III. Alexandrosz makedón király

Nagy Sándor mellszobra

Nagy Sándor ábrázolása az általa vert korabeli ezüstdrachmán

Nagy Sándor (Pella, Kr. e. 356. július 20. és július 30. között – Babilon, Kr. e. 323. június 10.) III. Alexandrosz makedón király. (görögül: Αλέξανδρος ὁ Μέγας [ὁ Τρίτος ὁ Μακεδών], ejtsd: alexandrosz ho megasz [ho tritosz ho makedón], perzsául: Sikandar vagy Iskander). Kiterjesztette a görög (makedón) birodalom határait, melyet apja, II. Philipposz a kis makedón államból és egy görög városállamból alapított, s amely Nagy Sándor hadjáratai után Perzsiától és Egyiptomtól egészen az indiai szubkontinensig terjedt.

Hatalomra lépése a görög történelem egy új korszakának, a hellenizmus kezdetét jelentette.

Élete

A korai évek (Kr.e 356–336)

Nagy Sándor portréja Rómából

Nagy Sándor Kr.e. 356-ban, II. Philipposz makedón király és egyik felesége, Olümpiasz fiaként született, állítólag maga Zeusz termékenyítette meg. Életének szakaszai, elsősorban gyermekévei köré később legendákat szőttek. Plutarkhosz például elmesélte, hogy Sándor valódi apja Zeusz volt; ő írta azt is, hogy Olümpiasz és Philipposz álmában Arisztander, a jós előre jelezte, hogy a szülésnél egy oroszlán jön a világra. Az anyja, Olümpiasz a görög hős, Akhilleusz egyenesági leszármazottjának tekintette magát, a Dionüsszosz-kultusz papnője volt. Apja, Philipposz állítólag Zeusz fiától, Heraklésztól származott. Plutarkhosz elbeszélése szerint fiatal éveiben tett szert híres lovára, Bukephaloszra, akit addig senki nem tudott megülni, és aki később az indiai hadjáratra is elkísérte. Sándor észrevette, hogy a ló a saját árnyékától ijedt meg, ezért a nappal szembe állította és úgy ült föl az eddig megzabolázhatatlan állatra. Plutarkhosz szerint Philipposz ezt látva így szólt: „Óh fiam, keress magadhoz méltóbb királyságot. Makedónia nem elég nagy számodra.“

A legendákon kívül keveset tudunk Nagy Sándor gyermekkoráról. Makedónia a klasszikus Görögország északi szomszédja volt, s lakóit sok görög barbárnak tartotta, annak ellenére, hogy a királyi ház görögnek számított.

Apja, II. Philipposz a korábban jelentéktelen Makedóniából, amelyen a hegyvidéki és alföldi nemesi családok vitáztak, erre az időre egy erős katonai hatalmat hozott létre. Meghódította Thesszáliát és Thrakiát, és Spárta kivételével minden görög városállamot szövetségbe tömörített a saját vezetése alatt. Ezekben a hadjáratokban már Sándor is résztvett, például Kr.e. 338-ban a khairóneiai csatában, ahol a makedón seregek szétverték az Athén vezetésével egyesült görög hadakat. Itt kapott először a fiatal férfi parancsnoki feladatot apjától: a lovasság balszárnyát vezette. Az ő személyes vezetésével sikerült felmorzsolni az ellenfél legfélelmetesebb egységét, a thébai szent csapatot. Philipposz haderőreformjának köszönhetően a makedón hadsereg korának a legerősebb serege volt. De az apja nem csak fia katonai képzésével foglalkozott. Pellába, a fővárosba hívta Arisztotelészt, a híres filozófust és rábízta fia nevelését. Arisztotelész bevezette Sándort a filozófia, a művészetek és a matematika tudományába. A tudós hatalmas befolyást gyakorolt Nagy Sándor egész életére, például tudjuk, hogy hadjárataira egyetlen olvasmányt vitt magával, az Íliászt.

Apa és fia között nemsokára kirobbant a konfliktus, amelynek kiváltó oka Philipposz új házassága volt. Kr.e. 337-ben ugyanis feleségül vette egyik udvari nemese, Attalosz unokahúgát, Kleopátrát, aki makedón származású volt, míg Olümpiasz nem. Az esküvői vacsorán Attalosz megjegyzése olaj volt a tűzre, hiszen azt kívánta, hogy a nászból végre megszülessen a királyság törvényes örököse. Sándor nem tűrte a sértést, és visszavágott: „Azt akarod mondani, hogy én fattyú vagyok?” és serlegét Attaloszhoz vágta. Kitört a botrány. Philipposz, ahelyett, hogy Sándornak adott volna igazat, Attaloszt vette védelmébe, és részeg fővel a fiára támadt, de megbotlott és elesett. A fia ekkor így kiáltott föl: „Nézzétek Urak! Ez az ember készül átkelni Európából Ázsiába, de elvágódik, míg egyik pamlagtól a másikig ér.”

Ezután Sándor számára kockázatossá vált a helyzet, így elutazott Pellából anyjával együtt Eperioszba, majd tovább utazott Illíriába. Bár trónöröklése bizonytalanná vált, egy váratlan fordulat miatt fél év múlva visszatért Pellába.

Philipposzt Kr.e. 336 nyarán a régi fővárosban, Aigaiban, lánya, Kleopátra és Epeirosz királyának, Sándornak az esküvőjén Pauszainasz, a testőrség egyik tagja megölte. A tett motívuma személyes volt: Pauszainasz volt Philipposz egyik szeretője és Attalosz megsértette; ezután úgy érezte, hogy Philipposz igazságtalanul bánik vele. Az a hír járta, hogy Nagy Sándornak és anyjának része volt a merényletben, de ezt bizonyítani nem tudták.

A trón megszerzése és a hatalom biztosítása (Kr. e. 336 – Kr. e. 335)

II. Philipposz makedón birodalma

Kr.e. 336-ban az akkor húsz éves Sándor követte apját a trónon. Hogy ez említésre méltó ellenállás nélkül ment végbe, az elsősorban Antipatrosznak köszönhető, aki a sereget rábírta, hogy ismerjék el Sándort királynak. Már az első napokban megindult a lehetséges trónkövetelők elleni irtó hadjárat. Philipposz feleségét, Kleopátrát és kislányát Olümpiasz elevenen elégettette. Sándor ellenségét, Attaloszt és szinte teljes rokonságát Parmenión ölte meg. Antipatrosz és Parmenión e tetteikkel kivívták Sándor kegyeit.

