„Beregszász” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
a Piactér - 1939 |
|||
294. sor: | 294. sor: | ||
* [[1975]]. [[december 3.|december 3-án]] [[Czébely Csaba]] zenész, a [[Pokolgép (együttes)|Pokolgép]] [[heavy metal]] együttes dobosa, |
* [[1975]]. [[december 3.|december 3-án]] [[Czébely Csaba]] zenész, a [[Pokolgép (együttes)|Pokolgép]] [[heavy metal]] együttes dobosa, |
||
* [[1976]]. [[augusztus 6.|augusztus 6-án]] [[Serbán Attila]] színész, énekes, táncos. |
* [[1976]]. [[augusztus 6.|augusztus 6-án]] [[Serbán Attila]] színész, énekes, táncos. |
||
* [[1964]]. [[március 8.|március 8-án]] [[Vidnyánszky Attila]] színházi rendező, filmrendező, a Magyar Nemzeti Színház igazgatója. |
|||
[[Milton Friedman]] [[Nobel-díj]]as közgazdász szülei Beregszászból emigráltak az [[Amerikai Egyesült Államok]]ba. |
[[Milton Friedman]] [[Nobel-díj]]as közgazdász szülei Beregszászból emigráltak az [[Amerikai Egyesült Államok]]ba. |
||
A lap 2015. augusztus 12., 12:01-kori változata
Beregszász (Берегове) | |||
| |||
Közigazgatás | |||
Ország | Ukrajna | ||
Terület | Kárpátalja | ||
Járás | Beregszászi járás (2020–) | ||
Község | Beregszász község | ||
Rang | területi jelentőségű város | ||
Alapítás éve | 1095 | ||
Polgármester | Babják Zoltán | ||
Irányítószám | 90202 | ||
Körzethívószám | +380 3141 | ||
Testvértelepülései | |||
Népesség | |||
Teljes népesség | 23 325 fő (2022. jan. 1.)[1] | ||
Magyar lakosság | 12 800 | ||
Népsűrűség | 1400 fő/km² | ||
Földrajzi adatok | |||
Tszf. magasság | 115 m | ||
Terület | 19 km² | ||
Időzóna | EET, UTC+2 | ||
Elhelyezkedése | |||
é. sz. 48° 12′ 09″, k. h. 22° 38′ 15″Koordináták: é. sz. 48° 12′ 09″, k. h. 22° 38′ 15″ | |||
Beregszász weboldala | |||
A Wikimédia Commons tartalmaz Beregszász témájú médiaállományokat. |
Beregszász (ukránul Берегове (Berehove), oroszul Береговo (Beregovo), németül Bergsaß, Lampertshaus) város Ukrajnában, Kárpátalján, a Beregszászi járás székhelye. A trianoni békeszerződésig Bereg vármegye Tiszaháti járásának központja, Munkáccsal felváltva rövidebb-hosszabb ideig a vármegye székhelye volt. Beregardó és az ennek határában volt Tasnádtanya tartozik hozzá, Bulcsu pedig a város tanácsához beosztott társközség. Kárpátalja települései közül Beregszászban él a legnagyobb magyar közösség, a város jelentős magyar kulturális központ.
Fekvése
Kárpátalja délnyugati részén terül el, Ungvártól 72, Munkácstól 28 km-re, a Beregsurány–Asztély magyar-ukrán határátkelőtől pedig 6 km-re. A Borzsát és a Latorcát összekötő Vérke patak szeli ketté. Északkelet és délkelet felől vulkanikus hegylánc övezi, melynek legmagasabb pontja a Nagy-hegy (362 m).
Nevének eredete
Neve a magyar berek (liget) főnévből származik, utótagja egykori szász lakosaira utal. Az ukrán elnevezés a magyarból származik. A vidék a XI. század második felében I. Béla fiának, Lampert hercegnek volt a tulajdona, a néphagyomány szerint ő alapította a települést. Eredetileg róla nevezték el Villa Lampertinek, majd Lampertházának, Lampertszásznak, Lamprechtszásznak, Luprechtházának, Luprechazának.
Története
A város alapítása
Beregszász környéke valószínűleg már a kőkorban és az újkőkorban is lakott volt, erről tanúskodnak a 19. században Lehoczky Tivadar által a Kisrigó- és a Nagyrigó-dűlőben feltárt leletek. Később szarmaták, gótok, hunok, avarok és kelták fordultak meg a vidéken. Pápai Páriz Ferenc református orvos és író 1708-as kiadású Dictionarium Latino-Hungaricumában azt állítja, hogy már jóval a magyarok bejövetele előtt római telep létezett itt, amelyet Peregiumnak hívtak. Ez az állítás azonban nem bizonyított.
Valószínűleg a honfoglalás idején, a 9. században is élt valamilyen nép a város mai területén, s magyar szálláshely is létrejött itt. Utóbbit bizonyítja, hogy 1845-ben, a Vérkén átívelő híd építése közben, alapjainak ásásakor ősi magyar szokás szerint eltemetett harcosok sírjaira bukkantak, valamint a velük együtt a sírba helyezett fegyverekre. Ám a hely jelentéktelen lehetett, hisz a szomszédos borsovai vár lett Borsova vármegye központja, melyhez az államalapítás, a vármegyerendszer létrejötte után a terület tartozott.
