„2015-ös cannes-i fesztivál” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Kékítés.
Kiegészítés
39. sor: 39. sor:

A fesztivál díszvendége a [[Franciaország]]ban élő görög filmrendező, [[Costa-Gavras]] lesz. Az ''Eltűntnek nyilvánítva'' című filmdrámájával [[1982-es cannes-i filmfesztivál|1982]]-ben [[Arany Pálma|Arany Pálmát]] nyert művész jelenlétében vetítik le a 2K felbontásban képenként restaurált, majd 4K sztenderddel digitalizált, 1969-ben zsűri nagydíját nyert ''Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája'' című alkotását. {{refhely|Cannes-i klasszikusok 2005 (sajtóközlemény)|azonos=Cannes-i klasszikusok}} Három filmjének és két róla szóló dokumentumfilm levetítésével a rendezvény alkalmat ad [[Orson Welles]] 100. születésnapjának, az „afrikai filmművészet atyjának” tekintett szenegáli filmkészítő, Ousmane Sembène-nek, valamint a [[kinematográf]] feltalálásának és a [[Gaumont]] francia filmvállalat alapításának 120. évfordulójának megünneplésére, továbbá arra, hogy – lányának köszönhetően – egy ez ideig nem vetített filmjének bemutatásával megemlékezzenek a közelmúltban, 107 éves korában elhunyt portugál rendező, [[Manoel de Oliveira| Manoel de Oliveirára]] .{{azonos|Cannes-i klasszikusok}}

A fesztivál záróeseményén, a filmes seregszemle történetében első alkalommal, egy rendezőnő, [[Agnès Varda]] veheti át a [[Tiszteletbeli Pálma|Tiszteletbeli Arany Pálmát]], melyet azon rendezők kaphatnak meg, akik – noha kivételes életművük azt indokolná – soha sem nyerték el a fődíjat.{{refhely|Tiszteletbeli Pálma 2015}}

{{Zászló|Magyarország|20}} [[2010-es cannes-i fesztivál|2010]] után ez évben ismét van [[Arany Pálma|Arany Pálmára]] jelölt magyar alkotás: meghívást kapott a hivatalos versenyprogramba [[Nemes Jeles László]] ''[[Saul fia]]'' című filmdrámája, . Mivel elsőfilmes rendezőről van szó, az alkotás részt vesz az [[Arany Kamera|Arany Kameráért]] folyó versenyben is.{{jegyzet|Az [[Arany Kamera]] 1978-as alapítása óta a hivatalos válogatás nagyjátékfilmjeinek [[Arany Pálma|Arany Pálmáért]] folyó versenyében nem volt magyar alkotás, mely a díjra szóba jöhetett volna. Utoljára 46 évvel korábban, jóval a díj alapítása előtt szerepelt e kategóriában elsőfilmes rendező alkotása, [[Sára Sándor]] ''Feldobott kő'' című játékfilmje (1968) s azt megelőzően is csupán két elsőfilmes szerző vehetett részt a megmérettetésben: [[Makk Károly]] (Liliomfi, 1955) és [[Kósa Ferenc]] (Tízezer nap, 1967).}} A rendezvény ''Cannes-i klasszikusok'' szekciójában a [[Magyar Nemzeti Filmalap]] és a [[Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet]] bemutathatja [[Jancsó Miklós (filmrendező)|Jancsó Miklós]] [[35 mm-es film|35 mm-es negatívról]] 2K kép- és hangrestauráláson majd digitalozáson átesett filmdrámáját, az [[1966-os cannes-i filmfesztivál|1966-os fesztiválon]] már vetített versenyfilmjét, a ''[[Szegénylegények]]''et. Ugyancsak e szekcióban mutatják be [[Korda Sándor]] 1931-ben [[Marcel Pagnol]] regénye alapján [[Párizs]]ban forgatott ''Marius'' című filmdrámájának restaurált és digitalizált változatát.{{azonos|Cannes-i klasszikusok}} Értékesnek talált filmtervével meghívást kapott [[Cannes]]-ba [[Kristóf György (filmrendező)|Kristóf György]], akinek a magyar-szlovák koprodukcióban, cseh és francia partnerek bevonásával készülő első nagyjátékfilmje, az ''Out'' elkészítésében – nemzetközi kapcsolatok kiépítése, szponzorkeresés stb. – a [[Cinéfondation#A Műhely|Cinéfondation Műhelye]] nyújt segítséget.{{refhely|Műhely 2015 - A fesztivál sajtóközleménye}}

