„II. Alfonz aragóniai király” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
+Kategória:1154-ben született személyek; +Kategória:1196-ban elhunyt személyek (a HotCattel) {{DEFAULTSORT:Alfonz 02 aragonia}} |
a r2.7.2+) (Bot: következő módosítása: el:Αλφόνσος Β΄ της Αραγωνίας |
||
32. sor: | 32. sor: | ||
[[cs:Alfons II. Aragonský]] |
[[cs:Alfons II. Aragonský]] |
||
[[de:Alfons II. (Aragón)]] |
[[de:Alfons II. (Aragón)]] |
||
[[el:Αλφόνσος |
[[el:Αλφόνσος Β΄ της Αραγωνίας]] |
||
[[eo:Alfonso la 2-a (Aragono)]] |
[[eo:Alfonso la 2-a (Aragono)]] |
||
[[es:Alfonso II de Aragón]] |
[[es:Alfonso II de Aragón]] |
A lap 2012. augusztus 20., 20:24-kori változata
II. Alfonz (1157. március 1.–25. – 1196. április 25.) a Barcelonai-ház első uralkodója, Petronila aragóniai királynő fia. Eredetileg apja IV. Rajmund Berengár, Barcelona grófja után Ramónnak hívták. Apja 1162. augusztus 6-án Itáliában halt meg. Anyja, akit a nemesek nem ismertek volna el önálló uralkodónak, két nappal később lemondott a trónról fia javára, aki trónra lépve az Alfonz nevet vette fel.
Uralkodása
A reneszánsz művészetek és kiváltképp a trubadúrköltészet nagy pártolójaként híresült el; maga is írt szerelmes verseket, amiért a Trubadúr Alfonz előnevet kapta. Más források Tiszta Alfonz néven emlékeznek meg róla. Az ő uralma alatt egyesült végleg Aragónia, Katalónia és a Barcelonai grófság. Hatalmát északon egyes dél-francia területekre is kiterjesztette, délen pedig Caspét és Cuencát foglalta el, ezzel gyakorlatilag is függetlenítve országát Kasztíliától. Ezután 1179-ben megkötötte Kasztíliával a cazdai egyezményt, amiben mindkét ország kötelezte magát a reconquista folytatására.
Felesége Sancha kasztíliai hercegnő volt. Egyik lányuk, Konstanza 1198-ban Esztergomban feleségül ment Imre magyar királyhoz, és Aragóniai Konstancia néven magyar királyné lett. Másik lányuk, Leonóra volt VI. Raymond de Toulouse gróf utolsó felesége.
1196-ban halt meg.
Források
- Imre király (1196-1204)
- Magyar nagylexikon I. (A–Anc). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1993. 475. o. ISBN 963-05-6612-5