Még 336-ban Sándor Korinthoszba ment és felújíttatta a görög városállamok közötti szövetséget. Thrakia és Illíria népe azt hitte, hogy a makedón uralom véget ért, és a törzsek fellázadtak. Sándor Kr.e. 335-ben 15.000 katonával északra vonult a mai Románia és Bulgária területére egészen a Dunáig és legyőzte a trák törzseket, majd az illíreket.

Míg Sándor északon harcolt, délen a görögök elhatározták, hogy itt az ideje megszabadulni a makedón elnyomástól. Vezetőjük a híres szónok, az athéni Demoszthenész volt, aki úgy gondolta, hogy Sándor kénytelen lesz feladni a korábbi hatalmi pozíciókat. Démoszthenész és Hüpereidész javaslatára még az ellenséges Thébával is szövetkeztek, Théba polgárai kiűzték a makedón katonaságot a városból. Az athéni és szövetséges csapatok azonban a khairóneai csata során katasztrofális vereséget szenvedtek a makedón lovasságtól (Kr. e. 338.).

Nagy Sándor azonnal reagált a hírekre és hadseregével a lehető leggyorsabban Théba alá érkezett. Perdikasz elfoglalta a várost és kegyetlen példát statuáltak a többi városállam számára. A templomok és Pindarosz, a nagy költő háza kivételével Sándor mindent leromboltatott. Katonái hatezer polgárt öltek meg és kb. 30000 embert adtak el rabszolgának. Théba városa megszűnt létezni. Húsz évvel később újra felépítették, de korábbi jelentőségét soha többé nem kapta vissza.

Athénnek azonban megkegyelmezett Sándor, hiszen tisztában volt a jelentős hajóhaddal rendelkező város fontosságával. Mindössze arra kötelezte, hogy lojális maradjon a korinthoszi szövetséghez.

Miután Sándor a többi városállamban is megszilárdította hatalmát, végre arra fordíthatta energiáit, amire már uralkodása kezdetén akarta: Perzsia meghódításának megkezdésére.

Perzsia meghódításának kezdete (Kr.e. 334–333)

Nagy Sándor birodalma (1913-ban kiadott térkép alapján)

A perzsa birodalom volt Sándor korában a Föld legnagyobb területű hatalma. A perzsák királya az előző száz évben meghódította Palesztinát, Mezopotámiát, Egyiptomot ás Anatóliát, és többször megpróbálta Görögországot is elfoglalni. Amikor Sándor a perzsa birodalom ellen vonult, ott az Akhaimenida-házból való III. Dareiosz uralkodott. Már Philipposz is tervezte Perzsia elfoglalását és az első lépéseket meg is tette: Parmenión vezetésével egy hadsereg már az ázsiai Hellészpontoszon állomásozott, de a perzsák visszaverték őket. Alexandrosz 334 májusában kelt át a Hellészpontoszon hadseregével, amely 35 000 makedón és görög harcosból állt.

Először a Granikosz folyónál találkoztak a perzsa haderőkkel, akiket a rhodoszi Memnon vezetett. Sándor győzelmével lehetségessé vált a kis-ázsiai ión városok felszabadítása, mely Sándor hadjáratának egyik oka volt. A győzelem után Nagy Sándor kinevezte a terület helytartóját és világossá tette, hogy nem szabadítja fel a városokat, hanem makedón területekként elfoglalja.

Lüdiában Sándor harc nélkül vonult be Szardeiszba. Ott felavatta a helyi Zeusz-templomot, lefoglalta a város kincstárát és kifizette az embereit. Azután továbbvonult Kis-Ázsia nyugati partjainak legnagyobb városa, Milétosz felé. Az itteni szatrapa nem adta fel a várost, bízott abban, hogy a 400 hajóból álló perzsa hajóhad megvédi őket. De Sándor már odarendelte Parmenión testvére, Nikanor vezetésével a 160 hajóból álló flottát, amely elállta az öböl bejáratát, s megakadályozta a perzsák kikötését. Így szinte satuba fogta a várost, amely megadta magát.

Nagy Sándor átvágja a gordiuszi csomót; Jean-Simon Berthélemy (1743-1811)festménye

A perzsák, még mindig Memnon parancsnoksága alatt, Kária fővárosában, Halikarnasszoszban gyülekeztek és készültek a város ostromára. A harc Sándor számára nagy veszteségekkel járt. Közben még fegyverszünetről is alkudozott, hogy a makedón elesetteket biztonságba helyezze; s ezt soha azelőtt és soha azután nem tette meg. Amikor végül áttörte a városfalakat, Memnon katonái nagy részével hajókkal menekült el a megszállt városból. Miközben Sándor Halikarnasszosz uralmát Adának, a káriai szatrapa lányának ígérte, Kária népével kötött szerződéssel biztosította magát. Néhány forrás úgy tudja, hogy Adát Sándor adoptálta. Itt tanúsította először azon taktikáját, hogy nagyvonalúságot gyakorol a legyőzött népekkel szemben, s így azok nem lázadnak a makedónok ellen.

A perzsa hadjárat eredeti célját, Kis-Ázsia nyugati partjainak elfoglalását ezzel elérte. Sándor mégis úgy határozott, hogy az expedíciót folytatják. Lükia és Pamphülia partjai mentén a makedón-görög sereg semmiféle jelentős ellenállásba nem ütközött. Egyik város a másik után harc nélkül adta meg magát. Sándor barátját, Nearchoszt nevezte ki Lükia és Pamphülia helytartójává.

Kr.e. 334/333 telén Sándor elfoglalta Anatólia belső területeit. Ő maga délre vonult, hadvezére, Parmenión Szárdész felé nyugatra. A két hadsereg Gordiusznál, Phrügia fővárosánál találkozott. Itt vágta szét Nagy Sándor a legendás gordiuszi csomót egy kardvágással. A csomóról a jósok azt hirdették, hogy aki szétbogozza, az lesz Ázsia ura.

A makedónok egy ideig Gordiuszban maradtak, várva a katonák utánpótlását és a termés betakarítását. Ebben az időben, 333 augusztusában halt meg betegségben Memnon, a perzsák parancsnoka. Utóda Pharnabazosz lett, és a perzsák azonnal felsorakoztak, így Sándor újra elindult. Antigonoszt Gordiuszban hagyta, Phrügia helytartójaként, akinek feladata Észak-Anatólia meghódítása és az utánpótlási vonalak biztosítása volt.

Kappadókián át vonult Nagy Sándor serege Kilikiába. Ott egy rövid ütközet után elfoglalta Tarszoszt, és októberig ott maradt.

