„Ferdinand Foch” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
45. sor: 45. sor:


Az elszászi kudarcot követően kibontakozó német offenzíva elől a francia csapatok kénytelenek voltak meghátrálni, és a 4., 5. és 9. francia hadsereg a brit expedíciós erőkkel együtt igyekezett rendezetten visszavonulni a először a [[Somme]], majd Párizs felé. Focht személyes veszteségek is sújtották, mivel egyetlen fia a visszavonulást megelőző napokban elesett. A német csapatok sikeresen átkeltek a Somme-folyón, majd parancsnokuk, [[Helmuth Johannes Ludwig von Moltke|Helmuth von Moltke]] tábornagy az eddigi tervekkel ellentétben csapataival Párizs elfoglalása helyett a védősereg bekerítését akarta elérni. A franciák erőiknek hatékony átcsoportosítását követőn ellentámadásba mentek át. A kibontakozó harc több száz kilométeres körzetben zajlott, eleinte váltakozó sikerrel. Foch parancsnoksága alatt a IX. hadsereg egy gerincvonalat tartott Párizstól nem messze, egy Le Petit Morin nevű folyó mögött. Ezen a sáros, mocsaras területen kellett éjszakai támadásra indulnia a hadsereg balszárnyának szeptember 6-án a korai órákban, a támadás hamar elakadt a németek ellenállása és a szinte járhatatlan terep miatt.<ref>{{Opcit|n=Max Hastings|o=421-22}}</ref> Foch egységei a nehézségek ellenére kitartottak a meginduló német ellenlökésekkel szemben, ugyanakkor a Foch hadseregétől balra álló, [[Max von Hausen]] tábornok vezette, megfogyatkozott német III. hadsereg szeptember 8-án hajnalban sikeres támadást indított Foch csapatai ellen. A németek lerohantak két alvó francia ezredet, majd továbbnyomulva szétverték az útjukba eső tartalékos egységeket. Fochnak és vezérkarának hajnalban arra kellett ébredniük, hogy a francia IX. hadsereg teljes jobbszárnya összeomlóban van, így segítségért fordult a IV. hadsereghez, majd összefogott a [[Louis Franchet d’Espèrey]] vezette V. hadsereggel, hogy együtt támadják meg a németek szemközti szárnyát, a támadás feladására kényszerítve a németeket.<ref>{{Opcit|n=Max Hastings|o=427}}</ref> A harcok közepette Foch hadseregének bal-és jobbszárnya is kezdett felmorzsolódni. Ennek ellenére a tábornok a tábornok pozitívan nyilatkozott csapatai állásáról a főhadiszállásnak. A legenda szerint Foch azt nyilatkozta, hogy „A jobbszárnyamat benyomták, a bal visszavonul. Kitűnő. A közepemmel támadok.”<ref>{{Opcit|n=Max Hastings|o=429-30}}</ref> A küzdelem egészen 12-éig folyt tovább, de végül a német csapatok a bekerítéstől tartva az egész arcvonalon a rendezett visszavonulás mellett döntöttek.
Az elszászi kudarcot követően kibontakozó német offenzíva elől a francia csapatok kénytelenek voltak meghátrálni, és a 4., 5. és 9. francia hadsereg a brit expedíciós erőkkel együtt igyekezett rendezetten visszavonulni a először a [[Somme]], majd Párizs felé. Focht személyes veszteségek is sújtották, mivel egyetlen fia a visszavonulást megelőző napokban elesett. A német csapatok sikeresen átkeltek a Somme-folyón, majd parancsnokuk, [[Helmuth Johannes Ludwig von Moltke|Helmuth von Moltke]] tábornagy az eddigi tervekkel ellentétben csapataival Párizs elfoglalása helyett a védősereg bekerítését akarta elérni. A franciák erőiknek hatékony átcsoportosítását követőn ellentámadásba mentek át. A kibontakozó harc több száz kilométeres körzetben zajlott, eleinte váltakozó sikerrel. Foch parancsnoksága alatt a IX. hadsereg egy gerincvonalat tartott Párizstól nem messze, egy Le Petit Morin nevű folyó mögött. Ezen a sáros, mocsaras területen kellett éjszakai támadásra indulnia a hadsereg balszárnyának szeptember 6-án a korai órákban, a támadás hamar elakadt a németek ellenállása és a szinte járhatatlan terep miatt.