Lív nyelv

Lív nyelv līvõ kēļ, rāndakēļ
Beszélik	Lettország Észtország
Terület	Baltikum
Színhelye és használata	kihalt 2013-ban
Beszélők száma	második nyelvként: B1 fokon kb. 40, A1-A2 fokon kb. 210 fő
Nyelvcsalád	Uráli nyelvcsalád    Finnugor nyelvcsalád     Finn-permi nyelvek      Finn-volgai nyelvek       Balti-finn nyelvek        Déli csoport
Írásrendszer	latin írás
Nyelvkódok
ISO 639-3	liv
A Lív Partvidék védett kulturális-történeti övezet, amely 12 települést foglal magába Lettország Kurlandi-félszigetének észak-nyugati csücskén.
A Wikimédia Commons tartalmaz līvõ kēļ, rāndakēļ témájú médiaállományokat.

A lív nyelv (lívül: rāndakēļ ’parti nyelv’, līvõ kēļ ’lív nyelv’; lettül: lībiešu valoda ’lív nyelv’) a finnugor nyelvek balti-finn ágának déli csoportjához tartozó nyelv, amelyet a mai Lettország nyugati területén beszéltek. A lív nyelv 2013-ban hivatalosan kihalt az utolsó anyanyelvi beszélő halálával, mióta azonban Lettországban az egyetemen tanulható, a lett egyetemi ifjúság szűk körének tanult nyelve lett.

Rokonnyelvei közül az észt áll hozzá a legközelebb, és ez hatott rá a leginkább, bár sok balti-finn tulajdonságát megőrizte, nagy hatást gyakorolt rá a lett nyelv is, amely hatás megmutatkozik mind a hangtan, mind a grammatika, mind a szókészlet területén. Különlegessége, hogy a lívben találjuk a legkevesebb névszói esetet a balti-finn nyelvek közül. Az egyes szavak esetében fellépő tőbelseji váltakozások és a többes számban megfigyelhető többesszámjel- és esetrag-egybeolvadások miatt a lív tett szert a legtöbb flektáló tulajdonságra a finnségi nyelvek közül. Egyedül itt őrződött meg a datívusz-rag. A lívben nem létezik a fokváltakozás jelensége. A lívben maradt meg a legjobban a tagadó ige ragozása.

Története

A lív nyelvet korábban nagy területen beszélték, ezt a térkép szürkével jelöli. A két nagy nyelvjárá közül a keleti avagy livlandi a 19. században kihalt, és a nyugati avagy kurlandi is erősen visszaszorult a Kurlandi-félsziget nyugati parjára, a feketével jelölt részre.

A lívekről úgy tartják, hogy a balti-finn népek egy önálló törzse volt, amely hajdan egész Livónia területén élt. A Baltikum folyamatos háborúskodásai azonban őket sem kímélték, és a lív népesség folyamatosan asszimilálódott a lett nyelvű lakosságba.

A lívek és a lív nyelv első tudományos igényű viszgálata Andreas Johan Sjögren finn nyelvész és etnográfus, valamint Ferdinand Johann Wiedemann észt nyelvész és botanikus nevéhez kötődik. A két tudós az 1840-es és 50-es években többször jártak a lívek lakta területeken. A lívnek akkoriban két nyelvjárása volt ismert: a nyugati avagy kurlandi és a keleti avagy livlandi, Sjögren expedíciói idején már csak igen kevés kurlandi lívvel találkozott, a beszélők asszimilálódásával a keleti nyelvjárás hamarosan eltűnt.

Egyes források három nyelvjárást különböztetnek meg, a nyugatin és a keletin kívül beszélnek egy központi avagy īrai nyelvjárásról (a lív Īra, lettül Lielirbe város nevéből), amely a nyugati alnyelvjrásnak tekinthető. A keleti és a nyugati nyelvjárás között csekély volt az eltérés, főleg magánhangzó-különbségekre korlátozódott. A keleti nyelvjárásban megtalálható volt az ö, ő és az ü, ű hangok, amelyek a nyugatiból hiányoznak.