Az isszoszi csata (Kr.e. 333)

Nagy Sándor Bukephaloson az isszoszi csatában; mozaikrészlet (Kr.e. 250 körül)

Tarszoszban hallotta Sándor, hogy III. Dareiosz a veszélyt felismervén seregét Perzsia belsejéből nyugatra vezeti. Plutarkhosz szerint a perzsa sereg 600 000 katonából állt. Ez a szám első pillantásra is túlzásnak tűnik. Ha a forrásokat nagyon óvatosan kezeljük, akkor a perzsa hadsereg legfeljebb 100 000 emberből, a makedón sereg kb. 25-30 000 katonából állhatott.

Dareiosznak sikerült Alexandrosz seregét északról megkerülnie, az Isszoszi-öblöt elérnie, és az utánpótlási vonalakat elvágnia. Ugyanakkor lemészárolta az Isszoszban hátramaradt sebesülteket. Az isszoszi csatában a seregek egészen addig harcoltak, míg Darieosz a perzsa sereg nagy veszteségei miatt a csatamezőről elmenekült. A makedónok 450 halottat és 4000 sebesültet vesztettek. A perzsa veszteség ismeretlen, de valószínűleg sokkal magasabb. Összességében a perzsa vezetés a csatában több hibát is elkövetett, kezdve az elhelyezkedéssel – az átcsoportosításra Alexandrosz nem reagált. A csatának szimbolikus jelentősége is volt: Dareiosz nem nőtt fel az ellenfeléhez, és ez megbosszulta magát.

A csata után Parmenión követte a menekülő királyt Damaszkuszba. Ott kifosztotta a várost, s mivel Darieosz a csata előtt oda küldte a kincseit, a zsákmány hihetetlen mennyiségű volt. 7000 málhásállaton érkezett az arany és az ezüst Isszoszba, ahol Alexandrosz katonái között szétosztották. A makedónok foglyul ejtették Dareiosz családját, anyját, feleségét, tizenöt éves fiát és két lányát. Alexandrosz tisztelettel bánt velük. Dareiosz közben elérte Eufráteszt és kérte Alexandroszt, hogy kössenek baráti szerződést és engedje szabadon a családját. Alexandrosz azt válaszolta, hogy ha Dareiosz elébe áll, és őt mint Ázsia királyát ismeri el, akkor teljesíti a kérését; ellenkező esetben készülhet a harcra. Alexandrosz nem üldözte Dareioszt, hiszen fontosabb tervei voltak. A Kelet elfoglalása előtt meg kellett semmisítenie a perzsa flottát és meg kellett hódítania a Földközi-tenger keleti partvidékét.

A csata után Alexandrosz megalapította első városát Ázsiában, amelyet magáról nevezett el: Alexandretta, a mai nevén Iskenderun. Itt telepedett le a csata 4000 sebesültje.

Palesztina meghódítása. Türosz ostroma és Dareiosz második ajánlata (Kr.e. 333–332)

III. Dareiosz az isszoszi csatában; mozaik (Kr.e. 250 körül)

Az isszoszi csata után Alexandrosz előtt két lehetőség állt: Dareiosz üldözése Perzsia belsejébe vagy a perzsa uralom alatt álló földközi-tengeri partvidék elfoglalása. Pharnabazosz parancsnoksága alá továbbra is egy 400 hajóból álló perzsa flotta tartozott, amely állandóan támadott, amikor Alexandrosz csapata az ország belsejében volt. Alexandrosz a föníciai és egyiptomi perzsa kikötők elfoglalásával vetett véget ennek.

Föníciában Alexandrosz ellenállás nélkül foglalta el Tripolisz, Büblosz, Berütosz (ma Bejrút) és Szidón (ma Saida) kikötőjét. Egyedül Türoszban ütközött Alexandrosz ellenállásba. Ugyan Türosz tárgyalásokat kezdett, de megtagadta Alexandrosztól azt a jogot, hogy a város isteneinek templomában áldozatot mutasson be, mert a városba törvény szerint csak a saját uralkodójuk teheti be a lábát. Ezt Alexandrosz sértésnek érezte, és jogához ragaszkodva, ostromolni kezdte a várost, amely egy part menti szigeten feküdt, és nem mellesleg a perzsa hajóhad fontos kikötője volt.

Türosz ostroma Kr.e. 332 januárjában kezdődött és hét hónapig tartott, míg a makedón és behódolt föníciai városok hajóiból álló flotta az ellenállást meg nem törte. A Türosz utcáin folyó harcokban több száz makedón katona vesztette életét. Bosszúból Alexandrosz minden férfit megöletett; az utolsó 2000 túlélőt a tengerparton feszítették keresztre. A türoszi asszonyokat és gyerekeket, 30 000 főt rabszolgának adtak el.

Dareiosz egy második üzenetet küldött Alexandrosznak, amelyben az Eufrátesztől nyugatra eső területeket, 10000 talentum aranyat és egyik lánya kezét ajánlotta fel, valamint azt, hogy Alexandroszt ugyanolyan rangú Nagykirálynak ismeri el, cserébe a még mindig makedón fogságban élő családját kérte, s azt, hogy legyen ez elég és Alexandrosz fejezze be a hadjáratot. Miután az üzenetet meghallották a makedón hadvezérek, Parmenión így szólt: ”Ha én Alexandrosz volnék, elfogadnám.” Alexandrosz így válaszolt: ”Ha Parmenión volnék, én is.” Ez az eset már jelezte az Alexandrosz és az idősebb katonák közötti ellentéteket, valamint a fiatal uralkodó elhivatottságérzését.

Alexandrosz megüzente Dareiosznak, hogy nem elégszik meg birodalma harmadával, mikor mindet megszerezheti, és nem elégszik meg kincsei egy részével, mikor mindet megkaphatja.

Türosz elestével minden perzsa hajók által használt kikötő makedón kézre került.A kikötővárosok visszahívták a hajóikat és megfosztották a perzsákat a flottájuktól. A tenger felől többé nem fenyegette veszély Alexandroszt. Dareiosznak írt válaszával világossá tette minden tisztje számára, hogy a Földközi-tenger keleti területeinek meghódítása Alexandrosz terveinek csak egy része volt: ő az Akhaimenidák örökségét akarta, az egész perzsa birodalmat, és nem csak egy részét.

