Kanári datolyapálma

Kanári datolyapálma
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae) Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta) Osztály: Egyszikűek (Liliopsida) Csoport: Commelinidae Rend: Pálmavirágúak (Arecales) Család: Pálmafélék (Arecaceae) Alcsalád: Coryphoideae Nemzetség- csoport: Phoeniceae Nemzetség: Datolyapálma (Phoenix) Faj: P. canariensis
Tudományos név
Phoenix canariensis Chabaud
Hivatkozások
Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Kanári datolyapálma témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Kanári datolyapálma témájú médiaállományokat és Kanári datolyapálma témájú kategóriát.

A kanári datolyapálma (Phoenix canariensis) az egyszikűek (Liliopsida) osztályának a pálmavirágúak (Arecales) rendjébe, ezen belül a pálmafélék (Arecaceae) családjába tartozó faj.

Elterjedése

Makaronézia szigeteinek alacsonyabb régióiban honos. Legnagyobb természetes állományai Tenerife, La Gomera és La Palma szigetén, 200–600 m magasan nőnek.

A Kanári-szigetek gyarmatosítása után a spanyolok sokat kivágtak, és természetes állományait a bozóttüzek is gyakran pusztítják. Eredeti termőhelyein napjainkban leginkább a hibridizálódás veszélyezteti, mert számos más pálmához hasonlóan a kanári datolyapálma is könnyen kereszteződik több rokon, betelepített fajjal. A kanári datolyapálma és a közönséges datolyapálma hibridjei tömegesen nőnek Fuerteventurán, Gran Canarián és Lanzarotén.

Kedvvel ültetik szerte a világ valamennyi szubtrópusi, illetve trópusi éghajlatú vidékén. Budapesten a Füvészkertben él egy kiültetett példánya, amit telente fűtött takarással védenek.

Egyelőre tisztázatlan, miként vált külön a faj a hozzá nagyon hasonló közönséges datolyapálmától (Phoenix dactylifera) és indiai datolyapálmától (Phoenix sylvestris).

Megjelenése

A kanári datolyapálma a közönséges datolyapálmához nagyon hasonló, törzse azonban erőteljesebb, levélüstöke pedig tömöttebb, leveleinek száma akár a 100-at is elérheti. Termései kisebbek, mint a közönséges datolyapálmáé, alig van terméshúsuk, élvezhetetlenek.

Gyökerei a pálmák többségénél mélyebbre hatolnak.

Magányos, el nem ágazó törzsét alapi részén a felszínre kerülő gyökerek akár 90 cm átmérőig megvastagíthatják. A kifejlett növény törzse jellemzően 10–12 méter magas. A lehullott levelek rostokkal átszőtt levélalapjai sokáig visszamaradnak, és ezzel más, jellemzően epifita növényeknek (Sonchus spp., Aeonium spp., Davallia spp., Oxalis spp. stb) teremtenek élőhelyet. A levélalapok leválása után az idősebb növények szürkés- vagy sötétbarna törzsén rombuszos mintázat marad vissza.

A hatalmas, gömbszerű koronában a szárnyasan összetett levelek felfelé törnek és kecsesen visszahajlanak. Az idős növények leveleinek gerince 3–6 méter hosszú; rajta a lándzsa (toll) alakú levélkék szabályosan, egy síkban állnak, számuk mindkét oldalon elérheti 80-100-at. A legalsó levélkepárok tövisekké módosulnak. A lombkorona színe az olajzöldtől a sötétzöldig változhat; a közönséges datolyapálmával keresztezett példányoké kékes árnyalatú.

A levelek hónaljában fejlődő, impozáns, 90–120 cm-es, sárga vagy világos narancssárga bugavirágzatot csónakszerű buroklevél (spatha) takarja. Kétlaki növény, tehát virágai egyivarúak. A szél és a rovarok egyaránt beporozhatják.

A teljesen beérett, narancsszínű bogyótermései ehetőek ugyan, de gyümölcshúsuk rendkívül vékony, és íze is messze elmarad a datolyáétól. Ovális, 18–22 mm-es, világosbarna magján hosszirányú barázda húzódik végig.

25 °C hőmérsékleten friss magjai 8–12 hét alatt könnyen csíráztathatók, nagyobb melegben ennél lényegesen gyorsabban, néhány hét alatt kicsírázik.

Életmódja

Népszerűségének fő oka viszonylagos igénytelensége és kitűnő alkalmazkodó képessége; emiatt nemcsak szobanövényként, de parkokban is előszeretettel ültetik. Nem fagytűrő, de a fagyponthoz közeli hőmérsékletet még elviseli.

Fényigényes, de elviseli a félárnyékot. Ha nem kap elég fényt, levelei elvékonyodnak, megnyúlnak. Tavasztól őszig Magyarországon is tartható a kertben vagy a teraszon, de a hirtelen tűző naphoz szoktatni kell.

Víz- és páraigénye nem jelentős. A szárazságot jól tűri, de aszályos, forró nyarakon gyakran kell öntözni. Se a pangó vizet, se a tartós szárazságot nem kedveli.

Természetes élőhelyén sok tápanyagot tartalmazó, savanyú vagy enyhén meszes vulkáni talajon nő. Fiatal korában a vizet jól áteresztő, laza, homokos talaj a legjobb neki, idősebb korában pedig a kissé kötöttebb.

Télen, szárazabb körülmények között az idősebb növényeknek lényegesen jobban tűrik a hideget a fiataloknál, de ha a hőmérséklet tartósan, -4 °C alá süllyed, levelein fagyási sérülések jelennek meg, majd a pálma elpusztul. A téli időszakban érdemes világos helyen, 12–14 °C-on tartani. Ilyenkor öntözni is kevesebbet kell.

Betegségekre csak a tápanyaghiányos és a nitrogénnel túltáplált, fellazult sejtszerkezetű növények fogékonyak. A helytelen körülmények között tartott pálmák főként akkor érzékenyek a pajzstetűre, ha a levegő száraz, tehát a pajzstetű ellen párásítással védekezhetünk. Túlságosan párás, rosszul szellőző helységben a gombás fertőzésektől levele foltosodhat.

Felhasználása

Dísznövénynek ültetik. Viszonylagos igénytelensége, gyors növekedése és látványos, gazdag levélüstöke okán a Washington-pálma és a királynőpálma (Syagrus romanzoffiana) mellett a három legelterjedtebb, legkeresettebb díszpálma közé tartozik.

Kedvező éghajlaton gyakran kivadul, ezért Ausztráliában és Új-Zélandon veszélyes özönnövénynek tekintik.

Képek

• 
  Pálmaliget Gran Canarián, Palmitos Park
• 
  Habitusa
• 
  Törzse
• 
  Utcasorfaként Kaliforniában. A szubtrópusi-trópusi vidékeken egyik legkedveltebb dísznövényként ültetett pálmafaj.
• 
  Virágai közelről
• 
  Éretlen termései
• 
  Edényes növényként nevelve kedvelt a mérsékelt égövben.

Források

• Jean G. Rohwer: A trópusok növényei. Szerk. D. Nagy Éva, ford. Lászay György. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. = Természetkalauz, ISBN 9635476221