„Németország Szociáldemokrata Pártja” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
| 61. sor: | 61. sor: | ||
=== A háború után (1946-tól Schröderig) === |
=== A háború után (1946-tól Schröderig) === |
||
==== Nyugat-Németországban ==== |
==== Nyugat-Németországban ==== |
||
A [[második világháború]] után, [[1946]]-ban az SPD újraalakult Németországban, mind a négy [[Németország szövetséges megszállási zónái|megszállási zónában]]. A Német Szövetségi Köztársaságban ([[NSZK]]) az első szabad választástól, [[1949]]-től [[1966]]-ig az SPD ellenzékben volt. |
A [[második világháború]] után, [[1946]]-ban az SPD újraalakult Németországban, mind a négy [[Németország szövetséges megszállási zónái|megszállási zónában]]. A Német Szövetségi Köztársaságban ([[Nyugat-Németország|NSZK]]) az első szabad választástól, [[1949]]-től [[1966]]-ig az SPD ellenzékben volt. |
||
Az [[1959]]es [[godesbergi program]]ban az SPD véglegesen és hivatalosan szakított a [[marxizmus|marxista]] elvekkel. |
Az [[1959]]es [[godesbergi program]]ban az SPD véglegesen és hivatalosan szakított a [[marxizmus|marxista]] elvekkel. |
||
| 69. sor: | 69. sor: | ||
[[1969]]-ben, először [[1928]] óta, az SPD győzött és az [[FDP]]-vel alkotott kormánykoalíciót. Ezt követően az SPD [[1982]]-ig kormányzott, két kancellárt adva az NSZK-nak: [[Willy Brandt]]ot és [[Helmut Schmidt]]et. |
[[1969]]-ben, először [[1928]] óta, az SPD győzött és az [[FDP]]-vel alkotott kormánykoalíciót. Ezt követően az SPD [[1982]]-ig kormányzott, két kancellárt adva az NSZK-nak: [[Willy Brandt]]ot és [[Helmut Schmidt]]et. |
||
Kezdetben az SPD ellenezte Nyugat-Németország [[1955]]-ben indult újrafelfegyverzését és csatlakozását ugyanebben az évben az atlanti katonai szövetséghez, a [[NATO]]-hoz, később azonban megbékélt a tagsággal.) |
Kezdetben az SPD ellenezte Nyugat-Németország [[1955]]-ben indult újrafelfegyverzését és csatlakozását ugyanebben az évben az atlanti katonai szövetséghez, a [[Észak-atlanti Szerződés Szervezete|NATO]]-hoz, később azonban megbékélt a tagsággal.) |
||
[[1982]]-ben a [[Helmut Kohl]] vezette [[CDU]]-FDP koalíció vette át a hatalmat. Kohl egymás után négyszer lett kancellár. [[1998]]-ban azonban vesztett a választáson és az SPD-s [[Gerhard Schröder]]nek kellett átadnia a kancellári széket. |
[[1982]]-ben a [[Helmut Kohl]] vezette [[CDU]]-FDP koalíció vette át a hatalmat. Kohl egymás után négyszer lett kancellár. [[1998]]-ban azonban vesztett a választáson és az SPD-s [[Gerhard Schröder]]nek kellett átadnia a kancellári széket. |
||
A lap 2013. április 12., 20:55-kori változata
| Németország Szociáldemokrata Pártja (Sozialdemokratische Partei Deutschlands) | |
 | |
| Adatok | |
| Elnök | Sigmar Gabriel |
| Frakcióvezető | Frank-Walter Steinmeier |
| Alapítva | 1863. május 23. |
| Székház | Willy-Brandt-Haus 10963 Berlin, Wilhelmstraße 141. |
| Ideológia | szociáldemokrata |
| Politikai elhelyezkedés | balközép |
| Nemzetközi szövetségek | Szocialista Internacionálé Európai Szocialista Párt (PES) |
| EP-frakció | Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) |
| Hivatalos színei | vörös |
| Weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Németország Szociáldemokrata Pártja (Sozialdemokratische Partei Deutschlands) témájú médiaállományokat. | |
Németország Szociáldemokrata Pártja (németül: Sozialdemokratische Partei Deutschlands, SPD) a legrégebbi ma is létező politikai párt Németországban és a világ egyik legrégebbi pártja, amely 2003-ban ünnepelte 140. születésnapját. Több mint 600 000 tagjával Németország legnagyobb tagságú pártja.