Alexandrosz tehát továbbvonult déli irányba, és a következő elfoglalandó város Gáza volt, amely ellenállt a makedón hadaknak. Az ostrom három hónapig tartott és a teljes férfilakosság legyilkolásával ért véget. Batiszt, a város perzsa parancsnokát Alexandrosz életben hagyta és egy harci kocsihoz kötözve halálra vonszoltatta, épp úgy, mint Akhilleusz Trójánál.

Állítólag Alexandrosz Palesztinában Jeruzsálembe is ellátogatott, de lehetséges, hogy ez csak egy legenda. Valószínűleg a zsidó lakosság támogatta őt és az egyiptomi hadjáratokban zsidó származású zsoldosok is részt vettek.

Egyiptom elfoglalása (Kr.e. 332–331)

Egyiptom könnyű zsákmány volt Alexandrosz számára. Már Pelusziumban (ma Port Said) várta őt Mazakész perzsa szatrapa és kinyilvánította az ország kapitulációját. Ezzel megszűnt az ok a katonai beavatkozásra. A makedónok Heliopoliszba vonultak, ahol Alexandrosz fáraóvá és Amon-Ré fiává kiáltatta ki magát. Innen továbbment Memphiszbe. Az antik források megemlítik, hogy az út során a makedónokat mindenhol felszabadítóként fogadták. Lehetséges, hogy ez valóban így volt, hiszen az egyiptomiak tizenegy évvel ezelőtt elveszítették perzsaellenes harcukat. Alexandrosz megnyerte az egyiptomiakat azzal a lépésével, hogy hagyta a hatalmi pozíciókat helyi lakosokkal betölteni.

Alexandrosz a Nílus mentén észak felé vonult és Kr.e. 331 januárjában a Földközi-tenger partján megalapította legjelentősebb városát, Alexandriát. A város később Egyiptom fővárosa lett, ma is a legszebb és a legnagyobb Nagy Sándor városai közül.

Márciusban Alexandrosz 600 km-t tett meg a sivatagon keresztül, hogy elérje Amon isten Siwa-oázisban található jóshelyét. Hogy ott milyen üzenetet kapott, nem tudjuk. Az ókori források szerint az isten elárulta neki származása titkát, azt, hogy ő Zeusz fia. Viszont kétségtelen, hogy ezután Alexandrosz „Zeusz fiának” szólíttatta magát. Siwából visszatért Memphiszbe, ott időzött még néhány hétig, majd kíséretével visszatért Palesztinába.

Perzsia belső területeinek meghódítása (Kr.e. 331–330)

A babiloni Istár-kapu a berlini Pergamon Múzeumban

331 májusában Alexandrosz visszatért Türoszba. Itt megparancsolta a város újjáépítését, s szövetséges föníciaiakat telepített le. 15000 katona érkezett tavasszal Makedóniából, és júliusban Türosznál csatlakoztak Alexandroszhoz. Így serege 40 000 gyalogosból és 7000 lovaskatonából állt.

Alexandrosz kelet felé vonult Szírián át és elérte az Eufráteszt. A terve az volt, hogy innen dél felé Babilonba vonul, de a perzsa hadsereg Mazaeus szatrapa vezetésével elvágta az utat. Alexandrosz kikerülte a sereget, amely nagyobb volt, mint az övé, és tervét megváltoztatva észak felé vonult. Eközben Dareiosz összevonta csapatait Asszíriában, és ez a haderő volt az, amellyel Alexandrosz találkozni akart. 331 szeptemberében a csapata elérte a Tigris folyót.

Szeptember 20-án, közvetlenül a csata előtt, holdfogyatkozás volt, amit a perzsák rossz előjelként fogtak fel. A makedón sereg 11 km-re táborozott a perzsa hadseregtől egy Gaugamela nevű falu mellett, s ezért a következő csatát gaugamelai csataként ismerik. Október 1-jén a makedón és a perzsa sereg összecsapott; a makedónok ezúttal is győztek, bár Dareioszt nem ölték meg és nem fogták el. Majdnem ugyanaz történt, mint az előző ütközetnél: bár a perzsák létszámbeli fölényben voltak, a perzsa uralkodó nem tartott ki, hanem pánikba esett és elmenekült. A király menekülése után serege gyakorlatilag megsemmisült. A király rossz stratégiája is hozzávezetett a vereséghez. Alexandrosz uralma alá hajtotta a babiloni területeket és bevonult a világ leggazdagabb városába, Babilonba. Mazaeusz, aki a csata után Babilonba vonult vissza, átadta a várost Nagy Sándornak, aki az Istár-kapun át lépett be a városba, és kikiáltatta magát „Ázsia királyává”.

Bár a görögök az ázsiaiakat barbároknak tartották, Alexandrosz más szemmel nézte őket. Babilon pompájától elbűvölve parancsot adott az épületek megkímélésére. Megbocsátott Mazaeusznak is és kinevezte babiloni helytartónak.

Ötheti időzés után Alexandrosz továbbvonult kelet felé, hogy megtámadja Perzsia nagy városait. Szuza harc nélkül adta meg magát. 330 januárjában foglalták el a makedónok a perzsa fővárost, Perszepoliszt. A város számos lakója a makedónok bevonulása előtt öngyilkos lett vagy megszökött. Alexandrosz katonái a várost kifosztották és a királyi palotát földig rombolták.

Dareiosz menekülése és halála (Kr.e. 330)

Bár Perzsia már Alexandrosz kezében volt, III. Dareiosz király még életben volt és elmenekült. Miután Alexandrosz megtudta, hogy Dareiosz Médiában van, júniusban követte nyomait északnyugatra, Ekbatana felé. Dareiosz híveinek már nem volt több reménye Perzsia visszaszerzésére. A tökéletes vereség két lehetőséget hagyott: a megadást vagy az élethosszig tartó menekülést Dareiosz kíséretében. A királyi család egyik tagja, Bithanész, elhatározta, hogy Ekbatanában marad, ahol fogadta Alexandroszt és feladta a várost. Alexandrosz újra tanújelét adta nagyvonalúságának, és egy perzsát nevezett ki Média helytartójának.

Dareiosz közben továbbmenekült. Remélte, hogy Baktriában búvóhelyre talál, hiszen ott rokona, Besszosz volt a szatrapa. De Besszosz elfogatta és küldöncöt küldött Alexandroszhoz. Felajánlotta, hogy Dareioszt átadja a makedónoknak, ha cserébe Baktria szabad marad. Alexandrosz nem tárgyalt, de folytatta az üldözést. Besszosz júliusban megszökött és túszát magával vitte, de útközben megölette. Dareiosz testét Nagy Sándor Perszepoliszba vitette, és ott illendően, királyhoz méltóan eltemettette. Az Akhaimenidák törvényes utódjává Alexandroszt választották.

