Dzsihád

Átírási segédlet
dzsihád
Eredeti írásmódja:	جهاد
Saját átírási javaslata:	ǧihād
Fordítás:	törekvés, igyekvés

A dzsihád iszlám vallási kifejezés, ami az Isten útján való küzdelmet, törekvést jelenti. Nem hivatalosan – elsősorban nyugati társadalmakban – mint az iszlám hatodik pillérét emlegetik. A muszlim jogtudósok többsége a fogalom „Allah útján való küzdelem” jelentését hangsúlyozza a nem iszlám világban „szent háború”-ként meggyökeresedett jelentéstartalommal szemben.

A dzsihád nem pusztán a külső ellenséggel folytatott fegyveres küzdelem („kisebb dzsihád”), hanem saját hibáinkkal, negatív tulajdonságainkkal szemben vívott harc („nagyobb dzsihád”), amelynek célja énünk morális megtisztítása egy jobb muszlim élet reményében.

A dzsihád más értelemben jelentheti a hit védelmét, a „szent háborút” is. Annak ellenére, hogy a dzsihád alapvetően nem agresszív hadviselést jelent, ezt az értelmezést tették magukévá a korai szélsőségesek, például a háridzsiták vagy a 20-21. századi dzsihádszervezetek is.

A dzsihád szélesebb, morális értelemben egy közösség fejlesztésére is irányulhat, lehet egy elnyomó hatalommal szemben fellépő, a társadalmi felemelkedést célzó intellektuális harc eszköze is. Fegyveres harcként a dzsihád nem lehet agresszori, vagy területszerző háború, és szigorúan csak az iszlám hadviselés szabályai szerint lehet folytatni.

A dzsihád értelmezése és fajtái

A dzsihád fogalma már Mohamed életében, megnyilatkozásaiban is több jelentéssel bírt. Amikor a Próféta, medinai korszakában egy viszonylag kisebb közösség vezetője volt, az „isten útján való törekvés”-nek elsősorban morális tartalma volt, bár a fegyveres védekezés jogosságát a Próféta már feltehetően ebben az időszakban kihirdette. Mekka meghódítása után mint hadvezér, már konkrét harcról szólt. Ugyanakkor a hit térítése nem kapcsolható szorosan a dzsihád fogalmához, bár a hitetlenek elleni harcról beszélt, a zsidók és keresztények erőszakos térítését megtiltotta („Nincs kényszer a vallásban!”).

A modern kori fundamentalista - iszlamista ideológiák, amelyek a dzsihád szellemét a Koránra és a Prófétára kívánják visszavezetni, tehát nem Mohamed szellemében járnak el. Mohamed a vitás kérdésekben mindig a kompromisszumos megoldásokat kereste, és lehetőség szerint békés eszközökhöz folyamodott.

Muszlim tudósok öt fajta dzsihádot különböztetnek meg:

• a szív/lélek dzsihádja (dzsihád bin nafsz/kalb): belső küzdelem a gonoszság ellen.
• dzsihád a nyelv által (dzsihád bi-l-liszán): a jó küzdelme a gonoszság ellen, amit írás és beszéd, mint például dava (térítés, misszió), hutba (szentbeszéd) és más formákban folytatnak.
• dzsihád a toll és tudás által (dzsihád bi-l-kalám/bi-l-ilm): küzdelem a gonoszság ellen iszlám tudós tanulmányozásán keresztül, az idzstihád (törvényes érvelés) és tudományok által.
• dzsihád a kéz által (dzsihád bi-l-jad): a jó küzdelme a gonoszság ellen, a vagyon által, például a haddzs zarándoklat (mint a legjobb dzsihád a muszlim nők részére), az idős szülők gondozása, a dzsihád finanszírozása, politikai tevékenység az iszlám ügye érdekében, a gonosz megállítása erőszakkal.
• dzsihád a kard által (dzsihád bi-sz-szajf): szent háború vagy felfegyverkezett harc az isteni úton, ez a szélsőséges iszlám fundamentalista szervezetek leggyakoribb értelmezése.

A dzsihád a kard által, a „szent háború” és az iszlám jog

A „szent háború” esetére az iszlám törvények (saría), illetve a jog (fikh) pontosan előírják a dzsihád viselésének kötelezettségét és módjait.

A világ a muszlimok felfogása szerint két részből áll: Az iszlám hatalom földjét (dár al-iszlám, azaz az ’iszlám háza’) a hadműveleti területekkel (dar al-harb, ’háború háza’) állítja szembe. Az előbbiben az iszlám törvényei érvényesülnek, az utóbbit hitetlenek lakják. A hagyományok szerint a dzsihád kötelezettsége addig tart, amíg mindkét világban azonos iszlám jogrendszer és muszlim hit nem uralkodik. (Bizonyos történelmi időszakokban létezett egy békeövezet (dár al-szulh) is, amely átmenetet képez a háború és az iszlám területek között, itt a terület uralkodója adófizetési kötelezettség mellett aláveti magát az iszlám fennhatóságnak).

