„Lionel Jospin” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
63. sor: | 63. sor: | ||
1995-ben a Szocialista Párt jelöltjeként indult a francia elnökválasztáson. Nagy meglepetésre megelőzte [[Jacques Chirac]]ot az első fordulóban, a másodikban már alulmaradt Chiraccal szemben, a szavazatok 47,36%-át sikerült csak megszereznie. |
1995-ben a Szocialista Párt jelöltjeként indult a francia elnökválasztáson. Nagy meglepetésre megelőzte [[Jacques Chirac]]ot az első fordulóban, a másodikban már alulmaradt Chiraccal szemben, a szavazatok 47,36%-át sikerült csak megszereznie. |
||
1995. október 14-én ismét a Szocialist Párt első titkára lett és az ellenzék vezetője. Létrehozta a kommunistákat, a zöldeket, a radikális szocialistákat, a Polgárok Mozgalmát tömörítő ún. baloldali szövetséget, amely győzelmet aratott az 1997 júniusi előrehozott parlamenti választásokon. |
1995. október 14-én ismét a Szocialist Párt első titkára lett és az ellenzék vezetője. Létrehozta a kommunistákat, a zöldeket, a radikális szocialistákat, a Polgárok Mozgalmát tömörítő ún. baloldali szövetséget, amely győzelmet aratott az 1997 júniusi előrehozott parlamenti választásokon. Chirac június 2-án Jospint nevezte ki miniszterelnökké. A baloldali szövetségre támaszkodó kormány magját pártjának aktivistái alkották, mint pl. [[Dominique Strauss-Kahn]], [[Martine Aubry]], [[Hubert Védrin]], [[Claude Allègre]], [[Élisabeth Guigou]], a [[kommunizmus|kommunista]] [[Marie-George Buffet]]-t nevezte ki ifjúsági és sportminiszterré. Martine Aubry a 35 órás munkahét bevezetésével teljesítette a szocialisták egyik választási ígéretét. |
||
==Kitüntetései== |
==Kitüntetései== |
||
77. sor: | 77. sor: | ||
* Lionel raconte Jospin, 2010. |
* Lionel raconte Jospin, 2010. |
||
* Le mal napoléonien, 2014. |
* Le mal napoléonien, 2014. |
||
==Jegyzetek== |
|||
{{jegyzetek}} |
|||
==Források== |
==Források== |
A lap 2014. december 30., 21:54-kori változata
Ez a szócikk/szakasz most épül, még dolgoznak az első verzión! |
Lionel Jospin | |
2008-ban | |
Franciaország miniszterelnöke | |
Hivatali idő 1997. június 2. – 2000. május 6. | |
Előd | Alain Juppé |
Utód | Jean-Pierre Raffarin |
oktatásügyi miniszter, ifjúsági és sportminiszter | |
Hivatali idő 1988. május 10. – 1992. április 2. | |
A Francia Köztársaság Elnöki Hivatalának főtitkára | |
Hivatali idő 1973. április 5. – 1974. április 2. | |
Született | 1937. július 12. (96 éves) Meudon (Hauts-de-Seine) |
Párt | Szocialista Párt |
Szülei | Mireille Jospin Robert Jospin |
Házastársa |
|
Gyermekei |
|
Foglalkozás | kormányhivatalnok, egyetemi tanár és kutató |
Iskolái |
|
Vallás | kálvinizmus |
Díjak |
|
Lionel Jospin aláírása | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Lionel Jospin témájú médiaállományokat. |
Lionel Jospin (Meudon (Hauts-de-Seine), 1937. július 12.) francia szocialista politikus, kormányhivatalnok, egyetemi tanár.
Családja
Protestáns családban született. Apja, Robert Jospin, irodalomtanár, majd iskolaigazgató, pacifista, libertárius nézeteket vallott. A Második Internacionálé francia szekciójának volt tagja, támogatta a müncheni egyezményt. Franciaország német megszállása idején tanúsított magatartása miatt kizárták a szekcióból 1945-ben.
Tanulmányai
Jospin ifjúkorában részt vett a franciaországi protestáns cserkészmozgalomban. Érettségi után bölcsészhallgató volt egy évig, majd Párizsban a Politikai Tanulmányok Intézetében kezdett tanulni 1956-ban. Nyaranta ifjúsági nevelőként vett részt ifjúsági táborokban, különösen a nehéz helyzetben élő fiatalokkal foglalkozott. Jól kosárlabdázott, rendszeresen játszott az egyetemek között rendezett versenyeken.