A párt a munkásmozgalomban gyökerezik és korábban markánsabban szocialistaként definiálta magát. (Ma is tagja a Szocialista Internacionálénak.) A legutóbbi időkben, Gerhard Schröder vezetése alatt, neoliberális jegyeket is felvett és ideológiájaként a szociáldemokráciát vallja. Az SPD 35 évnél fiatalabb tagjait a Jusos ifjúsági szervezet tömöríti (Jungsozialisten in der SPD, azaz „Ifjúszocialisták az SPD-ben”).
Története
A köztársaság előtt (1863 – 1918)
Az SPD 1863. május 23-ától számítja történetét: ekkor alapította Ferdinand Lassalle az Allgemeiner Deutscher Arbeiterverein (ADAV, Általános Német Munkásegylet) nevű pártot.
August Bebel és Wilhelm Liebknecht az 1869. augusztus 7. és 9. közt tartott eisenachi kongresszuson hozta létre a Sozialdemokratische Arbeiterpartei nevű pártot (Szociáldemokrara Munkáspárt, amely 1875-ben (május 22. – 27., Gotha) egyesült az ADAV-val Sozialistische Arbeiterpartei néven (Szocialista Munkáspárt).
1878-ban Otto von Bismarck kancellár az antiszocialista törvényekben törvényen kívül helyezte a pártot forradalompártoló és monarchiaellenes nézetei miatt, de 1890-ben ismét legalizálták. Ugyanebben az évben tért át a párt a Sozialdemokratische Partei Deutschlands (SPD) névre, amit máig használ.
Egyéni képviselőként politikusai még akkor is választhatóak voltak, amikor a párt illegális volt, így a párt egyre erősebbé vált, sőt 1912-re az SPD lett a legnagyobb parlamenti erő (de a császári Németországban ez nem jelentett jogot a kormányalakításra).
A betiltásra a párt radikalizálódással reagált: 1891-ben elfogadott erfurti programja keményebb volt az 1875-ös gothai programnál: sz ország fő iparágainak államosítását követelte. Eduard Bernstein pártideológus anti-marxista nézetei és a Bebelt követő pártvezető Friedrich Ebert politikája a későbbiekben mégis növelte a párt lojalitását a császár és a birodalom iránt, így az SPD támogatta a Németországot az első világháborúba vezető politikát.
A pártszakadás
1917 januárjában a háború ellenzőit, köztük Rosa Luxemburgot, Karl Liebknechtet és Hugo Haaset kizárták a pártból. Az elszakadók külön pártot alapítottak (Unabhängige Sozialdemokratische Partei Deutschlands vagy USPD, "Németország Független Szociáldemokrata Pártja). Az USPD egyik szárnya volt a Liebknecht, Luxemburg és Clara Zetkin alapította, forradalmat sürgető Szpartakista Liga.
A német novemberi forradalom során 1918-ban Ebert a birodalmi hadsereg oldalára állt a felkelőkkel szemben. November 9-én Németország kancellárja lett (majd 1919 februárjában őt választották a weimari köztársaság első elnökévé).
Weimari Köztársaság (1918 – 1933)
A forradalmat ellenző SPD és az 1918 decemberében jórészt az SPD-t elhagyó politikusok által alapított, a forradalmat támogató német Kommunista Párt (KPD) egymás elkeseredett politikai riválisaivá váltak.
Az SPD idomult a német háborús vereség után létrejött Weimari Köztársasághoz, sőt annak egyik alappillérévé vált. A Német Demokrata Párttal (DDP) és a Német Katolikus Középpárttal (Zentrum) együtt tagja lett a Weimari Koalíciónak. Ez nagy többséggel rendelkezett a Weimarban 1919-ben összeült alkotmányozó gyűlésben és így tulajdonképpen az új német parlamentáris demokrácia, a Weimari Köztársaság létrehozója lett. A KPD ezzel szemben ellenezte az új rezsimet.