319. sor: 321. sor:
*{{hely|A 2015-ös hivatalos válogatás}}{{CitWeb|url=http://www.festival-cannes.fr/fr/article/61306.html |cím=La Sélection officielle 2015 |elér=2015-04-18 |szerző= |dátum=2015-04-15 |weblap=festival-cannes.fr |kiadó=Festival de Cannes |oldalak= |nyelv= |archívurl=http://web.archive.org/web/20150417220817/http://www.festival-cannes.fr/fr/article/61306.html |archívdátum=2015-04-17 |egyéb={{en}}, {{fr}}, {{ru}}, {{pt}}, {{es}}}}

*{{hely|Műhely 2015 – A fesztivál sajtóközleménye}}{{CitWeb |url=http://www.festival-cannes.com/en/article/61268.html |cím=L’Atelier 2015 |weblap=festival-cannes.com |nyelvkód=en |hely=Cannes |kiadó=Festival de Cannes |dátum=2015-03-03 |elér=2015-03-03 |archívurl=https://web.archive.org/web/20150303174840/http://www.festival-cannes.com/en/article/61268.html |archívdátum=2015-03-03 |egyéb=}}

*{{hely|Tiszteletbeli Pálma 2015}}{{CitWeb |url=http://www.festival-cannes.com/fr/article/61348.html |szerző= |cím=Une Palme d’honneur à Agnès Varda |weblap= |nyelvkód= |hely= |kiadó=Festival de Cannes |dátum=2015-05-09 |oldal= |elér=2015-05-12 |archívurl=http://web.archive.org/web/20150512084035/http://www.festival-cannes.com/fr/article/61348.html |archívdátum=2015-05-12 |egyéb={{en}}, {{fr}}, {{ru}}, {{pt}}, {{es}}}}
*{{hely|A 68. fesztivál plakátja}}{{CitWeb|url= |cím=PHOTO. Le Festival de Cannes 2015 aura Ingrid Bergman pour égérie |elér=2015-04-17 |szerző= |dátum=2015-03-23 |weblap=huffingtonpost.fr |kiadó=Le Huffington Post SAS |oldalak= |nyelv=francia |archívurl=http://web.archive.org/web/20150417105900/http://www.huffingtonpost.fr/2015/03/23/festival-cannes-2015-ingrid-bergman-egerie-affiche_n_6926880.html |archívdátum=2015-04-17}}

*{{hely|Cannes-i klasszikusok 2005 (sajtóközlemény)}}{{CitWeb|url=http://www.festival-cannes.com/fr/article/61328.html |cím=Cannes Classics 2015 |elér=2015-05-02 |szerző= |dátum=2015-04-30 |weblap=festival-cannes.fr |kiadó=Festival de Cannes |oldalak= |nyelv= |archívurl=https://web.archive.org/web/20150502124553/http://www.festival-cannes.com/fr/article/61328.html |archívdátum=2015-05-02 |egyéb={{en}}, {{fr}}, {{ru}}, {{pt}}, {{es}}}}

A lap 2015. május 12., 09:56-kori változata

68. cannes-i fesztivál
     3242 nap
     3242 nap
Rendezvény
HelyszínCannes-i Kongresszusi és Fesztiválpalota
Dátum2015. május 1324.
ElnökJoel és Ethan Coen
HázigazdaLambert Wilson
NyitófilmLa tête haute
ZárófilmLa glace et le ciel
Fesztiválok
Előző67. cannes-i fesztivál (2014)
Következő69. cannes-i fesztivál (2016)
Hivatalos weboldal
www.festival-cannes.fr

