„Valószínűségszámítás” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Qorilla (vitalap | szerkesztései)
Átfogalmazások. Sok körülményes, nyakatekert, lényegtelen dolog lerövidítve.
2. sor: 2. sor:
{{Matematika}}
{{Matematika}}


A '''valószínűségszámítás'''<ref>A matematikai szakirodalomban gyakran előfordul a helyesírási hibás ''*valószínűségszámítás'' alakban (lásd: [[a szótagszámlálás szabálya]]).</ref> a [[matematika]] egyik tudományága. Eredeti motivációját az olyan ún. ''indeterminisztikus'' (avagy [[véletlen]]) ''tömegjelenség''ek, röviden '''kísérlet'''ek mennyiségi, gyakorisági viszonyainak vizsgálata adta, melyek egyrészt tetszőlegesen sokszor ismétlődhetnek (ezért tömegjelenségek), de minden megismétlődésük többféle eredménnyel – '''kimenetel'''lel járhat; ugyanakkor nem tudjuk (esetleg nem akarjuk, mert nem éri meg utánajárni) pontosan megmondani, kiszámítani, melyik ismétlődés alkalmával melyik kimenetel következik be (ettől indeterminisztikus a tömegjelenség). Példa kísérletre egy pénzérme feldobása: elvileg akárhányszor feldobhatjuk, de általában nem tudjuk határozottan megjósolni, melyik oldalára esik.
A '''valószínűség-számítás'''<ref>A matematikai szakirodalomban gyakran előfordul a helyesírási hibás ''*valószínűségszámítás'' alakban (lásd: [[a szótagszámlálás szabálya]]).</ref> a [[matematika]] egyik ága. Eredeti motivációját a [[véletlen]] (más szóval indeterminisztikus) tömegjelenségek, röviden ''kísérletek'' vizsgálata adta. Ezek a kísérletek tetszőlegesen sokszor ismétlődhetnek (ettől tömegjelenségek), minden megismétlődésük többféle kimenetellel járhat, ugyanakkor nem tudjuk pontosan előre megmondani, hogy melyik ismétlődés alkalmával melyik kimenetel következik be (ettől indeterminisztikusak). Kísérlet például egy pénzérme feldobása: elvileg akárhányszor feldobhatjuk, de általában nem tudjuk határozottan megjósolni, melyik oldalára esik.


A huszadik században a valószínűség-számítást sikerült axiomatizálni ([[Kolmogorov-axiómák]]). Ezáltal ez, az addig a [[Matematikai analízis|függvényelmélethez]] közel álló, mennyiségtani vonásokat mutató tudományág az analízis absztraktabb, a [[halmazelmélet]]i-[[topológia]]i ágai, mint a [[Mérték (matematika)|mértékelmélet]] közé tagozódott be.
A huszadik században a valószínűség-számítást a [[Kolmogorov-axiómák|Kolmogorov-axiómákkal]] formális alapokra helyezték. Ezzel a valószínűség-számítás az analízis absztraktabb, [[halmazelmélet]]i-[[topológia]]i ágai közé tagozódott be.


Főbb ágai a [[klasszikus valószínűség-számítás]]<!--vagy mi-->, a matematikai [[statisztika]], a [[sztochasztikus folyamat]]ok elmélete (folyamatstatisztika), és az [[információelmélet]].
Főbb ágai a [[klasszikus valószínűség-számítás]]<!--vagy mi-->, a matematikai [[statisztika]], a [[sztochasztikus folyamat]]ok elmélete (folyamatstatisztika), és az [[információelmélet]].
12. sor: 12. sor:
* Fő szócikk: ''[[A valószínűség-számítás története]]''
* Fő szócikk: ''[[A valószínűség-számítás története]]''