Az első lív nyelvű könyvet Sjögren és Wiedemann adták ki Londonban 1863-ban, amely a Máté evangéliumának keleti és nyugati nyelvjárásbeli fordítása volt. További művek is megjelentek a tollukból: Sjörgen Zur Ethnographie Livlands című néprajzi műve 1849-ben, valamint kettejük közös munkája, az első lív nyelvtan a Livische Grammatik nebst Sprachproben és az első lív szótár Livisch-deutsches und deutsch-livisches Wörterbuch 1861-ben.

• 
  Ferdinand Johan Wiedemann
  (1805 Haapsalu - 1887 Szentpétervár) észt nyelvész és botanikus.
• 
  Andreas Johan Sjögren
  (1794 Iitti – 1855 Szentpétervár) finn nyelvész, történész és etnográfus.
• 
  Lauri Einari Kettunen
  (1885 Joroinen – 1963 Helsinki) finn nyelvész, a finn és déli finnségi nyelvek kutatója, a tartui és a helsinki egyetem professzora.
• 
  Oskar Loorits
  (1900 Kõpu – 1961 Uppsala) észt néprajzkutató, az észt tudományos akadémia tagja, aki lív énekeket és meséket gyűjtött.

Fájl:Livonian flag folkhouse.JPG

A Lív Ház homlokzata Irē (Mazirbe) városában. A ház megépítését a magyarok is támogatták. A bejárat mellett ma is látható az emléktábla, amelyen ez olvasható finnül, észtül és magyarul.

A nyelvészeti és néprajzi munkáknak az első világháború vetett véget. Az országhatáron élő néhány ezres lív közösség nagy részét kitelepítették. Az orosz forradalom után, 1918-ban Lettország kikiáltotta a függetlenségét, kezdetét vették a lett és a lív nemzeti mozgalmak. 1921 és 1926 között Lauri Kettunen finn nyelvész és Oskar Loorits észt enográfus öt lív nyelvű olvasókönyv jelent meg, ekkor alakult ki a ma is használatos, lett és észt helyesírási elveken alapuló lív irásrendszer. A kibontakozó lív nemzeti mozgalom egyik vezérlalkja Karl Stalte, költő és műfordító volt. 1923-ban megalapították a Lív Szövetséget (lívül: Līvõd Īd, lettül: Līvu Savienību), a Szövetség otthonát jelentő Lív Házat finn, észt, lett és magyar támogatással építették meg a legnépesebb lív városban Mazirbében 1939-ben. Stalte vezetésével alakították ki a lív nemzeti jelképeket is, a költő Hazám című verse lett a lív hímnusz. 1939-ben kiadott egy 106 verset tartalmazó könyvet Līvlist vaimli loulrāntõz (A lívek vallásos énekkönyve) címmel, 1942-ben jelent meg Újszövetség-fordítása.

Az 1920-as években alkották meg a lív nemzeti jelképeket, többek között a lív zászlót is. A kék a tenger vizét, a fehér a partmenti homoksávot, a zöld az azon túli fenyőerdőt jelképezi.

A két világháború közötti koszak volt a lív nyelvű irodalom virágkora, a korszakban mintegy 50 lív vonatkozású kiadvány látott napvilágot, többek között a Līvli című folyórat, amelyet minden hónapban térítés nélkül kaptak a lív családok 1931 és 1939 között. A lívet a helyi iskolákban anyanyelvként kezdték tanítani.

A második világháború emigrálásai és deportálásai nyomán az egységes, néhány ezres lív nyelvű közösség szinte teljesen eltűnt, az 1950-es évekre nem maradt egyetlen lív nyelvű fau sem. Az 1980-as években azonban ismét megújulási mozgalom kezdődött. Lettország ismételt függetlenné válása után 1991-ben a lett kormány létrehozta a Lív Partvidék (lívül: Līvõd Rānda, lettül: Lībiešu krasts) elnevezésű védett lív kulturális-történeti területet. 1993-ben ismét felavatták a Lív Házat, ahol 1994-ben pedig tudományos konferenciát tartottak régészeti, néprajzi, nyelvészeti és irodalmi témákban, amely során pontosították a lív helyesírást.