A 68. cannes-i fesztivált 2015. május 13. és 24. között kerül megrendezésre. Ez évben – a cannes-i fesztiválok történetében először – két fő fogja betölteni a nagyjátékfilmek zsűrielnöki posztját: az 1991-es fesztiválon Arany Pálmát nyert, és a rendezvényre azóta is rendre visszatérő amerikai filmes testvérpár, Joel és Ethan Coen. A fivérek külön-külön szavazati joggal fognak rendelkezni.[1] A megnyitó és záróesemények ceremóniamestere ez évben is Lambert Wilson színész lesz.

A hivatalos versenyben való részvételre az előzetes jelentkezéseket nagyjátékfilmek esetében 2015. március 10-ig, rövidfilmek esetében pedig március 3-ig lehetett leadni.[2]

A hivatalos válogatás versenyfilmjeinek listáját április 16-án, a Kritikusok Hete válogatását április 20-án, míg a Rendezők Kéthete szekciókba meghívott alkotásokét egy nappal később hozták nyilvánosságra.[3]

A 2015-ös fesztivál

A rendezvénysorozat nyitófilmje egy francia rendezőnő, Emmanuelle Bercot La tête haute című, versenyen kívül vetített romantikus drámája lesz, Catherine Deneuve és Benoît Magimel főszereplésével.[3] A zárófilm az Oscar-díjas Pingvinek vándorlása alkotójának, Luc Jacquet-nek legújabb, a környezet- és klímaváltozással foglalkozó egész estés dokumentumfilmje lesz, La glace et le ciel címmel.

A fesztivál díszvendége a Franciaországban élő görög filmrendező, Costa-Gavras lesz. Az Eltűntnek nyilvánítva című filmdrámájával 1982-ben Arany Pálmát nyert művész jelenlétében vetítik le a 2K felbontásban képenként restaurált, majd 4K sztenderddel digitalizált, 1969-ben zsűri nagydíját nyert Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája című alkotását. [4] Három filmjének és két róla szóló dokumentumfilm levetítésével a rendezvény alkalmat ad Orson Welles 100. születésnapjának, az „afrikai filmművészet atyjának” tekintett szenegáli filmkészítő, Ousmane Sembène-nek, valamint a kinematográf feltalálásának és a Gaumont francia filmvállalat alapításának 120. évfordulójának megünneplésére, továbbá arra, hogy – lányának köszönhetően – egy ez ideig nem vetített filmjének bemutatásával megemlékezzenek a közelmúltban, 107 éves korában elhunyt portugál rendező, Manoel de Oliveirára .[4]

A fesztivál záróeseményén, a filmes seregszemle történetében első alkalommal, egy rendezőnő, Agnès Varda veheti át a Tiszteletbeli Arany Pálmát, melyet azon rendezők kaphatnak meg, akik – noha kivételes életművük azt indokolná – soha sem nyerték el a fődíjat.[5]

Magyarország 2010 után ez évben ismét van Arany Pálmára jelölt magyar alkotás: meghívást kapott a hivatalos versenyprogramba Nemes Jeles László Saul fia című filmdrámája, . Mivel elsőfilmes rendezőről van szó, az alkotás részt vesz az Arany Kameráért folyó versenyben is.[6] A rendezvény Cannes-i klasszikusok szekciójában a Magyar Nemzeti Filmalap és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet bemutathatja Jancsó Miklós 35 mm-es negatívról 2K kép- és hangrestauráláson majd digitalozáson átesett filmdrámáját, az 1966-os fesztiválon már vetített versenyfilmjét, a Szegénylegényeket. Ugyancsak e szekcióban mutatják be Korda Sándor 1931-ben Marcel Pagnol regénye alapján Párizsban forgatott Marius című filmdrámájának restaurált és digitalizált változatát.[4] Értékesnek talált filmtervével meghívást kapott Cannes-ba Kristóf György, akinek a magyar-szlovák koprodukcióban, cseh és francia partnerek bevonásával készülő első nagyjátékfilmje, az Out elkészítésében – nemzetközi kapcsolatok kiépítése, szponzorkeresés stb. – a Cinéfondation Műhelye nyújt segítséget.[7]

