Sully Prudhomme

Sully Prudhomme
Élete
Született	1839. március 16. Párizs
Elhunyt	1907. szeptember 6. (68 évesen) Châtenay-Malabry
Sírhely	Père-Lachaise temető Grave of Sully-Prudhomme
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)	vers, esszé
Kitüntetései	irodalmi Nobel-díj (1901, 150 782 kr) a francia Becsületrend főtisztje Vitet Prize (1877) a francia Becsületrend parancsnoka a francia Becsületrend tisztje a francia Becsületrend lovagja
Sully Prudhomme aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Sully Prudhomme témájú médiaállományokat.

René François Armand (Sully) Prudhomme (Párizs, 1839. március 16. - Châtenay-Malabry, 1907. szeptember 6.) francia költő és esszéíró, az első irodalmi Nobel-díjas.

Életpályája

Kereskedő családból származott. Mérnöki pályára készült, de szembaja miatt abba kellett hagynia műszaki tanulmányait. Ezt követően irodalmat és jogot tanult, és egy ügyvédi irodában vállalt munkát. Költeményeit először a „Conference La Bruyère” nevű diáktársaságban mutatta be, majd az ott kapott bátorítás nyomán a tágabb nyilvánosság elé lépett. Első kötetet, a Stances et Poèmes (1865) kedvező kritikát kapott Sainte-Beuve-től és megalapozta hírnevét.

Sully Prudhomme filozófiai és tudományos érdeklődéssel ötvözte a parnasszisták formai tökélyre törekvéseit és eleganciáját; ez tükröződik abban, hogy lefordította Lucretius De Rerum Natura című művének első könyvét (1878-79). További verskötetei: Croquis Italiens (1866-68); Solitudes (1869); Impressions de la guerre (1870); Les Destins (1872); La Révolte des fleurs (1872); La France (1874); Les Vaines Tendresses (1875); La Justice (1878); Le Bonheur (1888). Verseire Fauré, Respighi, Gounod és Hubay Jenő komponáltak dalokat. A Les Epaves (1908) című kötete halála után jelent meg. Pascalról írt könyve a La Vraie Religion selon Pascal (1905).

Noha a köztudatban remeteként maradt meg, Sully Prudhomme nem fordult el a közélettől: az elsők között állt ki Alfred Dreyfus mellett, és másokkal együtt tiltakozott az Eiffel-torony megépítése ellen. 1881-től haláláig a Francia Akadémia tagja volt, 1901 májusában a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották. Ugyanebben az évben kapta meg az első alkalommal kiosztott irodalmi Nobel-díjat, melynek összegét a francia írószövetségnek hagyta az elsőkötetes költők segítésére.

Verseit többek között Kosztolányi Dezső fordította magyarra, magyar nyelvű kötete azonban nem jelent meg.

„	Azért nincs okunk, hogy idegenkedjünk ettől a hűvös márványpiedesztálon ülő költőtől. Fehér, átlátszó üveglélek volt, melyet a legkisebb csekélység is megkarcolt, és dallamos zengésbe hozott. Ez a tiszta, zengő üvegzene, ez a lányos hajlékonyság, ez a sensibilité raffinée az, ami Sullyt, e pár excellence lánylelkű költőt igazán jellemzi. A Vase brisée ízléses poétája nem érchúrokat, hanem vékony selyemszálakat kötött a lantjára, melyeken virágokról, enyhe csalódásokról, lányos bánatokról vert ki szelíd, elmélyülő dalokat. Tevékenysége a csipkeverő, az üvegfestő, az ötvös munkájához hasonlított inkább, mint a költőéhez.	”
– Kosztolányi Dezső: Ércnél maradandóbb - Sully-Prudhomme (részlet)

Források

• Sully Prudhomme. The Nobel-Prize in Literature 1901 (From Nobel Lectures, Literature 1901-1967, Editor Horst Frenz, Elsevier Publishing Company, Amsterdam, 1969) (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. október 12.)
• Hegedűs Géza. Világirodalmi arcképcsarnok. Budapest, Szentendre: Arcanum, Interpopulart. ISBN 963-86029-8-8 (2000). Hozzáférés ideje: 2008. október 12. 
• Szász Zoltán. „Sully Prudhomme”. Nyugat 1908 (1). (Hozzáférés: 2008. október 12.)  
• Sully Prudhomme: Jegyesem (vers). (Hozzáférés: 2008. október 12.)
• Poèmes: [1] i [2]
• Les Vaines Tendresses HTML, PDF in libro veritas

A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak

Sully Prudhomme témában.