<ref>{{Opcit|n=Max Hastings|o=421-22}}</ref> Foch egységei a nehézségek ellenére kitartottak a meginduló német ellenlökésekkel szemben, ugyanakkor a Foch hadseregétől balra álló, [[Max von Hausen]] tábornok vezette, megfogyatkozott német III. hadsereg szeptember 8-án hajnalban sikeres támadást indított Foch csapatai ellen. A németek lerohantak két alvó francia ezredet, majd továbbnyomulva szétverték az útjukba eső tartalékos egységeket. Fochnak és vezérkarának hajnalban arra kellett ébredniük, hogy a francia IX. hadsereg teljes jobbszárnya összeomlóban van, így segítségért fordult a IV. hadsereghez, majd összefogott a [[Louis Franchet d’Espèrey]] vezette V. hadsereggel, hogy együtt támadják meg a németek szemközti szárnyát, a támadás feladására kényszerítve a németeket.<ref>{{Opcit|n=Max Hastings|o=427}}</ref> A harcok közepette Foch hadseregének bal-és jobbszárnya is kezdett felmorzsolódni. Ennek ellenére a tábornok a tábornok pozitívan nyilatkozott csapatai állásáról a főhadiszállásnak. A legenda szerint Foch azt nyilatkozta, hogy „A jobbszárnyamat benyomták, a bal visszavonul. Kitűnő. A közepemmel támadok.”<ref>{{Opcit|n=Max Hastings|o=429-30}}</ref> A küzdelem egészen 12-éig folyt tovább, de végül a német csapatok a bekerítéstől tartva az egész arcvonalon a rendezett visszavonulás mellett döntöttek.
===Az Északi hadseregcsoport parancsnoka===
===Működése 1915-és 1916-ban===
A nagy veszteségek árán kiharcolt marne-i győzelmet követően a német erők egy része megkezdte az ún. „[[versenyfutás a tengerhez]]” nevezetű, csaták sorából álló hadműveletet, melynek célja a az antant erők nyugati irányú átkarolása volt, akik szintén ugyanezzel próbálkoztak a németek ellen. A szövetségesek küzdelmének egyik kulcsfigurája Foch volt, akit ősszel a francia Északi hadseregcsoport parancsnokává nevezték ki. Az összecsapások egyik fél számára sem hoztak valós eredményt, de a németek erők hosszú ostromot követően elfoglalták [[Antwerpen]], és a belgiumi erőket a nyugati határ felé szorították.<ref>{{Opcit|n=Galántai József|o=211-12}}</ref> A német hadvezetés nem akarta megvárni, hogy a Flandriában álló francia-brit-belga erők szilárd bázist tudjanak kialakítani, ezért egy áttörési kísérlet mellett döntöttek, melynek a helyszíne Ypres (németül: Ypern) városa volt. Október 18-én a IV. és VI. német hadseregek megindították frontális támadásukat az Yprestől északra felálló belga csapatok ellen. A belga csapatok hevesen ellenálltak, azonban a német csapatoknak így is sikerült október 24-én átjutniuk az [[Yser|Yser-folyón]]. A belgák visszavonulásba kezdtek, és a zsilipkapuk megnyitásával igyekeztek lassítania a német csapatok előrenyomulását.<ref>{{Opcit|n=Max Hastings|o=589-596}}</ref> Hamarosan francia-és brit csapatok érkeztek meg a belgák támogatására, az Aisne mellől megérkező brit csapatok folyamatos német rohamokkal néztek szembe, amik azonban mind kudarcba fulladtak.<ref>{{Opcit|n=Max Hastings|o=589-597}}</ref>

