Emmanuel Joseph Sieyès

Emanuel Joseph Sieyès abbé (1748. május 3-1836.június 20) Chartres püspöki helynöke. A kiváltságosok elleni "Mi a harmadik rend?" című röpirat szerzője, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés, majd a Nemzeti Konvent, végül a Direktórium alatt az Ötszázak tanácsának tagja, majd direktor, 1799-ben ideiglenes konzul, majd a szenátus elnöke. Furet szerint ő a francia forradalom legmélyebb politikai gondolkodója

Gyermekkora

Sieyès Fréjus-ben született, egy helyi adószedő, Honoré Sieyès ötödik gyermekeként. A párizsi Saint Sulpice szemináriumába járt, teológiát a Sorbonne-on tanult, ahol megismerkedett a Felvilágosodás főbb gondolkodói tanaival. 1772-ben szentelték pappá, 1774-ben teológiai licenciátust szerzett. 1775-ben Tréquier püspöke Jean-Baptiste Joseph de Lubersack mellett lett titkár, majd ugyanebben az évben Britanny kanonokja lett. 1780-ban a püspököt Chartres-ba helyezték, ahová Sieyès is követte. Bár folyamatosan emelkedett az egyházi ranglétrán - először kanonok, végül már nagy vikárius lett - mégis elkeserítette, hogy a nemesi származású papok könnyedén emelkedtek a ranglétrán, az egyházi tanítás babonaságai pedig kiábrándították a vallásból.

„Mi a harmadik rend?”

„	1. Mi a harmadik rend? – MINDEN. 2. Mi volt idáig a politikai rendben? – SEMMI. 3. Mit kíván? – HOGY LEGYEN VALAMI.	”
– A nagy francia forradalom dokumentumai, 36. old.

Az 1789-es rendi gyűlés előtt a társadalmi elégedetlenség hű tükrözői a különböző panaszfüzetek (cahiers de doleance), illetve a röpiratok voltak, melyek tükrözték a kormányzati tehetetlenséggel szembeni elégedetlenséget. Az egyik leghíresebb röpirat a Sieyès által megfogalmazott volt. Véleménye szerint csak az a kormányzat törvényes, mely engedelmeskedik a nemzet akaratát tükröző alkotmánynak. A fiziokraták társadalomképéből indulva, úgy véli, hogy az emberi közösséget a munka hozza létre, a közfeladatok ellátása pedig a munka egyik sajátos változata. Nemzet szerinte „Társak testülete, akik közös törvények szerint élnek, azonos törvényhozás által képviselve”. A papi rend nem létezhet önálló rendként, mivel egyszerűen csak egy sajátos foglalkozás – emiatt a Harmadik Rend része. Polgári és politikai előjogaik, semmittevésük miatt azonban a Második Rend, azaz a nemesség elkülönül a nemzettől, mintegy államot alkot az államban, csak a tiszteletbeli állásokat tölti be, ráadásul úgy, hogy a tisztséget betöltők rokonait, akik egyáltalán nem töltenek be közfunkciót szintén jutalmazza a fennálló rend különböző kiváltságokkal. A nemesség egy kaszt, amely birtokolja a közfeladatok négy csoportjának, a Papság, a Talár, a Kard és a Kormányzat legjobb funkcióit. A Harmadik Rend emiatt semmi, bár szeretné, és meg is van a képessége, hogy minden lehessen. Erre a legfőbb eszköze az lenne, ha megkapná a lehetőséget, hogy ugyanannyi képviselőt küldhessen, mint a többi két rend együtt a rendi gyűlésbe , ahol hogy fejenként és ne rendenként szavazhatnának. A harmadik rend képviselőinek joga van alkotmányt elfogadnia, hogy orvosolja a társadalmi berendezkedés igazságtalanságait.

Az újkori szerződéselméletek visszatérő kérdése volt, hogy a társadalmi szerződéssel jön-e létre a politikai közösség, vagy nem. Hobbes szerint a hatalomátruházás aktusa hozza létre aközösséget, tehát amint a társadalmi szerződést felbontják, úgy a közösség visszahull a természeti állapotba, ahol mindenki mindenkinek farkasa. Locke szerint azonban két szerződés van, az elsőben a poltikai közsség létrehozza a jogátruházással saját magát, majd ez a közösség egy újabb aktussal átruházza a hatalmat az államra. Emiatt a második szerződés, azaz az alkotmány visszavonása, módosítása nem jár együtt a természeti állpotba való visszahullással, ami nála különben sem az állandó harc. Sieyès Locke-ot követi, mikor kijelenti, hogy egyetlen nemzet sincs kötve az alkotmányhoz, nincs semmi olyan hatalom, amely a korlátozhatja a nemzet szuverenitását. A nemzet ezért – mivel nem tud mindenki összegyűlni egy helyre – képviselőket választ, akik létrehozzák a nemzet alkotmányát. A képviselők csak a nemzet akaratát képviselhetik, emiatt tilos számukra, hogy a nemzet akaratát tükröző alkotmányt létrehozó alkotmányozó nemzetgyűlés végeztével újból megválasszák őket képviselőnek a törvényhozó nemzetgyűlésbe.

Hahner Péter értékelése szerint

„	A kiváltságok rendszerének előnyeiből valójában csaknem valamennyi francia részesült (ha nem is egyenlő arányban), akinek volt állandó lakhelye és munkahelye. Sieyès a azonban megfogalmazta azt a hamis, de a politikai harcokban jól felhasználható tételt, hogy a kiváltságokat egyetlen szűk, a társadalomnak semmiféle hasznot sem hajtó réteg bitorolja, amely könnyűszerrel leválasztható a nemzetről. Híres röpirata nemcsak nagy hatású támadás volt a kiváltságok ellen, hanem egyben az egy és oszthatatlan nemzeti szuverenitás elvének a kifejtése is, amellyel a későbbiekben megnyitották az utat a hatalom koncentrálása és társadalmi ellenőrzésének felszámolása előtt”	”
– A nagy francia forradalom dokumentumai, 36. old.

