XII. Piusz pápa

XII. Piusz pápa
a katolikus egyház vezetője
Eredeti neve	Eugenio Maria Giuseppe Giovanni Pacelli
Született	1876. március 2. Róma
Nemzetisége	olasz
Megválasztása	1939. március 2.
Beiktatása	1939. március 12.
Pontifikátusának vége	1958. október 9.
Elhunyt	1958. október 9. (82 évesen) Castel Gandolfo
Előző pápa Következő pápa XI. Piusz XXIII. János
XII. Piusz pápa aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz XII. Piusz pápa témájú médiaállományokat.

Eugenio Pacelli 1922-ben

Tiszteletreméltó XII. Piusz pápa, született Eugenio Pacelli (Róma, 1876. március 2. – Castel Gandolfo, 1958. október 9.) 1939 – 1958 között római pápa.

Élete

Gyermek- és ifjúkora

Eugenio Pacelli gazdag arisztokrata család harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot 1876. március 2-án. Ősei a Viterbo közeli Ornano városban éltek, csak néhány évtizeddel Eugenio születése előtt, 1819-ben költöztek Rómába. Nagyapja, Marcantonio Pacelli előbb XVI. Gergely pápa pénzügyminisztere, majd 1851-től 1870-ig IX. Piusz pápa belügyminisztériumi államtitkára, apja Filippo Pacelli (1837-1916) pedig kiváló jogász volt, aki az egyháznak is teljesített szolgálatot. Anyja, Virginia Graziosi (1844-1920) szintén nemesi családból származott, mély vallásossággal és szeretettel vette körül négy gyermekét. Eugenio testvérei közül Francesco (1872–1935) apja példáját követve, jogász lett, nővérét Giuseppának (1874–1955), húgát Elisabettának (1880–1970) hívták. Anyja négy éves koráig nevelte, majd a közeli francia apácákra bízta, akik az Isteni Gondviselésről elnevezett rendhez tartoztak; az írás, az olvasás és a hittan alapelveit négy éven keresztül itt sajátította el. Tíz éves korában a jezsuita rend egykori római kollégiumába került, az Ennio Quirino Visconti Líceumba. Tizennyolc éves korában határozta el, hogy pap akar lenni. Az eddig kiváló eredményeket elért ifjú a híres Caprarica-szemináriumba nyert felvételt, de gyenge fizikuma és betegségei miatt hamarosan kénytelen volt félbeszakítani tanulmányait. Később sikerült családjának kiharcolni, hogy otthon készülhessen a papságra, ahol Msgr. Dufresne atya volt segítségére az iskolai tananyaggal. A tanulmányok kiegészítése végett a híres jezsuita Gregoriana Pápai Egyetemre és egy másik pápai egyetemre is beiratkozott. Ezen kívül állami egyetemen filozófiát, jogot, történelmet és irodalmat hallgatott. Eugenio Pacellit 1899. április 2-án szentelték áldozópappá. Nemsokára lelkipásztori beosztást kapott gyermek- és ifjúkorának legkedveltebb templomában. A teológia és jogi doktorátust is elvégezte. Rendkívüli tudására és buzgóságára sokan felfigyeltek, így történt, hogy megnyerte a híres Gasparri pártfogását, aki segítségével 1901-ben a Szentszék szolgálatába állott. Miután Gasparrit 1914-ben bíborossá nevezték ki, Eugenio Pacelli a kongregáció titkára lett.

Nuncius és államtitkár

Amikor 1914-ben XV. Benedeket pápává választották a híres Gasparri bíboros lett az államtitkár, így Eugenio Pacellit is előtérbe állították. 1917-ben kapott Münchenbe nunciusi kinevezést és még ebben az évben maga a pápa, XV. Benedek szentelte püspökké.

