„Ráday Gedeon (főispán)” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése

[ellenőrzött változat]

← Régebbi szerkesztés Újabb szerkesztés →

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva

VizuálisWikiszöveges

Sorban

A lap 2015. január 8., 15:59-kori változata

Ez a szócikk a főispánról szól. Hasonló címmel lásd még: Ráday Gedeon (egyértelműsítő lap).

Ráday Gedeon (Pest, 1806. június 23. – Pest, 1873. július 12.) rádai gróf, Nógrád vármegye főispánja, a Nemzeti Színház főintendánsa.

Élete

Ráday Pál királyi táblai ülnök és báró Prónay Ágnes fia. Gondos házi nevelés után Pozsonyban tanult, a jogot pedig Pesten 1823-ban végezte. Az 1825. évi országgyűlés főrendiházában jelen nem lévő atyját képviselte; azután Pest vármegyében szolgált, ahol megyei gyakorlatot szerzett.

Később a megye közgyűlésein szónoklatával kiváló szereplő volt és a hatalmas ellenzéki pártnak egyik legbátrabb és legtekintélyesebb bajnoka lett, aki az alkotmányos szabadságot és nemzeti jogokat a bécsi önkényes rendszabályok ellenében minden alkalommal erélyesen és következetesen védelmezte. E szónokokat és köztük Rádayt is, részint hűtlenségi, részint becstelenségi perbe fogták. A kormány azonban el nem érhette kitűzött célját, sőt csak még inkább élesztette az ellenszegülést. Pest vármegye Rádayt az 1839. évi országgyűlésre május 31-én, a gróf perbefogatása és üldöztetése dacára, sőt mondhatni, éppen ezért, követévé választotta. Ebből újabb nagy baj lett: a kormány most meg már a követválasztási szabadságon és képviseleti függetlenségen ejtett sérelmet az által, hogy Rádayt, mint perben álló egyént, az országgyűlésen való megjelenéstől eltiltotta. Ebből támadt az országgyűlésen a híres Ráday-ügy. Végül, hogy az országgyűlés eredménytelenné ne legyen, úgy segítettek a bajon, hogy Rádayt önkéntes lemondásra bírták és a sérelem tárgyát megszüntették, erős óvástétel mellett a szabad követválasztás érdekében.

A következő, 1844. évi országgyűlésre ismét megválasztották és ekkor már akadálytalanul megjelenhetett méltó helyén. Ott azután megválasztották a Nemzeti Színház főigazgatójává, mely ezúttal első ízben, 1845-1847-ben a legnagyobb ügyszeretettel és buzgalommal viselt kormánya alatt élte egyik legszebb virágzási korát. Rendbe hozta a színház rendetlen és bonyolult viszonyait, jeles művészeket szerződtetett, felölelte a nemzeti drámát és drámairodalmat sat. Az írókkal, többek közt Vörösmartyval, Bajzával, Fáy Andrással, aki rokona és atyai barátja volt, és a művészek javával szíves baráti érintkezésben élt.

1847-ben mindent megtett Kossuth követté választatása ügyében és oldalán küzdött a vármegyei asztalnál, mint hű barát és elvrokon. Ő maga 1848-ban a főrendi tábla szabadelvű tagja és helyettes főlovászmester volt és az alkotmányos miniszterium Nógrád vármegye főispánjává nevezte ki. A szabadságharc után neki is vissza kellett vonulni a közpályától. 1849. december 10-én a pesit hadi törvényszék két évi várfogságra ítélte, de Haynau visszaadta szabadságát.

1854-ben megint őt hívták vissza a Nemzeti Színház összezavart ügyeinek rendbehozására, bár politikai egyinéségét Bécsben nem kedvelték. Ő elfogadta a megbizatást és híven teljesítette feladatát, mindent megtett, amit azokban az időkben tehetett az intézet újból való felvirágoztatására, pénzt gyűjtött az intézet kijavítására; visszahívta a szétszórt, elzüllött régi jó művészeket és újjáteremtette a beteg intézetet. Magáról azonban rosszul gondoskodott. A közügyek miatt gazdaságát elhanyagolta; neje Teleki Borbála grófnő kora halála után megszűnt háztartásában a rend és takarékosság és Ráday vagyonilag mindinkább süllyedt.

