„Szahara (sivatag)” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a r2.7.1) (Bot: következő módosítása: ne:सहारा मरुभूमि |
|||
| 259. sor: | 259. sor: | ||
[[my:ဆဟာရ သဲကန္တာရ]] |
[[my:ဆဟာရ သဲကန္တာရ]] |
||
[[nds-nl:Sahara]] |
[[nds-nl:Sahara]] |
||
[[ne:सहारा |
[[ne:सहारा मरुभूमि]] |
||
[[new:सहारा]] |
[[new:सहारा]] |
||
[[nl:Sahara]] |
[[nl:Sahara]] |
||
A lap 2013. január 23., 06:55-kori változata
| Szahara (الصحراء الكبرى, Aṣ-Ṣaḥrā´) | |
 | |
| A Szahara végeláthatatlan homoktengere | |
| Közigazgatás | |
| Ország(ok) |  Algéria Csád Egyiptom Eritrea Líbia Mali Mauritánia Marokkó Niger Nyugat-Szahara Szudán Tunézia |
| Népesség | |
| Teljes népesség | ismeretlen |
| Földrajzi adatok | |
| Fekvése | Afrika |
| Hosszúsága | 4800 km |
| Szélessége | 1800 km |
| Területe | 9 400 000 km² |
| Legmagasabb pont | Emi Koussi (3415 m) Csád |
| Legalacsonyabban fekvő pont | Qattara-mélyföld (−132,9 m) Egyiptom |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 23° 04′ 47″, k. h. 12° 36′ 44″Koordináták: é. sz. 23° 04′ 47″, k. h. 12° 36′ 44″ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szahara témájú médiaállományokat. | |
A Szahara a Föld legnagyobb sivataga. Az Észak-Afrikában elterülő sivatag területe több mint kilencmillió négyzetkilométer, kora mintegy 2,5 millió év. A „szahara” név az arab „sivatag” szóval egyezik meg, némileg eltérő kiejtéssel.
A Szahara Algéria, Csád, Egyiptom, Eritrea, Líbia, Mali, Mauritánia, Marokkó, Niger, Nyugat-Szahara, Szudán és Tunézia hatalmas területeit foglalja el.
A Szahara legnagyobb része a közfelfogással ellentétben hamada (kő- és sziklasivatag) és nem erg (homoktenger). A Szahara a globális felmelegedés és a helyi mezőgazdasági módszerek miatt kiszáradó szomszédos füves területeket bekebelezve déli irányban növekszik, egyes becslések szerint akár évi 48 kilométert is haladva Afrika belseje felé (elsivatagosodás).[1][2][3]
A Szahara valamikor a mainál sokkal nedvesebb volt, területén legalább a legutolsó jégkorszak óta élnek emberek. A Szaharában vízhez kötött állatok, (például krokodilok) több mint harmincezer petroglifáját (kőbe vésett képét) találták meg (ennek több mint felét a délkelet-algériai Taszilin-Ádzserben). Dinoszauruszok - köztük az Afrovenator, a Jobaria és az Ouranosaurus - fosszíliáit is megtalálták a Szaharában.
A mai Szahara azonban vegetációban szegény, kivéve a Nílus völgyét, az oázisokat, illetve az északi fennsíkokat, ahol mediterrán növényeket termesztenek, mint amilyen az olajfa. De a Szaharában ma is több mint 2,5 millió ember él, a legtöbben Egyiptomban, Mauritániában, Marokkóban és Algériában.
Legfontosabb etnikai csoportjai: az őslakos berberek, mint a tuareg törzsek, olyan elarabosodott berber csoportok, mint a hasszaníja nyelvű mórok (vagy szahravik, „szaharaiak”), illetve különböző fekete népek, mint a tubuk, núbiaiak, zagavák, kanurik, fulák, hauszák és szongajok. Fontos szaharai városok: Tamanraszet, Kargla, Bésar, Haszi Meszaúd, El Ued és Gardaja (Algéria), Timbuktu (Mali), Agadez (Niger), Gat (Líbia) és Faja (Csád).