1048-ban az ország ezen része I. András király öccsének, Bélának a tulajdonába került. 1063-ban, I. Béla király halála után birtokait fiai, Géza, László és Lampert között osztották szét. A későbbi Beregszász vidéke Lampert hercegnek jutott, a néphagyomány szerint ő hozta itt létre a települést. Lampertháza alapításának pontos dátuma nem ismert, de mivel még Lampert herceg életében kellett történjen, és ő a 11. század végén hunyt el, a beregszásziak 1095-96-ot tekintik az alapítás dátumának.
Beregszász keletkezéséről szól egy legenda is, amely szerint a környéken legeltette gulyáját egy Szász nevű pásztor, amikor a szomszéd bika rátámadt az ő vezérbikájára. A két hatalmas állat élet-halál harcot vívott egymással, patáikkal erősen feltúrták a gyepet. Miután Szász a botjával rásújtott az idegen bikára, így elkergetve, az egyik gödörben rengeteg aranyat talált. A hatalmas kincsből templomot építtetett a helyen, s hamarosan benépesült a környék. Ezt a legendát dolgozta fel Tompa Mihály Beregszász című elbeszélő költeményében.[2] Azonban a mondával kapcsolatban Lehoczky Tivadar, e vidék 19. században élt neves kutatója ezt írja: „Azon regének, mely szerint egy Szász nevü pásztor a mostani r. k. templom helyén viaskodott két bika felturt nyomában nagy kincset talált s azon e templomot épittette s e körül később a róla Bereg-szásznak elnevezett város keletkezett volna, történeti valóságot tulajdonitani nem lehet…”[3]
Lampertháza a helyszíne A szép asszony dombja című mondánk cselekménye egy részének is.
Az Árpád-ház uralkodása
Az alapítást követően hosszú ideig az Árpád-házi királyok és azok rokonai birtokolták a települést. 1141-ben a tizenegy éves II. Géza lett a magyar király, s a vidék ura is. Ez azonban a kunok gyakori betörései miatt ekkorra szinte teljesen elnéptelenedett. Így II. Géza, illetve a helyette kormányzó Ilona anyakirályné és az ő testvére, Belos bán, Rajna-vidéki szászokkal telepítette be, akik a folyó áradása miatt kényszerültek elhagyni eredeti lakhelyüket. A várost ettől az időtől hívták Szásznak, Lampertszásznak, Lamprechtszásznak és Lampertháznak is. A szászok meghonosították a szőlőtermesztést a vidéken, valamint aranyat kezdtek bányászni a Nagy-hegyen. Egykori tárnáik közül néhány ma is látható.
Azonban 1241-ben, a tatárjárás idején ismét teljesen elpusztult a település, ezután IV. Béla király megint újratelepítette. Az új betelepülőket különböző kiváltságokkal ruházta fel. 1247-ben kelt kiváltságlevelében biztosította őket arról, hogy vagyonukkal szabadon rendelkezhetnek, vérengzés, tolvajlás, emberölés kivételével minden más ügyben saját hatóságuk ítélkezhet, a város és környékének lakossága nemzetiségétől függetlenül egyenlő jogokat élvez, a környező földeket, vizeket szabadon használhatja, vásárait szombatonként tarthatja; rögzítette a papnak és a királynak fizetendő adókat, a helyi egyházat az esztergomi érsekség alá rendelte. V. István 1271-ben, majd Károly Róbert 1320-ban megerősítette a város kiváltságait.
A tatárjárást követően jött létre Bereg vármegye Borsova vármegye területének egy részén. A vármegye központja akkoriban még a munkácsi vár volt.
Beregzaza néven 1284-ben említik először Beregszászt.
A város a 14. században
I. (Nagy) Lajos király 1342. szeptember 2-án kelt kiváltságlevelében szabad királyi város címet adományozott Lampertházának, a város pallosjogban is részesült. Ezen előjogokat később 1419-ben Zsigmond, 1524-ben Mária királyné, 1548-ban I. Ferdinánd is megerősítette.
I. (Nagy) Lajos, de főleg édesanyja, Łokietek Erzsébet királyné nagyon megszerette a várost. Többször is támogatták anyagilag Beregszászt, Erzsébet királyné udvarházat is tartott a városban, gyakran töltötte itt a nyarat. Két kolostort is alapított a városban: a domonkosokét 1370-ben, a ferencesekét 1377-ben.
Az ő jelentős támogatásával kezdődött el a katolikus templom újjáépítése is, melyet még a tatárok romboltak le, szentélyét 1242-1247-ben emelték fel. Majd Zsigmond király idejében, 1418-ban a korábbi helyére építették a mai templomot. Ezt tanúsítja a templomfalba beépített 1418-as évszámú Jó pásztor dombormű.
A várost 1504-től írják következetesen Beregszásznak az okmányokban.
A szétdarabolt ország részeként
A mohácsi vereség után az erdélyi fejedelmek és a Habsburgok folyamatosan versengtek a vidékért. Ez időben a város polgárai fokozatosan elvesztették kiváltságos jogaikat, a helyi földesúr egyre nagyobb hatalmat gyakorolt felettük.