Azokban az időkben javában dúlt az első világháború, Pacelli, a müncheni nuncius tevékenyen részt vett a humanitárius akciókban, szegényeket támogatott és hadifoglyokat segített. A háború befejezése után tovább folytatta tárgyalásait a német államok kormányaival, így kötött konkordátumot – különösen az oktatás témájában – 1924-ben Bajorországgal és 1929-ben Poroszországgal. 1925-ben megtette azt a fontos lépést, hogy a nunciatúrát Münchenből áthelyezte Berlinbe, a Birodalom fővárosába, hogy ott folytasson tárgyalásokat a német kormánnyal a német katolikus egyházat általánosan érintő kérdésekről. Ez volt az első eset, hogy nunciatúra nyílt egy nem katolikus többségű államban. Eugenio Pacelli mindig is szívén viselte a német katolikusok ügyét. Rendszeresen részt vett a Katholikentagok rendezvényein, ahol beszédet is mondott. A tizenkét éves németországi tartózkodás a német nép barátjává tette. Ezt a barátságot, anélkül, hogy „németbarát” politikát folytatott volna, pápasága alatt is megőrizte, és munkatársai közé előszeretettel választott németeket. Amikor Gasparri bíboros, a híres államtitkár nyugállományba vonult XI. Piusz, Gasparri bíboros régi munkatársát Eugenio Pacellit nevezte ki új államtitkárrá 1930-ban. Előtte 1929-ben elnyerte a bíborosi rangot is. A kúriában senkit sem lepett meg ez a kinevezés; nála alkalmasabb személy nem volt a súlyos felelősséggel járó posztra. Államtitkárként Pacelli pontosan kilenc évig 1939. február 10-ig szolgálta az egyházat. Az államtitkár szervezte meg XI. Piusz enciklikáinak lefordítását, illetve nyilvánosságra hozását is. XI. Piusz szívesen bízta meg államtitkárát személyi képviseletével és küldte külföldre a nemzetközi eseményekre. 1933 július 20-án konkordátumot köt Hitlerrel. 1934-ben Pacelli Buenos Airesbe utazott a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. 1935-ben Lourdes ünnepségeinek befejezését vezette. 1936-ban az Amerikai Egyesült Államokba látogatott, felkereste az ottani egyházmegyéket és Franklin D. Roosevelt elnökkel is találkozott. 1938. május 25. és 30. között Budapesten képviselte a pápát az Eucharisztikus világkongresszuson. Az államtitkár (Pacelli) kíséretében ott volt Giovanni Battista Montini, a későbbi VI. Pál pápa.

A Reichskonkordat

Pacelli, mint XI. Piusz államtitkára jelentősen meghatározta a Szentszék politikai irányvonalát. Majd egy évtizedig végzett példás szolgálatot XI. Piusz mellett, lényegében megosztva ennek a szilárd és öntörvényű pápának eszméit, programját és döntéseit, olykor csillapítva indulatait. Megvalósította a pápa kiegyezési politikáját, számos országgal konkordátumot kötött, mindenekelőtt Hitler birodalmával, ez volt a máig hevesen vitatott Reichskonkordat. (1933. július 14.) A Szentszék célja, ahogy ezt leghatározottabban ki is jelentette, semmiképpen nem a nemzetiszocializmus jóváhagyása volt, hanem egyes-egyedül a német katolikusok vallási jogainak védelme és biztosítása. A német püspöki kar és a katolikusok is erősen óhajtották ezt a megegyezést, főképp azért, hogy a náci német kormánytól kötelező garanciát kapjanak a katolikus iskolák megmaradására. De valóban tartotta magát a szerződéshez a náci kormányzat? Hogy a Reichskonkordat feltételei miként valósultak meg a gyakorlatban, a legjobban a közelmúltban lemondott egyházfő, XVI. Benedek pápa emlékiratai tájékoztatnak. A fiatal Joseph Ratzinger, mint katolikus középiskola tanulója saját bőrén tapasztalhatta a Reichskonkordat megtartásának és meg nem tartásának messzemenő következményeit. „Először úgy tűnt, hogy az állam és az egyház közötti konkordátum biztosítja a régi szokások fennmaradását, azonban hamar kiderült, hogy az egyezséghez való hűség nem éppen erőssége az új hatalomnak. Megkezdődött a felekezeti iskolák elleni harc; az egyház és az iskola eddig fennálló szellemi kapcsolatát le kellett rombolni, a tanítás szellemi alapja a keresztény hit helyett a Führer eszméje lett. A püspökök teljes erejükből védték a felekezeti iskolákat, harcoltak az egyezségbetartásáért: ma is emlékszem azokra a püspöki körlevelekre, amiket a plébános akkoriban fölolvasott. Már akkor kezdett derengeni bennem, hogy az intézményeikért vívott küzdelemben nem a realitás talaján mozognak, hiszen pusztán az intézmények meglétének biztosítása nem használ semmit, ha hiányzik a meggyőződéses katolikus tanári kar.” – írja Ratzinger. Hitler a szerződést természetesen nem tartotta be, a Szentszék 34 esetben tiltakozott az egyezmény megsértése ellen.

