„Gleccser” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
helyesírási javítások
a hivatkozás áthelyezése az írásjel mögé, egyéb apróság AWB
1. sor: 1. sor:
A '''gleccser''' [[hó]]ból kialakult [[jég]]tömeg, ami a nagy mennyiségű hó saját súlyának nyomása, az alacsony hőmérséklet, és a terepviszonyoknak megfelelően lassú folyamatos csúszó mozgást végez.
A '''gleccser''' [[hó]]ból kialakult [[jég]]tömeg, ami a nagy mennyiségű hó saját súlyának nyomása, az alacsony hőmérséklet, és a terepviszonyoknak megfelelően lassú folyamatos csúszó mozgást végez.


A gleccserek, de még inkább a belföldi és tengeri jégtakarók képezik a [[Föld]] édesvíztartalékának döntő részét, mintegy 69%-át<ref>{{cite web|url=www.agr.unideb.hu/ktvbsc/dl2.php?dl=90/5_eloadas.ppt|title=KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI AGRÁRMÉRNÖKI BSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI BSc}}</ref>. Az [[óceán]]ok után a Föld második legnagyobb víztartalék-tározói. A sarkvidékeken a szárazföldi területek legnagyobb részét jégtakaró borítja. A Föld [[éghajlat]]ára meghatározó hatással bírnak.
A gleccserek, de még inkább a belföldi és tengeri jégtakarók képezik a [[Föld]] édesvíztartalékának döntő részét, mintegy 69%-át.<ref>{{cite web|url=www.agr.unideb.hu/ktvbsc/dl2.php?dl=90/5_eloadas.ppt|title=KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI AGRÁRMÉRNÖKI BSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI BSc}}</ref> Az [[óceán]]ok után a Föld második legnagyobb víztartalék-tározói. A sarkvidékeken a szárazföldi területek legnagyobb részét jégtakaró borítja. A Föld [[éghajlat]]ára meghatározó hatással bírnak.
[[Fájl:155 - Glacier Perito Moreno - Panorama de la partie nord - Janvier 2010.jpg|thumb|center|800px|[[Perito Moreno-gleccser]].]]
[[Fájl:155 - Glacier Perito Moreno - Panorama de la partie nord - Janvier 2010.jpg|thumb|center|800px|[[Perito Moreno-gleccser]].]]



A lap 2015. október 17., 08:49-kori változata

A gleccser hóból kialakult jégtömeg, ami a nagy mennyiségű hó saját súlyának nyomása, az alacsony hőmérséklet, és a terepviszonyoknak megfelelően lassú folyamatos csúszó mozgást végez.

A gleccserek, de még inkább a belföldi és tengeri jégtakarók képezik a Föld édesvíztartalékának döntő részét, mintegy 69%-át.[1] Az óceánok után a Föld második legnagyobb víztartalék-tározói. A sarkvidékeken a szárazföldi területek legnagyobb részét jégtakaró borítja. A Föld éghajlatára meghatározó hatással bírnak.

Perito Moreno-gleccser.

A gleccserek kialakulása

Az izlandi Eyjafjallajökull

A gleccser képződéséhez elsősorban az kell, hogy az adott terület a hóhatár felett legyen és ott nagy legyen a légköri csapadék mennyisége. Az örök hó határa az a magassági szint, amelyen felül a légköri csapadék mindig hó alakjában esik és a hó soha nem olvad el. Ez a határ a földrajzi fekvés és az éghajlati viszonyok szerint nagyon különböző. Az Alpokban kb. 3000 méter, Norvégia északi részén csak 720 méter, középtáján 1010 méter, déli vidékein már 1870 méter, a sarkvidékeken pedig a tenger szintjével van egy magasságban. [forrás?]

