„Muskéta” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése

[nem ellenőrzött változat]

[ellenőrzött változat]

← Régebbi szerkesztés Újabb szerkesztés →

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva

VizuálisWikiszöveges

Sorban

A lap 2013. augusztus 1., 18:41-kori változata

A muskéta vagy moskotér a kézi tűzfegyverek csoportjába tartozó fegyver, a mai kézi lőfegyverek tulajdonképpeni elődje. Használója a muskétás.

Története

A puskapor hadászati célú felhasználásával kezdett elterjedni a tűzfegyverek gyártása. Az első muskéták a 14. században jelentek meg, hosszú, tömör, hengerformájú fegyverek voltak, amelynek hátsó végén levő kis nyíláson (gyúlyuk) kanóccal lobbantották be a lőport, mely a csőben lévő lövedéket ellobbanásával kivetette. Eleinte nem is fémlövedékeket használtak, hanem sokszor inkább kavicsot töltöttek a muskétába. Az első muskéták azonban nem voltak annyira hatékony fegyverek, a lövések kis hányada talált telibe, s néha az sem okozott halált, vagy halálos sebet. Inkább pszichikai hatást fejtett ki, például azzal, hogy megrémítette hangjával az ellenséget, vagy annak állatait.

Vigyázni kellett, nehogy benedvesedjék a fegyver, s nem volt szabad túl kevés, vagy túl sok port tölteni bele, mert különben a golyó nem repült ki, vagy a puska szétrobbant. Az esőzések és erős szelek végképp lehetetlenné tették nyílt terepen a muskéták használatát (utóbbiak ellen később a serpenyőket zárófedéllel látták el).

Az európai seregek kezdték először alkalmazni a muskétákat, amiket csak a gyalogosok használtak. Állandó használattal viszont nem európai, hanem ázsiai haderő, az oszmán hadsereg vezette be a muskétát, de csak a reguláris gyalogosaik, a janicsárok egy részét fegyverezték fel ezzel a fegyverrel.

Magyarországon Mátyás király serege, a fekete sereg használt először nagyobb számban muskétákat.

Bár a tűzfegyverek jelentőségét felismerték az emberek, ez a lőfegyver nem volt pontos, csekély volt a tűzhatása, alacsony volt a tűzgyorsasága és lassan töltötték újra, ezért alkalmazója viszonylag sebezhető volt a harctéren. Célja inkább az ellenség sorainak ritkítása lett, a támadók erejének csökkentése. A döntő szó továbbra is a szálfegyvereké maradt, elsősorban a hosszú szálfegyvereké, mint amilyen a (pika).

Pontosság és tűzgyorsaság tekintetében még mindig jobb volt egy íj, de alapvető különbség volt a két fegyver használata között. Ahhoz, hogy egy íjat fel tudjon íjásza ajzani és a nyílvesszőt megfelelően pontosan kilőni, akár több éves gyakorlatra is szükség volt. Egy muskétás kiképzése azonban nem tartott tovább néhány hétnél.

Az oroszok a 16. században (az oszmánok után) önálló muskétás csapategységeket szerveztek IV. (Rettegett) Iván idején: ezek voltak a sztrelecek, akik nehézmuskétákkal voltak felszerelkezve, emellé kiegészítő fegyverként nagy bárdokat alkalmaztak, amit a közelharcban vetettek be. A törökök a 16. században már minden gyalogosukat muskétával szerelték fel. Ezek a csapattestek viszont továbbra is csak a „tüzet” szolgáltatták, a tényleges támadó erőt a lovasság adta, később ezen bukott meg a török taktika.

A törökök után a lengyel hadsereg volt az, amely minden gyalogost tűzfegyverrel látott el, de ezek mellé a katonák kaptak orosz mintára alabárdot is.

A muskéta végére felhelyezhető szuronyt már a 16. században is használták, de eleinte csak vadászatokon a megsebzett vadállatok ledöfésére. A 17. században egyre elterjedtebb volt a harcászatban is, s a 18. században végleg felváltotta a pikát. Ennek másik oka az volt, hogy az új muskéták már pontos, gyors és könnyebben tölthető fegyverek voltak.