Beregszásznak jelentős szerep jutott a reformáció idején, mely a vidéken itt ért el először nagy sikereket. 1548-ra tehetjük a reformáció kezdetét a városban. 1552-ben két egyházi zsinatot is tartottak itt Kálmáncsehi Sánta Márton vezetésével, melyek Magyarország első helvét típusú zsinatai közé tartoznak. A második beregszászi zsinaton, december 1-jén határozatot hoztak az úrvacsora és a gyóntatás rendjéről[4], ezzel a kálvinisták véglegesen elváltak a katolikus egyháztól.
1566-ban, miután a János Zsigmondot segítő I. Szulejmán szultán elhunyt Szigetvár ostroma során, János Zsigmond keleti irányában engedte útjára tatár segédhadait. Az átvonuló tatárok teljesen feldúlták Felső-Magyarországot, Beregszászt szinte a földdel tették egyenlővé. A következő évi adóösszeírás alkalmával 48 lakott és 199 üresen álló házhelyet jegyeztek fel. Ismét megkezdődött a város újjáépítése.
1621. december 31-én Bethlen Gábor békét kötött II. Ferdinánddal, melynek értelmében megkapott hét vármegyét, köztük Bereget is. Bethlen Gábor sokat tett a birtokába került Beregszászért, fejlesztette a kereskedelmet és a kézművességet. 1629-ben építtette kastélyát a város központjában.
1633-ban I. Rákóczi György és felesége, Lorántffy Zsuzsanna vette birtokába.
1657 januárjában II. Rákóczi György X. Károly Gusztáv svéd királlyal szövetkezve hadjáratot indított Lengyelország ellen. A harcok eleinte magyar sikereket hoztak, II. Rákóczi György Varsót is elfoglalta. Bár ezután a svéd király magára hagyta, az erdélyi fejedelem továbbra is bizakodott. Azonban a bosszúálló lengyelek Jerzy Lubomirski marsall vezetésével betörtek Észak-Erdélybe és Bereg vármegyébe. 1657. június 17. gyászos nap volt Beregszász számára. A lengyel támadás elől a templomba húzódtak a város lakói, az ostromlók viszont hamar megtörték a templom védőinek ellenállását. A lakosságot lemészárolták, a templomot felgyújtották és ezt írták a füstölgő rom falára: Vicem pro vice reddo tibi, bone vicine! (Szemet szemért, leróttam adósságom, kedves szomszéd!). II. Rákóczi Györgyöt a román és kozák csapatok is cserbenhagyták, végül kénytelen volt megalázó békét kötni II. János Kázmér lengyel királlyal.
A fejedelem 1660-ban bekövetkezett halála után özvegye, Báthory Zsófia kezébe került Beregszász. Miután ő 1680-ban meghalt, menye, Zrínyi Ilona lett a város birtokosa, s majd általa 1682-től második férje, Thököly Imre is. 1685 és 1688 között a császári csapatok több mint két évig ostromolták Munkács várát, s ez alatt a Beregszászban elszállásolt katonaság gyakran háborgatta a helyi lakosokat. A legnagyobb kár a várost azonban 1686. június 8-án érte, amikor a munkácsi várból Radics András vezérletével kitörő kurucok megtámadták az itt állomásozó csapatokat, akik a templomba menekültek, s hosszas csata után a kurucok rájuk gyújtották azt. Így ismét óriási károkat szenvedett a város, s főleg a templom, melynek ezt követően majdnem másfél évszázadon keresztül álltak fedetlenül a falai. A Bethlen-kastély is leégett, ezt feltehetőleg II. Rákóczi Ferenc állíttatta később helyre.
1688. január 17-én Zrínyi Ilona kénytelen volt feladni a munkácsi várat. A család a kapituláció után visszakapta javait és birtokait, azonban Bécsbe szállították őket. II. Rákóczi Ferenc visszatéréséig Kollonich Lipót bíboros (mint gondnok) és Klobusiczky Ferenc (mint igazgató) kezelte a vidéket.
A Rákóczi-szabadságharc idején
Bereg vármegyét és Beregszászt jogosan nevezhetjük a Rákóczi-szabadságharc bölcsőjének. 1703 tavaszán a beregi erdőkben bujdosó kurucok, Esze Tamással és Kis Alberttel az élén több követséget is küldtek a lengyelországi Brezánba menekült II. Rákóczi Ferenchez és Bercsényi Miklóshoz. Május végén Rákóczi átadta Esze Tamásnak a felkelésre buzdító breznai kiáltvány és a szabadságharc zászlait. Esze Tamás május 21-én Váriba érkezvén, ott elfoglalta a tiszai réveket, a falu népét gyűlésre hívta, ahol felolvasta a kiáltványt és - Rákóczi parancsa ellenére - kibontotta a zászlókat.
A felkelők május 22-én, miután Benénél megfutamították a Maróthy István főszolgabíró vezette hajdúkat, Beregszászba értek. A városban épp vásárt tartottak, rengeteg ember gyűlt össze. Esze Tamás itt is kibontotta a szabadságharc zászlait, felolvasta Rákóczi kiáltványát. Ennek emlékét 1992 óta márványtábla örökíti meg a mostani II. Rákóczi Ferenc téri posta falán. Gyorsan terjedt az események híre, sokan csatlakoztak a felkelőkhöz, így kezdetét vette a tiszaháti felkelés, s vele a Rákóczi-szabadságharc.
