Henrik Ibsen

Henrik Ibsen
Henrik Ibsen
Élete
Született	1828. március 20. Skien, Union between Sweden and Norway
Elhunyt	1906. május 23. (78 évesen) Christiania, Norvégia
Sírhely	Vår Frelsers gravlund
Nemzetiség	norvég
Szülei	Marichen Altenburg Knud Ibsen
Házastársa	Suzannah Ibsen (1858. június 18. – 1906. május 23., 1906)
Gyermekei	Sigurd Ibsen Hans Jacob Henriksen
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)	dráma
Irodalmi irányzat	naturalizmus, realizmus
Fontosabb művei	Peer Gynt A császár és galileai Babaház Vadkacsa Solness építőmester
Kitüntetései	Knight Grand Cross of the Order of St. Olav‎ King Oscar II's reward medal Grand Cross of the Order of the Dannebrog Order of the Polar Star - Commander's Grand Cross Grand Cross of the Order of Vasa Knight Grand Officer of the Order of the Saxe-Ernestine 3rd class, Order of the Medjidie
Henrik Ibsen aláírása
Henrik Ibsen weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Henrik Ibsen témájú médiaállományokat.

Henrik Johan Ibsen (Skien, 1828. március 20. – Christiania, 1906. május 23.) norvég drámaíró, színházi rendező, költő. Gyakran utalnak rá a „modern dráma” atyjaként és mint a modernizmus egyik színházi megalapozójaként.

Darabjait saját korában gyakran botrányosnak tartották, amikor a viktoriánus családi élet, szokások és erkölcs uralta Európát. Ibsen munkái a külsőségek mögött rejlő valóságot vizsgálta. Felfedező természete, kritikus szemlélete, az élet körülményeinek és erkölcsi problémáinak fürkészése számos kortársát zavarba ejtette.

Élete és művei

Gyermekkorában patikussegédként dolgozott, később a kristianiai (ma: Oslo) színházban vállalt állást. Pályáját versekkel kezdte. Til Ungarn c. versét az 1848–49-es forradalom és szabadságharcról írta. Első darabja, a Catilina is ebben az évben készül el. Következő darabjai: Norma (1851); Olaf Liljekrans (1854), A solhaugi ünnep (Gildet paa Solhaug, 1856); Östraati Inger asszony (Fra Inger til Östraat, 1858) nem igazán sikerültek. A Helgelandi harcosok (Haermaendene pa Helgeland, 1858) és a talán legszemélyesebb drámának tekinthető Trónkövetelők (Kongs-enmerne, 1863) már kétségtelen tehetségről árulkodnak. A szerelem komédiája (Kjaerlighedens komedie, 1862), korai korszakának egyetlen realista beütésű darabja csúnyán megbukott.

Ibsen 1865-ben otthagyta Norvégiát, és Rómába utazott, ahol 1866-ban megszületett első nagy darabja, a Brand. A nagy sikertől fellelkesülve, Ibsen 1867-ben újabb verses drámát írt, a szintén világhírűvé lett Peer Gyntöt. 1873-ban írta utolsó nagy messianiszikus alapállású művét, a 10 felvonásos A császár és galileait (Kaiser und Galiläer), Flavius Iulianus római császár életéről, amelyet főművének tartott. Ezután realisztikus környezetbe helyezett, prózában írt, társadalmi kérdéseket is feszegető darabokat írt: A társadalom támaszai (Samfundets stötter, 1877), Babaház (Nóra címen is ismert, eredeti: Et dukkehjem, 1879), Kísértetek (Gengangere, 1881). Ezek a darabok tették igazán elismert íróvá. A Kísértetek fogadtatásán felbőszülve írta meg A hazaárulót (En folkefiende, 1882) amelyben az erősen önéletrajzi ihletésű főhős mellett állt ki; ennek a darabnak részben "ellenpontozása" a Vadkacsa (Vildanden, 1884), amelyben a szintén rá hasonlító Gregerset kegyetlenül kigúnyolta. Ibsen természetének egyébként is jellemzője volt az efféle kettősség: többnyire "megbüntette" önmagát a kilengésekért. Másfelől Ibsen nemcsak az idealista, fellegjáró Gregerset, hanem a földhözragadt, ostoba Ginát és a lusta Hjalmart is ledorongolta. A Vadkacsát Gregers szatirikus beállítása miatt Ibsen korábbi társadalomjavító eszméi megtagadásának szokták nevezni, de Gregers inkább csak karikatúrája a korábbi nagy Ibsen-hősöknek: Brandnak, Stockmann doktornak ("A hazaáruló" főhősének), Iulianus római császárnak. Ezzel együtt a Vadkacsa a kései önéletrajzi ihletésű művek közül az első, amelyet a Rosmersholm (1886), A sellő (Fruen fra havet, 1888) és a Hedda Gabler (1890) követett.

1891-ben hazatért Norvégiába. Ezután írt darabjaiban közvetlenül önmagával foglalkozott: Solness építőmester (Bygmaster Solness, 1892); Kis Eyolf (Lille Eyolf, 1894); John Gabriel Borkman (1896); Ha mi, halottak, feltámadunk (Naar vi döde vaagner, 1899). 1900 márciusában szélütés érte, amiből már haláláig nem épült fel. Sok más hírességhez hasonlóan a Vår Frelsers gravlund temetőben helyezték örök nyugalomra.

Hatása

Ibsent elsősorban az 1875 utáni darabjairól ismerték. Olyan teljesen hamis kép alakult ki róla, mintha eszmék támogatása érdekében írta volna darabjait. A hamis kép kialakításáért nagyon sokat tett angol fordítója, William Archer és George Bernard Shaw ír író, aki tanulmánykötetet (The Quintessence of Ibsenism) is írt róla, valamint Henry Louis Mencken közgazdász, aki szintén írt egy Ibsen-könyvet. Ibsen a századfordulón nagy hatással volt több drámaíróra is: Gerhart Hauptmannra, George Bernard Shaw-ra, Frank Wedekindre, Andrejevre. Ezután azonban esett a népszerűsége: Bertolt Brecht a Kis organonban – leplezetten, de – megtámadta Ibsent, mondván, hogy a néző idegeivel játszik, így éri el a hatást. Meglehetősen megvetően nyilatkozott róla William Butler Yeats is.

Források

• Világirodalmi lexikon IV. (Grog–Ilv). Főszerk. Király István. Budapest: Akadémiai. 1975.  
• Világirodalmi kisenciklopédia I. (A–L). Szerk. Köpeczi Béla, Pók Lajos. Budapest: Gondolat. 1976. ISBN 963-280-285-3

További információk

A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Henrik Ibsen témában.

A Wikimédia Commons tartalmaz Henrik Ibsen témájú médiaállományokat.

• Schöpflin, Aladár. „Ibsen Brand-ja”. Nyugat 1926 (13). (Hozzáférés: 2008. október 19.)  
• Höst, Sigurd. „Ibsen Henrik (1828-1906)”. Nyugat 1928 (6). (Hozzáférés: 2008. október 19.)  
• Ignotus. „A negyvennyolcas Ibsen”. Nyugat 1928 (7). (Hozzáférés: 2008. október 19.)  
• Henrik Ibsen művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban