„Magyar Autonóm Tartomány” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
31. sor: 31. sor:
Marosvásárhely központtal létrehozott MAT területén a magyarság aránya 77,3%-ot meghaladta, de az újabb átszervezéssel ez az arány 1962-re lecsökken 62%-ra, hiszen a MAT helyett létrehozott Maros Magyar Autonóm Tartomány közigazgatási határait úgy alakították ki, hogy minél több románok által is lakott települést csatoltak hozzá, míg magyar községeket csatoltak el, főleg románok által lakott tartományokhoz. (A MAT területén a magyarok száma meghaladta az 564.000-et, addig a Maros Magyar Autonóm Tartomány területén a magyarok száma 473.000-re csökkent, a románok száma 147.000-ről 266.000-re nőtt, az adminisztratív intézkedések nyomán.). Mégis a Magyar Autonóm Tartomány fennállásáig nagyobb fokú védelmet nyújtott a Székelyföld magyarjainak, mert az Erdély egyéb területén élő magyarságot egyre jobban visszaszorították, nagy magyar történelmi városaink, mint Kolozsvár, Nagyvárad, Szatmárnémeti, stb. elveszítették magyar többségüket és kisebbségbe, sőt később már szórványba szorultak.
Marosvásárhely központtal létrehozott MAT területén a magyarság aránya 77,3%-ot meghaladta, de az újabb átszervezéssel ez az arány 1962-re lecsökken 62%-ra, hiszen a MAT helyett létrehozott Maros Magyar Autonóm Tartomány közigazgatási határait úgy alakították ki, hogy minél több románok által is lakott települést csatoltak hozzá, míg magyar községeket csatoltak el, főleg románok által lakott tartományokhoz. (A MAT területén a magyarok száma meghaladta az 564.000-et, addig a Maros Magyar Autonóm Tartomány területén a magyarok száma 473.000-re csökkent, a románok száma 147.000-ről 266.000-re nőtt, az adminisztratív intézkedések nyomán.). Mégis a Magyar Autonóm Tartomány fennállásáig nagyobb fokú védelmet nyújtott a Székelyföld magyarjainak, mert az Erdély egyéb területén élő magyarságot egyre jobban visszaszorították, nagy magyar történelmi városaink, mint Kolozsvár, Nagyvárad, Szatmárnémeti, stb. elveszítették magyar többségüket és kisebbségbe, sőt később már szórványba szorultak.
[[Kép:Regiunea Autonoma Mures, delegatia PCR si Ceausescu.jpg|right|thumb|300px|A Maros Magyar Autonóm Tartomány küldöttsége a [[Román Kommunista Párt]] IX. kongresszusán, 1965-ben. Az első sorban többek közt Nicolae Ceaușescu, Ion Gheorghe Maurer és Chivu Stoica.]]
[[Kép:Regiunea Autonoma Mures, delegatia PCR si Ceausescu.jpg|right|thumb|300px|A Maros Magyar Autonóm Tartomány küldöttsége a [[Román Kommunista Párt]] IX. kongresszusán, 1965-ben. Az első sorban többek közt Nicolae Ceaușescu, Ion Gheorghe Maurer és Chivu Stoica.]]
