„Szlovákok” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
| 1. sor: | 1. sor: | ||
{{más|Szlovének}} |
|||
A '''szlovákok''' (régiesen: ''[[tótok]]'') [[szlovák nyelv]]et beszélő nyugati [[Szláv népek|szláv]] népcsoport. |
A '''szlovákok''' (régiesen: ''[[tótok]]'') [[szlovák nyelv]]et beszélő nyugati [[Szláv népek|szláv]] népcsoport. |
||
A lap 2013. szeptember 14., 18:48-kori változata
A szlovákok (régiesen: tótok) szlovák nyelvet beszélő nyugati szláv népcsoport.
A szlovákok lélekszáma régiónként:
Szlovákia: 4 352 775 (2011), (hivatalosan az állam lakosságának 80,7%-a)
USA: 797 764 (2000)[1]
Csehország: 300 000 2007 novemberéből[forrás?]
Szerbia (Vajdaság): 52 750 (2011)
Magyarország: 35 208 (2011)[2]
A szlovákok története
A magyar és szlovák történészek között komoly viták vannak arról, hogy a történelmi Magyarországon belül mikortól és milyen értelemben beszélhetünk szlovákokról.
Bizonyosnak tűnik, hogy a honfoglaló magyar törzsek a Nagymorva Birodalom összeomlását átvészelő szláv népcsoportokat találtak a Kárpát-medence északi részén, mely térség egyébként nem alkotta a magyarok szállásterületének szerves részét, inkább védelmi célból (gyepű) használták. A Vág és Nyitra folyók medencéjében élő szlávok a mai szlovákok egy részének ősei, de sem egységes nyelvvel, sem közös identitással még nem rendelkező, nemzetségi viszonyok között élő földműves lakosságnak tekinthetők történetileg.
A középkorban jelentős csehországi, morvaországi és részben lengyelországi bevándorlás növelte a nyugati szláv nyelvű népesség súlyát a történelmi Felső-Magyarországon. Azt lehet mondani, hogy a szlovákság etnikai integrációja a 16. század végére ment végbe, de a mai szlovák identitástól jelentősen eltért abban, hogy premodern jellegű volt, azaz a magyar állam iránti lojalitás jellemezte. A nyelvi integráció gyakorlatilag csak a 19. századra valósult meg, mert divergens nyelvi folyamatok is jellemezték a nyugati és keleti szlovák nyelvjárást: területi-földrajzi okokból is más szláv népekkel kerültek elsődlegesen nyelvi viszonylatba a Felvidék nyugati és keleti felén élő szlovákok.
Szlovákok kisebbségben
2002-ben a szerbiai Vajdaságban 56 000 fő vallotta magát szlováknak. A vajdasági szlovákok központja Petrőc (szlovákul: Báčsky Petrovec, szerbül: Bački Petrovac), a további települések: Dunagálos, Kölpény, Bulkeszi, Kiszács, Antalfalva.
Magyarországon a 2001-es népszámláláshoz kapcsolodó kérdőív szerint közel 18 000 szlovák él. Nagy részük a Pilis térségében és Békésben. A magyarországi szlovákok kulturális központja Békéscsaba, ahol szlovák konzulátus is található.
Horvátországba a 19. század végén és a 20. század elején költöztek, főleg Szlavóniába és Baranyába. A legnagyobb szlovák települések Szlavóniában: Josipovac és Jurjevac; Jelisavac, Markovac és Ledenik; Miljevci; Pakrac és Lipovljani. Ezen kívül még vannak kisebb szlovák települések: Zokov Gaj és Kneževac. Több város környékén is élnek szlovákok: Zágráb, Ilok, Eszék, Fiume, Soljani, Radoš. 2001-ben 4712 fő vallotta magát szlováknak Horvátországban.[3]
Élnek szlovákok Románia partiumi részén is, itteni központjuk Nagylak.
Vallás
A szlovákok többsége katolikus, kisebbrészt evangélikus.
Híres szlovákok
A sok évszázados együttélésnek köszönhetően a tudomány és a kultúra számos kiemelkedő alakját egyaránt magáénak vallja a szlovák és a magyar nemzet.