A német támadások bár főleg Ypres ellen irányultak, október utolsó két hetében délebbre is sor került támadásokra a brit-francia erők ellen. A [[Brit Expedíciós Haderő]] frontjától délre Foch katonái a németekkel szemben újra meg újra ellentámadásba mentek át a nyomás fenntartása miatt. Október 23-án a francia gyalogság megkísérelte a korábban elvesztett [[Passendale]] visszafoglalását, azonban a támadás sikertelenül végződött.<ref>{{Opcit|n=Max Hastings|o=602-03}}</ref> Északon a britek a németekhez hasonlóan rengeteg katonát vesztettek, a brit parancsnok, [[John French (katona)|Sir John French]] feltűnő kimerültsége és csüggedtsége pedig annyira aggasztotta Foch tábornokot, hogy két francia hadosztályt küldött a britek támogatására.<ref>{{Opcit|n=Max Hastings|o=617}}</ref> A harcok még egészen november 22-éig eltartottak, de végül nem sikerült a német csapatoknak az áttörés, melyben nagy szerepe volt Foch tábornok erélyes és ösztönző vezetésének.<ref>{{Opcit|n=Max Hastings|o=627}}</ref>

===1917===
===1917===
===A nyugati antant csapatok főparancsnokaként===
===A nyugati antant csapatok főparancsnokaként===

A lap 2015. október 27., 23:56-kori változata

 Ezen a lapon nagyobb átalakítás zajlik – lásd a cikk vitalapját!
Néhány napnál tovább ne hagyd ezt a sablont a cikken! A szerkesztési ütközések elkerülése érdekében a vitalapot használd javaslattételre!
Legutóbbi módosítás: 2015. október 27.
Ferdinand Foch
Ferdinand Foch marsall 1921-ben
Ferdinand Foch marsall 1921-ben
Született1851. október 2.
Tarbes, Franciaország
Meghalt1929. március 20.
Párizs, Franciaország
SírhelyInvalidusok dómja
Állampolgárságafrancia
Nemzetiségefrancia
Rendfokozatamarsall
CsatáiPorosz–francia háború
Első világháború
Kitüntetései
  • a francia Becsületrend nagykeresztje
  • Croix de guerre 1914–1918
  • Bath-rend lovagja nagykereszttel
  • Grand Cross of the Order of Wissam El Alaouite
  • Distinguished Service Order
  • Fehér Sas-rend
  • Godfather promotion of Special Military School of Saint-Cyr
  • Cross of the Order of Lāčplēšis, 3rd class
  • Hadiérem
  • Belga Lipót-rend fősávja
  • Grand Cross of the Order of Military Virtue
  • Officer of the French Order of Academic Palms
  • Order of Merit
  • Distinguished Service Medal
  • Grand Cross of the Order of the Redeemer
  • Cross of Valour
  • Grand Cross of the Order of Military Virtue
  • Order of Rama
  • Cross of Liberty
  • Order of St. George, 2nd class
  • honorary doctorate at the Laval University
  • Order of St. George, 4th class
  • az Ottawai Egyetem díszdoktora
  • Prága díszpolgára
  • Grand Cross of the Military Order of the Tower and Sword
  • Croix de Guerre
  • Order of Ouissam Alaouite
  • Order of the Redeemer
  • Lāčplēša Kara ordenis
  • Fehér Oroszlán-rend
  • Silver Cross of the Virtuti Militari
  • Order of the Dannebrog
  • honorary doctorate at the University of Washington
    • Halál okaszívinfarktus
    IskoláiÉcole polytechnique
    Ferdinand Foch aláírása
    Ferdinand Foch aláírása
    A Wikimédia Commons tartalmaz Ferdinand Foch témájú médiaállományokat.