Besszosz üldözése (Kr.e. 330–329)

Időközben Alexandrosz belátta, hogy a perzsa birodalom feletti uralom biztosítása érdekében szüksége van a perzsa nemesek támogatására. Dareiosz meggyilkolását felhasználta arra, hogy a perzsákat a Besszosz elleni bosszúhadjáratra szólítsa fel, aki eközben IV. Artaxerxész néven Perzsia Nagykirályává koronáztatta magát. Alexandrosz katonái nem lelkesedtek azért, hogy az ősi ellenségük halálát megbosszulják, és hogy a perzsákkal közösen harcoljanak. Ezen kívül az ország északkeleti része is teljesen ismeretlen volt számukra. Az ottani provinciák, Baktria és Szogdiane körülbelül azon a területen feküdtek, ahol napjainkban Afganisztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán.

330 augusztusában indította el Alexandrosz új hadjáratát, és legelőször Hürkaniát foglalta el, a Kaszpi-tenger déli partjain fekvő perzsa szatrápiát. Ellenfele Oxüartész volt, Dareiosz egyik testvére. Hürkania helyett az Arián keresztül vezető úton indult Baktria felé. Aria szatrapája ekkor Szatibarzanesz volt, aki részt vett Dareiosz elfogásában. Alexandrosz elfoglalta a fővárost, Artakoánát, lakosait eladta rabszolgának, és a várost átnevezte Alexandreiának; mai neve Herat.

Közben Philótasz, Alexandrosz hű vezérének, Parmeniónnak a fia összeesküvést szervezett Nagy Sándor ellen. Hogy ez valóban igaz volt-e, vagy sem, ma sem világos. Lehet, hogy ez az eset csak ürügyül szolgált Alexandrosz számára, hogy megszabaduljon Parmenióntól, aki kritikusainak szószólójává lépett elő. Alexandrosznak az a szokása, hogy kedvelte a perzsákat és szívesen viselte öltözéküket, sok görög szemében azt jelentette, hogy egy barbár néppel a kelleténél szorosabb kapcsolatot tart fenn. A perzsákkal szemben tanúsított mérsékelt politikája miatt is háborogtak. Philótaszt a helyszínen kivégezték, pedig még a kínpadon is ártatlanságát hangoztatta. Alexandrosz egy küldöncöt küldött Parmenión helyetteséhez, hiszen öreg hadvezére, aki annak idején a trónra segítette, Ekbatanában maradt és valószínűleg az egészről nem tudott semmit. A helyettes követte Alexandrosz parancsát, és megölte Parmeniónt.

A Tarnak folyó mellett megtett fáradságos utazás után érte el Alexandrosz 329 áprilisában a mai Afganisztán középső területét, ahol megalapította újabb városát, amit szintén Alexandriának nevezett el: Alexandria a Hindukusnál (ma Chârikâr). Innen akart Alexandrosz átkelve a hegyeken Baktria területére behatolni. Egy legenda szerint megtalálta azt a hegyet, amelyen Prométheusz volt leláncolva.

Amint a hírek megérkeztek Baktriába, hogy Alexandrosz közeledik, és átkelt a Hindukuson, Baktra (ma Balch) lakosai rettegni kezdtek, hogy a várost megbüntetik, ezért elüldözték Besszoszt. A fáradságos átkelés a hegyeken arra kényszerítette a katonákat, hogy málhásállataik egy részét megegyék. Kimerülten érkeztek Baktriába, és az harc nélkül megadta magát.

Alexandrosz nem sokáig időzött Baktrában, hanem követte Besszoszt, aki északra az Oxusz folyó (Amu-darja) felé menekült. A 75 km-es menetelés a száraz sivatagon keresztül sokak végzetét jelentette. Besszosz közben elpusztíttatott minden hajót, amellyel az Amu-darján át lehetett volna kelni, így a makedónoknak öt napba telt, míg elég tutajt készítettek az átkeléshez. Azután bevonultak Szogdianába, ami a mai Türkmenisztán területén volt.

Besszosz kísérete nem akart tovább menekülni. Fellázadtak ellene, elfogták és átadták Alexandrosznak, aki bebizonyította könyörtelenségét, és Besszosz orrát és fülét levágatta. A megcsonkított foglyot átadta Oxüartésznek, és ő Médiában arra a helyre vitte, ahol Dareiosz meghalt. Ott Besszoszt keresztre feszítették.

Alexandrosz eközben továbbvonult észak felé és meghódította Szogdiana fővárosát, Marakandát (ma Szamarkand). Ezzel a perzsa birodalom minden része a kezébe került, és senki nem merte tőle elbitorolni többé a perzsa királyi címet.

Alexandrosz Szogdianában (Kr.e. 329–327)

Szamarkand elfoglalása után Alexandrosz továbbvonult egészen a Szir-darjáig és ott 329 májusában egy újabb várost alapított, Alexandria Eszkhatét, vagyis a Legtávolabbi Alexandriát, a mai Hodzsent Tadzsikisztánban. Ez idő tájt Szogdiana népe fellázadt Alexandrosz ellen. A lázadás vezetője Szpitamenész volt, aki elárulta és Alexandrosznak átadta Besszoszt. A szogdok, akik Alexandroszt örömmel üdvözölték, most úgy látták, hogy az egyik idegen elnyomást a másik váltotta fel, s lemészárolták a város védelmére hátrahagyott makedón katonákat. Alexandrosz összevonta csapatait és az egyik lázadó várostól a másikig vonult, hetet közülük megostromolt és megölte a városban lakó összes férfit, amivel elrettentő példát statuált. Közben Szpitamenész visszafoglalta Marakandát, ám Alexandrosz újra elfoglalta. Szpitamenész elmenekült. Mivel a serege legyengült és erősen megfogyatkozott, Alexandrosznak abba kellett hagyni az üldözést. Bosszúból azoknak a parasztoknak falvait és szántóföldjét felperzselte, akik a szogd felkelésben résztvettek. Kr.e. 329/328 telén a déli méd területekre vonult vissza és várta új seregét, amely nyugatról sikeresen meg is érkezett.

328 elején Alexandrosz visszatért Szogdianába. A források szerint az Amu-darjánál egy újabb Alexandriát alapított, ami talán a mai Ai Khanum településnek felel meg. A szogd felkelők elleni harc egy évig tartott. Az első hónapban bebizonyosodott, hogy Szpitamenész hívei nem adják fel egykönnyen a harcot. A lázadás vezetőjét végül nem a makedónok, hanem egy sivatagi törzs tagjai, a masszagéták fogták el, és a fejét elküldték Alexandrosznak.