Politikai pályafutása

Az Alkotmányozó és a Törvényhozó Nemzetgyűlés tagjaként

Sieyès központi szerepet játszott annak a 1789. június 17-én elfogadott határozatnak a megfogalmazásában, mely kimondta, hogy a Harmadik Rend képviselőit a francia lakosság mintegy 96 %-a választotta meg közvetlen szavazással – szemben az első két rend által delegált tagokkal – emiatt ők fejezik ki egyedül a nemzet akaratát. A határozat értelmében a gyűlés emiatt jogosult lett arra, hogy felvegye a Nemzetgyűlés nevet. Ezt a nevet július 9-én Alkotmányozó Nemzetgyűlésre változtatták. Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés az ő érveit felhasználva vetette el a kétkamarás nemzetgyűlést és a végleges királyi vétójogot. Idézte a király megnyitó beszédét, ahol a király kifejezte azon óhaját, hogy egy legyen a nemzettel – Sieyes szerint emiatt nem lehet elválasztani a nemzettől, mert ezzel felségsértést követnének el. Az emberi és polgári jogok nyilatkozata egyenlővé tette a polgárokat, emiatt minden polgárnak egy szavazata lehetséges. A királynak nem lehet szava a törvények meghozatalában a törvényhozáson kívül, mivel erre a nemzet választott képviselői jogosultak csak. A király törvényhozáson belüli helyzetére pedig az a jellemző, hogy ő is szvazhat képviselőre, de – figyelemmel a jogegyenlőségre – neki is csak egy szavazata lehet. Amennyiben kevesebbje lenne, az felségsértés az előbb mondottak miatt, amennyiben viszont több szavazata lenne, vagy többletjogosítványok illetnék meg a törvényhozásban, akkor ez szembemenne a jogegyenlőség követelményével. Ez viszont ad absurdum a rendi felosztás visszaállításához vezetne, ahol az első két rendbe tartozó szavazatnak sokkal több érteke volt, mint a Harmadik Rendbe tartozónak.

Az Alkotmány elfogadása után – Sieyès intencióinak megfelelően – az Alkotmányozó Nemzetgyűlés tagjai újraválaszthatatlannak nyilvánították magukat. A király szökésével azonban az 1791-es alkotmányt a Törvényhozó Nemzetgyűlés tagjai felbontottnak tekintették, emiatt Sieyès tagja lehetett az 1792-1975 közötti Nemzeti Konventnek.

A Nemzeti Konvent

„	Túléltem	”
– Sieyès a jakobinus terrorról (Furet, 59. old.)

A Nemzeti Konvent tagjaként a Mocsarat támogatta, részt vett a girondiak alkotmánytervének kidolgozásában, amelyben egy alkotmánybíróság létrehozását javasolta. 1793-ban megváltoztatta álláspontját és a király halálára szavazott, azaz régicide, királygyilkos lett. A jakobinus terror alatt nyilvánosan megtagadta hitét.

A Direktórium alatt

„	"Kardot keresek"	”
– Sieyès saját törekvéseiről a direktórium alatt (Furet, 59.))

Sieyès tagja lett annak a delegációnak, mely 1795-ben megyezett a legyőzött Holandiával, létrehozva utóbbiból az első testvérköztársaságot, a Batáviai Köztársaságot. Jakobinus terroristák 1797. április 12-én merényletet kíséreltek meg ellene. 1797 szeptemberében a baloldali direktorok által szervezett ún. fructidori államcsíny idején a hatalmát féltő Ötszázak Tanácsa beválasztotta abba a „közjót” szolgáló bizottságba, melynek feladata volt a hatalomátvétel megakadályozása. Ő nevezte ki Joseph Fouchét rendőrminiszternek. 1798-ban berlini követ. 1799-ben kulcsszerepe volt abban, hogy Napóleon megkaparinthatta a hatalmat. Az 1799-es alkotmány értelmében a szenátus tagja lett, azonban hamarosan visszavonult.

Élete alkonyán

A császárság alatt nyugállományban volt, de Napóleon - 1815-ös visszatérése után - kinevezte őt a Felsőház elnökévé. 1816-ban Brüsszelbe menekült a Második Restauráció elől. 1830-ban azonban visszatért Párizsba, ahol 1836-ban, 88 évesen halt meg.

Kapcsolódó szócikkek

• A társadalom hármas felosztásáról lásd: Abbo de Fleury
• Feuillantinus klub
• Labdaházi eskü
• Honoré-Gabriel Riquetti de Mirabeau
• Jacques-Louis David
• Louis Philippe Joseph d’Orléans

Felhasznált szakirodalom

• François Furet: A francia forradalom története. (Ford. Pőcz Erzsébet) Budapest, 1999. Osiris Kiadó. ISBN 9633795745
• A nagy francia forradalom dokumentumai (Osiris Kiadó, 1999). Szöveggyűjtemény. Szerk. Hahner Péter. ISBN 963379174X
• Georges Duby: Franciaország története I. (Szerk.) Budapest, Osiris Kiadó, 2005. ISBN 9633897563

Online források

• Mi a harmadik rend? Online: adatbank.transindex.ro/html/cim_pdf716.pdf