Az egymásra halmozódó hórétegek (az Alpok magaslataira évenkénti átlagban 10 méternél több hó esik) a nagy nyomás következtében a hegylejtőn lefelé mozdulnak és felületükön a napsugarak és meleg szelek hatása alatt kissé megolvadnak. A vízcseppek beszivárognak az alsó rétegekbe és ott újra hideg éri őket, kemény szemekké fagynak, amelyek egymáshoz tapadva sűrű, kemény tömegeket képeznek. Egy idő után a hegy felső lejtőin a hórétegek egész vastagságukban kemény réteggé, jeges hóvá vagy más néven firnné változnak. A jeges hótömegek mindig lejjebb és lejjebb csúsznak. A nap melege folytatja az olvasztás munkáját, a rá következő fagy pedig a felolvasztott vizet megint megfagyasztja. Ennek, valamint annak az óriási nyomásnak hatása alatt, melyet a felső hórétegek az alul levőkre gyakorolnak, a jeges hótömegek gleccserjéggé alakulnak és a hegylejtőn hatalmas jégtömegek, jégárak keletkeznek.

A gleccserek előfordulása és formái

Aletsch gleccser (Eggishorn, Valais, Svájc)

A firn, melyet a jeges hó megnevezésen kívül még oromhónak is neveznek, a tulajdonképpeni forrása a gleccsernek. Minél nagyobb tömegű firn képződik, annál nagyobb tömegű lesz a belőle alakuló gleccser. A gleccser képződéséhez főként az kell, hogy a firn valahol felhalmozódjon. Ha a firn nagy katlanokban, mélyedményekben (kárfülkékben) halmozódik fel , hatalmas gleccsertömegekké alakul, mely messze leér az örökös hó határa alá és nemcsak széles, de nagyon hosszú gleccsert is alkot. Az ilyen, elsőrendű gleccser jege tömött, nagyon szilárd. Ha a firn lapos, meredek hegylejtőkön gyűlik össze és ott alakul jégtömegekké, másodrendű, kisebb, nem messze lenyúló gleccser képződik. Az ilyen, úgynevezett lógógleccser jege lazább szerkezetű.

A Russels-gleccser Grönlandon

Az Alpokban mind a két típus létezik. A gleccserek száma az Alpokban körülbelül 2000, ezek közül elsőrendű gleccser mintegy 200. A nagyobb alpesi gleccserek mind hosszabbak egy mérföldnél. Az Alpokban (különösen a Közép-Alpokban) a gleccserek főtömegei a Mont Blanc, a Monte Rosa, a Finsteraarhorn és az Ötzthal hegycsoportjai körül alakulnak ki. A gleccserek szélessége változó, a völgyek szélességéhez, szűküléséhez idomul. Számos gleccser az Alpokban több mint 1 km széles. Az a terület, amely hóval, firnnel táplálja a gleccsert, sokszor hatalmas. A nagyobb gleccsereké több mint 5 km², de vannak olyanok, amelyeknek a gyűjtőterülete 40 km². Az Alpokban vagy 350 km² terület van gleccserektől borítva, vagyis eljegesedve. A gleccserek vastagsága becslések szerint mintegy 400-500 méter, mások az átlagos vastagságot 250 méterre becsülik. Európában az Alpokon kívül még a Pireneusokban meg Norvégiában vannak gleccserek. A Pireneusok gleccserei az Alpokéhoz képest lényegesen kisebbek, a legnagyobbak a Garonne völgye és a Val d'Ossoue között vannak. A skandináv gleccserek sem közelítik meg az Alpokéit, a legnagyobb a Lodal-gleccser. Izlandon, a Spitzbergákon és Észak-Amerika sarkvidéki szigetein szintén vannak nagyobb kiterjedésű jégmezők és gleccserek is. Grönland területének 90%-át egyetlen hatalmas jégtakaró borítja, amelyről több nagyobb völgyi gleccser indul a tenger felé. A legnagyobb közöttük a Humboldt-gleccser, mely ott, ahol a tengert eléri, 100 km széles és több mint 200 méter vastag.

Régen, a Würm-glaciálisban sokkal nagyobb terjedelműek voltak Európában a gleccserek, mint ma. Az Alpok gleccserei délen egészen a völgyéig, északon egészen a Duna völgyéig terjedtek. Skandinávia jégárai pedig a Német-lengyel-síkságig nyúltak le. Skandinávia és Brit-szigetek, valamint a Német-lengyel-síkság felülete körülbelül olyan lehetett, mint a mai Grönlandé. A gleccserek az elmúlt 10 000 évben folyamatosan húzódnak vissza, kivéve a kis jégkorszak idejét, amikor újra növekedésnek indultak. Ma a gleccserek nagy részénél jól megfigyelhető a kis jégkorszak végére, általában a 19. század első felére kialakult végmoréna, amihez képest a gleccserek azóta megint jelentős mértékben visszahúzódtak. Ázsiában a Kaukázus, a Mustagh, Küenlün, Tiensan, Jünling, Karokorum és Himalája hegységeken vannak gleccserek. Dél-Amerikában csak a legmagasabb csúcsokon, valamint az Andok déli végein, Észak-Amerikában a Sierra Nevadán és a Cascade-hegységben, Új-Zélandon a déli sziget hegységein fordulnak elő.

