Anton Webern

Anton Webern
Anton Webern 1912-ben
Életrajzi adatok
Születési név	Anton Friedrich Wilhelm von Webern
Teljes név	Anton Friedrich Wilhelm von Webern
Született	1883. december 3. Bécs
Származás	osztrák
Állampolgársága	osztrák
Elhunyt	1945. szeptember 15. (61 évesen) Mittersill
Sírhely	Mittersill
Családja
Édesapja	Carl von Webern
Édesanyja	Amelie Geer
Házastárs	Wilhelmine Mörtl
Pályafutás
Tevékenység	zeneszerző, karmester
Műfajok	Impresszionista zene
Hangszer	zongora
IPI névazonosító	00032614610
weboldal IMDb
A Wikimédia Commons tartalmaz Anton Webern témájú médiaállományokat.

Anton Webern (Bécs, 1883. december 3. – Mittersill, 1945. szeptember 15.), osztrák zeneszerző és karmester.

A Bécsi Egyetemen 1902-06-ig filozófiát és zenetudományt tanult, utóbbit Guido Adler kollégiumában. 1904-08-ig Arnold Schönberg növendéke volt. Fiatalkori kompozícióit Wagner és Richard Strauss hatása alatt írta, ezeket a hatásokat 1908-ban írt Passacagliájában (Op.1) összegezte. A tizenkétfokú hangrendszer szabad használata után áttért a Schönberg által kifejlesztett szeriális technikára (Drei Volkstexte – 1924.). Bécsben aktív tevékenységet fejtett ki Schönberg és avantgardista köre mellett. 1922-34 között a Munkás Szimfonikus Hangversenyeket vezényelte és munkásénekkarokat vezetett. 1927-től az Osztrák Rádióban is dirigált, majd lektorálási munkákat végzett az Universal kiadónál. 1933-ban kezdett tanítani. A második világháború vége felé a tiroli Mittersillben keresett menedéket. 1945. szeptember 15-én, már a szövetséges megszállás idején, itt érte a halál, amikor az érvényben lévő kijárási tilalom ellenére, hogy alvó unokáit ne zavarja, a háza elé kilépve akart elszívni egy szivart, mire egy amerikai katona agyonlőtte.

Halála idején alig ismerték zenéjét, amely azonban az utóbbi negyedszázad alatt világszerte elterjedt: 1962-ben megalakult a Nemzetközi Webern Társaság. A húszas években írt dodekafon művei (Drei Volkstexte, op. 17; Vonóstrió, op. 20) a zeneszerzői technikának arról a pontjáról indultak el, ahová Schönberg és Berg érett művei megérkeztek. Webern azonban ennél is tovább ment, amikor a dodekafon szerkesztést szeriális struktúrává fejlesztette. Ez volt a leghatározottabb elfordulás a zeneszerzés múltjától, gyökeres szakítás az európai zene egész hagyományával. A szeriális zene rövid eszmevillanásokban történő, olykor alig érzékelhető, minden eddigi jelrendszernél tömörebb megnyilatkozása volt, ahol nemcsak a harmóniák rendjének kötöttsége bomlott fel, nemcsak a dallam folytonossága oldódott meg, de a hangszerek funkciója is minimális jelzések minimális időtartamára szorítkozott, és a hangmagasság regiszterei is rendkívüli gyorsasággal váltakoztak, így emelve ki a hallgatót a tér és idő stabil kereteiből. Az egyes hang hangzása és színe itt a zeneszerző műgondjának fő feladata (Klangfarbenmelodie), mert ezzel kell egy másodperc alatt kifejeznie mindazt az emocionális tartalmat, amit elődei olykor egy teljes tételen át közvetítettek. Ennek az elvnek következetes megvalósítása okozza Webern műveinek végletes rövidségét és érzékenységét.