Hangtan és hangjelölés

Magánhangzók

Lív magánhangzók

IPA	[ɑ]	[ɑː]	[æ]	[æ:]	[ɛ]	[ɛː]	[i]	[iː]	[o]	[oː]	[ʊ]	[ʊː]	[ø]	[øː]	[ɤ]	[ɤː]	[u]	[uː]	[y]	[yː]
magyar	(ȧ)	á	–	–	ë	é	i	í	o	ó	–	–	ö	ő	–	–	u	ú	ü	ű
észt	a	aa	ä	ää	e	ee	i	ii	o	oo	–	–	ö	öö	õ	õõ	u	uu	ü	üü
lív	a	ā	ä	ǟ	e	ē	i	ī	o	ō	ȯ	ȱ	(ö)	(ȫ)	õ	ȭ	u	ū	(ü)	(ǖ)
lett	a	ā	e	ē	e	ē	i	ī	o	o	–	–	–	–	–	–	u	ū	–	–

A magánhangzók tekintetében a lív hangrendszer közelebb áll az észthez: a lívnek és az észtnek sokkal több közös hangja van; a lív helyesírás mégis a lett hangjelölési elveket követi. Míg az észtben a magánhangzók hosszúságát betűkettőzés, addig a lettben és a lívben a betű fölött elhelyezett vízszintes vonal, a makron jelöli.

Az a betű mind a három nyelvben a rövid á hangot takarja az indoeurópai és a finnugor nyelvekhez hasonlóan.

Az ä nyílt e-t jelöl, amely a magyar a hang elöl képzett párja, ejtése az a és az e hang között van. Mind a három nyelvben megkülönböztetik az ä-t és az e-t egymástól, de a lettben a különbséget a helyesírás nem tükrözi. Viszont amikor egy szó átkerült a lettből a lívbe, a lív helyesírás megmutatja a hang minőségét, pl.: lett bez ’nélkül’, lív bäs ’nélkül’.

Ugyanez igaz az o esetében is, ugyanis a lett helyesírás nem különbözteti meg a rövid és a hosszú o hangot. Ez avval magyarázható, hogy a lettben történetileg hiányzott az o hang, az ugyanis összeolvadt az a hanggal, az o betű pedig az ou diftongus jelölésére szolgált. A rövid és a hosszú o idegen eredetű szavakkal került vissza a nyelvbe, pl.: oktobris = oktōbris. A lívben található lett jövevényszavakban az uo diftongusként jelenik meg, pl.: toumär ’de, viszont’ lett tomēr ’de, viszont’.

Az ȯ egy sajátos, az u és az o között található hang. Nem túl gyakori, csak néhány szóban fordul elő (főként a létige bizonyos alakjaiban és egypár névszóban).

Az õ egy centrálisan képzett hang, amely a magyar ö hangra hasonlít, de nem labiális, azaz az ajak nem kerekített az ejtéskor. Az õ hang megtalálható a lívben, az észtben és a võróban is, sajátos déli balti finn hang.

Az ö és az ü hangok (ez utóbbit korábban y-nal is jelölték finn mintára) a ma már nem fordulnak elő a nyelvben. Korábban még őrződött egyes nyelvjárásokban, de a mai egységesített lívben már nem jelennek meg. Az ö minden formájában eltűnt, jellemzően ie/īe diftongus lett belőle, pl.: észt köha : lív kiev ’köhögés’; észt öö : lív īe ’éjszaka’; a közfinn ö-t tartalmazó diftongusai viszont már az észtben sincsenek meg, pl.: finn löytää : észt leidma : lív lieudõ ’talál’. Az ü i-ként, az ǖ ī-ként folytatódott, pl.: finn sydän : észt süda : lív sidām ’szív’; észt küün : lív kīņ ’istálló’; diftongusként mély hangrendű lett, pl.: finn täysi : észt täis : lív tauž ’tele’.

Diftongusok

A lívben jellemzőek az i és az u utótagú diftongusok. A következő kettőshangzók találhatók meg a nyelvben: ai, ei, ie, ȯi, oi, õi, ou, õu, iu, ui, äu, uo.

Lív diftongusok

		előtag
		a	ä	e	i	o	ȯ	õ	u
utótag	e	–	–	–	ie	–	–	–	–
	i	ai	–	ei	–	–	ȯi	õi	ui
	o	–	–	–	–	–	–	–	uo
	u	–	äu	–	iu	ou	–	õu	–

Mássalhangzók

A nem palatális mássalhangzók írásképe és kiejtése megegyezik a magyarral két kivételtől eltekintve. A c hangot – eltérően a lett megfelelőjével – ts hangkapcsolatként írják. Az s hangértéke a legtöbb nyelvhez hasonlóan sz. Az észtben a c, f és z hangok csak idegen eredetű szavakban fordulnak elő.