Miközben a győzelmet ünnepelték, viszály támadt Alexandrosz és hadvezére, Kleitosz között. Az idősödő Kleitosznak nemsokára Baktriába kellett mennie. Az ok az életkora volt, de Kleitosz ezt sértőnek érezte. Amikor mindketten ittassak voltak, Kleitosz elkezdte dicsérni Philipposzt, Alexandrosz apját. Ezzel annyira megsértette Alexandroszt, hogy kitört a veszekedés, aminek folyamán Alexandrosz hiába kereste fegyverét, amit óvatosságból az egyik testőr félretett. Alexandrosz tartott a lehetséges árulástól, ezért izgalmában kiragadott egy lándzsát egy őrt álló katona kezéből és megölte Kleitoszt, aki Granikosznál megmentette az életét. Amint észhez tért, azonnal teljes szívéből megbánta a tettét: azt mondták, hogy sírt, panaszkodott és megpróbálta megölni magát. Mindenesetre úgy tekintett erre a tettére, mit egy súlyos hibára, azonban Alexandrosz hajlama az alkohol túlzott élvezetére – bár kizárólag társaságban ivott – továbbra is olyan gyengeség maradt, amiben gyakran elveszítette az önkontrollját.

A következő évben, Kr.e. 327-ben Alexandrosz még két szogd hegyvidéki erődítményt foglalt el. Ezután az ellenállás teljesen megszűnt. Két évig lázadt Szogdiana Alexandrosz ellen, és vonta bele újabb és újabb csatározásba, de végül a legtöbben meghaltak vagy rabszolgasorba jutottak. Mielőtt Nagy Sándor visszatért volna Baktriába, 11000 főből álló katonaságot hagyott Szogdiana megszállt területein.

Alexandrosz Baktriában (Kr.e. 327)

Baktriába visszatérve Alexandrosz egy sor olyan parancsot adott ki, amely nem nyerte el a katonák vezetőinek tetszését. Mivel a szogdianai hadjáratokban a baktriai lovasok kitűnő segítségnek bizonyultak, Alexandrosz megparancsolta a hadvezéreinek, hogy 30000 perzsa és baktriai ifjút képezzenek ki a makedón harcmodor szerint. A lovasságban is alkalmazta a helyieket. A katonák idegenkedve fogadták a parancsot, mert még mindig nem bíztak a perzsákban.

Alexandrosz Baktriában feleségül vette Roxanet, egy előkelő szogd, Oxüartész (nem azonos Dareiosz testvérével) lányát. A házasság okáról eltérő vélemények születtek. Plutarkhosz szerint szerelemből vette el, hiszen az első pillantásra beleszeretett Ázsia legszebb asszonyába. Ezenkívül megpróbálta bevezetni a perzsa udvari etikettet. Ennek egyik része volt az a szokás, hogy aki a király elé járul, az térdre veti magát. De katonái ellenállásán megbukott, hiszen a büszke makedónok és görögök csak isteneik előtt térdeltek le. Így Alexandrosz legtöbb hadvezére annyira megalázónak érezte ezt, hogy megtagadta. Csak a perzsa alattvalók számára maradt kötelező.

Alexandrosz hasonló rendelkezéseit szintén annyira megalázónak érezték, hogy a görög katonák között nyílt lázadás létrejötte fenyegetett. Hogy ezt megelőzze, Alexandrosz a kíséretében lévő emberek egy részét, közöttük udvari életrajzíróját is, kivégeztette.

Az indiai hadjárat (Kr.e. 326)

Nagy Sándor és Pórosz. Charles Le Brun festménye (1673)

A perzsa birodalom egészének meghódítása után Alexandrosz határozatot hozott arról, hogy birodalmát keleti irányba terjeszti ki. India a görögök számára legendák ködébe vesző terület volt, amit senki nem ismert. Az a terület, amelyet akkor Indiaként ismertek, nem azonos a mai Indiával. Ott kezdődött, ahol a perzsa birodalom véget ért: Kelet-Afganisztánban. Felölelte Pakisztánt és természetesen a mai Indiát. Az akkori India nyugati területe I. Dareiosz uralkodása alatt a perzsa birodalom része volt. India nem volt egységes állam, hanem számos kevéssé ismert kis államból állt. Az indiai hadjáratnak nem volt katonai oka, valószínűleg Alexandrosz kíváncsiságával és harci kedvével magyarázható.

326 elején két görög-perzsa hadtest indult el a Kabul folyó völgyébe, amely akkoriban India része volt. Az előrenyomulás különösen kegyetlen volt. Alexandrosz a meghódított területeken egyre ritkábban gyakorolt nagylelkűséget. Városokat és falvakat romboltatott le és a lakosságot megölette. A két hadsereg az Indusnál találkozott. Alexandrosz a Kabul és az Indus között fekvő területet Gandhara provinciának nevezte el, és kíséretének tagját, Nikanórt nevezte ki helytartóvá.

Az Indus másik partján Alexandrosz küldöttségét fogadta Omphisz, Taxila királya. Taxila kb. 30 km-re feküdt a mai Iszlamabadtól. Alexandrosz Omphisz udvarában felszólította Pandzsab többi államát, hogy hódoljanak be neki és ismerjék el istennek. Ezt a Hüdaszpész (Dzselám) folyó túlpartján fekvő Pauravasz királya, Pórosz megtagadta. Májusban, az esős időszakban kelt át Alexandrosz a Hüdaszpészen és legyőzte a Pórosz fia által vezetett lovas sereget. A görögök és a perzsák tovább vonultak kelet felé. Számszerűleg fölényben voltak Pórosz seregével szemben, de nehezen igazodtak el az állandó esőzésben a dús erdős területen. Közben értesítéseket kaptak arról, hogy Pórosz harci elefántokból álló egységet tart fenn, amivel a görögök még soha azelőtt nem küzdöttek meg. A Hüszpadész melletti csatában legyőzték az indiaiakat. Ebben a csatában veszett oda Alexandrosz kedvenc lova, Bukephalosz, de más források szerint már a csata előtt időskori gyengeségben pusztult el, 33 évesen. Az ő emlékére alapította Alexandrosz Bukephala városát, (ma Dzsalapur). Pórosz a csatában megsebesült, és ő lett Alexandrosz helytartója Pauravaszban.

