„Rádiólokátor” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a Removing Link FA template (handled by wikidata) |
|||
81. sor: | 81. sor: | ||
== Források == |
== Források == |
||
{{commonskat| |
{{commonskat|Radars}} |
||
=== Külső hivatkozások === |
=== Külső hivatkozások === |
||
* [http://www.radartutorial.eu/index.en.html Radar Principles (alapok)] |
* [http://www.radartutorial.eu/index.en.html Radar Principles (alapok)] |
A lap 2015. január 20., 17:02-kori változata
A rádiólokátor, rövidebben radar (a Radio Detection And Ranging, magyarul rádióérzékelés és távmérés) olyan berendezés, mely az általa kisugárzott rádióhullámok (3 MHz – 110 GHz frekvencia, 100 m – 2,7 mm hullámhossz) visszaverődésének érzékelése alapján különféle tárgyak helyét tudja megállapítani. Elterjedten alkalmazzák a repülésben, a hajózásban, a haditechnikában, a meteorológiában, valamint számos más területen. Az adó és a vevő jellemzően, de nem mindig, egy berendezésbe van építve.
Az első rádiólokátorokat az 1930-as években kezdték rendszerbe állítani, a második világháborúban már elterjedten alkalmazták, elsősorban a légvédelmi feladatokra, főleg Angliában és Németországban. A háború alatt Bay Zoltán az Egyesült Izzóban fejlesztett rádiólokátort, ennek segítségével 1944-ben már képes volt hatékonyan észlelni az ellenséges repülőgépeket,[1] 1946-ban, alig egy hónappal egy amerikai kutatócsoport után (de sokkal nehezebb körülmények között dolgozva, és sokkal pontosabban), a világon másodikként sikerült a Holdról visszaverődést érzékelnie és ezzel megmérnie a Hold pontos távolságát a Földtől.
A radar funkció szerinti csoportosítása
- Felderítőradar
- Meteorológiai radar
- Térképező radar
- Távolságmérő radar
- Magasságmérő radar
- Sebességmérő radar
- Tolatóradar
Radar egyenlet
A vevőantennára visszaérkező teljesítményt(Pr) a radaregyenlet adja meg:
ahol
- Pt = kisugárzott teljesítmény
- Gt = az adóantenna nyeresége (gain)[2]
- Ar = a vevőantenna effektív apertúrája (felülete)
- σ = radar keresztmetszet(radar cross section), vagy a cél szórási együtthatója
- F = terjedési tényező
- Rt = az adó és a cél távolsága
- Rr = a vevő és a cél távolsága
Abban az esetben ha az adó és a vevő (közös) ugyanott található, Rt = Rr és a Rt² Rr² kifejezés helyettesíthető R4-nel, akkor R a távolság.
Így az eredmény:
Ez azt mutatja, hogy a visszaérkező jel a távolság negyedik hatványával csökken, ami azt jelenti, hogy a visszavert teljesítmény távoli tárgyak(célok) esetében nagyon-nagyon kis értékű lesz.
A fenti egyenlet F = 1 egyszerűsítése vákuumra vonatkozik, ahol nincs interferencia. A terjedési tényező szolgál magyarázatul a többutas terjedésre, az árnyékolásra és függ a környezet minden egyes részletétől. A valóságban a Path veszteségeket (pathloss) hatásokat is figyelembe kell venni.
Az első lokátorok Magyarországon
A magyar hadvezetés 1942-ben felállította a Bay-csoportot, amely német technikával és saját fejleszésű eszközökkel vette ki a részét az ország légvédelméből.[3] Német részről a Freya és a Würzburg-Riese lokátorokat használták, Magyarország a Tungsram által gyártott adócsöveket szállította[4]. Az Amerikai Egyesült Államokban ekkor fejlesztették a reflex-klisztont és a magnetront, amelyek a centiméteres hullámok tartományában is képesek voltak működni. A magyar adócsövek triódák voltak, és az egy méternél rövidebb hullámhosszak tartományában voltak üzemképesek. A Hold-radar kísérlet idején például az 55 cm-es hullámhosszon működő eszköz volt sikeres (kb. 540 MHz).
Az elsőként kifejlesztett EC 103 15-20 W teljesítményre volt képes (impulzus üzemben 1-2 kW-ra). 1943-ban már a Dunán haladó uszályokat képesek voltak észlelni vele. Az EC 108 impulzus üzemben 10 kW teljesítményre volt képes. Ekkor a magyar rádiólokátor már az Alpok hegyeit és észlelte. Első felállítási helye, – a János-hegy – nem volt alkalmas, ekkor Sári mellé települtek át. Második lokátoruk Jászkiséren vadászrepülő-felderítőként üzemelt. A magyar rádiólokátor hatóköre nagyobb volt 60 kilométernél.[5] A Bay-csoport legfontosabb munkatársai ekkor Papp György, Simonyi Károly, Winter Ernő, Budincsevits Andor, Dallos György voltak. Ebben a körben ismertette a Hold-radarvisszahang ötletét Bay még 1944 márciusában. A nyilas hatalomátvétel után a termelést leállították; a gépeket és a munkatársakat nyugatra szállították. 1944 telén a dunai jeges ár is elpusztította a maradék berendezéseket. Szerencsére a radarkísérleti munkákhoz szükséges eszközök a gyár kutatólaboratóriumában voltak.