II. Rákóczi Ferenc azonban még hezitált, nem állt a harcok élére, francia segélypénzre várt és azon vehető zsoldosokra. Így június 7-én Dolhánál könnyűszerrel verték szét a kuruc csapatokat a túlerőben lévő Károlyi Sándor szatmári főispán és Csáky István bereg-ugocsai főispán egyesült seregei.
A felkelők a hegyekben, erdőkben húzódtak meg, s majd június 15-én Klimiec faluban egyesültek Rákóczi katonáival. A 3000 fős sereg Vereckénél lépte át a határt. Július 9-én érkeztek meg Beregszászba, szétverték a császári helyőrséget, a Tiszáig szorították vissza őket. Ezzel majdnem az egész Bereg vármegye Rákóczi fennhatósága alá került.
A fejedelem többször is megfordult Beregszászban. 1705. december 21-én itt adta ki a felkelésre buzdító kiáltványát, melyben zászlaja alá szólított mindenkit, akinek drága a haza és a szabadság. Ezen eseményt örökíti meg a Bethlen-kastély falán 1996-ban felavatott emléktábla.
A szabadságharc leverése után Bereg vármegyét és Beregszászt rebellisnek minősítette a császári udvar, utóbbit megfosztották városi rangjától és önkormányzatát feloszlatták.
Ráadásul 1717-ben ismételten betörtek a tatárok a vidékre, nagy pusztítást végeztek Beregszászban.
1726-ban III. Károly király a munkácsi uradalom részeként Schönborn Lothár Ferencnek adományozta. Ezután egészen 1944-ig volt a Schönborn-család birtoka. Az új urak óriási adókat róttak ki Beregszászra, azonban el kell ismerni, sokat tettek a mezőgazdaság és a borászat felvirágoztatásáért is.
1739-ben ismét tűzvész pusztította a várost, 1742-ben pedig pestis tizedelte meg lakosságát. A több mint 300 áldozat üresen maradt házába 1749-ben németeket telepítettek.
A 19. században
A 19. században nemzetünk több neves személyisége is ellátogatott Beregszászba. Kazinczy Ferenc raboskodása alatt, miközben I. Napóleon hadainak előretörése miatt a munkácsi várbörtönbe szállították, 1800. augusztus 20–23-án töltött néhány éjszakát Beregszászban, az akkori Oroszlán Vendégfogadóban. 1990 óta márványtábla őrzi az emlékét az épület falán.
Kölcsey Ferenc, szatmárcsekei birtokára visszavonulva, a beregszászi postán intézte levelezéseit. Az ő tiszteletére is emléktáblát avattak 1992-ben a Rákóczi téri posta falán.
Gróf Széchenyi István a Tisza szabályozásának kapcsán kereste fel e vidéket. Beregszászban 1846. július 30-án vendégeskedett, erre emlékeztet az egykori Úri Kaszinó falán 1991-ben elhelyezett emléktábla.
Petőfi Sándor is megfordult a városban, második felső-magyarországi útja során. 1847. július 12-én érkezett, s másnap indult is tovább, szintén az Oroszlán Vendégfogadóban szállt meg. Itt írta Meleg dél van című, rövidke versét.[5] A nemzet költőjének emlékére is avattak emléktáblát az egykori fogadó épületén (1987-ben) és szobrot is állítottak neki a korábbi Úri Kaszinó előtt (1991-ben).
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt
A március 15-ei budapesti események hatására 1848. június 4-én Beregszászban is felállították a nemzetőrséget, parancsnoka Eötvös Tamás lett, őrnagyi rangban. Június 14-én sorakoztak fel a város központjában és Nagykállóba indultak, hogy csatlakozzanak a 10. honvédzászlóaljhoz. A zászlóalj részt vett a téli és a tavaszi hadjáratban, a kápolnai csatában, Buda várának bevételében és a szabadságharc még számos kisebb-nagyobb ütközetében.
1849. április 22-én beregszásziak is részt vettek a Podheringnél, Munkács mai külvárosánál, zajlott győztes csatában.
Az I. Ferenc József segítségére siető orosz hadseregnek 1849. augusztus 20-án adta meg magát Beregszász. A szabadságharc bukása után itt is a megtorlás évei következtek. A tiszteket, honvédeket haditörvényszék elé állították, sokan közülük a környező hegyekben, erdőkben kerestek menedéket.
A századfordulón
1867-től, a kiegyezést követően Beregszász lett Bereg vármegye központja, egészen 1918-ig.
Nagy ipari fejlődésen ment keresztül a város a századfordulón. 1893-ban két szeszfőzde és egy gőzmalom, 1895-ben és 1897-ben egy-egy téglagyár nyílt itt. 1898-ban láttak hozzá a villanytelep építéséhez. A 19. század végén épület fel a vasútállomás és indult be a vasúti forgalom.
Nagyrészt ezekben az időkben alakult ki a belső városrész arculata is.
Az első megyeházat Beregszászban 1731-ben emelték, azonban azóta többször is leégett, nem egyszer át kellett építeni. 1880-ban egy újabb tűzeset alkalmával ismét leégett a megyeháza, a környező épületekkel együtt. Az új, jelenleg is megtekinthető megyeházát 1890-ben építették Ybl Miklós tervei alapján.
