Szászvár

Szászvár
Szászvár légifotója
Szászvár címere
Közigazgatás
Ország	Magyarország
Régió	Dél-Dunántúl
Vármegye	Baranya
Kistérség	Komlói
Jogállás	nagyközség
Polgármester	Bék János Sándor
Irányítószám	7349
Körzethívószám	72
Népesség
Teljes népesség	2170 fő (2023. jan. 1.)
Népsűrűség	112,99 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület	21,17 km²
Időzóna	CET, UTC+1
Elhelyezkedése
é. sz. 46° 16′ 00″, k. h. 18° 22′ 00″46.266667, 18.366667
Szászvár Pozíció Baranya vármegye térképén
Szászvár weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Szászvár témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Szászvár (németül: Saswar) nagyközség Baranya megyében, a Komlói kistérségben.

Fekvése

A község Baranya megye északkeleti részén, Baranya és Tolna megye határának közvetlen szomszédságában fekszik. Földrajzilag a Baranyai-hegyhát része a Mecsek keleti lábánál, a Völgységi-patak mellett.

Története

A település környéke már a kőkorszakban is lakott volt, de első írásos említésével csak a XIII. század első felében keletkezett oklevelekben találkozunk.

A községről a középkori dokumentumokban először Zaas, Zaz vagy Zaass (1334-es pápai tizedjegyzék) néven olvashatunk, majd egy 1393-ban keletkezett oklevél már Szászt mint a pécsi püspöki birtok egyik hűbéres faluját, illetve annak plébánosát "Mihály szászi plébános"-t említi.

Egy 1401-bõl származó oklevélből tudjuk, hogy Szász falu vásáros hely volt, s e jelentőségét az egész középkor folyamán megtartotta.

Szászvár várát – amely a mai település központjában állott – Burgundiai Bertalan pécsi püspök (1219-1252) építtette 1235 körül. A vár a török terjeszkedés idején jutott fontosabb szerephez. 1540-ben Izabella királyné parancsára Athinai Simon elfoglalja Szászt, amely így rövid időre a királyné tulajdona lett. 1543. július 13-án Szulejmán szultán kezére került Pécs, s ugyanezen a napon adta meg magát Szász is Ahmed ruméliai bejler-bejnek. A település jelentőségét, stratégiai fontosságát jelzi, hogy a törökök közigazgatási központtá, nahije székhellyé tették. Az 1554-es defter összeírása szerint ekkor 188 község tartozott hozzá, s ez a dokumentum a helységet mint Szász "város"-t említi, ahol 37 adózó ház volt. A vár elfoglalását követően a megszállók jelentős létszámú katonaságot hagytak itt: Ali cselebi defterdár 1545. évi deftere szerint Szászon 142 török katona állomásozott, akiknek zsoldja összesen 3059 akcse volt. A török uralom másfél évszázada alatt több ízben támadás érte a várat, a harcok célja minden esetben az volt, hogy az ellenségtől visszafoglalják a települést. 1603-ban keresztény csapatok törtek be a várba és felgyújtották azt. 1662-ben kiskomáromi gyalogosok érkeztek a városba, s a tűz újra fellángolt.

Az 1664-es Zrínyi-féle hadjárat során a magyar katonák egy része elfoglalta a települést, s ismét felgyújtották a várat. 1680 körül keresztény csapatok felrobbantották az erődítményt, de arra vonatkozóan nincs adatunk, hogy azt a török katonák elhagyták volna. Végül 1686-ban Szász és annak vára a császári csapatok birtokába került.

A harcok során a település elpusztult, egy 1696-os dokumentum már csak faluként említi.

A vár visszafoglalás utáni sorsáról keveset tudunk, valószínű, hogy még hosszú évtizedeken keresztül romokban állt. 1776-ban Klimó György pécsi püspök rendelte el a lakatlan, romos épület újjáépítését, de az csak 1821-ben Király püspök idején készült el teljesen. A vár maradványait megőrző plébániaház épületének kutatása, a vár elpusztult részeit feltáró ásatás – dr. Sándor Mária és dr. Gerő Győző régészek irányításával – 1980-ban kezdődött és napjainkban is tart.

Szászváron a középkorban apátság is működött, ennek történetéről el kell mondani, hogy a Mázán levő Koroncó dűlőn állott évszázadokig a bencés szerzetesek monostora. Ők telepedtek át a XIV. század végén, vagy a XV. század elején a nagyobb védelmet nyújtó Szászvárra. Ott templomot is építettek. A szászvári apát címet több évszázadon át adományozták, megkapta például Martinovics Ignác is, akit jakobinus nézetei miatt 1795. május 20-án a Vérmezőn kivégeztek.