Típusai

Méret szerint

Muskéták jellemző méretei a harmincéves háborúban ^[1]
Típus	Golyó/font	Hossz(hüvelyk)	Tömeg(font)	Perc/lövés	Lőtáv	Villa?
Dupla muskéta	8	65+	20	3	250	Igen
Egyszerű muskéta	10-12	55	16	2,5	225	Igen
Félmuskéta	14-15	48	12-14	2	200	Opcionális
Karabély	16	45	12	1,5	150	Nincs
Arkebúz	20-24	35-40	10-12	1	100	Nincs

Működési elv szerint

A muskétákat aszerint is csoportosíthatjuk, hogy a főtöltet begyújtását milyen mechanizmus végezte. Az alapelv közös volt: a csőbe a csőtorkolat felől beszórt durvább szemű lőporra golyót és fojtást tettek. A fojtás meggátolta a lőporgáz azonnali távozását, így segítségével nagyobb töltőűri nyomást és hajtóerőt értek el. A főtöltetet a cső oldalán lévő serpenyőbe szórt, finomra őrölt lőpor lángja gyújtotta be egy furaton, a gyúlyukon keresztül. Ennek az ú.n. felporzó lőpornak a meggyújtására többféle rendszerű lakatszerkezetet alkalmaztak.

Kanócos

A 15. század második felében jelenik meg, amely elsütőbillentyű segítségével mozgatja a gyújtókanócot. Kezdetben ez csak egy forgócsap körül elforduló fémpálca volt, amelyet később rugóval is elláttak. Az elsütőbillentyű kezdetben a számszeríjak lehúzókarjára hasonlított, majd idővel lerövidült.

A kanóc egy salétrommal átitatott zsinór, amelyet a lövészek az ujjuk között tartanak. A salétrom magasabb izzási hőmérsékletet biztosít, így biztosabbá teszi a gyújtást. Az üzembiztosság tovább fokozható azzal, ha mindkét végén meggyújtják , így az esetlegesen kialvó kanócot nem kell újból meggyújtani.

Keréklakatos

A keréklakat lelke egy rovátkolt acélkerék, amelyen egy piritdarab csihol szikrákat. A kerék pereme a serpenyőben fut, ide szórják a felporzó lőport, így a szikra közvetlenül a lőporszemcsék között keletkezik. A lakatot egy felhúzókulccsal húzzák fel, majd a piritet befogó kakast rácsukják a serpenyőfedélre. A felhúzáskor megfeszülő főrugó elsütéskor elforgatja a kereket, és egy ezzel összehangolt mechanizmus kinyitja a serpenyőfedelet. A piritdarab hozzáér az acélkerékhez, és szikra keletkezik.

A kanócos lakatnál valamivel megbízhatatlanabb, de gyorsabban tűzkésszé tehető, mivel nem kell a kanóc körülményes kezelésével törődni.

Kombinált megoldások

A keréklakat viszonylagos megbízhatatlanságát kiküszöbölendő, esetenként kanócos szerkezettel is kiegészítették a keréklakatokat.

Kovás

A 17. században terjednek el a kovás lőfegyverek. Az elsütőbillentyű meghúzásakor a kakas pofái között lévő tűzkő rácsapott a lőporserpenyő felett elhelyezett ún. szikravető lemezre, amely kialakítása folytán a kicsapott szikrák belehullottak a felporzó lőporba és begyújtották azt. Ezek a fegyverek már nagyobb tűzhatásúak és pontosabbak voltak, ezzel párhuzamosan a hadseregek már csökkentették a szálfegyveresek létszámát is. De nem elsősorban a fegyverek fejlettségére építettek a hadvezetések, hanem hogy minél gyorsabban tudják tölteni és elsütni a muskétások fegyvereiket. Épp ezért állandóvá váltak a rendszeres gyakorlatozások. Egységesítették továbbá a fegyverek űrméreteit, a lövedékeket és a felhasználandó lőpormennyiségeket és -minőségeket is.

