„Görgényi István (festő)” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Nincs szerkesztési összefoglaló
(Nincs különbség)

A lap 2012. február 16., 14:11-kori változata

Görgényi István
Született1917. február 20.
Bánhida
Elhunyt1973.
Tatabánya
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásafestőművész
SablonWikidataSegítség

Görgényi István (Bánhida, 1917Tatabánya, 1973) festőművész, a "magyar Goya".

Élete és művészi pályája

Bányászcsaládban született Bánhidán 1919. február 20-án. Szákszenden pásztorként, Kispécén cselédként, a kisgyóni bányában csapatcsillésként dolgozott. Az országot járva alkalmi munkákat vállalt. Aba Novák Vilmos és Bottka Miklós főiskolai tanárok műtermében fejlesztette rajztudását. A Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula tanítványaként, 1942-ben szerzett diplomát. Tanulmányúton volt Bécsben és Münchenben. Tanulmányai befejeztével visszatért Tatabányára, ahol bányászként dolgozott. Később rajztanárként és grafikusként tevékenykedett az akkori Mező Imre Általános Iskolában.(ma: Sárberki Általános Iskola telephelye Móra Ferenc Általános Iskola) Bekapcsolódott a Bányász Képzőművész Kör munkájába, 1957-58-ban vezetője is volt a szakkörnek. A Művészeti Alap tagja volt. 1973-ban hunyt el Tatabányán.

Festészete

Görgényi Istvánt a művészettörténet 2006-ig helyi festőként tartotta számon, aki a Tatabányáról készített akvarelleket, a bányászokról, a bányáról meg tus- és szénrajzokat. Egy tatai vállalkozó, Rigó Erik hozzájutott a teljes Görgényi-hagyatékhoz, és kiderült, hogy a festőnek volt egy másik, egy párhuzamos élete. Görgényi István a forradalom leverése után titokban készítette több száz művét '56-os emlékei alapján. A képek teljes titokban készültek, és elkészültük után a ház pincéjében rögtön elrejtette azokat. A titkosság oka érthető, hiszen a festőre és családjára súlyos retorziók vártak volna, ha fény derül „ellenforradalmi reakciós" tevékenységére. "Görgényi művészetét áthatotta mindaz, amit mesterétől, Rudnay Gyulától tanult. Mély tónusú, szenvedélyes megfogalmazású festményeit felfoghatjuk akár a romantika, a nemzeti realizmus folytatásaként is. Ha előképeket kívánunk még kiemelni, elsősorban Munkácsy, Goya, némely portréját tekintve Rembrandt neve említendő" - P. Tóth Enikő művészettörténész.[1]

Források