A valószínűségek elméletének – „a véletlen matematikájának” megalapozói közt elsősorban említendő a francia [[Pierre de Fermat|Pierre Fermat]] ([[1601]]–[[1665]]) és [[Blaise Pascal]] ([[1623]]–[[1662]]); bár néhány ilyen tárgyú mű már az ő működésük előtt is megjelent. A legfontosabb példa a ''[[De ludo aleae]]'' ''(A kockajátékról)'' c. könyv, amit [[Gerolamo Cardano|Cardanonak]] ([[1501]]–[[1576]]) tulajdonítanak (a kockajátékról már [[Claudius római császár]] is írt egy hosszabb, tréfás értekezést). A legtöbb értekezés a véletlenek törvényszerűségeiről hasonló címet viselt – a matematikának ez az ága ugyanis a [[szerencsejáték]]ok elméleteként indult. Levelezésükben Pascal és Fermat is lényegében a kockázáshoz és egyéb játékokhoz kapcsolódó problémákat, feladatokat ("[[pontosztozkodási probléma]]" ill. "[[de Méré lovag problémája]]"), tárgyalnak és oldanak meg, és lerakják a "klasszikus" vagy "kombinatorikus" valószínűség-számítás alapjait.
A valószínűség-számítás – „a véletlen matematikája” – megalapozói közt elsősorban említendő a francia [[Pierre de Fermat|Pierre Fermat]] ([[1601]]–[[1665]]) és [[Blaise Pascal]] ([[1623]]–[[1662]]), bár néhány ilyen tárgyú mű már az ő működésük előtt is megjelent. A legfontosabb példa a ''[[De ludo aleae]]'' ''(A kockajátékról)'' című könyv, amit [[Gerolamo Cardano|Cardanonak]] ([[1501]]–[[1576]]) tulajdonítanak, de a kockajátékról már [[Claudius római császár]] is írt egy hosszabb, tréfás értekezést. A matematikának ez az ága a [[szerencsejáték]]ok elméleteként indult, így a legtöbb korai, véletlenek törvényszerűségeiről szóló műnek hasonló címe volt. Levelezésükben Pascal és Fermat is a kockázáshoz és egyéb játékokhoz kapcsolódó problémákat, feladatokat ("[[pontosztozkodási probléma]]" ill. "[[de Méré lovag problémája]]") tárgyalnak és oldanak meg, és lerakják a "klasszikus" vagy "kombinatorikus" valószínűség-számítás alapjait.


A valószínűség-számítás mint matematikai elmélet születési évének az [[1654]]-es esztendőt (Fermat és Pascal egyik ilyen tárgyú levelének kelte) szokás tekinteni; maga a „valószínűség” (''probabilitas'') szó [[Jakob Bernoulli]] (1654–[[1705]]) ''Ars conjectandi'' (''A találgatás művészete'', 1713.) c. munkájában fordul elő először. Ha sokszor elvégezzük ugyanazt a kísérletet, és jegyezzük, hogy adott esemény ennek során hányszor következett be, akkor a kísérletet egyre többször végezve az adott esemény relatív gyakorisága (azaz az esemény bekövetkezései számának és a kísérletek számának hányadosa) egyre inkább megközelít egy számot: az esemény valószínűségét. Például ha kísérletként egy dobókockát dobunk fel sokszor, amelyik egyenlő eséllyel eshet mind a hat oldalára; és jegyezzük, hányszor dobtunk hatost, akkor elegendő sokszor végezve a feldobásokat azt tapasztaljuk, hogy az összes dobások körülbelül 1/6-od részében kaptuk a hatos számot.
A valószínűség-számítás mint matematikai elmélet születési évének az [[1654]]-es esztendőt szokás tekinteni, ami Fermat és Pascal egyik ilyen tárgyú levelének kelte. Maga a „valószínűség” (''probabilitas'') szó [[Jakob Bernoulli]] (1654–[[1705]]) ''Ars conjectandi'' (''A találgatás művészete'', 1713.) című munkájában fordul elő először. Ha sokszor elvégezzük ugyanazt a kísérletet, és jegyezzük, hogy adott esemény ennek során hányszor következett be, akkor a kísérletet egyre többször végezve az adott esemény relatív gyakorisága (azaz az esemény bekövetkezései számának és a kísérletek számának hányadosa) egyre inkább megközelít egy számot: az esemény valószínűségét. Például, ha sokszor feldobunk egy dobókockát, amelyik egyenlő eséllyel eshet mind a hat oldalára, akkor elegendő sok feldobás után azt tapasztaljuk, hogy a dobások körülbelül 1/6-od részében kaptuk a hatos számot.


