„Falkland-szigeteki háború” változatai közötti eltérés

	Falkland-szigeteki háború
	A Falkland-szigetek elhelyezkedése
Dátum	1982. április 2. – június 14.
Helyszín	Falkland-szigetek, Déli-Georgia és Déli-Sandwich-szigetek
Casus belli	Argentína elfoglalta a Falkland-, Déli-Georgia és Déli-Sandwich-szigeteket
Eredmény	status quo ante bellum,; Az Egyesült Királyság visszaszerzi uralmát a szigetek felett
	Harcoló felek
	Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
; Argentína	; Egyesült Királyság; Falkland-szigetek
	Parancsnokok
	Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Leopoldo Galtieri; Juan Lombardo; Mario Menéndez; Ernesto Crespo	Margaret Thatcher ; Sir John Fieldhouse; Sir John Woodward; Sir Jeremy Moore
	Haderők
	Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Hadsereg: 10 000 fő; Haditengerészet: 3 119 fő; Légierő: 1 069 fő; 216 repülőgép	Hadsereg: 10 700 fő; Haditengerészet: 13 000 fő; Légierő: 6 000 fő; 117 repülőgép
	Veszteségek
	Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
649 halott; 1 188 sebesült; 11 313 hadifogoly; 25 helikopter; 75 repülőgép	258 halott; 1 777 sebesült; 106 hadifogoly; 24 helikopter ; 10 Harrier
	A Wikimédia Commons tartalmaz Falkland-szigeteki háború témájú médiaállományokat.

Laptörténet interaktív böngészése

[nem ellenőrzött változat]

← Régebbi szerkesztés Újabb szerkesztés →

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva

VizuálisWikiszöveges

Sorban

A lap 2015. január 18., 14:41-kori változata

Nem tévesztendő össze a következőkkel: Falkland-szigeteki csata, eseménnyel, amely az első világháború idején zajlott és [[{{{3}}}]].

A Falkland-szigeteki háború (angolul: The Falklands War, spanyolul: Guerra de las Malvinas) az Egyesült Királyság és Argentína közti fegyveres konfliktus, amelyet 1982 márciusa és júniusa között vívtak a Falkland-szigetek és néhány közeli, kisebb dél-atlanti-óceáni sziget (Dél-Georgia és a Dél-Sandwich-szigetek) birtoklásáért. A szigetek, amelyek 1833 óta brit uralom alatt állnak, kb. 500 km-re az argentin partoktól keletre helyezkednek el, és Argentína a mai napig jogot formál rájuk^[1].

A háború 1982. április 2-án kezdődött, amikor az argentin fegyveres erők megszállták és elfoglalták a Falkland-szigeteket), majd másnap Dél-Georgiát és a Déli-Sandwich-szigeteket annak érdekében, hogy argentin szuverenitás alá helyezzék a területeket. 1982. április 5-én a brit kormány egy összhaderőnemi haditengerészeti harccsoportot indított útnak, hogy az argentin légierő és haditengerészet megtámadása után visszafoglalja a szigeteket a megszálló erőktől. A brit erők 1982. május 21-én szálltak partra a keleti Falkland-szigeten. A harcok 74 napig tartottak az 1982. június 14-i argentin kapitulációig (előfordul a tíz hetes időtartam említése is), amellyel a szigetek visszakerültek brit irányítás alá. Az összecsapásokban 649 argentin és 255 brit katona, valamint 3 civil lakos vesztette életét. A brit kormányzat a katonai tevékenységeket hivatalosan 1982. június 20-án nyilvánította befejezettnek^[2].

A háború egy kiemelt epizódja volt a szigetek szuverenitása fölött zajló elhúzódó vitának. Argentína mindmáig magáénak követeli a szigeteket, ezért az argentin kormányzat a katonai beavatkozást a saját területe visszaszerzéseként értékelte és nem agresszióként. A brit kormányzat ezzel szemben a háborút kiváltó katonai műveletet egy olyan brit terület megszállásaként értelmezte, amely 1841 óta koronagyarmat. A 19. század elején benépesült szigetek jelenlegi lakóinak túlnyomó többsége brit eredetű és elsöprő többséggel támogatják az Egyesült Királysághoz tartozásukat.

Hivatalosan egyik állam sem üzent hadat a másiknak, bár mindkettő háborús övezetnek minősítette a szigetek területét és hivatalosan elismerte a hadiállapot beálltát. A harctevékenységek majdnem kizárólag a vitatott szigetek területére és azok közvetlen környezetére korlátozódtak.