Pápává választása

XI. Piusz pápa 1939. február 10-én halt meg. A rendíthetetlen hitű pápa egyszer Eugenio Pacelliről a következő megjegyzést tette: „Sokat dolgozik, jól dolgozik, gyorsan dolgozik”. Majd halkan, mintha önmagához beszélne, megjegyezte: „Milyen szép pápa lesz”. Ezt hallva a Bíborosi Kollégium dékánja, Granito di Belmonte bíboros, dohogva jegyezte meg: „Ez a pápa mindent maga akar csinálni. Legalább annyit engedjen, hogy az utódát mi válasszuk!” A megközelítőleg három hetes gyász után, 1939. március 2-án hatvanhárom bíboros vonult vissza a konklávéra. A bíborosokat ezúttal nem terhelte súlyos gond, mert mindenki az elhunyt pápa államtitkárát és jelöltjét, Eugenio Pacellit emlegette. Egyesek helytelennek tartották az elhunyt pápa közvetlen munkatársát ültetni Szent Péter trónjára, ugyanis ilyen utoljára 1073-ban fordult elő, amikor Hildebrand szerzetes VII. Gergely révén pápa lett. Egyébként sokan a következő ősi közmondást jegyezték meg Pacelliről: Nemo Pontifex in Curia, vagyis a Pápai Kúria emberei közül senki sem lesz Péter-utód. XVI. Gergely megválasztása óta (1831), ilyen eseményre nem került sor. XV. Benedek pápának is előbb el kellett látnia a Bologna érseki tisztét és csak utána lehetett pápa. Ezek a találgatások és indokok nem bizonyulhattak elég nyomósnak, hogy a bíborosok ne Eugenio Pacellire szavazzanak. Eugenio Pacelli érdemei és talentumai révén messze kimagaslott többi bíborostársa közül. Pacelli 1935 óta camerlengo volt, s mint ilyen, irányította az elhunyt pápa temetését és egybehívta, illetve megszervezte a konklávét. Már március 2-án, a délelőtti második szavazás során a volt államtitkár megkapta a szükséges többséget, de ő alázatosságból arra kérte a bíborosokat, hogy fontolják meg még egyszer, valóban őt tartják-e a legméltóbb Péter-utódnak.

A harmadik szavazás során a bíborosok továbbra is kitartottak elhatározásuk mellett, így Eugenio Pacelli lett az új pápa. Ekkor a Sixtus-kápolna kéményéből felszállt a fehér füst, ami az új pápa megválasztását jelezte. Ez volt a XX. század legrövidebb konklávéja. A Sixtus-kápolnában megkérdezték, hogy milyen nevet választ magának, ő egyértelműen azt felelte, hogy „Piusznak hívjatok”. Ezzel azt jelezte, hogy ő is folytatja elődje, XI. Piusz útját. Ezután a rangidős diakónus-bíboros a Szent Péter-bazilika erkélyén kijelentette: „Annuntio vobis gaudium magnum; Habemus papam: Eminentissimum ac Reverendissimum Dominum, Dominum Eugenium Sanctae Romanae Ecclesiae Cardinalem Pacelli, qui sibi nomen imposuit Pium (XII).” Nem sokkal később XII. Piusz már a pápai díszöltözékben jelent meg ugyancsak a Szent Péter-bazilika erkélyén és áldást osztott. Ezzel megkezdődött XII. Piusz pápasága.

Pápasága

A II. világháború időszaka

Eugeni Pacellit 1939. március 2-án választották pápává. Első megnyilatkozásában a békéért emelte fel szavát, mert tisztában volt vele, hogy nemsokára kitör a II. világháború. Két hét sem telt el az új pápaságból, amikor Németország lerohanta Csehszlovákiát. Nem sokkal később ugyanezt tették az olaszok Albániában. Ekkor minden tekintet a pápa felé fordult, aki nem maradt néma, hiszen többek között kötelezte őt pápai jelmondata is „Opus iustitiae pax” (A béke az igazságosság gyümölcse”). A címerében lévő galambbal is a békét jelképezte. 1939 Húsvét vasárnapján a Szent Péter bazilikában beszédet mondott a béke érdekében. Többször is felemelte szavát a békéért, de sajnos nem járt sikerrel. 1939. augusztus 24-én rádióbeszédében drámai erővel figyelmeztette a hatalmon lévőket, hogy „semmi sem vész el a békével; de a háborúval minden elvész“. Még pápasága első évében 1939. szeptember 1-jén kitört a második világháború.