Lásd még

A Testőrség Muskétásai

Források

↑ Guthrie, William P. - Battles of the Thirty Years War: From White Mountain to Nordlingen, 1618-1635, Greenwood Press, Westport, 2001, ISBN 0313320284

A Wikimédia Commons tartalmaz Muskéta témájú médiaállományokat.

Külső hivatkozások

Discovery Civilisation: Háború és civilizáció (War and Civilisation)

[1] Guthrie, William P. - Battles of the Thirty Years War: From White Mountain to Nordlingen, 1618-1635, Greenwood Press, Westport, 2001, ISBN 0313320284

[1]

@@ 4. sor: / 4. sor: @@
 == Története ==
-A [[Lőpor|puskapor]] hadászati célú felhasználásával kezdett elterjedni a tűzfegyverek gyártása. Az első muskéták a [[14. század]]ban jelentek meg, hosszú, tömör, hengerformájú fegyverek voltak, amelynek hátsó végén levő kis nyíláson ''(gyúlyuk)'' kanóccal lobbantották be a lőport, mely a csőben lévő lövedéket ''ellobbanásával'' kivetette. Eleinte nem is fémlövedékeket használtak, hanem sokszor inkább kavicsot töltöttek a muskétába. Az első muskéták azonban nem voltak annyira hatékony fegyverek, a lövések kis hányada talált telibe, s néha az sem okozott halált, vagy halálos sebet. Inkább pszichikai hatást fejtett ki, például azzal, hogy megrémítette hangjával az ellenséget, vagy annak állatait.<br />
+A [[Lőpor|puskapor]] hadászati célú felhasználásával kezdett elterjedni a tűzfegyverek gyártása. Az első muskéták a [[14. század]]ban jelentek meg, hosszú, tömör, hengerformájú fegyverek voltak, amelynek hátsó végén levő kis nyíláson ''(gyúlyuk)'' kanóccal lobbantották be a lőport, mely a csőben lévő lövedéket ''ellobbanásával'' kivetette. Eleinte nem is fémlövedékeket használtak, hanem sokszor inkább kavicsot töltöttek a muskétába. Az első muskéták azonban nem voltak annyira hatékony fegyverek, a lövések kis hányada talált telibe, s néha az sem okozott halált, vagy halálos sebet. Inkább pszichikai hatást fejtett ki, például azzal, hogy megrémítette hangjával az ellenséget, vagy annak állatait.
-Vigyázni kellett, nehogy benedvesedjék a fegyver, s nem volt szabad túl kevés, vagy túl sok port tölteni bele, mert különben a golyó nem repült ki, vagy a puska szétrobbant. Az esőzések és erős szelek végképp lehetetlenné tették nyílt terepen a muskéták használatát (utóbbiak ellen később a serpenyőket zárófedéllel látták el).<br />
+Vigyázni kellett, nehogy benedvesedjék a fegyver, s nem volt szabad túl kevés, vagy túl sok port tölteni bele, mert különben a golyó nem repült ki, vagy a puska szétrobbant. Az esőzések és erős szelek végképp lehetetlenné tették nyílt terepen a muskéták használatát (utóbbiak ellen később a serpenyőket zárófedéllel látták el).
-Az európai seregek kezdték először alkalmazni a muskétákat, amiket csak a gyalogosok használtak. Állandó használattal viszont nem európai, hanem ázsiai haderő, az [[oszmán hadsereg]] vezette be a muskétát, de csak a reguláris gyalogosaik, a [[janicsár]]ok egy részét fegyverezték fel ezzel a fegyverrel.<br />
-[[Magyarország]]on [[I. Mátyás magyar király|Mátyás király]] serege, a [[fekete sereg]] használt először nagyobb számban muskétákat.<br />
+Az európai seregek kezdték először alkalmazni a muskétákat, amiket csak a gyalogosok használtak. Állandó használattal viszont nem európai, hanem ázsiai haderő, az [[oszmán hadsereg]] vezette be a muskétát, de csak a reguláris gyalogosaik, a [[janicsár]]ok egy részét fegyverezték fel ezzel a fegyverrel.