Napjainkban a szászváriak túlnyomó többsége római katolikus vallású. Szászvár késő barokk stílusú plébániatemplomát 1772-1779 között, a XV. századból való apátsági templom helyére építették, kapuzatán középkori részletek láthatók. A templom tornya eredetileg 1827-bõl való, 1890-ben azonban süllyedés miatt lebontották, mai formáját 1892-ben kapta. Hajója négy boltszakaszos, szentélye félköríves. A freskókat és festményeket Boros Ferenc, a szekszárdi származású festőművész készítette 1846-ban, részben pedig Éber Sándor alkotásai. Berendezése, az oltár, a szószék, az orgona a XIX. század első felében készültek klasszicista stílusban.

Szászvárhoz 1975-ben hozzá csatolták Máza községet, létrehozván Mázaszászvár települését. Szászvár 1991-ben vált ismét önálló településsé.

2001-ben lakosságának 2,1%-a német, 1,2%-a cigány nemzetiségű volt.

Nevezetességei

Szászvár középkori várán kívül kőszénbányászatáról is híres, évtizedeken keresztül bányásztelepülésként emlegették. Sajnos az Északi Bányaüzemet 1995-ben bezárták, de emlékét ma is őrzi a község Bányászati Múzeuma.

A szénbányászat első nyomát Szászváron 1811-ben találjuk meg, de a termelés a század közepéig nem volt jelentős. Az első tőkeerős társulás a szén kitermelésére a XIX. század végén alakult Esztergom-Szászvári Kőszénbánya Rt. néven. A megalakulással megugrik a termelés, mert villamosítják az üzemet, az egykori malomtulajdonos Grósz Ábris jóvoltából a gépi szellőztetésre térnek át. A második világháború idején hadiüzemmé nyilvánítják, s bevezetik a mélyművelést. A termelés 1946 után lendült fel igazán. Szászváron az 1960. évi népszámláláskor a népesség 57,1%-a kizárólag a bányából élt, amelyből igen magas kalóriájú kohókoksz előállítására is alkalmas jura kori feketekőszenet hoztak a felszínre igen fáradtságos, jobbára kézi erővel végzett munkával. Az 1960-as évek elején a Szászvár környéki lencsés szénelőfordulások elfogytak. Ezért 1965-ben a nagymányoki, 1966-ban a többi bányában is megszűnt a munka, a termelést csak Szászváron folytatták. A kutatások újabb gazdag szénréteget tártak fel, de hiába. 1992-ben az állam kivonult az itteni bányászatból. Magán bányatársaság alakult, s ezzel egy időben 600 ember munkahelye szűnt meg. Néhány év után ez a vállalkozás is felbomlott.

Az 1960-as évekig kőbánya és mészégető is működött a környéken.

Kiss György emlékszobra Szászváron

2001-ben készült el, a községi régi bikaistállójából a Borház. A Borházban állandó kiállításon mutatjuk be a település és környéke szőlőtermelésének és borkultúrájának eszközeit, írásos dokumentumait. Az épület a helyi Szőlő és Bortermelők Baráti Köre Egyesület székhelye is. Helyreállítása 2002. októberében készült el, teljesen felújított és korszerűsített medencék, öltözők, parkosított terület,büfé épülettel a Strandfürdő.

A Bányász parkban kopjafa, a Temetőben pedig emlékmű őrzi a bányaszerencsétlenségben elhunytak emlékét. A Császtai Hősi Emlékmű az első világháborúban hősi halált haltakról emlékezik meg. Az egykori temetőben évszázados síremlékek őrzik az itt élt emberek emlékét.És még Szászváron van a vár.

Neves szülöttei

A község híres szülötte Kiss György szobrászművész (1852-1919), aki Zala György, Fadrusz János és Stróbl Alajos kortársa volt. A művész szobrai Szászváron kívül megtalálhatók Pécsett, Szombathelyen, Esztergomban és Budapesten is. Életéről és alkotásairól könyv és CD lemez is megjelent.

Külső hivatkozások

• Szászvár Önkormányzatának honlapja
• Szászvári Sportegyesület honlapja
• Szászvár az utazom.com honlapján
• Légi fotók Szászvárról

Kapcsolódó szócikkek

• Szászvári Fúvószenekar

A Wikimédia Commons tartalmaz Szászvár témájú médiaállományokat.