Az első elektroncsövek Rimlock foglalattal, rács- és anódsapkával készültek (a rácsfeszültség is elérete a 2000 V-ot). Ekkor alkalmaztak első ízben tóriumoxidos katódot (oxikatód). A Hold radar kísérlethez használt OQQ 500/3000 elektroncső[6] kosaras foglalattal készült.
A fejlesztések a Váci úti kísérleti laboratóriumban folytak, nem minden nehézség nélkül. 1944 július 3-án a gyárudvaron felsorakoztatták a még ott dolgozó 400 zsidó származású dolgozót, akiket a Józsefvárosi pályaudvarra hurcoltak. Bay és Jankovich a német adócső programra hivatkozva annyit tudott elérni, hogy 13 mérnököt visszatarthattak. Közülük is kettő lemaradt a névjegyzékből (Viola Gyula és Kentzler Ödön). Ők tovább dolgozhattak az adócső programon; azonban a névsorolvasásnál mások nevét használva azonosították magukat. Erről az életmentő trükkről Bay-n kívül gyakorlatilag senki sem tudott.[7]
A gyárnak azt a részét, amely a háború után még megmaradt, másodszor is sikerült megmenteni. Bay közbenjárására szovjet adócsöveket kezdtek gyártani; sajnos, nem sokáig. A Hold-kísérlet idejére ezeket a gépeket is elszállították, és ekkor valóban csak a kísérleti üzem maradt meg.
A háború után Bay kijutott Amerikába, és ott ismerte meg a John H. De Witt ezredes által alkalmazott magnetront, amellyel ott is sikeres Hold-visszhang kísérletet végeztek, de a centiméteres hullámhosszak tartományában. DeWitt további előnyben volt Bay-val szemben; az amerikaiaknak ugyanis volt kristályoszcillátoruk.[8]
A lokátor fejlesztésének munkatársai
Maga Bay Zoltán a Műszaki Egyetemről került át az Egyesült Izzóhoz. Munkatársai a Műegyetem és az ELTE oktatói, fizikusok és mérnökök voltak:[9]
Adókészülék a mikrohullámú rezgőkörökkel | Szepesi Zoltán |
Impulzusgenerátor | Papp György, Sólyi Antal, Magó Kálmán |
Adócső és a keverő diódák | Winter Ernő, Budencsevits Andor |
Vevőkészülék | Dallos György |
Katódsugárcső áramkörei | Papp György, Magó Kálmán |
Parabolikus reflektor és az iránymérés | Simonyi Károly |
Lábjegyzetek
- ↑ SZTNH - Magyar feltalálók és találmányok - BAY ZOLTÁN (1900 - 1992). hipo.gov.hu, 2012. (Hozzáférés: 2012. szeptember 3.) 55 cm-es hullámhosszon
- ↑ Az antennanyereséget nem decibelben, hanem természetes mérőszámával kell figyelembe venni
- ↑ Rácz, Elemér: A magyar királyi honvédség rádiólokátor technikája 1942–1945 között. portal.zmne.hu, 2009. (Hozzáférés: 2012. szeptember 5.)
- ↑ Elektronsugárelvű kísérleti csövek 1944-ből. omikk.bme.hu, 2005. (Hozzáférés: 2012. szeptember 5.)
- ↑ Location of Hungarian locators of the end of the war. omikk.bme.hu, 2004. (Hozzáférés: 2012. szeptember 6.)
- ↑ OQQ 500/3000 típusú adócső. omikk.bme.hu, 2004. (Hozzáférés: 2012. szeptember 6.)
- ↑ Aschner Lipót alapítvány: A Tungsram Rt. története 1896–1996 (application/pdf objektum). mek.oszk.hu, 2010. (Hozzáférés: 2012. szeptember 5.)
- ↑ Bay Zoltán. inaplo.hu, 2007. (Hozzáférés: 2012. szeptember 6.)
- ↑ Pribusz, Katalin: Űrkutatás az Interneten - Bay Zoltán csapata és a Holdvisszhang-kísérletek. astro.u-szeged.hu, 2003. (Hozzáférés: 2012. szeptember 6.)
Kapcsolódó szócikkek
- Radarkeresztmetszet
- Lokátor
- Radarreflektor
- Hangtükör
- Fázisvezérelt antennarács
- Szintetikus apertúrájú rádiólokátor
- SLAR
- Radar frekvenciasávok
Források
Külső hivatkozások
- Radar Principles (alapok)
- MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred
- Csekő Árpád: Árvíz- és belvízfelmérés radar felvételekkel – Geodézia és Kartográfia 2003/02
- Petrik Ottó: A műholdas radar-interferometria alkalmazásának korlátai a felszín deformációjának vizsgálatában – Geodézia és Kartográfia 2007/05
- Petrik Ottó: Műholdas radar-interferometria hazai alkalmazása: felszínsüllyedés-vizsgálat Debrecen környékén – Geodézia és Kartográfia 2007/03