A szerencsejátékok elmélete később biztosítási, népesedési és sztochasztikus (véletlen) geometriai problémákkal (céllövészet elmélete) bővült. A fontosabb matematikusok, akik ilyen problémákkal foglalkoztak (és neveikkel nemsokára találkozhatunk például tételnevekként): [[Abraham de Moivre|Moivre]], [[Adrien-Marie Legendre|Legendre]], [[Thomas Bayes|Bayes]] (ld. [[Bayes-tétel|Bayes tétele]]), [[Siméon Denis Poisson|Poisson]], [[Carl Friedrich Gauss|Gauss]], [[Georges-Louis Leclerc de Buffon|Buffon]] (ld. [[geometriai valószínűség]]). A [[XIX. század]]ban a valószínűség-számítás a matematika önmagában is hatalmas, önálló ágává vált. [[Pierre-Simon de Laplace]] ([[1749]]–[[1827]]) [[1812]]-ben megjelent ''Théorie analitique des probabilités'' (''A valószínűségek analitikai elmélete'') c. könyve nemcsak összefoglalója ennek az elméletnek, de sokáig fejlődésének egyik motorja.
A szerencsejátékok elmélete később biztosítási, népesedési és sztochasztikus (véletlen) geometriai problémákkal (céllövészet elmélete) bővült. A fontosabb matematikusok, akik ilyen problémákkal foglalkoztak (és neveikkel például tételek nevében is találkozhatunk): [[Abraham de Moivre|Moivre]], [[Adrien-Marie Legendre|Legendre]], [[Thomas Bayes|Bayes]] (ld. [[Bayes-tétel|Bayes tétele]]), [[Siméon Denis Poisson|Poisson]], [[Carl Friedrich Gauss|Gauss]], [[Georges-Louis Leclerc de Buffon|Buffon]] (lásd [[geometriai valószínűség]]). A [[XIX. század]]ban a valószínűség-számítás a matematika önmagában is hatalmas, önálló ágává vált. [[Pierre-Simon de Laplace]] ([[1749]]–[[1827]]) [[1812]]-ben megjelent ''Théorie analitique des probabilités'' (''A valószínűségek analitikai elmélete'') című könyve nemcsak összefoglalója ennek az elméletnek, de sokáig fejlődésének egyik motorja.


A „modern kori” (XIX. század második fele–[[XX. század]] első fele) valószínűség-számítást az „orosz iskola” vitte tovább: a legismertebb nevek [[Pafnutyij Lvovics Csebisev|Csebisev]], [[Andrej Andrejevics Markov|Markov]] és [[Alekszandr Mihajlovics Ljapunov|Ljapunov]]. Az elmélet axiomatikus megalapozását ([[1933]]-ban) a moszkvai [[Andrej Nyikolajevics Kolmogorov|Kolmogorov]] végezte el (ld. [[Kolmogorov-axiómák]]). E lépéssel a valószínűség-számítás a modern matematika többi ágával teljesen egyenrangú formális elméletté vált. Kolmogorovtól ered a „valószínűségi mező” fogalma: ez egy esemény-halmaznak (eseménytérnek) és egy „valószínűség-kiszámítási módnak” (ez valamilyen nemnegatív valós szám értékű függvény) a párosa. Ez a fogalom már a posztmodern, struktúra- és modellelméleti szemléletű matematika terméke.
A „modern kori” (XIX. század második fele–[[XX. század]] első fele) valószínűség-számítást az „orosz iskola” vitte tovább, köztük a legismertebbek [[Pafnutyij Lvovics Csebisev|Csebisev]], [[Andrej Andrejevics Markov|Markov]] és [[Alekszandr Mihajlovics Ljapunov|Ljapunov]]. Az elmélet axiomatikus megalapozását a moszkvai [[Andrej Nyikolajevics Kolmogorov|Kolmogorov]] végezte el [[1933]]-ban (lásd [[Kolmogorov-axiómák]]). Ezzel a valószínűség-számítás a modern matematika többi ágával egyenrangú formális elméletté vált. Kolmogorovtól ered a „valószínűségi mező” fogalma: ez egy esemény-halmaznak (eseménytérnek) és egy „valószínűség-kiszámítási módnak” (ez valamilyen nemnegatív valós szám értékű függvény) a párosa. Ez a fogalom már a posztmodern, struktúra- és modellelméleti szemléletű matematika terméke.