A hivatalos válogatás plakátján fehér háttér előtt Ingrid Bergman mosolygó arca látható; ezzel állítva emléket Alfred Hitchcock, Roberto Rossellini és Ingmar Bergman száz éve született ikonikus színésznőjének, aki „a szabadság, a merészség és a modernség szinonimája” volt, egyszerre hollywoodi filmcsillag és a neorealizmus hiteles figurája.[8]

Zsűri

Versenyprogram

Cinéfondation és rövidfilmek

Un Certain Regard

Arany Kamera

Hivatalos válogatás

Nagyjátékfilmek versenye

Nagyjátékfilmek versenyen kívül

Cannes-i klasszikusok

Restaurált kópiák
  • Ascenseur pour l’échafaud (Felvonó a vérpadra) – rendező: Louis Malle
  • Citizen Kane (Aranypolgár) – rendező: Orson Welles
  • Добро пожаловать, или Посторонним вход воспрещён (Hurrá, nyaralunk!) – *Dzsingi naki tatakai (Yakuzák háborúja) – rendező: Fukaszaku Kindzsi
  • Hszia nü – rendező: King Hu
  • Insiang (Az anya, a lány és a szerető) – rendező: Lino Brocka
  • La Historia Oficial (A hivatalos változat) – rendező: Luis Puenzo
  • La noire de… – rendező: Ousmane Sembène
  • Les ordres (Parancsok) – rendező: Michel Brault
  • Les yeux brûlés – rendező: Laurent Roth
  • Lumière ! – rendező: Louis Lumière
  • Marius – rendező: Korda Sándor
  • More – rendező: Barbet Schroeder
  • Panique (Pánik) – rendező: Julien Duvivier
  • Rocco e i suoi fratelli (Rocco és fivérei) – rendező: Luchino Visconti
  • Sur (Dél) – rendező: Fernando Ezequiel Solanas
  • Szegénylegények – rendező: Jancsó Miklós
  • The Lady From Shanghai (A sanghaji asszony) – rendező: Orson Welles
  • The Third Man (A harmadik ember) – rendező: Carol Reed
  • Visita ou Memórias e Confissões – rendező: Manoel de Oliveira
  • Z (Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája) – rendező: Costa-Gavras
  • Zangiku monogatari (Az utolsó krizantém története) – rendező: Mizogucsi Kendzsi

rendező: Elem Germanovics Klimov

Strandmozi
A filmművészettel kapcsolatos rövid- és dokumentumfilmek
  • By Sidney Lumet – rendező: Nancy Buirski
  • Depardieu grandeur nature‏ – rendező: Richard Melloul
  • Harold and Lillian : a Hollywood Love Story – rendező: Daniel Raim
  • Hitchcock / Truffaut‏ – rendező: Jones Kent
  • Jag är Ingrid – rendező: Stig Björkman
  • La Légende de la Palme d’or – rendező: Alexis Veller
  • Orson Welles, Autopsie d’une légende – rendező: Elisabeth Kapnist
  • Sembene ! – rendező: Samba Gadjigo, Jason Silverman
  • Steve McQueen : The Man & Le Mans – rendező: Gabriel Clarke, John McKenna
  • This is Orson Welles – rendező: Clara Kuperberg, Julia Kuperberg

Éjféli előadások

  • Amy – rendező: Asif Kapadia
  • Love – rendező: Gaspar Noé
  • Ophiszu – rendező: Hong Voncshan

Különleges előadások

  • Amnesia – rendező: Barbet Schroeder
  • Asphalte – rendező: Samuel Benchetrit
  • A Tale of Love and Darkness – rendező: Natalie Portman
  • Enragés – rendező: Eric Hannezo
  • Hayored lema'ala – rendező: Elad Keidan
  • Oka – rendező: Souleymane Cisse
  • Panama – rendező: Pavle Vuckovic
  • Une histoire de fou – rendező: Robert Guédiguian