A háború mindkét országban komoly hatást gyakorolt a közvéleményre és számos újságcikk, könyv és film tárgya lett. Az általános hazafias érzelemhullám, amelyet a szigetek elfoglalása magasra emelt Argentínában, a háború elvesztése miatt a kormányzó katonai junta bukásához vezetett. Az Egyesült Királyságban a kormányon levő Konzervatív Párt csökkenő népszerűségi trendjét megfordította a háború kimenetele és a rákövetkező évben a konzervatívok ennek köszönhetően újra megnyerték a brit választásokat.Az Egyesült Királyságban általában véve kisebb politikai és kulturális hatása volt a konfliktusnak, mint a súlyos gazdasági nehézségekkel küzdő Argentínában, ahol a Falkland-szigetek hovatartozásának kérdése máig napirenden szerepel.

A két hadviselő fél közötti nemzetközi kapcsolatokat 1989-ben állították helyre egy Madridban lefolytatott találkozó során, amely végén a brit és argentin kormány közös nyilatkozatot adott ki. Egyik ország álláspontja sem változott a szuverenitás tekintetében, mindkettő változatlanul a sajátjának tartja a szigeteket. 1994-ben az argentin követelés bekerült az ország újonnan elfogadott alkotmányába is^[3].

Az előzmények

A háborút megelőző periódusban - leginkább a katonai diktatúra vezetői, Jorge Rafael Videla tábornok és Roberto Eduardo Viola tábornok közötti hatalmi átadás-átvételt követően, 1981. márciusától - Argentína súlyos gazdasági válságot élt át, melyet az országot 1976. óta irányító katonai diktatúra (junta) elleni tiltakozások hullámai tarkítottak. 1981. decemberében ismét személycserékre került sor a rezsim felsővezetésében, a junta irányítását Leopoldo Galtieri tábornok (egyben mint államelnök), Basilio Lami Dozo dandártábornok és Jorge Anaya admirális vette át. Anaya admirális volt a katonai megoldás fő tervezője és támogatója a Falkland-szigetekre régóta fennálló területi követelés megoldására.^[4] Anaya admirális nem számított arra, hogy Nagy-Britannia katonai választ adna a szigetek megszállására.^[5]

Leopoldo Galtieri, a junta vezetője a felgyülemlett feszültségeket a nemzeti érzelmek felszításával kívánta levezetni, amelyre egy a lakosság számára népszerű célért vívott gyors, győztes háború ideális eszköznek tűnt.

Az argentin támadás

Március 19-én 50 argentin katona szállt partra a szigetcsoporthoz tartozó Déli-Georgián, és felvonták az argentin zászlót. Április 2-án Galtieri elrendelte a Falkland-szigetek megszállását. Gyors partraszállást követően eldördültek az első lövések és a kis számú brit helyőrség (57 tengerészgyalogos) másnap kapitulált.

Az Egyesült Királyságot és a világot meglepte a támadás. A britek azonban haladéktalanul csapatszállító hajókat szereltek fel, és erős flottakötelék kíséretében elindultak, hogy még a téli viharok megérkezte előtt visszafoglalják a 10 000 km-re fekvő szigeteket.

A brit ellentámadás

Április végén 75 tengerészgyalogos visszafoglalta a lakatlan Déli-Georgia szigetet. Május 1-jén brit távolsági bombázók a Black Buck hadművelet keretén belül bravúros, többszöri légi utántöltést igénylő támadást intéztek a megszálló erők ellen. A támadás csekély veszteséget okozott (1 bomba ért célt), de az Argentin Légierő vadászgépeinek áttelepítésére kényszerült, ami jelentősen befolyásolta a későbbi eseményeket az Egyesült Királyság javára.

Intenzív és mindkét oldalnak jelentős veszteségeket okozó légi és tengeri hadműveletek következtek. A HMS Conqueror brit tengeralattjáró elsüllyesztette az ARA General Belgrano argentin cirkálót, és megadásra kényszerült a két argentin tengeralattjáró egyike, a ARA Santa Fe is. Az argentin erők elsüllyesztették a modern HMS Sheffield rombolót és több, pótolhatatlan felszereléssel megrakott szállítóhajót, valamint súlyosan megrongáltak több csapatszállítót. A brit HMS Invincible repülőgép-hordozóról felszállt Harrier vadászrepülők többször támadták a megszálló argentin erőket, fontos földi célpontokat semmisítve meg. A Harrierek és a francia gyártmányú argentin Mirage III vadászgépek között kialakult légi harcokban rendre az argentin fél húzta a rövidebbet. Ugyanakkor az Argentin Légierő több sikeres bombatámadást intézett a brit flotta ellen. Több hajót is találat ért, de a brit erők óriási szerencséjére a becsapódott bombák 75%-a nem robbant fel, mert a hajók hatékony légvédelme arra kényszerítette az argentin pilótákat, hogy a bombákat kis magasságból oldják ki (több argentin repülőgépen kisebb sérüléseket okoztak a brit hadihajók hozzájuk érő, kisebb antennái), és a bomba zuhanásának rövid ideje alatt a gyújtónak nem volt ideje élesíteni. A TV-adásokból azonban az Argentin Légierő katonái értesültek a fel nem robbant bombákról, és gyújtóik beállításán módosítva később több hajót elsüllyesztettek. A vakmerő támadásokban az argentin fél körülbelül 30 repülőt vesztett.