1909-ben épült fel a város központjában a Jablonszky Ferenc tervezte törvényszéki épület.
Még 1841-ben, Eötvös Tamás másodalispán kezdeményezésére jött létre a Bereg Vármegyei Kaszinó, székház nélkül. Első székházát 1890-ben építették, azonban ez hamarosan szűknek bizonyult. Így 1912 és 1913 között Besenszky Gyula munkácsi építészmérnök tervei alapján felépítették az új, ma is álló épületet, mely a város kulturális, társadalmi és politikai életének központja lett.
A 20. században
Fejlődését, mely talán még így is elmaradt más magyarországi városokétól, azonban megállította az első világháború. A harcok szele hamarosan elérte a vidéket is, 1915-ben néhány hónapig Beregszászban volt a német hadsereg-parancsnokság hadiszállása. A fokozatosan romló gazdasági helyzet miatt Buttykai Ferenc főispán 1918 áprilisában lemondott tisztségéről, ezután Csuha István, Ung vármegye főispánja töltötte be ezt a tisztet is.
1919-ben, a Tanácsköztársaság kikiáltása után egy öttagú testület vette át a város irányítását. Megkezdték a korábbi városi tisztviselők letartóztatását, Buttykai Ferenc öngyilkosságot követett el.
Április 22-én a városi lakosság fellázadt a vörösterror ellen, rövid időre visszaállították a korábbi rendet. Azonban április 26–27. éjjelén román csapatok szállták meg Beregszászt, néhány nap múlva pedig csehek. A trianoni békeszerződés értelmében Beregszász Csehszlovákiához került. Megfosztották városi címétől, önkormányzatát felfüggesztették.
A cseh időkben, működésük akadályozása ellenére, két fontos magyar egyesület működött a városban: a Kárpátaljai Magyar Akadémikusok Egyesülete és a Kárpátaljai Magyar Kultúregyesület. Valamint különböző rendezvényei által Beregszász lett az elszakított Kárpátalja magyar kulturális központja.
Iparilag nem sokat fejlődött a város, 18 év alatt mindössze egy vágóhíd, egy dohánybeváltó és egy malom épült fel.
1938. november 2-án az első bécsi döntés értelmében Magyarország visszakapta Csehszlovákiától a trianoni határ mentén elterülő magyar többségű országrészt, így Beregszászt is. A Magyar Honvédség november 9-én vonult be a városba, a polgárok, az 1941-ben Kossuthra keresztelt főtéren köszöntötték az érkező katonákat.
1939-ben országjáró körútra indították a Szent Jobbot, az ereklyét szállító vonat május 14-én érkezett meg Beregszászba. Végigvitték a városon, majd a Rákóczi téren egy díszemelvényre helyezték megtekintésre.
A második világháború kitörését követően lengyel menekültek özönlötték el Kárpátalját, a Beregszászba érkezőket a városi lakosság élelemmel, meleg ruhával és szállással látta el. A beregszásziak közül sokan részt vettek a 2. magyar hadsereg Don-kanyarbeli vereséges ütközetében. 1943. május 30-án gyászünnepséget tartottak a Kossuth téren, annál az I. világháborús emlékműnél, melyet még előző évben, május 31-én avattak fel közadakozásból.
A városvezetés mindent elkövetett, hogy a helyiek a háború ellenére semmiben se szenvedjenek hiányt, 1944-ig az Országos Nemzeti és Családvédelmi Alap támogatásával 30 lakóházat építettek, melynek árát tulajdonosaik 30 év alatt voltak kötelesek visszafizetni. Azt az utcát, ahol ezek a házak találhatók, még ma is ONCSA-telepnek nevezik a beregszásziak.
1944 a zsidók számára egész Kárpátalján, így Beregszászban is állampolgári és emberi jogaik korlátozását hozta el. Ebben a térségben kezdődött meg a vidéki zsidóság deportálása a németországi megsemmisítő-táborokba, ahol nagy részüket meggyilkolták. A Vári téglagyárban és a Weisz-tanyán kialakított gettókban gyűjtötték össze, s majd innen szállították el őket. Emléküket márványtábla őrzi az egykori beregszászi zsinagóga falán.
1944. október 26-án a túlerőben lévő 4. Ukrán Front könnyűszerrel foglalta el Beregszászt, sok honvédet foglyul is ejtettek. November első napjaiban letartóztatták Benda Kálmánt, a Magyar Országgyűlés Felsőházának tagját, és kivégezték. Ő volt a sztálini terror első beregszászi áldozata. November 13-án rendeletet hoztak arról, hogy Kárpátalja minden 18 és 50 év közötti magyar és német lakosa köteles jelentkezni a hatóságoknál. Azt terjesztették, hogy csak 3 napos munkáról van szó, a háború okozta károkat kell rendbe hozni. A beregszásziakat november 18-án hajtották gyalogmenetben Munkácson keresztül a Szolyván kialakított gyűjtőtáborba. Az úgynevezett málenkij robot 343 áldozatot követelt Beregszászban.[6][7]
A Szovjetunió és Csehszlovákia között 1945. június 29-én megkötött szerződés értelmében Kárpátalját a Szovjetunióhoz csatolták. A szovjet érában rendbe hozták a világháború alatt felrobbantott vasútvonalat, három téglagyárat, egy kenyér- és egy bútorgyárat létesítettek a városban. Azonban a környező szőlészeteket államosították, és a hozzá nem értés következtében szinte teljesen tönkrement az, amiről Beregszász századokon keresztül nevezetes volt. A mezőgazdaság kollektivizálása, a gazdák földjeinek elkobzása révén 1948-ban jött létre a Kalini-kolhoz.