Un Certain Regard

  • Alias Maria – rendező: José Luis Rugeles
  • An [12] – rendező: Kavasze Naomi
  • Cemetery of Splendour – rendező: Apichatpong Weerasethakul
  • Chauthi Koot – rendező: Gurvinder Singh
  • Close Protection [13] – rendező: Alice Winocour
  • Hrútar – rendező: Grímur Hákonarson
  • Je suis un soldat – rendező: Laurent Larivière
  • Kisibe no tabi – rendező: Kuroszava Kijosi
  • Lamb – rendező: Yared Zeleke
  • Las Elegidas – rendező: David Pablos
  • Madonna – rendező: Szhin Szuvon
  • Masaan – rendező: Neeraj Ghaywan
  • Muruhan – rendező: Oh Szungug
  • Nahid – rendező: Ida Panahandeh
  • Taklub – rendező: Brillante Mendoza
  • The other side – rendező: Roberto Minervini
  • Un etaj mai jos – rendező: Radu Muntean
  • Zvizdan – rendező: Dalibor Matanic

Rövidfilmek versenye

  • Ave Maria – rendező: Basil Khalil
  • Copain – rendező: Jan Roosens, Raf Roosens
  • Le repas dominical – rendező: Céline Devaux
  • Love Is Blind – rendező: Dan Hodgson
  • Patriot – rendező: Eva Riley
  • Presente imperfecto – rendező: Iair Said
  • Sali – rendező: Ziya Demirel
  • The Guests – rendező: Shane Danielsen
  • Waves ’98 – rendező: Ely Dagher

Cinéfondation

  • 14 steps – rendező: Makszim Savkin (Moszkovszkaja Skola Novogo Kino  Oroszország)
  • Abwesend – rendező: Eliza Petkova (Deutsche Film- und Fernsehakademie Berlin,  Németország)
  • Ainahan ne palaa – rendező: Salla Sorri (Aalto-yliopisto, Taiteiden ja suunnittelun korkeakoulu, Elokuvataiteen ja lavastustaiteen laitos  Finnország)
  • Anfibio – rendező: Héctor Silva Núñez (Escuela Internacional de Cine y TV,  Kuba)
  • Asara rehovot mea etsim – rendező: Miki Polonski (Minshar for Art, School and Center,  Izrael)
  • El ser magnético – rendező: Mateo Bendesky (Universidad del Cine,  Argentína)
  • Het Paradijs – rendező: Laura Vandewynckel (RITS School of Arts Brussels  Belgium)
  • Kostargah – rendező: Behzad Aazadi (Tehran University of Art,  Irán)
  • Leonardo – rendező: Félix Hazeaux, Thomas Nitsche, Edward Noonan, Franck Pina Raphaëlle Plantier (École du film d'animation et de l'image de synthèse à Arles (MOPA),  Franciaország)
  • Les chercheurs – rendező: Aurélien Peilloux (La Fémis,  Franciaország)
  • Locas perdidas – rendező: Ignacio Juricic Merillán (Carrera de Cine y Televisión de la Universidad de Chile  Chile)
  • Manoman – rendező: Simon Cartwright (National Film and Television School,  Egyesült Királyság)
  • Retriever – rendező: Tomáš Klein, Tomáš Merta (Filmová a televizní fakulta Akademie múzických umění v Praze,  Csehország)
  • Share – rendező: Pippa Bianco (American Film Institute's Directing Workshop for Women,  Amerikai Egyesült Államok)
  • Tsunami – rendező: Sofie Kampmark (The Animation Workshop,  Dánia)
  • Victor XX – rendező: Ian Garrido López (Escuela Superior de Cine y Audiovisuales de Cataluña (ESCAC)  Spanyolország)
  • Vozvrascsenie Erkina – rendező: Maria Guszkova (Viszsie kurszi Szcenarisztov i Rezsisszerov,  Oroszország)
  • Zsi kuang cse hszia – rendező: Jang Csiu (Victorian College of the Arts University of Melbourne,  Ausztrália)