Elhelyezkedése, tagolása
Nyugaton az Atlanti-óceán, északon az Atlasz-hegység és a Földközi-tenger határolja, Egyiptom és a Vörös-tenger keleten, és délen Szudán (régió), illetve a Niger folyó völgye. A sivatagot a következő földrajzi egységekre szokták osztani: Nyugat-Szahara, a középső Ahaggar-hegység, a Tibeszti-hegység, az Aïr-hegység (sivatagi hegyek és magas fennsíkok), a Tenere sivatag és a Líbiai sivatag (ez a legszárazabb régió). A Szahara legmagasabb pontja a 3415 méter magas Emi Koussi pajzsvulkán a Tibeszti-hegységben, Csád északi részén.
A Szahara Észak-Afrikára és szub-szaharai Afrikára osztja a kontinenst. A Szahara déli határán félszáraz szavannák húzódnak, a Száhel-övezet, amelytől délre a nedvesebb Szudán és Kongó-medence találhatók.
Földrajza
A Szahara sivatagi formáit a szél (aeoli homokkő) és a ritka esőzések formálták. Ilyen formák a homokdűnék és homokmezők vagy homoktengerek (erg), a köves síkságok (hamada), a kavicssíkságok (reg), a száraz völgyek (vádi) és a sósíkságok (satt vagy sott). Rendhagyó terepformái közé tartozik az űrből is kivehető spirális formájú mauritániai Bikaszem.
A sivatagból számos hegy és hegység emelkedik ki, köztük sok vulkáni, köztük az Aïr-hegység, az Ahaggar-hegység, a Tibeszti-hegység, az Adrar des Iforas és a Vörös-tengeri hegység.
A Szahara folyóvizei többnyire csak szezonálisan létezők. A fő kivétel a Nílus, amely közép-afrikai forrásvidékétől észak felé haladva a Földközi-tengerbe ömlik, folyása mentén hatalmas területeket öntözve. A földalatti vízzáró rétegek néhol elérik a felszínt, oázisokat létrehozva, mint amilyen a Baharíja, a Gardaja, a Timimun, a Kufra és a Sziva.
A Szahara középső része hiperszáraz, alig valami vegetációval. Északi és déli szegélyein és fennsíkjain vannak ritkás fűvel és sivatagi bozóttal fedett területek és a vizet összegyűjtő vádikban fák és magasabb bokrok is előfordulnak.
Határainak meghatározásai
Egyiptomban és Líbia egyes vidékein északon a Szahara egészen a tengerpartig nyújtózik, de Kürenaikában és a Magrebben északon mediterrán erdőkkel és bozótosokkal határos. Ez utóbbi területek mediterrán éghajlatúak, téli esőzésekkel. Frank White[4] és Robert Capot-Rey,[5][6] földrajztudós botanikai meghatározása szerint a Szahara északi határa a datolyapálma (Phoenix dactylifera) termesztésének északi határával és a mediterrán eszpartófű elterjedésének déli határával esik egybe. Az Szahara északi határa szintén egybeesik a száz milliméter éves csapadékmennyiséget kapó területek szegélyén húzódó vonallal.[7]
A Szahara déli határa mentén húzódó Száhel-övezet esős évszaka már a nyár. A Szahara botanikailag meghatározott déli határa a Cornulaca monacantha libatopféle (Chenopodiaceae) elterjedésének déli határával, illetve a Száhelre jellemző Cenchrus biflorus pázsitfűféle északi határával egyezik meg.[5][6]
Az éghajlati kritériumok alapján a déli határ a 150 milliméteres éves csapadékvonal (amely azonban évről évre sokat változik).[7]
Éghajlattörténete
A Szahara éghajlata az elmúlt néhány százezer évben nagy, hullámzó változásokon ment keresztül.[8] Az utolsó jégkorszak idején nagyobb volt, mint ma, délen mai határain túl terjeszkedett.[9] A jégkorszak vége után, Kr. e. 8000 és 6000 közt a terület éghajlata az élővilág számára kedvezőbbre fordult, talán azért, mert az északon zsugorodó jégmezők alacsony nyomású övezeteket alakítottak ki.[10] Amikor azonban a jégmezők eltűntek, a Szahara északi része kiszáradt.