Első enciklikája, a Summi Pontificatus már a világháború kitörése után íródott és szintén a békéről szólt. E körlevelében XII. Piusz a béke mielőbbi helyreállítását sürgeti, kijelöli a népek békés együttélésének módozatait és céljait, rámutat a bajok okaira, és azok orvoslására. A pápa szerint a Nyugat válságának és a háborúnak elsőszámú oka az Istentől elforduló, elvallástalanodó ember, aki felrúgja a természettörvényeket, ennek következménye a totalitarizmus is, amit Piusz mélységesen elítél. Az enciklika végén a pápa tanácsot ad ezen problémák megoldására, melynek eszközei elsősorban lelki természetűek. Szorgalmazza, hogy az emberiség térjen vissza Krisztushoz, mert mindennek Ő az alapja. Ezt az újjáteremtő feladatot teljesíteni az egyház alapvető és anyai hivatása, amelyben eszközeit a megváltozott körülményekhez és az emberi nem új igényeihez kell alakítania. Üzenete végén Piusz pápa megemlékezik a háború áldozatainak szenvedéséről. Németországban ellenségesen fogadták a Summi Pontificatust, a nácik vádja szerint a körlevél kizárólag Németország ellen irányul.

XII. Piusz politikailag semleges próbált maradni a béke érdekében. Amerikai és brit diplomák kifejezetten kérték XII. Piuszt, hogy ne tiltakozzon nyilvánosan a magyar zsidók elhurcolása ellen. Mindazonáltal a pápa a magyar kormánynak küldött levelében megtette ezt. November 19-én a Vatikán csatlakozott azon semleges államokhoz, Spanyolországhoz, Portugáliához, Svájchoz és Svédországhoz, amelyek levélben tiltakoztak a magyar kormánynál a deportálások ellen. Sir Martin Gilbert brit zsidó történész, a holokauszt nemzetközileg elismert szakértője 2002-ben megjelent, The Righteous: The Unsung Heroes of the Holocaust című kötetében azt írta, hogy ekkoriban 25 ezer zsidót bújtattak a katolikus hívek és a katolikus intézmények Budapesten. Tehát a Vatikán olyan semleges állam volt, amely semlegességét ezrek megmentésére használta.

A diplomáciai működés teljesen eredménytelennek bizonyult, XII. Piusz humanitárius tevékenysége azonban jelentősen enyhített a háború áldozatainak szenvedésén. Ez maradt az egyetlen eszköz a pápa kezében a világégés borzalmai ellen: a jótékonykodás. A pápa számára egyformán kedves volt a tengelyhatalmak igája alatt élő, de a fasiszta- és náciellenes államokhoz tartozó katolikusok sorsa is. Létrehozott egy hadifoglyokra és eltűntekre vonatkozó kereső és híradó szolgálatot, 1941-ben pedig segélybizottságot létesített. A háború befejeztével anyagi támogatással járult hozzá az újjáépítéshez, a földönfutókká letteknek vagonszámra juttatta az adományokat. Legbátrabb tette azonban a zsidók védelme volt, a római kolostorokban és a Vatikánban több mint ötezer üldözöttnek biztosított menedéket. Segítségére voltak nagyszabású segélyakciójában a nunciatúrák, nevezetesen a varsói, a budapesti (Angelo Rotta) és az isztambuli (Angelo Roncalli – a későbbi XXIII. János) nuncius és segítői mentették meg zsidók ezreit. Igaz, hogy XII. Piusz a nemzetiszocialista népirtás ellen nem emelte fel a szavát egy külön ünnepélyes tiltakozás formájában, hanem csak általánosságban ítélte el azt, de ezt azért tette, mert meg volt győződve, hogy fellépésével csak fokozottabb üldözést váltana ki. A holland püspöki kar tiltakozását a Gestapo ezer zsidó származású keresztény lemészárlásával torolta meg. A német püspökök is állandóan arra kérték a pápát, hogy tiltakozásával ne öntsön olajat a tűzre. A „hallgatás” ellenére a pápa mindent megtett a zsidókért, amit csak diplomáciai, gazdasági, és erkölcsi értelemben lehetett. Golda Meir izraeli miniszterelnök a későbbiekben ezért háláját fejezte ki a pápának.