    Ferdinand Foch (kiejtése kb. „Ferdinan Fos”) (Tarbes, Franciaország, 1851. október 2. – Párizs, 1929. március 20.) francia katonatiszt, marsall, katonai teoretikus. Polgári családból származott, fiatal korában részt vett a porosz–francia háborúban, majd a politechnikum elvégzését követően 1873-ban tüzérnek állt. Elvégezte a vezérkari akadémiát, ahol később tanár, majd az intézmény igazgatója lett. 1907-ben dandárparancsnokká, majd hadosztály-, később hadtestparancsnokká léptették elő.

    Az első világháború kitörését követően részt vett az Elzász-Lotharingia elfoglalásáért indított támadó hadműveletben, azonban az általa vezetett XX. hadtest súlyos veszteségeket szenvedett a Morhange melletti harcokban. Nemsokkal később a IX. hadsereg parancsnokává léptették elő, mely tisztségében részt vett a német offenzíva megállításában az 1914. szeptember 5-i első marne-i csatában. A nyugati front számos csatájában részt vett, 1917. május 5-én a francia hadsereg vezérkari főnökévé nevezték ki. 1918. március 27-én a nyugati fronton harcoló antant csapatok főparancsnokának választották. Parancsnoksága alatt az antant erők megállították a német csapatok tavaszi offenzíváját, majd pedig áttörték a német vonalakat és egészen a német határig vonultak előre. Az ő részvételével írták alá a felek az 1918-as compiègne-i fegyverszünetet, mely a fegyveres harc végét jelentette a nyugati fronton. Részt vett a versailles-i békeszerződés munkálataiban, megkötését követően azonban azt nyilatkozta: „Ez nem béke, csak fegyverszünet húsz évre”. Szavai igaznak bizonyultak, mivel húsz év és 64 nappal később, 1939. szeptember 1-én kitört a második világháború.

    Származása és korai pályafutása

    1851-ben született Franciaország Tarbes nevű városában. A politechnikum elvégzése után 1873-ban a tüzérnek állt, majd a vezérkari akadémiát is elvégezte, ahol később tanár, majd az intézmény igazgatója lett. 1907-ben dandárparancsnokká, majd hadosztály-, később hadtestparancsnokká léptették elő.

    Első világháborús pályafutása

    Részvétele a határ menti csatákban és a marne-i harcokban

    Foch a világháború kitörésének idején a Édouard de Castelnau tábornok vezette II. hadsereghez tartozó XX. hadtest parancsnoka volt, mely részt vett a Joseph Joffre marsall vezette Elzász-Lotharingia elleni támadásban, mait az ún. XVII. terv alapján akartak végrehajtani. A hadműveletek eleinte sikeresek voltak, francia csapatok augusztus 19-én elfoglalták Mülhausent, az a II. hadsereg sikeresen benyomult Nyugat-Elzászba és a I. hadsereg délen elfoglalta Sarrebourgot. Joffe tábornok a kezdeti előrenyomulást látva folytatni akarta a támadást. A lotharingiai offenzívát eleve ellenző Castelnau tábornok Focht óvatosságra intette, a hadtestparancsnok azonban augusztus 20-án hadtestével előretört a Morhange városa mellett található, lankás, sekély völgynek. Foch negyvenháromezer emberével a Forêt de Cremency és a Forêt de Bride erdőségein előrenyomulva csakhamar erős ellenállásba ütköztek a terepet jól ismerő német csapatok részéről. A Morange melletti mezőre érve a német géppuskák pergőtüze súlyos veszteségeket okozott a nyílt terepen rohamozó franciák soraiban, akik legalább ötezer fős veszteséget szenvedett.[1] Foch kénytelen volt visszavonulni, és hamarosan a térségben lezajlott gyors francia átcsoportosítás ellenére északon-és délen is kénytelenek voltak a francia hadosztályok visszavonulni. A morhangei kudarc ellenére Foch megtarthatta tisztét, és a franciák bátor támadását csodáló Joffre tábornok elismerésének köszönhetően nem sokkal később az újonnan alakult IX. hadsereg parancsnokának nevezték ki.[2]

