Bécsi keringő

Bécsi keringő

A társastáncok közül a keringőnek van a legrégebbi hagyománya. Neve a német "waltzen" (forogni, keringeni) szóból származik és a talajon sikló lábak forgó mozgására vonatkozik.

A keringő gyökereit kutatva egészen a XII-XIII. századig lehet visszamenni, a minnesangerek idejéig. A német "Springtanz"-ban - mely páratlanütemű táncrészként a páros ütemű, lépkedett előtáncot követte - felismerhető a keringő eredete.

A Bécsi keringő, amely 6 lépésből áll, két 3/4-es ütemre volt felosztva és egy teljes fordulással összekötve kiteljesedett az akkoriban még szokásos balett-technika segítségével. Németország maradt a keringővel kapcsolatos események középpontja egészen a húszas évekig, amikor is a valcer úgy egy évtizedig háttérbe szorult a modernebb, dinamikusabb táncformák miatt. Angliában a Bécsi keringő sohasem volt otthonos. Az angolok Bécsi keringő elleni tiltakozását mutatja, hogy náluk ez a tánc a standard táncversenyek programjában az utolsó táncként szerepel, míg más országokban a harmadik bemutatandó tánc.

Néptáncként a keringőt a harmincas évek elején fedezték fel újra, mégpedig a III. Birodalomban - Németországban - és Ausztriában. Az osztrák császári és királyi katonatiszt és tánctanár, Karl von Mirkowitsch tette a Bécsi keringőt újra társaság- és versenyképessé. A tánc a gyors, egyenletes, szárnyaló, teret betöltő lépésekben és forgásokban fejeződik ki. Zenéjében - amely egyébként mára új lendületet kapott André Rieu keringőkirálynak és zenekarának köszönhetően - sok a vonós hangszer. E csodás melódia táncra ösztönöz minden táncoslábú embert.

Zenéje: gyorsan folyó, temperamentumos, szárnyaló, lendületes Zenei üteme: 3/4-es Tempó: tudásszint szerint 50-60 ütem/perc Versenyeken 60 ütem/perc