Párhuzamos rendezvények

Kritikusok Hete

Nagyjátékfilmek

  • Dégradé – rendező: Mohammed Abou Nasser és Tarzan Nasser
  • Krisha – rendező: Trey Edward Shults
  • La tierra y la sombra – rendező: César Augusto Acevedo
  • Mediterranea – rendező: Jonas Carpignano
  • Ni le ciel ni la terre – rendező: Clément Cogitore
  • Paulina – rendező: Santiago Mitre
  • Sleeping Giant – rendező: Andrew Cividino

Rövidfilmek

  • Alles Wird Gut – rendező: Patrick Vollrath
  • Boys – rendező: Isabella Carbonell
  • Command Action – rendező: João Paulo Miranda
  • Jeunesse des loups-garous – rendező: Yann Delattre
  • La fin du dragon – rendező: Marina Diaby
  • Love Comes Later – rendező: Sonejuhi Sinha
  • Ramona – rendező: Andrei Cretulescu
  • The Fox Exploits the Tiger’s Might – rendező: Lucky Kuswandi
  • Too Cool for School – rendező: Kevin Phillips
  • Varicella – rendező: Fulvio Risuleo

Külön előadások

  • Cshainataun [14] – rendező: Han Dzsunhi
  • La vie en grand [15] – rendező: Mathieu Vadepied
  • Les anarchistes [16] – rendező: Elie Wajeman
  • Les deux amis – rendező: Louis Garrel

Rendezők Kéthete

Nagyjátékfilmek

  • A Perfect Day – rendező: Fernando León de Aranoa
  • Allende, mi abuelo Allende – rendező: Marcia Tambutti
  • As mil e uma noites – rendező: Miguel Gomes
  • Dope [17] – rendező: Rick Famuyiwa
  • Efterskalv (The Here After) – rendező: Magnus von Horn
  • El abrazo de la serpiente – rendező: Ciro Guerra
  • Fatima – rendező: Philippe Faucon
  • Gokudou daiszenszou [18] – rendező: Miike Takasi
  • Green Room – rendező: Jeremy Saulnier
  • Le tout nouveau testament – rendező: Jaco Van Dormael
  • Les cowboys – rendező: Thomas Bidegain
  • L'ombre des femmes [19] – rendező: Philippe Garrel
  • Much Loved – rendező: Nabil Ayouch
  • Mustang – rendező: Deniz Gamze Ergüven
  • Peace to Us in Our Dreams – rendező: Sharunas Bartas
  • Songs My Brothers Taught Me – rendező: Chloé Zhao
  • Trois souvenirs de ma jeunesse – rendező: Arnaud Desplechin

Rövidfilmek

  • Bleu tonnerre – rendező: Jean-Marc E. Roy és Philippe David Gagné
  • Calme ta joie – rendező: Emmanuel Laskar
  • El pasado roto – rendező: Martín Morgenfeld és Sebastián Schjaer
  • Kung Fury – rendező: David Sandberg
  • Pitchoune – rendező: Reda Kateb
  • Provas, Exorcismos – rendező: Susana Nobre
  • Pueblo – rendező: Elena Lopez Riera
  • Quelques secondes – rendező: Nora El Hourch
  • Quintal – rendező: André Novais Oliveira
  • Rate Me – rendező: Fyzal Boulifa
  • The Exquisite Corpus – rendező: Peter Tscherkassky

