„Argó” változatai közötti eltérés
[nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
1. sor: | 1. sor: | ||
{{egyért3|Argó (egyértelműsítő lap)|az}} |
{{egyért3|Argó (egyértelműsítő lap)|az}} |
||
[bevezető szerkesztése] |
|||
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából |
|||
Ugrás: navigáció, keresés |
|||
Az „Argó” lehetséges további jelentéseiről lásd: Argó (egyértelműsítő lap). |
Az „Argó” lehetséges további jelentéseiről lásd: Argó (egyértelműsítő lap). |
A lap 2013. január 19., 19:25-kori változata
Az „Argó” lehetséges további jelentéseiről lásd: Argó (egyértelműsítő lap).
Az Argó a görög mitológiában szereplő hajó, melyen Iaszón és az argonauták[1] útra keltek Kolkhiszba hogy visszaszerezzék az aranygyapjút, Aietész királytól, ahova a feláldozásuk elől Kolhiszba menekülű Hellé és Phrixosz vitték el a Lapüthosz hegyi Zeusz szentélyből. (Hellé a menekülés közben a tengerbe veszett, ez a hely a Hellészpontosz.) Az expedíció sikerrel járt, számos véres közjáték és sok ember élete árán. Elsősorban Médea, Aietész lánya, pap– és varázslónő, az ereklye őrzőjének Iaszón iránti elvakult szerelme miatt A hajó nevét építőjéről, Argoszról kapta. A történet többek között Apollóniosz Rhodiosz Argonautika című művében olvasható. A történet alapja reális eseményeny, amit a történet mesélői számos csodás és mesés elemmel színeztek ki.
A mítosz szerint a hajó a Pélion-hegy fenyőiből készült, a hajóorr pedig az Athéné istennő által adományozott Dodona szent tölgyeséből származó fából. A hajó orra ezért mágikus tulajdonságokkal rendelkezett; tudott beszélni és ismerte a jövőt. A hajó harminc vagy ötven evezős részére készült.
Jegyzetek
- ↑ Argonauták (magyar nyelven)
Források
• Szabó György: Mitológiai kislexikon. Budapest: Könyvkuckó. 1998. ISBN 963-9077-71-2
• Robert Graves: Az Aranygyapjú. ISBN 963 07 0882 5 Európa Könyvkiadó, Budapest 1976
• Robert Graves: A görög mítoszok. ISBN 963 07 1975 4 Európa Könyvkiadó, Budapest 1981