Szabó Gyula (író)

Szabó Gyula (Homoródalmás, 1930. szeptember 11. – Homoródalmás vagy Kolozsvár, 2004. december 21.) romániai magyar író.

„	Szellemünk alaptermészete a nyugtalanság, s ebbõl az áll elõ, hogy hol az élõk háborgatják a holtakat, hol a holtak az élõket, és valóság lesz a »szellemjárás« még akkor is, ha csak lábszárcsontokat tesz-vesz az eleven kutató szellem. Sokáig az örök életet is ilyennek hittük-képzeltük: a test a lábbal együtt elporlik, de a szellem örökké jár s vándorol.	”
– Szabó Gyula

Élete

Homoródalmásοn született, szülei földművesek voltak, apja a kőfaragás mesterségében is jártas volt.

Szülőfaluja, Homoródalmás gyakran megjelent írásaiban, hazai élményei, s a Székelyföld társadalmának rohamos változásai határozták meg érdeklődését és művészi hitvallását. Itt ismerkedett meg a rugonfalvi származású Varga Irma tanítónővel, aki 49 éven át hűséges élettársa volt.

Tanulmányait szülőfalujában kezdte meg. 1942-ben oktatója javaslatára a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnáziumba iratták be, 1950-ben érettségizett. Felsőfokú tanulmányait Kolozsváron végezte, 1954-ben a Bolyai Tudományegyetemen magyar szakos tanári diplomát kapott.

1954 és 1957 között az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó szerkesztője volt. 1957-ben az Utunk, illetve a Helikon munkatársa lett, ahol egészen 1992-es nyugdíjba vonulásáig munkálkodott. A Magyar Irószövetség tagjai közé választották. 1962-ben a Román Népköztársaság Állami Díja elismerésben részesült.

2000 májusában Székelykeresztúr város díszpolgárává avatta, a laudációt egykori iskolatársa, Nagy Domokosné Szabó Emma tanárnő olvasta fel:

„Szabó Gyula már hosszú idők óta Keresztúr egyik büszkesége... Ő az örök hazajáró... A férjem osztálytársa is volt és ugyanolyan tehetségmentett, mint Szabó Gyula. Ehhez tudni kell, hogy a Magyar Tehetségmentés Alapítvány jóvoltából 1942-ben 30 kitűnő tanuló kapott teljes ellátást és tanulási lehetőséget... olyan volt mint a többi diák, fiatal, vidám... nagyon szűkszavú volt, pedig az ötvenes években igazán lehetett volna hangoskodó... Mégis valami megkülönböztette: olyan határozott, súlyos léptei voltak, mintha lépéseibe sűrűsödött volna az egész énje... Tudtuk róla, hogy nagyon jó tanuló, még abban a híres elit osztályban is a legjobb...”

2004. december 21-én hunyt el, a homoródalmási unitárius templomban a székelykeresztúriak nevében egykori osztálytársa, dr. Sebestyén Gyula szakorvos búcsúztatta, szülőfaluja temetőjében helyezték örök nyugalomra.

Művei

1952-től jelentek meg novellái, ezután folyamatosan közölt, azonban az első sikert A Gondos atyafiság című faluregény-trilógiájával aratta. Igen termékeny író volt, elbeszéléseit, riportjait, esszéit kötetekben jelentette meg, több kisebb regénye is napvilágot látott, a legterjedelmesebb és legjelentősebb történelmi regénye a négykötetes A sátán labdái, amely az Erdélyi Fejedelemség vészterhes múltjába vezeti az olvasót, mintegy választ keresve a jelen sorsfordító kérdéseire.

Fontosabb köteteinek felsorolása:

• Gondos atyafiság, 1–3. kötet, Bukarest, 1955–1961; 2. átdolgozott kiadás: Bukarest, 1964; 3. kiadás: 2004
• Annyi baj legyen, Bukarest, 1956
• A szülôföld szimfóniája, Bukarest, 1961
• Fűhúzó április, Bukarest, 1961
• Szerelmünk havában, Bukarest, 1967
• Húgom, Zsuzsika, Bukarest, 1968
• Laczkó Rózsa balladája, Bukarest, 1969
• Gólya szállt a csűrre, Bukarest, 1974
• Tinta és tulipán, Bukarest, 1977
• A sátán labdái, I–V. kötet, Bukarest, 1978–2002
• Képek a kutyaszorítóból, Csíkszereda, 2002
• Kényszerpályák, Sepsiszentgyörgy, 2004

Források

• Új magyar irodalmi lexikon III. (P–Zs). Főszerk. Péter László. Budapest: Akadémiai. 1994. 1868. o. ISBN 963-05-6807-1