A tengeri és légi csatákat követően május 21-én 4000 brit katona szállt partra a főszigeten San Carlosnál és 3 hétig tartó heves harcok után bevonultak a fővárosba, Stanleybe. Az argentin megszálló erők maradéka Mario Menendez tábornok parancsnoksága alatt június 14-én tette le a fegyvert. A szigetek mai napig brit uralom alatt állnak.

Emberveszteség

A Ronald Reagan erkölcsi és katonai támogatását élvező Nagy-Britannia 74 nap alatt verte ki a szigetekről a betolakodókat. A britek emberéletben összesen 255, az argentinok 649 főt veszítettek.^[6]

A háború hatása

A háború hatása mindkét országban és világszerte is jelentős volt. Argentínában a vereséget követő megmozdulások a junta bukásához és demokratikus fordulathoz vezettek. Az Egyesült Királyságon a hazafias lelkesedés második világháború óta nem látott hulláma söpört végig. A belpolitikája és gazdasági intézkedései miatt népszerűtlen Margaret Thatcher miniszterelnök pozíciója megerősödött, és a háború után újraválasztották.

A háború veszteségei viszonylag csekélyek voltak ugyan, de mivel a második világháború utáni legnagyobb, modern hadseregek által vívott tengeri és szárazföldi konfliktus, jelentősége nagy. A mindkét oldalon alkalmazott korszerű haditechnika bebizonyította fölényét az elsősorban argentin oldalon használt világháborús eszközök felett. A brit atom-tengeralattjárók és korszerű haditengerészeti helikopterek az argentin flotta több nagy, de elavult egységét süllyesztették el. Az argentin oldalon használt, francia gyártmányú aktív radarvezérlésű Exocet rakéták a brit flotta több modern hajóját semmisítették meg, vagy rongálták meg súlyosan, bár viszonylag csekély számban álltak hadrendben – ugyanakkor a korszerű légvédelmi rendszereknek köszönhetően a hagyományos bombatámadások a bevetett repülőgépek számához képest kis veszteségeket okoztak.

Jegyzetek

↑ "Argentine to reaffirm Sovereignty Rights over The Falkland Islands"
↑ militaryhistory.com/Falklands
↑ "La Nación Argentina ratifica su legítima e imprescriptible soberanía sobre las Islas Malvinas, Georgias del Sur y Sandwich del Sur y los espacios marítimos e insulares correspondientes, por ser parte integrante del territorio nacional."
↑ Kirschbaum, Oscar; Van Der Kooy, Roger; Cardoso, Eduardo (1983). Malvinas, La Trama Secreta (spanyol nyelven). Buenos Aires: Sudamericana/Planeta. ISBN 978-950-37-0006-8.
↑ "Que tenía que ver con despertar el orgullo nacional y con otra cosa. La junta —Galtieri me lo dijo— nunca creyó que los británicos darían pelea. Él creía que Occidente se había corrompido. Que los británicos no tenían Dios, que Estados Unidos se había corrompido ... Nunca lo pude convencer de que ellos no sólo iban a pelear, que además iban a ganar." ("Ez az egész sem a nemzeti büszkeségről, sem más dologról nem szólt. A junta - ahogy Galtieri elmondta nekem - nem hitte, hogy a britek válaszolni fognak. Úgy gondolta, hogy a nyugati világ korrupt.A britek istentelenek, az USA korrupt. ... Sohasem tudtam meggyőzni, hogy a britek nemcsak a harcot fogják fölvenni, de a háborút is meg fogják nyerni.") La Nación / Islas Malvinas Online 25 October 2010.
↑ http://nepszava.com/2012/04/amerika/obama-a-falkland-szigetekrol.html Emberáldozat - politikai következmények

Külső hivatkozások

Battle Atlas of the Falklands War 1982 – Gordon Smith
részletes cikksorozat a háború eseményeiről

A Wikimédia Commons tartalmaz Falkland-szigeteki háború témájú médiaállományokat.