A valószínűség-számítás nemcsak megalapozódott a huszadik században, hanem folyamatosan olyan területekkel bővült, mint egy részecske bolyongásának leírása többdimenziós euklideszi térben (ld. [[Brown-mozgás]], [[Wiener-folyamat]]). A huszadik század második felében született meg önálló tudományként műszaki, mérnöki és statisztikai problémák termékeként a valószínűség-számítás két fontos új ága: a [[folyamat-statisztika]], illetve az [[információelmélet]]. De nemcsak a "kívülről jött", például [[fizika]]i eredetű problémákkal gazdagodott, mint a bolyongások; hanem alkalmazást nyert másféle ágakkal foglalkozó matematikusok körében is; így manapság olyan "furcsa" gondolatokkal találkozhatunk, hogy számelméleti problémákat valószínűség-számítási alapon is lehet vizsgálni.
A valószínűség-számítás nemcsak megalapozódott a huszadik században, hanem folyamatosan olyan területekkel bővült, mint egy részecske bolyongásának leírása többdimenziós euklideszi térben (lásd [[Brown-mozgás]], [[Wiener-folyamat]]). A huszadik század második felében született meg önálló tudományként műszaki, mérnöki és statisztikai problémák termékeként a valószínűség-számítás két fontos új ága: a [[folyamat-statisztika]], illetve az [[információelmélet]]. De nemcsak a "kívülről jött", például [[fizika]]i eredetű problémákkal gazdagodott, mint a bolyongások; hanem alkalmazást nyert másféle ágakkal foglalkozó matematikusok körében is; így manapság olyan "furcsa" gondolatokkal találkozhatunk, hogy számelméleti problémákat valószínűség-számítási alapon is lehet vizsgálni.


A természettudományok, különösen a fizika és a …-fizikák („genitivus”-fizikák, mint a [[biofizika]] és a [[csillagászat]]) egyfajta [[metatudomány]]ként használják állításaik „szilárdságának” meghatározására, hasonlóképp, mint például a [[hibaszámítás]]t és egyéb numerikus módszerek elméletét. A valószínűség-számítás talán jelenleg legfontosabb alkalmazási területe a hírközlés- és információelmélet.
A természettudományokban (különösen a fizikában) az állítások „szilárdságának” számszerűsítésére használják, hasonlóképp, mint a [[hibaszámítás]]t és egyéb numerikus módszerek elméletét.


== Eseményalgebra ==
== Eseményalgebra ==


A valószínűség-számításhoz, mint szinte minden matematikai tudományághoz, mindenekelőtt egy [[matematikai struktúra]] szükségeltetik. A valószínűség-számítás esetében ez a struktúra egy ún. eseményalgebra, (ami általában egy '''[[σ-algebra]]''', más néven egy '''mérhető tér'''). Az eseményalgebra a tapasztalati probléma modellezésére jó. A kísérletet egy halmazzal azonosítjuk, mégpedig a kísérlet kimeneteleinek ''K'' halmazával. Ezt nevezzük '''eseménytér'''nek is (elemeit pedig '''elemi események'''nek is nevezzük, ld. még lentebb).
A valószínűség-számítás formális tárgyalásához mindenekelőtt egy [[matematikai struktúra]] szükségeltetik. A valószínűség-számítás esetében ez egy ún. eseményalgebra, általában egy '''[[σ-algebra]]''', más néven egy '''mérhető tér'''. Az eseményalgebrában a kísérletet egy halmazzal azonosítjuk, mégpedig a kísérlet kimeneteleinek ''K'' halmazával. Ezt nevezzük '''eseménytér'''nek is (elemeit pedig '''elemi események'''nek is nevezzük). Például kockadobásnál a kimenetelek halmaza ''K''={1,2,3,4,5,6}.