Életpályája

Származása és tanulmányai

Emléktábla Webern szülőházán (Löwengasse 53., Bécs)

Webern őseiről keveset tudni. 1939-ben, amikor a náci hivatalnokok a zeneszerzőt is rákényszerítették okmányainak beszerzésére kiderült, hogy nemesi származású családból (Weber Freiherr von Webern) származott, a Bolzano-közeli Salurnból. Édesapja, Carl von Webern (1850-1919) azonban már nem használta a nemesi címet (freiherr) és polgári foglalkozást választott: bányamérnök lett. E területen az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legtöbbre becsült elméleti és gyakorlati szakembere volt. Magabiztos, erőskezű családfő volt, akinek a művészetekhez ugyan nem volt érzéke, de művelt és olvasott ember lévén, gyermekeiből is tisztes polgárokat, képzett értelmiségieket akart nevelni. Az 1877-ben kötött házasságot Amelie Antonia Geerrel, egy gazdag mürzuschlagi hentes leányával. A házasságból három gyermek született, közülük másodikként az egyetlen fiú, a zeneszerző Anton Friedrich Wilhelm Webern, 1883. december 3-án, Bécsben.

Zongoragoratanulmányait, édesanyja irányításával, négyesztendős korában kezdte. Az iskolát is szülővárosában kezdte, de 1890-ben apját Grazba nevezték ki bányafelügyelőnek, így ott folytatta tanulmányait. 1894-ben Klagenfurtban telepedtek le. Itt ragadt az ifjú Webernre az az ízes vidéki beszédmód, amelyen később még legjobb barátai is szórakoztak. Itt kezdte el, 1895 táján, rendszeres zenei tanulmányait, Edwin Komauer vezetésével. Hivatalosan csak zongorára és csellóra tanította Webernt - rövidesen a klagenfurti amatőrzenekar gordonkaszólamában játszott -, de fokozatosan megismertette a zeneelmélettel is. 1902 elején ismerte meg Gustav Mahler II. szimfóniáját is, amely megragadta, bár Richard Straussért akkor még jobban lelkesedett. Mesterének köszönhetően Webern már tizenhat éves korában alapos zeneelméleti képzettségre valló, technikailag szépen megoldott dalokat, csellódarabokat komponált. Első művei dalok voltak (Vorfrühling, Wolkennacht, Tief von fern, Wehmut, Richard Avenarius és Richard Dehmel szövegeire). Mesterének jóvoltából ismerte meg Hugo Wolf művészetét is, aki az ifjú Webern első példaképe lett. Mivel Wolf volt a Wagner-kultusz leglelkesebb ausztriai progagálója, így Webern életének következő nagy élménye természetesen Wagner munkásságának megismerése lett.

Az apa nem akart muzsikus-fiat, nem érezte őt elég tehetségesnek, viszont biztos kenyeret akart a kezébe adni, így mezőgazdasági technikumba iratta be, hogy azután megbízza birtokuk, a Preglhof vezetésével. Webern ennek ellenére már 1901-ben eldöntötte, hogy zenei pályára lép és karmester lesz belőle. 1902-ben Klagenfurtban leérettségizett. Sikerült meggyőznie apját zenei jövőjét illetően, aki megengedte, hogy a nyár folyamán Bayreuthba utazzék. Első bayreuthi utazásom, 1902 augusztus címmel részletes naplót vezetett erről a fontos eseményről, megtűzdelve Parsifal és A nürnbergi mesterdalnokok kottaidézetekkel. Kapóra jött, hogy apját kinevezték miniszteri tanácsosnak és a család (a két lány közben férjhez ment) áttelepült Bécsbe. Apja úgy döntött, ha zenét akar tanulni, iratkozzék be az egyetemre, szerezze meg a filozófiai doktorátust.

Tanulmányait 1902 őszén kezdte el. Az egyetem zenetudományi intézetét Guido Adler vezette, nagy Wagner-rajongó, Mahler barátja, később Schönberg tisztelője. Már első egyetemi évei alatt rengeteget járt hangversenyre, operába. Aktív muzsikálásra vágyott. Előbb az Akadémiai Wagner Társaság kórusában énekelt néhány alkalommal, Felix Mottl, Richter János, Nikisch Artúr vezényletével. De legnagyobb élménye: Mahler keze alatt is muzsikálhatott. Csellótanulmányait Bécsben is folytatta, előbb Franz Schmidt zeneszerzőnél és gordonkaprofesszornál, majd a Konzertverein másodcsellistájánál, Josef Hašánál.