Ezzel azonban még nem volt vége a változásoknak. A monszunzóna határa ugyanis, amely ma csak a Száhel szélességi köreiig szállít esőt, északabbra húzódott és megakadályozta a Szahara déli részének kiszáradását. A monszunt a nyári felmelegedés okozza, amelynek következtében a felforrósodó szárazföld feletti száraz légrétegek felemelkednek és a helyükbe az óceán felől nedvesebb légrétegek érkeznek, esőt szállítva. A Szahara így paradox módon a megerősödő nyári napsugárzás idején lett csapadékosabb. A napsugárzás energiájának történeti változásait a Föld keringési paramétereinek változásai okozzák (kilencezer éve a Föld tengelyének dőlése nagyobb volt, mint ma, így a nyári napközeli apszis július végén jött el.)[11]
Kr. e. 3400 környékére a monszunhatár körülbelül mai helyére vonult vissza,[12] a Szahara területének fokozatos elsivatagosodását okozva.[13] A Szahara ma körülbelül ugyanolyan száraz, mint 13 ezer évvel ezelőtt volt.[8] A szaharai pumpa elmélet az ezen éghajlati hullámzások következtében lezajlott flóra-, fauna- és emberi vándorlásokat írja le.
A Szahara ma a Föld egyik legmostohább éghajlatú területe az élőlények számára. Az uralkodó északkeleti szél gyakran okoz homokviharokat és porforgókat.[14] A csapadék ritka, de nem ismeretlen. A Szahara fele kevesebb mint két centiméternyi esőt kap évente, a maradék kevesebb, mint 10 centimétert.[15] Ritkán esik az eső, sok helyen akár többéves szünetet követően, akkor viszont általában felhőszakadásszerű.
A Szahara csapadékmennyiség alapján mért déli határa 1980 és 1990 között előre és visszafelé is mozgott. A száheli szárazság következtében összességében dél felé mozdult el mintegy 130 kilométert.[16] A legutóbbi években az elerdőtlenítés is hozzájárul a Szahara déli irányú terjeszkedéséhez, mivel az itt élők továbbra is tüzelőnek használják a fákat és bokrokat.
Történelme
Kr. e. 7000 és Kr. e. 2000 közt a Középső-Szahara síkságain dús füvű puszták hullámoztak, gazdag állatvilággal, folyókkal, mocsarakkal. Ez az ember számára is ideális környezet volt, a sivatagot a pontozott hullámvonalas kultúra népe lakta, amely a macskahal gerinctüskéivel díszített kerámiáiról kapta a nevét. Pattintott kő nyílhegyeket használtak, strucctojás héjából faragtak gyöngyöket, jellegzetes fegyverük a csontból metszett, szakállal ellátott harpuna volt. A hatalmas területen elterjedt kultúra népei falvakat alkottak és vadászó, gyűjtögető kőkori elődeiktől eltérően szinte kizárólag halászatból éltek, halételeiket a Kr. e. 7. évezred végén megjelent agyagedényekben készítették el. A fazekasság az északabbra fekvő Alsó-Egyiptomban csak a Kr. e. 4. évezredben terjedt el. Ez a népesség a Kr. e. 4. évezred elején tért át a pásztorkodó gazdálkodásra, háziasítva a ’’Bos africanus’’ rövid szarvú marhafélét. Juhot, kecskét már a Kr. e. 5. évezred elejétől tartottak a kürenaikai barlangok üledékeinek tanúsága szerint a Földközi-tenger partvidékén, és feltételezhetően ezekkel nagyjából egyidejűek a Felső-Nílus lelőhelyein talált maradványok. A szaharai marhacsordák létezéséről sziklafestmények is tanúskodnak. Az ábrázolt emberek nem voltak negroid jellegűek, így lehetséges, hogy az életformaváltást a népesség kicserélődése okozta. A Szahara termékeny vidéke Kr. e. 3500 körül kezdett kiszáradni.