'''Eseménynek''' nevezhetünk mindent, amiről a kísérlet elvégzése után eldönthető, hogy bekövetkezett-e, vagy sem. Érthetőbben, "eseménynek" a kísérlet kimeneteleiről szóló, egyértelműen igaz vagy hamis állítás igazságértéke mivoltának eldőlését nevezhetjük (pl.: egy [[szabályos dobókocka|szabályos dobókockával]] dobunk, hat lesz-e az eredmény? – ha igen, a "hat lesz" esemény következett be, ha nem, akkor nem. De definiálhatóak bonyolultabb (összetett) események is, pl. "3-nál nagyobb lett-e az eredmény?" - ha 4-et, 5-öt, vagy 6-ot dobtunk, a "háromnál nagyobb lett" esemény következett be az adott kísérlet során, egyébként nem).
'''Eseménynek''' nevezünk mindent, amiről a kísérlet elvégzése után eldönthető, hogy bekövetkezett-e, vagy sem. Például ha egy [[szabályos dobókocka|szabályos dobókockával]] dobunk, akkor a "hat az eredmény" egy esemény, de definiálhatóak bonyolultabb, összetett események is, pl. "3-nál nagyobb az eredmény", ami akkor következik be, ha 4-et, 5-öt, vagy 6-ot dobtunk, egyébként nem. Minden eseményt egyértelműen meghatároz az, hogy melyik kimenetelek esetén következik be, ezért matematikailag az eseményt a kimeneteleknek ezen részhalmazával azonosítjuk. Például, ha szabályos kockával 2-t, 4-et, vagy 6-ot dobunk, akkor bekövetkezik a "páros számot dobtunk" esemény, egyébként nem; tehát az esemény a ''K'' halmaz ''A''={2,4,6} részhalmazával azonosítható. A kimenetelek is felfoghatóak eseményeknek, hiszen a k∈''K'' kimenetelhez egyértelműen tartozik egy {k}⊆''K'' egyelemű esemény, azaz '''elemi esemény'''. A "kimenetel" és az "elemi esemény" fogalmai között tehát a gyakorlatban nincs jelentős eltérés, viszont formálisan különböznek.


A gyakorlati problémák szempontjából fontos ismerni a figyelembe vehető események halmazát, mert bonyolultabb problémák esetén K-nak nem minden részhalmazát célszerű az események között kezelni. A figyelembe vehető események halmazában ''K-nak bizonyos ''részhalmazai szerepelnek, tehát ez ''K'' [[hatványhalmaz|hatványhalmazának]], P(''K'')-nak egy ''R'' részhalmaza. Matematikai vizsgálatra jobbára azon ''R'' eseményterek alkalmasak, melyekre igaz, hogy nem üresek, és bármely két esemény halmazelméleti összege ([[Unió (halmazelmélet)|uniója]]) és [[különbség (halmazelmélet)|különbsége]] is esemény (azaz ''R''-beli). Ez ekvivalens azzal, hogy ''R'' tartalmazza a biztos eseményt, bármely ''R''-beli esemény komplementerét, valamint bármely két ''R''-beli esemény összegét. Az eseményalgebra jobbára a klasszikus problémák alapeszköze, a felsőbb matematikában inkább a [[szigma-algebra]] fogalmát használják.
A kísérlet egy megismétlése mindig egy kimenetelt ad. A kimenetel ismeretében egyértelműen eldönthető, egy adott ''A'' esemény, mint a kimenetelről szóló állítás, teljesül-e vagy sem. Azon kimenetelek, melyek bekövetkezése az ''A'' állítást igazzá teszi, a ''K'' egy részhalmazát alkotják, matematikailag az eseményt nyugodtan azonosíthatjuk e részhalmazzal (például ha szabályos kockával 2-t, 4-et, vagy 6-ot dobunk, akkor bekövetkezik a "páros számot dobtunk" esemény, egyébként nem; tehát az esemény a ''K''={1,2,3,4,5,6} halmaz ''A''={2,4,6} részhalmazával azonosítható.). A kimenetelek is felfoghatóak eseményeknek, hiszen a k∈''K'' kimenetelhez egyértelműen tartozik egy {k}⊆''K'' egyelemű esemény, azaz '''elemi esemény''' (a "kimenetel" és "elemi esemény" fogalmai között tehát praktikusan általában jelentéktelen különbség van).


Egy esemény '''lehetetlen esemény''', ha semmilyen kimenetel esetén között nem következik be. '''Biztos eseményről''' akkor beszélünk, ha a kísérlet során biztosan (minden kimenetelnél) bekövetkezik.
A gyakorlati problémák szempontjából fontos ismerni a figyelembe vehető események halmazát, ez tehát a ''K'' részhalmazai halmazának (hatványhalmazának, P(''K'')-nak) egy ''R'' részhalmaza. Matematikai vizsgálatra jobbára azon ''R'' eseményterek alkalmasak, melyekre igaz, hogy nem üresek, és bármely két esemény halmazelméleti összege ([[Unió (halmazelmélet)|uniója]]) és [[különbség (halmazelmélet)|különbsége]] is esemény (azaz ''R''-beli). Egyébként ez ekvivalens azzal, hogy ''R'' tartalmazza a biztos eseményt, bármely ''R''-beli esemény komplementerét, valamint bármely két ''R''-beli esemény összegét. Az eseményalgebra jobbára a klasszikus problémák alapeszköze, a felsőbb matematikában inkább a [[szigma-algebra]] fogalmára alapozunk.

