Julesz Miklós

Julesz Miklós
Arcképe a Szegedi Egyetemi Könyvtár gyűjteményéből
Született	1904. május 12. Kiskunfélegyháza
Elhunyt	1972. október 18. (68 évesen) Szeged
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Gyermekei	Julesz János
Foglalkozása	orvos, bőrgyógyász, endokrinológus
Iskolái	Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem (–1927, orvostudomány)
Kitüntetései	Kossuth-díj (1962)
A Wikimédia Commons tartalmaz Julesz Miklós témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Julesz Miklós (Kiskunfélegyháza, 1904. május 12. – Szeged, 1972. október 18.) Kossuth-díjas orvos, belgyógyász, endokrinológus, az orvostudomány kandidátusa (1952) és doktora (1956), a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1967) tagja. A 20. század második felében a klinikai belgyógyászat, azon belül az endokrinológia tudományának iskolateremtő egyénisége volt. Julesz János (1943) orvos, endokrinológus apja.

Életútja

Általános orvosi oklevelét 1927-ben szerezte meg a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen, amelyet 1929-ben belgyógyászati szakképesítéssel egészített ki. 1927-től 1943-ig a Pesti Izraelita Hitközség Szabolcs utcai alapítványi közkórházában folytatott gyógyítótevékenységet, időközben 1929-ben rövid ideig a párizsi Pitié-Salpêtrière Kórházban végzett endokrinológiai kutatásokat. 1943-ban az Országos Társadalombiztosító Intézet pestújhelyi tébécékórházába, a Vass József Munkáskórházba helyezték át. 1944 októberében a nyilas hatóságok munkaszolgálatra rendelték be, majd a buchenwaldi, később az ohrdrufi koncentrációs táborba deportálták, ahonnan 1945-ben tért haza. 1945-ben a budapesti tudományegyetem I. számú belklinikájának tanársegédévé, később adjunktusává nevezték ki, 1947-ben pedig magántanári képesítést szerzett az endokrin betegségek gyakorlati diagnosztikája tárgykörből. 1951-től docensi, 1956-tól egyetemi tanári címmel oktatott tovább az immár önállósult Budapesti Orvostudományi Egyetemen. 1958-ban felajánlották számára a Szegedi Orvostudományi Egyetem belgyógyászati tanszékvezetői széket, s haláláig irányította a tanszék munkáját. Ezzel párhuzamosan 1958–1959-ben az egyetemi II. számú, majd 1959-től haláláig az I. számú belgyógyászati klinika igazgatói feladatait is ellátta.

Munkássága

Kutatásai a kísérleti és klinikai endokrinológia, illetve neuroendokrinológia legkülönbözőbb kérdéseire irányultak. Behatóan tanulmányozta a belső elválasztású mirigyek normális és kóros működését, ezen belül főként az agyalapi mirigy funkciózavarai foglalkoztatták. Átfogó vizsgálatokat végzett a B₁-vitaminnak az agyalapi mirigy elülső lebenyére, az adenohipofízisre gyakorolt hatásmechanizmusáról. Kutatásai során bizonyította a szteroidhormonok szintetizálóképességét, és új eljárásokat dolgozott ki egyes hormonzavarok előidézte endokrin betegségek, például a cukorbetegség és a női klimax kezelésére. Mindemellett nevéhez fűződik a pubertáskori bazofilizmus, a másodlagos Morgagni–Adams–Stokes-tünetcsoport, valamint a szekunder Cushing-szindróma kórképének leírása. Élete vége felé különösen a fokozott szőrnövéssel járó hirsutizmus kóroktanának kérdései foglalkoztatták.

A Szegedi Orvostudományi Egyetem klinikáján iskolát teremtett, tanítványai közül a magyarországi belgyógyászat és endokrinológia meghatározó személyiségei kerültek ki: Varró Vince (1921), Faredin Imre (1922–1997), Bencze György (1922–1998), Rák Kálmán (1929–2005), Szarvas Ferenc (1930), Borvendég János (1935), Csanády Miklós (1937) és mások. Szervezőmunkájának volt köszönhető a Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság 1972-es megalakítása.

Kevés, de nagy jelentőségű könyvei jelentek meg, többnyire társszerzőségben, némelyikét több nyelvre is lefordították. Emellett kiterjedt publikációs tevékenységet folytatott hazai és külföldi szakfolyóiratokban egyaránt. 1955-től részt vett a Magyar Belorvosi Archívum szerkesztésében, az 1960-as évektől az Új magyar lexikon szócikkeinek írásában.

A buchenwaldi és ohrdrufi koncentrációs táborokban szerzett élményeit 1971-ben adta közre Kirándulás a pokolban című dokumentumregényében.

Társasági tagságai és elismerései

Jobbról balra: Kukán Ferenc, Julesz Miklós, Ábrahám Ambrus Andor egy 1950-es évekbeli előadáson a Szegedi Tudományegyetem auditorium maximumában

Tudományos eredményei elismeréseként 1967-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. 1972-től az általa szervezett Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság első elnöke volt. Több nemzetközi tudományos társaság munkájában vett részt, így 1965-től a Nemzetközi Belgyógyászati Társaság (International Society of Internal Medicine) tagja, 1972-től a londoni Royal Society of Medicine külső tagja, emellett a Nemzetközi Endokrinológiai Társaság (International Society of Endocrinology) központi bizottságának is tagja volt.

Tudományos kutatási eredményeiért 1937-ben a Budapesti Orvosegyesület Widder-díját, 1948-ban Segner-díját; 1961-ben Kiváló Orvos díjat, 1962-ben Kossuth-díjat, 1964-ben a Munkaérdemrend arany fokozatát, 1972-ben Jancsó Miklós-emlékérmet kapott. 1967-ben a Halle-wittenbergi Luther Márton Egyetem honoris causa díszdoktorává avatták.

Főbb művei

• A neuroendokrin betegségek kórtana és diagnosztikája. Budapest, Akadémiai, 1957, 992 p.
• Endokrin betegségek gyógyítása és elméleti alapjai.Kovács Kálmánnal. Budapest, Akadémiai, 1966, 548 p.
• Steroids in human skin. Faredin Imrével és Tóth Istvánnal. Budapest, Akadémiai, 1971, 221 p.
• Kirándulás a pokolban. Budapest, Szépirodalmi, 1971, 347 p.

Felhasznált forrás

• Magyar nagylexikon X. (Ir–Kip). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 369–370. o. ISBN 963-9257-02-8  
• Szegedi egyetemi almanach (1921–1996) II. Szeged, Dobozy Attila, 1997, 161., 468. p.
• Új magyar életrajzi lexikon III. (H–K). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 639–640. o. ISBN 963-547-414-8