1948-ban az Újjáépítjük Donbászt! program keretében több fiatalt is erőszakosan hurcoltak el az USZSZK keleti szénbányáiba dolgozni.
A beregszászi főgimnáziumot bezárták, a túlnyomóan magyarok lakta város magyar tanulói csak az általános hét osztályt végezhették anyanyelvükön. Csupán tíz év múlva, 1954-ben indult el két magyar nyelvű nyolcadik osztály a mai Kossuth Lajos Középiskolában.
A hruscsovi enyhülés időszaka alatt egy fokkal javult a helyzet. Ám összevonták a Beregszászi, Nagyszőlősi és Ilosvai járásokat. Az új járás központjául Beregszászt tették meg, de a hatalmas terület irányíthatatlanná vált. Az áldatlan állapot 1965-ig állt fenn.
A szűzföldek meghódításáért indított mozgalom részeként a beregszászi mezőgazdasági szakiskola több tanulóját, akaratuk ellenére, Kazahsztánba irányították.
A Szovjetunió széthullásával Beregszász az 1991. augusztus 24-én függetlenné vált Ukrajna része lett. A független állam első éveiben sorban mentek tönkre a korábbi állami üzemek, a kezdeti hanyatlást követően lassan kezd emelkedni az életszínvonal.
A 21. században
2001. május 17-étől lett ismét járási jogú város.[8] Azóta május 17-e környékén ünneplik Beregszász napját.
2001 végén Beregszászban megnyílt a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának ügyfélfogadó irodája. 2007. november 14-én konzulátusi rangra emelkedett. Konzuli kerülete a Beregszászi, Nagyszőlősi, Huszti, Técsői és Rahói járásokra terjed ki.[9]
2010. december 5-én nyitotta meg Kárpátalján első európai parlamenti képviselői irodáját Kovács Béla, a Jobbik EP-képviselője, ami egyben Ukrajna egyetlen uniós kirendeltségű irodája.
2011-ben a beregszászi önkormányzat jóváhagyta és felállíttatta az első rovásos helynévtáblát Kárpátalján.
Búcsú
1967-től Beregszász egyik városrésze lett Bucsu (Búcsú, Bulcsú, Nagy-) település is:
Búcsú (Bulcsú, Nagy-) nevét 1321-ben említette először oklevél Bolchouu, Bulchw néven.
A település a Búcsúi nemesek birtoka volt, mely az idők során már két faluból állt: Bulcsú és Nagybulcsú településekből.
1321-ben Búcsúi Miklós leányát Annát említette egy oklevél, aki hitbérét és jegyajándékát férjére a Káta nemzetségből való Jánosra hagyta.
1321-ben említette egy oklevél Bulcsúi Mihály Beke nevű fiát is, aki a Szabolcs vármegyei Vörösmart ügyében tanúskodott, és a pápai tizedjegyzék ekkor már említette papját is, aki 1334-ben 7 garas, 1335-ben pedig 4 garas pápai tizedet fizetett.
1327-ben Károly Róbert király Nagybúcsú települést és annak Szent Péterről elnevezett kőtemplomát – mely az örökös nélkül elhalt Búcsúi Mihály fiaié, Miklósé és Jánosé volt – Pál fia Deseu beregi ispánnak adta.
Lakossága
1910-ben Beregszász 12 933 lakosából 12 432 magyar, 221 ruszin és 140 német volt.
A 2001-es népszámlálás alapján 26 600 lakosából 12 800 magyar, 10 300 ukrán, 1700 cigány és 1500 orosz volt. A közigazgatásilag hozzá tartozó falvakban – Beregardóban, Búcsúban és Tasnádban – körülbelül 500-an éltek.[10] A nem szerinti megoszlást tekintve, 12 800 (47,06%) férfi és 14 400 (52,94%) nő alkotta a teljes lakosságot.[11]
Év | Beregszász lakossága | Magyar lakosság (fő) | Magyar lakosság (%) | Beregszász jelenlegi közigazgatási területének lakossága | Magyar lakosság (fő) | Magyar lakosság (%) |
---|---|---|---|---|---|---|
1786 | 1689[12] | |||||
1870 | 6272[12] | |||||
1880 | 6931[12] | 7695[13] | 7356 | 95,59 | ||
1910 | 12 933[14] | 12 432 | 96,13 | 14 470[13] | 13 953 | 96,43 |
1930 | 19 007[14] | 9 190 | 48,35 | 20 897[13] | 10 719 | 51,29 |
1941 | 21 540[13] | 19 784 | 91,85 | |||
1979 | 27 810[13] | 15 759 | 56,67 | |||
1989 | 29 221[14] | 15 125 | 51,76 | 30 700[15] | 16 731 | 54,5 |
2001 | 26 600 | 12 800 | 48,12 | 27 200[15] | ||
2011 | 24 580 | 24 908[16] |
Gazdaság
A városnak fejlett fafeldolgozó, bútorgyártó, műszer- és ruhakészítő ipara volt, üzemei azonban a jelenlegi súlyos gazdasági helyzetben nem teljes kapacitással működnek. Jelentős a vidék borászata, a Beregszászi Szőlő- és Pincegazdaságban kárpátaljai borokat palackoznak.
