viszlát Iván! fesztiválhoz. Az emlékezetes könnyűzenei eseményen fellépett többek között a Pál utcai fiúk együttes is. Aztán az 1990-es évek elején végül lebontották.

Az új 56-os emlékmű

A szobor és a tribün helyére 2006-ban állították fel a heves vitákat kiváltó, egyesekben szimpátiát keltő, másoknak viszont nem tetsző 1956-os központi emlékművet. A formája miatt az alkotást – a csizmákhoz hasonlóan – a tréfás pesti szleng rögtön el is nevezte „vaskefének”.

A Lenin szobor helyén az Időkereket, a világ legnagyobb homokóráját 2004-ben állították fel és a Felvonulási teret 2006-ban átnevezték Ötvenhatosok terére.

További információk

• Sztálin-szobor szétverése, jozsefvarosanno.ucoz.com
• Pongrátz András: A Sztálin Szobor Ledöntése, 1996. május 27. (Hozzáférés: 2015. február 22.)
• Sztálin-szobor ledöntése. Ünnep.eu. [2009. július 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. február 22.)
• British Pathé Pathe, Hungarian Tragedy (1956), youtube.com
• British Pathé Pathe, The Battle Of Budapest (1956), youtube.com
• The 1956 Hungarian Revolution by the BBC, youtube.com
• Cry Hungary A BBC documentary about the 1956 revolution in Hungary, 30 years later, , youtube.com