Népek és nyelvek
A Szahara számos nép és nyelv otthona. A leggyakrabban hallható nyelv a Szaharában az arab, amelyet a Vörös-tengertől az Atlanti-óceánig beszélnek. Nyugat-Egyiptomtól Marokkóig berber népek is élnek, köztük a Közép-Szahara tuareg pásztorai. A Vörös-tengeri-dombságban, Délkelet-Egyiptomban és Kelet-Szudánban élnek aq bedzsák. Az arab, berber és bedzsa nyelvek az afroázsiai nyelvcsaládhoz tartoznak.
Jegyzetek
- ↑ Sahara Expanding, accessed on April 20, 2008
- ↑ Sahara, accessed on April 20, 2008
- ↑ http://www.csmonitor.com/2005/0801/p01s02-woaf.html Hunger is spreading in Africa, accessed on April 20, 2008
- ↑ Wickens, Gerald E. (1998) Ecophysiology of Economic Plants in Arid and Semi-Arid Lands. Springer, Berlin. ISBN 978-3-540-52171-6
- ↑ a b Grove, A.T., nicole (1958,2007). „The Ancient Erg of Hausaland, and Similar Formations on the South Side of the Sahara”. The Geographical Journal 124 (4), 528–533. o. (Hozzáférés: 2007. május 23.)
- ↑ a b Bisson, J.. Mythes et réalités d'un désert convoité: le Sahara. L'Harmattan (2003)(franciául)
- ↑ a b Walton, K.. The Arid Zones. Aldine (2007)
- ↑ a b Kevin White and David J. Mattingly (2006). „Ancient Lakes of the Sahara” 94, 58–65. o, Kiadó: American Scientist.
- ↑ Christopher Ehret. The Civilizations of Africa. University Press of Virginia, 2002.
- ↑ Fezzan Project – Palaeoclimate and environment, retrieved March 15, 2006.
- ↑ "Geophysical Research Letters" Simulation of an abrupt change in Saharan vegetation in the mid-Holocene - July 15th, 1999
- ↑ Sahara's Abrupt Desertification Started by Changes in Earth's Orbit, Accelerated by Atmospheric and Vegetation Feedbacks.
- ↑ Kröpelin, Stefan, et al. (2008). „Climate-Driven Ecosystem Succession in the Sahara: The Past 6000 Years”. Science 320 (5877), 765–768. o. DOI:10.1126/science.1154913. PMID 18467583.
- ↑ Oxfam Cool Planet - the Sahara - access February 10, 2008
- ↑ Tiempo Climate Newswatch: Climate Change and the Sahara
- ↑ Expansion and contraction of the Sahara Desert between 1980 and 1990| Science 253: 299-301.
Források
- Peter Garlake: Afrikai Királyságok, Helikon Kiadó, 1988 ISBN 963-207-826-8
Irodalom
- Michael Brett and Elizabeth Frentess. The Berbers. Blackwell Publishers, 1996
- Charles-Andre Julien. History of North Africa: From the Arab Conquest to 1830. Praeger, 1970
- Abdallah Laroui. The History of the Maghrib: An Interpretive Essay. Princeton, 1977
- Hugh Kennedy. Muslim Spain and Portugal: A Political History of al-Andalus. Longman, 1996
- Richard W. Bulliet. The Camel and the Wheel. Harvard University Press, 1975, Republished with a new preface Columbia University Press, 1990
Külső hivatkozások
- Sivatag.lap.hu, linkgyűjtemény
- Almásy László: Az ismeretlen Szahara (MEK)
- About Sahara subsurface hydrology and planned usage of the aquifers
- Tassili and Ahaggar National Parks
- Western Sahara (angolul)
- Nyugat-Szaharai konfliktus (magyarul)
- Saharawi refugees in Algeria (angolul)
- Hungarian logistics specialist working for UN’s Western Sahara mission (angolul)
- The society of the Sahrawians (angolul)
- Western-Sahara under the Spanish empire (angolul)
- A Maghreb palesztinjai (magyarul)
- Experience of the United Nations Peacekeeping Operation in Western Sahara (angolul)
- A nyugat-szaharai spanyol népszámlálás és az ENSZ (magyarul)
- A nyugat-szaharai menekültkérdés és az algériai menekülttáborok (magyarul)
- Honvédségi szemle 2011. március (magyarul)
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Sahara című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