A gleccser mozgása

A Spegazzini-gleccser Argentínában, egy jégtömb leszakadása a gleccservégről

A gleccserek folytonos mozgásban vannak, mozgásuk vagy 8-10 milliószor lassúbb, mint ugyanolyan tömegű vízé. Évenként 60-120 méternyi utat tesznek meg lefelé. A gleccser mozgásának sebessége a tömegétől és hajlásának mértékétől függ. A jég tömege hegyvidéki lejtőkön helyezkedik el, ahonnan lecsúszik. A csúszáson kívül még elasztikus, képlékeny mozgása is van, mivel a jég nem egyetlen összefagyott tömb, hanem hóból összepréselődő anyag. A gleccser felülete csak olyan helyeken sima és összefüggő, ahol a hajlása egyenletes és viszonylag meredek, ahol azonban az esése kisebb, ott akadályokkal kell megküzdenie, és bármennyire képlékeny is a gleccser jégtömege, összetöredezik, széles haránthasadékok keletkeznek. Azokon a helyeken, ahol a szélessége megnagyobbodik, hosszirányú hasadékok keletkeznek, a gleccservég felé pedig oldalhasadékok.

Ahol a völgy hirtelen mélyül, ott a gleccser jege apróbb, nagyobb tuskókra töredezik és jégesések vagy gleccserkaszkádok keletkeznek. Ha két hasadékrendszer kereszteződik, akkor a jégsziklák torony vagy obeliszk módjára felhalmozódnak, feltornyosodnak és úgynevezett jégtűk emelkednek a gleccseren magasba. Ezek sokszor messze elhallatszó dörgés közben omlanak össze. Az Alpok gleccserei a tenger színe fölött átlag 2260 méterig (általában 1500-2000 métert) ereszkednek alá, mert e magasság alatt már egyrészről a Nap melege, a légkör hőmérséklete, de különösen a meleg szelek (főn) annyira hatékonyak, hogy a jég nem marad meg. Erős olvadás kezdődik már rendszerint a hóhatár alatt néhány száz méternyire, míg végül az egész gleccsertömeg elolvad. Az olvadás határa nem állandó, az egyes évek és vidékek klimatikus viszonyai szerint ingadozó. Hideg, nedves években aránylag kevés jég olvad, a gleccser lejjebb kerül a völgyben. Ha azonban a nyár nagyon meleg, akkor túl sok jég olvad el és a gleccser visszahúzódik. Egyes völgyek olyan részei, ahol korábban gleccser volt, egészen mentesek a gleccsertől.

A vizsgálatok azt mutatják, hogy az Alpokban a gleccserek visszahúzódnak, vagyis terjedelmük csökken. Dél-Amerikában a gleccserek legalsó határa 4000–5000 méter, a Himalájában 3400 méter. A gleccser felületén az olvadás következtében keletkező víz vagy azokba a finom repedésekbe szivárog, melyek az egész gleccser tömegét átjárják, vagy pedig apró patakocskák alakjában folyik le a gleccser felületéről addig, amíg valahol nagyobb hasadékra akad. Néha úgynevezett gleccsermalomba folyik, amely olyan üreg a gleccserben, amely egész vastagságán végighalad és helyenként nagy barlangokká szélesedik. Az egész megolvadt víztömeg a gleccser alján összegyűlik, és mint gleccserpatak folyik ki abból. Az a több méter magas jégboltozattal körülvett hely, ahol a gleccserpatak a szabadba kerül, a gleccserkapu. Számos folyó vize gleccserpatakokból ered, így például a Rhône folyó is.