Az alkotmány helyreállítása után a jászkunok főkapitányává nevezték ki, de ekkor már egykori szép vagyonát, péceli ősi kastélyát idegen kézen kellett látnia és végsőségig jutott anyagi zavarai miatt hivatalait meg nem tarthatta és a közügyektől teljesen visszavonulva, gyászban és szegénységben végezte be egykor oly fényes és hasznos életét. Családi könyvtárát igen jutányos árért a pesti református főiskolának engedte át, melynek mindenkor pártfogója és egyházának már 1836 óta hű gondnoka volt.

Arcképe: kőnyomat Barabástól az Arczkép-Albumban 1856.

Munkái

Költeményei a Szépliteraturai Ajándékban. (1821. Serkentés az ifjakhoz, a haza és tudományok szeretetére új esztendőkor, Pozsonyban), az Aurórában (1823), a Hebeben (1825-26).

Beszéde 1861. jún. 3. az országgyűlésen Pest, 1861. (Magyarország 131. sz. melléklete. B. Vay Béla és gr. Csáky Tivadar beszédeivel együtt.) Többi országgyűlési beszédei a Naplókban és egykorú lapokban vannak.

Van egy fordított színműve is: A szerencse gyermeke. Birch-Pfeiffer Sarolta után (először adatott elő 1860. november 28-án a pesti Nemzeti Színházban).

Forrás

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái.

@@ 11. sor: / 11. sor: @@
 A következő, 1844. évi országgyűlésre ismét megválasztották és ekkor már akadálytalanul megjelenhetett méltó helyén. Ott azután megválasztották a Nemzeti Színház főigazgatójává, mely ezúttal első ízben, 1845-1847-ben a legnagyobb ügyszeretettel és buzgalommal viselt kormánya alatt élte egyik legszebb virágzási korát. Rendbe hozta a színház rendetlen és bonyolult viszonyait, jeles művészeket szerződtetett, felölelte a nemzeti drámát és drámairodalmat sat. Az írókkal, többek közt [[Vörösmarty Mihály|Vörösmartyval]], [[Bajza József (költő)|Bajzával]], [[Fáy András]]sal, aki rokona és atyai barátja volt, és a művészek javával szíves baráti érintkezésben élt.
--ben mindent elkövetett [[Kossuth Lajos|Kossuthnak]] követté választatása ügyében és annak oldalánál küzdött a vármegyei asztalnál mint hű barát és elvrokon. Ő maga 1848-ban a főrendi tábla szabadelvű tagja és helyettes főlovászmester volt és az alkotmányos miniszterium [[Nógrád vármegye]] főispánjává nevezte ki. A szabadságharc után neki is vissza kellett vonulni a közpályától. 1849. december 10-én a pesit hadi törvényszék két évi várfogságra ítélte, de [[Julius Jacob von Haynau|Haynau]] visszaadta szabadságát.
+-ben mindent megtett [[Kossuth Lajos|Kossuth]] követté választatása ügyében és oldalán küzdött a vármegyei asztalnál, mint hű barát és elvrokon. Ő maga 1848-ban a főrendi tábla szabadelvű tagja és helyettes főlovászmester volt és az alkotmányos miniszterium [[Nógrád vármegye]] főispánjává nevezte ki. A szabadságharc után neki is vissza kellett vonulni a közpályától. 1849. december 10-én a pesit hadi törvényszék két évi várfogságra ítélte, de [[Julius Jacob von Haynau|Haynau]] visszaadta szabadságát.
 -ben megint őt hívták vissza a Nemzeti Színház összezavart ügyeinek rendbehozására, bár politikai egyinéségét [[Bécs]]ben nem kedvelték. Ő elfogadta a megbizatást és híven teljesítette feladatát, mindent megtett, amit azokban az időkben tehetett az intézet újból való felvirágoztatására, pénzt gyűjtött az intézet kijavítására; visszahívta a szétszórt, elzüllött régi jó művészeket és újjáteremtette a beteg intézetet. Magáról azonban rosszul gondoskodott. A közügyek miatt gazdaságát elhanyagolta; neje Teleki Borbála grófnő kora halála után megszűnt háztartásában a rend és takarékosság és Ráday vagyonilag mindinkább süllyedt.