„Campanile (építészet)” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a Hujber Tünde átnevezte a(z) Campanile lapot a következő névre: Campanile (építészet) |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
1. sor: | 1. sor: | ||
{{egyért2|az építészeti fogalomról|Campanile (egyértelműsítő lap)}} |
|||
[[Fájl:VenBasStMarCampanile 082005.jpg|bélyegkép|250px|A velencei Campanile]] |
[[Fájl:VenBasStMarCampanile 082005.jpg|bélyegkép|250px|A velencei Campanile]] |
||
'''Campanile''' ([[olasz nyelv|olaszul]]: „harangtorony”) a neve az [[ókeresztény művészet|ókeresztény építészetben]] a templomtól különálló [[harangtorony]]nak. |
'''Campanile''' ([[olasz nyelv|olaszul]]: „harangtorony”) a neve az [[ókeresztény művészet|ókeresztény építészetben]] a templomtól különálló [[harangtorony]]nak. |
A lap 2013. március 16., 11:08-kori változata
Campanile (olaszul: „harangtorony”) a neve az ókeresztény építészetben a templomtól különálló harangtoronynak.
Ilyen tornyok a 6. századtól épültek, lehettek kör- vagy sokszögalapúak. Az elnevezést általánosságban is használják, Itáliában ugyanis a középkor végéig ragaszkodtak önálló torony építéséhez. Ez a megoldás bizonyos védelmet nyújt a főépület számára a torony földrengés vagy más ok miatti összeomlása esetén (a velencei főtér 95 méteres harangtornyának 1902-es összeomlásakor a Szt. Márk székesegyház teljesen ép maradt, csak a városi könyvtár épületének sarka sérült komolyabban).
Giotto tervei alapján épült a firenzei dóm harangtornya gótikus stílusban. A leghíresebb a velencei Campanile, ami román stílusú, s amit a 20. század elején újjá kellett építeni, mert az alapozás hibája miatt összedőlt. Szintén román stílusú a pisai székesegyház campaniléje, a híres Ferdetorony.
A kora középkorban Észak-Európában sem épült egybe a harangtorony a templommal. A kereszténységet ekkor vették fel az írek, vikingek, normannok. Az ír templomok nem maradtak fenn, de Norvégiában és Svédországban ismertek különálló harangtornyok.
Forrás
- Zádor Anna: Építészeti szakszótár, Corvina Kiadó, Budapest
- Művészeti lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965.