Messze keleten, a Gangesznél feküdt Magadha fejedelemsége, amit maguk a pandzsabiak is alig ismertek. Alexandrosz ezt a földet is meg akarta hódítani. A heves monszunesőkben küzdötte magát tovább a demoralizált sereg és az egyik megáradt folyó után kelt át a másikon. Július végén érték el a Hüphaszisz (ma Biasz) folyót, és Magdaha egyre távolabbinak tűnt. A katonák fellázadtak és megtagadták a továbbvonulást. Alexandrosz magánkívül volt, de sem a szónoklatok, sem az ígéretek nem hatottak a végsőkig kimerült emberekre. Alexandrosz a Hüphaszisz partján alapított még egy Alexandriát, ahol veteránokat telepítette le, akik már csak reménykedhettek abban, hogy valaha visszatérnek Görögországba.

Visszatérés Perzsiába (Kr.e. 326–325)

Nagy Sándor hadjáratainak útvonala

A Hüdaszpészig vezető nehéz út szeptemberig tartott. Bukephalában 800 hajót építtetett, amelyekkel a folyón egészen az Indiai-óceánig kellett lehajózni. Ez azonban nem volt elég arra, hogy az egész sereget elszállítsa, így a hajókat a gyalogosok a parton kísérték. Novemberben hagyták el Bukephalát, és tíz nap múlva elérték azt a pontot, ahol a Hüdaszpész találkozik az Akeszinesszel (ma Chenab) egy zuhatagban, s ezen a helyen sok hajó süllyedt el és sok görög katona halt meg.

A további út olyan indiai államokon vezetett át, amelyeket Alexandrosz nem igázott le. A sereget újra és újra megtámadták, és a görögök és a perzsák elpusztították a falvakat és városokat, ami az útjukba esett. Alexandroszt az egyik csatában egy nyíl súlyosan megsebesítette. A vállán keresztül a tüdejét is érte, de Alexandrosz túlélte. A lábadozásának idejét arra használta fel, hogy egy újabb várost alapítson az Akeszinesz és az Indus összefolyásánál, amelynek mai neve Uch. Az új provincia helytartójává pedig apósát, Oxüartészt nevezte ki.

Amikor Alexandrosz megtámadta Sindh városát, serege előtt szabaddá vált az út dél felé. Mielőtt a monszun újra elkezdődött, a sereg 325-ben elérte az Indus torkolatát és az Indiai-óceánt. Alexandrosz itt egy újabb várost alapított, Xülinepoliszt (ma Bahmanabad) és megerősítette flottáját. Mivel csak serege negyedét tudta a tengeri úton elindítani, a nagyobb részével szárazföldön kellett visszatérni Perzsiába. 325 augusztusában a szárazföldi sereg Alexandrosz vezetésével útnak indult. A flotta Nearkhosz parancsnoksága alatt egy hónappal később sietve kelt útra, mivel az őslakosok között lázadás kezdődött.

A mai Beludzsisztán neve akkoriban Gedroszia volt. Jóllehet a perzsák óvták a gedrosziai sivatagon való átkeléstől, Alexandrosz vállalta a kockázatot, hiszen valószínűleg ez volt a legrövidebb út, s az óceán parti hegységek is erre kényszerítették. A hadsereg létszáma ma is kérdéses; a 100000 fölötti számok bizonyosan túlzottak, a 30000 körüli becslések inkább reálisak. A hatvan napig tartó vesződséges átkelés alatt a hőguta, a kiszáradás és a fáradság tizedelte a hadsereg tagjait és a kísérőket: a férfiak fele és az összes asszony és gyerek odaveszett. Alexandrosz a katonáival együtt gyalogolt, és velük tűrte a hőséget és a szárazságot. Decemberben értek a katonák Purába (ma Bampur), Perzsia egyik déli határvárosába.

A szúzai menyegző, lázongás Opiszban (Kr.e 324)

Miután visszatérésüket megünnepelték, Alexander 324 januárjában egy újabb Alexandriát alapított (ma Golashkerd). Útjuk végén Szúzába értek Nearkhosz és emberei is, akik számára a tengeri út tovább tartott. Egy újabb ünnepséget tartottak, amelyen 10000 görög és makedón katona és 10000 perzsa nő kötött házasságot. Alexandrosz célja a tömeges házasságkötéssel az volt, hogy a még mindig ellenséges görögöket és perzsákat kibékítse; a katonáknak jutalmul adósságuk elengedését ígérte. Ő is példával járt elől, hiszen feleségül vette Dareiosz lányát. A házasságkötés perzsa rituálé szerint ment végbe. Ezzel a házassággal csupán hatalmát szilárdította meg. A perzsa állam egy további jelképét átvéve Héphaisztiont, aki hosszú évek óta volt a barátja és ivócimborája, kinevezte vezírnek (halála után Perdikkasz vette át a tisztséget), és hadvezérét, Ptolemaioszt előkóstolónak. Nyugaton mindkét cím ismeretlen volt.

Az átalakítások csak növelték a szakadékot Alexandrosz és a makedón hadvezérek között. A perzsa katonák számaránya a hadseregben a görögök ellenében nőtt, és így attól tartottak, hogy egészen eljelentéktelenednek. A perzsák egyre magasabb rangot töltöttek be, ami a görögöket nagyon zavarta. Amint a hadsereg elérte a Tigris melletti Opisz városát, Alexandrosz sok makedónnak megengedte, hogy visszatérjen Görögországba. Amit ők várva vártak, az ellentétek forrása lett, hiszen a helyüket Alexandrosz perzsákkal töltötte be. Kiderült a számukra, hogy Alexandrosz egyáltalán nem számít rájuk, s ez lázadáshoz vezetett. Végül, miután látták, hogy Sándor nem enged, ők küldtek küldöttséget urukhoz, hogy bocsánatát kérjék. Alexandrosz megbocsátott és ünnepélyesen imát mondott a görög papok és perzsa mágusok társaságában, hogy a birodalmában barátság és összetartás legyen. A következő napokban 11500 görög katona indult vissza hazájába.

324 őszén Alexandrosz Ekbatanába ment, ahol barátja, Héphaisztion alkoholmérgezésben meghalt. Alexandrosz mély gyászba merült. Barátja orvosát kivégeztette, több napos böjtöt tartott, és hatalmas temetési szertartást rendezett. De a halálesetben nem látta a sors intését, és italozó, kicsapongó életmódján semmit nem változtatott.