Nicolae Ceasuscu kezdeményezésére az erdélyi magyarság megmaradásának utolsó menedékvára is összeomlott, ugyanis az 1968. évi UI. törvénnyel felszámolták a Maros Magyar Autonóm Tartományt. A hivatalos kommunista ideológia az erdélyi magyarok bármilyen autonómia igényét a „legreakciósabb imperialista, újfasiszta, horthysta körök agitációjának tartotta”. (Lám mintha ismerős lenne ez a szöveg, bizonyos átalakításokkal akár napjainkra is a szélsőbal egyes képviselőinél.) A magyarországi kommunisták által vezetett kormány még csak fel sem szisszent, az erdélyi magyarság utolsó bástyájának összeomlása láttán. Sajnálatos, hogy a baloldalinak nevezett magyar kommunisták országhatártól függetlenül nem sokat törődtek az autonómia felszámolásával. Egyetlen székelyföldi „ellenállási kísérlet” is inkább komikus és egyben dühítő is. A csíkszeredai magyar kommunisták szervezkedése arra terjedt ki, hogy a létrehozásra váró Hargita megye székhelye, az eredetileg kijelölt Székelyudvarhely helyett Csíkszereda legyen. Sokan emlékezhetnek hangoztatott jelszavukra, hogy „Udvarhelyre nem megyünk, aszalt szilvát nem eszünk!”.
Nicolae Ceauşescu kezdeményezésére az erdélyi magyarság megmaradásának utolsó menedékvára is összeomlott, ugyanis az 1968. évi UI. törvénnyel felszámolták a Maros Magyar Autonóm Tartományt. A hivatalos kommunista ideológia az erdélyi magyarok bármilyen autonómia igényét a „legreakciósabb imperialista, újfasiszta, horthysta körök agitációjának tartotta”. (Lám mintha ismerős lenne ez a szöveg, bizonyos átalakításokkal akár napjainkra is a szélsőbal egyes képviselőinél.) A magyarországi kommunisták által vezetett kormány még csak fel sem szisszent, az erdélyi magyarság utolsó bástyájának összeomlása láttán. Sajnálatos, hogy a baloldalinak nevezett magyar kommunisták országhatártól függetlenül nem sokat törődtek az autonómia felszámolásával. Egyetlen székelyföldi „ellenállási kísérlet” is inkább komikus és egyben dühítő is. A csíkszeredai magyar kommunisták szervezkedése arra terjedt ki, hogy a létrehozásra váró Hargita megye székhelye, az eredetileg kijelölt Székelyudvarhely helyett Csíkszereda legyen. Sokan emlékezhetnek hangoztatott jelszavukra, hogy „Udvarhelyre nem megyünk, aszalt szilvát nem eszünk!”.
A székelyek azonban soha nem mondtak le autonómia igényükről és már Ceausescu által fémjelzett kommunista diktatúra bukása után, a székelység legjobb gondolkodói 1990-től már egyre gyakrabban kezdték hangoztatni az önkormányzatiság megvalósítását. Ezeknek a céloknak a megvalósításáért hozták létre a Székely Nemzeti Tanácsot, amely a parlamentben és egyes kormányokban is jelen lévő politikai érdekvédelmi szervezet, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kis lépések politikájával (amivel bizonyos alapvető jogokhoz és anyagi forrásokhoz juttatta a romániai magyarságot) helyezkedett szembe, eddig minden eredmény nélkül.
A székelyek azonban soha nem mondtak le autonómia igényükről és már Ceausescu által fémjelzett kommunista diktatúra bukása után, a székelység legjobb gondolkodói 1990-től már egyre gyakrabban kezdték hangoztatni az önkormányzatiság megvalósítását. Ezeknek a céloknak a megvalósításáért hozták létre a Székely Nemzeti Tanácsot, amely a parlamentben és egyes kormányokban is jelen lévő politikai érdekvédelmi szervezet, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kis lépések politikájával (amivel bizonyos alapvető jogokhoz és anyagi forrásokhoz juttatta a romániai magyarságot) helyezkedett szembe, eddig minden eredmény nélkül.