A kommunisták megjelenése hosszabb távra is nehéz választás elé állította az SPD-t: ha radikálisabb politikát folytat, hogy kifogja a szelet a KPD vitorlájából, középosztálybeli szavazóit veszítheti el, ha viszont mérsékelt hangot üt meg, a munkások közt adhatja át a terepet a kommunistáknak.
A dilemmának az 1932-ben megválasztott új konzervatív kancellár, Franz von Papen vetett véget: július 20-án, bár neki magának alig volt támogatása a Reichstagban, menesztette az SPD-s Otto Braun vezette berlini porosz kormányt és ezzel nagy lökést adott a Weimari Köztársaság felbomlásának.
Miután Paul von Hindenburg elnök 1933. január 30-án Adolf Hitlert nevezte ki, az utolsó legalább részlegesen szabad német választáson, március 5-én az SPD a szavazatok 18.25%-át szerezte meg. A KPD-t törvényen kívül helyezték, képviselőit letartóztatták vagy száműzetésbe kényszerítették. Az SPD még büszke arra, hogy ők voltak az egyetlen párt a Reichstagban, amely március 23-án ellene szavazott a Hitlernek gyakorlatilag teljhatalmat biztosító felruházási törvénynek. Szavazataik azonban nem voltak elegendőek, hogy megakadályozzák a kétharmados többséget igénylő törvény jóváhagyását. Nem sokkal később, július 14-én az SPD-t is betiltották.
A náci időszak (1933 – 1945)
Az SPD sok tagját Hitler uralma alatt letartóztatták, vagy koncentrációs táborba küldték. Prágában elűzött SPD-sek emigráns pártot hoztak létre, mások belső emigrációba vonultak, olyan német városokba, ahol nem ismerték őket. Például Friedrich Kellner, az SPD mainzi szervezője az oberhesseni Laubachba költözött, ahol – életét kockáztatva – a náci rezsim túlkapásairól megírta híres Naplóját.
1936 és 1939 között sok SPD-tag harcolt a spanyol polgárháborúban Franco ellen.
Miután Németország 1938-ban annektálta Csehszlovákiát, az emigráns párt Párizsba költözött, de a franciák veresége után 1940-ben onnan is menniük kellett. Londonba költöztek.
A háború után (1946-tól Schröderig)
Nyugat-Németországban
A második világháború után, 1946-ban az SPD újraalakult Németországban, mind a négy megszállási zónában. A Német Szövetségi Köztársaságban (NSZK) az első szabad választástól, 1949-től 1966-ig az SPD ellenzékben volt.
Az 1959es godesbergi programban az SPD véglegesen és hivatalosan szakított a marxista elvekkel.
1966-ban a szövetséges Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a liberális Szabaddemokrata Párt (FDP) elvesztette parlamenti többségét és a CDU-s Kiesinger kancellár vezetésével CDU-SPD nagykoalíciós kormány alakult.
1969-ben, először 1928 óta, az SPD győzött és az FDP-vel alkotott kormánykoalíciót. Ezt követően az SPD 1982-ig kormányzott, két kancellárt adva az NSZK-nak: Willy Brandtot és Helmut Schmidtet.
Kezdetben az SPD ellenezte Nyugat-Németország 1955-ben indult újrafelfegyverzését és csatlakozását ugyanebben az évben az atlanti katonai szövetséghez, a NATO-hoz, később azonban megbékélt a tagsággal.)
1982-ben a Helmut Kohl vezette CDU-FDP koalíció vette át a hatalmat. Kohl egymás után négyszer lett kancellár. 1998-ban azonban vesztett a választáson és az SPD-s Gerhard Schrödernek kellett átadnia a kancellári széket.
Kelet-Németországban
A szovjet megszállási zónában, amely később Kelet-Németország lett, az SPD-t arra kényszerítették, hogy 1946-ban egyesüljön Németország Kommunista Pártjával, Németország Szocialista Egységpártja (SED) néven. 1989-ben, amikor összeomlott a kommunista rendszer, az SPD-t újraalapították Németországban és később egyesült a nyugat-németországi SPD-vel, amikor az ország újra egyesült.
