„Rabszolgapart” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
23. sor: 23. sor:
* '''Epe''', 1732 - [[1755]].
* '''Epe''', 1732 - [[1755]].
* '''[[Grand-Popo]]''', [[1660]] - ?.
* '''[[Grand-Popo]]''', [[1660]] - ?.
* '''Jaquim''', [[1726]] - [[1734]] (Itt volt [[Fort Zeelandia (Benin)|Fort Zeelandia]]).
* '''Jaquim''' (Godomey) [[1726]] - [[1734]] (Itt volt [[Fort Zeelandia (Benin)|Fort Zeelandia]]).
* '''Offra''', 1660 - [[1691]].
* '''Offra''', 1660 - [[1691]].
* '''[[Ouidah]]''', [[1670]] - [[1724]].
* '''[[Ouidah]]''', [[1670]] - [[1724]].

A lap 2015. július 21., 08:34-kori változata

A Rabszolgapart Nyugat-Afrikában, Ghána keleti részén, továbbá Togo, Benin és Nigéria nyugati részén húzódó tengerpart történelmi neve. A Guineai-öböl partján kb. 450 km hosszan húzódik a Volta és Niger folyók között. Elnevezése a gyarmatosítás idejéből ered, amikor a vidék fő "árucikkei" a rabszolgák voltak (hasonlóan a szomszédos Aranyparthoz, továbbá az Elefántcsontparthoz és a Borsparthoz).

Amerika felfedezésének időszakában még a portugálok voltak az afrikai partok egyedüli európai látogatói. Bartolomeu Dias, Vasco da Gama és a többiek történelmi jelentőségű felfedező útjai egyengették a kereskedők behatolását, akik főként a partvidéken létesítettek cserekereskedelmi központokat, aranyat és fűszereket kerestek. Nemsokára a hollandok, az angolok és a franciák is megjelentek és megkezdték a gyarmatosítást. Amikor az európai vállalkozók kereskedni kezdtek a Benin Birodalommal, azt tapasztalták, hogy ott minden különösebb nehézség nélkül vásárolhatnak foglyokat. Az ottani szokás és íratlan törvények alapján rabszolgák csak azok lehettek, akiket a szomszédos népek közül ejtettek foglyul, tehát kívülállók, hitetlenek voltak. Ezt a törvényt gyakran megszegték és a benini emberkereskedők saját országuk lakosságát adták el rabszolgának. A 16. században a rabszolgák iránti szükséglet még korlátozott volt. Sem Anglia, sem Franciaország nem mutatott komolyabb érdeklődést irántuk. A nyugat-indiai szigeteken gazdálkodó legelső telepesek még a kubai piacról is beszerezhették rabszolga-szükségletüket.

A rabszolgák iránti megnövekedett keresletnek két fő oka volt: a cukor és a dohány. Mind a cukornád, mind a dohány termesztése sok munkát igényel. A cukornádtermesztést 1640-ben vezették be Francia Nyugat Indiában. Termesztése hamarosan túlszárnyalta a dohányt és a legfontosabb profitforrássá lett.

Egyre több rabszolgát vittek az Újvilágba, főleg a Karib-térségbe és Brazíliába. A fő afrikai kikötők, ahonnan a rabszolgákat vitték: Ouidah, Lagos, Aného (Kis Popo), Grand-Popo, Agoué, Jakin, Porto-Novo és Badagri.

Sok millióra becsülik a rabszolgák számát, akiket innen elszállítottak Amerikába. Egyes becslések szerint 10 millió. További több millió lehetett azon áldozatok száma, akik az afrikai fogva-tartás vagy a hajóút alatt pusztultak el. [1] [2] Egész népeket irtottak ki, egész vidékeket tettek lakatlanná. A rabszolgákkal való kereskedelem egészen a 19. századig virágzott.

Helyszínek

A rabszolga-kereskedelem fő központjai

A rabszolga-kereskedelem fő központjai voltak:

Forrás

  1. Ronald Segal, The Black Diaspora: Five Centuries of the Black Experience Outside Africa (New York: Farrar, Straus and Giroux, 1995)
  2. Basil Davidson. The African Slave Trade
  • Basil Davidson: Az újra felfedezett ősi afrika, 1965.

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Slavenkust című holland Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.