Jegyzetek

  1. A fesztivál sajtóközleménye (2015.01.19.) A felkérés érdekessége, hogy a fesztivál megemlékezik a 120 éves kinematográfról, amely ugyancsak egy testvérpár, a francia Auguste és Louis Lumière találmánya.
  2. A jelentkezés 2015. évi szabályai
  3. a b A 2015-ös hivatalos válogatás
  4. a b c Cannes-i klasszikusok 2005 (sajtóközlemény)
  5. Tiszteletbeli Pálma 2015
  6. Az Arany Kamera 1978-as alapítása óta a hivatalos válogatás nagyjátékfilmjeinek Arany Pálmáért folyó versenyében nem volt magyar alkotás, mely a díjra szóba jöhetett volna. Utoljára 46 évvel korábban, jóval a díj alapítása előtt szerepelt e kategóriában elsőfilmes rendező alkotása, Sára Sándor Feldobott kő című játékfilmje (1968) s azt megelőzően is csupán két elsőfilmes szerző vehetett részt a megmérettetésben: Makk Károly (Liliomfi, 1955) és Kósa Ferenc (Tízezer nap, 1967).
  7. Műhely 2015 - A fesztivál sajtóközleménye
  8. A 68. fesztivál plakátja
  9. Audiovizuális és Multimédiás Filmipari Szövetség (Fédération des Industries du Cinéma, de l'Audiovisuel et du Multimédia), Franciaország
  10. Zárójelben a magyarországi filmbemutató, illetve DVD-forgalmazás címe (forrás: PORT.hu, Interaktív filmkatalógus és kritikus tömeg), kiegészítve a Filmvilág adatbázisában található magyar címekkel.
  11. A fesztivál nyitófilmjeként mutatják be május 13-án.
  12. Un Certain Regard szekció nyitófilmje
  13. A fesztiválon Maryland munkacímmel szerepelt.
  14. A fesztiválon Coin Locker Girl címmel szerepelt.
  15. A Kritikusok Hete rendezvény zárófilmje
  16. A Kritikusok Hete rendezvény nyitófilmje
  17. A Rendezők Kéthete szekció nyitófilmje.
  18. A rendezvényen Yakuza Apocalypse : The Great War of the Underworld nemzetközi angol címmel szerepelt.
  19. A Rendezők Kéthete szekció nyitófilmje. Vetítése előtt bemutatták Philippe Garrel egy eddig nem játszott, 1968-ban készült rövidfilmjét is.

Források

  • A fesztivál sajtóközleménye (2015.01.19.): Joel et Ethan Coen, Présidents du Jury du 68e Festival de Cannes. festival-cannes.fr. Festival de Cannes (2015. január 19.) (Hozzáférés: 2015. január 20.) arch (angolul), (franciául), (oroszul), (portugálul), (spanyolul).
  • A jelentkezés 2015. évi szabályai: Inscrire un film : Règlement 2015. festival-cannes.fr. Festival de Cannes (2014. december 15.) (Hozzáférés: 2015. január 6.) arch
  • A 2015-ös hivatalos válogatás: La Sélection officielle 2015. festival-cannes.fr. Festival de Cannes (2015. április 15.) (Hozzáférés: 2015. április 18.) arch (angolul), (franciául), (oroszul), (portugálul), (spanyolul).
  • Műhely 2015 – A fesztivál sajtóközleménye: L’Atelier 2015. festival-cannes.com. (angolul) Cannes: Festival de Cannes (2015. március 3.) (Hozzáférés: 2015. március 3.) arch
  • Tiszteletbeli Pálma 2015: Une Palme d’honneur à Agnès Varda. www.festival-cannes.com. Festival de Cannes (2015. május 9.) (Hozzáférés: 2015. május 12.) arch (angolul), (franciául), (oroszul), (portugálul), (spanyolul).
  • A 68. fesztivál plakátja: PHOTO. Le Festival de Cannes 2015 aura Ingrid Bergman pour égérie. huffingtonpost.fr. Le Huffington Post SAS (2015. március 23.) (Hozzáférés: 2015. április 17.) arch
  • Cannes-i klasszikusok 2005 (sajtóközlemény): Cannes Classics 2015. festival-cannes.fr. Festival de Cannes (2015. április 30.) (Hozzáférés: 2015. május 2.) arch (angolul), (franciául), (oroszul), (portugálul), (spanyolul).

További információk

Kapcsolódó szócikkek