-Bár a tűzfegyverek jelentőségét felismerték az emberek, ez a lőfegyver nem volt pontos, csekély volt a tűzhatása, alacsony volt a tűzgyorsasága és lassan töltötték újra, ezért alkalmazója viszonylag sebezhető volt a harctéren. Célja inkább az ellenség sorainak ritkítása lett, a támadók erejének csökkentése. A döntő szó továbbra is a szálfegyvereké maradt, elsősorban a hosszú szálfegyvereké, mint amilyen a ([[pika]]).<br />
-Pontosság és tűzgyorsaság tekintetében még mindig jobb volt egy [[íj]], de alapvető különbség volt a két fegyver használata között. Ahhoz, hogy egy íjat fel tudjon íjásza ajzani és a nyílvesszőt megfelelően pontosan kilőni, akár több éves gyakorlatra is szükség volt. Egy muskétás kiképzése azonban nem tartott tovább néhány hétnél.<br />
+[[Magyar Királyság|Magyarország]]on [[I. Mátyás magyar király|Mátyás király]] serege, a [[fekete sereg]] használt először nagyobb számban muskétákat.
-Az oroszok a [[16. század]]ban (az oszmánok után) önálló muskétás csapategységeket szerveztek [[IV. Iván orosz cár|IV. (Rettegett) Iván]] idején: ezek voltak a ''sztrelecek'', akik nehézmuskétákkal voltak felszerelkezve, emellé kiegészítő fegyverként nagy bárdokat alkalmaztak, amit a közelharcban vetettek be. A törökök a 16. században már minden gyalogosukat muskétával szerelték fel. Ezek a csapattestek viszont továbbra is csak a „tüzet” szolgáltatták, a tényleges támadó erőt a lovasság adta, később ezen bukott meg a török taktika.<br />
-A törökök után a lengyel hadsereg volt az, amely minden gyalogost tűzfegyverrel látott el, de ezek mellé a katonák kaptak orosz mintára alabárdot is.<br />
+Bár a tűzfegyverek jelentőségét felismerték az emberek, ez a lőfegyver nem volt pontos, csekély volt a tűzhatása, alacsony volt a tűzgyorsasága és lassan töltötték újra, ezért alkalmazója viszonylag sebezhető volt a harctéren. Célja inkább az ellenség sorainak ritkítása lett, a támadók erejének csökkentése. A döntő szó továbbra is a szálfegyvereké maradt, elsősorban a hosszú szálfegyvereké, mint amilyen a ([[pika]]).
+Pontosság és tűzgyorsaság tekintetében még mindig jobb volt egy [[íj]], de alapvető különbség volt a két fegyver használata között. Ahhoz, hogy egy íjat fel tudjon íjásza ajzani és a nyílvesszőt megfelelően pontosan kilőni, akár több éves gyakorlatra is szükség volt. Egy muskétás kiképzése azonban nem tartott tovább néhány hétnél.
+Az oroszok a [[16. század]]ban (az oszmánok után) önálló muskétás csapategységeket szerveztek [[IV. Iván orosz cár|IV. (Rettegett) Iván]] idején: ezek voltak a ''[[sztrelec]]ek'', akik nehézmuskétákkal voltak felszerelkezve, emellé kiegészítő fegyverként nagy bárdokat alkalmaztak, amit a közelharcban vetettek be. A törökök a 16. században már minden gyalogosukat muskétával szerelték fel. Ezek a csapattestek viszont továbbra is csak a „tüzet” szolgáltatták, a tényleges támadó erőt a lovasság adta, később ezen bukott meg a török taktika.
+A törökök után a lengyel hadsereg volt az, amely minden gyalogost tűzfegyverrel látott el, de ezek mellé a katonák kaptak orosz mintára alabárdot is.
 A muskéta végére felhelyezhető [[szurony]]t már a 16. században is használták, de eleinte csak vadászatokon a megsebzett vadállatok ledöfésére. A [[17. század]]ban egyre elterjedtebb volt a harcászatban is, s a [[18. század]]ban végleg felváltotta a pikát. Ennek másik oka az volt, hogy az új muskéták már pontos, gyors és könnyebben tölthető fegyverek voltak.