Közlekedés
Kultúra
Oktatás
Beregszászban egy orosz, két ukrán, három magyar tannyelvű középiskola, egy ukrán és egy magyar gimnázium, szakközépiskola, egészségügyi szakiskola működik.
1994-ben nyitotta meg kapuit a Kárpátaljai Magyar Főiskola, mint a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola kihelyezett tagozata. 1996-ban önállósult, ez évben kapta meg az ukrán államtól a működési engedélyt, így a Kárpát-medence első olyan határon túli magyar felsőoktatási intézménye lett, melynek diplomáját a helyi állam is elismeri. 2003-ban felvette a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola nevet.[17]
Társadalmi szervezetek
Jelentős munkát végez a magyarok identitástudatának fejlesztése terén a Beregvidéki Magyar Kulturális Szövetség, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség[18] és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség városi és járási szervezete.
Színházi élet
Beregszászban működik az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház. A járási kultúrház mellett amatőr népszínház szolgálja még a magyar színházkedvelő közönség igényeit. Aktív részt vesz a város kulturális életében a zeneiskola.
Hitélet
Református püspöki székhely.
Látnivalók
- Római katolikus temploma 1418-ban épült, 1518-ban és 1522-ben felújították, 1657-ben és 1686-ban leégett. Tornyát 1753-ban javították ki, majd 1804-ben új tornyot építettek. A templomot 1839 és 1846 között építették újjá. 1862-ben a hajóban és a szentélyben freskókra bukkantak.
- A református templom 1715-ben épült, tornyát 1780-ban emelték, 1918-ban leégett, 1921 és 1929 között állították helyre.
- Görög katolikus temploma 1825-ben épült klasszicista stílusban.
- A Bethlen–Rákóczi-kastélyt Bethlen Gábor építtette 1629-ben, 1686-ban a kuruc harcokban leégett, valószínűleg II. Rákóczi Ferenc állíttatta helyre. 1857-ben átalakították.
- Egykori Úri Kaszinó, ma Arany Páva étterem
- Volt megyeháza
- Egykori Királyi Törvényszék, ma a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola főépülete
- Egykori Grand Royal Hotel, ma a főiskola Kölcsey Ferenc Szakkollégiuma
- Volt zsidó fürdő
- Beregszászban számos köztéri szobrot és emléktáblát avattak a magyar nemzet nagyjai emlékének.
Híres emberek
Beregszászban született:
- 1864. december 22-én Regőczi (Exner) Győző költő, pedagógus,
- 1879. október 26-án Fedák Sári színművésznő, énekesnő-primadonna,
- 1884. szeptember 26-án Reichard Piroska költő, műfordító, pedagógus,
- 1895. május 13.-án Fodor Nándor író, újságíró, pszichoanalitikus.
- 1899. február 5-én Pálóczi Horváth Lajos író, műfordító, népzenekutató,
- 1913. március 21-én Osvát Erzsébet költő, ifjúsági író,
- 1913. május 30-án Kalocsay Géza labdarúgó,
- 1924. november 5-én Horváth Anna keramikus, szobrász, a Magyar Művészeti Akadémia tagja,
- 1926. június 23-án Lajta Edit művészettörténész,
- 1944. április 11-én Rebek Gyula (Julius Rebek) amerikai kémikus,
- 1947. október 31-én Benkő György festő,
- 1950. január 3-án Beregszászi Olga színművésznő, zeneszerző, előadóművész[19][20],
- 1962. december 29-én Berniczky Éva Déry Tibor- és Márai Sándor-díjas író,
- 1964. március 8-án Vidnyánszky Attila Jászai Mari-díjas rendező, a Magyar Művészeti Akadémia tagja,
- 1971. szeptember 29-én Seder Gábor magyar színész, szinkronszínész
- 1975. december 3-án Czébely Csaba zenész, a Pokolgép heavy metal együttes dobosa,
- 1976. augusztus 6-án Serbán Attila színész, énekes, táncos.
- 1964. március 8-án Vidnyánszky Attila színházi rendező, filmrendező, a Magyar Nemzeti Színház igazgatója.
Milton Friedman Nobel-díjas közgazdász szülei Beregszászból emigráltak az Amerikai Egyesült Államokba.
A Beregszász melletti Búcsún született:
- Horpácsik János néptáncos, a Népművészet Mestere.
Testvérvárosai
- Csíkszereda, Románia
- Hajdúböszörmény, Magyarország[21][22]
- Hatvan, Magyarország
- Kecskemét, Magyarország
- Przeworsk, Lengyelország
- Zalaegerszeg, Magyarország
- Ferencváros, Magyarország
- Sárrétudvar, Magyarország
- Szatmárnémeti, Románia
- Mosonmagyaróvár, Magyarország
- Tiszaújváros, Magyarország
- Dunaszerdahely, Szlovákia
- Sátoraljaújhely, Magyarország
- Nyíregyháza, Magyarország
- Maassluis, Hollandia
- Kisköre, Magyarország
- Gyermely, Magyarország
Források
- Györffy György: Bereg vármegye
- ↑ Ukrán Statisztikai Hivatal: Чисельність наявного населення України на 1 січня 2022 року. Ukrán Statisztikai Hivatal
- ↑ Tompa Mihály: Beregszász. Tompa Mihály összes költeménye. MEK. (Hozzáférés: 2008. május 23.)