    Az elszászi kudarcot követően kibontakozó német offenzíva elől a francia csapatok kénytelenek voltak meghátrálni, és a 4., 5. és 9. francia hadsereg a brit expedíciós erőkkel együtt igyekezett rendezetten visszavonulni a először a Somme, majd Párizs felé. Focht személyes veszteségek is sújtották, mivel egyetlen fia a visszavonulást megelőző napokban elesett. A német csapatok sikeresen átkeltek a Somme-folyón, majd parancsnokuk, Helmuth von Moltke tábornagy az eddigi tervekkel ellentétben csapataival Párizs elfoglalása helyett a védősereg bekerítését akarta elérni. A franciák erőiknek hatékony átcsoportosítását követőn ellentámadásba mentek át. A kibontakozó harc több száz kilométeres körzetben zajlott, eleinte váltakozó sikerrel. Foch parancsnoksága alatt a IX. hadsereg egy gerincvonalat tartott Párizstól nem messze, egy Le Petit Morin nevű folyó mögött. Ezen a sáros, mocsaras területen kellett éjszakai támadásra indulnia a hadsereg balszárnyának szeptember 6-án a korai órákban, a támadás hamar elakadt a németek ellenállása és a szinte járhatatlan terep miatt.[3] Foch egységei a nehézségek ellenére kitartottak a meginduló német ellenlökésekkel szemben, ugyanakkor a Foch hadseregétől balra álló, Max von Hausen tábornok vezette, megfogyatkozott német III. hadsereg szeptember 8-án hajnalban sikeres támadást indított Foch csapatai ellen. A németek lerohantak két alvó francia ezredet, majd továbbnyomulva szétverték az útjukba eső tartalékos egységeket. Fochnak és vezérkarának hajnalban arra kellett ébredniük, hogy a francia IX. hadsereg teljes jobbszárnya összeomlóban van, így segítségért fordult a IV. hadsereghez, majd összefogott a Louis Franchet d’Espèrey vezette V. hadsereggel, hogy együtt támadják meg a németek szemközti szárnyát, a támadás feladására kényszerítve a németeket.[4] A harcok közepette Foch hadseregének bal-és jobbszárnya is kezdett felmorzsolódni. Ennek ellenére a tábornok a tábornok pozitívan nyilatkozott csapatai állásáról a főhadiszállásnak. A legenda szerint Foch azt nyilatkozta, hogy „A jobbszárnyamat benyomták, a bal visszavonul. Kitűnő. A közepemmel támadok.”[5] A küzdelem egészen 12-éig folyt tovább, de végül a német csapatok a bekerítéstől tartva az egész arcvonalon a rendezett visszavonulás mellett döntöttek.

    Az Északi hadseregcsoport parancsnoka

    A nagy veszteségek árán kiharcolt marne-i győzelmet követően a német erők egy része megkezdte az ún. „versenyfutás a tengerhez” nevezetű, csaták sorából álló hadműveletet, melynek célja a az antant erők nyugati irányú átkarolása volt, akik szintén ugyanezzel próbálkoztak a németek ellen. A szövetségesek küzdelmének egyik kulcsfigurája Foch volt, akit ősszel a francia Északi hadseregcsoport parancsnokává nevezték ki. Az összecsapások egyik fél számára sem hoztak valós eredményt, de a németek erők hosszú ostromot követően elfoglalták Antwerpen, és a belgiumi erőket a nyugati határ felé szorították.[6] A német hadvezetés nem akarta megvárni, hogy a Flandriában álló francia-brit-belga erők szilárd bázist tudjanak kialakítani, ezért egy áttörési kísérlet mellett döntöttek, melynek a helyszíne Ypres (németül: Ypern) városa volt. Október 18-én a IV. és VI. német hadseregek megindították frontális támadásukat az Yprestől északra felálló belga csapatok ellen. A belga csapatok hevesen ellenálltak, azonban a német csapatoknak így is sikerült október 24-én átjutniuk az Yser-folyón. A belgák visszavonulásba kezdtek, és a zsilipkapuk megnyitásával igyekeztek lassítania a német csapatok előrenyomulását.[7] Hamarosan francia-és brit csapatok érkeztek meg a belgák támogatására, az Aisne mellől megérkező brit csapatok folyamatos német rohamokkal néztek szembe, amik azonban mind kudarcba fulladtak.[8]