Egyesek azonban azt állítják, hogy Piusz pápa nemcsak hogy tudott a Holokausztról, de még segítette is annak lebonyolítását. Ennek a véleménynek mond ellent az a tény, hogy XII. Piusz pápa vezetésével a katolikus egyház egymillió zsidót mentett meg, ami több, mint amennyit más nemzetközi szervezeteknek együtt sikerült. Például egy alkalommal 500 zsidó menekült meg egy rodoszi koncentrációs táborból XII. Piusz közbenjárására, ahová egy olasz hajó szállította őket. Az egyik menekültet fogadta a Vatikánban, akivel németül társalgott, és jól hallhatóan ezt mondta neki, német egyenruhás katonák jelenlétében: „soha ne feledd: légy mindig büszke arra, hogy zsidó vagy!” Dominik Burkard würzburgi egyháztörténész, a téma tudós kutatója szerint nem túlzás azt állítani, hogy jóformán minden Olaszországban életben maradt zsidó megmenekülését - legalább közvetve - XII. Piusznak köszönhette. Ezért 1944-től sokan fejezték ki hálájukat a pápának. Két példa: a jeruzsálemi főrabbi, Isaak Herzog megrendítő levélben köszönte meg a pápa segítségét, a római főrabbi Israel Zoller pedig a háború után megkeresztelkedett és a keresztségben a pápa iránti tisztelet jeleként az Eugenio nevet választotta. Mordechay Lewy, Izrael szentszéki nagykövete is így nyilatkozott 2011. Június 23-án Rómában: „Téves lenne azt gondolni, hogy a zsidók megsegítése a világháború alatt Rómában csak a kolostorok és szerzetesintézmények részéről érkezett volna, a Vatikán támogatása nélkül”. „Téves lenne kijelenteni, hogy a Vatikán és a pápa ellenálltak volna a zsidókat megsegítő akcióknak. A Szentszék igenis síkra szállt az érdekükben, de nem tudta elérni, hogy a vonat ne induljon el Auschwitzba az 1943. október 18-án a római gettóban tartott razziát követően. A római zsidók abban a pillanatban bizonyára várták a pápa védelmét, de tény, hogy október 18-án csak az az egy szerelvény indult el Auschwitz irányába.” Michael Hesemann német kutató a római német nemzeti templom, a Santa Maria dell’Anima levéltárában olyan dokumentumokra lelt, amelyek bizonyítják, hogy ezekben az időkben XII. Piusz több mint 11 ezer római zsidó életét mentette meg.

Ion Mihai Pacepa tábornok, a Securitate (román titkosszolgálat) egykori vezetője könyvében a következőket állítja: a KGB nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a kommunistaellenes XII. Piuszt befeketítse és a történelmi tények meghamisításával „Hitler pápájaként” emlékezzenek rá. Ebben a programban a könyv szerzője is részt vett. A tervet két lépésben sikerült megvalósítani:

• Az első kampány 1945-ben indult. A háború után Sztálin a moszkvai rádióban kijelentette, hogy XII. Piusz „Hitler pápája” volt. Ez a kísérlet nem vezetett sikerre, mivel pont előző nap ítélte el XII. Piusz a Vatikáni Rádióban „a nácizmus sátáni rémét”. Emellett a kortársak (pl. Roosevelt, Churchill, Einstein) ismerték a valós történelmi eseményeket és elismeréssel szóltak a pápa háború alatti jelentős, zsidókat mentő tevékenységéről. Winston Churchill egyenesen „korunk legnagyobb személyiségének” nevezte.
• A második kísérlet az 1960-as években már azokat célozta, akik nem élték át és nem ismerték a háború alatti eseményeket, így ez már eredményesebb lett. Ennek egyik jelentős mozzanataként Rolf Hochhuth (aki összes művében egy-egy kommunistaellenes személyt igyekszik lejáratni) megírta „A helytartó” című darabját, amiben XII. Piusz nácibarátként van ábrázolva.