- ↑ Lehoczky Tivadar, szerk.: Kobály József: Adalékok Beregszász történetéhez, Ungvár: Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, 1999, 28. o. ISBN 966-7670-04-X.
- ↑ Fodor Gusztáv: Elfelejtett beregszászi református zsinatok 1552-ből. Magyar Református Egyház. (Hozzáférés: 2008. május 23.)
- ↑ Petőfi Sándor: Meleg dél van…. Pető Sándor összes költeményei. MEK. (Hozzáférés: 2008. május 24.)
- ↑ A malenykij robot áldozatainak száma. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola LIMES Társadalomkutató Intézetének kutatása. (Hozzáférés: 2008. május 25.)
- ↑ A malenykij robot áldozatai. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola LIMES Társadalomkutató Intézetének kutatása. (Hozzáférés: 2008. május 25.)
- ↑ A Legfelsőbb Tanács 2001. május 17-ei határozata Beregszász rangjáról (ukrán nyelven). (Hozzáférés: 2008. május 25.)
- ↑ A Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának honlapja. (Hozzáférés: 2008. június 16.)
- ↑ A 2001-es népszámlálás kárpátaljai adatai, a városi és falusi lakosság megoszlása (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. június 25.)
- ↑ A 2001-es népszámlálás kárpátaljai adatai, nem szerinti megoszlás (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. június 25.)
- ↑ a b c Lehoczky Tivadar, szerk.: Kobály József: Adalékok Beregszász történetéhez, Ungvár: Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, 1999, 46–47. o. ISBN 966-7670-04-X. „Az 1786-ki összeirás alkalmával találtatott itt házas pár, r. k. 72, g. k. 30 és ref. 218; lélekszámra nézve pedig: 422 r. k. 169 g. k. és 1098 református. 1803. volt összesen 375 ház Beregszászon s nyolcznak kivételével a többi fából és vályogból épülve; hogy azóta, különösen1849 óta mily rohamosan emelkedett e város, kitünik az 1870-diki hatósági összeírásból, melyszerint találtatott akkor itt 716 ház és 6272 lakos, kik közül 3129 férfi és 3143 nő; vallásra nézve pedig 1531 római és 718 görög katholikus; 32 ágostai, 2814 helvét evangelikus és 1177 zsidó. … 1881. január 1-én tartott népösszeirás alkalmával pedig találtatott 3404 férfi és 3527 nő, összesen 6931, kik 839 házban laknak.”
- ↑ a b c d e A kárpátaljai magyarság a statisztikai adatok tükrében (PDF). (Hozzáférés: 2008. június 25.)
- ↑ a b c Szarka László: A városi magyar népesség a Magyarországgal szomszédos országokban (1910-2000) (PDF) pp. 201. (Hozzáférés: 2008. június 25.)
- ↑ a b A 2001-es népszámlálás kárpátaljai adatai (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. június 25.)
- ↑ Державний комітет статистики України. Чисельність наявного населення України на 1 січня 2011 року, Київ-2011 (doc)
- ↑ A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hivatalos honlapja. (Hozzáférés: 2008. május 25.)
- ↑ A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség honlapja. (Hozzáférés: 2010. március 28.)
- ↑ Beregszászi Olga honlapja
- ↑ Beregszászi Olga a port.hu-n
- ↑ Meghívó a testvérvárosi szerződések aláírására. www.hajduut.hu. (Hozzáférés: 2010. április 21.)
- ↑ H. Cs. (2010. április 1.). Újabb testvérváros. zöld Kárpáti Igaz Szó VI. (48–49.). (Hozzáférés: 2010. április 21.)
- Lehoczky Tivadar, szerk.: Kobály József: Adalékok Beregszász történetéhez, Ungvár: Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, 1999. ISBN 966-7670-04-X.
- Beregszasz.net. (Hozzáférés: 2010. március 29.)
További információk
- Beregszász a karpataljaturizmus.net oldalon. (Hozzáférés: 2010. március 29.)
- Beregszász a Magyar katolikus lexikonban. (Hozzáférés: 2009. április 3.)
- Beregszász A Pallas nagy lexikonában. (Hozzáférés: 2010. március 29.)
- Dr. Csatáry György (2008. május 2.). Beregszász történelmi címeréről és zászlajáról. Kárpátalja, Szürte, Rákóczi út 43. VIII. (18.), Kiadó: Kárpátalja Kft.. (Hozzáférés: 2009. március 29.)
- Horváth Katalin (2008. április 22.). Beregszászban vagy Beregszászon?. zöld Kárpáti Igaz Szó IV. (3.). (Hozzáférés: 2008. május 23.)
- Beregszászi Polgár Info. (Hozzáférés: 2009. április 3.)
- Beregszász adatai az Ukrán Legfelsőbb Tanács honlapján (ukrán nyelven). (Hozzáférés: 2009. április 17.)