Egy esemény '''lehetetlen esemény''', ha semmilyen körülmények között nem következik be. '''Biztos eseményről''' akkor beszélünk, ha a kísérlet során biztosan (mindig) bekövetkezik.
Azt az eseményt, mely [[Bikondicionális|akkor és csak akkor]] következik be, ha az ''A'' esemény nem következik be, az ''A'' esemény '''ellentett eseményének''' nevezzük.
Azt az eseményt, mely [[Bikondicionális|akkor és csak akkor]] következik be, ha az ''A'' esemény nem következik be, az ''A'' esemény '''ellentett eseményének''' nevezzük.


== Klasszikus valószínűség-számítás ==
== Klasszikus valószínűség-számítás ==


Ha egy kísérletnek csak véges sok kimenetele lehet, és az egyes kimeneteleknek azonos a [[valószínűség]]ük, akkor a kísérlettel kapcsolatos események és ezek valószínűségei együtt ún. '''klasszikus valószínűségi''' mezőt alkotnak.
Ha egy kísérletnek csak véges sok kimenetele lehet, és a kimeneteleknek azonos a [[valószínűség]]ük, akkor a kísérlettel kapcsolatos események és ezek valószínűségei együtt ún. '''klasszikus valószínűségi''' mezőt alkotnak.


Legyen ''A'' a kísérlettel kapcsolatos esemény. Ha az ''A'' esemény a kísérlet ''n'' elemi eseménye közül ''k'' különböző elemi esemény összegéből áll, akkor valószínűsége:
Legyen ''A'' a kísérlettel kapcsolatos esemény. Ha az ''A'' esemény a kísérlet ''n'' elemi eseménye közül ''k'' különböző elemi esemény összegéből áll, akkor valószínűsége:
53. sor: 51. sor:
<math>P_k={n \choose k}p^k(1-p)^{n-k}\,</math>
<math>P_k={n \choose k}p^k(1-p)^{n-k}\,</math>


Szóban kifejezve: Legyen ''A'' eseményünk, melynek valószínűsége ''p''. Végezzünk ''n'' számú kísérletet, melyből az ''A'' esemény ''k''-szor következik be. ''B'' esemény az az esemény, hogy ''A'' esemény ''k''-szor bekövetkezik. ''B'' esemény bekövetkezésének valószínűsége a fenti képlet alapján meghatározható.
Szóban kifejezve:

Legyen ''A'' eseményünk, melynek valószínűsége ''p''. Végezzünk ''n'' számú kísérletet, melyből az ''A'' esemény ''k''-szor következik be. ''B'' esemény az az esemény, hogy ''A'' esemény ''k''-szor bekövetkezik. ''B'' esemény bekövetkezésének valószínűsége a fenti képlet alapján meghatározható.


== Kapcsolódó szócikkek ==
== Kapcsolódó szócikkek ==

A lap 2015. április 4., 15:10-kori változata

A valószínűség-számítás[1] a matematika egyik ága. Eredeti motivációját a véletlen (más szóval indeterminisztikus) tömegjelenségek, röviden kísérletek vizsgálata adta. Ezek a kísérletek tetszőlegesen sokszor ismétlődhetnek (ettől tömegjelenségek), minden megismétlődésük többféle kimenetellel járhat, ugyanakkor nem tudjuk pontosan előre megmondani, hogy melyik ismétlődés alkalmával melyik kimenetel következik be (ettől indeterminisztikusak). Kísérlet például egy pénzérme feldobása: elvileg akárhányszor feldobhatjuk, de általában nem tudjuk határozottan megjósolni, melyik oldalára esik.

A huszadik században a valószínűség-számítást a Kolmogorov-axiómákkal formális alapokra helyezték. Ezzel a valószínűség-számítás az analízis absztraktabb, halmazelméleti-topológiai ágai közé tagozódott be.

Főbb ágai a klasszikus valószínűség-számítás, a matematikai statisztika, a sztochasztikus folyamatok elmélete (folyamatstatisztika), és az információelmélet.