A muszlim hívő részvétele a Dzsihádban úgy a földi életben, mint a túlvilágon sokszoros jutalommal jár. E világon a hadizsákmány vagy hadisarc, a túlvilágon Allah különleges kegyelme a jutalom.

A jogtudósok szigorú törvényekben definiálták a hadizsákmány fogalmát, illetve szétosztásának módját. Dzsihád során fosztogatni tilos, a hadizsákmány (vagy hadisarc) a háború jutalma. Ez azonban a jogtudósok szerint nem lehet motiváció a dzsihád kihirdetésére, hiszen azzal beszennyeznék a „szent háború” valódi jelentését.

Mártírság

A mártír (sahíd, jelentése: tanúskodik, tanúsít) jutalma, hogy a Paradicsomba kerül, azonban mártíromságot csak ellenséggel vívott harcban lehet elszenvedni. Az öngyilkosság az iszlámban rendkívül negatív következményekkel jár, azonban néhány iszlamista értelmezése szerint amennyiben ellenségeit is magával viszi a halálba, akkor megengedett az öngyilkosság, de ezt a jogtudósok vitatják). Létezik egy különleges hadísz (hadísz kúszí), amelyben a Próféta Allahot idézi. Ez arról szól, hogy a csatatéren megsebesült katona megöli magát, hogy fájdalmának véget vessen. Allah ekkor megtagadja tőle a paradicsomba jutás lehetőségét, mondván, a katona megelőzte őt, hogy döntsön a sorsáról. A huszadik századtól az iszlamizmus és az iszlám fundamentalizmus a vallást félreértelmező mártírfelfogása az öngyilkos merényletek kultuszát építette ki szerte a világon. Az öngyilkos merénylő fogalma kifejezetten 20. századi fejlemény, sem a Korán, sem a jog, sem a hagyomány nem írja elő, sőt nem említi.

Támadó és védekező Dzsihád

Az iszlám jog megkülönbözteti a támadó és védekező dzsihádot is. A támadó dzsihád megváltható helyettesekkel vagy anyagi javakkal, a védekező dzsihád, mely az iszlám fennhatósága alá eső területek védelmét szolgálja, azonban minden muszlim megtagadhatatlan kötelessége. Ez utóbbi elv szolgált alapul Oszáma bin Láden ideológiájának kialakításához is (Bin Laden szerint azzal, hogy az Amerikai Egyesült Államok megtámadta Irakot, az iszlám államokat védekezésre késztette). A tizenkettes síiták szerint dzsihádot csak az imám vezethet. Ez a lehetőség az utolsó imám elrejtőzésével (873) megszűnt, így a síiták csak védekező dzsihádot értelmeznek.

Kötelező harcot kell vívni a hitetlenek, hitehagyottak, a lázadók és a banditák ellen, azonban csak az első két esetben szabad dzsihádról beszélni.

Vezetői jóváhagyás

Dzsihádot csak vallási vezető jóváhagyásával lehet kihirdetni. Neki kell az ellenséget megbélyegezni, akár azért, mert az ellenséges országban uralkodó hatalom népellenes politikát folytat, vagy mert agresszorként lép fel más országok ellen. Állami vezető tehát nem szólíthat dzsihádra. Két muszlim ország egymás ellen nem viselhet szent háborút. (Szaddám Huszein sem hirdethetett volna dzsihádot se a muzulmán, se a nyugati szövetségesek ellen, az Irak-iráni háború sem volt dzsihád.)

A szent háború tehát vallási előírás, kötelezettség. Sokan az iszlám hatodik pilléreként emlegetik (lásd: az iszlám öt oszlopa), azonban ennek így sem a Koránban, sem a hadíszokban nincs nyoma, annak ellenére, hogy mindkettő az iszlám egyik fontos elemének tartja. A hadíszok azonban nem csak a dzsihád üdvös és kötelező voltára tartalmaznak előírásokat, hanem előírják a megfelelő erkölcsi magatartást győztes háborúk esetére, és a legyőzöttekkel kapcsolatos bánásmódra is.

A hadíszok rögzítik, hogy a foglyokkal jól kell bánni, nőt vagy gyermeket megölni nem szabad, fosztogatni nem törvényes, és a legyőzöttekkel kötött egyezség, amennyiben az törvényes, a muszlimokra kötelező jelleggel bír. Más vallások kegyhelyeit tilos lerombolni, meggyalázni, a civileknek és a magántulajdonnak nem eshet bántódása. Háború indításakor kötelező a megfelelően megszövegezett hadüzenet. Jogtudósok vitatkoztak azon, vajon megengedhető-e bizonyos fegyverek (kőhajítók, katapultok, vegyi hadviselés) alkalmazása.