A háború utáni időszak

Ahogy a háború alatt, a világégés után XII. Pius továbbra is elsődleges kötelezettségének a béke ügyét tartotta. Csakhogy amint az egymással szembenálló felek közötti minden közvetítő szerepe meghiúsult a kitörés előtt és a háború alatt, ugyanúgy kevés dolog vált számára lehetővé a befejezés után is. Mégis, megpróbált ismét a maga erejével közbenjárni az emberiségért. Elítélte a német nép kollektív bűnösségét, mondván, hogy az igazságosság és a jog a legyőzöttekre is érvényes. Ő volt az első pápa, aki teljes mértékben felhasználta a tömegkommunikáció eszközeit, hogy szózataival lelket öntsön híveibe. Volt is miért: egyre fenyegetőbb lett a kommunista veszély. A győztes Szovjetunió érdekszférájában szocialista államok alakultak, melynek belső viszonyai az ottani katolikusokat súlyosan érintették. XII. Pius a kommunizmussal szemben merev elutasító álláspontra helyezkedett. A pápa szerint az ember, mint társadalmat alkotó lény személyiségében és társadalmi mivoltában Isten képmására alkotott teremtmény, ezért társadalmi életét úgy kell berendeznie, hogy az minél jobban elő tudja mozdítani mind az egyén, mind a társadalom egyre hasonlatosabbá válását teremtőjéhez és urához, Istenhez. Az ateista kommunizmus ezt a leghatározottabban tagadta, és a társadalmi életből Istennek, valamint az Istennel kapcsolatot létesítő vallásnak fokozatos kiirtására törekedett. Kínában üldözték az egyházat könyörület nélkül. Oroszországban tovább folytatódott a keresztényüldözés, az egyházat, Litvániában, Lettországban, Lengyelországban, Csehszlovákiában, Jugoszláviában és Magyarországon erőszakkal elnyomták. Megkezdődött az itteni egyházi elöljárók kiiktatása. Valószínűleg előre sejtette ezt XII. Pius, mikor 1946-ban bíborossá kreálta a később bebörtönzött Mindszenty Józsefet és a következő szavakkal köszöntötte az új bíborost: „Te leszel az első, akinek vállalnia kell a bíbor színnel jelzett vértanúságot.”

Az egyház megújítása

Jelentős újításokat vitt véghez az egyház belső életében is. Elsősorban a Mária-tiszteletet mélyítette el, kimondta Mária mennybevételének dogmáját, az egyház fogalmát és feladatát két körlevelében domborította ki. Tévedések ellen óvott az 1950-ben kiadott Humani Generis kezdetű enciklikájában, új irányt szabott a biblikus tudományoknak, megreformálta a breviáriumot, a misekönyvet és az egyházi zenét, 33 boldogot szentté avatott, köztük Árpád-házi Szent Margitot. A modern kor követelményeivel szemben általában megértést tanúsított, de alulról és kívülről jövő újításokat már nem fogadott el. Piusz világegyházat akart. Számos Európán kívüli országban felállította az egyházi hierarchiát és több nem európai bíborost nevezett ki. Az egyház egyetemességét erősítette az a fáradozása, mellyel a bennszülött papság nevelését, számának emelését, a missziók ügyének fellendítését mozdította elő. A további korszerű reformok kidolgozására elkezdte egy egyetemes zsinat előkészítését. Utóbb azonban ő és munkatársai visszariadtak a zsinat gondolatától, mert attól tartottak, hogy a zsinaton kitör a harc a korszerűsítést követelő és a változatlansághoz ragaszkodó püspökök között. Attól is féltek, hogy a zsinat résztvevői követelni fogják a központosító pápai kormányzat visszafejlesztését, a vatikáni hivatalnokrendszer lényeges átalakítását és olasz jellegének megszüntetését.

Negyvenegy enciklikája jelent meg és körülbelül ezerszer lépett fel nyilvánosan. Egyike volt a legtöbbet tanító pápáknak. Nagy gondja volt arra, hogy a világ eseményeiben mindig a keresztény elvek érvényesüljenek. Jelentős szerepe volt abban, hogy az 1956-os forradalom után nem került sor komolyabb véres megtorlásra. Három enciklikát adott ki a magyarok miatt és mellett, még a rádióban is felszólalt e nemzet sorsáért. Segítséget kért, vagy legalábbis a harcok és a vérontás végét, de szavai süket fülekre találtak.