    A német támadások bár főleg Ypres ellen irányultak, október utolsó két hetében délebbre is sor került támadásokra a brit-francia erők ellen. A Brit Expedíciós Haderő frontjától délre Foch katonái a németekkel szemben újra meg újra ellentámadásba mentek át a nyomás fenntartása miatt. Október 23-án a francia gyalogság megkísérelte a korábban elvesztett Passendale visszafoglalását, azonban a támadás sikertelenül végződött.[9] Északon a britek a németekhez hasonlóan rengeteg katonát vesztettek, a brit parancsnok, Sir John French feltűnő kimerültsége és csüggedtsége pedig annyira aggasztotta Foch tábornokot, hogy két francia hadosztályt küldött a britek támogatására.[10] A harcok még egészen november 22-éig eltartottak, de végül nem sikerült a német csapatoknak az áttörés, melyben nagy szerepe volt Foch tábornok erélyes és ösztönző vezetésének.[11]

    1917

    A nyugati antant csapatok főparancsnokaként

    Az I. világháború kezdetén hadtest-, majd hadseregparancsnok (9. francia hadsereg). Noha a háború kitöréséig csak mint kitűnő elméleti szakembert ismerték (gyakorlatilag éles helyzetben sosem próbálhatta ki magát), 1914. szeptember 5-én a marne-i francia ellentámadás során aratott győzelem részben az ő nevéhez is fűződik: nem csak kivédte a Párizst fenyegető német támadást, de romba döntötte a németek gyors háborúba vetett elképzeléseit is. Később számos jelentős ütközetben tűnt ki, amiért 1917. május 5-én kinevezték a hadsereg vezérkari főnökévé (a főparancsnok Pétain tábornagy). 1918. március 27-én a Franciaországban harcoló valamennyi szövetséges sereg (angolok, amerikaiak, ausztrálok) fővezére lett. Nem csak megállította a németek végső támadását, de sikeres ellentámadásra váltott, amivel végső soron eldöntötte a világháború – egyébként akkor már nem kétséges – végkimenetelét. A világháború után – számos kitüntetés mellett – a Brit Hadsereg tábornagya is lett, és lengyel marsallbotot is kapott.

    Pályafutása a háborút követően

    Az I. világháborút lezáró békeszerződés után nem sokkal nyilatkozta a következőket: „Ez nem béke, csak fegyverszünet 20 évre.”[12] Alig pár hónapot tévedett.

    A világháború során jó hasznát vette legendás rugalmasságának: gyakorlatilag mindig képes volt alkalmazkodni az új helyzetekhez.

    Tudományos munkássága

    Kitüntetései, elismerései

    Emlékezete

    Jegyzetek

    1. ↑ Max Hastings, i. m. 250-52. o.
    2. ↑ Max Hastings, i. m. 253. o.
    3. ↑ Max Hastings, i. m. 421-22. o.
    4. ↑ Max Hastings, i. m. 427. o.
    5. ↑ Max Hastings, i. m. 429-30. o.
    6. ↑ Galántai József, i. m. 211-12. o.
    7. ↑ Max Hastings, i. m. 589-596. o.
    8. ↑ Max Hastings, i. m. 589-597. o.
    9. ↑ Max Hastings, i. m. 602-03. o.
    10. ↑ Max Hastings, i. m. 617. o.
    11. ↑ Max Hastings, i. m. 627. o.
    12. ↑ Ruth Henig, Versailles and After, 1919-33 (Routledge, 1995), p. 52.

    Forrás

    A témához kapcsolódó idézetek a Wikidézetben:
    A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Ferdinand_Foch&oldid=16748231”