Története

A valószínűség-számítás – „a véletlen matematikája” – megalapozói közt elsősorban említendő a francia Pierre Fermat (16011665) és Blaise Pascal (16231662), bár néhány ilyen tárgyú mű már az ő működésük előtt is megjelent. A legfontosabb példa a De ludo aleae (A kockajátékról) című könyv, amit Cardanonak (15011576) tulajdonítanak, de a kockajátékról már Claudius római császár is írt egy hosszabb, tréfás értekezést. A matematikának ez az ága a szerencsejátékok elméleteként indult, így a legtöbb korai, véletlenek törvényszerűségeiről szóló műnek hasonló címe volt. Levelezésükben Pascal és Fermat is a kockázáshoz és egyéb játékokhoz kapcsolódó problémákat, feladatokat ("pontosztozkodási probléma" ill. "de Méré lovag problémája") tárgyalnak és oldanak meg, és lerakják a "klasszikus" vagy "kombinatorikus" valószínűség-számítás alapjait.

A valószínűség-számítás mint matematikai elmélet születési évének az 1654-es esztendőt szokás tekinteni, ami Fermat és Pascal egyik ilyen tárgyú levelének kelte. Maga a „valószínűség” (probabilitas) szó Jakob Bernoulli (1654–1705) Ars conjectandi (A találgatás művészete, 1713.) című munkájában fordul elő először. Ha sokszor elvégezzük ugyanazt a kísérletet, és jegyezzük, hogy adott esemény ennek során hányszor következett be, akkor a kísérletet egyre többször végezve az adott esemény relatív gyakorisága (azaz az esemény bekövetkezései számának és a kísérletek számának hányadosa) egyre inkább megközelít egy számot: az esemény valószínűségét. Például, ha sokszor feldobunk egy dobókockát, amelyik egyenlő eséllyel eshet mind a hat oldalára, akkor elegendő sok feldobás után azt tapasztaljuk, hogy a dobások körülbelül 1/6-od részében kaptuk a hatos számot.

A szerencsejátékok elmélete később biztosítási, népesedési és sztochasztikus (véletlen) geometriai problémákkal (céllövészet elmélete) bővült. A fontosabb matematikusok, akik ilyen problémákkal foglalkoztak (és neveikkel például tételek nevében is találkozhatunk): Moivre, Legendre, Bayes (ld. Bayes tétele), Poisson, Gauss, Buffon (lásd geometriai valószínűség). A XIX. században a valószínűség-számítás a matematika önmagában is hatalmas, önálló ágává vált. Pierre-Simon de Laplace (17491827) 1812-ben megjelent Théorie analitique des probabilités (A valószínűségek analitikai elmélete) című könyve nemcsak összefoglalója ennek az elméletnek, de sokáig fejlődésének egyik motorja.

A „modern kori” (XIX. század második fele–XX. század első fele) valószínűség-számítást az „orosz iskola” vitte tovább, köztük a legismertebbek Csebisev, Markov és Ljapunov. Az elmélet axiomatikus megalapozását a moszkvai Kolmogorov végezte el 1933-ban (lásd Kolmogorov-axiómák). Ezzel a valószínűség-számítás a modern matematika többi ágával egyenrangú formális elméletté vált. Kolmogorovtól ered a „valószínűségi mező” fogalma: ez egy esemény-halmaznak (eseménytérnek) és egy „valószínűség-kiszámítási módnak” (ez valamilyen nemnegatív valós szám értékű függvény) a párosa. Ez a fogalom már a posztmodern, struktúra- és modellelméleti szemléletű matematika terméke.

A valószínűség-számítás nemcsak megalapozódott a huszadik században, hanem folyamatosan olyan területekkel bővült, mint egy részecske bolyongásának leírása többdimenziós euklideszi térben (lásd Brown-mozgás, Wiener-folyamat). A huszadik század második felében született meg önálló tudományként műszaki, mérnöki és statisztikai problémák termékeként a valószínűség-számítás két fontos új ága: a folyamat-statisztika, illetve az információelmélet. De nemcsak a "kívülről jött", például fizikai eredetű problémákkal gazdagodott, mint a bolyongások; hanem alkalmazást nyert másféle ágakkal foglalkozó matematikusok körében is; így manapság olyan "furcsa" gondolatokkal találkozhatunk, hogy számelméleti problémákat valószínűség-számítási alapon is lehet vizsgálni.

A természettudományokban (különösen a fizikában) az állítások „szilárdságának” számszerűsítésére használják, hasonlóképp, mint a hibaszámítást és egyéb numerikus módszerek elméletét.