Lív nem palatális mássalhangzók

IPA	[b]	[t͡s]	[d]	[f]	[ɡ]	[h]	[j]	[k]	[l]	[m]	[n]	[p]	[r]	[s]	[t]	[v]	[z]
magyar	b	c	d	f	g	h	j	k	l	m	n	p	r	sz	t	v	z
észt	b	(c)	d	(f)	g	h	j	k	l	m	n	p	r	s	t	v	(z)
lív	b	ts	d	f	g	h	j	k	l	m	n	p	r	s	t	v	z
lett	b	c	d	f	g	h	j	k	l	m	n	p	r	s	t	v	z

A lívben létezik a nem palatális és a palatális hangok szembenállása, amely jelentés-megkülönböztető szereppel bír, és az írásrendszer is jelöli. A nem palatális-palatális szembenállás fonológiai és nem fonetikai természetű, azaz - ellentétben a a litvánnal vagy az orosszal - nem a hang környezetétől függ, vagyis nem lágy-kemény korreláció. Ebből a szempontból a lív a letthez hasonlít leginkább, a két nyelvben ugyanazokat a palatális hangokat találhatók meg.

Lív palatális mássalhangzók

IPA	[t͡ʃ]	[ɟ]	[ʎ]	[ɲ]	[rʲ]	[ʃ]	[c]	[ʒ]
magyar	cs	gy	(ly)	ny	–	s	ty	zs
észt	–	–	(l’)	(n’)	–	(š)	(t’)	–
lív	tš	ḑ	ļ	ņ	ŗ	š	ţ	ž
lett	č	ģ	ļ	ņ	(ŗ)	š	ķ	ž

Az észtben minden hang meglágyulhat, amely után i hang következik, ez azonban nem nyelvrendszerbeli jelenség, és csak négy esetében bírhat jelentés-megkülönböztető szereppel (palk ’bér’ : pal’k ’gerenda’; kann ’kancsó’ : kan’n ’játék’; jutt ’történet’ : jut’t ’sáv’; viis ’öt’ : viis’ ’szokás’); ezt az esetleges különbségtételt az íráskép nem jelöli.

A lettben és a lívben megtalálható az összes olyan palatális hang, amely a magyarban is, a lettben a szibillánsok esetében a palatalizáltságot az ún. hacsek, a többi esetben pedig az ún. bal farok avagy cédille jelöli.

A lívben a cs-t tš hangkapcsolattal írják. A lettben és a magyarban fonetikailag nem következetesen a g-hez kötik a gy hangot (magyar gy, lett ģ) , evvel szemben a lívben a képzési hely szerint pontosabb a d-hez (ḑ). A lettben és a lívben is megtalálható a magyarban már csak nyelvjárásokban élő ly hang.

A lívben az r-nak is van palatális párja, amely történetileg a lettben is megtalálható, de a mai helyesírásban nem jelölt, holott erre vissza-visszatérő törekvések vannak.

A ty hangot a magyarhoz hasonlóan a t-hez köti a lív íráskép (ţ).