Év közben nem foglalkozott zeneszerzői terveivel, de a szünidőben azonban ezeknek szentelte idejét. 1904-ben azután döntő lépésre szánta el magát: Heinrich Jalowetz társaságában Berlinbe utazott, azzal az elhatározással, hogy az akkor legtekintélyesebb német professzor, Hans Pfitzner zeneszerzés-növendéke lesz. Webern ismét Mahler – akiért őszintén rajongott - miatt változtatta meg tervét, ugyanis első találkozásukkor Pfitzner becsmérelni kezdte Mahlert, mire Webern nyomban felpattant és távozott. Visszatért Bécsbe, ahol Arnold Schönberg tanítványa lett, aki életének döntően új irányt adott.

Művei

Művei opusz számmal

• Op. 1, Passacaglia zenekarra (1908)
• Op. 2, Entflieht auf leichten Kähnen a-cappella kórusra Stefan George szövegére (1908)
• Op. 3, Fünf Lieder (Öt dal) énekhangra és zongorára , Stefan George szövegére (1907–08)
• Op. 4, Fünf Lieder énekhangra és zongorára, Stefan George szövegére (1908–09)
• Op. 5, Fünf Sätze (Öt tétel) vonósnégyesre (1909); vonószenekari változat (1929)
• Op. 6, Sechs Stücke (Hat darab) nagyzenekarra (1909–10, rev. 1928)
• Op. 7, Vier Stücke (Négy darab) hegedűre és zongorára (1910)
• Op. 8, Zwei Lieder (Két dal) énekhangra és nyolc hangszerre, Rainer Maria Rilke szövegére (1910)
• Op. 9, Sechs Bagatellen vonósnégyesre (1913)
• Op. 10, Fünf Stücke (Öt darab) zenekarra (1911–13)
• Op. 11, Drei kleine Stücke (Három kis darab) csellóra és zongorára (1914)
• Op. 12, Vier Lieder (Négy dal) énekhangra és zongorára (1915–17)
• Op. 13, Vier Lieder (Négy dal) énekhangra és zenekarra (1914–18)
• Op. 14, Sechs Lieder (Hat dal) Georg Trakl szövegére (1917–21)
• Op. 15, Fünf geistliche Lieder (Öt vallásos ének) énekhangra és kamaraegyüttesre (1917–22)
• Op. 16, Fünf Canons énekhangra és kamaraegyüttesre, latin szövegekre (1923–24)
• Op. 17, Drei Volkstexte (Három népi szöveg) énekhang, hegedű/brácsa, klarinét, basszusklarinét (1924)
• Op. 18, Drei Lieder (Három dal) énekhangra és kamaraegyüttesre (1925)
• Op. 19, Zwei Lieder, (Két dal) vegyeskar celesta, gitár, hegedű, klarinét, basszusklarinét, Johann Wolfgang von Goethe verseire (1926)
• Op. 20, Streichtrio (Vonóstrió) (1927)
• Op. 21, Symphonie (Szimfónia) (1928)
• Op. 22, Quartett hegedű, klarinét, tenorszaxofon és zongora (1930)
• Op. 23, Drei Lieder énekhangra és zongorára, Hildegard Jone szövegére (Viae inviae) (1934)
• Op. 24, Konzert (Koncert) kilenc hangszerre (1934)
• Op. 25, Drei Lieder (Három dal) énekhangra és zongorára, Hildegard Jone szövegére (1934–35)
• Op. 26, Das Augenlicht vegyeskarra és zenekarra, Hildegard Jone szövegére (1935)
• Op. 27, Variationen für Klavier (Variációk zongorára) (1936)
• Op. 28, Streichquartett (Vonósnégyes) (1937–38)
• Op. 29, I. Kantate (I. kantáta) szoprán szólóra, vegyeskarra és zenekarra, Hildegard Jone szövegére (1938–39)
• Op. 30, Variationen für Orchester (Variációk zenekarra) (1940)
• Op. 31, II. Kantate (II. kantáta) szoprán szólóra, vegyeskarra és zenekarra, Hildegard Jone szövegére (1941–43)

Írásai magyarul

• Anton Webern: Előadások - írások - levelek. (válogatta, szerkesztette Wilheim András) Zeneműkiadó Budapest, 1983.

Források

• Anton Webern osztrák zeneszerző, karmester (1883–1945) életrajza (magyar nyelven). irodalmiradio.hu. (Hozzáférés: 2013. november 26.)
• Anton Webern életrajza (angol nyelven). universaledition.com. (Hozzáférés: 2013. november 26.)