Sikeres felvételi vizsga után felvették 1961-ben az Államigazgatási Egyetemre (ENA). Tanulmányai megkezdése előtt két éves kötelező katonai szolgálatot teljesített. 1963 és 1965 között az ENA hallgatója volt. Többször töltötte nyári gyakorlatát a Nord és a Pas-de-Calais megyék feketekőszén bányáiban, az ott tapasztaltak meghatározó élménnyé váltak számára.
Pályafutása
Politikai aktivitása 1956-ban kezdődött, ellenezte az Algéria elleni háborút, és belépett a Francia Diákszövetségbe (UNEF). Felháborította, amikor Budapesten leverték a szovjet csapatok a forradalmat, bírálta a Második Internacionálé munkáját, ezért 1958-ban jelentkezett a Szocialista Baloldal Uniójába (USG). 1960-ban a megalakuló Egyesített Szocialista Párt (PSU) az ún. második baloldal tagja lett.
1965 és 1970 között a Francia Külügyminisztériumban titkárként dolgozott a gazdasági ügyek igazgatóságán. Az 1968-as események hatására 1970-ben miniszteri engedéllyel átmenetileg elhagyta a külügyminisztériumot. Először előadó, majd az Université Paris-Sud egyetemen közgazdász adjunktus lett, később az egyetem Technológiai Intézetének (IUT) Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszékét vezette.
1971-ben csatlakozott a Szocialista Párthoz, amely egységes baloldallá szervezte az ország valamennyi szocialista frakcióját. François Mitterrand főtitkár köré tömörült ún. szakértői csoport tagjaként foglalkozott a kelet–nyugati kapcsolatokkal. 1975-től már meghatározó szerepet játszott Mitterrand oldalán annak a stratégiának a kidolgozásában, ami 1981-ben sikerre vitte a pártot. 1977-ben a főváros XVIII. kerületének képviselőjeként Jospin bekerült Párizs városi tanácsába. 1981-ben, amikor a Szocialista Párt kongresszusán Mitterrand-t jelölték az elnökválasztáson való részvételre, Jospin került a párt főtitkári posztjára.
1988-ban Mitterrand elnök újraválasztása után Michel Rocard miniszterelnök az Oktatási Minisztérium élére hívta Jospint. 1989. július 10-én megszavaztatta az ún. Loi Jospint, amely a francia oktatási rendszer reformját, valamint a tanárképzés jelentős mértékű átalakítását tűzte ki célul. A Plan Universités 2000 a felsőoktatás modernizálásával foglalkozott. A gimnazisták tiltakozó sztrájkja azonban meggyengítette pozicióját 1990-ben.
Jospin és Laurent Fabius mindig vetélytársak voltak, a rivalizálás 1990-ben a rennes-i kongresszuson érte el csúcspontját, és megbontotta a Szocialista Párt egységét. Jospin eltávolodott Mitterrand-tól. 1992-ben a helyhatósági választásokon vereséget szenvedtek a szocialisták, Édith Cressons kormánya megbukott, és ezzel Jospin miniszteri karrierje befejeződött. Lemondott a pártban betöltött funkcióiról. Nagyköveti posztra pályázott, amit Alain Juppé külügyminiszter nem támogatott. 1995-ben a Szocialista Párt jelöltjeként indult a francia elnökválasztáson. Nagy meglepetésre megelőzte Jacques Chiracot az első fordulóban, a másodikban már alulmaradt Chiraccal szemben, a szavazatok 47,36%-át sikerült csak megszereznie.
1995. október 14-én ismét a Szocialist Párt első titkára lett és az ellenzék vezetője. Létrehozta a kommunistákat, a zöldeket, a radikális szocialistákat, a Polgárok Mozgalmát tömörítő ún. baloldali szövetséget, amely győzelmet aratott az 1997 júniusi előrehozott parlamenti választásokon. Chirac június 2-án Jospint nevezte ki miniszterelnökké. A baloldali szövetségre támaszkodó kormány magját pártjának aktivistái alkották, mint pl. Dominique Strauss-Kahn, Martine Aubry, Hubert Védrin, Claude Allègre, Élisabeth Guigou, a kommunista Marie-George Buffet-t nevezte ki ifjúsági és sportminiszterré. Martine Aubry a 35 órás munkahét bevezetésével teljesítette a szocialisták egyik választási ígéretét.
Kitüntetései
- A Francia Köztársaság Becsületrendje főtisztje
- A Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének nagykeresztje
- A Québec Nemzeti Rend tisztje
Írásai
- L’Invention du possible, 1991.
- Le Temps de répondre, beszélgetések Alain Duhamellel, 2002.
- Le monde comme je le vois, 2005.
- L'Impasse, 2007.
- Lionel raconte Jospin, 2010.
- Le mal napoléonien, 2014.