Alexandrosz halála Babilonban (Kr.e. 323)

Nagy Sándor állítólagos szarkofágja

Kr.e. 323 februárjában Alexandrosz visszatért Babilonba. Itt felvázolta egy új hadjárat terveit: az Arab-félszigetet akarta meghódítani. Ez csak az első lépés lett volna, hiszen a hadjárat tovább folytatódott volna. Távolabbi terveiben szerepelt a Földközi-tenger nyugati medencéjének elfoglalása Karthágóval és Rómával együtt. El akart jutni egészen a Gibraltárig. Hozzá is látott a hadjárat előkészítéséhez: Nearkhosszal megbeszélte egy újonnan felállítandó hatalmas hajóhad terveit, valamint stratégiai fontosságú támaszpontok felállítását határozta el. Júniusban megbetegedett, s bár a görög orvosok mindent megtettek, Nagy Sándor emberfeletti megerőltetéstől és alkoholtól megtört szervezete nem bírt ellenállni a kórnak, és Kr.e. 323. június 10-én, harminckét évesen meghalt.

Halálának oka az ókori híradások alapján valószínűsíthető. Az antik leírások arra engednek következtetni, hogy Nagy Sándor tüdőgyulladással súlyosbított maláriában halt meg. Annyi bizonyos, hogy az állandó fizikai igénybevétel, a kicsapongó életmód és a mértéktelen alkoholfogyasztás hatalmas kárt tettek a szervezetében, s ezért a májzsugorodás sem kizárt, mint halálának egyik oka.

Halála után szülte meg Roxane Nagy Sándor egyetlen fiát, IV. Alexandroszt.

Nagy Sándor birodalmának sorsa

Alexandrosz halála után hatalmas, de kellően meg nem szilárdított birodalma rövid idő alatt darabokra hullott. Nagy Sándor nem jelölt ki örököst maga után. Ő, aki mindig mindenre számított, arra az egyre nem, hogy meghalhat. Ezért szinte halála pillanatában megindult az önjelölt örökösök, a diadokhoszok között a harc az örökségért: Kasszandrosz, Antipatrosz fia Makedóniát és Görögország európai részét szerezte meg, és megalapította az Antagonidák uralmát; Lüszimakhosz Kis-Ázsiában és Thrakiában alapított birodalmat (később megölték), I. Szeleukosz Mezopotámiában és Szíriában jutott hatalomra és I. Ptolemaiosz Egyiptomban. A birodalom romjain több kisebb állam is létrejött: Pergamon, Bithünia, Kappadókia, és egyes görög államoknak is sikerült megőrizniük függetlenségüket, mint Krétának és Rhodosznak.

A háborúknak és hatalmi harcoknak Nagy Sándor családja is áldozatul esett. Roxane meggyilkoltatta Alexandrosz második feleségét, Olümpiasz megölette Alexandrosz félkegyelmű, uralkodásra alkalmatlan féltestvérét családjával együtt. Kasszandrosz megölette Olümpiaszt, majd Roxanét a kisfiával együtt. Tizenhárom évvel halála után közvetlen családjából és utódaiból senki nem volt életben. Régi harcostársai közül csak Antipatrosz halt meg természetes halállal. Birodalmából három jelentős utódállam és uralkodóház nőtt ki: az Antigonidák Makedóniában Kr.e. 148-ig, a Szeleukidák Szíriában Kr.e. 64-ig és a Ptolemaidák Egyiptomban Kr.e. 30-ig uralkodtak.

Történelmi jelentősége

Nagy Sándor és Arisztotelész

Nagy Sándor tetteit talán rendkívül összetett személyisége magyarázza: egyrész nagyban hozzájárult a homoszexuálisok elfogadtatásához, másrészt makedón király, hellén világpolgár és keleti önkényúr volt egyszemélyben. Arisztotelész tanítványaként viselkedett, amikor Thébában megkímélte Pindarosz házát, makedón királyként, amikor megszerezte apja örökségét, hellén világpolgárként, amikor Perzsia meghódítására indult, és keleti despotaként, amikor kivégeztette Parmeniónt.

Arisztotelész megállapítása: „a hellénség a világ urává lehetne, ha egységes államszervezetbe tömörülne”, vezérfonal volt számára. Rájött, hogy a görögök csak a perzsák ellenében hajlandók az egységre. Az egységes állam létrejöttének első lépése volt a perzsaellenes hadjárat. Ahhoz, hogy a hellén egységes kultúrára alapozhassa hatalmas birodalmát, a provinciális perzsákkal és a konzervatív makedónokkal szemben a keleti önkényuralmi módszereket kellett bevetnie. Korlátlan hatalmú úrnak kellett mutatkoznia, egyébként az elért eredményeket megsemmisíti az állam határain belül élő népek egymás közötti háborúja.

Utolsó éveiben jellemében erőteljesen előtérbe kerültek az önkényuralkodói vonások. Több tettére ma sem találnak igazán logikus magyarázatot a kutatók. Valószínűleg ha valaki megkérdezte volna, miért hódította meg Indiát, a válasz lakonikusan egyszerű lett volna: „Mert ott volt.” (V. ö. Edmund Hillary)

Jellemének legpozitívabb vonásai a csatákban, katonái között jelentek meg. Bátor volt, gondolkodás nélkül vetette bele magát a harc sűrűjébe. Csatatéren hozott döntései, gyors felfogóképessége és taktikai érzéke párját ritkították. Bár az apjától örökölt hadi gépezet, a hihetetlenül jól kiképzett makedón hadsereg segítette, saját képességei, az, hogy ösztönösen tudta, mikor kell támadni, vagy visszavonulni, a világtörténelem legnagyobb hadvezérei között biztosítják a helyét.

Birodalmának bukása ily rövid uralkodás után szinte törvényszerű volt. Túl nagy volt, túl nagyok voltak a különbségek a túl sok nemzetiség között, és túl kevés ideje volt a megszilárdítására. Az egyes országok a gazdasági-társadalmi fejlődés különböző fokán álltak, és minden népnek más szokásai és politikai hagyományai voltak. A birodalom Nagy Sándor halála idején csak laza katonai-adminisztratív szövetség volt, amelyet Alexandrosz személye kötött össze, és halálával ez a kötelék megszűnt.

Külső hivatkozások

Cikk és linkgyűjtemény Nagy Sándorról

Lysimachos - Articles about Alexander the Great (English)

Források

• A német Wikipédia cikke Nagy Sándorról
• Vojtech Zamarovsky: A görög csoda
• Kertész István: Nagy Sándor és a hellenizmus alapvetése