Óda

Az óda fennkölt, magasztos tárgyú, gyakran bonyolult ritmikájú és felépítésű lírai műfaj. Emelkedett hangvétel, feszült érzelmi állapot jellemzi.

Tárgya sokféle lehet: istenség, természet, haza, művészet, igazság, barátság, szerelem, életöröm, hírnév.

Költői nyelve többnyire kedélyes, patetikus.

Az elnevezés a görög ódé (ᾠδή - ének) – szóból származik; a pengetős hangszerrel kísért énekeket nevezték így.

Már az ókorban több műfaji változata alakult ki. Ma már inkább gyűjtőnévként használatos – ez az ókori típusok jellegzetes költői formáit is felöleli, s bizonyos rokon műfajokkal (himnusszal, rapszódiával, zsoltárral) együtt tágabb műfaji csoportot alkot. Az egyes nemzeti irodalmakra a műfajnak mind a görög, mind a latin változata, mind pedig a héber zsoltárköltészet hatással volt. A 19. századtól az ódai elemek más műfajok elemeivel bővülhettek, a műfaj formailag is kötetlenebbé vált. A modern ódákban az ünnepélyesség is, a gondolatiság is háttérbe szorulhat.

Fogalma: fenséges tárgyat vagy magasztos eszmét ünnepélyes hangon megéneklő lírai költemény.

Példák az ódára

• József Attila: Óda
• Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz
• Vörösmarty Mihály: Szózat
• Kölcsey Ferenc: Himnusz
• Friedrich Schiller - Ludwig van Beethoven: Örömóda (a IX. szimfónia negyedik, záró tételéből lett Európai Himnuszunk).

Források

• Fazekas Mihály Gimnázium - Verstani lexikon - Az óda
• MEK
• Literatúra

Külső hivatkozás

• Ódaköltészet a magyar lírában

Kapcsolódó szócikk

• Líra (műnem)
• Költészet