[1] "Argentine to reaffirm Sovereignty Rights over The Falkland Islands"

[2] taryhistory.com/Falklands

[3] "La Nación Argentina ratifica su legítima e imprescriptible soberanía sobre las Islas Malvinas, Georgias del Sur y Sandwich del Sur y los espacios marítimos e insulares correspondientes, por ser parte integrante del territorio nacional."

[4] Kirschbaum, Oscar; Van Der Kooy, Roger; Cardoso, Eduardo (1983). Malvinas, La Trama Secreta (spanyol nyelven). Buenos Aires: Sudamericana/Planeta. ISBN 978-950-37-0006-8.

[5] "Que tenía que ver con despertar el orgullo nacional y con otra cosa. La junta —Galtieri me lo dijo— nunca creyó que los británicos darían pelea. Él creía que Occidente se había corrompido. Que los británicos no tenían Dios, que Estados Unidos se había corrompido ... Nunca lo pude convencer de que ellos no sólo iban a pelear, que además iban a ganar." ("Ez az egész sem a nemzeti büszkeségről, sem más dologról nem szólt. A junta - ahogy Galtieri elmondta nekem - nem hitte, hogy a britek válaszolni fognak. Úgy gondolta, hogy a nyugati világ korrupt.A britek istentelenek, az USA korrupt. ... Sohasem tudtam meggyőzni, hogy a britek nemcsak a harcot fogják fölvenni, de a háborút is meg fogják nyerni.") La Nación / Islas Malvinas Online 25 October 2010.

[6] ttp://nepszava.com/2012/04/amerika/obama-a-falkland-szigetekrol.html Emberáldozat - politikai következmények

[1]

[2]

[3]

[4]

[5]

[6]

@@ 42. sor: / 42. sor: @@
 == Az előzmények ==
-A háborút megelőző periódusban Argentína súlyos [[gazdasági válság]]ot élt át, melyet a [[diktatúra|katonai diktatúra]] ([[junta]]) elleni tiltakozások hullámai tarkítottak. [[Leopoldo Galtieri]], a junta vezetője a felgyülemlett feszültségeket a nemzeti érzelmek felszításával kívánta levezetni, amelyre egy a lakosság számára népszerű célért vívott gyors, győztes háború ideális eszköznek tűnt.
+A háborút megelőző periódusban - leginkább a katonai diktatúra vezetői, Jorge Rafael Videla tábornok és Roberto Eduardo Viola tábornok közötti hatalmi átadás-átvételt követően, 1981. márciusától -  Argentína súlyos [[gazdasági válság]]ot élt át, melyet az országot 1976. óta irányító [[diktatúra|katonai diktatúra]] ([[junta]]) elleni tiltakozások hullámai tarkítottak.
+. decemberében ismét személycserékre került sor a rezsim felsővezetésében, a junta irányítását [[Leopoldo Galtieri]] tábornok (egyben mint államelnök), Basilio Lami Dozo dandártábornok és Jorge Anaya admirális vette át. Anaya admirális volt a katonai megoldás fő tervezője és támogatója a Falkland-szigetekre régóta fennálló területi követelés megoldására.<ref>Kirschbaum, Oscar; Van Der Kooy, Roger; Cardoso, Eduardo (1983). Malvinas, La Trama Secreta (spanyol nyelven). Buenos Aires: Sudamericana/Planeta. ISBN 978-950-37-0006-8.</ref> Anaya admirális nem számított arra, hogy Nagy-Britannia katonai választ adna a szigetek megszállására.<ref>"Que tenía que ver con despertar el orgullo nacional y con otra cosa. La junta —Galtieri me lo dijo— nunca creyó que los británicos darían pelea. Él creía que Occidente se había corrompido. Que los británicos no tenían Dios, que Estados Unidos se había corrompido ... Nunca lo pude convencer de que ellos no sólo iban a pelear, que además iban a ganar." ("Ez az egész sem a nemzeti büszkeségről, sem más dologról nem szólt. A junta - ahogy Galtieri elmondta nekem - nem hitte, hogy a britek válaszolni fognak. Úgy gondolta, hogy a nyugati világ korrupt.A britek istentelenek, az USA korrupt. ... Sohasem tudtam meggyőzni, hogy a britek nemcsak a harcot fogják fölvenni, de a háborút is meg fogják nyerni.") La Nación / Islas Malvinas Online 25 October 2010.</ref>
+[[Leopoldo Galtieri]], a junta vezetője a felgyülemlett feszültségeket a nemzeti érzelmek felszításával kívánta levezetni, amelyre egy a lakosság számára népszerű célért vívott gyors, győztes háború ideális eszköznek tűnt.
 == Az argentin támadás ==