Az első Schröder-kormány
- szövetségi kancellár: Gerhard Schröder (SPD)
- alkancellár és külügyminiszter: Joschka Fischer (Zöldek)
- különleges ügyekért felelős miniszter és a kancellária vezetője: Bodo Hombach (SPD)
- védelmi miniszter: Rudolf Scharping (SPD)
- belügyminiszter: Otto Schily (SPD)
- pénzügyminiszter: Oskar Lafontaine (SPD)
- igazságügyi miniszter: Herta Däubler-Gmelin (SPD)
- gazdasági miniszter: Werner Müller (SPD)
- szociális és munkaügyi miniszter: Walter Riester (SPD)
- élelmiszer-, földművelésügyi és erdészeti miniszter: Karl-Heinz Funke (SPD)
- közlekedési miniszter: Franz Müntefering (SPD)
- családügyi és ifjúsági miniszter: Christine Bergmann (SPD)
- egészségügyi miniszter: Andrea Fischer (Zöldek)
- oktatási miniszter: Edelgard Bulmahn (SPD)
- gazdasági együttműködési és fejlesztési miniszter: Heidemarie Wieczorek-Zeul (SPD)
- környezet- és természetvédelmi miniszter: Jürgen Trittin (Szövetség ‘90/Zöldek)
SPD-politikusok
Az SPD vezető politikusai az első világháború előtt
Az SPD elnökei
A császárság és a Weimari köztársaság idején:
- August Bebel és Paul Singer, 1892-1911
- August Bebel és Hugo Haase, 1911-1913
- Friedrich Ebert és Hugo Haase, 1913-1917 (1916-ban Haase elszakadt, hogy az USPD-hez csatlakozzon)
- Friedrich Ebert és Philipp Scheidemann, 1917-1919
- Otto Wels és Hermann Müller, 1919-1931, 1922-ben Arthur Crispien is, mint az újrabeolvadó USPD képviselője
- Otto Wels és Arthur Crispien, 1928-1931
- Otto Wels, Arthur Crispien és Hans Vogel, 1931-1933
A száműzetésben:
A második világháború után:
- Otto Grotewohl, a szovjetek megszállta zóna SPD-elnöke – a párt itt egyesült a KDP-vel és együtt alapították meg a Németország Szocialista Egységpártját (SED)
- Kurt Schumacher, a britek megszállta zóna SPD-elnöke, aki elutasította Grotewohl igényét az egész párt vezetésére
Elnökök Nyugat-Németországban:
- Kurt Schumacher, 1946-1952
- Erich Ollenhauer, 1952-1963
- Willy Brandt, 1964-1987
- Hans-Jochen Vogel, 1987-1991
Az újraalapított kelet-németországi SPD-ben:
- Ibrahim Böhme, 1989-1990
- Markus Meckel, 1990, októberben egyesültek a nyugati SPD-vel
A német újraegyesítés óta:
- Hans-Jochen Vogel, 1990-1991
- Björn Engholm, 1991-1993
- Johannes Rau, ügyvezető elnök 1993
- Rudolf Scharping, 1993-1995
- Oskar Lafontaine, 1995-1999
- Gerhard Schröder, 1999-2004
- Franz Müntefering, 2004-2005
- Matthias Platzeck, 2005-2006
- Kurt Beck, 2006
SPD-s német kancellárok
- Friedrich Ebert 1918
- Philipp Scheidemann 1919
- Gustav Bauer 1919-1920
- Hermann Müller 1920 és 1928-1930
- Willy Brandt 1969-1974
- Helmut Schmidt 1974-1982
- Gerhard Schröder 1998-2005
SPD-s német elnökök
A második világháború utáni német alkotmány szerint az elnök nem lehet párttag, amíg hivatalát viseli, hiszen pártatlannak kell lennie.
Külső hivatkozások
- SPD honlap németül
- SPD honlap angolul
- Az SPD ifjúsági szervezetének honlapja
- Is the Left Still on the Left? – Dirk Maxeiner és Michael Miersch a német baloldalról