Ábécé

A a

Ā ā

Ä ä

Ǟ ǟ

B b

C c

Č č

D d

Ḑ ḑ

E e

Ē ē

F f

G g

H h

I i

Ī ī

J j

K k

L l

Ļ ļ

M m

N n

Ņ ņ

O o

Ō ō

Ȯ ȯ

Ȱ ȱ

Õ õ

Ȭ ȭ

P p

R r

Ŗ ŗ

S s

Š š

T t

Ț ț

U u

Ū ū

V v

Z z

Ž ž

Névszóragozás

Esetrendszer

A lív nyelv esetrendszere sokban hasonlít más balti-finn nyelvek esetrendszeréhez szerkezetét illetően, megtalálunk benne sok, a közfinn alapnyelvre visszavezetett esetragot, bár ezek közül nem mindegyik tekinthető produktívnak. A finnugor nyelvekre jellemző irányhármasság a lívben is megfigyelhető, de a finnségi nyelvekre jellemző belső és külső helyhatározói rendszer alapvetően visszafejlődött. Az közfinn alapnyelvi esetragok alakjaihoz képest a lívben ‑ más déli finnségi nyelvekhez hasonlóan ‑ jellemző a redukálódás (elsősorban a magánhangzók teintetében, ami a hangrendi illeszkedés eltűnéséhez vezetett) és (főleg a többes számú alakoknál) bizonyos hangok palatalizálódása. A hagyomány úgy tartja, hogy a balti-finn nyelvek közül a lívben maradt meg a legkevesebb eset (és a vepszében található a legtöbb), illetve a lív esetrendszere vette fel a legtöbb, a flektáló nyelvekre jellemző vonást (a többes számú alakokban a többes szám jele és az esetrag nem különíthető el egymástól, valamint számos alapnyelvi szóban belső flexió is megfigyelhető).

A lívben két szám (egyes és többes szám) és tíz eset található.

1. A nominatívusz avagy alanyeset alapvetően a mondat alanyának és az állító mondat névszói állítmányának esete, amely jelöletlen.
2. A genitívusz avagy birtokos eset a birtokos jelző esete, amely birtoklást, rész-egész viszonyt és egyéb kapcsolatot fejez ki. A birtokos eset ragja testetlen, az alanyesetű és a birtokos esetű alak az egytövű szavak esetében megegyezik, a szabályos, többtövű szavak esetében utolsó szótagi alakváltozás történik, míg a számtalan alapnyelvi, rendhagyó szavaknál tőbelseji magánhangzó- és mássalhangzó-váltakozások lehetségesek.
3. Az akkuzatívusz avagy tárgyeset ‑ a többi finnségi nyelvhez hasonlóan ‑ a határozott és teljes tárgy esete, amely alakilag mindig megyezik az alanyesettel, ezért bizonyos nyelvtanok nem veszik fel önálló esetként.
4. A partitívusz avagy részelő eset jellemzően finnségi eset, amely a határazatlan és részleges tárgy formája. Szintén partitívuszban áll a tárgy, ha anyagnév vagy elvont főnév, és minden olyan szó, amelynek számnévi mennyiséghatározója van. A partitívusznak számtalan formája van: -õ, -Cõ, -dõ, -da, -tõ, -tā, -t; és lehet jelöletlen is. A részelő eset a többtövű szavak esetében jellemzően a az alanyesettől eltérő tőhöz járul.
5. A datívusz avagy részeseset a címzett esete a mondatban (mint a magyar -nak/-nek rag), és a birtoklást kifejező habeo-szerkezetben a birtokos kifejezője.A datívusznak három alakja van: -n, -õn, -Cõn. A datívusz a finnségi nyelvek közül egyedül a lívben maradt meg.
6. A transzlatívusz avagy eredményeset vagy változtató eset valamivé válást fejez ki, a mondatban állapot- vagy eredményhatározó, a magyar -vá/-vé ragnak feleltethető meg. Különböző alkokban él: -kõks/-õks/-ks.
7. Az insztumentális avagy eszközhatározói eset a mondatban megjelölt cselekvés eszközét nevezi meg, más európai nyelvekhez hasonlóan az eszközhatározói eset egyben társhatározói eset avagy komitatívusz vagy szociatívusz is. Az insztrumentálisz mindig azonos alakú a transzlatívusszal, ezért a nyelvtanok szinte mindig a kettőt vagy egyik, vagy másik névvel illetik, és nem kezelik külön.
8. Az illatívusz a hová? kérdésre válaszoló belső helyhatározói eset, amely a magyar -ba/-be ragnak felel meg.
9. Az inesszívusz a hol? kérdésre válaszoló belső helyhatározói eset, a magyarban -ban/-ben raghoz hasonló. Szintén sok alakban fordul elő: -s, -š, -sõ, -šõ, -õs.
10. Az elatívusz a honnan? kérdésre válaszoló belső helyhatározó eset, a magyarban -ból/-ből raggal fordítható. Különböző formákban él: -st, -št, -stõ, -štõ, -õst.