A lap 2013. november 28., 22:44-kori változata

Románia közigazgatási beosztása 1952 és 1956 között

A Magyar Autonóm Tartomány (MAT, románul: Regiunea Autonomă Maghiară) 1952. szeptember 21-én szovjet nyomásra jött létre Romániában, Marosvásárhely központtal. 1968-ban szüntették meg.

Létét az újonnan elfogadott román alkotmány szavatolta. Állítólag Sztálin addig nem volt hajlandó rábólintani az új román alkotmányra, amíg az elő nem írta a MAT létrehozását.

Összetétel, elhelyezkedés, népesség

A Magyar Autonóm Tartományt alkotó rajonok korábban Maros Tartományhoz (Maros, Gyergyó) és a Brassó központú Sztálin Tartományhoz (Csík, Udvarhely, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely) tartoztak. Több járás alkotott egy rajont és több rajon alkotott egy tartományt.

A tartomány területe 13 550 km², lakossága kb. 731 000 fő volt, 10 rajonból állt, és magába foglalta a Székelyföld nagy részét.

Az 1956-os népszámlálás szerint a lakosság 77,3%-a volt magyar (székely), 20,1% román, 1,5% roma, 0,4% német és 0,4% zsidó. A hivatalos nyelv a román és a magyar volt.

Történeti áttekintés

Észak-Erdély 1940. augusztus 30-i Magyarországhoz való visszacsatolása után a székelyföldi magyarok újból a magyar államhoz kerültek, de hamarosan olyan háborús idők következtek, hogy szó sem lehetett a székely önkormányzatiság újraélesztéséről. 1944. augusztus 23-án Románia átállt a szövetségesek oldalára. Ezt követően 1944 őszétől folyamatos atrocitások érték az észak-erdélyi magyarokat, köztük a tömbben élő székelyeket is. A sorozatos atrocitások miatt 1944. november 14-én szovjet katonai közigazgatást vezettek be Észak-Erdélyben.

A második világháborút követő béketárgyalásokon nem merült fel a székely autonómia kérdése, de a magyar békedelegáció határrevíziót követelő javaslatai elgondolkodtathatták a román politikusokat, mert jóval később már ők is belátták, hogy rendezni szükséges a székely kérdést. A második világháborút magyar szempontból lezáró 1947. február 10-i párizsi békeszerződést követően az erdélyi magyarokat egyre jobban visszaszorították.

A sztálinizmus romániai győzelme azonban olyan sajátos területi, közigazgatási képződmény létrejöttét tette lehetővé, mint a Magyar Autonóm Tartomány. Az 1952-es román alkotmány 19-21. paragrafusai lehetővé tették, hogy a székelyek többsége Magyar Autonóm Tartomány néven egy közigazgatási egységben élhessen. Természetesen nem lehet a sztálinizmus viszonyai között igazi önkormányzatiságról beszélni, de a 13.500 km2 területen létrejött autonóm tartományban a székelyföldi magyarok jogai jobban érvényesülhettek, mint az Erdély egyéb területén élő magyaroké. Szó sem lehetett jogállamiságról a Magyar Autonóm Tartomány (továbbiakban MAT) területén sem, de az ott élők zavartalanul használhatták anyanyelvüket szóban, írásban egyaránt, de a MAT területén kívül élő magyarok nyelvhasználata egyre jobban visszaszorult.

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverése után tömeges letartóztatások voltak Erdélyben, és 1957-ben a román hatóságok elkezdték jelentősen korlátozni a MAT közigazgatási jogkörét is. A vezető posztokról fokozatosan kezdték leváltani a magyarokat, majd folytatták az anyanyelvű általános, középfokú és egyetemi oktatás sorvasztásával.

Emellett, a MAT területén kívül eső erdélyi területeken gőzerővel folyt az asszimiláció. A MAT létét ürügyként használva, a szórványban élő magyarságtól megtagadták az alapvető jogokat (például, anyanyelvhasználat az oktatás, bíráskodás, közigazgatás terén). Kutatók ezt gettósításnak nevezik.

Átalakítása

Egy korabeli ironikus székely mondás a Magyar Autonóm Tartományról: "Az autó magyar, de román sofőr vezeti."