A mai fogalmaink szerinti terrorizmust az iszlám törvények nem ismerik el.

A dzsihád fogalma a történelemben

Az iszlámot a korai időszakában rendkívül expanzív terjeszkedés jellemezte, amelyben a dzsihád, konkrét értelemben, fegyveres harcként jelent meg. A területszerző háborúk a 9-11. századra megritkultak, illetve az arab hódítások korát a török származású új elit harci szelleme váltotta fel. A keresztes háborúk csak az iszlám szellemiség és a dár al-iszlám peremterületeit érintették, olyannyira, hogy Saláh ad-Dín fellépéséig a keresztesek által támadott és elfoglalt területek visszaszerzése érdekében sem hirdettek ki dzsihádot.

Az Oszmán Birodalom terjeszkedése nem a dzsihád követelményeinek és előírásainak felelt meg, hanem az oszmánok hatalmi törekvéseit és területszerzését célozta.

Klasszikus formában a dzsihád a 18-19. században éledt újjá, a vahhabiták fellépésével. Ebben az időszakban fő célkitűzése az iszlám megtisztítása a nyugati ideológiáktól és a modernitás jellemzőitől, végső soron az autentikus iszlám közösség kialakítása.

A nyugati gyarmatosítás időszakában függetlenségi törekvések jelszava lett. Dzsiháddal mozgósított a Fulbe (népcsoport Észak-Nigériában) a 19. század elején, a Padri Szumátrán, a nyugat-afrikai Umar Tal, Abd al-Kadír, Muhammad ibn Ali szanuszíjja mozgalma, vagy Mohamed Ahmed al-Mahdi mahdijja felkelése Szudánban.

A 20. század elején a liberálisabb, a szekularizációs törekvéseket megbékéléssel szemlélő gondolatok jutottak kifejezésre Sir Szajjid Ahmad Khán (1817-1898) indiai reformer gondolatai alapján, aki az angolokkal való megbékélést hirdette, és újraértelmezte a dzsihádot, gyakorlatilag a Korán „kardversét” átfogalmazva.

Muhammad Abdu (1849-1905) és Rasid Ridá (1865-1935) reformgondolkodók a dzsihádot már csak védekező háborúkban tartották jogosnak érvényesíteni, és a más vallásúakkal a békés egymás mellett élés politikáját szorgalmazták.

A 20. század hetvenes éveiben a szekuláris, mérsékelt nyugatbarát nacionalista mozgalmak helyét a radikális iszlamista szervezetek vették át a muszlim politikai életben, akik a dzsihádot eszméik középpontjába emelték. Abd al-Szalam Faradzs, az Anvar Szadatot kivégző Dzsihád-csoport vezetője már a dzsihádot mint a muszlim elsődleges kötelességét nevezi meg.

Lásd még

• Iszlám

Források

• Gilles Kepel: Dzsihád (2007) (ISBN 978-963-07-8235-7)
• Simon Róbert: Iszlám kulturális lexikon (2009) (ISBN 978-963-13-5788-2)
• Bernard Lewis - Buntzie Ellis Churhill: Iszlám, nép és vallás HVG 2009 (ISBN 978-963-9686-73-1)
• Goldziher Ignác: Előadások az iszlámról (2008) (ISBN 978-963-86762-7-6)
• Korán, a szúrákban kereshető formátummal

További irodalom

• Emile Tyan , "Djihad", The Encyclopaedia of Islam.
• Viorel Panaite, The Ottoman Law of War and Peace, East European Monographs 2000.
• Alfred Morabia, Le Ğihâd dans l’Islâm médiéval. “Le combat sacré” des origines au XIIe siècle, Albin Michel, Paris 1993
• Rudolph Peters, Jihad in Classical and Modern Islam, Mouton, The Hague 1979
• Nicola Melis, “A Hanafi treatise on rebellion and ğihād in the Ottoman age (XVII c.)”, in Eurasian Studies, Volume II; Number 2 (December 2003).
• Nicola Melis, “Il concetto di ğihād”, in P. Manduchi (a cura di), Dalla penna al mouse. Gli strumenti di diffusione del concetto di gihad, Angeli, Milano 2006, pp. 23–54.
• Nicola Melis, “Lo statuto giuridico degli ebrei dell’Impero Ottomano”, in M. Contu – N. Melis - G. Pinna (a cura di), Ebraismo e rapporti con le culture del Mediterraneo nei secoli XVIII-XX, Giuntina, Firenze 2003.
• Nicola Melis, Trattato sulla guerra. Il Kitāb al-ğihād di Molla Hüsrev, Aipsa, Cagliari 2002.
• János Besenyő, Ph.D. & Ádám Mayer - Boko Haram in Context: The Terrorist Organizations's Roots in Nigeria's Social History