Eseményalgebra

A valószínűség-számítás formális tárgyalásához mindenekelőtt egy matematikai struktúra szükségeltetik. A valószínűség-számítás esetében ez egy ún. eseményalgebra, általában egy σ-algebra, más néven egy mérhető tér. Az eseményalgebrában a kísérletet egy halmazzal azonosítjuk, mégpedig a kísérlet kimeneteleinek K halmazával. Ezt nevezzük eseménytérnek is (elemeit pedig elemi eseményeknek is nevezzük). Például kockadobásnál a kimenetelek halmaza K={1,2,3,4,5,6}.

Eseménynek nevezünk mindent, amiről a kísérlet elvégzése után eldönthető, hogy bekövetkezett-e, vagy sem. Például ha egy szabályos dobókockával dobunk, akkor a "hat az eredmény" egy esemény, de definiálhatóak bonyolultabb, összetett események is, pl. "3-nál nagyobb az eredmény", ami akkor következik be, ha 4-et, 5-öt, vagy 6-ot dobtunk, egyébként nem. Minden eseményt egyértelműen meghatároz az, hogy melyik kimenetelek esetén következik be, ezért matematikailag az eseményt a kimeneteleknek ezen részhalmazával azonosítjuk. Például, ha szabályos kockával 2-t, 4-et, vagy 6-ot dobunk, akkor bekövetkezik a "páros számot dobtunk" esemény, egyébként nem; tehát az esemény a K halmaz A={2,4,6} részhalmazával azonosítható. A kimenetelek is felfoghatóak eseményeknek, hiszen a k∈K kimenetelhez egyértelműen tartozik egy {k}⊆K egyelemű esemény, azaz elemi esemény. A "kimenetel" és az "elemi esemény" fogalmai között tehát a gyakorlatban nincs jelentős eltérés, viszont formálisan különböznek.

A gyakorlati problémák szempontjából fontos ismerni a figyelembe vehető események halmazát, mert bonyolultabb problémák esetén K-nak nem minden részhalmazát célszerű az események között kezelni. A figyelembe vehető események halmazában K-nak bizonyos részhalmazai szerepelnek, tehát ez K hatványhalmazának, P(K)-nak egy R részhalmaza. Matematikai vizsgálatra jobbára azon R eseményterek alkalmasak, melyekre igaz, hogy nem üresek, és bármely két esemény halmazelméleti összege (uniója) és különbsége is esemény (azaz R-beli). Ez ekvivalens azzal, hogy R tartalmazza a biztos eseményt, bármely R-beli esemény komplementerét, valamint bármely két R-beli esemény összegét. Az eseményalgebra jobbára a klasszikus problémák alapeszköze, a felsőbb matematikában inkább a szigma-algebra fogalmát használják.

Egy esemény lehetetlen esemény, ha semmilyen kimenetel esetén között nem következik be. Biztos eseményről akkor beszélünk, ha a kísérlet során biztosan (minden kimenetelnél) bekövetkezik. Azt az eseményt, mely akkor és csak akkor következik be, ha az A esemény nem következik be, az A esemény ellentett eseményének nevezzük.

Klasszikus valószínűség-számítás

Ha egy kísérletnek csak véges sok kimenetele lehet, és a kimeneteleknek azonos a valószínűségük, akkor a kísérlettel kapcsolatos események és ezek valószínűségei együtt ún. klasszikus valószínűségi mezőt alkotnak.

Legyen A a kísérlettel kapcsolatos esemény. Ha az A esemény a kísérlet n elemi eseménye közül k különböző elemi esemény összegéből áll, akkor valószínűsége:

.

(k – kedvező esetek száma , n – lehetséges (összes) eset száma)

Bernoulli tétele

Adott: P(A)=p. Ha egy kísérlettel egymástól függetlenül n-szer elvégzünk, akkor annak a valószínűsége, hogy az A esemény pontosan k-szor bekövetkezik:

Szóban kifejezve: Legyen A eseményünk, melynek valószínűsége p. Végezzünk n számú kísérletet, melyből az A esemény k-szor következik be. B esemény az az esemény, hogy A esemény k-szor bekövetkezik. B esemény bekövetkezésének valószínűsége a fenti képlet alapján meghatározható.

Kapcsolódó szócikkek

Jegyzetek

  1. A matematikai szakirodalomban gyakran előfordul a helyesírási hibás *valószínűségszámítás alakban (lásd: a szótagszámlálás szabálya).