1960. decemberben alkotmánymódosítás történt, és a tartomány határait kormányrendelettel módosították: néhány délnyugati településsel egészítették ki, azonban Sepsiszentgyörgy rajon és Kézdivásárhely rajon visszakerültek a Sztálin Tartományból lett Brassó Tartományhoz. Marosvásárhely központtal létrehozott MAT területén a magyarság aránya 77,3%-ot meghaladta, de az újabb átszervezéssel ez az arány 1962-re lecsökken 62%-ra, hiszen a MAT helyett létrehozott Maros Magyar Autonóm Tartomány közigazgatási határait úgy alakították ki, hogy minél több románok által is lakott települést csatoltak hozzá, míg magyar községeket csatoltak el, főleg románok által lakott tartományokhoz. (A MAT területén a magyarok száma meghaladta az 564.000-et, addig a Maros Magyar Autonóm Tartomány területén a magyarok száma 473.000-re csökkent, a románok száma 147.000-ről 266.000-re nőtt, az adminisztratív intézkedések nyomán.). Mégis a Magyar Autonóm Tartomány fennállásáig nagyobb fokú védelmet nyújtott a Székelyföld magyarjainak, mert az Erdély egyéb területén élő magyarságot egyre jobban visszaszorították, nagy magyar történelmi városaink, mint Kolozsvár, Nagyvárad, Szatmárnémeti, stb. elveszítették magyar többségüket és kisebbségbe, sőt később már szórványba szorultak.

A Maros Magyar Autonóm Tartomány küldöttsége a Román Kommunista Párt IX. kongresszusán, 1965-ben. Az első sorban többek közt Nicolae Ceaușescu, Ion Gheorghe Maurer és Chivu Stoica.

Nicolae Ceauşescu kezdeményezésére az erdélyi magyarság megmaradásának utolsó menedékvára is összeomlott, ugyanis az 1968. évi UI. törvénnyel felszámolták a Maros Magyar Autonóm Tartományt. A hivatalos kommunista ideológia az erdélyi magyarok bármilyen autonómia igényét a „legreakciósabb imperialista, újfasiszta, horthysta körök agitációjának tartotta”. (Lám mintha ismerős lenne ez a szöveg, bizonyos átalakításokkal akár napjainkra is a szélsőbal egyes képviselőinél.) A magyarországi kommunisták által vezetett kormány még csak fel sem szisszent, az erdélyi magyarság utolsó bástyájának összeomlása láttán. Sajnálatos, hogy a baloldalinak nevezett magyar kommunisták országhatártól függetlenül nem sokat törődtek az autonómia felszámolásával. Egyetlen székelyföldi „ellenállási kísérlet” is inkább komikus és egyben dühítő is. A csíkszeredai magyar kommunisták szervezkedése arra terjedt ki, hogy a létrehozásra váró Hargita megye székhelye, az eredetileg kijelölt Székelyudvarhely helyett Csíkszereda legyen. Sokan emlékezhetnek hangoztatott jelszavukra, hogy „Udvarhelyre nem megyünk, aszalt szilvát nem eszünk!”. A székelyek azonban soha nem mondtak le autonómia igényükről és már Ceausescu által fémjelzett kommunista diktatúra bukása után, a székelység legjobb gondolkodói 1990-től már egyre gyakrabban kezdték hangoztatni az önkormányzatiság megvalósítását. Ezeknek a céloknak a megvalósításáért hozták létre a Székely Nemzeti Tanácsot, amely a parlamentben és egyes kormányokban is jelen lévő politikai érdekvédelmi szervezet, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kis lépések politikájával (amivel bizonyos alapvető jogokhoz és anyagi forrásokhoz juttatta a romániai magyarságot) helyezkedett szembe, eddig minden eredmény nélkül.

Megszűnése

1968. februárban a román belpolitikában viták zajlottak az alkotmány újabb módosítása után, amelynek következtében a közigazgatást ismét átszervezték, a magyar autonóm tartományt megszüntették és helyét a nem etnikai alapon szervezett három megye (Hargita, Maros és Kovászna) vette át.

Egy korabeli ironikus székely mondás a magyar autonóm tartományról: „Az autó magyar, de román sofőr vezeti.”