Bizonyos nyelvtani esetek visszaszorultak, és csak rendhagyó esetekben vagy rögzült formákban fordulnak elő.

• Az abesszívusz valami nélküliséget kifejező állapot- vagy módhatározó, a lívben ez az eset már csak a bäs (< lett bez) 'nélkül' vagy a ilmõ 'nélkül' elöljárószókkal együtt fordul elő, mivel más finnségi nyelvekben az ilmõ-nek megfelelő viszonyszók gyakran partitívusszal állnak, ezért a lívben az abesszívusz ezekben a szerkezetekben a partitívusz javára visszaszorult.
• Az esszívusz avagy minsőghatározói eset valamilyen állapotban való létezést fejez ki, gyakorlatilag kiveszett a lívből, a múlt században még találtak rá példát, pl.: Siedā ma kūliz lapsõn vȯlts. ’Ezt gyerekként hallottam. tkp. gyerekként voltomban.’
• Az insztruktívusz mód-, állapot- vagy időhatározó a mondatban, már csak néhány rögzült formában lelhető fel a nyoma, pl.: jālgiņ ’gyalog’, pāikiņ ’egyedül’, pǟviņ ’nappal’.
• Az allatívusz, adesszívusz és az ablatívusz a finnségi nyelvek külső helyhatározói esetei, amelyek a hová? (allatívusz ‑ magyar: -hoz/-hez/-höz), hol? (adesszívusz ‑ magyar: -nál/-nél) és honnan? (ablatívusz ‑ magyar: -tól/-től) kérdésekre válaszolnak. A lívben ezek az esetek eltűntek, helyüket névutók és elöljárószók vették át.

Igeragozás

Az igei toldalékok története

A lív igei toldalékok között történetileg ötféle toldaléktípust találhatunk:

1. Bizonyos toldalékok a finnugor alapnyelvig visszavezethetők, ilyen például a PFU *-i múltidőjel, amely a legtöbb balti-finn nyelvben megőrződött, a lívben -iz vagy -īz az alaja, mivel egyes igékben bizonyos hangváltozások következtében összeolvadt a tővel, és később ez az alak jelent meg minden igén.
2. Az infinitívusz -dõ/-da alakja viszont csak a közfinn korig vezethető vissza, és mindegyik balti-finn nyelvben megtalálható. A PF *-ta/-tä eredetileg deverbális nomenképző volt, és az egyes leánynyelvekben számtalan alternatív formája van különböző hangváltozásoknak köszönhetően.
3. A *-ksi feltételesmód-jel csak a balti-finn nyelvek déli csoportjában lelhető fel, azt észtben -ks, a lívben -õks/-āks/-aks alakban találjuk.
4. Mind a lívben, mind a hozzá igazán közel álló észtben megtalálhatjuk az úgynevezett parancsoló avagy jusszív módot, ennek jele mindkét nyelv esetében a felszólító mód PFU *-k jeléből alakult ki, ezen funkcióját és a felszólító módtól elkülönülő alakját azonban csak ebben a két nyelvben találjuk meg. Az észtben -gu,a lívben -õg formában.
5. Bár az észtben és a lívben is létezik referatív mód, de csak a lívben szolgál ennek kifejezésére a létigével álló -iji/-ji képzős alak, a referatív mód minden valószínűség szerint balti hatásra honosodott meg, és mind az észt, mind a lív önállóan honosította meg saját belső elemeinek a felhasználásával.

Források

Nyelvleírás és nyelvtörténet

• Bereczki Gábor 1996. A magyar nyelv finnugor alapjai. Universitas Könyvkiadó. Budapest.
• Bereczki Gábor. 2000. Bevezetés a balti finn nyelvészetbe. Universitas Könyvkiadó. Budapest.
• Boiko, Kersti 2000. Līvõ kēļ. Lībiešu valoda. Līvu Savienību/Līvõd Īd. Riga.
• Fodor István 2000. A világ nyelvei. Budapest. Akadémiai Kiadó.
• Hajdú Péter 1991. Az uráli nyelvészet alapkérdései. Tankönyvkiadó. Budapest.
• Kettunen, Lauri 1938. Livisches Wörterbuch: mit grammatischer Einleitung. Suomalais-Ugrilainen Seura. Helsinki.
• Kozmács István—Sipőcz Katalin szerk. 2008. Uralisztika. Fejezetek az uráli nyelvészetből. SZTE Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó. Szeged. [1]
• Šuvcāne, Valda—Ernštreite, Ieva 1999. Latviešu-lībiešu-angļu sarunvārdnīca. Leţkīel-līvõkīel-engliškīel rõksõnārōntõz. Latvian-Livonian-English Phrase Book.
• Suhonen, Seppo 1973. Die jungen lettischen Lehnwörter im livischen. Suomalaisen Kirjallisuuden Kirjapaino. Helsinki.