Enciklikái

• A Summi Pontificatus (1939. október 20.)
• Sertum Laetitiae (1939. november 1.)
• Saeculo Exeunte Octavo (1940. június 13.)
• Mystici Corporis Christi (1943. június 29.)
• Divino Afflante Spiritu (1943. szeptember 30.)
• Orientalis Ecclesiae (1944. április 9.)
• Communium Interpretes Dolorum (1945. április 15.)
• Orientales Omnes Ecclesias (1945. december 23.)
• Quemadmodum (1946. január 6.)
• Deiparae Virginis Mariae (1946. május 1.)
• Fulgens Radiatur (1947. március 21.)
• Mediator Dei (1947. november 20.)
• Optatissima Pax (1947. december 18.)
• Auspicia Quaedam (1948. május 1.)
• In Multiplicibus Curis (1948. október 24.)
• Redemptoris Nostri Cruciatus (1949. április 15.)
• Anni Sacri (1950. március 12.)
• Summi Maeroris (1950. július 19.)
• Humani Generis (1950. augusztus 12.)
• Mirabile Illud (1950. december 6.)
• Evangelii Praecones (1951. június 2.)
• Sempiternus Rex Christus (1951. szeptember 8.)
• Ingruentium Malorum (1951. szeptember 15.)
• Orientales Ecclesias (1952. december 15.)
• Doctor Mellifluus (1953. május 24.)
• Fulgens Corona (1953. szeptember 8.)
• Sacra Virginitas (1954. március 25.)
• Ecclesiae Fastos (1954. június 5.
• Ad Sinarum Gentem (1954. október 7.)
• Ad Caeli Reginam (1954. október 11.)
• Musicae Sacrae (1955. december 25.)
• Haurietis Aquas (1956. május 15.)
• Luctuosissimi Eventus (1956. október 28.)
• Laetamur Admodum (1956. november 1.)
• Datis Nuperrime (1956. november 5.)
• Fidei Donum (1957. április 21.)
• Invicti Athletae Christi (1957. május 16.)
• Le Pèlerinage de Lourdes (1957. július 2.)
• Miranda Prorsus (1957. szeptember 8.)
• Ad Apostolorum Principis (1958. június 29.)
• Meminisse Iuvat (1958. július 14.)

Halála

XII. Piusz többszöri súlyos betegség után 1958. október 9-én halt meg. Utódául Angelo Giuseppe Roncallit (XXIII. János pápa) választották 1958. október 24-én.

Megítélése halála után

2009 decemberében XVI. Benedek „tiszteletreméltó” címmel ruházta fel, ami az utolsó lépés a boldoggá avatás előtt, s egyben lépés a szentté avatás felé. A lépést követően több zsidó szervezet tiltakozását fejezte ki, mivel álláspontjuk szerint XII. Piusz nem tett meg mindent a zsidók védelmében a II. világháború alatt. Ezt a nézetet a Vatikán nem osztja sőt, egyes zsidó történészek sem.

A jeruzsálemi Yad Vashem Múzeum XII. Piusz pápáról állított egy emléktáblát, amelynek tartalma 2007 áprilisában diplomáciai feszültséget okozott. A felirat megrendelője a pápát és a katolikus egyházat elmarasztalta, mivel véleménye szerint nem lépett fel erőteljesen a zsidók védelme érdekében. A szöveg módosítását kérte a katolikus egyház mellett a holokauszt legnevesebb kutatója, Sir Martin Gilbert zsidó tudós is. A múzeum igazgatója, Avner Shalev 2012. július 2-án kicseréltette az emléktáblát. Az új feliraton olvasható, hogy XII. Piusz pápa már 1942 karácsonyán rádióüzenetben felhívta rá a figyelmet, hogy több százezer embert halálra ítélnek csupán nemzetiségük vagy származásuk miatt. A felirat emellett elismeri a katolikus egyház zsidókat mentő számos akcióját. Továbbá feltünteti azokat a zsidókat védő tevékenységeket, amelyek hatékonyabb végrehajtásáért XII. Piusz pápa személyesen is közben járt.

Művei

• Documenta Catholica Omnia (latin nyelven). (Hozzáférés: 2011. december 6.)

Kapcsolódó szócikk

XII. Piusz pápa apostoli levele (1956)

Külső hivatkozások

A Wikimédia Commons tartalmaz XII. Piusz pápa témájú médiaállományokat.

• A Pacelli család
• Az 1939-es Habemus papam bejelentés
• Magyar Kurír: XII. Piusz és a második világháború a Vatikán archívumai alapján
• XII. Piusz: a béke és igazság pápája
• Eugenio Pacelli Magyarországon (híradó)
• Critical Online Edition of the Nuncial Reports of Eugenio Pacelli (1917–1929)

Előző pápa: XI. Piusz

Római pápa 1939 – 1958

Következő pápa: XXIII. János