A gleccser romboló hatása

A Nigardsbreen-gleccser Norvégiában

A jégár felületére a szomszédos lejtők omló szikláiból nagy mennyiségű kőtuskó, kőporladék kerül, amelyek a jégár mozgásával hosszú sorban hatalmas sáncokká, úgynevezett morénákká, halmozódnak. A felhalmozódott kőtömegek helyzete szerint szokás a morénákat megkülönböztetni. Amikor a kőtörmelékek a gleccser hosszával párhuzamosan a gleccser szélén, vagy a mellette levő hegylejtőn fekszenek, oldalmorénákról beszélünk. Ezek nem egyebek, mint azon törmelékek összessége, melyek a gleccser hegyoldalairól hullottak alá. A gleccser végén levő hatalmas kőtörmelékek, melyek abból az anyagból halmozódtak fel, melyeket a gleccser hátán hurcolt és olvadáskor tömegekben lerakott, végmorénák vagy homlokmorénák. A gleccser közepén a gleccser hosszával párhuzamosan haladó kőhalmazokat középmorénáknak vagy guffer-vonalaknak nevezzük. Ezek két völgy gleccserének egyesüléséből, illetőleg a két összekerült gleccser oldalmorénáinak egybehalmozódásából keletkeztek.

Óriási az a kőtörmelék, kőhalmaz, amely a gleccser mozgása következtében a szomszédos hegységből a gleccserre kerül és mint moréna rakódik le. A morénák szerkezetében nincs semmi rend a törmelék nagysága és fekvése szerint, a rétegességnek semmi nyoma. Kisebb és nagyobb darabokat élre, vagy lapjukra fektetve, nem ritkán összevissza karcolva találnak, tehát egészen másképpen mint a vízlerakta üledékes kőzetek. A gleccser által szállított kőtuskók, kőtörmelékek gyakran a gleccsermeder fenekére kerülnek, vagy a meder oldalára és ott a gleccser medrét vagy medrének oldalát képező kőzeten karcolást idézhetnek elő. Ez jó jelzi a gleccser által megtett utat. A gleccser tömege pedig útközben erősen súrolja, simítja a vele érintkező kőzeteket és ez a súrolás, valamint a karcolások jelenléte és a morénák nyomai mind árulkodó jelek arra nézve, hogy valamely vidéken valaha gleccserműködés volt. Egyes helyeken előfordul, hogy nagy kőtuskók, melyeket a gleccser magával hurcol, megakadályozzák azt, hogy az alattuk levő és általuk elfedett jég megolvadjon, de körülötte a jég megolvad. Ekkor nagy 2-3 méter magas jégoszlopok képződnek, melyeknek tetején egy kőtuskó ül. Az ilyen gleccserképződmények a gleccserasztalok. A kőtuskó ugyanis elzárta a meleget, a jég alatta megmaradt, körülötte azonban elolvadt.

A gleccserek visszahúzódása

A gleccserek visszahúzódásának, illetve vastagodásának mértéke 1970 óta (méter/év)

1 °C hőmérséklet-emelkedés körülbelül 1 méter jégvisszahúzódást jelent.[forrás?] Johannes Hans Oerlemans a Science 2005. március 3-i írásában 169 gleccser történetét írja le a 17. századtól napjainkig. Christian Steinbach gleccserkutató eljárása nem vezetett sikerre, miszerint 2004-ben vizet permetezett a hó alá, hogy elősegítse a jégképződést. A svájci Gurschen-gleccsert 2005 tavaszán 3000 négyzetméter vakítóan fehér PVC-habbal fedték le. Négyzetméterenként 20 euró volt a kísérlet ára, ami megtérült, mert nem kellett a közeli síparadicsomhoz havat szállítani.[forrás?] A Zürichi Egyetem 2004-es kimutatása szerint 15 éves periódus alatt (1985-2000) a svájci gleccserek 20%-a elolvadt. (1973-1985) között még csak 1%-os volt a veszteség.[forrás?]

Jegyzetek

  1. [www.agr.unideb.hu/ktvbsc/dl2.php?dl=90/5_eloadas.ppt KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI AGRÁRMÉRNÖKI BSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI BSc]

Források

További információk

File:Wiktionary-logo-hu.svg
Nézd meg a gleccser címszót a Wikiszótárban!