Szociolingvisztika, nyelvi kontaktus és státusz

• Ambrus Mónika 2004. Lettország - állampolgárnak lenni vagy nem (állampolgárnak) lenni? Themis. 2004/július. 5–11. [2]
• Bojtár Endre 1997. Bevezetés a baltisztikába. Osiris Kiadó. Budapest. [3]
• Csepregi Márta szerk. 2001. Finnugor kalauz. Panormána. Budapest.
• Décsy Gyula 1973. Die Linguistische Struktur Europas. Vergangenheit, Gegenwart, Zukunft. Harassowitz. Wiesbaden.
• Ernštreits, Valts‑Kļava, Gunta 2014. Grammatical changes caused by contact between Livonian and Latvian. Eesti ja soome-ugri keeleteaduse ajakiri. 77.—90. [4]
• Laczházi Aranka 2005. A hivatalos és a „kisebbségi” nyelv Lettországban. Kisebbségkutatás 2005/3. [5]
• Lagzi Gábor 2008. Kisebbségi kérdés, nemzeti kisebbségek Észtországban, Lettországban és Litvániában a rendszerváltást követő időszakban. EÖKK. Budapest. [6]
• Németh Ádám 2009. Lettország nemzetiségi szerkezetének átalakulása a XIX-XX. században és napjainkban. Modern Geográfia. 2009/II. [7]
• Nītiņa, Daina 1998. Könyv a lett nyelvről. Szombathely. Savariae.

Külső hivatkozás

Szótárak

• Lív-észt-lett szótár  •  Keresőfelület  •  Deklinációs táblázat  •  Konjugációs táblázat
• Angol-lív-lett szótár

Tanulmányok

• (magyar) A lívek története
• (magyar) A finnugor és szamojéd népek zászlói
• (észt) A lív irodalmi nyelv kialakulása (Liivi kirjakeele kujunemine)
• (lett) A lett nyelv szókészletének finnugor leltára a gondolkodásban (Par latviešu valodas leksisko somugrismu inventarizāciju domājot)
• (angol) Lív fokváltakozás: típusok és eredet (Livonian gradation: types and genesis)
• (angol) Lív tövek (Livonian stød)
• (finn) Tézisek a kisebbségi nyelvekről a Balti-tenger Lív Partvidékén (Tutkielmia vähemmistökielistä jäämereltä liisinrantaan)

Cikkek

• (lett) A lív nyelv helyzete ma (Lībiešu valodas situācija)
• (angol) A lív nyelv életbentartása ‑ Lettország kevésbée ismert nyelve (Keeping Livonian -- Latvia's Lesser Known Language -- Alive)
• (angol) Lettoszág törpe lív kisebbsége küzd a nyelv életben tartásáért (Latvia's tiny Livonian minority struggles to keep its language alive)

Szépirodalom és szövegminta

• (angol) Lív mesék (Livonian tales)
• (angol) (lív) A Līvlizt című folyóirat tartalomjegyzéke
• (lív) Ferdinand Johann Wiedemann és a lívek (Ferdinand Johann Wiedemann ja līvlizt)
• (lív) Lettország alaptörvénye (Pūojpandõks)
• (angol) (lív) Lív nyelvű videók és hanganyagok

Kapcsolódó szócikkek

• Finnugor nyelvek  •  Balti finn nyelvek
• Vepsze nyelv  •  A vepsze kapcsolata más nyelvekkel
• Latgal nyelv  •  A latgal nyelv areális kapcsolatai
• Livónia  •  Lettország  •  Baltikum  •  Balti országok
• Lív nyelvű Wikipédia a Wikipédia-inkubátorban
• A lív nyelv a Wiktionary-n