Az MMAT megszüntetése ellen nem volt különösebb tiltakozás. A vita felső szinten azon folyt, hogy létrehozzanak-e egy nagy székely megyét, vagy visszatérjenek az 1952 előtti megyerendszerhez.

Az egyik pártértekezleten például, Alexandru Drăghici volt belügyminiszter, a következőket jelentette ki: „Véleményem szerint alaptalan volt Kézdivásárhely rajonhoz csatolnunk a három bodzafordulói román többségű községet csak azért, hogy javítsunk a rajon nemzetiségi összetételén. Azon a véleményen vagyok, hogy ne hozzunk létre mesterséges szerkezeteket. Ha valóban fel akarjuk számolni azt a gettót (NB: Székelyföldet), iparosítanunk kell.

Ugyancsak ő meséli el a következőket: „Ceaușescu elvtárssal Csíkszentmártonban, egy magyar településen voltunk látogatóban, ahol nagyon szívélyesen fogadtak. Ceaușescu elvtárs beszédét nem fordították, így az emberek semmit sem értettek meg ebből. Én erről csak sokkal később értesültem. Kérdem én, miért nem szereztünk pontos információkat? Így semmi értelme annak, hogy beszélünk és az emberek semmit sem értenek… aztán még voltak román népviseletbe öltözött lányok is, akikről kiderült, hogy egy mukkot sem tudnak románul.” (Forrás: [1])

Alsóbb szinten megindult a lobbizás, például azért, hogy hol legyen Hargita megye székhelye. Csíkszeredában tüntetésekre került sor azért, hogy Hargita megye székhelye ott legyen, és ne Székelyudvarhelyen. 1968. február 13-án Csíkszeredában utcai megmozdulások voltak, a városból és a környéki falvakból szervezetten vagy spontán módon érkező emberek a pártbizottság épülete elé vonultak. A tüntetés éjszaka és másnap is folytatódott, ezért Bukarestből Gere Mihály és Vasile Patilineț kiszálltak, hogy tárgyaljanak a helyiekkel. Közben katonai egységek is érkeztek, és felmerült a tömeg erőszakos szétoszlatásának lehetősége is. Végül a tüntetők helyi vezetőkből álló küldöttségét (Orbán István, Csík rajon Néptanácsa Végrehajtó Bizottságának titkára, Munteanu Ovidiu, a csíkszeredai Fafeldolgozó Üzem igazgatója, Pataki Imre közgazdász, János Pál iskolaigazgató) fogadta maga Nicolae Ceaușescu országos első titkár és a kíséretében lévő pártvezetők (Ion-Gheorghe Maurer, Fazekas János, Vasile Patilineț), és a tárgyalások eredményeként Hargita megye székhelye Csíkszereda lett. Székelyudvarhely megyei jogú város (municípium) rangot kapott.

A másik vitatott téma az volt, hogy Sepsiszentgyörgy Rajon és Kézdivásárhely Rajon Brassó megyéhez tartozzanak-e, vagy önálló megyét alkossanak. Végül az utóbbi megoldást fogadták el, és megalakult az előzmények nélküli Kovászna megye.

A MAT legfelső vezetői

  • 1960. február 2.: a Magyar Autonóm Tartomány pártbizottságának bürója: Csupor Lajos első titkár, Bătaga Ioan, Szász Mihály, Szövérfi Zoltán, Molnár János titkárok, Cozma Ioan, Fodor Géza, Jakab István, Török Károly osztályvezetők, Lukács László, a Tartományi Néptanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, Gombos Mihály, a Tartományi Pártkollégium elnöke, Király Károly, a Tartományi KISZ első titkára, Csavar Sándor, a Tartományi Szakszervezeti Bizottság elnöke, Vargancsik István, Marosvásárhely város pártbizottságának első titkára, Kovács Mihály, a Tartományi Milícia parancsnoka, Valter István, a Tartományi Pártiskola igazgatója.

Irodalom